SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Egy megtért lélek, amely megbánta legmélyebb bűneit, így szólt az Úrhoz: "Uram, itt vagyok, bízom Szereteted nagyságában és felfedezem Megbocsátásod Kegyelmét. Mondd meg nekem, Atyám, hogyan nyerhetem el a megbocsátást és a szeretetet, és még inkább, hogyan érezhetem a szívemben, hogy megérintett a Megbocsátásod?"

És az Úr így válaszolt: "Szeretett kis lélek vagy te, öntudatod első belélegzésétől fogva, amióta Szellemem rajtad nyugszik, és lélegzetet és életet adott neked. Azóta mélységesen szeretlek.

Elnyered a megbocsátást, ha elfogadod, és megérted, hogy nem Én vagyok az, aki megfoszt attól, hanem te vagy az, aki elhaladsz előtte, és nem látod; te vagy az, aki nem nyúlsz utána, mert a tudatlanság és a bűn foglalkoztat.

Amikor felébredsz és kinyitod a szemed Végtelen Szeretetemre, Szent Kezem megérinthet. Lelkem visszaemel a tisztaságba és a békébe, és ott megtalálhatod Megbocsátásomat, és megértheted, hogy Én valóban mindig is itt voltam.

Engedd hát, lelkem, hogy aggodalmaid és bizonytalanságod átadja helyét az irántad érzett Szeretetemnek, és lásd, hogy Megbocsátásom a szemed előtt van, és kopogtat szíved ajtaján. Engedd, hogy belépjen és átalakítsa belső lakóhelyedet."

Gyermekeim, tanítson meg benneteket ez a párbeszéd arra, hogy a lények választásától függ, hogy a bűnben vagy tudatlanságban maradnak, vagy a Szeretet és a Megbocsátás öleli át őket. Gyermekek, kezdettől fogva szeretlek benneteket, és Teremtőtök vár rátok. Csak nyissátok ki a szemeteket és lássátok, hogy előttetek van Isten türelmes és reményteljes Szeretete.

Áldásomat adom erre. 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Szánj időt naponta arra, hogy meditálj arról, hogy ki is vagy valójában, és gondolj arra, hogy ezt az életet megelőzően volt egy Nagyobb Élet, amelyből származik az összes létforma célja és értelme.

Meditálj a Teremtésen és Isten irántad érzett mélységes Szeretetén, amikor minden egyes teremtményére gondolt. Olyan nagy volt az élet iránti Szeretet, hogy az Ő Isteni Lényegéhez hasonló esszenciákat hozott létre, hogy úgy szeressenek, ahogyan Ő szeret, úgy szaporítsák az életet, ahogyan Ő szaporítja, és úgy teremtsék újra a Teremtést, ahogyan Ő teremti újjá és újítja meg minden egyes mennyei lélegzetvételekor.

Gyermekem, gondolj arra, hogy az anyagi káoszon túl létezik egy magasztos valóság, hogy a Paradicsom több, mint az örök béke mennyországa, ez az élet kezdete és vége, ahonnan a teremtmények elindulnak, és ahová vissza kell térniük a dimenziókon túli fejlődésük során elért összes ajándékkal.

Ne feledd, hogy ez a bolygó egy iskola, és hogy a nehézségek azért vannak, hogy leküzd azokat, ami arra késztet, hogy napról napra jobban szeress, egy nagyobb Szeretet által, ami egy bizonyos ponton a fejlődésed során feltárja előtted Isten Szeretetét. 

Ne csak emberi szemmel nézd a világot, olyan szemmel, amelyet a tudatlanság állapota tart fogva, olyan szemmel, amely az életet fátylak mögül látja. Krisztus Szeretete széttépte a fátylakat, amelyek eltakarták arcodat. Ezért keresd ezt a Szeretetet. Keresd tudatodnak azt a pontját, amely képes arra, hogy teljesebb mértékben fogja fel az életet, és tedd oda a szívedet, eme idők nyomorúságos hullámaira, járj Uraddal együtt e vizekben, mert ez nem más, mint Isten Szele, amely fújja a világ káoszát, hogy eltávolítsa azt, ami rothadt, és mindent újjá tegyen.

Tudatod emelkedjen az atrocitások, a káosz és a gonoszság csatái fölé a földi színpadon, és légy híd e világ számára Isten Szíve felé.

Áldásomat adom erre. 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Szíved vonuljon vissza Krisztussal együtt Isten Szívének mélységeibe.

Tudatod, életed, elméd, lelked és legmélyebb érzelmeid vonuljanak vissza Isten Szívébe.

Terveid, törekvéseid, céljaid, legbelsőbb megértésed, legnagyobb győzelmeid, legmélyebb bukásod, mindaz, ami vagy, vonuljon vissza Isten Szívébe.

Emberséged, az életeid belső feljegyzései, melyeket Isten Szeretetének, Tervének és Akaratának beteljesítésére törekedve vittél előre, vonuljon vissza Isten Szívébe.

Vonuljon vissza titokzatos és csendes szellemed is, az Igazsághoz és Isten Idejéhez közelebb eső részed. Legyen minden az Atya Szívében, térjen vissza Hozzá, és ott Isten teremtse újjá, alakítsa át, gyógyítsa meg, állítsa helyre, hogy megújuljon.

Engedd meg, gyermekem, hogy minden újjá váljon Isten Szívében. Engedd el az életed látszólagos irányításának gyeplőjét. Engedd, hogy lelked áthatoljon az emberi lét mély és sötét sírjának kövein, a bizonyosságok és az illúziók, a féligazságok és a tökéletlen igazságok kövein, és a magasba emelkedve lelked elérje Isten Szívét, és megtanulja Benne, hogy mit jelent újból feltámadni.

Tapasztald meg magadban az üresség, az örök életre való halál, a feltámadás szellemi és isteni tudományát.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERASIBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

A Világegyetem és titkainak megismerése azt jelenti, hogy belépünk Isten az élet iránti Szeretetének a mélységeibe; azt jelenti, hogy megértjük, hogy az Úr ugyanolyan tökéletes részletességgel teremtette meg az emberek és minden földi teremtmény testét, mint ahogyan az Úr megalkotta az Ő Misztikus Testét, amely a Végtelenben lakozó összes életből áll.

Gyermekeim, az Isteni Bölcsesség közelebb visz benneteket Isten Szeretetéhez, és felébreszti szívetekben az Ő hasonlatosságát, hogy társalkotók lehessetek az élet tágasságában, hogy újrateremtsétek a Mennyei Atya végtelen Teremtését, megújítva Vele és Általa mindent.

Az isteni Bölcsesség megmutatja nektek a helyeteket a Világegyetemben és Isten Szívében; az egység megismerőivé tesz benneteket, hogy ne csak erényként ismerjétek meg az egységet, hanem mint egyetemes és kozmikus Törvényt is, amely lehetővé teszi a számotokra, hogy visszatérjetek az Atyához.

Engedjétek, hogy a tudás átalakítson benneteket, és közelebb vezessen Istenhez az Ő Szeretetének felébresztése, az Ő Egységének megtapasztalása, az Ő Kegyelmének megélése és  az Ő Céljának megnyilvánulása által.

Áldásomat adom erre. 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Minden ciklus egy-egy járható ösvényt hoz magával, és az ösvények a járókelő lépteinek tempójától függően hosszúak vagy rövidek lesznek.

Az ürességhez vezető út hosszú és fájdalmas lehet, ha az utazó lassan halad rajta, és nem fogadja el az idők változásait, az érkező megpróbáltatásokat és mindazt, amit a Világegyetem ad neki, hogy gyorsabban elérje a ciklus végét.

Ez az út rövid és gyors lesz, ha az útkereső ürességéből lehetőséget teremt arra, hogy új törvények hassák át a lényét; ha engedi, hogy a benne lévő ürességet Isten betöltse, és az Isteni Jelenlét teljes egészében feltárja magát.

Gyermekem, az üresség egy átmeneti tudatállapot, amelyben tudod, hogy mi nem vagy, de még nem ismered az igazságot önmagadról és az életről. Ne telj meg tehát önmagaddal és a világgal, ha még nem fedezted fel, hogy mi az, ami benned lakozik, és hogy mi a részed, és mi az egészed.

Az üresség a döntés pillanata, a mélységbe zuhanás és a Végtelenbe ugrás között. Ezért éld át az ürességet hittel, mindig a Magasság felé kinyújtott kézzel. Éld át az ürességet hittel, befelé fordított szemmel. Egy bizonyos ponton e séta során az ürességed teljes mértékben feltárul, és felfedezed, hogy a mindenség, az Egész, az Isten része vagy.

Akkor szavaim nem lesznek képesek arra, hogy elmagyarázzák azt, amit megtapasztalsz és megélsz, és minden világos lesz, mint a nap, és teljes, mint az Istentől származó Bölcsesség.

A kinyilatkoztatás és a tudatlanságtól való megszabadulás ciklusa el fog jönni. Addig is járj hittel felfelé és befelé.

Áldásomat adom erre.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMA VÁROSÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Pihenjen meg a szíved Isten szeretetében. Újítsd meg erődet az Ő Keresztjében, növekedj minden nap az önátadásban.

Állítsd helyre szellemedet az ima és a Hierarchiával való egyesülés által, csendben és békében, hogy minden egyes teljesített Küldetés után szellemed készen álljon egy új, felemelkedő lépésre, amely intenzívebb és mélyebb, mint az előzőek.

Így, gyermekem, meg fogod nyitni a szívedet Isten Ideje előtt, és nemcsak a szellemedet, hanem a testedet, az elmédet és az érzelmeidet is felkészíted arra, hogy átlépd a küszöböt egy új életbe.

Adj hálát Istennek mindenért az életedben, mert a hála által megújulást és békét vonzol magadhoz a Világegyetemből.

Egyesítsd a szívedet az Isteni Céllal, mindig mondj igent Istennek, és így Ő megújít és segít téged, hogy minden nap egyre jobban kitűnjön mindaz, ami vagy, hogy a szeretet gyümölcsei teremjenek erőfeszítésedből, az új élet fájáról.

Áldásomat adom erre.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József

 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT