KRISZTUS NEGYVENEDIK IMPULZUSA A NAGYBÖJTRE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

40 nap Jézussal a nagyböjt útján keresztül

"Búcsúzz el a belső sivatagodtól azzal a bizonyossággal, hogy meghoztad a végső döntést az életedről.

Most nyisd meg magad új horizontok felé, hogy felismerd a Teremtés nagyobb valóságát.

Gondolj vissza minden egyes lépésre, amit e negyven nap alatt tettél, amelynek során megtanultad, hogy tudatod különböző állapotainak a tudatában légy.

Bízzál, mert mindenek felett arra kaptál elhívást, hogy megéld ugyanazt a tapasztalatot, mint a Mestered; megadatott neked az a Kegyelem, hogy a tudatvizsgálaton keresztül megértsd az életet.

Itt az ideje, hogy fáradhatatlanul szolgálj, és a végsőkig megtedd a legjobbat, hogy ez a bolygó élvezhesse a teljes megváltás örömét minden elkövetett hibájáért.

Járj, Krisztus tanítványa, emlékezz a Mester Hangjára".

Krisztus Jézus
 

KRISZTUS HARMINCHETEDIK IMPULZUSA A NAGYBÖJTRE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

40 nap Jézussal a nagyböjt útján keresztül

"Minden egyes esés  egy tanulási lehetőség.

Minden egyes tanulásban van egy lehetőség a transzcendenciára.

Minden egyes transzcendenciában benne van a felszabadulás Kegyelme.

Minden egyes felszabadulásban van egy lehetőség arra, hogy meghaljunk önmagunknak.

A szellemi halál minden egyes pillanatában megnyílik egy ajtó a tudat kitágulása előtt.

De tudjátok jól, hogy amíg ezen a világon vagytok, szenvedni fogtok. De a megpróbáltatások növekedésre és érésre késztethetnek benneteket, vagy ugyanezek a megpróbáltatások állandó áldozattá tehetnek benneteket.

Ezért légy bölcs, és ne csapd be magadat, hanem használj minden egyes élettapasztalatot a felemelkedés lendületeként, mint a Fény létráját, amely előtted áll, hogy lépcsőfokról lépcsőfokra felemelkedj.

A világegyetem mindig jelet küld."

Krisztus Jézus
 

KRISZTUS HUSZONKILENCEDIK IMPULZUSA A NAGYBÖJTRE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

40 días con Jesús a través del camino cuaresmal

40 nap Jézussal a nagyböjt útján keresztül

"Szemléld ebben a pusztaságban Szentséges Szívem Ereklyetartóját, és találd meg benne mindazt, amire szükséged van, hogy átvészeld ezt a pillanatot.

Szemléld Szentséges Szívem Ereklyetartóját, és ürítsd ki önmagadat, hogy a Megváltó kódjai megújítsák az életedet.

Szemléld hittel Szentséges Szívem Ereklyetartóját, és haladj előre anélkül, hogy a múltra tekintenél, élj a jelenben, és békében várj mindarra a jóra, ami eljön.

Szemléld Szentséges Szívem Ereklyetartóját, és megváltozik a tudatod, amelyet áthat az Úr által elért összes érdem fénye.

Ez Krisztus törekvő tanítványának az útja: szemléld Szentséges Szívem Ereklyetartójának nagyságát, és minden békében lesz".

Krisztus Jézus
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, SANTA CATARINÁBAN, CAMBORIÚBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Mennyei Édesanyátok örömmel, reménnyel és ujjongással tér vissza Brazíliába, hogy megáldhassa Isten egész hűséges népét a következő camboriúi imatalálkozón keresztül.

Isten úgy döntött, hogy augusztus 8. után kezdi ezt a ciklust a brazil nemzeten keresztül, hogy a lelkek és különösen a belső világok Latin-Amerika e döntő pillanatában szívükben és memóriájukban emlékezzenek a Parancsolatokra; hogy megtanulván az élet törvényei szerint élni, a szíveknek ne kelljen többé a szenvedés és a tudatlanság útján menniük.

Emiatt Szeretett Fiam elküld Engem, mint Hűséges Hírvivőjét és mint az Aparecida Asszonyt, hogy kérjem meg braziliai gyermekeimet, hogy tudatosan legyenek nagyon óvatosak, abban, amit választanak.

Brazília, mint Amerika zöld szíve, nem veszítheti el egyensúlyát, azt az egyensúlyt, amelyet a járvány tragédiája után még nem tudott helyreállítani.

Legyetek szilárdak, és mint Szeretett Fiam apostolai imádkozzatok és kérjetek éleslátást, hogy a ti szívetek döntsön a nemzet sorsáról, amelyre vágytok, és elméteket ne befolyásolják ennek az armageddoni időnek a hazugságai és a hamis igazságok.

Brazília egy azokból a nagyon kevés országokból, amelyek jelenleg túlélik a kommunizmust, amelyet rejtett munkák és hamis ígéretek jellemeznek.

Az Istenség arra hív, hogy imádkozzatok, mielőtt döntenétek. A döntés a ti kezetekben van. Imádkozzatok, és szeretetből segítsétek Brazília Angyalát, hogy ne legyen ellentmondás, megosztottság és korrupció tárgya; mint ahogy más nemzetek angyalai is ugyanebben az igában vannak.

Kedves gyerekek, azért térünk vissza Amerikába, mert a Szent Tervhez tartozik, ahol az emberiség képes lesz újrakezdeni egy Új Földön, egy új Édenben.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

Rendkívüli üzenet
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, ALGARVE HELYSÉGBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 97. MARATONJÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A Mennyből jövök ehhez az óceánhoz, jövök ehhez a tengerhez, akár több mint kétezer évvel ezelőtt, úgy mint a szívek halásza. Azért jöttem, hogy meghívjalak titeket, jöjjetek vissza Hajómra, hogy hittel és reménnyel keljünk át a tudat óceánjain, ahol Isten él, ahol az Ő Teremtése felsejlik, ahol az Ő Békéje lakozik.

Nem sokkal ezelőtt hívtalak, hogy lépjetek ezeknek az óceánoknak a felszínére lábatokkal. Vannak, akik már megtették szellemileg, de továbbra is várom azokat, akik még nem tették meg, azokat, akik nem merték legyőzni az elme és a tudat korlátait, hogy behatoljanak a Nagyobb Élet, a Végtelen és a Világegyetem titkába.

Ma úgy jövök, mint a szívek halásza, mint aki a galileai tenger partján elhívja az első apostolokat.

Ma azért jövök ide, hogy találkozzam társaimmal, hogy hallják Hangomat és érezzék Szívemet, hogy befogadják Szeretetemet és Békességemet, mert át kell kelnünk ezen idők végének óceánjain.

A bolygótudat nagy óceánjaiból előbukkannak az emberiségnek és a Természet Birodalmainak sürgető szükségletei, mert a bolygó hamarosan megéli nagy születését.

A Föld mozgása szüntelen. A változások felgyorsítják az eseményeket. Minden túl korán történik, és a legtöbb lélek még nem áll készen.

Úgy, ahogy arra kérlek benneteket, hogy keljetek át ezeken az óceánokon, ugyanúgy higgyetek, mert így a lábatok nem fog tétovázni, és úgy fogtok járni, mint Péter, a vizeken anélkül, hogy tudatában lennétek, de Isten Igazsága tudatosul bennetek.

Atyám Üzenetet adott mindannyiótoknak és az egész világnak.

Irgalmas Szívem örömet és ujjongást érez ama szenvedés ellenére, amit a világban látok, mert Mennyei Atyánk még egyszer kapcsolatba került gyermekeivel, ahogyan sokszor tette Izrael ősi népével.

Leszármazottainak és törzseinek még mindig érvényesülniük kell az idők során, bár ez az emberi civilizáció már eléggé megtanulta, hogyan pusztítsa el magát és hogyan ártson magának.

Ki száll fel szellemi Hajómra, hogy átkeljen ezeken az óceánokon, és segítsen Mesterének kivetni a megváltás és a bolygóbeli megmentés hálóit a szükségletek, követelmények és vészhelyzetek világegyetemében?

Amikor az első apostolokat tanítottam, több mint kétezer évvel ezelőtt, nem csak olyan tudatokat tanítottam, amelyek átadták magukat szolgálatkészen Atyám Tervének a megvalósítására, hanem a szolgálat, a szeretet és az Ige által megalapítottam az első missziós tudatosságot az emberiségben.

Ez a három pillér: a szolgálat, a szeretet és az ige lesz az, amely meggyógyítja az emberiséget, amikor társaim többsége, különösen azok, akik még mindig nem fogadnak el Engem, megértik, hogy a hűség mindig a Fényben és az Igazságban maradásra készteti őket; mert ellenségem továbbra is szövi a világban ellenállását és gonosz terveit. A lelkek belekerülnek a főbűnök, a becsvágy, a hatalom és a hazugság hálójába.

Ne engedjétek át magatokat ezeknek a gonosz terveknek, és ne engedjétek, hogy testvéreiteket magukkal sodorják vagy hogy a téveszmék mélységébe taszítsák.

Ahogy az elején mondtam nektek, ezek vészhelyzetek, olyan idők, amikor mindegyikőtöknek teljes szívből kell szolgálnia Engem, hogy cselekedhessek és teljesíthessem az Atya törekvéseit. Eszközeimnek a világban, vagyis az Engem szolgáló lelkeknek olyan hálózatnak kell lenniük, amelyet ki tudok vetni e világ vészhelyzeteinek óceánjaiban, hogy ne csak felébredjenek a lelkek, hanem újra megtalálják az elveszett belső igazságot.

Addig is várlak titeket itt, a Bárkámban, a világ ezen óceánján, amelyben ma is vagyok, és nagyon figyelmes és nyitott leszek valódi és nem múló ajánlataitok fogadására.

Tudom, hogy a többségnek nem könnyű átadni az életét Tervemnek, és mindenekelőtt Akaratomnak. Láttam, hogy sokan igyekeztek, és keveseknek sikerült, és ez nem lehet ok a bűntudatra vagy a zavarodottságra. Csak azt kérem tőletek, hogy azt adjátok Nekem, amit mindegyikőtök valóban megadhat Nekem; mert így nem csak az üdvösség hálóit tudom kivetni, hanem a Fény, az Erő és a Béke hálózatát is megszövöm bátor és elérhető szíveken keresztül.

Már tudjátok, hogy a világ gyötrődik minden  múló pillanatban, minden elmúló és beteljesedő napon; és nőnek az anyagi szükségletek, de a lelkiek is.

Még sok lélek nem értette meg az Üzenetet, amelyet több mint kétezer évvel ezelőtt adtam nekik az evangéliumon keresztül. Arra kérlek benneteket, hogy tekintsétek át a példázatokat, mert ezeken az egyszerű és tömör Tanításokon keresztül mindent meg fogtok érteni, amit mondok.

Ezen az Isteni Irgalmasság Maratonján arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok az emberi tudat kiterjesztéséért, hogy az anyagi korlátokon és a szellemi börtönökön túl, amelyekben sok lélek él szerte a világon, minden szív megkapja a tudat kiterjesztésének Kegyét, hogy mindenki képes legyen arra, hogy meghaladja és felülmúlja önmagát, egészen addig a pontig, amikor eléri a szeretet és a szolgálat magasabb fokát.

Ennek az időnek a nagy kulcsa a missziós élet, amely a lelkeket szolgálja, mert a missziós életben nemcsak önmagatokból fogtok kilépni, hanem az abszolút önadakozás és a feltétel nélküli önátadás által felülmúljátok magatokat; és ezen kívül, társaim, úgy fogjátok ismerni a világ fájdalmát, a lelkek közömbösségét, sok szív kegyetlenségét, sok ember nyomorúságát, a társadalmi és globális igazságtalanságot, ahogy Én ismerem.

De nem arra kérlek benneteket, hogy szolgáljatok a béke és a testvériség misszionáriusaiként csupán azért, hogy mindezt lássátok, hanem azért buzdítlak a misszionáriusi szolgálatra, hogy meg tudjátok gyógyítani ennek az emberiségnek a szellemi nyomorát. Minél több lelket szolgáltok, annál kisebb lesz a bolygó megtisztulásának hatása, annál kevésbé lesznek következményei az éghajlatnak és a globális felmelegedésnek is.

Ma nem vallásos üzeneten keresztül küldöm ezt az Üzenetet, hanem inkább Isteni Tudatomon keresztül, amely az Isteni Igazság Tudatának kisugárzása; mert azt is tudom, hogy sok apostolom és társam szégyellte, amit Egyházamban a Föld felszínén láttak.

Nem kérem, hogy higgyetek ezekben, csak azt kérem, hogy higgyetek Bennem, mert soha nem hagylak cserben, és beteljesítem Szavamat, hogy minden nap egyre jobban visszatérjek a világba, egyre nagyobb erővel és tudatossággal, egyre nagyobb elszántsággal és szellemi erővel.

Szívemből a Mennyei Atya Kormányzása fog sugározni, hogy képes legyen újra felállítani ezt a beteg és sebesült emberiséget, amely elpusztította és megsemmisítette önmagát.

Eltávolítom a hatalom hamis pálcáját az uralkodók kezéből, és saját szemeitekkel meg fogjátok látni, hogy kő kövön nem marad.

Ha ezekben az időkben látjátok, hogy a bolygó kifejezi lázadását, gyötrelmét és fájdalmát, ne féljetek, ez az Armageddon utolsó idejének jele; mert az emberiségnek valahogy meg kell tisztulnia mindattól, amit az idők során tett. Mindenki azt kapja, ami neki a törvény szerint jár, semmiféle tévedés sem lesz, annak ellenére, hogy sokan tévesen cselekednek, és azt hiszik, hogy sikerülni fog nekik megmenekülni a bolygó eseményeitől.

Kivonom a monarchiát ebből a világból, amely korrupt és megoszthatatlan azok számára, akik azt hiszik, hogy benne élnek; mert ez az emberi terv egyedülálló, és meg fog valósulni azok által, akik a hitük, a szolgálatuk és a reménységük segítségével újra benépesítik a Földet az evolúció új tulajdonságaival és a szeretettel.

Mert Mesteretek nemcsak azért tér vissza, hogy rendet tegyen a népek, a nemzetek, sőt a természet minden kaotikus bolygóbeli helyzetében; Mesteretek és Uratok Visszajövetele nagyon hasonló lesz ahhoz, amint kétezer évvel ezelőtt volt, amikor közel lehettem az Enyéimhez, hogy tanítsam, erősítsem őket, hogy meggyújtsam a krisztusi tűz lángját az emberi szívben. Ezt várom a legjobban, és ez az, amire leginkább vágyom, hogy ezt éljem át a Visszatérésemkor.

Ez a rend nemcsak egyetemes és bolygóbeli rend lesz, hanem az a pillanat lesz, amikor meghívlak benneteket, hogy fizikailag is szálljatok fel a Hajómra, hogy tudjátok meg, ki Isten, mert el fogom nektek mondani.

Csupán azokat szeretném a Karjaimban tartani, akik annyira kérték ezt Tőlem ezekben az időkben. Csak a gyötrődő, zaklatott és elhagyatott szívekre kívánom helyezni Kezemet; azon szívekre, amelyekből hiányzik a béke, amelyek elvesztették a hitüket, amelyek már nem hisznek semmiben és senkiben.

Szeretetem átalakítja a sebzett szíveket, és helyreállítja a világegyetemmel való egységet, azt az egységet, amelyet elveszítettek e világ, sőt Egyházam embereinek igazságtalanságai és szégyene miatt; mert a földi férfiak és nők, a gyermekek, a fiatalok és még az idősek szívében is fel fog támadni Szellemi Egyházam; és többé nem fognak testi betegségekben szenvedni szellemi betegségeik miatt.

Kapaszkodjatok szorosan Palástomba, és így nem csak megvédelek benneteket, hanem fenntartalak titeket a Jelenlétem által is, amely az Atya Jelenléte, hogy bátran és merészen keljetek át ezeknek az időknek a végén.

Ennek az óceánnak a vizével áldalak meg, újítalak meg és szentellek oda titeket szeretetteljes Szívemnek, hogy beteljesedjék az ezer éves béke.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLBAN, FARÓBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Ahogy egyszer mondtam nektek, Én vagyok az Óceánok Anyja, az egész Tengerben létező Élővilág Asszonya.

Amikor elpusztítják vagy megsértik ezt az Élővilágot, a bolygó egyensúlyának védőpalástját az emberi lény saját kezével szakítja el.

Éppen ezért, mint az Óceánok Anyja, tudatosságra hívlak benneteket; mert a szennyezett óceánok nem regenerálódnak és nem tisztulnak meg a vizek, az elpusztult korallok helyében nincs lehetőség a tengeri élet rendbentartására.

Meg kell tanulnotok megismerni és felfogni, miért teremtette Isten először az óceánokat, majd az életet. Minden élőlény, amely a Föld felszínén lakik, beleértve az embereket is, az élet tavaiból származik. Eme hasonlat szerint, gyermekeim, a bolygó számára az óceánok a Föld egyensúlyát és globális megtisztulását kormányozzák.

Hogyan fogja túlélni az emberiség, ha beszennyeződnek, ha kémiai és nukleáris kísérleteket végeznek bennük, ha az óceánok felhagynak a tisztítással és holt óceánokká válnak? Az emberiség sohasem tudna fennmaradni tiszta és megbecsült óceánok nélkül, a biológiai szempontjuktól a szellemi szemponjukig.

Védjétek meg magatoktól az óceánokat, és vigyázzatok rájuk, hogy ne legyenek a világ nagy szemétdombjai. Vállaljatok felelősséget és kérjétek ezt számon azoktól, akik tudatlanságukban  áthágják a természet törvényeit.

Ne vigyétek túlzásba a halászatot. A halak nélküli tenger savas állapotra hajlamos, mivel a halak azok, amelyek átalakítják a felszíni ember naponta elkövetett szennyezését.

Imádkozzunk az óceánokért, hogy megvédjék azokat, törődjenek velük és tiszteljék azokat.

Elég a vétkekből!

Köszönöm, hogy válaszoltok hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERASIBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim!

Bár Mennyei Édesanyátok már nincs veletek személyesen, számítok az együttműködésetekre és feltétel nélküli támogatásotokra.

Ez az idők vége, ez az az idő, amikor megjelenik a tudatotokaban az, hogy készen álltok, és rá fogtok jönni, hogy hol tartotok a készenlétben, hogy szembenézzetek az emberiség káoszával.

Ezért kértünk benneteket Üzeneteink legelejétől fogva, hogy újra tanulmányozzátok és hogy tegyétek belsővé Szavainkat, mert szükségetek lesz rájuk ahhoz, hogy tudjátok, hogyan vészeljétek át ennek az időszaknak a végét intelligenciával és nem félelemmel.

Amikor végről beszélünk, az nem azt jelenti, hogy mindennek vége lesz, hanem azt, hogy mindannyiótoknak és testvéreiteknek nagyszerű lehetőségetek lesz arra, hogy átmenjetek egy olyan tudatossági vizsgálaton, amely ráébreszt benneteket a személyes valóságra és a világ valóságára. Valóban tudni fogjátok, milyen a bolygó szellemi, mentális és fizikai helyzete.

Ezért, gyermekeim, ennek a valóságnak a tudatosítása belső felkészülést és gyakorlást igényel, azoknak az eszközöknek és szellemi gyakorlatoknak a megfelelő használatát, amelyeket az elmúlt néhány évben tanítottunk nektek.

Ezáltal meg fogjátok érteni az eljövendő eseményeket, és meg fogtok tudni szabadulni a kárhozatos tudatlanságtól, amely napról napra elvakítja a lelkeket, és közönybe hipnotizálja őket.

Drága gyermekeim, legyetek már most tudatosan készen.

Itt az ideje, hogy felismerjétek mindannyiótok küldetését. Eljött annak az ideje, hogy teljesítsétek azt, és ne forduljatok vissza, mert nem lesz többé idő a hosszú várakozásra.

A ciklus most van, és soha sem fog megismétlődni.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Távoli világegyetemekből hallatszik Isten Szent Igéje. A Forrás Szívéből sugárzik, hogy rezgésként rezonáljon a lényekben, és visszanyerjék az eredetüket, amelyet egyszer már elveszítettek.

Távoli világegyetemekből diktálják a Teremtés Alapelveit, hogy a lelkek lényegileg emlékezzenek arra, hogy mik voltak valaha, valamint arra, hogy miért vannak jelen e világban, hogy szolgálják és beteljesítsék a Megváltó áldott ígéreteit.

A Szent Ige nem az elmében, hanem a szív mélyén rezeg. Célja nagyon tág és ismeretlen. Az a célja, hogy a lelkeket a magasabb valóságba vonzza. Így az, ami anyag, elveszíti erejét és hitelét, mert a tudat felfedezi magában, hogy nem csak anyag, hogy az Isteni Esszencia lakozik minden napban.

A Szent Ige visszhangzik azokban, akik figyelmesen hallgatják. Ünnepélyesen betölti a teremtő célt. Alapelve, hogy kivonja a lényeket az illúzióból, és az a célja, hogy a tudás és atanítás impulzusán keresztül felébressze a tudatot, mert eljött az ideje annak, hogy elfoglaljátok a sorokat a Megváltó Terve seregében, hogy a Föld felkészüljön Krisztus Visszatérésére.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUIERA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

A közelgő augusztus 8. előestéjén és kapujában tudatos felkészülésre hívlak benneteket, hogy Fiam minden egyes Szava testet öltsön bennetek, hogy Ő láthassa utolsó apostolait, akik belsőleg készítik elő az emberiséghez való visszatérését.

Ez a tudatos felkészülés nem csak a szívből fakadó imán keresztül történik, hanem a Fiam által átadott útmutatások iránti érdeklődésen keresztül is, mivel már a Szent Szívek munkájának utolsó ciklusában vagyunk, és a lelkeknek Isten Terve létezésének a tudatában kell lenniük. Így lesznek olyan szívek, amelyek teljes igyekezettel továbbviszik az Isteni Terv tudatosításának feladatát, hogy a Szent Cél az emberiség többi részében is beteljesedjen.

Ez az átmenet, egyik ciklusból a másikba, az emberiséget a választás lehetősége elé állítja. Imádkozzunk, gyermekeim, hogy a lelkek választása vagy döntése összhangban legyen a Teremtő Tervével.

Ez az idő fogja meghatározni a következő időszakot mindenki számára.

A változás azokban a szívekben fog megtörténni, amelyek nyitottak a befogadására, így a globális vakság fátylai eltűnnek, és mindenki képes lesz arra, hogy lássa a valóságot.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

A szeretet igen nehéz küzdelmet vív a közömbösséggel. Csak kevés szív érzékenyedik, közben meg a többség közönyössé válik, átöleli őket a tudatlanság.

A szeretet megpróbálja megmenteni azoknak a tudatát, akik az igazságot figyelmen kívül hagyják, hogy ezzel eljuttassa őket a tudat felébredéséhez. Másrészt a közömbösség egy észrevehetetlen méreg, amely beszivárog az emberi elmébe és eltávolítja azt a valóságtól.

Ez egy végtelen küzdelem, de minden attól a tudati állapottól függ, amelyben az ember, döntése szerint, megmarad.

Ebben a finom, szinte érzékelhetetlen csatában minden megengedett, így a szíveknek még inkább belső erőfeszítést kell tenniük, hogy érzékennyé váljanak és ne essenek a közömbösség csapdájába, amely vakká teszi az emberi tudatot.

Ez a küzdelem határozza majd meg a következő ciklust, hogy az emberiség fejlődni fog-e vagy megreked. Már az összes eszköz és figyelmeztetés át lett adva.

Sokan azt hitték, hogy az Isteni Kegyelem továbbra is táplálja majd az embereket anélkül, hogy a legkisebb erőfeszítést is megtennék ezért. De itt az idő és a válasz most van. Így teljesedik majd be újra, amit a Fiam mondott egyszer: "gyümölcseikről ismeritek fel őket".

Engedjétek meg, hogy az alázat hiánya, az arrogancia és a gőg feloldódjon a tudatotokban, hogy amikor eljön a nagy nap, semmin se lepődjetek meg.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket,

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Ahhoz, hogy elérd Isten Szívét, nincs szükséged nagy tudományokra vagy mély filozófiákra, nincs szükséged formulákra vagy akár örök gyakorlatokra. Gyermekem, egy őszinte, tiszta és átadott szívre van szükséged az Atya előtt.

Az összes szellemi gyakorlat kikovácsolja benned tudatod átalakulását, és lehetővé teszi, hogy a Teremtővel egységben maradj, és ne csak egy pillanatra, hanem hogy ez egy állandó tudatállapottá váljon.

De ahhoz, hogy megérintsd Isten Szívét, hogy érezd és megismerd, csak egy őszinte szívre van szükséged, amely hajlandó az Atya elé állni gyónásban, imádatban, közösségben és önátadásban, hogy érezd, hogy megtapasztald magadban azt, ami valóságos, és hogy Istent ismerve megismerd önmagadat is.

Ezért mindenekelőtt – még ha nincs is erőd vagy ihleted – állj őszinte szívvel a Teremtő elé, csak állj átadott szívvel az Ő Oltára elé. Helyezd magadat áldozatként a Lába elé, és hagyd, hogy Ő éreztesse Magát veled. Az Isteni Jelenlétben minden értelmet nyer benned, erőfeszítéseidnek lesz értelme, és kisebb lesz a súlyuk, mert IstenSzeretete hangosabban fog beszélni benned; csatáid könnyebbek lesznek, mert a szíved többé nem a sötétség szeleiben fog lavírozni, hanem Isten Jelenlétében megalapozva, ahonnan semmilyen szél sem tud elsodorni.

Gyermekem, minden a gyónással kezdődik, az önátadással, a meghódolással, az imádattal és így az Istennel való tökéletes közösséggel. És ez megtörténhet a csendben, a szellemi örömben, a lélek mély sírásában, az imádságban vagy az istentiszteleten, a saját életedben. Csak egy őszinte szívre van szükség.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Negyvenharmadik vers

A Béke Szuverén Asszonya,
Legtisztább Anya és Szűz,
segíts, hogy visszanyerjük alapvető tisztaságunkat,
hogy újra tükrözhessük
az ártatlanságot az életünkben.

Szabadíts meg minket az illúzió,
az irreális helyzetek bilincseitől.

Legyen tudatunk elérhető és teljes,
hogy Istent szolgálhassuk.

Tisztaság Szűzanyja,
ébreszd fel bennünk a szent alapvető tisztaságot,
hogy méltók lehessünk
az Isteni Kegyelemre, a Szeretetre és a Békére.

Add, hogy felmerüljön bennünk
a Fény, amelyet Isten a szívünkbe helyezett,
hogy a szolgálat és az imádság által
legyünk olyan kicsi csillagok,
amelyek ennek az időnek a sötétjében ragyognak.

Több lélek ébredjen fel az alapvető tisztaságra,
hogy ők is közelebb lehessenek Istenhez,
hogy így érezhessék az Isteni Forrás Szeretetét.

Legtisztább Szűz,
tükröződj bennünk, és Fényed által
tükrözd azokat az erényeket,
amelyeket a földi pályafutásod során értél el,
hogy megtanuljuk megtalálni
a tudat felemelkedését
az erőfeszítésben, az odaadásban és az állandó imában.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Huszonegyedik vers

Szeplőtelen fogantatás,
azok menedéke, akiknek nincs semmijük,
azok ereje, akiknek nincs erejük,
azok szeretete, akik elvesztették a szeretetet,
vezesd útjainkat
lelki küldetésünk teljesítése érdekében,
hogy nagyon közel kerüljünk Krisztushoz,
és részt vehessünk az annyira várt
Visszatérésének az eseményében.

Mennyei Anya,
száműzd a belsőnkből
a bűn és a perverzió minden nyomát.

Moss meg minket
tiszta Forrásod vizében,
mert meg kell tisztulnunk
Szeretetsugaraid által,
mielőtt belépnénk a Teremtés anyagtalan  Templomába.

Segíts és taníts újjáépíteni életünket.

Azt kívánjuk, édes Asszonyunk,
hogy lényünk igazsága előtt legyünk,
hogy több fátyol hulljon le a tudatunkról.

Tégy minket méltóvá Krisztus ígéreteire.

Lelkesedéssel és ragaszkodással
válaszoljunk minden hívásra.

Arra törekszünk, hogy elérjük a tudatosság érettségét,
mert növekednünk és javulnunk kell,
és együttműködnünk Isten Tervével.

Kérünk Téged, Isteni Asszonyunk,
hogy arra késztess minket, hogy megüresítsük magunkat,
hogy megteljünk
egy személytelen, krisztusi és nagyobb szeretettel.

Így leszünk az Igazság apostolai,
és minden nap egy kicsit jobban átadjuk lényünket
félelem nélkül.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Harmadik vers

Szent Anya,
Utánozhassuk Krisztus
Szeretetének és Jótérkonyságának gesztusait.

Legyünk képesek a Te mennyei segítséged által
Krisztust képviselni a földön,
hogy bízzon bennünk,
és így a Te Szeretetimpulzusod által,
legyünk hűek a ránk bízott Isteni Tervhez.

Ezért, kedves Anyánk,
Az Isteni Igazságosság Tükre,
Száműzzél a tudatunkból
mindent, ami elválaszt minket Istentől.

Szabadíts meg minket
a tudat e hosszú fogságából,
hogy hálával, áhítattal és szeretettel
az élet minden megnyilvánulásában felismerhessük Isten létezését.

Mária Legtisztább és Legszentebb Szíve,
arra kérünk, hogy áraszd ránk
Tisztaságod és Kegyelmed Sugarait,
hogy átalakuljunk a Te szeplőtelen Szereteted által,
és így érjük el majd valamikor a megváltást.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája
 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET KOLOMBIÁBAN, GUATAVITÁBAN, A TOMINÉ VÍZTÁROLÓNÁL ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A hibáid nem számítanak számomra; ami számomra fontos, az a valódi és őszinte erőfeszítéseted. Ha ez nem létezik te közötted és Énközöttem, akkor neked nehéz lesz feltétel nélkül szeretni.

Tehát az erőfeszítésednek elsőnek kell lennie, nem pedig a közvetlen kényelmednek. Az erőfeszítés és a feltétel nélküli átadás ilyen hozzáállásában minden alkalommal megmutatod nekem, hogy elfogadod az én akaratomat, és hogy belsőleg érted a kéréseimet és terveimet.

Soha nem hagyom, hogy elérjed azt, ami életedben a legszélsőségesebb, mert egy jó Pásztor mindig gondozza és védi a juhait.

Így tehát merészelj belenézni, és tisztában lenni azzal, hogy még mindig mennyire hiányzik jobban elmélyedni az igazi erőfeszítésedben.

Nem hasonlítok azokra a lelkekre, akik a gyorsat és a könnyűt kedvelik; minden időszaknak megvan a tervezett ütemezése, minden pillanatnak megvan a helye az eseményekben.

Tudom, hogy ez a feltétlen erőfeszítés, amelyre szükségem van, talán nem azonnal merül fel benned; Tudom, hogy emberi lény vagy a megváltás folyamatában; de soha sem felejts  el őszinte lenni  Velem még a legkisebb részletben sem, mert éppen emiatt halad előre a Terv kivitelezése.

Ez az a pillanat és az az idő, amikor felismered, hogy az emberiség szükséglete nagyon nagy, és hogy eljött az idő az új felelősségek átruházására.

Előre.

Köszönöm, hogy megőrzitek a szavaimat a szívetekben!

Áld titeket

Mesteretek és Uratok, Krisztus Jézus
 

KÜLÖNLEGES ÜZENET AZ ISTENI IRGALOM 74. MARATONJÁRA, AMELYET A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA 2019. SZEPTEMBER 3-ÁN ARGENTINÁBAN, CÓRDOBÁBAN, CUMBRE VÁROSÁBAN

Az Atya, a Fiú és a Szent Lélek nevében. Ámen.
 

Szívemben lenni azt jelenti, hogy nagy felelősséget kell felvállalni, nagy próbákat kell kiállni és nagy kihívásokon kell keresztülmenni.

Aki a Szívemben él az örökre kötelezi el magát és nem csak átmenetileg, felelős és érett elkötelezettséggel, amely elvezeti oda, hogy megélje Tervemet és annak megnyilvánulását a Föld felszínén.

A Szívemben lenni többet jelent egy érzésnél, ami meghat vagy érzelmekkel tölt el.

Aki a Szívemben van felelősséget vállal szellemi értelemben, de az anyag szintjén is. Ez azt jelenti, hogy előre mozdítja azt a tervet, célt és küldetést, amelyet az Atya időről időre neki megmutat.

Ezért a Szívemben élni sok mindent jelent. Ez valami, amit nap mint nap fel kell fedeznetek, mert aki a Szívemben van, Isten előtt van. Ez azt jelenti, hogy meghallgatod Őt, képes vagy válaszolni Neki, képes vagy az Akarata szerint haladni.

A Szívemben való tartózkodás a folyamatos definiálás pillanata. Azt jelenti, hogy megtanulsz saját szakadékaidon felülemelkedni. Megtanulod tudatod és elméd korlátait feloldani. Megtanulsz nap, mint nap jobban szeretni.

Ezért odaadom nektek a Szívem, bizonyságul arra, hogy lehetséges Istent megélni és teljesíteni azt az égető vágyát, hogy gyerekeit végtelen Tervén belül lássa. Mert aki a Szívemben él, ezzel egyben elkötelezi magát Nekem a megváltás és béke jelen Művében, a mai időkben, amikor már minden kockán forog és felgyorsultak a világ dolgai. Emberi helyzetek, a nemzetek alakulása és nagy konfliktusok megtapasztalása; mindezt az emberiségnek meg kell tanulnia magától meggyógyítani hitének megvallása és az Atyába vetett bizalma által.

Aki a Szívemben él, az megéli az önfeláldozást, hogy azután még nagyobb áldozatokat hozzon, amelyeken keresztül nagy lemondásokat tapasztal, egyes pillanatokban az összes lény transzcendens mivoltát megtapasztalja, hogy így megkapja a nagy mennyei kincseket, a Világegyetem ajándékait, Isten Bölcsességét és Tudását.

Aki a Szívemben él, az meghal önmaga számára, a másikat helyezi előre, hogy mindenki más is előre kerüljön, hogy ilyen módon élje meg a testvériességet, amely a testvériség, a lelkek közötti együttműködés és a szolidaritás alapja.

Szívemben élni azt jelenti, hogy valami nagyobbnak kell teljesülni ebben az időben, amely túllép a tudatod, az észlelésed, az értelmezésed vagy benyomásaid határain.

Aki a Szívemben él beleveti magát az ürességbe és a semmibe. Bizalommal van benne az ismeretlenben, az anyagtalan és a tapinthatatlan világban, amit senki sem képes ellenőrzése alatt tartani.
Aki a Szívemben él, átadja magát Isten Hatalmának, hogy feloldja a kicsi és törékeny emberi hatalmat.

Aki a Szívemben él, új iskolákban és új akadémiákon tanul. Felébreszti és kiforrasztja minden lényben annak igazi küldetését, a földi létezés célját és okát a mai időkben.

Aki a Szívemben él, az meg is újul és örömben van, és nap, mint nap újra felfedezi az Istennek való szolgálat értelmét és okát. Tudatában van annak, hogy minden körülményen vagy nehézségen túl vagy azok mögött, a szeretetnek kell elsődlegesnek lenni, hogy munkálkodni tudjon a szívekben, hogy meggyógyíthassa a tudat és a személyiség mély sebeit, azért, hogy az emberek énje megtanulja legyőzni önmagát, hogy megtanulja átadni magát, hogy ezáltal átalakulhasson, hogy átlényegülhessen, hogy feloldódhasson Isten Fényében, amely a Szeretet és az Isteni Tudat Fénye.

Aki a Szívemben él vállalja az utolsó időket, tudja, hol legyen és mit csináljon, hozzájárul, együttműködik, szolgál, odaadja magát. Lázasan és lelkesedéssel átöleli az elhívást, és mély tisztelettel teljesíti azt, hogy Isten Fénye még inkább behatolhasson a világba és az emberiség tudatába.

Aki a Szívemben él, az többé már nem az, aki volt, már nem az, amiben hisz vagy amit gondol.
Aki a Szívemben él, átlép a küszöbön az ürességbe, elhagyja a birtoklásérzetet és az emberi irányítás érzetét, megadja magát, megalázza magát, átadja magát a létezésnek és  egy Felsőbb Szeretet megtapasztalásának, amely az egész Világegyetemet és minden teremtett dolgot mozgat.

Aki a Szívemben él, ez arra sarkallja, hogy Engem utánozzon, Engem képviseljen, Apostolom legyen, nem tétovázik a nehézségek láttán, bátran és merészen vállalja az összes megpróbáltatást.

Aki a Szívemben él, megtanul felülkerekedni a megpróbáltatásokon. Vakon bízik abban, hogy senki sem fogja eltéveszteni az utat, mert, aki a Szívemben van, az nem lesz híján a fénynek, nem lesz híján a békének és a tisztánlátásnak sem.

Aki a Szívemben él, megtanul megbocsájtani saját magának és megbocsájtani másoknak, tudja, hogy ebben a pillanatban az emberiség szellemi és testi gyógyulása alapvetően fontos.

Aki a Szívemben él, az zárva tartja az ajtót a rossz, az ellenségeskedés, a sötétség és a homály előtt; vállalja, hogy változáson megy keresztül, minden nap azon fáradozik, hogy a szeretet legmagasabb fokát és állapotát elérje azokért, akik nem szeretnek, azokért, akik szenvednek, azokért, akik elveszettek.

Aki a Szívemben él, Velem együtt felvállalja a bolygót és a rajta élő emberiséget. Csinál valamit a világ nemzeteiért, a népekért, a kultúrákért és a vallásokért.

Aki a Szívemben él, fáradhatatlanul és megállás nélkül keresi a Krisztusi Szeretet lényegét, nem hagy fel az úttal és tovább evez abban a csónakban, amely Szívem kikötőjébe tart.

Aki a Szívemben él, az szolidáris másokkal, az megérti magát, kicsit túlmegy azon, amit az elme és a tudat képes megérteni, átöleli a Világegyetemet csakúgy, ahogyan a Világegyetem átöleli őt. Az valóban részese az Isten Szellemével való belső közösségnek, hogy elhozhassa a békét és a megváltást a világba.

Aki a Szívemben él, az bármilyen körülmények között szívesen meghal Értem, akár spirituális, szellemi vagy testi szinten.

Aki a Szívemben él, megvall engem. Elmondja, hogy már folyamatban van a visszatérésem, és hogy ezekben az időkben Isten Szava által hirdetem magamat a világnak, minden egyes szív és élet számára, hogy készenlétben legyetek, álljatok rendelkezésre és figyeljetek Krisztus visszajövetelének nagy eseményére.

Aki a Szívemben él, társaim, az felszámolja magában a közömbösséget, a mulasztást és a testvériség hiányát.

Aki a Szívemben él, társaim, az felszámolja magában a közömbösséget, a mulasztást és a testvériség hiányát.

Aki a Szívemben él, eloszlatja a szeretetlenséget, a reménytelenséget és az emberi összezavarodottságot.

Aki a Szívemben él, az el tudja érni a Világosságot és átadja azt testvéreinek a példámutatáson, az átalakuláson keresztül és életük megváltása által; a szolgálat, a gyógyítás és a szentség útja által.

Aki a Szívemben él, az felemeli tudatát, képes átölelni a keresztet, amelyet Én adok át egyenként nektek, és nem fél hordozni azt, bármi áron és bármi történjen is.

Aki a Szívemben él, hagyja, hogy Szeretetem ösztönözze, azért, hogy túllépje tudatának határait, hogy úgy éljen, ahogy az egész Világegyetem és Hierarchiái élnek.

Aki a Szívemben él, nem engedi le a karjait, igent mond, és minden nap újra próbálkozik addig, ameddig képessé válik megélni ezt és képes lesz Engem képviselni.

Szívemben élni egyszerű. Ezért még sokan nincsenek ott, mert saját szívükben vannak. Amíg saját szívetek és énjeitek szerint éltek, addig Én nem lehetek bennetek.

Azt kérem tőletek, hogy adjátok meg és át magatokat és bízzatok. Mert, aki Szívemben él, annak ez nem okoz szenvedést, hanem kitágítja tudatát, kiterjeszti szolgálatát és mindenek fölött, a bolygó és az emberiség iránti szeretetének kifejezését.

Az Isteni Irgalom ezen Maratonján mindnyájan tudjatok visszatérni a Szívembe, és azok, akik már a Szívemben vannak, tudjanak segíteni azoknak, akik még különböző körülményeik vagy félelmeik miatt nincsenek a Szívemben, hogy bejöjjenek oda.

Érezzétek Szívemben Isten Szeretetét, érezzétek, hogy Temploma és Bölcsessége befogad titeket. Mert Szívem eme Szeretetében tudtok majd testvéri szeretetben élni, az Istent szolgáló lelkek szeretetében, a megerősítő szeretetben, ami eloszlatja a sötétséget, átlényegíti a tudatlanságot, a közönyt, az emberi gonoszságot.

Az, hogy a Szívemben éltek, legyen mindenki számára győzelem, azért, hogy ez a győzelem jelen legyen minden nemzetben, amelyet ebben az időben képviseltek.

Az, hogy a Szívemben éltek, adja meg mindannyiótok számára az emberiség és a természet birodalmai gyógyulásának és megváltásának a lehetőségét.

Irgalmas és Kegyelmes Szívem még nyitva van. Mielőtt elérkezne az Isteni Igazságszolgáltatás ideje, hívjátok el az egész világot, hogy a Szívemben éljenek, mert a Szívem szenved azok miatt, akik még nincsenek Benne.

Szívem kapu, amely a Világegyetembe és az Isteni Tudathoz vezet.

Szívem a küszöb, amelyen át a békéhez juttok és ahhoz, hogy megéljétek a mai idők apostolságát, amely az idők végezetének apostolsága.

Éljetek a Szívemben, hogy a világ meg tudjon békélni és az emberiség észhez térhessen.

Imádságaitok építsék a hidat ezekben a napokban, amelyen át lépjetek a Szívembe, és Szent Szívemben ismerjétek és tudjátok meg a valóságot, mindazt, amit Mesteretek és Uratok érez, mindazt, amit a világot látva és figyelve, megél és megtapasztal.

Amint beléptek a Szívembe, legyetek Szeretetem tüzének részeivé, hogy megvilágíthassam a világot és minden olyan tudatot, amelynek szüksége van erre, mert társaim, ha a mostani időkben nincs szeretet, akkor semmi sem lesz lehetséges.

Az Atyától, a Fiútól és a Szentlélektől jövő Szeretet megment, megvált és megbékéltet majd titeket a Magasságossal, a Világegyetemmel. És megtaláljátok majd az Igazságot, megtaláljátok majd a kiutat, és fel fogjátok emelni a fejeteket, hogy Visszatérésemet nézzétek a horizonton.

Szívetek egyesüljön a Szívemmel és imádságaitok érintsék meg az Atya Szívét, hogy megengedje nektek, hogy belépjetek a Szívembe.

Így legyünk testvériségben mindörökké.
 

Az Atya, a Fiú és a Szent Lélek nevében. Ámen.

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AZ AURÓRA MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Csak a bátor szívek képesek arra, hogy szembenézzenek legnagyobb nyomorúságaikkal saját magukban. És bármennyire is ismeretlen ezen nyomorúságok többsége, csak azok a szívek, amelyek igazán szeretnek, képesek önmagukon túlmutatva, minden nehézséget meghaladni.

A nehézségek közepette és a tisztulások közben, csak a magát folyamatosan odaadományozó szívek számára válik lehetővé, hogy kis tudatosságuk átalakuljon, még akkor is, ha azt hiszik, hogy mostanság egyetlen lépést sem sikerült haladniuk.

De vajon mi mozgatja az ilyen fajta szíveket, amelyek oly nagyon képesek arra, hogy előre haladjanak?

A tökéletlenségeiken túl, ezeket az eltökélt szíveket az mozgatja, hogy soha nem ülnek ölbe tett kézzel és nem mondanak le a keresztény útról, mert a keresztény út a bátor szíveké, azoké, akik túljutnak saját félelmeiken vagy a számukra lehetetlenen.

Van valami, amely támaszt nyújt az elszánt szíveknek, mégpedig a szeretet; az élet szeretete, a természet szeretete, az egész Teremtés és Krisztus szeretete.

Ezeknek a szíveknek megengedtetik, hogy nehéz akadályokon menjenek keresztül, mert a nyomorúságaikon túl is tudják azt, hogy egyetlen és megérdemelt céljuk az Úr, a mély kapcsolat az Ő lényével és tudatával.

A bátor szívek ezen törekvése azonban nem személyes, hanem érezhető az egész emberiség által, főleg azok által, akik ebben az időben saját maguk foglyai, akik nem tudják, hogyan járjanak szabadon, láncok és megkötöttségek nélkül.

A bátor szívek mindig mindenkiért teszik meg ezt a lépést, azért, hogy ez testvéreiknek is sikerüljön.

Ezeket a szíveket nevezem én „győzedelmes szíveknek”, mert rajtuk nyugszik a Terv megvalósulása.

Köszönöm, hogy Szavamat megőrzitek szívetekben!

Áld titeket,

Mesteretek és Uratok, Krisztus Jézus.
 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMIT A NÉMETORSZÁGI DÜSSELDORFBÓL A PORTUGÁLI LISSZABONBA TÖRTÉNŐ UTAZÁS FOLYAMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az életedben és a szívedben olyan helyet foglalok el, amelyet egyetlen földi lény sem foglalhat el, ez nem jelenti azt, hogy nem léteznek olyan lelkek, amelyek igazán szeretnek más lelkeket.

De az a tér, amely az Enyém, minden egyes lény szellemi életében, nagyon különös Számomra, csak úgy, mint az a tér, amelyet a te számodra tartok fenn: örökkévaló és egyedi.

Azt akarom, hogy ebben az időben, amelyben naponta gyakoroljuk a feltétlen önátadást és az önfeláldozást, megtapasztalhasd és megerősödhess abban, hogy mindig lesz a Szívemben egy fontos helyed, akkor is, amikor csendben vagyok.

Így meg tudnám adni lelkednek és tudatodnak azt, amire bensőleg szükségük van, hogy minden napot a szolgálatban és az apostolságban tudj élni. Mert ezen az úton fogsz találkozni szíved kitágulásával és az élet egyetemességével; ebben az életben fogtok tudni megtanulni bensőleg növekedni, érezve annak a fontosságát, hogy minden nap egyre jobban szükségetek van arra, hogy feltétlen módon szeressetek, hogy a világ betölthesse Isten akaratát, ugyanúgy, ahogy benned is szükség van az Isten akaratának a betöltésére.

Ösztönözd magadat arra, hogy megtapasztald a szívembe való belépést és hogy új szellemi kincseket fedezz fel.

Hálát adok azért, hogy megőrzitek a szívetekben a Szavaimat.

Áldalak titeket,

a ti Mesteretek és Uratok, Krisztus Jézus
 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET A ZÁGRÁBBÓL BUDAPESTRE TÖRTÉNT UTAZÁSON ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A Békezarándoklaton keresztül kiárasztom a megváltás azon tulajdonságait és kódjait, amelyekre a különböző népeknek szükségük van ahhoz, hogy a belső síkon felkészülhessenek Uruk második eljövetelére.

Ezért a Békezarándoklat során a lelkek lehetőséget kapnak arra, hogy - Megváltójuk hívására és meghívására - tudatuk bizonyos szintje felébredjen.

Ez az oka zarándoklatunknak, hogy spirituális és egyszeri lehetőségeket biztosítsunk, hogy a nemzetek egy napon meg tudjanak felelni annak az egyetemes eseménynek, amely Krisztus Második Visszatérése lesz.

Erre szolgál minden szeretet és odaadás, amely az ébredés elősegítésére ebben az időben felajánltatik, ez segíteni fogja a lelkeket, hogy egyszer majd visszataláljanak a Mennyei Atya Házába.

A Békezarándoklaton keresztül szeretettel felkínált szeretet minden egyes gesztusa lehetővé teszi, hogy a Mennyei Hírvivők által meglátogatott különböző nemzetek jobb belső körülmények között legyenek, hogy tudatosan vehessenek részt Krisztus Eljövetelének nagy planetáris pillanatában.

Köszönöm, hogy a szívetekben őrzitek Szavamat!

Áld titeket,

Mesteretek és Uratok, Krisztus Jézus

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Átváltozás Törvénye révén a bolygó felszabadul.

Azokon keresztül, akik képesek arra, hogy átváltoztassanak valamit, a föld megkönnyebbül, és e világ összes szolgája teljesíti az Isteni Akarat egy részét. Mert míg a bolygó látszólagos káoszba merül, addig a másik oldalon vannak lelkek, akik felajánlják magukat, hogy elviseljék az összes emberi nyomorúság terhét, ahogyan az elmúlt évszázadok szentjei is felajánlották magukat, anélkül, hogy sok ismeretük lett volna, hogy az emberiség megszabaduljon a súlyos tévedésektől.

Azonban ma az átváltoztatás feladata különböző, mert nemcsak egy adott régió felszabadítását foglalja magában, hanem az emberiség bizonyos aspektusainak megváltását is, amelyek kárhoztatják a fajt és veszélyeztetik a felemelkedését.

Így ebben az időben az átváltoztatás feladata állandó szolgálatot jelent, tekintettel az emberiségben történő folyamatos súlyos tévedésekre.

Az átváltoztatás csatornáin keresztül a legtudatlanabb emberiség olyan mértékben részesül előnyben, hogy lehetőséget kap a felébredésre, és a felébredés révén lehetősége nyílik a tudat kitágítására, hogy tudatában legyen ezen idők kaotikus valóságának, és így megélje a változásokat, hogy legalább valami átalakuljon a tudatban.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája

Oldalak

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT