• 2024. április 20., szombat

    Heti üzenetek
    SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

    Legdrágább és legkedvesebb gyermekeim!

    Miközben az erőszak, a visszaélések és a háború egyre súlyosbodik a világban, az ellenségem megpróbál sok papot befolyásolni vagy megkísérteni, hogy a papok által az Ég és a Föld között létrehozott egység megszakadjon.

    Ez az egyik legnagyobb fájdalmam, mert ez következményekkel jár lelkek százai számára, akik erre a lehetőségre várnak a szentségek szeretetteljes megtapasztalásán keresztül.

    Drága gyermekeim, szükségem van azokra a lelkekre, akik felajánlották, hogy imádkoznak a papokért és a papságért a világban, hogy továbbra is elkísérjenek Engem ebben a szellemi harcban.

    A hívő szívek, akik bíznak Fiam jelenlétében az Eucharisztiában, segítsék a papokat kötelességük és szellemi küldetésük teljesítésében.

    Ha ez nem történik meg, akkor nemcsak több lélek fogja elveszíteni a hitet, amely már most is sok szívben sérelmet szenvedett, de Krisztus elkötelezett és igaz papjainak jelenléte nélkül nem lehet békét teremteni.

    Szükségem van hűséges imádkozó seregeimre a földön, egyesülve a papi szolgálattal, hogy tudják, hogyan kell végigcsinálni ezt a heves végidőbeli csatát.

    Drága gyermekeim, Anyai Szívem igyekszik megvédeni kedvenc fiaimat, az Úr papjait, mert papok nélkül nincsenek Szentségek, és Szentségek nélkül nincsenek a lelkekbe kiáradó Kegyelmek.

    Ez az az óra, amikor mindenkinek emlékeznie kell Fiam értetek hozott áldozatára. Ha ezt nem tartjátok szem előtt, nagy lesz azoknak a bánata, akik nem hallották meg az Úr Hangját.

    Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

    Megáldalak benneteket.

    Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

     

  • 2024. április 13., szombat

    Heti üzenetek
    SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

    Drága és szeretett gyermekeim!

    Ma örömmel és szomorúsággal térek vissza Lys-Fatima Királyságába, ahogy szellemileg is visszatérek mindannyiótok szívébe.

    Örömöm a veletek való találkozásnak ez az ideje, bánatom a háborúk miatt van, és főleg az ártatlan és bebörtönzött lelkek miatt, akik továbbra is a bolygó sötét mélységeibe zuhannak.

    Itt, Fatimában adtam át a Harmadik Titkot, és azóta szerencsétlenül beteljesedett, mert Oroszország továbbra is terjeszti mérgét az egész világon, ahogy Európa más nemzetei is teszik, szánalom és együttérzés nélkül a szenvedők iránt.

    Az Európában, a Közel-Keleten és Afrikában uralkodó barátságtalan helyzetre való tekintettel azért jöttem, hogy ezen a számomra különleges 13. napon megkérjelek benneteket, hogy olyan szívek jelentkezzenek, amelyek megnyugtatják az Atya Szívét imáik, gesztusaik és irgalmas tetteik által, Akit megbántottak és megsértettek azok a helyzetek, amik manapság a bolygón történnek.

    A bűnbánó szív képes arra, hogy minden nap szem előtt tartsa azt, hogy a Szentséges Szentség előtt nyitott és biztonságos ajtó áll a lelkek üdvösségére és megváltására.

    Ezért ezen a szent 13. napon, egy hónapra a fatimai jelenéseim évfordulójától, azért jöttem, hogy megújítsam a szent pásztorokhoz intézett kérésemet, hogy mutassatok be áldozatokat és imákat, hogy ne történjen valami rosszabb, és hogy térjenek meg a lelkek Isten Szívéhez a bűnbánat által.

    De ebben az időben a lelkek nem emlékeznek arra, hogy bűnbánatot tartsanak és hogy bocsánatot kérjenek; ezért van az, hogy - ahogy egyszer Garabandalban mondtam - a pohár, amely majdnem tele volt, most túlcsordul.

    Ezért, gyermekeim, a kiengesztelő szívek képesek lesznek arra, hogy egy utolsó esélyt adjanak a világnak. Várom őszinte felajánlásotokat, hogy anyai és sebzett Szívem is felszabadulhasson.

    Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

    Megáldalak benneteket.

    Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

  • 2024. április 12., péntek

    Heti üzenetek
    SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

    Legyen az életed az imádság cenákuluma. Szíved soha se gondolja azt, hogy túl késő ahhoz, hogy újra kezdj és elmerülj belső énedben, hogy kifejleszd magadban az Istennel való egyesülést, és így a szentség útján járj.

    Gyermekem, keresd életed első céljaként a szentség útját, ami nem más, mint hogy teljes mértékben Isten Akarata szerint élj amely az életedre vonatkozik, és mindig ez az Akarat legyen az első helyen. Hassa át a tudatodat, a céljaidat és a törekvéseidet, a másokkal való kapcsolataidat, a gondolataidat és az érzéseidet, a tetteidet és a szavaidat, a mindennapi feladataidat és végül az életedet ez a szentségre törekvő cél.

    Attól a pillanattól kezdve, hogy minden reggel kinyitod a szemed, ajánld fel életedet Istennek egy egyszerű ima által, és újítsd meg ezt az elkötelezettséget a nap folyamán. Kérdezd meg magad minden megtapasztalandó helyzetről vagy meghozandó döntésről:

    Melyik út visz közelebb Isten Akaratához?

    Milyen szót ejthetek ki?

    Mit gondoljak másokról?

    Milyen példamutatásra vagyok képes?

    Milyen kisugárzást bocsáthatok ki, hogy együttműködjek mások fejlődésében?

    Mindezeket a kérdéseket fel kell tenned magadnak, mielőtt cselekszel, hogy életed helyreállító eszköz legyen Isten Kezében, hogy életed a megigazulás eszköze legyen, amelyen keresztül az Atya és angyalai közbenjárhatnak a világért.

    Gondolkodj magadban, és kérdezd meg a szellemedet és a tudatodat:

    Képes vagyok-e arra, hogy elsődleges fontosságot tulajdonítsak a megszentelődés útjának az életemben?

    Fel tudom-e ajánlani lényemet Krisztusnak engesztelésül a világ hibáiért és egyensúlytalanságaiért?

    Gyermekem, nem azért teszed ezt a felajánlást, hogy szenvedj, mint Krisztus, hanem azért, hogy mindenben olyan legyél, mint Krisztus, és minden tettben az Ő Cselekedetét, minden szóban az Ő Szavát, minden gondolatban az Ő Gondolatát, minden testvérben az Ő gyermekét keresd, akire vár, hogy visszatérjen Szent Szívéhez.

    Gondoskodj minden egyes lélekről, mint ami egyedi és értékes Isten számára. Gondoskodj testvéreidről, mint olyan kincsekről, melyeket a Teremtő helyezett az utadba, hogy az emberi kapcsolatok felemelkedjenek és hogy felül lehessen múlni azokat, és a dualitás a Szeretet nagyobb impulzusa által a tudatok közötti egységgé alakuljon át.

    Áldásomat adom erre.

    Atyád és Barátod, Legtisztább Szent József

  • 2024. április 6., szombat

    Heti üzenetek
    SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, SÃO PAULO-BAN, MÁRIA, A PAULISTA ANYA SZENT HÁZÁNAK A FÉNY-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

    Kedves gyermekeim!

    Mint az Eucharisztia Asszonya és Őrzője, az egész világ számára a Kegyelem és az Irgalom napján szeretném, ha a megszentelt Kenyér és Bor által ismét mindenki felismerné Fiamat; hogy a jó lelkek imádása által javuljanak azok a tévedések és gyalázkodások, amelyeket a Teremtő Szíve továbbra is kap.

    Ezért, gyermekeim, szívetek és életetek irgalmas szeretetének e gesztusa által a földi tabernákulumokat, amelyeket háborúk pusztítottak el vagy tudatlan lelkek gyaláztak meg, amelyek olyan terek, amelyeket megáldott a Fiam, szintén rendbe kell hozni és szemlélni kell, ahogyan a jóvátételi kórus angyalai teszik.

    Szeretném elmondani nektek, gyermekeim, hogy a szent helyek, mint az Eucharisztia, amely megszentel mindent, amit megérint és kisugároz, alapvető terek a lelkek és különösen a bolygó felemelkedéséhez, amelynek ezekben az időkben sok Fényre és Irgalomra van szüksége.

    Az első lépés az, hogy a lelkek imádják és értékeljék a Szentséget, hogy az emberiség ne veszítse el tovább a Teremtővel való hiteles szellemi egységét.

    Az Eucharisztia Úrnőjeként és Őrzőjeként köszönetet mondok minden gyermekemnek, aki minden nap hűségesen gyakorolja a Megváltó Eucharisztikus és Mennyei Testének szent imádatát.

    Imádságban egyesülve minden lehetetlen és sürgős ügyért, köszönöm, hogy válaszoltatok a  hívásomra.

    Megáldalak benneteket.

    Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

  • 2024. április 5., péntek

    Heti üzenetek
    SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERIAISBAN, FIGUIERA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

    Ahogy Krisztus a Golgota minden egyes lépcsőfokán és a Kereszten való megadásában megtapasztalta az Isten Kegyelme általi fenntartást, és azt a kihívást is, hogy Isteni-emberi lényként élje meg a megadását; ugyanígy, gyermekek, mindannyiótoknak meg kell élnie a döntését és a megadását ebben az időben.

    Meg fogjátok tapasztalni azokat az időket, amikor az Isteni Kegyelem a szívetekre és a tudatotokra száll, és az út nehézségei ellenére nem lesz gyötrelmes, mert a szellemi erő támogatni fog benneteket.

    Ugyanakkor olyan időszakokat is meg fogtok élni, amikor emberi állapototok próbára lesz téve, hogy az isteni állapototok kiemelkedjen belőle. És ezekben a pillanatokban vagy próbatételekben a szíveteknek meg kell tanulnia az önmegfigyelést, hogy felülmúlhassátok magatokat, és ne fogjátok vissza magatokat.

    Amikor az üresség, a magány, a világ súlya és a reménytelenség kopogtat a tudatotok ajtaján, legyetek a tudatában annak, hogy itt az ideje, hogy túllépjetek, és hagyjátok, hogy Isten kinyilvánítsa az Ő Erejét és Kegyelmét, nemkívülről befelé, hanem belülről kifelé; itt az ideje, hogy sejtjeitek, korlátoltságotok csúcsán, lássátok a belső erőt felbukkanni, és hogy felszabadítsátok a titokzatos Fényt, amely éltet és fenntart benneteket.

    Így, gyermekeim, ti is, mint az Isteni Test sejtjei, látni fogjátok a mindent megújító Szeretet megjelenését, egy ismeretlen Szeretetét, amely az emberi állapotnak az isteni potenciáljává való átalakulásából születik.

    Tudom, hogy amit mondok nektek, az a mindennapokban távolinak tűnik, amikor tetteitek, gondolataitok és érzéseitek néha annyira különböznek az Isteni Szeretet kifejeződésétől. De azért beszélek hozzátok, hogy életeteket erre az útra tereljétek és hogy kitartsatok, hogy megengedjétek magatoknak, hogy megtörjetek és újjáépüljetek. Ne féljetek az ürességtől vagy a kísértéstől, és ismerjétek el az emberi gyarlóságot, de ne maradjatok benne.

    Nyissátok meg magatokat, hogy megéljétek ennek a törékenységnek a transzcendenciáját, legyőzve azt az önátadás, az ima és a tudat felemelkedése által. És minden alkalommal, amikor arra gondoltok, hogy feladjátok, és úgy gondoljátok, hogy nem tudtok továbbmenni, adjatok magatoknak egy lehetőséget, hogy emlékezzetek életetek céljára, és arra, hogy mire vagytok hivatottak ebben az időben.

    Arra vagytok hivatottak, hogy élő csodák legyetek, hogy az Új Idők Krisztusai legyetek, hogy az utolsó apostolok és Isten földi Terve beteljesedésének tanúi legyetek. És ez úgy történik, gyermekeim, hogy a fejetek a földön, a szívetek pedig a Mennyben van, életetek átadásában, hogy érett tudattal és bölcsességgel értitek meg az emberi életet, annak tényeit és eseményeit.

    Tartsatok ki és adjátok meg magatokat. Ne féljetek tovább menni, mert csak így fogjátok felfedezni Isten Célját életetek minden időszakában.

    Áldásomat adom erre.

    Atyátok és Barátotok,

    Legtisztább Szent József

  • 2024. március 31., vasárnap

    Nagyhét
    A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE A NAGYHÉT NYOLCADIK NAPJÁN BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERIASBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

    Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

    Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

    Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

    A Feltámadott Lába megérinti a Föld felszínét, hogy megáldja, meggyógyítsa és megváltsa. Ma az a különleges Kegyelem is megadatott Nekem, hogy szellemileg szemléljem azoknak az útját, akik úgy döntöttek, hogy a Megváltó Lábnyomát követik bárhol a bolygón, jelenlétemet hordozva az emberi szívben, amelyet Fény- és Szeretetkódexeim átlényegítenek.

    Szeretném, ha ma Velem együtt szemlélnétek a Szeretet csodájának nagyságát az életetekben; még ha érzitek is a tökéletlenséget, szemléljétek egy pillanatra mindezeken túl azt, amit Mesteretek és Uratok lát.

    Nézzétek mögöttem a Mennyek Országát angyalaival és arkangyalaival, különösen a mennyei kórusokkal, amelyek ma körülveszik a megdicsőült és feltámadt Urat, valamintmindannyiótok tudatát; hogy az Élet Könyvén keresztül, amelyet a Szent Szövetség Ládájában drágán őriznek, feljegyezzék a szeretet tapasztalatait, amelyeket ezen az utolsó Szent Héten élhettetek meg, és mindenekelőtt a testvérek közötti kiengesztelődést és megbocsátást.

    Mert bizony mondom nektek, hogy ha senki sem akar megbékélni és megbocsátani önmagának vagy másoknak, hogyan fog folytatódni ennek az emberiségnek a sorsa, annyi katasztrófa, háború és szenvedés közepette?

    Utoljára jövök ide, a Szent Hét utolsó napján, hogy Jelenlétem tanúi lehessetek a világban és a szívekben.

    Nagy és ismeretlen ennek a jelenlegi világnak az adóssága, de nagyobb és hatalmasabb lehet az Irgalmasság munkája azokban a szívekben, amelyek a tiétekhez hasonlóan válaszolnak Hívásomra.

    Ma Izrael Ura, a megdicsőült és feltámadt Úr nemcsak Jeruzsálemet siratja, mint a múltban, hanem az ártatlanokat és azokat is siratja, akiket szellemi, erkölcsi és emberi fogságban gyötörnek.

    Könnyeim Fénnyé válnak az ártatlanokért, és ma a ti imáitok, nemcsak a mai nap, hanem az egész Szent Hét imái, mint az Imádság, az Áhítat és a Szemlélődés szellemi trilógiája, fontos szellemi ügy lett a marginalizáltak, az ártatlanok és a szegények legszegényebbjei számára, akiket segíteni kell ebben a következő ciklusban. Így az imáitok rózsákká válnak a Teremtő Lábánál.

    Lelketek leborul a Mennyek Országa előtt, ahogyan a szent angyalok teszik ebben a pillanatban, hogy Isten Fia megdicsőüljön a Mennyben és a Földön, és különösen azokban a szívekben, amelyek enyhülést keresnek a szenvedéstől és békét, ahogyan Jeruzsálem kapujában volt.

    Ma, a világ és az emberiség fájdalmas forgatókönyve előtt újra eljövök, hogy emlékeztesselek benneteket a szeretet fontosságára, és eljövök, hogy imádkozzam azokért, akiknek a legnagyobb szükségük van rá, hogy gyógyító és megváltó Kezem megérintse mindazok fejét, akiknek szeretetre és megváltásra van szükségük.

    Az Úr meghallgatja azoknak az imáit, akik kiáltanak. Az Úr szemléli a szenvedők fájdalmát, és az Ő isteni és kifürkészhetetlen irgalma csillapítja az emberi nyomorúságokat, hogy minden megváltássá és megbocsátássá alakuljon át.

    Ma azért jöttem, hogy meghagyjam nektek a Velem való egyesülésetek szellemi pecsétjét és Szívemnek a szívetekkel való egyesülését, hogy ragaszkodhassatok az Úr Jelenlétéhez, aki a béke és a jóság útján akar vezetni benneteket.

    Szellemi feladatom nem ér itt véget ezen a Nagyhéten. Az elkövetkező idők kihívásokat hoznak mindenki számára, de ígéretes lehetőségeket is a növekedésre, az önátadásra és az adakozásra, hogy az emberiség által ebben azidőben elkövetett súlyos sérelmeket a következetes adakozás és önátadás igazolja, és az igazságosság kiáradása helyett az irgalom áradjon ki.

    Példaként az egész emberiség számára, vannak ma itt jelenlévő lelkek, akik egy fontos példázatot teljesítenek, a tékozló fiú példázatát; mert az Örök Atya nem szigorú azzal, aki tudatlanságból vagy öntudatlanságból téved, az Ő Irgalma és Szeretete átalakítja a tévedő szívet.

    Az Atya úgy, mint a tékozló fiú apja, nyitott karral helyezi vissza nyomorult és tévelygő Fiát az Ő Szívéhez vezető útra, ahol eltörli az összes sérelmet és hibát, és a lélek elnyeri a megbocsátást és az Irgalmat, és újra nulláról indul, mint mindegyikőtök.

    Az elkövetkező napokban bátorságot, merészséget és erőt kell gyűjtenetek ahhoz, hogy minden nap újrakezdjétek, ahogyan Mesteretek és Uratok is tette a Golgota minden lépcsőfokán. Minden pillanatban, bár Én nem tudtam, mégis újrakezdtem, mert az Istennel egyesült szellem ereje olyan nagy, hogy nincs olyan rossz ebben a világban, amely megdönthetné a szívek izzó törekvéseit.

    De mindennek megvan a maga ideje. Isten Szeretetének a lelkekben való diadalának is megvan a maga ideje; ezért nem szabad többé keseregnetek vagy szomorkodnotok; megújulva kell átlépnetek ennek a helynek a kapuján, azzal a teljes meggyőződéssel, hogy megdicsőítettétek a Világegyetem és a Béke Urát, és hogyéleteteket újra Istenre bíztátok, ahogyan Én Vagyok az Élet a magát az Úrnak átadó szívekben.

    Szeretném, ha magatokkal vinnétek a legdrágább dolgot, amim van, a legdrágábbat az összes kincs, ajándék vagy Kegyelem közül. Azt akarom, hogy a szellemi közösségben hordozzátok magatokkal a Megváltó Szeretetét, ami segít nektek előrehaladni ezekben az ismeretlen időkben; ez az, ami a megújulás reményét hozza el nektek; ez az, ami segít nektek, még az önbecsülésben is, mert a ti és a világban élő testvéreitek lelkének nem szabad többé lehangoltnak lennie.

    Még ha ez a nehéz időszak nem is segít az emberiségnek, mert az emberiség megalkuszik azzal, ami kívül esik Isten Törvényén, éreznetek kell a megújulást, amit hozok nektek, és azt a teljes bizonyosságot, hogy megtaláltátok Krisztust, mint az Utat, az Igazságot és az Életet.
    Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik erőfeszítéseket tettek, hogy felkészüljenek ezekre a találkozókra. A tudat síkjain, még az anyagi síkon is, mindennek a Megváltó Céljához kell igazodnia.

    Nagyon nagy jutalom vár azokra, akik valóban együttműködnek ezen a Szent Héten. De a legnagyobb dolog az, társaim, hogy Szeretetem olyanná alakítson át benneteket, amilyennek annyira remélem és amire annyira törekszem.

    Ezért, mielőtt befejeznénk ezt a Szent Hetet, a Szent és Isteni Áldozáson keresztül azért jövök, hogy Lelkem által még egyszer megkenjelek benneteket, hogy magatokban hordozzátok aMegváltó Keresztjének látható jelét, amely elkísér benneteket a napok végéig, amíg el nem jön az ideje annak, hogy befejezzétek ezt a földi tapasztalatot.

    Ne feledjétek, hogy amit Én adok nektek, az megváltoztathatatlan, mert ez egy örök és kiszámíthatatlan Kegyelem.

    Békém bátorítson benneteket arra, hogy az Én Békémben éljetek, hogy a Békém legyen bennetek, és a Kegyelmem legyen bennetek, hogy ez a világban élő testvéreitekben is jelen legyen.

    Érezzétek, hogy felkenlek benneteket a Fényemmel.

    Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
     

    Elías del Sagrado Corazón de Jesús testvér:

    Krisztus kérésére ezúttal fejezzük be, amit ezen a Nagyhéten elkezdtünk, bizalommal és megújulva az Ő Jelenlétében, átalakulva az Ő vigasztaló és megváltó Szeretetében, megtisztulva lélekben, szellemben és tudatban, felkenve az Ő Kegyelmével, az Ő Fényével és Megváltónk minden egyes érdemével.

    Ezért María de los Inocentes éneke által fogunk egyesülni, és mindannyian szívből kérjük, hogy Jézus Kenetének a Kegyelme eljusson azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rá, és akik a legjobban szenvednek.

    Ebben a pillanatban a mi Urunk azt mondja,hogy mindenki tudni fogja a szíve csendjében, hogy melyik ismert léleknek van szüksége az Ő szellemi Kenetének a Kegyelmére.

    Ezért egy hangon és egy szívvel fogunk énekelni, hálát adva az Úr Jelenlétéért ezen a nyolc napon.

    Az Úr közeledik barátaihoz és társaihoz.

    Énekeljünk.
     

    Dal: "Lelkem Gyógyítója"
     

    A Fény, a Kegyelem és az Irgalom a Fény különleges Keneteként kísérjen el minden egyes szívet.

    Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

  • 2024. március 30., szombat

    Nagyhét
    A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE A NAGYHÉT HETEDIK NAPJÁN BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

    Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

    A Mennyek Országában él Isten legfőbb valósága, amit Isten maga akart megértetni az emberiséggel, tudván, hogy e földi anyagi élet és tapasztalat után a lelkeknek vissza kell térniük Hozzá.

    Ezért bármit is tesztek itt, a földi tapasztalatok során, az az evolúciós vagy nem-evolúciós eredménye lesz annak, amit később a tudat magasabb síkjain fogtok megtapasztalni.

    A szent látnokoknak adott kinyilatkoztatásokon keresztül megismertétek Feltámadásom titkának egy részét, amely ugyanaz a Törvény, amely ezt az anyagi világegyetemet irányítja.

    Szeretném, ha az emberiség nem felejtené el, hogy van lelke, és hogy ez a lélek a belső síkokon létezik, hogy befejezzen egy befejezetlen tapasztalatot.

    Semmi sem lehet ideiglenes, amit itt a földön megtapasztaltok. Isten mindig megmutatja azutat annak, aki keresi Őt. Isten Kézen fogva vezeti a szívek útját, és Mi, Isteni Jelenlétünk által, újra és újra felajánlottuk magunkat a világnak, hogy vezessük és hogy legyen hitük.

    Ezért adtam nektek a Szentségeket, hogy emlékezzetek arra, hogy ezek a Kegyelem kimeríthetetlen forrásai ama lélek számára, amely valóban keresi a szív megtérését. Ezért olyan fontos, hogy ebben a földi tapasztalatban megéljétek a megbocsátást. Ne feledjétek, hogy nem hagyhatjátok el ezt a világot anélkül, hogy megbocsátottatok volna, és anélkül, hogy megbocsátást ne kérnétek.

    A lélek azért létezik, hogy lezárjon egy élményt, és szeretném, ha tudnátok, hogy legtöbbetek számára ez az utolsó. Ezért gondolnotok kell a tudat magasabb síkjainak a létezésére, a Mennyei Királyságra, vagy bárhogy is akarjátok hívni, ahol a jelenlegi élet utáni tapasztalataitok szintézist fognak megélni.

    Nem azért jöttem, hogy a testi halálról beszéljek nektek; azért jöttem, hogy arról a lehetőségről beszéljek nektek, amelyet nem hagyhattok ki ebben az életben, mert az átmenet egyedülálló, ahogy a szívetek átadásának és felajánlásának minden pillanata is az.

    Azért jöttem, hogy ezt elmondjam nektek, társaim, mert tudom, hogy sokan, akik itt vannak, és mások, akik nincsenek itt, a szenvedés és a bűntudat útjára léptek. De Isten megmutatja nektek Fiának jelenlétén keresztül ebben az időben, hogy az Ő Isteni Irgalmasságának ajtaja még mindig nyitva áll avilág előtt, különösen azok előtt, akiknek már csak kevés idejük maradt a bűnbánatra.

    Szeretném, ha mindig szem előtt tartanátok, hogy Isten szeret benneteket, bármilyen helyzetben vagy állapotban. Isten nem haragos, Isten Könyörületes, Irgalmas és Kegyelmes; és ezt sok esetben teljesen elfelejtitek, mert a lelkek, akik ebben az időben megtestesültek, könnyen belebonyolódnak a közömbösségbe és a felszínességbe.

    De azért is jövök, ebben az időben és minden találkozón keresztül, Örök Atyám kérésére, hogy a megváltás krisztusi kódját elhelyezzem számotokra a lelketek és a lényetek kormányzatának mélyén, a szeretet és a megváltás kódját, amelyet nektek kell gondoznotok és védelmeznetek; mert ahogy Isten mindent ad, úgy tud mindent elvenni is.

    Isteni Kegyelmének egyetlen részecskéje sem vész kárba ebben a világegyetemben; ha ez megtörténne, az az Ő Szívének megsértése lenne. Ezért arra hívlak benneteket, hogy becsüljétek meg ezt a pillanatot, és tanuljátok meg olvasni, amit Én Magam írok az életeteken keresztül. Ettől függ, hogy mi fog történni legközelebb mindegyikőtökkel.

    Utánozzátok az angyalok és a szentek példáját, akik imádják, szeretik és tisztelik Istent, a mi Teremtőnket. Így életetek elmélyíti szellemi és emberi méltóságotokat, és azokat az erényeket, amelyeket Isten az Ő Szívében elraktározott, és amelyeket drágán kiválasztott mindenkinek. A kellő időben fogjátok megkapni, amikor szívetek készen áll, és ez az idő elérkezett.

    A felkészülés ideje véget ér, a cselekvés ideje elkezdődik, mert a világban nagy a vészhelyzet. Le kell csillapítani a nyomorúságot, a szenvedést és a betegséget, és sok-sok szív várja a szabadulás nagy napját.

    Azzal, hogy itt vagytok, és közvetlen kérésem nélkül reagáltok a hívásomra, részt vesztek annak a nagy pillanatnak az előkészítésében, amikor dicsőségben és Isten teljes hatalmával visszatérek, hogy helyreállítsam az egyetemes rendet és az igazi Szellemi Kormányzást ezen a világon.

    Megértitek-e, hogy a Törvényt újra létre kell hozni?  És ez a szívetek hozzáállásán, irgalmas cselekedeteken keresztül fog megtörténni, mert az Irgalom segít nektek, hogy mindenütt érzékeljétek a szükséget, még a látszólag csendes és névtelen szívben is.

    Lelketekért jöttem, hogy kinyissátok a szemeteket, és magatoktól érzékeljétek, hogy miben vesztek részt. Ez nem csak a Kegyelem, a könyörület vagy az Irgalom ideje, ez az új apostolok felmerülésének az ideje; azoké, akik a végső időkben újraírják az emberiség és a bolygó történetét; ahogyan maga a Hierarchia is újraírta ennek a világnak a történetét minden belső és szent központján keresztül, ahogyan ezen a helyen is volt, az idők során és különösen a lelkeken keresztül.

    Nem mindenki lesz képes arra, hogy megélje az evolúciós életnek ugyanazt a modelljét, eztnagyon világosan kell látnotok. Ha ezt kikényszerítik, annak visszafordíthatatlan következményei lehetnek.

    Minden nap meg kell tanulnotok érzékelni embertársaitok szükségleteit; így valóban segíteni fogjátok minden egyes testvér növekedését, fenntartva és támogatva lényét anélkül, hogy elítélnétek, mert azért vagyok itt, hogy a szívek újra megtaláljanak Engem.

    De ahhoz, hogy a szívek újra megtaláljanak Engem, hogy érezzenek és belsőleg megtapasztaljanak Engem, itt a tudatnak és mindenekelőtt a szívnek nyitottnak kell lennie; mert lelkeket fogok küldeni, és át fogok menni ezeken a lelkeken, és próbára teszem őket, hogy megtudjam, helyesen vetettem-e el bennetek a Szeretet fokozatait.

    Ezért használjátok ki ezt a Nagyhetet, és engedjetek el mindent, ami a múlthoz köt benneteket, és ami a legfontosabb, engedjétek el magatokat, mert már képesek vagytok erre, csak jobban kell bíznotok Bennem. Így a jövő és a nem is olyan távoli tervek mindenkinek megmutatkoznak, és Isten rátok helyezi a Kezét, hogy lelketeken keresztül megírhassa Akaratát.

    Ha ez megtörténik, ahogy Isten várja, biztosíthatlak benneteket, hogy a világ tévedései igazolást nyernek, beleértve az ártatlanok vérével elkövetett tévedéseket is, amelyeket még ezekben az időkben is kiontanak. Így megérthetitek, hogy ez nem személyes ügy, hanem bizonyos értelemben hasonló ahhoz, amit Apostolaim tapasztaltak.

    De most egy végleges időszakot élünk. Mindendöntést mindig előre meg kell fontolni, a belátás nem biztos, hogy elegendő, minden egyes kérdésben Világosságot kell kérni, hogy a Törvény útját, amelyet Én rajzolok ki a számotokra, amely az Én Szeretetem Törvénye, követni lehessen.

    Így teszlek benneteket az összes tervem, projektem és műveletem résztvevőivé; mert így képes leszek arra, hogy megtaláljátok a rendelkezésre álló és hiteles szíveket, akik képesek mindent beleadni; ahogyan még többen lesznek hivatottak arra, hogy mindent beleadjanak, hogy Isten Törekvései megvalósulhassanak.

    Társaim, ezen elmélkedés alatt – amelyet nem fogtok tudni elfelejteni, és amelyet meg kell jegyeznetek – felkészítelek benneteket a következő három évre, amelyben nagyon meghatározó események fognak történni, és valamilyen módon mindenki részt fog venni ezekben az eseményekben, mert az emberiség egyedi, és egyedi Isten Terve az emberiség számára.

    Ez a következő három év fogja meghatározni Krisztus, a ti Mesteretek és Uratok újbóli megjelenését, aki el fog látogatni a bolygó egyes részeire. És ez nem csak szellemi, hanem fizikai is lesz. Ahogy már tudjátok, nem foglak figyelmeztetni benneteket, mert az általam elképzelt Tervnek be kell teljesülnie, ahogyan azt a Nagy Teremtő Atyák javasolták és tervezték.

    Akár akarjátok, akár nem, akár elfogadjátok, akár nem, akár megteszitek azt a lépést, amelyet meg kell tennetek, akár nem, mindenki részt veszés tanúja lesz ennek. Ezért fontos lesz, hogy mielőtt beteljesedik az órám, szándékaitok, hozzáállásotok és útjaitok már megtisztult állapotban legyenek.

    Bizony, mondom nektek, hogy még a szent asszonyok sem bírták elviselni az Úr rezgő Jelenlétét, akik lelkesen várták Feltámadásomat. És megkérdezem tőletek, hogy mit fogtok tenni, amikor ez megtörténik?

    Az Úr idegenként fog eljönni, de ruháján keresztül az Úr jelenléte látható lesz. Vigyáznotok kell, hogy felismerjetek Engem, vagy akkor is, amikor neveteken szólítalak benneteket, mert az Izraelben elkezdődött történetnek be kell fejeződnie, és ennek most van itt az ideje.

    Ezért Szellemem, Lelkem és Istenségem összegyűjt benneteket ezekben az utolsó időkben és a Nagyhéten keresztül, azzal a magasabb rendű szándékkal, hogy felkészítsen benneteket. De ne feledjétek, hogy mindebben mindannyiótoknak megvan a maga része.

    Ne várjatok válaszra. Helyezkedjetek el, ahogyan egy szolgának és egy apostolnak kell elhelyezkednie. Ajánljátok fel, hogy kilépjetek önmagatokból, és így Jézus Szent és kifürkészhetetlen Szívének világossága és vezetése eljut hozzátok.

    Ezért az ügyért akarom ma ünnepelni ezt a Szentáldozást, különösen azokért, akik ébredeznek és azokért, akik fel fognak ébredni, hogy testvéreitek és nővéreitek a világban megkapják ugyanazt a Kegyelmet, amelyet ti már többször is megkaptatok; és mindenkimegkapja az Irgalmasság Kegyelmét az igazi megváltás és bűnbánat cselekedete által.

    Ez alkalommal hét őrangyalt neveztem ki erre az Eucharisztikus Ünnepségre, hogy a kenyér és a bor átváltoztatásának pillanatában, amelyek Testemmé és Véremmé válnak, felemelkedjenek a legőszintébb és legigazabb szándékaitok az őrangyalok mindegyikéhez, hogy Isten Szentlelke az Ő ajándékai által vezesse a lelkek lépéseit, akik a Céllal való találkozás felé fognak haladni.

    Azért jöttem, hogy lelketek befogadja ezeket az impulzusokat, és a szellem és a tudat mélységeiben tartsa őket, hogy felemeljem és felajánljam minden jelenlévőnek és nem jelenlévőnek azokat az elveket, amelyek megalapították ezt a Fényközösséget, és amelyek lehetővé tették, hogy Isten alázatos és gyengéd tekintete szemlélje ezt az egyszerű és alázatos teret, hogy az Ő Igéje leereszkedhessen a Földre, és innen az egész világra.

    Érezzétek magatokat részeseinek Isten e nagyságának, és mindenekelőtt az Ő végtelen és legyőzhetetlen Szeretetének.

    Annak érdekében, hogy ezek az elvek kivirágozzanak az összes lélekben és szívben, a Szellemi Közösség eme pillanatára készülve, adjunk tiszteletet és dicsőséget annak az eszköznek, aki Isten Tervének e felszíni kifejeződését inspirálta, testvéreteknek és oktatótoknak, José Trigueirinhónak, aki a lelkek ébredésének biztos ajtaja volt, és aki megnyitotta szíve ajtaját, hogy a Szent Hierarchiák ma ittlegyenek, és mindenkihez szóljanak.

    Tartsuk tiszteletben ezt a pillanatot.
     

    Elías del Sagrado Corazón de Jesús testvér:

    Énekeljük el a "Lélek Lehelete" című dalt.
     

    Megáldalak benneteket, hogy elgondolkodjatok és növekedjetek, tudva, hogy ajándékaim ebben az időben egyediek és megismételhetetlenek.

    Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

  • 2024. március 30., szombat

    Heti üzenetek
    SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

    Kedves gyermekeim!

    Ezen a szombati napon vonuljatok vissza az Úrral együtt, hogy helyre hozzátok Szent Szívét az emberiségnek és különösen az életnek okozott gonoszságért.

    Imádkozzunk, hogy a nemzetek, a népek és a társadalom újra felfedezzék az Istenhez tartozás értelmét és okát, hogy a bármely szellemiség, sőt bármely vallás elutasítására és tagadására buzdító ideológiák ne ássák alá a lelkek útját, a Mennyei Atya házába való visszatérést.

    Ezért, gyermekeim, ez egy atipikus időszak, egy olyan időszak, amikor a saját elképzelések uralkodnak, amelyek képesek megváltoztatni egy vagy több egész nemzet sorsát.

    Ez az oka és ideje annak, hogy Isten Szellemi Templomához forduljunk, hogy imádkozzunk és kérjük, hogy a józanság minél több szívet betöltsön, különösen az összes olyan szívet, amely már nem hisz az Élő Isten létezésében. Ez is megsebzi Anyai Szívemet, ahogyan a lándzsa megsebezte Fiamat a Kereszten.

    Ezért, drága gyermekeim, Istennel egyesült életet kell élnetek, mert Ő a Forrás, és Ő a szellemi táplálék ezekben az időkben.

    Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

    Megáldalak benneteket.

    Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

  • 2024. március 29., péntek

    Heti üzenetek
    SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

    Gyermekem, lépj be Jézus haldokló Szívébe, és ott ne csak az Ő legmélyebb szenvedésének titkait értsd meg, hanem mindenekelőtt az egész élet és az egész emberiség iránti rendkívüli és ismeretlen Szeretetének kiterjedését is.

    Imádságban lépj be Jézus Gyötrelmes Szívébe, hogy megértsd, mit jelent az Isten és teremtményei közötti egyesülés, hogy megtapasztald, hogy az isteni-emberi kötelék tart meg, amely feltárja lényed előtt az Istenhez való hasonlatosság valódi értelmét.

    Szemlélődésben lépj be Jézus haldokló Szívébe, és e Szív minden lüktetésében érezd az isteni Szeretet erejét és a megújulás képességét, amelyet a Teremtő adott Teremtményeinek.

    Jézus Gyötrelmes Szívében hagyd, hogy kis szíved is megtapasztalja a Szeretet kiterjedését és értelmét, hogy tudd, hogy az élet megpróbáltatásai nem korlátozzák az emberi lehetőségeket, hanem valójában olyan motorok, amelyek a teremtményeket a fejlődés felé hajtják.

    Tanulj meg minden körülmények között Istenbenlenni, és Őbenne meg fogod érteni az élet és az összes földi tapasztalatod célját, megtanulod lényegileg szeretni az életet, és úgy élsz, hogy megnyitod az utat minden teremtmény előtt, hogy megtapasztalhassa Isten Szeretetét és annak tudatos részévé válhasson. Mindez az imával, a szemlélődéssel, az önátadással kezdődik, amikor megengeded magadnak, hogy félelem nélkül belépj Jézus haldokló Szívébe, és ott felfedezd Kínszenvedésének és az élet iránti Szeretetének mélységes titkait.

    Áldásomat adom erre.

    Atyád és Barátod,

    Legtisztább Szent József
     

  • 2024. március 29., péntek

    Nagyhét
    A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE A NAGYHÉT HATODIK NAPJÁN BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

    Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
     

    Elías del Sagrado Corazón de Jesús testvér:

    A Rend anyái az Oltáriszentség lábához járulhatnak.

    Gyújtsuk meg gyertyáinkat a Krisztussal való találkozás e pillanatában, és igyekezzünk nyugodtak maradni Krisztus Jelenléte előtt.
     

    Mindazok ellenére, amit már tudjátok, hogy megéltem, van valami, amiről az emberiség e pillanatig sem tud. Ez egy mélységes tapasztalat volt, amit értetek és a világért éltem meg, ez volt az, ami fenntartott Engem, hogy legyen bátorságom inni a Kehelyből a Gecsemáné kertben, hogy legyen erőm megcsókolni a keresztet, mielőtt vittem volna és határozott léptekkel felmentem volna a Golgota hegyének tetejére, ahol az Élet Fája először emelkedett fel, teljesen átadva magát és önfeláldozóan az Övéiért.

    A Szeretet megtapasztalása, amelyet gyengéd, mély és szellemi módon éltem át, az volt, hogy érezhettem Édesanyám és a szent asszonyok, a Földön járó asszonyok Szeretetét, akik tisztelték a Drága és Szeretett Fiút, mindazok után, amit a világért tettem, még akkor is, amikor elutasítottak, megaláztak és kíméletlenül mártírrá tettek; annyi csoda és csodatétel után, a lelkek tisztátalan szellemektől való megszabadítása után; minden egyes Szavam után, amelyet az Evangéliumokban és mindenekelőtt példabeszédeim által mondtam ki; mindannak ellenére, ami akkoriban történt és amit Én és minden egyes testvéretek átélt a Földön.

    A szent asszonyok szent hűsége és az összes gyermek Anyja volt az, amely miatt bátorságot kapott az Úr arra, hogy betöltse Akaratát, hogy az Atya mindentudása és mindenütt való Jelenléte alatt megtehessem azt, amit tudjátok, hogy megtettem értetek.

    Az Úr szenvedésén és fájdalmán kívül, nemcsak akkoriban, hanem ezekben az időkben is, a bolygó helyzetével, az emberiség súlyos szeretethiányával szemben; ma újra visszatérek ide, az Atyaisten nevében, hogy átadjam az Enyéimnek a Kínszenvedésem érdemei által elért kódokat.

    Ezen a napon, amikor öt fő Fénysebem a Föld négy sarkába sugárzik, azért jövök, hogy megpróbáljam átformálni a ti utatokat és testvéreitek útjait, átalakítva őket Drága és Isteni Vérem ereje által, amelyet a Szent Frigyládában a Szent Frigyláda négy őrangyala gondosanőrzött és őriz.

    De ma azt akarom, hogy valami nagyon fontos dologgal foglalkozzatok, azon túl, hogy magatok is ismeritek a Kínszenvedésem alatti fájdalmaimat, azt akarom, hogy foglalkozzatok azzal a fontos tanítással, amit a Szeretetről hagytam rátok, mert tudom, hogy mindegyikőtök a saját keresztjét hordozza, kisebb-nagyobb súllyal a vállán.

    De mi az, ami arra ösztönöz benneteket, hogy a következmények és a traumák ellenére is továbblépjetek? Ahogyan az Úr a Golgotán habozás nélkül ment előre, teljes mértékben bízva a lélek életében, amelyet az Örökkévaló Atya ajándékozott Nekem, a Golgota minden lépcsőfokán, Mihály arkangyal által.

    Azt akarom, barátaim, fiaim és leányaim, hogy ezekben az időkben nagyon is tartsátok szem előtt ezt az első tanítást, amelyet a Szeretetről adtam nektek, mert az emberi faj megváltása, Keresztem idején, nem lett volna lehetséges, ha Mesteretek és Uratok nem mondta volna ki az Ő igenjét.

    Mert azt az erőt, sőt azt a hatalmat, amelyet a gonosz legyőzésére használhattam volna, összegyűjtöttem és titokban megtartottam, hogy a kereszthalálom után a világ összes szelleme és lelke megmeneküljön.

    De a lábatok, társaim, valamint a világban élő testvéreitek lába, a Velem való megtapasztalás után a Szentföldön, más utakon jártak, mint az Enyémek.

    Így ezen a Nagyhéten keresztül visszafordítalak benneteket az egyetlen igaz utamra, amely a Szeretet útja, hogy Lelkem és Istenségem felkenjen benneteket, hogy a legmélyebb és legrejtettebb utóhatások is feloldódjanak, és hogy a lélek és a szellem gyógyulása mindannyiótokban a Kegyelem és az Isteni Irgalmasság Törvénye szerint történjen.

    Ahogy ma ennek a rendnek az édesanyái a Föld összes édesanyja nevében egy meggyújtott gyertyát visznek, amely az Úr virrasztását és imádatát jelképezi az Ő legfájdalmasabb kínszenvedése alatt ezen a nagypénteki napon, azt akarom, hogy az Úr Lelkének e hatalmas lángján keresztül emlékezzetek arra, hogy figyelnetek, imádkoznotok és őriznetek kell Szeretetemet a világban; először magatokban, hogy aztán megőrizhessétek Krisztus Szeretetét másokban is.

    Férfi- és nőtársaim, amikor igazából átéltétek a Krisztusi Szeretet mélységes tapasztalatát, amelyet drágán átitattak Jézus Vérének és Vizének kódjai, biztosítalak benneteket, hogy nem kell ezt még egyszer megismételnem nektek, mert a szeretet megtapasztalásán keresztül, naponta, és különösen a testvérekkel az oldalatokon, beteljesedhet az Örök Atyának tett számos ígéretem egyike: hogy úgy szeressétek egymást, ahogy Én szeretlek benneteket; hogy életetekben Isten legyen az első és legfontosabb, minden más előtt.

    Hogy miért mondom ezt nektek?

    Mert az emberiség megváltoztatja útját az események és a modernitások révén is, amelyekben az Élő Istent mesterséges istenekkel próbálják helyettesíteni, amelyekben minden emberi érzékenységet elzárnak és megbénítanak. Aki ezzel kapcsolatba kerül, annak ezt szem előtt kell tartania, hogy ne tévesszék meg.

    Isten arra vágyik és arra törekszik, hogy Fián keresztül irányítsa az életeteteket, ahogyan csendben igyekszik ezt minden nap megtenni az átalakulás és a megváltás, a szeretet, a szolgálat és a könyörület útján.

    Ez az, ami életben fogja tartani a szellemeteket a Földön, és függetlenül attól, hogy vannak-e Isten Szeretetével és az isteni élettel ellentétes áramlatok, biztosíthatlak benneteket, hogy ha a tudatotok életben tartja ezeket a tulajdonságokat, nem lesz semmi olyan ellentétes, ami megingásra késztetne benneteket; mert az Isteni Szeretet vezetni fog benneteket, ahogyan az Isten Célja vezette az Ő Szeretett Fiát, amíg Ő a Kereszten átdöfve és eltorzítva meghalt a földi férfiak és nők bűneiért, hogy Jézus Szent Halálából az emberiségnek bőséges élete legyen.

    Egyesek azt kérdezhetik, hogy miért van szükség arra, hogy minden évben újra átéljük Krisztus Kínszenvedését?

    Mert az emberiség egy pillanat alatt elfelejti, hogy ki voltam Én a számotokra és a világ számára, és hogy mit képviselek, mint a Teremtő élő része, mint közvetítő a lelkek és az Örök Atya között.

    Ha senki sem követi az Én Utamat, az Én Igazságomat és az Én Életemet, és még évente egyszer sem emlékezik meg Rólam, akkor mi lesz azoknak az életével, akik más utakat választottak?

    Nem kell látónak lenni ahhoz, hogy ezt megértsétek és felfogjátok, mert az idők jelei világosak lesznek; és Krisztus Öröksége az, ami minden olyan lélek szívében és belső életében, akik hisznek Bennem, meg fogja örökíteni Isten és Krisztus Szeretetét a világban, túl mindazon, ami ebben a nehéz bolygói átmenetben történik.

    Ezért ne feledjétek, hogy úgy kell égnie a szívetekben lévő lángnak, ahogy az a láng, amit ma a kezetekben tartotok: a Cél lángjának, a Szeretet lángjának, az Igazság lángjának, amely felszabadít benneteket.

    Így van az, hogy ebben a szent pillanatban, amikor a Menny és a Föld közösségben és életben egyesül, az imádkozó szíveken és Istenen keresztül azért jövök, hogy Szellemem és Istenségem által átadjam nektek a Szellemi és Szentségi Közösséget, ugyanazt, amit Boldogasszony Anyám kapott Gábriel arkangyal keze által.
     

    Elías del Sagrado Corazón de Jesús testvér:

    Tegyük kezünket a befogadás helyzetébe. Nyissuk meg szívünket még tágabbra, hogy Jézus Szent és kifürkészhetetlen Szívétől megkapjuk az Isteni Energia ugyanazon kódját, amelyet Krisztus a Gecsemáné kertben fénylő és ragyogó formában kapott.

    Tegyük kezünket a szívünkre, és hálával és szeretettel lépjünk szellemileg közösségre. Vegyünk Úrvacsorát mindazokért, akik ebben az órában megfeledkeznek Krisztusról, hogy Isten irgalmazzon ezeknek a lelkeknek, és ébressze fel őket az igazságra.

    Imádkozzunk!
     

    Legszentebb Szentháromság,
    Atya, Fiú és Szentlélek,
    mélységesen imádlak Benneteket,
    és felajánlom Nektek Krisztus Jézus
    a Föld minden Kegyhelyén jelenlévő
    legdrágább Testét, Vérét, Lelkét és Istenségét
    a gonoszságok, a szentségtörések
    és a közöny jóvátételére,
    amelyekkel megsértik Őt;
    és az Ő Legszentebb Szíve,
    valamint Mária Szeplőtlen Szíve
    végtelen érdemeiért
    könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért.
    Ámen.

     

    És ahogy ez az eső esik ebben a pillanatban, hogy megtisztítsa, megmossa és táplálja a földet; ahogy az elementálok, dévák és angyalok, Figueira Királysága, Krisztus Jelenlétéből részesül, úgy áldom meg mindazokat a kereszteket, amelyeket a Lábamhoz hoztatok, és elsősorban a szellemi kereszteteteket enyhítem.

    Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

    Legyetek bátrak és higgyetek. Azért vagyok itt, hogy segítsek nektek.

    Ezen a napon, amikor Krisztusnak, a ti Mestereteknek és Uratoknak a gonoszság és a csapás felett aratott győzelmét ünnepeljük, azért jöttem ide, hogy bevezessem a Házasság Szentségének megáldását, mert a családot a világban támadás éri és megosztják.

    Az összes jelenlévő és nem jelenlévő család nevében kiválasztottam néhány párt, hogy ma megáldjam őket Szellemem által, a kenet, a szentelt víz és a tömjén által, hogy az egymást szerető és együtt élő lelkek közötti egységben Isten Célja újra létrejöjjön a családok sejtjében.
     

    Elías del Sagrado Corazón de Jesús testvér:

    Krisztus, a mi Urunk kérésére felkészülünk erre a pillanatra.

    Visszavonul, de visszatér, hogy megáldja azokat, akiket mindenki nevében kiválasztott.

    Miközben készülődünk, énekeljünk Urunknak, hogy így emlékezzünk az Ő Legdrágább és Isteni Vérének hatalmára, hogy az elárasszon és megtisztítson bennünket, mint ez az eső, amely ebben a pillanatban esik, és megszabadítson minket a börtönöktől és a fájdalomtól.

    Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

    Énekeljünk és csináljunk egy szünetet.
     

    Dal: "A Vér hatalma".
     

    Testvérek, kísérjük figyelemmel az áldás és a megszentelődés e pillanatát, amelyet Krisztus kért. Egyesüljünk mélyen mindazzal, amit Krisztus mondott nekünk, szem előtt tartva, hogymit jelent a család és különösen a házasság Isten számára.

    Szeretném világossá tenni a számotokra, hogy áldást és felszentelést fogunk tartani, ami nem esküvő. Ezt az Úr kérésére tisztázom.

    Jöhettek, testvéreim.

    Imádkozzunk együtt egy Miatyánkot, egy Üdvözlégy Máriát és a "Dicsőség legyen" című imát portugálul, hogy az Úr megáldja és egyesítse ezeket a lelkeket egy lélekben, egy szívben, egy szeretetben és életben, hogy az Ő Tulajdonságai és Kegyelme jelen legyen a családjaikban.

    Most imádkozzunk angolul.
     

    Most, hogy Nekem szenteltétek magatokat, családotoknak és mindenekelőtt házastársi és szellemi egyesüléseteknek a fény, a megértés és mindenekelőtt a szeretet magjának kell lennie, hogy a Szent Család értékei és elvei leszálljanak rátok és mindazokra, akik összekötöttétek életeteket, hogy együtt éljetek.

    Ezen az egyszerű, de mélységes pillanaton keresztül Mesteretek és Uratok, Jézus Krisztus eljön, hogy megáldjon benneteket Szellemével és Békéjével, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek Szeretetének minden családban való győzelme által az emberi család magja újjáépüljön és oltalomban részesüljön, és védelmet élvezzen bármely gonosz befolyástól.

    Örüljetek a szívetekben.

    A lelketek közötti egyesülés adjon nektek fejlődést, a szeretet és az embertársaitok iránti szeretet megtapasztalását.

    Megáldalak és felszentellek benneteket a Szentháromság Egysége alatt, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

     

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT