SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET A SHASTA HEGYNÉL, A SZENTLÉLEK SZEPLŐTELEN ANYJÁNAK KOLOSTORÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Padre Pio belső imája
a döntéshozatal minden pillanatában

Szeretett Uram,
add, hogy szemem, fülem és lelkem
figyeljen a jelekre, amelyeket küldesz nekem,
mert bár tudom, hogy milyen tökéletlen 
és kicsiny vagyok előtted,
azt is tudom, hogy ha szívemből és lelkemből könyörgök Hozzád,
kimeríthetetlen Szereteted vezetni fog engem.

Uram, tégy engem ebben a világban
Jelenléted hűséges tükörképévé;
Űzd ki belőlem az arroganciát, a büszkeséget és a gőgöt;
add, hogy szívem betöltse az Akaratodat.

Legyen olyan a lelkem
Szent Kezedben,
mint egy korsó friss víz,
hogy kiönthesd lelkemet és lényemet oda,
ahol a legnagyobb szükséged van rá, Uram,
és hogy az örökös önátadásom és szolgálatom által lépésről lépésre
teljesíthessem  Szeretetművedet.

Kérlek, Uram,
hogy mosd meg a fejemet,
és tisztítsd meg minden olyan gondolattól, amely ellened van,
ahogyan Fiad tette a szent apostolokkal.

Kérlek, Uram,
hogy mosd meg a kezemet, szabadíts meg a múlttól,
és különösen fossz meg
a hatalommal és a tekintéllyel való visszaéléstől.

Kérlek, Uram,
mosd meg a lábam a múlt porától, a múlt traumáitól,
bármely szenvedéstől és azoktól a nyomoktól,
amelyeket valaha is okoztam bármely szívben.

Kérlek, hogy tisztíts meg engem, 
ahogyan Szeretett Fiad
megtisztult a templomban.

Szabadíts meg magamtól
hogy megváltozott tudatom által
és biztonságos állapotban
a Te Akaratod
és Szent Törekvésed szerint döntsek.

Végül, Uram,
üresíts meg, alázz meg, tégy engem semmivé,
hogy mindenem Te legyél, szeretett Atyám,
mert e földi zarándoklat végén
bölcs és szeretetteljes döntésed beteljesedik.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETENE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Gyermekem, lelkem!

Amikor meg kell tenned egy lépést a megtisztulás útján, tudnod kell, hogy egy lépést teszel a benned lévő ismeretlen felé. De először ahhoz, hogy megtisztítsd az ismeretlent, el kell határoznod magad, és ez a döntés belülről jön.

Tudnod kell, gyermekem, hogy itt az ideje ennek a várt megtisztulásnak. Krisztus, Isten Fia lévén, megtisztította magát a templomban, hogy alázatosan betöltse a Törvényt.

Krisztus kísértésbe esett a sivatagban töltött 40 nap alatt, ugyanúgy, ahogy ma sok Gyermekem kísértésbe esik, és állandó kihívás előtt áll, hogy kitartson a végsőkig.

A megtisztulás idejét állandó lemondásban kell élni, lemondva arról, amit magunkról, és amit másokról is hiszünk. Lemondó hozzáállás nélkül az ismeretlen megtisztulással szemben nem lesz elég alázat, amely segít csillapítani a nemeseknek álcázott emberektől jövő büszkeséget vagy arroganciát.

Legyen bátorságod arra, hogy át merjed élni ezt a megtisztulási időszakot a belső lecsupaszítás állandó gyakorlásával, elszakadva mindattól, amit jónak vagy nem jónak tartasz. Így fogod kinyitni a megfelelő ajtót a Menny számára,  hogy segítsen neked átkelni ezen a sivatagon, amely előbb-utóbb véget ér, és miután átmentél rajta, megtalálod a Megváltó Szívének szeretett oázisát.

Ne feledd, hogy először el kell fogadnod a pillanatot, hogy azután átélhesd. Légy következetes a Szavaimmal, és minden rendben lesz.

Köszönöm, hogy válaszolsz a hívásomra! Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

A szeretet igen nehéz küzdelmet vív a közömbösséggel. Csak kevés szív érzékenyedik, közben meg a többség közönyössé válik, átöleli őket a tudatlanság.

A szeretet megpróbálja megmenteni azoknak a tudatát, akik az igazságot figyelmen kívül hagyják, hogy ezzel eljuttassa őket a tudat felébredéséhez. Másrészt a közömbösség egy észrevehetetlen méreg, amely beszivárog az emberi elmébe és eltávolítja azt a valóságtól.

Ez egy végtelen küzdelem, de minden attól a tudati állapottól függ, amelyben az ember, döntése szerint, megmarad.

Ebben a finom, szinte érzékelhetetlen csatában minden megengedett, így a szíveknek még inkább belső erőfeszítést kell tenniük, hogy érzékennyé váljanak és ne essenek a közömbösség csapdájába, amely vakká teszi az emberi tudatot.

Ez a küzdelem határozza majd meg a következő ciklust, hogy az emberiség fejlődni fog-e vagy megreked. Már az összes eszköz és figyelmeztetés át lett adva.

Sokan azt hitték, hogy az Isteni Kegyelem továbbra is táplálja majd az embereket anélkül, hogy a legkisebb erőfeszítést is megtennék ezért. De itt az idő és a válasz most van. Így teljesedik majd be újra, amit a Fiam mondott egyszer: "gyümölcseikről ismeritek fel őket".

Engedjétek meg, hogy az alázat hiánya, az arrogancia és a gőg feloldódjon a tudatotokban, hogy amikor eljön a nagy nap, semmin se lepődjetek meg.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket,

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Huszonötödidik vers

Az Abszolút Igazság Anyja és Asszonya,
vezess minket ebben az életben,
az átláthatóság és az adományozás útján.

Erőfeszítéseink legyenek hasonlóak
a Krisztus által tett belső erőfeszítésekhez
fájdalmas Kínszenvedése alatt.

Tégy képessé bennünket arra, hogy meghalljuk az Igazságot,
mert arra törekszünk, hogy minden nap
tudatosabbak és figyelmesebbek legyünk,
hogy megtanuljuk gondozni és megvédeni
önmagunktól a Teremtő Tervét.
 
Ürítsd ki az elménket és a szellemünket,
hogy a Te szent késztetéseid
tükröződjenek az életünkben, Anyánk.

Drága Asszonyunk, taníts meg minket a hűség szeretetére.

Kétségeink és megpróbáltatásaink
ne állítsanak minket bizonytalan útra.

Teljesíthessünk szeretettel mindent,
amit a Világegyetem kér tőlünk.

Így megtanuljuk, hogy mindig egyre jobban
elfelejtkezzünk saját magunkról,
hogy érett módon és tudatosan
vigyük tovább Krisztus törekvéseit.

Épüljön fel  a tudatunkban
a hűségesség szelleme,
hogy örökre elhagyjuk
a középszerűséget és az arroganciát,
hogy Fiad találjon olyan helyet bennünk,
ahová visszatérhet.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, SAN PABLO VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek második sorozata
Egy lélek hetedik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Előtted leborulva, Uram,
Arra törekszem, hogy elérjem egyszerűségedet, hogy
eme szuverén és szeretetteljes szellem uralma alatt
véghez vihessem a Terveidet
és az Akaratodat.

Tégy engem képessé, Uram,
hogy mindent úgy szeressek,
ahogy Te szereted minden egyes juhodat,
Édes Pásztor.

Bizalommal engedd át nekem
azt a próbát, amit
számomra terveztél azért,
hogy növekedjek a szeretetben,
és eltűnjön a tudatomból
minden büszkeség és gőg.

Tegyél olyanná, mint a Szolgáid,
kész a szeretetre,
kész a szolgálatra,
nyitott Irgalmadra és Bűnbocsánatodra.

Bárcsak meg tudnád gyógyítani
teljesen ezt a lényt,
és bárcsak el tudnál jutni azokra a helyekre,
ahol még csak fel sem tudom fogni a valóságot.

Tudom, hogy Te, kedves Jézus,
mindent megtehetsz.
Fogadd el legkisebb ajánlatomat,
az egész Világegyetem
ajánlatához képest.

Alakíts át bennem
mindent, ami nincs rendben,
és nyisd meg számomra a biztonságos ajtót,
hogy lelkem elmerülhessen
Isteni Tudatod óceánjában.

Sohase hagyjam abba a mosolygást
arra az életre, amelyet Isten adott nekem.

Add nekem, Uram,
Megújulásod erejét,
hogy az emberiség
meg tudjon újulni szellemében és lényegében,
és ilyen módon tudjuk megtapasztalni
az annyira várt megváltást.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Mesteretek, Krisztus Jézus
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET SPANYOLORSZÁGBAN, CATALONIÁBAN, SANT ESTEVE SESROVIRESBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az imádság és a mások iránti szolgálat szelleme minden nap segít benneteket, hogy belsőleg növekedjetek, és mindenekelőtt, hogy jó példát mutassatok a körülöttetek élőknek és azoknak, akik nem ismernek benneteket.

Mindenben utánoznotok kell Fiamat, Jézust, mert Ő együtt volt mind a gazdagokkal, mind a szegényekkel, de Isteni Érzéke nem változott a látszat ellenére sem.

Ezzel azt akarom mondani, hogy az igazi tanítvány az, aki szó szerint követi a Mester utasításait, és igyekszik minden nap jobban teljesíteni, korlátai és megpróbáltatásai ellenére, mert ha a tanítvány nem tanulja meg a mérsékelt magatartást mások előtt, hogyan fogják a lelkek megtalálni bennetek az Élő Krisztust?

Ezért elmélkedjetek azon, amit mondok nektek, és mérlegeljétek, hogy a szívetek és az életetek hogyan mutat példát a minden napi élet különböző  helyzeteiben, és hogy a példamutatásotok lényege valóban krisztusi és ünnepélyes-e.

Az életet, a dolgokat és mindenekelőtt mások dolgait ünnepélyesen kell kezelnetek, mert nem tudhatjátok, hogy milyen titok rejlik minden helyzet vagy esemény mögött.

Ha mértéket tartotok cselekedeteitekben, ha szeretettel betartjátok a szabályokat, akkor végre megtanulhatjátok ezekben a nehéz időkben, hogy Fiamat képviseljétek a Földön. Ellenkező esetben, ha még az egyszerű dolgokról és az emberekről sem gondoskodtok úgy, mintha azok a Menny valódi, Istentől kapott kincsei lennének, hogyan lesztek képesek arra, hogy gyakoroljátok az irgalmasságot az embertársaitokkal?

Emlékezzetek a parancsolatokra, és tegyétek azokat újra gyakorlatba; mert lehet, hogy loptok, de nem veszitek észre, lehet, hogy megölitek egy embertársatok belső ébredését a tetteitekkel, és nem veszitek észre, fitogtathattok és használhattok valamit, ami nem a tiétek, és komolyan megszegitek a törvényt, komolyan eladósodtok.

Isten Országa Isten ígérete mindenki számára, keresd először magadban nap mint nap, ne hagyd, hogy a büszkeség, a helytelen cselekedetek vagy a közömbösség elvakítsa a szívedet, mert lehet, hogy észre sem veszed.

Tedd jobbá az életedet minden nap, és tedd ezt Jézusért, az Ő Szeretettervének győzelméért a teremtményekben.

Köszönöm, hogy valóban figyeltek Rám, és hogy gyakorlatba teszitek a szavaimat!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT