SZŰZ MÁRIA, A BÉKE KIRÁLYNŐJE HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Ma egyesüljön az összes hang Krisztus Irgalmas Jelenlétének szent segítségül hívásában; hogy ebben a pillanatban a szív legőszintébb és legigazabb imái segítsék a sürgős ügyeket.

A Könyörgő Hálózat ölelje át az összes lelket a Szentlélek Fénye alatt, és a szívek kapják meg az áldást, amelyre oly régóta várnak.

Az örökös imádság napjaiban az irgalmas szívek igazolják a világot fenyegető veszélyeket, hogy Krisztus apostolainak felajánlása által az emberiség ismét visszanyerje az egyetemes békét.

Drága gyermekeim, Én is szemlélem és figyelemmel kísérem belső szükségleteiteket az Irgalmasság Anyjaként.

Az ima, amelyet ezekben a napokban felajánlunk, legyen az a szent belső templom, amely lehetővé teszi a szívek felajánlásainak befogadását, hogy a Mennyei Atya szemlélhesse azokat az Istenanya jóságos tekintetén keresztül.

Az Isteni Egység ajándéka hassa át a tereket, a tudatokat és a szíveket, hogy Krisztus Szeretete győzedelmeskedjen az egységben, és az összes negatív áramlat ellenére Krisztus által a lelkek megtanuljanak újra egyesülni a könyörületben, a szeretetben és a testvériségben.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Drága és szeretett gyermekeim!

Ezen a napon megköszönöm a jelenlévőknek, hogy eljöttek Szívemhez, hogy válaszoljanak a hívásra, hogy Velem együtt imádkozzanak a békéért.

Drága gyermekeim, a béke olyan sürgős a világban, mert gyermekeim többsége családjaik belső konfliktusaiban és a nemzetek konfliktusaiban él.

Amikor szeretetből közel jöttök Hozzám, mint ezen a napon, és Velem együtt imádkoztok a békéért, egy kis ajtó nyílik meg, hogy ez a béke, amelyet a szív imája hívott elő, elkerülhesse a sorozatos háborúkat és a nagyobb szenvedést.

Most már értitek, gyermekeim, hogy az imádság az egyetlen megoldás?

Ezért, ahogyan az elmúlt tizenhét évben megtanítottalak titeket imádkozni, szeretném, ha szellemileg több imacsoportot hoznátok létre; az ima iskoláját a Földön, amely szellemi tükörként szolgál, és olyan lelkek alkotják, akik mindig igyekeznek válaszolni a hívásomra.

És hogyan fogjátok ezt elérni, drága gyermekeim?

Ezt úgy éritek el, hogy a szeretet, a szolgálat, a jótékonyság és a segítség gesztusai révén imádkoztok bármely rászorulóért, kivétel nélkül.

Ez a Szent Család tökéletes utánzását jelenti, mert ma szeretném, ha tudnátok, hogy mindegyikőtök a mi Isteni Szellemi Családunk tagjának tekinthető.

Hívjuk továbbra is a békét, hogy a béke cselekedeteivé váljunk. Hívjuk továbbra is a békét, elutasító és erőszakos cselekedetek nélkül, mert a világ nagyon elveszett annyi erőszakban és agresszióban.

Legyen ennek hamarosan vége, hogy béke, tolerancia és tisztelet jöjjön létre mindenki között. 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Miközben a világ a megtisztulás nagy pillanata előtt áll, kérem, hogy a szív imájának hangja továbbra is visszhangozzon életetekben és tudatotokban; mert ez lesz az az út, amelyen keresztül segíteni fogunk nektek és az emberiségben élő testvéreiteknek, a Szellemi Törvényeken keresztül.

Ahogy közeledik az Apokalipszis beígért ideje, a szívek olyan váratlan helyzeteket fognak látni, amelyek a Földön soha sem történtek meg. Ez azért van, hogy a bolygó megtisztuljon, mert a Földanya kiáltozik fájdalmában, és senki sem hallgat rá.

Gyermekeim, ezért legyen az ima az az égő láng, amely soha sem alszik ki, legyen az a láng, amely megelevenít, átalakít, megvilágosít és megvált; mert ezeknek a váratlan időknek a végén az ima lesz az a szellemi pajzs, amely képes lesz megvédeni benneteket ezeknek az időknek minden zavaró tényezőjétől.

Szükségem van arra, hogy kedves gyermekeim ne mulasszák el ezt a kérést, mert amikor a végidők eseményei előtt álltok majd, emlékezni fogtok az Üzenetemre.

Ha valóban arra törekedtek, hogy megfeleljetek Istennek nemcsak a parancsolatokban, hanem az Ő Szent Akaratának teljesítésében is, a buzgó ima lesz az a csillag, amely Szívemen keresztül elvezet benneteket Isten biztonságos helyére.

Ezek az idők azt mutatják, hogy az emberiség elvesztette az élet és a család értékeit, mert a társadalom közömbössé vált a legkiszolgáltatottabbak szenvedése és szükségletei iránt.

Ezért arra kérlek benneteket, hogy helyezzétek mindezt a szívetekbe, és imádkozzatok Velem, hogy Mennyei Édesanyátok az összes angyallal együtt beavatkozhasson ezeknek az időknek a jelenlegi kemény valóságába.

Hamarosan megtörténik, hogy szeretett gyermekeim imája őrzi és védi az egész szellemi küldetést, amelyet a Mennyei Anya tovább fog vinni.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET SPANYOLORSZÁGBAN, MADRIDBAN, A PEDRIZA HEGYSÉGBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

A Természet Anyjaként és az Élet Anyjaként ma Isten Fényével együtt leereszkedem erre a szent hegyvonulatra, hogy újra találkozhassak az emberiségben élő gyermekeimmel.

Azért jövök ma, hogy segítsem és támogassam az összes gyermekemet, akik ebben az időben szenvednek és átélik tisztulásukat és megpróbáltatásaikat, és egyik napról a másikra váratlan helyzetekkel szembesülnek, amelyek megváltoztatják sok ember életének sorsát.

De szeretném elmondani nektek, gyermekeim, hogy ez nem azt jelenti, hogy Istentől távol áll a szenvedés vagy a betegség. Közelebb van, mint amilyennek látszik, és Ő együtt szenved minden beteggel és rászorulóval Fián, Jézus Krisztuson keresztül, Aki szintén együtt szenved az Atya Fiaival.

Ez az az időszak, amikor el kell fogadnunk, de ugyanakkor el kell ismernünk az élet tanulságait, szem előtt tartva azt, hogy minden pillanat egy szent lehetőség a belső fejlődésre mindenki számára.

Valamennyi lélek megtapasztalja azt ebben azutolsó ciklusban, amit leginkább meg kell tanulnia, hogy minden gyermekemben megszülethessen és megjelenhessen a krisztusi szeretet, amely képessé teszi őket arra, hogy a legmélyebb lényegében megértsék az életet.

Szentséges Szívekként, visszavonulásunk előtt látjuk, hogy az emberiség nincs felkészülve az idők végére. Ezért szentel a Szellemi Hierarchia minden pillanatot és minden egyes találkozást annak, hogy minden lehetséges helyzetben segítsen.

A bolygó eme viharos és ellenséges időszakában tanuljátok meg, hogy megőrizzétek az ima fényét, és ne veszítsétek el azt a lehetőséget, hogy imádkozzatok, hogy Kegyelmemet kérjétek, és hogy közbenjárjatok az összes ügyért, az összes helyzetért és valamennyi testvéretekért; mert ebben az időben elég lesz pusztán imádkozni, de szívből imádkozni.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és az összes fizikai és szellemi beteg Anyja
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!
    
Mennyei Édesanyátok ezen a napon arra készül, hogy újra belépjen a Közel-Keletre a Törökországi Misszió és az Izraeli Misszió révén.

Ezért, gyermekeim, mostantól kezdve arra hívlak benneteket, hogy sokkal többet imádkozzatok szívből, hogy minden lépés és minden lábnyom, amelyet Fiam e zarándoklat minden egyes szakaszában hagy, azt a lehetőséget jelentse és képviselje, nemcsak a Közel-Kelet, hanem az egész világ számára, hogy újra a Jézus által ebben az emberiségben elért Krisztusi Kódok előtt állhassunk.

Ezért, gyermekeim, a megbékélés és az öröm szellemében meghívlak benneteket, hogy kövessétek a megváltás szellemi útját, amelyet Szeretett Fiam mindenkinek felkínál az elkövetkező Nagyhéten.

Így ti, drága gyermekeim, szintén élő tabernákulumokká váltok, amelyekben Krisztus Szeretetét elhelyezhetitek a világ ezen átmeneti idejének a pillanatában.

Ezért, gyermekeim, ne felejtsétek el, amit néhány héttel ezelőtt kértem tőletek: hogy tudatosan éljétek át a gyónás és az Úrvacsora szentségeit, valamint a mély bűnbánatot, hogy sok helyzet elkerülhető legyen ebben a világban.

Ezekben az elkövetkező napokban az emberiség szembesülni fog azokkal a szellemi és belső eseményekkel, amelyeket Krisztus bevésett e bolygó lelkébe. Ne hagyjátok ki azt a lehetőséget, hogy felismerjétek magatokban Isten Szeretetét, hogy a szeretet győzedelmeskedjen ebben az emberiségben, hogy a megváltás győzedelmeskedjen a szívekben.

Most pedig folytatom utamat Izrael felé. Fénylépteim arra törekszenek, hogy ezekben az elkövetkező napokban megnyissák gyermekeim előtt a helyreállító Kegyelem kapuit.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN, OKLAHOMÁBAN, TAHLEQUAHBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO COARAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedvenc gyerekeim!

Ezen a napon Mennyei Édesanyátok visszatér, hogy szembenézzen az Egyesült Államok belső és szellemi helyzetével, hogy a lelkek megváltása és gyógyulása révén ez a nemzet újra felfedezze az elveszített Cél felé vezető utat.

Ha az Egyesült Államok kezdettől fogva tárt karokkal rendelkező ország lett volna, olyan nemzet, amely szívesen látja és gondoskodik a legkivetettebb és legsebezhetőbb emberekről egész Latin-Amerikában, akkor biztosíthatlak benneteket, hogy szellemi adósságának nagy részét elengedték volna, amelyet a fegyverek kereskedelmi forgalomba hozatala okoz.

De csak folytatnunk kell az imádságot ezekben az időkben, ezen a helyen és más helyeken is, hogy bizonyos cselekedetek, amelyeket ez az ország végre akar hajtani, ne hagyják népét olyan állapotban, ahonnan nincs szellemileg kiút.

Ez az Egyesült Államokban jelenlévő imádkozó szíveken múlik majd, amelyek képesek megteremteni a megfelelő feltételeket ahhoz, hogy bizonyos helyzetek többé ne sodorják zsákutcába az országot.

Megismétlem ezt minden gyermekemnek, hogy világos legyen a számukra, hogy tenni kell valamit, ideje, hogy cselekedjenek. Mert Amerikában is vannak olyan nemzetek, amelyeket az Egyesült Államok kondicionál, amelynek szituációnak a megoldását még senki sem kockáztatta meg.

Eltorzult az egyenlőség és a javak valódi értelme. Ezért arra kérlek benneteket, gyermekeim, hogy folytassátok a jóvátételi és a békítő ima gyakorlatát, hogy az Egyesült Államokban és a világ többi nemzetében a rendetlenség, a konfliktusok és a háborúk által marginalizálódott népek - mindez sok nyitott sebet hagy - kapják meg azt a kegyelmet, hogy az egyensúly és a méltányosság szellemi elve alapján kormányozzák őket.

Mennyei Édesanyátok a Mennyből jár közben Fiával együtt, hogy az emberiség időben megváltozzon.

Imádkozzunk, hogy senki se szenvedjen többé.
Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN KÖZVTÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ma imáim mindazokhoz szólnak, akik továbbra is beleesnek ebbe a járványba, és különösen azokhoz, akik mindenki számára váratlan módon vesztették életüket emiatt.

Ma minden eddiginél jobban kérlek benneteket, hogy csatlakozzatok Hozzám az imában, hogy Égi Anyátok felszabadíthassa a földi síkról azokat, akik be vannak börtönözve, és nem tudták folytatni a felemelkedés útját.

Ezért, szeretteim, a szívből jövő szeretetteljes imádság az a nagy kulcs, amely minden ajtót kinyit, és amely nemcsak békét biztosít, hanem a lelkek felszabadulását is a szellemi börtönből.

Szeretném, ha ebben az időben minden családtag, aki elveszített valakit a szerettei közül, megbékélne, és keresne enyhülést Anyai Szívemben, mert megígérem, hogy közbenjárok azokért a lelkekért, akik traumatikusan szenvedtek ebben a járványban.

Kérlek benneteket, legyetek engedelmesek, és vigyázzatok magatokra, hogy apránként megnyugodjon ez a bolygóhelyzet, és az e világban élő drága lelkeknek ne keljen elhagyni a földi útjukat a váratlan következmények miatt, amelyeket ez a járvány okoz.

Drága gyermekeim, a hit soha ne gyengüljön bennetek. A Mennyei Atyába vetett hit és bizalom adja meg számotokra az emberiség gyógyulásának és megváltásának oly nagyon szükséges Kegyelmét.

Ne feledjétek, hogy itt vagyok, és Én vagyok az Édesanyátok, az az Anya, aki örökké szeret benneteket.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ezen a szeretett napon, amelyen Fiam Fénye és Irgalma ismét leszáll, arra hívlak benneteket, hogy újuljatok meg a kiengesztelődés szentségében; hogy minden gyermek, aki nem békül ki és nem kér bocsánatot, részesüljön az igaz bűnbánat és ébredés kegyelmében.

Ily módon, szeretett gyermekeim, megérdemelt oka lesz annak, hogy az emberiség mentesüljön minden elkövetett hibája és tévedése alól.

Az irgalmas ima ereje és hatalma által imádkozó seregeim sohase fáradjanak abba, hogy Kegyelmet és Irgalmat kérjenek; mert a többség, aki nem kér Kegyelmet, sem Irgalmat, végül szellemi kárhozatra ítéli magát.

Azt kívánom, hogy a Föld összes imádkozója ragaszkodjon Fiam Irgalmának erejéhez, és egyesüljön vele. Így nemcsak egyesülnek Krisztus megváltó Szívével, hanem nyitva tartják a Mennyország ajtaját is, hogy az Úr szent angyalai minden lehetetlennek tűnő ügybe beavatkozhassanak.

Drága gyermekeim, építsétek továbbra is magatokban a szív imájának erejét. Arra kérlek, hogy annak ellenére, ami történik, ne hagyjátok abba az imádkozást.

Minden egyes gyermekem szíve tükre tükrözze a világra azt a szeretetet és békét, amely a megpróbáltatások idejében szükséges.

Köszönöm, hogy válaszoltok hívásomra!

Áld titeket

Szűz Mária, a béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Építsetek magatokban, minden nap, a szív imája és a szeretet tettei által megerősített belső teret Isten számára.

Jelenleg nincs más módja annak, hogy biztonságos kiutat találjunk. Csak a szeretet belső tere építése által engeditek meg, hogy az Élő Isten, Aki az Ő képére és hasonlatosságára teremtett titeket, éljen bennetek.

Gyermekeim, az alkotó világegyetem részeként, amely ez az emberiség, ezen a napon arra hívlak benneteket, hogy emlékezzetek arra, hogy a hitben, imában és szeretetben megerősített belső világ nélkül a lelkek nem rendelkeznek a szükséges eszközökkel.

Ezért olyan Anyaként, Aki szeret titeket, és az egész emberiség javát akarja, jelentsétek be mindenkinek, hogy ezen a módon lehet megtalálni Istent a szívben.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim!

Jézus Szentséges Szíve havának szent ünnepén legyen az összes gyermekem élete ez a régóta várt tabernákulum, ahol megmaradhat Krisztus Legszentebb Szíve isteni szellemi ereklyeként az összes emberi szívben lüktetve.

Ezt a tabernákulumot, amelyet mindenkinek elő kell készítenie ahhoz, hogy Krisztus élhessen valamennyi  lélekben, néhány fontos, de egyszerű alapelv alapján kell felépíteni, amelyek Fiam kedvenc helyévé teszik ezt a belső teret.

Ezek az elvek, amelyeket a mindennapi életben is gyakorolni kell, a következők:

1.  A szívből jövő ima, amely egy olyan tudat érett imája, amely minden nap elkötelezi magát az isteni ige kifejezésére; egy olyan tudat imája, amely önmagán túl megérti ezeknek az időknek a vészhelyzetét, hogy mindent betöltsön kívül és belül az ima szent szava.

2.  A testvéri befogadó és szolgáló élet, a feltételek nélküli szolgálat képessége, az összes ember számára biztosítható  lehetőség, függetlenül mentális vagy belső állapotától. Az a képesség, hogy minden léleknek legyen helye az életben arra, hogy kifejezze magát.

3.  Az engedelmesség, amely egy olyan tulajdonság, amelyet a legtöbben nem tapasztalnak meg, de az engedelmesség átélése még a legkisebb dolgokban is azt jelenti, hogy függetlenül és szigorúan készülünk arra, hogy egy napon engedelmeskedjünk a Főbb Parancsoknak, vagy akár hogy vezessük ezeket a Parancsokságokat, amelyeket a Fény Seregeinek nevezünk.

Drága gyermekeim, egyszerű szavakkal a Hierarchia Törvényében való életet képviselitek, hogy megtanuljatok Isten Akaratában élni.

Ha erőfeszítés által a gyakorlatba teszitek e három tulajdonságot vagy alapelvet, egy biztonságos hajlékot fogtok építeni Fiam számára, ahol elhelyezheti legvégtelenebb szellemi kincseit, azokat a kincseket, amelyek az egész emberiséget újjá fogják építeni.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Egek meghallgatják imádságodat, amit az Úr értékel.

Ha őszinte erőfeszítéssel és odaadással imádkozol, az eredmény még jobb lesz. Az imádság semleges, békés és változatlan. A buzgó imádság a szíven keresztül kap erőre. Az imádság védelem mindenféle ellenségeskedés és veszedelem ellen. Az imádság következtében a lelkek megtalálják az utat a Világosság felé, és az imádság magához vonja a Világegyetemből Isten minden tulajdonságát.

Imádkozásban élni olyan, mint az eső alatt lenni, mert az imádság sok kegyelmet sugároz és úgy tesz, mint a megbocsátás balzsama a szívekben, amelyek magukba fogadják az imádságot, mint a tudatnak a felemelkedésére szolgáló eszközt.

Az imádság egyrészt képes megelőzni természeti katasztrófákat, másrészt képes újra építeni egy szituációnak vagy egy élőlénynek a szellemi hátterét.

Ha az emberiség igazán értékelné az imádság fontosságát, nem engedné meg a kormányok perszonalista cselekedeteit és nem hagyná, hogy a válságok uralkodjanak a nemzetekben.

Az imádság következménye az, hogy a lelkek speciális menedéket találnak Isten Szívében, és annak, aki imádkozik, védelme van ezekben a kritikus időkben.

Az emberiség még nem fedezte fel az imádság erejét.

Hálás vagyok, hogy válaszoltok az imádságomra.

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Döntsd el, hogy legyőzöd magadat és továbblépsz.

Döntsd el, hogy csendben maradsz és legyőzöd azokat a kísértéseket, amelyeket a szád miatt élsz át, amely lerombolja az illúzióid szava által azt az igazságot, melyet a lelked próbál felépíteni.

Döntsd el, hogy szívből imádkozol, amikor fájdalmad van, hogy feloldja azt Isten Jelenléte.

Döntsd el, hogy megvallasz Krisztusnak, és építsd a szíved és az Úr szíve közé az alázat szilárd ösvényét, amelyen járhatsz.

Válaszd az engedelmességet, és törekedj arra, hogy egységben építsd ezt a Munkát, amelyre Isten hívott el, hogy része légy.

Válaszd az áldozatot és a lemondást, hogy testvéreid előtted mehessenek Isten Szíve felé, és szeretettel őrizd lépteiket, ahogyan egy anya kíséri gyermekei lépteit.

Döntsd el, hogy mindenek felett szereted Istent, és találd meg Akaratát a nehézségekben és a győzelmekben egyaránt, tudván, hogy életedben minden azért történik, hogy kifejlessze benned azt, ami az Isteni Akarat teljesítéséhez vezet.

Mindig úgy dönts, hogy igent mondasz a Teremtőnek.

Döntsd el, hogy felülemelkedsz e világ felszínességén.

Válaszd az evolúciót.

Válaszd a békét.

Döntsd el, hogy az utolsó idők apostola, az utolsó napok szentje, az Isten Szeretetét megújító Új Krisztus leszel.

Gyermekem, mindig a helyes utat válaszd a döntéseidben, mert mögötted sokan várnak arra, hogy a te lépteid inspirálják őket a továbblépésre.

Atyád és Barátod.

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Isten kegyelme szálljon le a világ összes családjára. A szívek tanulják meg szeretni, tisztelni és szolgálni egymást, hogy új életet vonzzanak a Földre.

Isten Kegyelme oszlassa el a szülőkben a gyermekeikkel szembeni birtoklás és félreértés érzését.

Legyen minden lénynek nyitott útja szellemi küldetésének teljesítéséhez, és ne a szellemi és belső adósságok legyenek az emberi elválások, félreértések vagy a megbocsátásra való képtelenség okai.

Egyazon család tagjai emeljék fel egymást, hogy ebben az időben készen álljanak az eljövendőre.

Imádkozzatok, gyermekek, imádkozzatok mindannyian a békéért.

A mai családok a holnapi új élet alapjai, és ha azt akarjátok, hogy az új idő és az új emberiség megjelenjen a világ horizontján, akkor imádkoznotok kell, hogy az élet szentalapelveiként, az Új Föld alapjaként éljenek.

Gyermekek, imádkozzatok szívből, hogy az élet új mintája jöjjön létre a földön, és hogy a szeretet győzedelmeskedjen az emberek szívében.

Imádkozzatok és ne felejtsetek el imádkozni.

Atyátok és barátotok,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Imádkozzatok szívből a bolygó békéjéért, és tegyétek ezt a Mária-Központot* a fény nagy tükrévé, amely a megváltást, a szeretetet, a hitet és a békét sugározza a világban élő azon testvéreiteknek, akik nem ismerik Isten hatalmát.

Imádkozzatok azokért, akik életük utolsó pillanatában vannak, és akik tudatlanságban, elhagyatottságban és lelkük szomorúságában hagyják el ezt a világot, mert nem teljesítették küldetésüket, és nem is tudtak annak létezéséről.

Imádkozzatok ma azokért, akik a világ illúzióinak foglyai, akiknek anyagilag mindenük megvan, de nincs bennük Isten.

Imádkozzatok, hogy az emberiség felismerje, hogy a legnagyobb kincs az, amit akkor talál, amikor a lények a felebarátjuk iránti szeretetből és az Élővilág iránti szeretetből odaadják mindenüket, mert amikor kiüresítik magukat, betölti őket Isten Szelleme.

Imádkozzatok a szegényekért és éhezőkért, hogy a szegénységet az egyszerűség megtalálásának lehetőségeként értelmezzék. De imádkozzatok a világ egyensúlytalanságaiért is, mert agazdagoknak és azoknak, akiknek mindenük megvan, meg kell tanulniuk, hogy mindent Istentől kaptak azért, hogy megosszák felebarátjukkal.

Imádkozzatok, hogy a világ fiataljai felébredjenek a magasabb életre, hogy megtalálják az Isten Szellemével való egyesülés útját, és így megfordítsák a bolygó jövőjét, és a megváltott Új Föld építői legyenek.

Imádkozzatok az Élővilágért, hogy minden egyes faj szelleme, amely elfáradt a világ fenntartásában, teljesítse küldetését a végsőkig, és így megőrizzék a bolygó tapasztalatában az örökös adakozás tanulságát.

Imádkozzatok, de szolgáljatok is. Adományozzátok a szavaitokat, de a kezeteket és az arcotok verejtékét is. Imádkozzatok az Élővilágért, de gondoskodjatok a mellettetek lévőkről is, és azokról, akik segítségért fordulnak hozzátok.

Legyetek egyszerűek és örömteliek mindenben. Legyetek tudatosak ebben a világban, amely vak. Példátok legyen az emberek világossága. És ahelyett, hogy követnétek a bolygón az illúzió áramlatait, legyetek olyanok, mint egy hajó, amely az árral szemben halad, és vezeti a lelkeket az új felé, a megváltás felé, vonzza a tengerbe vetett hálók által azokat a lényeket, akik ki akarnak lépni a visszás életből.

Szeretlek benneteket, és Isten nevében köszönöm, hogy ma egész nap imádkoztatok, és ilyen sok szeretettel készültetek Szent Mihály Arkangyal eljövetelére. Az Isten szolgája, Szent Mihály által felajánlott szabadítás érje el a világminden szegletét.

Béke és megváltás a bolygó számára.

Legtisztább Szent József
 

* Aurora Mária-Központjáról beszél (Paysandú, Uruguay).
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT