Amikor hívtok Engem, elétek megyek, hogy találkozzam veletek, és Tiszta Szívemmel megvédek minden kis és nagy erőfeszítést, amit Isten Céljának teljesítésére tesztek.

Szeretettel szemlélem azt, amit el tudtatok érni, és szánalommal szemlélem legmélyebb gyengeségeiteket, legmélyebb nyomorúságotokat.

Mindegyikőtökre a Kegyelem és Irgalom tekintetével nézek, mert valahányszor Isten elé álltok és utat nyitotok az Ő Küldöttei előtt, maga a Teremtő árasztja ki lelketekre azokat a mennyei terveket, amelyeket a kezdetektől fogva az életetekre szánt.

Mennyei Atyátok a törekvő szívekben nyugszik, és bármennyire is tudatlanok vagytok még az igazságot illetően, és bármennyire is gyakran elvesztek e világ illúzióiban, a törekvés, gyermekeim, az állandó törekvés az, ami közelebb hoz benneteket Istenhez, ami helyrehozza az Ő Szent és Örökkévaló Szívét.

Mennyei Atyátoknak mindenre megvan a maga ideje, és szeretettel várja minden lépéseteket. Az a legfontosabb, hogy mindig haladjatok, hogy mindig a helyes irányba menjetek a szívetekkel, ami az Istennek való átadás, és az, hogy arra törekedjetek, hogy minden nap jobban szeressetek és szolgáljatok.

Azzal az apró, mégis oly mélyreható mozdulattal, hogy minden nap Isten és a felebarát irányába mentek, maga Isten is a ti irányotokba fog menni, gyermekeim. És ha csendben és láthatatlanul is, de megtörténik a találkozás.

Tiszta Szívem ma örül, nemcsak a ma reggel elvégzett anyagi feladatok és fizikai erőfeszítések miatt. Örülök, hogy látom a lelkeket, a leboruló szíveket, ahogyan a korlátaik ellenére próbálnak győzedelmeskedni.

Nem azért mondom ezeket a dolgokat, hogy felmagasztaljak benneteket, hanem hogy bátorítsalak benneteket. Ez az út, a szeretet és az önátadás útja, az élet és a kenyér megosztása a testvéreitekkel.

Törekvésetek ne irányuljon másra, mint az Isteni Akarat megnyilvánulására, bár e célból, gyermekeim, ti csökkenjetek, mások pedig növekedjenek.

Legyetek alapok, amikor arra van szükség, hogy felemeljetek egy támogatásra szoruló szívet.

Legyetek olyan kezek, amelyek felemelnek, inspirálnak, adakoznak és kockáztatnak, hogy támogassátok mindazokat, akik megpróbálnak járni.

Mindenki tegye meg a maga erőfeszítéseit, anélkül, hogy megfeledkezne a felebarátjáról. Miközben jártok, előre nézzetek, de legyetek a tudatában annak, hogy mindig másoknak és nem saját magatoknak nyitjátok meg az utat.

Ma áldásomat, kegyelmemet és békémet hagyom rátok, gyermekeim.

Tudom, hogy sokan közületek sivatagokon és kihívásokon kelnek át. Ezért szeretetem és jelenlétem legyen víz és megújulás életetekben.

Imádkozzatok Velem, mert Én vagyok a ti közbenjárótok Isten előtt.

Csak azért jöttem a világra, hogy szolgáljak. Tökéletesen eggyé válhatnék a Teremtővel, de azért vagyok itt, hogy kézen fogjalak benneteket, mert ez az Isteni Akarat. Ezért számítsatok Rám, szeretetemre és közbenjárásomra.

Megáldalak benneteket és köszönöm, hogy nem tartottátok vissza a lépéseiteket.

Legtisztább Szent József

Maradj a sivatagban, mint Kalkuttai Teréz anya, aki az üresség és magány ellenére tudta, hogyan találja meg embertársaiban az Urat.

Minden, amire belső kompenzációként törekedett, eltűnt. Hitét csak az erősítette és szilárdította meg, hogy Isten Akaratát teljesítette, és vigasztalta a testi és szellemi szegényeket.

Teréz anya így találkozott Istennel és olvadt bele, még ha nem is érzékelte Őt teljesen.

Maradj a sivatagban, mint Kalkuttai Teréz anya, aki megerősítette belső énjét, nem az érzéki világban és az Istennel való misztikus egyesülésben, hanem a tapintható hitben és az önmaga állandó legyőzésében, aki látta és megtapasztalta Isten Jelenlétét a leginkább rászorulókban, aki egyáltalán nem élt a világért és önmagáért, csak teljesen Istenért, teljesen a Megváltó Szívéért, amely fáradtan dobog a szegényekben és az elnyomottakban, a magányosokban és az elveszettekben.

Gyermekem, törekedj arra, hogy a sivatagot a hited megszilárdításával éld meg. Tudd, hogy minden sivatag a végtelenbe való ugrást hozza magával, és ez sokféleképpen történik.

Ha szomjazol az érzésekre és a belső tapasztalatokra, ha szomjazol arra, hogy kiteljesedj és meglásd Istent, de Ő mégis vákuumban tart, fedezd fel, hogy talán az Úr Akarata az, hogy ott mutatkozzon meg neked, ahol a legkevésbé számítasz rá, ott, ahová a szereteted nehezen jut el, ahol ellenállásod elzárja lépteidet és nem engedi, hogy belépj, ahol gyengeségeid megakadályozzák, hogy felfedezd a szeretet iránti igényt. Isten ott van, és vár rád.

Hagyd a sivatagban vágyaidat és törekvéseidet, szükségleteidet, legmélyebb sóvárgásaidat. És amikor már semmid sincs, a Teremtő megmutatja neked, hol rejtőzik, hívogat téged, keresi tekintetedet, hitedet, szívedet.

Gyermekem, ki tudja, hogy a te sivatagod nem lesz-e Kalkuttai Teréz anya sivataga, ahol Isten kívülről befelé és a felebarátod belsejétől kezdve a te belsődben tárja fel magát.

Legtisztább Szent József

Amikor egy lény belép a sivatagba, még ha csak megérintette is a homokját és érezte a melegét, többé nem tud visszafordulni.

A sivatag veszélyesnek tűnhet, tele szenvedéssel és nehézségekkel. De ma azt mondom nektek, hogy nincs nagyobb szenvedés egy lélek számára, mint belépni a sivatagba anélkül, hogy elmélyülne benne, hogy átadná magát Istennek, és hogy felfedezné az Ő titkait.

Az a lélek, amely a sivatagot tapossa, de nem jár benne, hanem félelmeinek prédája marad, nem engedi el a mankókat, amelyek a lépteit támogatták, nem fedezi fel bennük az igazi támaszt, és nem tudja, mi az, hogy a saját lábán járni.

Ez a lélek, akit legyőznek a félelmei, és nem hajlandó elengedni az érzelmeit, az érzéseit vagy magát a múltat, végül újabb mankókban és láncokban keresi azokat az érzéseket, amelyeket nem talál meg azokkal, amelyeket a kezében tart, és azokkal, amelyek megkötik a lábát.

Ez a lélek önmaga foglyává válik, egyre üresebbé, egyre jobban rabszolgává, egyre félelmetesebbé, egyszerűen azért, mert nem tudja átadni magát az előtte megjelenő végtelen sivatagnak.

Isten arra hív benneteket, hogy a pusztában érlelődjetek, hogy hagyjátok magatok mögött az emberi érzelmeket, hogy felfedezzétek a Krisztusi Szeretetet és megszilárdítsátok abban a szíveteket. De ehhez, gyermekeim, el kell engednetek a mankókat, el kell szakítanotok a láncokat, meg kell tapasztalnotok az űrt és járnotok kell benne, még akkor is, ha nem érzitek a talajt a lábatok alatt.

Ezt hívják a hit megtapasztalásának.

Ne legyetek önmagatok rabszolgái. Ismerjétek fel, hogy nincs más hóhér, csak a büszkeség, a hiúság és a tudatlanság a szívekben, amelyek azt hiszik, hogy akkor a legbiztonságosabbak, amikor el vannak telve önmagukkal, de nem veszik észre, hogy még önmagukat sem ismerik.

Áldásomat hagyom rátok, hogy szabadulásért kiáltsatok és meg is tapasztaljátok.

Ha úgy érzitek, hogy a lábatok a sivatagi homokban van, menjetek, és ne állítsátok meg a lépteiteket. Szilárdítsátok meg az Istennel való egységeteket és erősítsétek meg a hiteteket. Ettől lesztek igazán szabadok.

Legtisztább Szent József

Értsd meg, hogy az ürességre és a magányra való hívás azt jelenti, hogy közelebb hívnak Isten Szívéhez, annak igazságához, ami vagy, távol az illúzióktól és az emberi zavarodottságtól.

A sivatag az átmenet útja. Izrael népe azért kelt át a sivatagon, hogy új életet, tiszta és egyszerű, de áldozatban és hitben kovácsolt genetikát teremtsen.

A ti Uratok átkelt a sivatagon a Kínszenvedése előtt, és ott találta meg a végső egyesülést Istennel, ami nemcsak az Atyával való párbeszédet jelentette, hanem az Atya megtapasztalását is önmagában.

A belső sivatagon való átkelés során minden lény átmenetet tapasztal meg valami új, igaz és mélyreható dologba.

Bízz abban, hogy a sivatag ürességében valami új keletkezik és épül fel benned. Engedd, hogy szellemed megerősödjön, és lelked megtalálja az igazságot, amit ebben a ciklusban fel kell fedeznie.

Bár nem látod, nem érzed és nem tudod, haladj át a pusztaság különböző szakaszain. Érezd a belépés ürességét, a benne maradás zűrzavarát, az érkező megpróbáltatásokat, a pusztulást; de érezd a hit ébredését is, az igazság megszilárdulását és végül Isten kinyilatkoztatását is magadban.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

Gyermekem, a sivatagok az emberi önátadás és átalakulás különböző szakaszaiban tapasztalhatók.

A belső növekedés során a Teremtő sokszor viszi gyermekeit a pusztába.  Néha gyorsan és egyszerűen, máskor pedig mély és hosszan tartó módon, amelynek látszólag nincs vége.

A sivatag az üresség belső állapota, ahol a Teremtő megvonja gyermekeitől és barátaitól az összes földi vigasztalást, az összes érzést, az összes szeretetet, mindazt, amit a szellemi lény támaszként és néha ugródeszkaként használ a belső élet felé vezető úton.

Mindezeket eltávolítja, hogy a tudat megtanuljon tisztán szellemi alapokon létezni, hogy Isten ismerete és megtapasztalása legyen az alapja, amely a hitből és az üresség megtapasztalásából születik.

Erősítsd meg az Istennel való egységedet azzal az egyszerű bizonyossággal, hogy Ő jelen van, még akkor is, ha nem érezteti, ha nem hallod vagy nem látod Őt.

Gyermekem, lehet, hogy keménynek és fájdalmasnak látod a sivatagot, de valójában a sivatag Isten hívása a lelkek számára, hogy mély és közvetlen egyesülést érjenek el Vele, távol az illúzióktól és az érzékektől, távol az anyagi dimenzióktól és mindattól, ami alkotja azokat.

A sivatag annak a megismerésére hív, ami valódi, de ahhoz, hogy átkelj ezen a sivatagon, nem elég a tudás. Fel kell fedezned az alázat és az önátadás tudományát, az Isteni Kézben való tartózkodás tudományát, és tudnod kell, hogy az Ő Akarata tökéletes, mind az oázisban, mind a sivatagban, mind az ébredező lelkekkel teli templomokban, mind a megvető lelkekkel teli Kálvárián.

Azért beszélek a sivatagról, hogy megtanuld azt, hogy szeresd, és hogy törekedj rá. Ne a szenvedésre törekedj, hanem a közvetlen, mély és igaz egyesülésre azzal, Aki teremtett téged, és aki arra hív, hogy kifejezd az Ő Szívének hasonlatosságát.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József