A SZŰZ MÁRIA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Isteni Terv őre és gondviselője
 

1. Az, aki azonnal engedelmeskedik, mielőtt az engedelmességre gondolna.

2. Az, aki ragaszkodik az Isteni Akarathoz, és a fizikai síkon azon munkálkodik, hogy aszerint éljen és hogy kinyilvánítsa azt.

3. Az, aki megvédi önmagától a Szent Titkot.

4. Az, aki spontán szereti az ismeretlent, még akkor is, ha valóban nem ismeri.

5. Az, aki megvallja az alázatosságot, és aszerint él az állandó önadakozása által.

6. Az, aki mindennap azon dolgozik, hogy tisztán, megszentelésének mértéke szerint éljen, úgy, hogy egy nap elérje az Igazságot.

7. Az, aki lelkesen ösztönzi elérni a lehető legjobb szellemi eredményeket embertársában.

8. Az, aki megtanul szeretni a  hibák ellenére, hogy egy nap képes legyen feltétlen szeretettel szeretni.

9. Az, aki nem sérti meg azokat a szabályokat és belső kódokat, amelyeket saját maga szabott meg.

10. Az, aki elvállalja, hogy átéli az emberiség fájdalmait, de minden nap azon dolgozik, hogy az emberi állapoton felül emelkedjen.

11. Az, aki nem fél a tévedéstől, de fél attól, hogy nem tudja kijavítani tévedését, viszont bízik a végtelen Irgalmasságban.

12. Az, aki arra törekszik, hogy  feladja döntéseinek irányítását, hogy egy nap megélje az isteni döntéseket.

13. Az, aki tiszteli a Tanítást, és beépíti saját magába, annak ellenére, hogy úgy gondolja, hogy nincs rá szüksége.

14. Az, aki felismeri a hatalmat és a dicsőséget egy egyetlen, három személyben jelen lévő Istenben: az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben.

15. Az, aki nem felejtkezik el a másikról.

16. Az, aki megtanul saját magával együttérző lenni, hogy képes legyen másokkal is együttérezni.

17. Az, aki már nem igazolja magát, hanem mindig elérhető.

18. Az, aki önmagán túl megérti Isten Tervét.

19. Az, aki az Igazságosság szerint él, de legfőképpen a Szeretet szerint.

20. Az, aki mindenkivel együttérző.

21. Az, aki mindenek felett kérés nélkül teljesíti kötelességét.

22. Az, aki nem hátrál meg, hanem mindig előre halad.

23. Az, aki elősegíti és támogatja a testvériséget.

24. Az, aki kiirtja magából a közömbösséget és az együttműködés hiányát.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra! Áld titeket,

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Huszonötödidik vers

Az Abszolút Igazság Anyja és Asszonya,
vezess minket ebben az életben,
az átláthatóság és az adományozás útján.

Erőfeszítéseink legyenek hasonlóak
a Krisztus által tett belső erőfeszítésekhez
fájdalmas Kínszenvedése alatt.

Tégy képessé bennünket arra, hogy meghalljuk az Igazságot,
mert arra törekszünk, hogy minden nap
tudatosabbak és figyelmesebbek legyünk,
hogy megtanuljuk gondozni és megvédeni
önmagunktól a Teremtő Tervét.
 
Ürítsd ki az elménket és a szellemünket,
hogy a Te szent késztetéseid
tükröződjenek az életünkben, Anyánk.

Drága Asszonyunk, taníts meg minket a hűség szeretetére.

Kétségeink és megpróbáltatásaink
ne állítsanak minket bizonytalan útra.

Teljesíthessünk szeretettel mindent,
amit a Világegyetem kér tőlünk.

Így megtanuljuk, hogy mindig egyre jobban
elfelejtkezzünk saját magunkról,
hogy érett módon és tudatosan
vigyük tovább Krisztus törekvéseit.

Épüljön fel  a tudatunkban
a hűségesség szelleme,
hogy örökre elhagyjuk
a középszerűséget és az arroganciát,
hogy Fiad találjon olyan helyet bennünk,
ahová visszatérhet.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Tizenharmadik vers

Az Igazság legszentebb Anyja,
vedd le szemünkről a fátylat, amely elvakít minket,
hogy megszabadulva az illúziótól,
a tudatlanságtól és a közönytől,
felismerhessük Krisztus fenséges Művét
a Földön.

Az Isteni Igazságosság Asszonya,
Add, hogy mionden nap elkötelezzük magunkat
a Szent Parancsolatokkal.

Senki más, csak Te voltál
Isten engedelmes példája
a Föld felszínén.

Ezért kérünk, édes Asszonyunk,
szerettess meg velünk minden Isteni Törvényt,
hogy életünk az átláthatóság,
a hűség és az elkötelezettség tükre legyen.

Érzelmeink ne zavarjanak össze bennünket.

Add, hogy láthassuk a valóságot
az élet minden pillanatában,
hogy tanulhassunk,
és így leereszkedhessen ránk
anyai Bölcsességed isteni ajándéka,
mert szükségünk van arra, kedves Anyánk,
hogy megérjünk és Krisztus apostolaiként válaszoljunk.

Bátoríts minket, hogy mindenben keressük a tudatosságot.

Ne legyen a válaszunk az Isteni Tervre
személyes, vagy impulzív,
hanem legyen a bölcsességhez
és a belátáshoz méltó válasz.

A Szentlélek vezessen minket
most és mindig.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Tégy vallomást Istennek, hogy eljuss Szívének az útjára, és találd meg a bölcsességgel teli válaszokat, amelyeket Ő tartogat számodra.

Engedd, hogy szíved az Atya előtti átláthatóság által megtalálja az utat Igazságához és Szeretetéhez.

A Teremtő azt akarja, hogy osztozz végtelen Bölcsességében, magasztos Törvényeinek ismeretében, mennyei Igazságában, de ehhez, gyermekem, szükséges, hogy megnyílj, hogy mélyen megismerd önmagad, hiedelmek, álarcok és ellenállás nélkül, hogy megtaláld emberi tudatod legrejtettebb részét.

Csak az illúzió leleplezése által ismerheted meg az igazságot. Azáltal, hogy igaz vagy Isten előtt, megtalálod a legtisztábbat, ami benned van, és a saját lényedben minden feltárul előtted, mert ott találod meg az Istenhez vezető utat.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Az élet legyen átlátható. Legyetek átláthatóak a szolgálatban. Nyújtsátok a legjobbat másoknak, ugyanakkor ismerjétek fel a korlátaitokat, hogy ne adjatok se többet, se kevesebbet, mint amennyit adni tudtok.

Legyetek átláthatóak az imádságban, álljatok Isten elé őszinte szívvel, nem azért, mert Isten nem lát benneteket olyannak, amilyenek vagytok, hanem azért, mert ez az idő arra szolgál, hogy felismerjétek saját gyengeségeiteket, és hogy az isteni Kegyelem késztessen benneteket az átalakulásra.

Legyen átlátható az életetek, hogy felebarátaitok lássák a minden napi életben, hogy milyenek is vagytok valójában, és legyen átitatva a világban élő testvéreitekkel való kapcsolatotok az igazság és az őszinteség szellemével, amely legyen tele Isten Szeretetével.

Legyen átlátható a szavatok, hogy beszédetek igaz legyen, anélkül, hogy növelnétek vagy csökkentenétek a tényeket. Tegyétek átláthatóvá a valóságot, hogy a kiejtett szavakban testet öltsön az igazság az emberek életében.

Szeretetetek legyen átlátható. Legyetek nyitottakarra, hogy elfogadjátok magatokat és a felebarátotokat olyannak, amilyen vagytok. Ne akarjátok olyanná alakítani magatokat, mint mások, és ne akarjátok, hogy a felebarátotok  olyan legyen, mint ahogy az megfelel nektek.

Legyetek átláthatóak, különösen Isten előtt, mert az Atyával való őszinte párbeszédben fogjátok megtanulni szeretni az igazságot.

Áldásomat adom erre.

Atyátok és barátotok,

Legtisztább Szent József

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AZ AURÓRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek harmadik sorozata
Egy lélek kilencedik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Uram, Jézus Krisztus,
add, hogy ne féljek sem a saját magam,
sem az embertársaim megtisztulásától,
amikor megérkezik a szorongás.

Szereteted dicsőséges lángja
töltsön be teljesen bennünket,
hogy legyen belső akaratunk arra,
hogy saját magunkon felülkerekedjünk.

Uram Jézus, taníts meg minket úgy élni,
ahogy Te éltél,
minden pillanatban az örök Ayta számára.

Add, hogy Örökséged követei lehessünk.

Add, hogy képviselni tudjunk Téged a Földön
úgy, ahogy Te megérdemled,
és hagyjuk abba Szíved becsapását,
hogy be tudjuk azt tölteni örömmel és vidámsággal,
ahogy lépésről lépésre betöltjük
Terveidet.

Tedd bátorságossá szívünket,
hogy készek legyünk szenvedni Érted,
és hogy ilyen módon népesítsük be a Földet
a testvériség és az irgalom
új értékeivel.

Minden próba, amelyet elküldesz nekünk, Uram,
segítsen, hogy erejünk megerősödjön Benned.

Kérünk Téged, kedves Jézus,
hogy tégy minket Hozzád hasonlóvá  az alázatosságban,
valóságosakká a könyörületességben, és békésekké
az élet harcaiban.

Uram, add, hogy ne féljünk az Előtted való megalázkodástól,
ahányszor  szükség van erre,
mert reméljük, hogy egy nap semmik lehetünk,
és ebben a semmiben egyesülünk Istennel örökre.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AZ AURÓRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek harmadik sorozata
Egy lélek negyedik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Uram,
lelkem legyen képes arra,
hogy elérje az átláthatóságot
a felszenteléskor.

Uram, add, hogy ne fáradjak bele abba,
hogy lépéseket adjak Feléd azért,  
hogy fokozatosan elhagyjam mindazt,
ami újra és újra
elválaszt engem Tőled.

Uram, szabadíts meg engem
saját magamtól.

Legyen felebaráti Szereteted
és Irgalmad érzése
a többiek iránti Szeretet
és Irgalom érzése bennem.

Szabadíts meg engem a nehéz láncoktól,
amelyek késleltetnek engem
az előre haladásban.

Uram, szabadítsd meg a szívemet
minden rossztól, árulástól és megvetéstől.

Add, hogy megtanuljam, hogy Benned maradjak,
hogy sikerüljön nekem Téged képviselni
a Föld felszínén.

Kedves Jézus,
add, hogy lássam az igazságot
mindenben.

Add, hogy úgy értsem meg embertársamat,
ahogy Te értetted meg és fogadtad el azt,
aki elutasított Téged, aki mártírrá tett Téged és megalázott Téged
a Kereszt lábánál.

Uram, segíts nekem,
hogy feltétlen és
krisztusi szeretetben éljek.

Segíts nekem, hogy áthatoljam
a külsőségek rétegeit,
és hogy Téged láthassalak
minden emberi szívben.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMA VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek második sorozata
Egy lélek harmadik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Uram, megerősítem:
Tudom, hogy mindent megtehetsz bennem,
bár néha emiatt
a közömbösségbe vagy az arroganciába esem.

Uram, tudom, hogy mindenre képes vagy,
és egy nap saját Kezeddel
fogod eltörni
ennek az emberi állapotnak a kemény kövét,
és azon a napon Dicsőséged
megszabadít engem minden gonosztól, Uram.

Uram, eközben
Te, Aki ismered
legmélyebb szenvedéseinket és tévedéseinket,
kérlek Téged, kedvesem,
tegyél engem örök Kegyelmed részesévé,
hogy újjászülethessek
Szent Szíved közbenjárása által.

Jézus, ne hagyd abba az igazság megmutatását.
Bármennyire is fáj, nem lesz hasonló
ahhoz a szögek által okozott fájdalomhoz,
amelyet makulátlan tiszta Kezedben viseltél el.

Uram, tegyél kicsivé
a legkisebbek között,
tegyél láthatatlanná,
hogy eltűnjön arroganciám
és büszkeségem.

Uram, rejts el engem
világító Sebeid belsejében,
és válts meg engem belül és kívül,
egész tökéletlen lényemet.

Mert tudom, Jézusom,
hogy egy nap győzni fogsz,
ahol szükséged van rám.

Uram, eljött az idő,
hogy már ne én éljek,
kívánjak, törekedjek vagy várjak,
eljött az a pillanat,
hogy Te légy bennem.

Uram, hagyd,
hogy meghaljak belül,
mint ahogy alázatos Anyád
halt meg Veled minden pillanatban
a Kereszt lábánál.

Uram, mutasd meg
Szereteted kiszámíthatatlan értékét azért,
hogy mindentől megfosztva
mindig igent mondjak Neked.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET NÉMETORSZÁG KÖLN VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek első sorozata
Egy lélek hatodik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Uram,
Meg akarlak találni
függetlenül az időmtől,
a pillanataimtól és az ízlésemtől.

Ne cseréljelek fel senkiért és semmiért, Uram.

Ezt a Kegyelmet is kérem Tőled,
mert tudom hogy Te, szeretett Uram,
ismered gyengeségeimet és állhatatlanságomat.

Tölts be engem, Jézus,
Igazságod és Átláthatóságod tiszta Forrásával,
hogy egy nap Rád hasonlíthassak
beszédemben, tetteimben és érzelmeimben.

Vedd ki bensőmből mindazt, ami Téged sérthet,
és, bármilyen fájdalmat okozna is az nekem,
tedd azt, amit tenned kell, Uram,
és ne késlekedj.

Szánj időt arra, hogy
bensőmbe vetítsd
legszentségesebb Tervedet.

Légy segítségemre amikor nagy viharok dúlnak bensőmben.

Világíts meg engem amikor a megpróbáltatások nehéz óráit élem.

Tudom, szeretett Jézus,
hogy Te jelen vagy mindenütt,
és hogy sohasem hagysz el minket,
életünk legkeményebb, sivatagos pillanataiban sem,
és belsőnk legzordabb próbáiban sem.

Szeretett Jézus, gyújtsd meg szívemben,
legyőzhetetlen Szeretetednek szent Lángját,
hogy a nagy belső kűzdelmek óráiban
feltétlen és teljes bizalmam legyen abban,
hogy Te, Uram, győzni fogsz.

Légy velem minden nap egyre jobban
az én tökéletlen életemben.

Mutasd meg nekem világosan,
hogy mit kell még megváltoztatnom,
hogy saját délibábjaimat elhagyhassam.

Ne fulladjak a közömbösségbe.

Ellenkezőleg, Uram,
tegyél engem érdemessé Kegyelmedre
hogy a Te Terved szerint alakítsak át
mindent az én életemben.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Lucía de Jesús nővér:

Amikor ma megjelent Szent József, olyan módon jelent meg, ahogyan még soha sem láttam Őt. Fehér tunikát és barna köpenyt viselt, amely a bal vállánál volt rögzítve, és a tunikára borult. Jobb kezében egy tüskés botot tartott, kissé féloldalasan, amelynek majdnem a hegyén három kis virág volt. Tiszta, mézszínű szemei ugyanolyan ragyogóan ragyogtak, mint mindig. Fiatalabbnak tűnt, mintha a negyvenes éveiben járna. A haja kicsit a válla fölé ért, és egy zöld mezőn állt a felhők között. Azt mondta, hogy ez volt az a kép, amelyet a templomban mutatott azon a napon, amikor kiválasztották, hogy feleségül vegye Máriát, és hogy ez volt az az arc, amelyet most meg akart ismertetni velünk, mert ő fogja megadni az impulzust, amelyre szükségünk van egy új ciklus kezdetéhez. Ez a pillanat Szent József számára egy új és végleges ciklus kezdetét jelentette, amelyből belépett Isten emberiségre vonatkozó archetípusának kibontakozásába.

 

Ma ezzel az arccal jövök el hozzátok, mert mostantól kezdve így fogok hozzátok beszélni, mert elhozom a világ számára Tiszta Szívem szentsége első lépéseinek impulzusait.

Ezzel a szimbólummal szeretném megmutatni, hogy az első lépés egy új ciklus kezdetéhez, egy új élethez, amelyet a Magasságos Isten Akarata irányít, az átláthatóság a szívben, az elmében és az érzékekben. Átlátszónak lenni, nem elrejteni az emberek előtt azt, amik valójában vagytok, és soha se próbáljátok elrejteni Isten elől. Azáltal, hogy igazak és átlátszóak vagytok, minden és mindenki előtt, képesek lesztek arra, hogy elkezdjétek ezt az utat.

Ne féljetek attól, hogy hirdessétek a hiteteket és a szellemi utatokat; és ne éljetek a világ tendenciái szerint, csak azért, hogy ne tűnjetek különbözőknek az emberek szemében.

Ha nem próbálsz meg elrejtőzni Isten elől, és minden nap felajánlod neki a nyomorúságaidat és az erényeidet is, akkor tudni fogod, hogy mit kell megváltoztatni, és mit kell megerősíteni az alázat és az imádság szellemében.

Ha nem próbáltok meg elrejtőzni Isten elől, és minden nap felajánljátok neki a nyomorúságaitokat és az erényeiteket is, akkor tudni fogjátok, hogy mit kell megváltoztatni, és mit kell megerősíteni az alázat és az imádság szellemében.

A szív egyszerűsége nyissa meg a számotokra az utat ahhoz, hogy igazak lehessetek, félelem nélkül. Ha erre törekszetek, akkor felfedezitek magatokban azt a potenciált, amelyet mindig is elrejtettek a hamis arcok rétegei, aminek a világ előtt szeretnétek látszani, hogy részese lehessetek e lealacsonyított emberiség közösségeinek.

Érezzétek, hogy most Isten Tervének részesei vagytok, és nyissátok meg magatokat, hogy fokozatosan, apránként elveszítsétek azt, aminekma látszotok, és így felfedezzétek, hogy mik vagytok valójában.

Oktatótok és vezetőtök,

Legtisztább Szent József
 

Az üzenet végén Szent József a következő imát közvetítette:
 

Imádság az Új Ember felfedezéséhez vezető szellemi utazás elindításáért, aki valójában az emberiség megnyilvánulásának kezdete, és aki soha sem talált helyet arra, hogy leereszkedjen e világban élő tudatokba. Azok, akik szívből imádkoznak, új ajtókat nyitnak meg saját átalakulásukhoz.

 

Szent József által ihletett ima
az Új Emberiség megnyilvánulásáért

Szent József,
úgy tükröződjön a szívünkben az alázatod,
mint az egyszerűség
és Isten nagysága felismerésének a jelképe.

Szent orcád ihlesse utainkat,
hogy felfedezzük Általad
az Új Emberiség lényegét,
amely Isten tökéletességének kifejeződése,
a Teremtőhöz való mélységes hasonlóság,
Isteni Irgalmassága forrásának élő megnyilvánulása.

Szent József, Isten Szolgája,
Tanuljuk meg Tiszta Szíved által,
hogy hogyan hagyjuk,
hogy a Teremtő szuverén Akarata vezessen bennünket.

Ámen.

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT