Amikor Jézus a Kereszten volt és azt mondta: "Atyám, miért hagytál el Engem?", az Ő embersége mondta ki ezeket a szavakat; az Ő sejtjei voltak azok, amelyeket addig a pillanatig az isteni erő tartott fenn, és amelyek mélyen legbelül rettegtek attól a magánytól, amikor egyedül maradnak fájdalmukkal és szenvedésükkel.

Emberi szíve e kérdését követően Jézus teljes tudatában felismerte fiúi mivoltát és Istennel való egységét. Legbelsőbb lényében megértette a szeretet és az emberi terv lényegét, és megtapasztalta az Atyához való hasonlatosság teljességét.

Sejtjei félelme eltűnt a belőle áradó szeretet és megbocsátás ereje által. Jézus megértette Atyja Akaratát és azt, hogy miért hagyta el Őt abban az órában, amely a legnehezebbnek tűnt, annak ellenére, hogy mindig elkísérte. Felfedezte, hogy az Atya azt akarta, hogy érezze és átélje azt a szeretetet, ami Benne van, ami Istenné tette Őt, és ami egyesítette Őt Istennel; és hogy valójában a Teremtő nem hagyta el Őt. Felfedezte, hogy az Atya Benne van, ahogyan Ő is az Atyában van, a szeretet, a megbocsátás és az irgalom által, amely abban a pillanatban kiáradt a Földre.

Szűz Mária és János megértették Isten Akaratát, amikor látták, hogy Jézus bocsánatot kért a Kereszten azokért, akik keresztre feszítették őt, és Krisztussal együtt megismerték azt a kifürkészhetetlen szeretetet, amely egyesíti az anyagot a szellemmel, amely isteníti az embert.

Szűz Mária és János is így tapasztalta meg ezt a mély egyesülést Istennel, egyszerűen azáltal, hogy megfigyelték Krisztust. Ezt az egyesülést élték át később Jézus és Mária apostolai és tanítványai a Szentlélek Kegyelme által, és így mindannyian legyőzték a halálfélelmet és a magányt; mindannyian azzal a bátorsággal töltötték meg lelküket, amely abból a bizonyosságból született, hogy Isten bennük van, mert az Isteni Tudat élő részei.

Ez a bizonyosság és ez a bátorság szilárdította meg Krisztus egyházát a földön. De az évszázadok során nem minden ember értette meg Jézus Kínszenvedését és elmélkedett az Ő példáján olyannyira, hogy hagyta volna magát isteníteni általa; nem mindenki találta meg az Istenhez való hasonlatosság bizonyosságát; nem mindenki kereste az erőt a benne jelen lévő élő Istenben.

Gyermekeim, ma a Teremtő beszél hozzátok és tanít benneteket a Küldöttein keresztül. A Magasságos Úr kíséri minden lépéseteket, és megújítja a történelmet, felébresztve az Új Krisztusokat. De ahogyan Ő "elhagyta" Jézust a Kereszten, ugyanúgy mindannyiótok számára is eljön az az idő, hogy magányosan felfedezzétek az Istennel való egyesülést. És egy pillanatra talán igazságtalannak, fájdalmasnak vagy érthetetlennek tűnik számotokra, hogy a Teremtő elhagy benneteket, amikor a legnagyobb szükségetek van rá. Ha azonban legyőzitek az emberi félelmet, és keresitek az Istennel való szellemi egyesülést, akkor megértitek, hogy az Atya, Akit mindig is a Magasságban kerestetek, a teljes lényetekben, a lényegetekben, a belső világegyetemetekben él.

Amikor eljön az emberiség próbatételének az ideje, emlékezzetek arra, amit mondtam nektek, és ne féljetek, hanem igenis, szeressetek és éljetek a megbocsátással, mint Ő, Aki előttetek szeretett és megbocsátott, és rátok hagyta ezt a példát.

Atyátok és barátotok, aki előkészíti utatokat az isteni egyesülésre, 

Legtisztább Szent József