SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Íme a Szent Kereszt Anyja, az az Anya, aki szemléli összes gyermeke nehéz keresztjét. Íme a Szent Kereszt Anyja, az az Anya, aki csendben és észrevétlenül jár az összes könyörgő szív mellett.

Íme a Szent Kereszt Anyja, az az Anya, aki ölében és karjában tartja mindazokat, akik a fájdalom és a fáradság könnyeit hullatják.

Íme a Szent Kereszt Anyja, az az Anya, aki elkíséri és vezeti az igazságot és az igazságosságot kereső szíveket.

Nézzétek a Szent Kereszt Anyját, azt az Anyát, aki ezen a héten szeretett Fiához hasonlóan Jézus fájdalmas és győzedelmes szenvedésének szemlélésére készül.

Itt van a Szent Kereszt Anyja, az az Anya, aki arra bátorítja az összes gyermekét, hogy éljen Krisztus érdemeivel, és vegyen részt az evolúciós és krisztusi élet elveiben és értékeiben.

Nézzétek a Szent Kereszt Anyját, azt az Anyát, aki türelmesen várja az Új Krisztusok ébredését, akik nem félnek és nem hátrálnak meg, hanem bátran haladnak előre, és előkészítik a Földet az Úr, a Szeretet Mestere, Krisztus Jézus Visszatérésére.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és a Szent Kereszt Asszonya
 

SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA, MÁRIA GYERMEKEINEK A 10. ÉVES TALÁLKOZÓJA ALKALMÁBÓL

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Érezzétek Isten simogatását az arcotokon, de mindenekelőtt a szívetekben. Érezzétek ugyanazt a simogatást, amit egykor a kisded Jézus érzett.

Érezzétek, hogy lelketek a Mennyei Édesanya Karjában van, és biztosítalak benneteket, hogy minden rendben lesz. Miért aggódnátok, ha Én itt vagyok, és Én vagyok az Édesanyátok? Szívetek nem szentelte-e már oda magát Nekem?

De tudom, hogy lelketek számára ez a nap fontos, nemcsak azért, mert a nagyböjt vége felé tartunk, – Jézus Kínszenvedésének szemlélésére készülünk, és mindenekelőtt az érdemeire és földi győzelmeire – hanem azért is különleges ez a nap a számotokra, gyermekeim, mert lelketek, őrangyalaitokkal együtt megerősíti a Mennyország kapuja előtt a feltétel nélküli szolgálat fogadalmát az örökös imádságon keresztül, és a leginkább szenvedők és kétségbeesettek szolgálata fogadalmát.

Ez a Szívemet gyönyörködtető felajánlás, amely Mária összes Fiától származik, adja meg a háborúkban leginkább szenvedő lelkeknek a azt a Kegyelmet, hogy megtalálják a békét, a nyugalmat és a jóságot, hogy újjáépíthessék az életüket.

Ahogyan Fiam egyszer diadalmasan bevonult Jeruzsálembe, és azon a napon egyetlen lény sem halt meg a Földön, ma az Ő Mennyei Édesanyja, a Mennyei Isteni Édesanya különleges Kegyelmet és lelki amnesztiát ad Mária összes Fia által, hogy a világ békét nyerjen, és a béke létrejöjjön, hogy a háborúra és a pusztításra való törekvés véget érjen, hogy az egyazon egyetemes családhoz tartozó emberek között ne legyen többé erőszak, közöny, erkölcsi és fizikai agresszió, mert Isten Szemében mindenki értékes. Ez felold minden gonoszságot és minden környező sötétséget.

Ne feledjétek, hogy lelkileg, szellemileg és lényegileg mindannyian értékesek vagytok Isten szemében. Így az Örökkévaló Atya ezen az újraszentelési napon újra megnyitja előttetek az ajtót, hogy meglássátok magatokban a szent erényeket, hogy jót cselekedjetek, bárhová mentek, vagy bárhol jártok.

Ez a legfőbb erény: jót tenni. Ez Mária Fiainak hiteles elkötelezettsége, hogy életük már most elforduljon mindattól, ami a világot és az emberiséget elesetté teszi; hogy felszentelt életük igazi attribútum legyen Isten számára a földön, hogy a szellemi és emberi méltóság értékeit képviselje.

A szív lelkes imáját felajánlva mindannyian védjétek és őrizzétek az Új Emberiségben megjelenő értékeket. Mert ez az, amit a világ elveszít: a szeretni tudás értékét, a jótett értékét, a békében élés értékét, az egyesülni tudás értékét, az életünk felebarátunkért való feláldozásának értékét, ahogyan Szeretett Fiam tette azt értetek. Ez az a lecke, amelyet mindannyiótoknak hagyok.

Ki fogja az életét adni másokért, ahogyan Fiam adta értetek az életét?

Ki lesz képes arra, hogy elhatározza, hogy megteszi a Nagyböjt alatt azt a lépést, hogy felülmúlja Szeretett Fiamat a Szeretetben?

Tudjátok-e, hogy ez lehetséges?

Ez igazolná a világ súlyos tévedéseit, mert az Új Krisztusok már valósággá válnának, és így beteljesedne az ígéret. Az Új Idő azon Krisztusai, akiket a Boldogságos Anya Fiaivá szenteltek, akik tökéletlenségük ellenére napról napra átalakulnak, és nem félnek Szeretett Fiam átalakító tüzétől.

Ezen a különleges napon, amikor lelketek egy pillanatra Isten elé áll, hogy összegezze az eddig megélt tapasztalatokat; a Megváltó és az Üdvözítő Anyjaként azért jöttem, hogy szövetséget kössek szívetek és Isten között, egy olyan szövetséget, amely felbonthatatlan lesz, egy megmásíthatatlan szövetséget, amelyet semmilyen körülmény vagy helyzet nem oldhat fel.

De szeretett gyermekeim, mindezmindannyiótoktól függ. Isten, a ti Atyátok, aki szeret benneteket, és a lehető legnagyobb Szeretettel tekint rátok, amit csak el tudtok képzelni vagy érezni, mindig nyitott Karjával és a magasban kitett Örök Szívével van jelen; egy olyan Szívvel, amelyet a Mennyország összes angyala és az áldottak imádnak és tisztelnek; Isten Irgalmas Szívével, amely soha sem fog igazságot szolgáltatni nektek, hanem Irgalmat ad nektek; egy olyan Szívvel, amely soha sem fog elítélni benneteket hibáitok miatt, hanem meg fog benneteket menteni.

Ez az Örök Atya megostorozott Szent Szíve, amelyet ebben a végső és döntő időszakban minden nap helyre kell hozni Mária összes Gyermeke irgalmas cselekedetei által; egy olyan ima által, amely nem gyengít, hanem erősít; tudatos és szellemi fegyelemmel, amely szellemileg egyesít benneteket a Legfelsőbb Forrással és a benne lévő összes Fénykóddal, amely kimeríthetetlen, kiolthatatlan és örökkévaló; az Anyagtalan Forrás kódjai, amelyeknek ezen a közelgő végleges Nagyhéten le kell szállniuk sok gyermekem lelkébe és szívébe, hogy felkészítse őket az utolsó és nagy időre: Krisztus Visszatérésének az idejére.

Közvetítő Anyaként és közbenjáróként jöttem ide. Olyan Anyaként jöttem, Aki befogad benneteket; és ma Szellemi és Isteni Palástom alá helyezlek benneteket, hogy Mária Fiai szerte a világon először is megvédjék önmaguktól mindazokat a szellemi ereklyéket, amelyeketFiam adományozott nektek az idők folyamán, olyan értékes és szeplőtelen ereklyéket, amelyeket az Istenhez hűséges lelkekben őriznek, és akik ezen a Földön Krisztus szolgáit és tanítványait képviselik.

Mindannyian, Mária Fiai és Leányai, Isten légiója a végidőkre. Mert amikor ez az egész bolygó megmozdul, a ti hitetek, mindannyiótok hite nem ingadozhat; olyan hitnek kell lennie, amely megerősíti testvéreiteket, mert a hit mindig megvéd benneteket. A hit szellemileg táplál benneteket, mert ez a Szentlélek értékes és örökkévaló ajándéka.

Íme, Isten Szentlelke, aki azért jön, hogy megáldja azokat, akik továbbra is Krisztus nyomában járnak. Olyan Szentlélek, aki azért jön, hogy könyörögjön és esedezzen azokért, akik szenvednek, azokért, akik elvesztették a Kegyelmet, azokért, akik elvesztették méltóságukat Isten előtt. Olyan Szentlélek, aki könyörög az ellenségekért és mindazokért, akik az Úr fejlődési Terve ellen vannak. Mert az Isteni és kifürkészhetetlen Irgalom, amely szintén a Szentlélek által árad, túlmutat minden körülményen és helyzeten.

Engedjétek, hogy ezekben a Nagyhét előtti napokban Krisztus megmossa lábatokat és kezeteket, hogy megtisztulva léphessetek be a Mennyei Egyház szellemi templomába, hogy újra érezzétek magatokban Isten Tisztaságát, amelyet senki és semmi sem vehet el tőletek; és mindenekelőtt érezzétek azt a Szeretetet, amelyet Örök Atyánktól érdemeltek, egy olyanSzeretetetet, amely mindig átalakulásra és változásra, emberi szokásaitok átalakítására ösztönöz benneteket. Mert ne feledjétek, hogy Krisztusnak az összes lény erényeire lesz szüksége az elkövetkező Nagyhéten.

Kérdezzétek meg magatoktól, hogy mi az Isten erénye, ami bennem lakozik, és mit teszek a Krisztus által rám bízott erények mindegyikével? Képes vagyok-e arra, hogy felülmúljam a személyiségemet? Képes vagyok-e arra, hogy felülmúljam az emberi tulajdonságaimat? Bízom-e az Irgalom mindent átformáló, kifürkészhetetlen erejében?

Szeretnék mondani nektek valamit: az életetek a szabadság felé vezető úton van.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Édesanyánk kérésére meghallgatjuk Mária Gyermekei felszentelési himnuszát, és ide hívjuk azokat a Gyermekeket, akik felajánlották, hogy ma felszentelik magukat.

Gyertek közelebb.

Térdeljen le mindenki, aki tud, Mária Szeplőtelen és Szentséges Szíve előtt, mert az Isteni Anya előtt elkísérjük Mária új Gyermekeinek a felszentelését; de belső és bensőséges lehetőségünk lesz arra is, hogy szívünk csendjében megújítsuk fogadalmunkat Isten Tervével és az isteni élettel.

Most a papok szenteltvízzel és füstölővel megáldják a ma felszentelteket, hogy szívük felajánlása felemelkedjen a Mennybe; egy olyan őszinte és becsületes felajánlás, amely szerint a mai naptól kezdve nemcsak Mária fiaivá lettek, hanem részt vesznek mennyei seregében is.

Tegyünk belső felajánlást fogadalmaink megújítására Mária, Mennyei Édesanyánk előtt, hogy Szeplőtelen Szíve által Isten Országába emelkedhessünk.

Tegyünk felajánlást a csend e pillanatában. Énekeljük el ezt a himnuszt, mint hálaadást Édesanyánknak. Isteni Anya, hálát adunk minazért, amit adsz nekünk.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves Mária fiaivá szentelt gyermekeim!

Szeretett Fiam, Jézus békéje, szeretete és jósága legyen bennetek, és vezessen benneteket Isten Szent Akaratának beteljesítésére.

Ezekben a napokban, amikor a szíveteknek ismét fel kell készülnie arra, hogy meg tudjátok tenni a  Mennyei Édesanyátok béketerveinek szentelt fogadalmatokat, ma szeretném megújítani a Zarándokló Szüzekkel való fontos küldetést, hogy ebben az időben az Istenanya Kegyelme, amelyre a világ lelkeinek oly nagy szüksége van, eljusson azokhoz, akik kiáltanak.

Ezért, drága gyermekeim, a "Szegények Szűzanyja Házán" keresztül előkészítitek a Zarándokszüzek útjának új ciklusát. És amikor vannak olyan helyek, ahol a társadalmi helyzet vagy konfliktusok megakadályozzák a zarándoklatát, akkor vigyétek el a Zarándokszűz képét egy másik nemzethez, amely annak a testvérnemzetnek a nevében, amely nem tudja teljesíteni a Zarándokszűz e küldetését, át tudjavenni ezt a küldetést, hogy kiáradhasson a Kegyelem.

Minden zarándokszűznek egynél több gondviselőnek kell lennie. A Zarándokszüzeknek új útvonalat kell követniük.

Kedves gyermekek, zarándoklat nélkül nem létezhetnek zarándokképek. Ezért ez Mária minden egyes megszentelt gyermekének a küldetése és elkötelezettsége lesz, mert a lelkeknek a káosz idején van a legnagyobb szükségük az Istenanya közelségére.

Ezért vigyétek magatokkal a Zarándokszüzeket, és menjetek ki az utcára, a környékre, az idősek otthonába, a kórházakba és mindenhová, mert biztosíthatlak benneteket, hogy mindig találni fogtok egy Isten Szeretetére szomjazó lelket.

Mária felszentelt gyermekei százainak az elkötelezettsége lesz, hogy Mária Jelenlétét misszióként elvigyék a lehető legtöbb helyre. Figyelemmel fogom kísérni felszentelt Gyermekeim válaszát.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket ezen az új misszionárius úton.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, SÃO PAULO-BAN, SÃO CARLOSBAN, AZ INMACULADA CASA DEL ALIVIO DEL SUFRIMIENTO FÉNY-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim!

Örülök, hogy itt találkozhatok veletek, ebben a szent házban, Jézus Szentséges Szívének kedvenc helyén, egy olyan helyen, amely enyhülést hoz a lelkek szenvedésére.

Szeretném elmondani nektek, drága gyermekeim, hogy Szívem minden nap imádkozik a Szent Lázár Háza megnyilvánulásáért, amely egy olyan ház, amelyet annak a fontos eseménynek a tiszteletére szentelnek fel, amelyet Fiam, Jézus Lázár feltámadásakor élt át; hogy a lelkek, akik egy napon belépnek erre a helyre, belsőleg megkapják a feltámadás erejét, a szenvedők és a testben és lélekben betegek szerető gondozásán keresztül.

Mindannyian áldottak vagytok a Szent Lázár Ház terve által. Rövid időn belül megnyílnak a megnyilvánulás kapui, és ez annak az ideje lesz, drága gyermekeim, hogy a békét kereső szívek szenvedésének enyhülésén dolgozzatok, olyan szívek enyhülésén, amelyek fel fognak tűnni,amelyek enyhülést keresnek, mert sehol máshol nem találják.

Bár ez a terv elérhetetlennek tűnhet, Isten számára nem elérhetetlen, mert ez az Ő Akarata. Ma azért jöttem a Szenvedés Enyhítésének Anyjaként, hogy emlékeztesselek benneteket erre a kérésre.

De a Szent Lázár Háznak nem ez az egyetlen küldetése. Ez a Fény-Központ majd terjeszkedni fog. Ezért arra kérlek benneteket, hogy kérdezzétek meg magatokban, hogy készen álltok-e erre a pillanatra. Mert miközben a bolygó és az emberiség ismeretlen módon szenved, Isten a bolygó egyes helyein elhelyezi Jelenlétét a fényen, a szereteten, a könyörületen és az irgalmon keresztül.

Azért jöttem ide, hogy elmondjam nektek, gyermekeim, hogy veletek vagyok, hogy végigkísérem a Szent Lázár Ház felépítésének minden egyes lépését és minden egyes pillanatát, ahogy végigkísérem a többi tervet is ezen a Fény-Központon keresztül, olyan terveket, amelyek egy napon San Carlos városán túl fognak terjeszkedni, olyan terveket, amelyek megújítják a San Pablo-i Központot is, hogy az újra fel tudjon bukkanni a szolgálat lendületén keresztül, amelyet az önfeláldozó lelkek éltek meg az idők során, mert a vészhelyzet pillanatában vagyunk.

A Fény-Központoknak nemcsak a megváltás vagy a megmentés tereinek kell lenniük, hanem továbbra is az élettapasztalat, az Isten Tervének szentelt élet, a Krisztus földi közösségét kifejező élet archetípusának kell lenniük.

A Fény-Központ oszlopait azok a lelkek tartják fenn, akik megjelennek bennük, hogy úgy gondoskodjanak minden egyes helyről, mintha az a saját életük lenne, ahogyan ti is gondoskodtok magatokról.

E Központ belső síkjain uralkodik Isten egy olyan aspektusa, amely a jótékonyság, a szolgálat és az irgalmasság munkájának mozgatórugója, nemcsak a Szent Lázár Ház megvalósításán keresztül, hanem a szolgálat más tervein keresztül is, amelyek itt zajlanak, és amelyek egy napon itt fognak zajlani; mert lesznek más tervek is, amelyek más, tőletek különböző lelkeket fognak össze, de amelyeket ugyanaz a krisztusi ösztönzés fog át, hogy kifejezzék a jót és a békét egy nyugtalan világban, egy kiegyensúlyozatlan társadalomban, a családban, amelynek egységre van szüksége.

tt van jelen a Jod He Vaud He aspektusa, amely az az aspektus, amely Isten Szellemi Kormányzását képviseli a Földön és az egész világegyetemben. Tudom, hogy ez a felfogás nagyon nagy a számotokra és a belső életetek számára is, de ne aggódjatok, egyesüljetek Iod He Vaud He-vel, hogy Ő inspiráljon benneteket, hogy Ő adjon nektek erőt, hogy Ő adjon nektek bátorságot és merészséget, hogy elérjétek és kifejezzétek az Akaratát a Földön és a lelkekben.

Egy pillanatra gondolkodjatok és elmélkedjetek Velem együtt, hogy az összes erőfeszítés által, amelyet a Szent Lázár Ház tervében és a Testvéri Szolgálat tervében tettünk, hány lélek részesült előnyben, nemcsak megtestesült lelkek, hanem abelső síkokon is, hányak szenvedése enyhült már meg, annak ellenére, hogy a Szent Lázár Ház fizikailag még nem létezik? Értitek, gyermekeim, milyen messzire akar elmenni Isten Szeretete?

Tudom, hogy szükségetek van valami anyagi dologra ahhoz, hogy megértsétek, de meghívlak benneteket, hogy belsőleg éljétek meg a Szent Lázár Ház kifejezését. Éljetek a Megfelelés Törvénye szerint, és minden úgy fog történni, ahogy meg van írva. Ha ez a terv nem lenne valóságos Isten számára, akkor ma nem lennék itt. Azért jövök még egyszer, hogy megerősítsem bennetek az Örök Atya eme törekvését.

Szeretett gyermekeim, értsétek meg egyszer és mindenkorra, hogy az Örökkévaló Atya az, Aki lelkesen vágyik Szent Lázár házára. Mert ezeknek az időknek a végén nagyon sokan fognak feltámadni lélekben és életben is, a csodálatos és hiteles szolgálat által, amelyet ez a ház kifejez majd az összes kéz és mindenekelőtt az összes szív által, amely felajánlja magát, hogy a Szent Lázár Házban tükrözze Figueira izzó alapjait és elveit.

Figueira szellemiségének ez a kincse felbecsülhetetlen kincs, egy eddig ismeretlen kincs, Isten kincse, mert az Ő Szívéből származik.

Szeretett gyermekeim, ti részesei vagytok ennek az Örökségnek, tudtátok ezt? Érezzétek annak a történelemnek a részét, amely ma a tükrökbe, a Teremtés Tükreibe van írva, a szeretet megtapasztalása és mindannyiótok megváltása; hogy még sokan mások, a Kegyelem és azIrgalom állapotában, elérjék azt az Irgalmat és azt a lehetőséget, hogy sok emberi lény élete méltó élet legyen az Úrban, az Ő Királyságának részeként.

Ma Palástommal és különösen a Karommal ölelem át ezt a házat, ezt a munkát és annak minden szolgálatát. És kérem Isten Szentlelkét, hogy ajándékain, az Ő hét ajándékán keresztül inspiráljon és vezessen benneteket az Akarata felé, Isten Akarata felé, amely mindannyiótok szívébe van írva.

Annyira részese vagyok ennek a munkának, drága gyermekeim, hogy el sem tudjátok képzelni; soha sem fáradnék bele abba, hogy ezt mondjam, mert ahol létezik az igaz szeretet, ott van Isten, és ahol van Isten, ott van enyhülés a szenvedéstől mindazok számára, akik az Ő Nevében, az Ő Legszentebb Nevében szolgálnak, ami megadja nekik a legyőzés és a meghaladás erejét, ami megadja nekik azt a Kegyelmet, hogy minden nap felemelkedjenek, még ha el is estek, hogy az Ő Akaratát teljesítsék.

Ezek a Szavaim. Ez az Én törekvésem is: Én leszek az első, aki belép Szent Lázár házába, mert tanúja voltam annak a csodának, amelyet Fiam, Jézus tett Szent Lázárral. Így ismét tanúja leszek annak a csodának, amelyet Fiam fog tenni bennetek és testvéreitekben.

Ünnepeljük ezt a pillanatot a Szent Eucharisztián keresztül, hogy Isten oltárain az összes szív, az összes szolga és az összes munkatárs felajánlása megjelenhessen, aki életét egy olyan tervbehelyezi, amely a Mennyből száll alá a Földre.

Ajánljuk fel ezt a pillanatot.

Még egyszer köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra. Megáldalak benneteket, és arra bátorítalak benneteket, hogy Krisztus nyomdokain, az Ő Fényének nyomában járjatok; arra hívlak benneteket, hogy kövessétek a Szívét.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, BELO HORIZONTE-BEN, A SAGRADO CÉU FÉNY-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim!

Ma mindannyiótokat az ölemben tartalak és arra hívlak benneteket, hogy továbbra is imádkozzatok és imádjátok Jézus Eucharisztikus Testét, hogy az Atya Terveiben előre megtervezett idő itt beteljesedhessen.

Az Irgalmasság Kapujának Kolostorán keresztül szeretném, ha a Fény-Közösség új ciklusában megnyitnátok az Irgalmasság kapuját azok előtt, akiknek a legnagyobb szükségük van rá; de főleg azt szeretném, hogy ti, szeretett gyermekeim, ebben a szakaszban megtanuljátok megnyitni a szívetek ajtaját, hogy mindenkinek legyen helye bennetek, ahogyan Istennek, a Teremtőnek is van kedvenc helye a Gyermekei számára.

Jézus Szent Forrása, amely itt, ebben a házban fog megnyílni az összes lélek számára, emlékezzetek arra, hogy a legbűnösebbektől a legmegváltottabbakig igénybe lehet venni Jézus Kútját, hogy megtisztítsátok az életeteket, és így lemossátok az arcotokról a múlt nyomát.

Ma ismét azért jöttem, hogy megáldjalak benneteket, hogy bátorítsalak és ösztönözzelek benneteket arra, hogy Szent Mennyországom tovább terjessze az Eucharisztia fényét ebben a szűkölködő városban, Belo Horizontéban.

Fiam nevében köszönöm nektek ezeket a közös napokat.

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, A Béke Rózsája és Isten Szent Mennyországa Asszonya

Rendkívüli jelenések
SZŰZ MÁRIA RENDKÍVÜLI MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, BELO HORIZONTE-BEN, A SAGRADO CÉU FÉNY-KÖZPONTBAN A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE, A FEBRUÁR 24-I IMAVIRRASZTÁS ALKALMÁBÓL

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Drága fiam és drága leányom!

Mi az, ami nyomasztja a szívedet, amit a Szűzanya nem tud megoldani?

Nem vagyok-e itt, és nem Én vagyok-e az  Anyátok, a lehetetlen ügyek Anyja, a lelkek és Isten közötti közbenjáró és közvetítő Anya?

Szeretett gyermekeim, ha már jól tudjátok ezt, miért tartjátok a szívetekben azokat a dolgokat, amelyek nyomasztanak benneteket?

Isten számára semmi sem megoldhatatlan, ha a szív szélesre tárul, hogy bízzon abban a sorsban, amelyet Isten az összes lény számára megírt. Így minden, ami megköti a lábatokat, feloldódik az utatokon; az örök Atya szintén feloldja azokat a horgonyokat, amelyek a földhöz kötnek benneteket.

Mert ne feledjétek, gyermekeim, hogy van egy Magasabb Akarat, amelyet be kell teljesíteni az életetekben. Ezért Fiam ismét meghívott és felszólított benneteket, hogy kérdezzétek meg magatokat, vajon most Isten Akarata szerint éltek-e.

Ez nem azt jelenti, kedves gyermekeim, hogy hagyjatok fel a családotokkal, a munkátokkal vagy akár a kötelességeitekkel. Arról beszélek nektek, hogy éljetek belsőleg Isten Akarata szerint, hogy életeteket napról napra jobban az Atya Tervének szenteljétek oda, hogy végtelen Irgalmasságában, Könyörületességében és Szeretetében megírhassa az Akaratát az életeteken keresztül. A Mennyei Atya ezen a napon kinyújtja felétek a Karját és a Kezét, hogy érezzétek atyai ölelését, irgalmas ölelését, amely nem ítél el benneteket bűnösségért vagy hibákért, hanem amely napról napra megszabadít benneteket az emberi állapotból.

Kinyújtja a Karját és a Kezét, hogy Isten Eszközeiként ajánljátok fel az életeteteket a Föld egész felszínén; hogy életetek, mint az Atya Eszközei, a Szeretet érzékelhető kifejeződése legyen, Könyörületességének és Irgalmasságának kifejeződése legyen a világban.

Régóta várja azt, hogy a lelkek felajánlják magukat Nagyobb Szeretetének áldozatául, hogy e világ lelkei ne legyenek többé önmaguk áldozatai. Várja, hogy életeteken és különösen szíveteken keresztül megírja Teremtésének és egyben Akaratának történetét.

Az Örök Atya kincseket tartogat mindenki számára, csodálatos kincseket, amelyek felbecsülhetetlenek ezen anyagi világ számára.Ezért az idők folyamán és Szeplőtelen és Anyai Szívem által a Mennyei Atya megadja nektek azt a Kegyelmet, hogy szabadok legyetek az Igazságszolgáltatástól, szabadok a kárhozattól, amelybe ez a világ helyez benneteket, hogy Krisztus útján járhassatok, szabadon mindattól, ami nyomaszt benneteket, szabadon mindattól, ami gyötör benneteket, szabadon a béke szent szelleme alatt.

A Béke Királynőjeként jövök ide, mert tudom, hogy sokan elvesztitek a békéteket; de gondolkodtatok-e már azon, gyermekeim, hogy a világon hány helyen nincs már meg az a béke, az a boldogság, hogy egy ilyen szellemi családban élhettek, mint ez, egy olyan családban, amely válaszol az Atya hívására; ahogyan ez a Fénypont, ebben a városban, az első naptól fogva arra volt predesztinálva, hogy válaszoljon Isten Akaratára?

Szeretném, ha ma emlékeznétek – ahogy Én is figyelmesen emlékezem – a szeretet és a szolgálat minden egyes tapasztalatára, amelyet itt megéltek, különösen azokon a lelkeken keresztül, akik felajánlották, hogy önmagukat adják embertársaikért és embertársaik szenvedéséért.

Hány szellemi érdemet fogantatok meg e Fény-Központ lelkében és szellemében?

Biztosítalak benneteket, drága gyermekeim, Szeretett Fiam, Jézus nevében, hogy mindezek a szellemi és belső érdemek ma Kegyelemként és váltságdíjként is kiáradnak azokért a lelkekért, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. És ez szellemileg egy olyan szellemi mágnesességethoz létre, amelyet nem lehet fizikai szemmel látni, hanem belső szemmel; amelyen nem lehet az elme által gondolkodni, hanem érezni a szív  által.

Ez az egész mozgalom, amely el van rejtve az ambiciózusok szeme elől, elhozza a világba a közjót és a testvériséget. Ezért kérem ma, hogy ne nézzétek a hibáitokat, ne nézzétek a hiányosságaitokat, ne érezzétek magatokat kondicionáltnak, ahogy az emberiség nagy része kondicionált.

Ma a lelketek Velem van, a Mennyei Édesanyátokkal. Ma azt akarom, hogy szívetek is az Én Szívemben legyen; mert ne feledjétek, hogy Én vagyok a megváltás biztos kapuja, és hogy életetek, valamint családotok és szeretteitek élete az Én gondoskodásom alatt lehet.

Amikor nem tudtok továbbmenni, hívjátok segítségül az Istenanyát. Amikor bajban vagy gyötrelemben érzitek magatokat, hívjátok Szeplőtelen Szívemet.

Én vagyok az az Anya, aki mindig átölel és támogat benneteket. Én vagyok Isten simogatásának az Anyja. A Karomban akarlak tartani benneteket, ahogyan a Kisded Jézust is tartottam.

Adjátok át magatokat Nekem bizalommal, magasztos teljességben, és a sötétség, amely körülvesz benneteket, fel fog oldódni. Mert ahol Isten Szeretete van, ott jelen van az Isteni Anya Szeretete, egy fáradhatatlan Anya Szeretete, egy olyan Anya Szeretete, aki nem áll meg és nem alszik, egy olyan Anya Szeretete, aki az összes gyermeke üdvösségéért dolgozik, bármilyenállapotban is van, egy szerető és irgalmas Anya Szeretete, aki mindig megnyitja az Isten Országa felé vezető ajtót.

Mert azt akarom, hogy tudjátok, ha eddig nem tudtátok, hogy ez volt az Én elkötelezettségem a Kereszt tövénél. Emlékezzetek, mit mondott Krisztus mindannyiunknak: "Anya, íme a fiad, fiú, íme az Anyád!" Micsoda gyengédséget fejezett ki Jézus mély fájdalmában! Olyan gyengédséget és Szeretetet, amely legyőzte az összes gyötrelmet, még akkor is, ha emberi személye a Keresztre volt szögezve.

Hogyan érthetjük meg Isten Szeretetét a szenvedésben és az önátadásban?

Ez egy iskola az Új Krisztusok számára, hogy megtanulják, hogy minden nap felülmúlják önmagukat, hogy mélyen szeressék az Isteni Akaratot, ahogyan Én mondtam akkor az Atyának: "Íme, az Úr szolgálóleánya, történjék Velem a Te Igéd szerint".

Ma azt mondom nektek, gyermekeim, hogy engedjétek, hogy Isten Igéje az Én Igém által valósuljon meg bennetek, mert mindannyiótokra várok a Paradicsomban.

Gyermekeim, jöjjenek hozzám azok, akik ma jelentkeztek, hogy Mária Fiaivá szenteljék oda magukat, mert ők már az Én gyermekeim, ne feledjétek ezt.

Ezért a megszentelés e pillanatában mindannyiótokat összegyűjtelek Szívem Szeplőtelen Oratóriumában, hogy felajánlhassam lelketeket az Örök Atyának a világ összes szenvedő lelkéért, akik ma nem találnak békét.

De legyetek a tudatában annak, gyermekeim, hogy ma Békém kapuja előtt álltok, a Béke Szent Királyságának kapuja előtt, amely leszáll erre a Szent Mennyországra, erre a Szent Házra, amelyet feltétel nélkül felajánlottatok, hogy válaszoljatok a Megváltó hívására.

Gyermekeim, köszönöm, hogy eljöttetek ma, hogy találkozzatok Velem, már régóta vártalak benneteket, mert a ti lelketek és szívetek az, amely eljön, hogy találkozzon Velem; így életeteket megáldom az Anyai Szeretet gesztusa által.

Kisgyermekeimként akarlak benneteket felszentelni úgy, mint azokat a gyermekeket, akik egy napon megtanulnak majd járni és beszélni, mint azokat a gyermekeket, akik megtanulják majd megtenni az első lépéseket a krisztusi úton, mint azokat a gyermekeket, akik egy napon megtanulják majd, hogy hogyan érleljék a tudatukat, hogy megtanulják meghozni az első életre vonatkozó döntéseiket, amelyek hatással lesznek egész további életükre, mint azokat a gyermekeket, akik egy napon megtanulnak majd szeretni és megbocsátani.

Mindezért és még sok minden másért szentellek oda benneteket gyermekeimként, Mária gyermekeiként.

Hozzátok ide Nekem a rózsákat, hogy megszentelhessem őket Gyermekeim számára.

Imádkozzunk ezért a megszentelődésért.
 

Ima: ""Egyetemes Anya".
 

Köszönöm nektek, gyermekeim, hogy szívből Velem vagytok.

Fiam boldogan várja Szellemi Forrását, az áldások és a kegyelem forrásán keresztül, amelyet itt fogtok építeni, és amelyet egy napon megáld, ahogyan megígérte.

Lépjetek be bizalommal ennek a Fény-Központnak az új ciklusába. Fiam azt mondja az összes alapítójának és mindazoknak, akik ezt a helyet Istennek szentelik oda, hogy menjetek előre, hogy nagyon jó úton vagytok, és köszöni nektek.

Megáldalak és felszentellek benneteket, mint Gyermekeimet, és újra felszentelem azokat, akik már az Én Gyermekeim, Mária Gyermekei.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA ÉS A DOMB ASSZONYA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, CARMO DA CACHOEIRA-N, A CASA LUZ DE LA COLINA-BAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim!

Isten Fénye és Szeretete mindig ragyogja be ezt a Dombon lévő Házat, hogy mindig arra törekedjetek, hogy jótékonykodjatok és szolgáljátok azokat, akik a legjobban szenvednek.

Az elmúlt tizenkét évben, amikor Pio Atya szellemi kórháza épült és megnyilvánult ezen a helyen, ti magatok is megtapasztaltátok, hogy mit jelent az emberi élet értéke, és ezalatt az évek alatt megtanultátok megvédeni azt a leghátrányosabb helyzetűek gondozásán és védelmén keresztül.

Kedves gyermekeim, akik a Casa Luz de la Colina-ban éltek, szeretném elmondani nektek, hogy ennek a háznak a Célja beteljesedett annak megfelelően, amire létrehozták: vigaszt és enyhülést nyújtott azoknak, akik szenvednek, beleértve a legközelebbi testvéreiket is.

Drága gyermekeim, ismét arra szeretnélek bátorítani benneteket, hogy haladjatok tovább, terjesszétek ki a gyógyítás alapját és enyhítsétek a szenvedést a tudat összes szintjén.

Tudjátok, hogy a szolgálat útja mentén, amelyet ezekben az években bejártatok, ott volt Fiam, Jézus, mindazokon keresztül, akiknek segítettetek, és mindazokban, akik segítenek.

Szeretném tehát, ha elgondolkodnátok azon, hogy mit jelent a szolgálatban a szeretet. Ez azt jelenti, hogy saját kezetek által egyúttal befogadjátok és gyógyítjátok Krisztus Testét a leginkább rászoruló testvéreiteken keresztül.

A Casa Luz de la Colina mindig az a Fény kell, hogy legyen, amely az élet sötétségében is megtalálható.

A Casa Luz de la Colina mindig az a szellemi apa és anya kell, hogy legyen, aki tárt karokkal, a szolgálat szent állapotán keresztül átalakítja magát az emberi állapotot.

A Casa Luz de la Colina mindig azok menedéke kell, hogy legyen, akik kivetetteknek és kiszolgáltatottnak érzik magukat.

Fiam nevében köszönetet mondok a Casa Luz de la Colina összes bátor szolgálójának, amiért szolgálnak a leginkább rászorulók felé.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és a Domb Asszonya

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA FÉNY-KÖZÖSSÉGÉBEN, A KEGYELEM IRGALOM REND SZÉKHÁZÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim!

Örömmel és ujjongással a Szívemben találkozom ma a teljesen odaszentelt élettel, amely Isten számára az Ő legfőbb tükrét jelenti, amely képes visszatükrözni a földön Isten Tervének szellemi megvalósulását.

Ezért, drága gyermekeim, a megszentelt élet a legértékesebb tabernákulum, amelyben Szeretett Fiam jelen lehet társai és béketeremtői között.

A megszentelt életben a gonosz beavatkozásának egyik oka az, hogy a megszentelt személyek életük során elérhetik a szentséget.

Szentnek lenni azt jelenti, hogy Krisztusban és Krisztusért élünk, hogy magabiztosan járunk a Megváltó nyomdokain.

Ezekben az időkben a megszentelt élet viharokat és megpróbáltatásokat él át. Ez nem akadályozza meg Isten Kegyelmét abban, hogy cselekedjen és munkálkodjon a szívekben.

Mint minden megszentelt ember Anyja, azért jöttem, hogy elmondjam az összes  gyermekemnek, hogy ne érezze magát egyedül vagy elhagyatottnak; hogy minden egyes  megszentelt gyermeknek tudnia kell, hogy Krisztus számára a legfontosabbak az Ő útitársai, azok, akik minden nap nulláról kezdik, hogy teljesítsék a Szent Akaratot.

Bátor és törekvő gyermekeknek nevezem mindazokat, akik megélik a felszentelést és minden nap megújítják belső fogadalmukat, mert tudom, hogy le kell győzniük önmagukat, le kell győzniük minden lépésnél az emberi állapotot.

A megszentelt élet a nagy csillag a mai idők sötétségében. Minden egyes lépés és odaadás, amit a megszentelt személy napról napra megél, egy győzelmet képvisel, amelyet Fiam elér ezen a bolygón.

Erősödjék meg a megszentelt élet, és azoknak a gyermekeimnek, akik a küszöbén állnak annak, hogy egy napon megéljék megszentelésüket, azt mondom, hogy szívesen látom őket az apostolkodás és a szenvedők szolgálatának útján.

Köszönöm nektek ezt a különleges pillanatot, és azt, hogy válaszoltok a hívásomra.

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és a megszentelt élet Anyja

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim!

A megszentelt élet legyen mindazok számára, akik ezt az utat követik, a csillag, amely megvilágítja az éjszakát a föld színén.

A megszentelt élet legyen az a híd, amely a Szentségek megtapasztalásán keresztül egyesíti a lelkeket Istennel.

A megszentelt élet tükrözze Krisztus élő arcát, hogy azok, akiknek a legnagyobb szükségük van a szeretetre és a békére, megtalálják azt a megszentelt életben.

Ne feledjük, hogy a megszentelt élet, bár szintén a megtisztulás pillanatán megy keresztül, Krisztus Misztikus Testének része, és hogy a megszentelt élet, mivel az Én Fiam része, abban az örömben részesül, hogy rendkívüli Kegyelmet kap Istentől.

Az összes megszentelt élet járjon továbbra is a hit által abban az izzó keresésben, hogy az Urat szolgálja és legyen közel Isteni Tudatához.

Erősödjön és szilárduljon meg a megszentelt élet ezen a bolygón, hogy az Új Krisztusok létezése hamarosan valósággá váljon.

Imádkozom éjjel-nappal az összes megszentelt életért, hogy a béke és a szeretet eszköze legyen a világban, hogy elérje azokat, akik a leginkább szenvednek a béke és a szeretet hiányától.

A megszentelt életen keresztül Fiam készítse elő Visszatérését az emberiséghez, mert a megszentelt élet lesz az a hely, ahol Krisztus megerősíti a világ megváltásának hamarosan bekövetkező művét.

Mindazoknak, akik a megszentelt életre törekszenek, törekedjenek arra, hogy meg is éljék azt, mert az ő lényük mélyén Krisztusnak kell uralkodnia és munkálkodnia az egész világért.

A megszentelt élet az a láng, amely soha sem aludhat ki a Föld egész felszínén.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és a megszentelt élet Anyja

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, SAN PABLOBAN, FIGUEIRA FÉNY-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Drága São Paulo-i gyermekeim!

Örülök, hogy Fiam Szeretetében összegyűltetek Isten e Szent Házában, átitatva a szolgálat és a szeretet tapasztalataival, az ébredés tapasztalataival és azzal a nyitottsággal, hogy megtanuljátok szeretni Isten Tervét.

Ma azért vagyok itt veletek, hogy megkezdjük a São Paulo-i Fény-Központ új ciklusát, egy előkészítő ciklust a vészterhes időkre, de mindenekelőtt a szenvedő lelkek befogadására.

Drága gyermekeim, ezért mostantól kezdve arra kérlek benneteket, hogy nyissátok meg szíveteket és elméteket, hogy hagyjátok, hogy vezessünk benneteket abban, ami a Fény ezen pontjára van előirányozva, hogy úgy történjen, ahogyan Isten akarja, hogy megtörténjen.

Gyermekeim, íme a megújulás eljövendő ideje, egy olyan megújulásé, amelynek először mindegyikőtökben kell elkezdődnie, és aztán újra és újra tükröződnie kell ebben az Általam megáldott Szent Házban.

Gyermekeim, arra kérlek benneteket a Szent Fény-Központ megújulásának ebben az új ciklusában, hogy tegyétek meg az első lépést a hitben, a bizalomban és különösen a szív nyitottságában. Így fog megmutatkozni és megnyilvánulni az a Cél, amelyet itt kell megvalósítani.

Ez a Szent Központ São Paulo városában létfontosságú, döntő és fontos az Örökkévaló Atya Tervében betöltött küldetése szempontjából. Szeretett gyermekeim, azért vagyok itt még egyszer, mint Paulista Anya, hogy kivétel nélkül mindegyikőtöket arra ösztönözzek, hogy belépjetek a Fény-Központ eme új szakaszába.

Drága gyermekeim, mostantól kezdve teljes Szívemből kívánom nektek, hogy nagyon jól kezdődjön ez a ciklus.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET ARGENTÍNÁBAN, CORDOBÁBAN, LA CUMBRE-N ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim!

Szeretett Fiam Argentínába érkezése után, mint mindenki Anyja és Luján Asszonya, azért jöttem, hogy utoljára megáldjalak benneteket.

Továbbra is imádkozni fogok értetek, argentin gyermekeim; hogy az országban uralkodó traumatikus társadalmi helyzet ellenére szíveteket megvigasztalja az a Szeretet, amelyet Anyai Szívem kínál nektek ebben az időben.

Szeretett argentin gyermekeim, kívánom, hogy az összes impulzust, amelyet ezekben az utolsó napokban kaptatok, hordozzátok a szívetekben, Isten irgalmas és könyörületes gesztusának részeként egy olyan Argentína számára, amelynek most fel kell készülnie Krisztus Visszatérésére.

Addig is arra bátorítalak benneteket, gyermekeim, hogy végezzétek a könyörületesség és a jótékonyság cselekedeteit, és gondoljatok arra, hogy minden egyes pillanatban, amikor a szenvedőknek szolgáltok, azt a jóvátétel valódi tetteként teszitek, hogy az emberi család tagjai közötti erőszak és rossz bánásmód eltűnjön Argentínából, és hogy a remény, az erő és a hit,amely már sok szívben feloldódott, visszatérjen Argentínába.

Gyermekeim, Édesanyátok és a Lujáni Szűzanya arra kér benneteket, hogy legyetek előfutárai annak a reménynek és örömnek, amelyet az Evangélium ad nektek, mert így Argentínában több rászoruló szív kapja meg a Kegyelmet, hogy újjászülethessen a szeretetben és a jóságban.

Köszönöm argentin gyermekeimnek, hogy elkísérték Szentséges Szívünk minden egyes lépését.

Előre, argentin gyermekeim!

Köszönöm és áldalak benneteket,

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és Luján Asszonya 

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, LAVALLEJÁBAN, AZ AREQUITA DOMBON ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim!

Én vagyok a Harminchármak Asszonya, és palástom a Nap teljes Fényét tükrözi, amely megvilágítja és megáldja Uruguayt.

Én vagyok a Harminchármak Úrnője, és palástom a Menny Tükrét tükrözi, amely leszáll Uruguayra, hogy vezesse és bölcsességet adjon.

Én vagyok a Harminchármak Asszonya, a Szövetség Anyja, és koronám az összes uruguayi imádkozó hálájának és szeretetének jelképe.

Én vagyok a Harminchármak Asszonya, e nemzet és az egész Charrúa nép védőszentje. Tekintetem az ősi őslakos kultúra szellemi gazdagságára irányul. Szeretetem a testvériség, a szolidaritás és a segítségnyújtás értékeiben rejlik, amelyeket az uruguayi nép ajándékként nyilvánít meg és fejez ki.

Én vagyok a Harminchármak Asszonya, a dolgozók és mindazok Anyja, akik éjjel-nappal áldozatot hoznak azért, hogy előre jussanak, bízva álmaikban, törekedve arra, hogy elérjék saját céljaikat.

Uruguay Asszonya és Anyja vagyok, akit minden nő között Áldottnak neveznek. Én vagyok Uruguay Déli csillaga, Én vagyok az, Aki a hajózókat a Szívében tartja. Én vagyok az, Aki szeretetből őrködik mindazok felett, akik kenyeret visznek a családi asztalra.

Én vagyok a Harminchármak Asszonya; Én vagyok az, Aki csendben előkészítem Krisztus eljövetelét az összes szívbe.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, SZENT JÓZSEF ÉS A GYERMEK JÉZUS MEGJELENÉSE URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZONTJÁBAN A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Lucía de Jesús nővér:

A názáreti Szent Család van előttünk: a Szűzanya, Szűz Mária, Szent József és a kis Jézus.

Hallgassuk meg Nagyasszonyunk Szavait:
 

Egy ilyen éjszakán, gyermekeim, amikor nem volt remény a világban, Szent Szívünk az angyalok és a mennyei fények vezetésével, az Isteni Tudat és Isten Szentlelke által támogatva, Betlehem felé haladt.

Így érkeztünk meg a betlehemi barlangba, fáradt testtel, amit emberileg lehetetlen lett volna elviselni, de Isten és az Ő angyalainak támogatásával lehetséges volt, hogy belső erővel megmaradjunk, és ezáltal fenntartsuk Testünket.

Egy ilyen éjszakán a gonoszság és a zűrzavar uralkodott az emberek szívében, ahogyan ma is sok ember szívében uralkodik. És ugyanazért, amiért egy napon Betlehembe jöttünk, ma is ide jövünk, erre az egyszerű helyre, amelyet Isten kiválasztott, hogy kiárassza gyógyítását a világra.

Azért jöttem ide, gyermekeim, hogy elmondjam nektek, hogy ne veszítsétek el a reményt. Szívünk szüntelenül imádkozik a világért, különösen azokért a lelkekért, akik nem találják az élet értelmét. Ezért legyen mindegyikőtök olyan, mint egy élő láng, amely újra lángra lobbantja a világ fényét, ahogyan a kisded Jézus tette, és életfelajánlásával új esélyt adott az emberiségnek.

Ma az emberiségnek új lehetőségre van szüksége. Tehát, gyerekek, ki jelentkezik önként, hogy megújítsa Isten Szeretetét, és engedje, hogy Krisztus újjászülessen a szívében?


Lucía de Jesús nővér:

Hallgassuk meg Szent József Szavait:
 

Ma a zarándoklelkekért vagyunk itt, azokért, akik hisznek Szent Jelenlétünkben.

Ma azokért a családokért vagyunk itt, akik háborúban élnek, azokért, akik már nem hisznek a szeretetben, akik már nem hisznek Istenben; mert a szívükben olyan fájdalom és szenvedés van, amelyet soha nem lesznek képesek megérteni.

Azért vagyunk ma itt, gyermekeim, hogy továbbra is a békéért imádkozzatok; hogy családotokban a kihívások, a különbségek és a megtisztulások leküzdésének reménye uralkodjon; hogy ismét az egység uralkodjon, és hogy mindazokon túl, amit mindannyian megtapasztalhattok, mindig legyen megértés, párbeszéd és mindenekelőtt szeretet.

Ma a mi Szent Szívünk különleges Kegyelmet hoz a világnak, egy gyötrődő világnak, amely újra békéért kiált Istenhez.

Ahogyan egy nap Betlehemben voltunk testben és lélekben, a világért esdekelve, megnyitva e bolygó kapuit a Messiás eljövetele előtt; ugyanígy vagyunk ma itt, hogy megnyissuk szívetekben azt a teret, ahol érezni tudjátok Isten Jelenlétét, ahol Ő uralkodhat, és ahol legyőzhetitek a mostani idők viszontagságait.


Lucía de Jesús nővér:

Hallgassunk a Szűzanyára:
 

Drága gyermekeim, a Gyermek Jézussal a Karomban a Szívemhez közel vonom a világ összes gyermekét, és arra kérlek benneteket, hogy ti is tegyétek ugyanezt; hogy ezen az éjszakán ne feledkezzetek meg azokról, akik gyötrődnek, ne felejtsétek el, hogy azért vagytok itt, hogy a béke katonái legyetek, hogy Szeplőtelen Szívemnél közbenjárók legyetek az összes szenvedő lélekért.

Sokaknak nincs meg az a Kegyelem, hogy úgy ünnepeljék ezt a Karácsonyt, ahogyan ti ma ünnepelhetitek, sokan csak a szomorúságban, a tehetetlenségben és a szeretetlenségben merülnek el, és a sötétség, amelyben a szívük van, olyan nagy, hogy még arra sem képesek, gyermekeim, hogy Istenhez kiáltsanak.

Ezért kiáltsatok a lelkekért, a leginkább elveszett lelkekért. És amikor megtanultok imádkozni, egyre inkább szívből, amikor megtanultok túllépni önmagatokon, hogy életeteket felajánljátok a szenvedőkért; akkor fogjátok tudni megérteni Krisztus Szeretetét, gyermekeim, azt a Szeretetet, amely arra vár, hogy uralkodjon a szívetekben, mint minden emberi szívben.


Lucía de Jesús nővér:

Hallgassuk meg a Kisded Jézust:
 

Imádkozom a békéért, imádkozom a békéért, amely elveszett a szívekből. Imádkozom, hogy kitartsatok, és hogy az Isteni Cél uralkodjon mindazok szívében és tudatában, akik elkötelezték magukat Nekem, ahogyan Én is elköteleztem magam az emberiségnek, és ma itt állok a szívetek előtt.

Arra kérlek benneteket, hogy folytassátok az Előttem való állást, hogy megerősítselek benneteket, hogy megtartsalak benneteket, és hogy a világ keresztje ellenére szívetek megismerje azt az erőt, amelyet Én ismertem. Legyetek készen erre, és legyetek kész szívűek, mivel Szívem készen áll arra, hogy visszatérjen a világba.

Ma megáld benneteket a Szent Család, ahogyan megáldja a bolygót is, amelyet ma a Kezemben tartok. Arra kérlek benneteket, hogy legyetek éberek azokért a lelkekért, akik ma este elvesznek, mert nem értik meg az Úr születésének szellemi jelentését.


Lucía de Jesús nővér:

Hallgassuk meg a Szűzanyát.

Gyermekeim, Szent Szívünk visszatér Isten Lábához, ahol e pillanatig voltunk, virrasztva és imádkozva az egész emberiségért. Csatlakozzatok Hozzánk, hogy ne vesszen el a szívetek és Isten Szíve közötti egység.

Ma áldásunkat és Kegyelmünket hagyjuk rátok.

Köszönöm, hogy itt vagytok, hogy válaszoltok a hívásomra, és hogy kitartotok az imádságban.

Fogadjátok a Szent Család Kegyelmét, engedjétek, hogy áthassa családotokat, és ajánljátok fel a világ összes családjáért.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Legyetek békében és imádkozzatok a békéért.

Köszönöm nektek.

Lucía de Jesús nővér:

Nos, testvéreim, ma, mielőtt befejeznénk a munkánkat, a Szűzanya kérésére el fogunk mondani egy kis történetet. Az az igazság, hogy nem számítottam erre a megmozdulásra.

Amikor imádkoztunk, a harmadik titok alatt egy látomást kezdtem látni a bolygó különböző helyeiről. A legtöbbjük olyan hely volt, ahol ma háború dúl, és miközben imádkoztunk, érzékeltem, hogy a Szűzanya Szent Józseffel és a Gyermek Jézussal együtt jár ezeken a helyeken.

Mezítláb voltak, nagyon egyszerű, ősi ruhában, ahogy a názáreti Szent Család öltözködött, mint a kétezer évvel ezelőtti zsidók.

Szóval felajánlottuk imáinkat ezért a szellemi feladatért, amit Ők végeztek, de nem igazán gondoltam, hogy ilyen messzire eljutnak, mert minden Jelenés során sok minden történik az imák alatt, amit néha érzékelünk, néha nem, de csak akkor kommentáljuk őket, amikor az Isteni Hierarchia erre kér minket. Tehát tényleg azt hittem, hogy ez egy szellemi feladat, ami az imamunka során történik.

Miközben az Üdvözlégy Máriát imádkoztuk, a Szent Család különböző helyeken haladt át, a bolygó egyik teréből a másikba, mintha portálokon és dimenziókon haladnának át az út során. Néhány helyen éjszaka volt, máshol nappal.

Miközben sétáltak, az angyalok lelkeket mentettek meg a Szent Család felett megnyíló Fénykapukon keresztül. Néhány helyen, ahol áthaladtak, nem volt háború, úgy néztek ki, mint a normális városok, bejárták az emberek otthonait, végigmentek az utcákon, megérintették azokat a lelkeket, akik nem igazán ünnepelték a karácsonyt, mint Jézus születését, és amit megértettünk, az olyan volt, mintha egy ébredési kódot helyeztek volna el ezekben a lelkekben.

Továbbra is kísértük ezeket a látomásokat az ima során, és amikor a negyedik titok utolsó imáinál tartottunk, egy Fénykapu kezdett megnyílni felettünk. Először ovális alakú volt, és rajta keresztül különböző dimenziókat érzékeltünk.

Először több angyal kezdett megjelenni, és egyikük elénk jött, és megkérdezte, hogy készen állunk-e a Szent Család fogadására. Abban a pillanatban igent mondtunk, és vártuk őket.

Amikor a testvérek elkezdték énekelni az Üdvözlégy Máriát, ez a kapu egyre jobban kitágult, mintha különböző fényrobbanások történtek volna, amelyek megvilágították az egész sátrat. Csukott szemmel úgy tűnt, mintha rövidzárlat lenne a Fényben, ki-be kapcsolva a sugarakat, egészen addig a pillanatig, amikor az angyalok arra kértek minket, hogy térdeljünk le. Abban a pillanatban, abból a portálból egy hatágú csillag jelent meg három dimenzióban, amely kicsiben kezdődött és nagyban végződött, mintha mindannyiunkat magába ölelne. Úgy történt, mint egy robbanás.

A csillag egy fénypontként jött, hirtelen megnőtt és átölelt minket, de ez egy másodperc alatt történt. Ahogy növekedett, mindannyiunkat egy szellemi valóságba helyezett, ahol a Kegyelem energiája kezdett el dolgozni a tudatunkkal.

A Fény robbanása után a Szent Család idejött. Először Fénygömbökként, majd Fénysziluettként közeledtek, míg végül egyre részletesebben megjelentek, mint a Názáreti Szent Család.

Szent József és a Szűzanya kézen fogva, Isteni Anyánk pedig Jézust tartotta a Karjában, aki 3-4 évesnek tűnt.

Amikor elkezdtek beszélni, az első dolog, amit Isteni Anyánk mondott nekünk, hogy mondjuk el mindenkinek, hogy a Szent Család Jelenlétében vagyunk. Ahogy mindegyikük beszélt hozzánk, érzékeltem, hogy a világ különböző családjainak belső helyzete elkezdett meggyógyulni.

Ugyanakkor, amikor beszéltek, nem tudom, hogyan magyarázhatnám meg nagyon jól, de olyan volt, mintha különböző energiák törtek volna elő a tudatokból, amelyek konfliktusokat, nézeteltéréseket serkentettek; olyan energiák, amelyek megtisztulás alatt vannak, és amelyek a mindennapi családi kapcsolatunkban megakadályozzák, hogy megértsük a másikat, vagy megnehezítik az együttélést. Én ezt így értettem meg.

Akkor ezek az energiák elkezdtek kijönni, és lelkünk megkapta a nagyobb megértés Kegyelmét. Ahogy a Szűzanya megmutatta nekünk, ez a Kegyelem azért jött, hogy elősegítsük a párbeszédet, hogy jobban megértsük felebarátunkat, és hogy családi kapcsolatainkban úgy lássuk a másikat, amilyenvalójában, nem pedig olyannak, amilyennek látszik, vagy amilyen a megtisztulása pillanatában tűnik.

És ez történt velünk itt, de a világ különböző családjaival is, akik a Szűzanyát hallgatták, és olyan családokkal is, akik nem kísérték figyelemmel ezt az adást, de akik ebben a pillanatban belsőleg csatlakoztak a Szent Családhoz.

Ezt egy kicsit nehéz megmagyarázni, mert ezek képek és belső felfogások voltak, amelyeket az Isteni Hierarchia adott nekünk, miközben velünk beszélgetett.

Végül a Szent Család kapuján keresztül egy energia szállt le ránk egy Fénygalamb formájában, amely egy Kegyelmet képvisel, amelyet mindannyian felfedezünk, miközben átéljük, egy olyan Kegyelmet, amelyet a Szent Család hozott nekünk ezen a karácsonyi éjszakán.

Miután befejezték beszédüket, Isteni Anyánk, Szent József és a Gyermek Jézus azt mondta nekünk, hogy rövidek lesznek, mert Isten Lábánál imádkoznak, és közbenjárnak a bolygó különböző helyzeteiért.


María Shimani de Montserrat anya:

Nem az én feladatom ebben az életben, hogy továbbadjam a látott dolgokat, de hogy megerősítsem egy kicsit Lucía nővér tapasztalatát, ma az Isteni Anya megkért, hogy adjak egy rövid magyarázatot arról, amit láttam.

Ahogy itt ültünk, hogy elkezdjük a feladatot, Lucía nővérre néztem, és azt mondtam: „Ébernek kell lennünk”; mert egy ilyen fontos időszakban, mint ez a karácsony, a Hierarchia mindig békét és valami különlegeset hoz a lelkeknek, túl mindazon, ami itt a felszínen történik.

Ezért nagyon figyelmesek voltunk az ima és az éneklés alatt. És amikor Piedad elkezdett énekelni, azt hiszem, már az „Ave Maria” második szakaszában, úgy énekelt, hogy az áthatolt a sátoron, és csatlakozott a sátor hátuljából érkező Fényhez. A Fény hatalmas robbanása hatolt be az egész sátorba, és Aurora energiája, vagy egész Aurora, Fényben gyulladt ki; mintha Aurora összes energiája, egész tudata, mint nagy portálok megnyíltak volna, és valami nagyon erős dolog történt mindannyiunk belső világában. Abban a pillanatban éreztük a Szűzanya Hangját, aki azt mondta: „Készüljetek, jövünk”.

Aztán, amikor Lucia nővér felvette a párnát, sok mindent kezdtünk érezni. Miközben a Küldöttek beszéltek, a háború sok jelenete kezdett megjelenni, köztük egy gyermek képe, aki 10 éves lehetett, a fiziognómiájából úgy tűnt nekem, hogy arab; kétségbeesetten sírt, és megértettük, hogy a fájdalom, amit ez a gyermek érzett, a háború összes gyermekének fájdalmát képviselte.

És Mária elmagyarázta nekem, hogy csak egy anya öle, egy erős anyai ölelés képes megnyugtatni őt; és hogy mindannyiunknak meg kell ölelnünk a háború gyermekeit, és a szívünkbe, a szívünkbe kell vennünk őket, hogy enyhítsük azt a fájdalmat, amely marad az emberiség gyermekei számára.

Megértettem, hogy ez a vigasztalás, ez a szeretet, amit csak az anyaság és az apaság adhat, volt az, aminek a felajánlására meghívtak minket.

Mert a valóságban, itt közöttünk, ebben az ünneplésben, amit élünk, ebben a békében, nem igazán értjük, hogy mi történik, és néha nem a mi rossz szándékunk miatt, hanem azért, mert ez egy olyan fájdalom, amit még nem ismerünk.

Törekedjünk tehát imáinkban és abban a vigaszban, amelyet ez az emberi szeretet, amelyet érzünk, adhat a háború összes  gyermekének.

December 31-én ismét találkozunk. Mindannyian együtt leszünk, hogy elbúcsúzzunk ettől az évtől, azzal a szándékkal, hogy a világban zajló dolgok enyhüljenek, megnyugodjanak, hogy a világ férfiai és asszonyai elgondolkodjanak, hogy mindannyian elgondolkodjunk azon, amit átélünk, és hogy együtt tudjunk működni, hogy ez a világ örömmel és hálával fogadhassa Urunkat.

Nagyon köszönöm mindenkinek!

Reméljük, hogy mindnyájatoknak békés éjszakája lesz, és találkozunk Isten Szívében.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Az Úr születésének előestéjén szülessenek meg a szívekben és a családokban is a testvériség és a szeretet, a szolidaritás és a megértés értékei, hogy a világban megvalósulhasson a béke.

Ezért a Szent Jászolt szemlélve szenteljétek oda újra családi életeteket a Názáreti Szent Családnak, hogy a mai világban felbomló értékek újra megjelenhessenek gyermekeim tudatán keresztül.

A Szent Jászol szemlélése által ezen a napon megkapjátok azt, amit a Szent Család Istentől kapott inspirációként, mert nekünk megadatott az a Kegyelem, hogy részesei lehettünk annak a nagy eseménynek, amely egyszerűen megváltoztatta az emberiség történelmét.

Gyermekeim, szeretném, ha a családok újraszentelésére irányuló kilenced utolsó napjaiban imáitokba és a Szent Jászol lényegébe foglalnátok mindazokat, akik ma az emberiségben élnek, és akik élethelyzetük és körülményeik miatt nem tudják megtapasztalni az Úr Születését.

Szeretném, ha az a Fény, amely a betlehemi barlangban szállt alá, leereszkedne azokra a családokra, akiknek most a legnagyobb szükségük van rá.

Mint mindig, most is egyesülni fogok minden egyes gyermekemmel, mindazokkal, akik ünnepélyesen megünneplik Jézus Születését az Úr eljövendő Születésnapján, hogy Krisztus újjászülessen minden gyermekem szívében, hogy létrejöjjön egy igazságosabb, testvériesebb és segítőkészebb emberiség.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Az Úr születésének e hónapjában a betlehemi pásztorokhoz hasonlóan örömmel fogadjátok Krisztus eljövetelének és születésének hírét.

Ezt az eseményt, amely évről évre megtörténik, a lelkeknek különlegesnek és egyedülállónak kell tekinteniük; mert még a családok is kapnak egy belső és szellemi lehetőséget, hogy családként megújítsák fogadalmukat; és a család összes  tagja, kortól függetlenül, tudja azt is, hogy szellemileg a saját Belső Krisztusuk előtt állhatnak, és Rajta keresztül közelebb kerülhetnek életük szellemi Céljához.

Ezért december hónapban az Úr születése amnesztiát is ad nekik az elkövetett hibákért, és cserébe a lelkeknek megadja azt a Kegyelmet, hogy képesek legyenek átméretezni belső perspektíváikat, hogy az összes törekvés Isten és az Ő Akarata védelme alatt álljon.

Krisztus születése több mint egy történelmi esemény, amelyre mindenki emlékszik, ez egy olyan pillanat, amikor Isten Szentlelke, a Szeretet és a Béke Szentlelke megkönnyebbülést, elfogadást, tisztánlátást és megértést hozhat minden élethelyzetben.

Ez a legfőbb szellemi oka annak, hogy a világ családjait arra hívják, hogy imádkozzanak a Szent Bölcső lábánál, hogy az összes családtag ugyanolyan védelem és oltalom alatt legyen, mint a Názáreti Szent Család volt.

Jelképezi és jelzi annak lehetőségét, hogy ugyanazt a megszentelő Kegyelmet kapjuk, amelyet a Szent Család is kapott, nevezetesen: az Isten Tervéhez való hűség Kegyelmét, az egység Kegyelmét, az önzetlen szolgálat Kegyelmét, az együttérzés Kegyelmét és az embertársak iránti szeretet Kegyelmét.

Ez a Kegyelem Jézus, Mária és Szent József szívében működött, hogy személyünk az Isteni Jelenlét példája lehessen a Földön.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim! 

Ismét meghívlak mindnyájatokat, hogy készüljetek otthonotokban Krisztus valamennyi emberi szívbe való eljövetelére a közelgő Karácsonyra.

Különleges módon hívlak benneteket, hogy készítsétek elő jászlaitokat, hogy a názáreti Szent Családhoz hasonlóan várjátok a Gyermek Isten eljövetelét.

Gyermekeimnek ez a szeretetteljes gesztusa, hogy helyet szentelnek a jászol előkészítésére, lehetővé teszi, hogy a mennyei kapuk belsőleg megnyíljanak a bolygón, hogy az egész emberiségnek segítsenek.

Ezért az Úr születése nevében és az összes család iránti szeretetből kívánom, hogy a bölcső előkészítésében minden otthonban kezdjen el ragyogni a betlehemi szent csillag fénye.

Ez az egyesülés a Szent Jászol szellemi szimbólumával családok millióinak fog segíteni a világon; olyan családoknak, akik Isten Tervének sejtjeiként számtalan fájdalmas helyzeten és tanuláson mennek keresztül, amelyeknek szükségük van Isten békéjének és enyhítésének balzsamára.

A világ minden táján a különböző otthonokban lévő különböző jászlak elkészítése során az összes család tagjainak egy pillanatra megadatik az a szellemi Kegyelem, hogy az emberiség történelmének egyik legfontosabb cselekedete előtt állhatnak, amely a Szeretetből és az Irgalomból születik.

Anyaként szeretném, ha az Úr közelgő születését a megbékélés és a megbocsátás jegyében ünnepelnénk az összes olyan család számára, akik a háború borzalmait élik át falvaikban és nemzeteikben, valamint a háborút saját családjukban, hogy a Béke Szentlelke, a betlehemi barlangot betöltő Béke jelen legyen ezekben az időkben minden családban.

Ne feledjétek, gyermekeim, hogy a családok jelentik az Új Emberiség jövőjét. Ezért kell imádkoznunk a családokért, hogy az összes család elérje Isten égető vágyának kifejeződését.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra! 

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ezekben a napokban és a háborúk súlyossága és az ártatlan vérontás miatt Hármunk Szent Szíve megpróbálja megállítani a gonoszt, amely egyes nemzetekben élő gyermekeim elméjébe és szívébe hatolt.

Ezért ma különösen azért jöttem, hogy arra kérjelek benneteket, most jobban, mint valaha, hogy kísérjetek el az imában, hogy a Három Szent Szív közbeléphessen az összes családért, és különösen a háború, a megsemmisítés, az invázió és a rossz bánásmód miatt szenvedő gyermekekért.

A Teremtőnk és a Világegyetem Ura nevében azért jöttem, hogy kérjem, hogy a fegyverek ne nyissák ki a gonoszság bizonytalan kapuját a világban.

Azért jöttem, hogy Isten nevében kérjem, hogy többé ne a nemzetek érdekei domináljanak, hogy a leghátrányosabb helyzetűek ne kényszerüljenek menekülni a terror és a halál elől.

Drága gyermekek, ez a nyomorúság és az Apokalipszis várható ideje. Ezért minden eddiginél jobban arra kérlek benneteket, hogy minden nap ismerjétek fel Isten Jelenlétét magatokban, és az Isteni Jelenlét által emlékezzetek arra, hogy mindannyian, mint testvérek, ugyanattól a Mennyei Atyától származtok. Így, gyermekeim, a világ teljessége nem fog továbbra is elfordulni a Szeretettől és a Fénytől.

Imádkozom éjjel-nappal, hogy a világ elérje a békét. Imádkozzatok Velem együtt minden nap, hogy a háborúk által gyötört angyalok megmaradhassanak.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra! 

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

A heti üzenet továbbítása után a Szűzanya a következő beszámoló szerint a Szent Eucharisztia megszentelését kísérte:

 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús testvér:

Ünnepeljük a megszentelés e pillanatát Édesanyánkkal együtt.

Ebben a pillanatban felkészülünk arra, hogy részt vegyünk a Szeretetnek ebben a titkában, amelyet Krisztus hagyott ránk Mária, a Szűzanya jelenlétében.

És szívünk csendjében, Mária, a Béke Királynője Szíve előtt megtisztítjuk szívünket, tudatunkat, hogy az Ő Anyai Szeretetében megfürödve, felkészítsük belső világunkat, hogy újra befogadjuk Krisztus Testét és Vérét, amely ebben az ünnepségben át fog alakulni, amelyet Mária figyelemmel és gondoskodással kísér.

Édesanyánk azt mondja nekünk, hogy azon az éjszakán, amikor Jézus összegyűlt apostolaival, Ő máshol, Jeruzsálemben gyűlt össze a szent asszonyokkal, és lelkükön, tudatukon keresztül csatlakoztak Isten Fiának áldozatához, egy olyan áldozathoz, amely a földi éterben az Ő Szeretetének és Irgalmának örök jelenlétét hagyja a lelkek számára.

És abban az órában a mi Urunk és a Szűzanya minden bűnt Ádámtól és Évától kezdve egészen napjainkig, az idők végezetéig szemlélt, és felajánlották Istennek jóvátételként és amnesztiaként az angyalokon keresztül.

Így az az Áldozás, amelyet Krisztus az utolsó vacsorán apostolaival együtt szolgáltatott és ünnepelt, az angyalok keze által érkezett Máriához, a mi Anyánkhoz és a szent asszonyokhoz, a Fény fénylő formája által, egy olyan forma által, amely belépett Mária és a szent asszonyok lelkébe, hogy az Elsőszülött Fiú által végérvényesen megalapozza az Isten Akaratával való szövetséget.

Azon az éjszakán, amikor Jézus az apostolokkal volt, Mária pedig a tanítványaival, a szent asszonyokkal gyűlt össze, amikor Jézus kenyeret vett és hálaadásul, áldozatul Isten elé emelte, Mária arra kérte Istent, hogy szellemileg együtt haljon meg Fiával, a kezdetektől, Ádámtól és Évától az idők végezetéig elkövetett összes bűn bocsánatáért, hogy a lelkek megkaphassák Isten Szeretetének bőségét, azt a Szeretetet, amely megújítja őket, és minden lépésnél előre segíti őket.

Jézus tehát megtörte a kenyeret, és atyai, szerető és figyelmes tekintettel társainak kínálta, és lélekben így szólt hozzájuk, ahogyan Anyjának és a szent asszonyoknak is mondta: „Vegyétek és egyetek belőle mind, mert ez az Én Testem, amely az emberekért adatik a bűnök bocsánatára”.


Dicsérünk és áldunk Téged, Urunk.
Dicsérünk és áldunk Téged, Urunk.
Dicsérünk és áldunk Téged, Urunk.
Ámen.

Tiszteljük meg.

És így a Fény formája belépett az apostolokba, Máriába és a szent asszonyokba, felkészítve őket Jézus fájdalmas Kínszenvedésére.

És mielőtt ezt az Örökkévalóval való szövetséget beteljesítette volna, Jézus Kezébe vette a Szent Kelyhet, amelyet szintén áldozatként emelt a magasba a lelkekért.

Abban a pillanatban a Legszentebb Mária és a szent asszonyok a szellemi közösségben felajánlották magukat, hogy Krisztus Drága Vérének első őrzői legyenek, amely a megostorozás pillanatától a Golgota hegyének tetejéig ontatik ki, és így, Isten Fiának tiszteletére, létrejöhet a Via Sacra, a krisztusi impulzusok szellemi tudománya, amelyeket a Mester a Kereszt minden egyes lépcsőfokán átitatva és bevésve hagyott.

Így Jézus, miután a bort az Ő Drága Vérévé változtatta, átadta a Kelyhet apostolainak és lélekben a szent asszonyoknak az angyalok által, mondván nekik: „Vegyétek és igyatok belőle mindnyájan, mert ez az Én Vérem Kelyhe, a lelkek és Isten közötti új és örök szövetség vére, a Bárány Vére, amely kiontatik vlamennyi bűn bocsánatára. Ezt tegyétek az Én emlékezetemre, amíg vissza nem jövök a világba”.
 

Dicsérünk és áldunk Téged, Urunk.
Dicsérünk és áldunk Téged, Urunk.
Dicsérünk és áldunk Téged, Urunk.
Ámen.

Tiszteljük meg.

És abban a pillanatban az angyalok, akik jelen voltak a kenyér és a bor átváltoztatásánál az Utolsó Vacsorán, attól az időtől kezdve az idők végezetéig rendelkezésre bocsátották az összes Kelyhet, amely befogadja a lelkek áldozatát, akik megszentelik magukat és Krisztusért és Krisztusban élnek.

Így lelkünket és szellemünket helyezzük e felajánlás elé; életünket és lényegünket helyezzük e Kelyhekbe, hogy - akárcsak ez az ünnepség - e Kelyheket is felajánlhassuk Istennek jóvátételként és Irgalmasságban.

Így Jézus felemelte Testét és Vérét, hogy tanúságot tegyen Isten Szeretetének Végtelen és Irgalmas Jelenlétéről.

Az apostolok, Szűz Mária és a szent asszonyok abban a pillanatban a szeretet és a megváltás krisztusi örökségének intézményéről elmélkedtek.

Ima: „Miatyánkˮ.


És ahogyan Krisztus az egyetemes békét és a békét képviseli a világ számára, úgy hívjuk mi is Mária Szeplőtelen Szívével együtt a béke leszállását.
 

Uram, nem vagyok méltó arra, hogy a házamba jöjj,
de elég, hogy egy szót szólj, és meggyógyulok.
Ámen.


És ahogyan mi is megosztjuk Krisztus Békéjét, úgy sugározzuk Mária Békéjét minden Belső Krisztusra.

És most bejelentjük a Szellemi Közösséget az összes belső világ és lélek számára, akik a világban vannak, és akiknek szükségük van erre a belső Krisztusi Jelenlétre.

Mária kérésére az áldozás e pillanatában a „Ne csinálj belőlem semmit” című dalt énekeljük, hogy abban a belső ürességben, amelyet minden lépésnél keresnünk kell, betöltsön bennünket a Minden, Isten Jelenléte.
 

Rendkívüli üzenet
SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET FRANCIAORSZÁGBAN, LOURDES VIDÉKÉN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Szeretett argentíani gyermekeim részére

Kedves gyermekeim! 

Az utóbbi időben Anyai és Szeplőtelen Szívem lépésről lépésre figyelemmel kísérte szeretett Argentínám társadalmi és szellemi helyzetét.

Ma azt szeretném elmondani nektek, hogy minden pillanatban veletek együtt szenvedtem el az ország visszaesését az elmúlt években, és mindenekelőtt láttam a legkiszolgáltatottabbak szükségleteit, valamint azokat a családokat, amelyek a bizonytalanság és a jövő hiánya miatt kénytelenek voltak elhagyni szeretett Argentínámat.

De sokan közületek az országban maradtak, és az apostolokhoz  hasonlóan szembesültetek a Galileai-tengeren az ország és az összes ember kemény viharával.

Argentína a világ magágya, és ez soha sem változhat meg. Ezért ezen a napon, amikor minden egyes argentin gyermekem számára  határozat fog születni, azt akarom mondani nektek, hogy a háborúk és a vészhelyzetek ellenére, amelyekkel az Istenség foglalkozik, Anyai Szívem mindegyikőtökkel ott lesz, mert az elmúlt négy évben, mialatt argentínai gyermekeim szenvedtek, Mennyei Édesanyátok szorosan figyelemmel kísérte minden egyes gyermekem tapasztalatait és kétségbeesését.

Szeretteim, ezért ma még egyszer nemcsak arra hívlak benneteket, hogy hívjátok segítségül a Szentlélek megkülönböztető képességét, hanem arra is, hogy imádkozzatok Velem.

Ezért ezen a vasárnapon rendkívüli módon meghívom mindazokat, akik imádkoznak, és különösen az argentin gyermekeimet, az ottani Fényhálózat tagjait, hogy egyesüljenek az imádságban, és imádkozzák a Szent Rózsafüzér egyik Titkát e Munka látnokaival együtt.

Így az lesz az Istenhez intézett kérésem, hogy elérkezzen Argentína és valamennyi népe számára a Béke, az Igazságosság és a Kegyelem nagyobb időszaka, hogy Argentína angyala megkapja a szükséges erőt és az összes argentínai gyermekem támogatását, hogy az ország szellemileg és anyagilag újra felemelkedhessen, hogy az egyetértés, a közjó és a testvériség legyen az alap, amely lehetővé teszi az ország számára, hogy visszanyerje az elveszített reményt és békét.

Drága gyermekeim, ma jobban, mint valaha, egyesülni fogok imában és könyörgésben valamennyi argentin gyermekemmel, mert ne felejtsétek el, hogy szeretlek benneteket, és hogy Jézushoz vezetlek benneteket, hogy az Ő Isteni Akarata szerint élhessetek.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és Luján Asszonya

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET A FRANCIAORSZÁGI RIO LOIRA VIDÉKÉRŐL A LOURDES VIDÉKE FELÉ TETT UTAZÁSON ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim! 

Mint a Szeplőtelen Fogantatás, azért jövök ezen a napon, hogy veletek együtt elzarándokolhassak Lourdes-ba, hogy gyakorlatilag együtt gyűjtsük be az Élet Vízét, amely megtisztítja a bolygót és az egész emberi tudatot.

Az Élet Vizével az Istenanya megtisztítja a lelkeket, hogy visszanyerjék az ártatlanságot, amelyre oly nagy szükség van, és amely eltűnőben van a világból.

Drága gyermekek, kézen fogva viszlek benneteket Massavielle-be, hogy Bernadetthez hasonlóan ti is megmoshassátok az arcotokat a lourdes-i gyógyvízzel, mert arcotok megmosásával az emberiség bűneit és a bolygó elleni bűnöket mossátok le.

Gyermekeim, Mennyei Édesanyátok visszatér Lourdes-ba, hogy imádkozzon a gyengélkedő bolygóért és az elszakadt emberi elméért, hogy a teremtmények visszanyerjék a békét és a jóságot, az Isteni Törvényekkel való belső közösséget.

Ismét eljöttem Lourdes-ba, hogy megismertessem a világgal a kiengesztelődés útját, és emlékeztessem gyermekeimet, hogy a belső gyógyulás lehetséges. Akkor lesz egy békésebb és kevésbé bosszúálló világ, akkor lesz egy testvéribb és kevésbé közömbös emberiség.

Lourdes-ban imádkozni fogok azok gyógyulásáért, akik még nem gyógyultak meg, mert anyai vágyam az, hogy mindenki megkapja a Kegyelmet a gyógyuláshoz és a megváltáshoz.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áldalak benneteket,

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET FRANCIAORSZÁGBAN, CORPSBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ma, mint a megtisztulás Anyja, Kezemben tartom a francia nemzet zászlaját, hogy a szellemi tudata megtisztuljon Szívem Fénye által, hogy a lelke megtisztuljon Szívem Szeretete által, hogy a népe megbékéljen Szívem Békéje által.

Gyermekeim, ma egy olyan Franciaországot szemlélek, amely szellemi szempontból felismerhetetlen, nemcsak a társadalma miatt, hanem a vallása miatt is, amely sok tudat lelkét beszennyezte cselekedeteivel. Ezért, gyermekeim, mint a La Salette-i Szűzanya, sírva fakadok mindazon, amit szeretett országom átél.

Azért jöttem, hogy tudassam veletek, hogy Franciaország mindig is jelentős szentek bölcsője volt, és a Szentlélek megvilágosította. Franciaországot mindig is arra választottam, hogy a béke és a bűnbánat üzenetét közvetítse.

Azért jöttem Lourdes-ba, hogy bűnbánatra hívjam a lelkeket, hogy megakadályozzam a véres francia gyarmatosítást, de nem fogadták el a hívásomat.

Eljöttem a La Salette-i üzenet által, hogy gyermekeimet Isten Céljához vezessem, de ez nem volt elég.

Franciaországomba, hogy mint ország, a nyitott karok népe legyen, és ne az állandó konfrontáció társadalma.

Ezért vagyok itt, mint a türelmes Anya, Aki sír és kiált Franciaországért, hogy visszanyerje szellemi és emberi méltóságát; azért, – ami minden francia népre jellemző – hogy segítsen begyógyítani a gyarmatosítás, a rabszolgaság és az Afrikában és a világban az idők során elkövetett hibák sebeit.

Franciaországnak térdre kell esnie, és könyörögnie kell az Irgalomért és a Kegyelemért, hogy elérje a szív és a legbensőbb lényeg megtérését.

Mindig anyai tekintetemmel fogok Isten e drága népére tekinteni, és köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és Franciaország Nagyasszonya

Oldalak

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT