SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HAVI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, RORAIMA-BAN, BOA VISTA-BAN, A RORAIMA SZENT TEPUI VIRÁGJA FÉNY-KÖZÖSSÉGÉBEN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Hogy a káosz, a háborúk, a konfliktusok, az elidegenedés, a mentális és érzelmi zavarodottság, az anyagi szenvedés, a tudatosság által nap mint nap átlépett határok ellenére is, a te szíved, fiam, lányom, mindig imádkozzon, emelkedjen fel a konfliktus hullámai fölé, amelyek a lelkeket a bolygó jelenlegi sötét mélységébe akarják rántani.

Az imádság a kulcs és az útmutató, az eszköz és az ajtó a szívek megmentéséhez és üdvözítéséhez.

Az imádság az a csónak, amelyben biztonságban lesztek, még a háborgó vizeken is; az imádság az az erő, amelynek segítségével a vizeken járhattok.

Az imádság az a láng, amely nem engedi, hogy langyosságban és középszerűségben éljetek.

Az ima az a könyörgés, amely új lehetőségeket teremt azoknak, akik elbuktak, az a balzsam, amely az Atya Szívéből árad, hogy táplálja azokat, akik élve halnak meg.

Az imádság az a híd, amely a lelkek és Isten között épül, átívelve a legmélyebb szenvedéseitek szakadékát, amely gyógyulást és helyreállítást hoz mindazoknak, akiknek lelke meghasadt.

Az imádság, akárcsak az Istennek szóló dicséret, oszlop, amely megtartja a világ belső templomát, amikor minden kezd összeomlani, és a korábban olyan szilárdnak és erősnek tűnő kövek elkezdnek lehullani.

Az imádság, gyermekeim, az egyetlen dolog, amit senki sem vehet el tőletek, mert csendben, titokban imádkozhattok; hangosan és erőteljesen imádkozhattok; csoportban imádkozhattok; egyedül imádkozhattok; bármilyen helyen imádkozhattok; bármilyen ügyért és bármilyen lényért imádkozhattok.

Ezért még ezekben az időkben is, amikor semmi sem tűnik értelmesnek, a Szívem továbbra is arra kér, hogy építsetek és alapítsatok Mária-Központokat és imaházakat, fénypontokat és békés helyeket.

Ezért Szeplőtelen Szívem továbbra is ébreszt, hív és lelkeket szentel meg; mert attól a pillanattól kezdve, hogy egy helyen Mária-Központot alapítok, ott már létrehozom a Béke Kapuját és a Kegyelem csatornáját, amelyben a lelkek megkönnyebbülést találnak, amelyben a könyörgések megerősödnek, a dicséretek hangon túl emelkednek, és átkelnek a létezés dimenzióin, egészen Isten Szívéig.

Ezért, gyermekeim, a világban történtek ellenére nem a mélységekről és a kétségbeesésről beszélek nektek, nem a konfliktusokról és a káoszról beszélek, nem a szívek hibáiról vagy helyes döntéseiről beszélek, mert mindez már le van írva és megjövendöltetett az élet kezdete óta.

Annak, hogy ma itt vagyok, az az egyetlen oka, hogy ne felejtsétek el célotokat és az egyetlen szükséges dolgot, amit meg kell tennetek: imádkozni és szívből imádkozni, dicsérni és megnyitni a Menny kapuit, közbenjárni és életet adni az Általam megszentelt Szent Helyeknek, amelyek szentté teszik őket, megerősítik a lelkeket és táplálják őket. Minden más másodlagos, és az Istennel összekapcsolt tudat következményeként fog bekövetkezni.

Ha elveszítitek az imádság erejét és szeretetét, elveszítitek a bölcsességet, a gondolkodást és a megfontolást, mert ez a képesség nem az emberi elméből származik, hanem egy szellemi ajándékból.

Ha abbahagynátok az imádkozást, elveszítenétek a szolgálat erejét, mert a szolgálat képessége nem az emberi potenciálból fakad, hanem a belső erőből.

Ha abbahagynátok az imádkozást, elveszítenétek a szeretet és a közösségi élet értelmét, mert a csoportos élet lényege, a szeretet, a megértés, a tűrés és a megbocsátás képessége nem az emberi képességekből fakad, hanem a lelkek és Isten Szeretete közötti kapcsolatból.

Ezért ne hanyagoljátok el azt, ami az élet forrása és értelmet ad az életeteknek.

Az imádság, gyermekeim, az egyetlen szükséges dolog.

Köszönöm, hogy Velem vagytok, és hogy az imádságban keresitek a Kegyelmemet és a Békémet.

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HAVI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, RORAIMA-BAN, BOA VISTA-BAN, A RORAIMA SZENT TEPUI VIRÁGJA FÉNY-KÖZÖSSÉGÉBEN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

A kultúrák Anyjaként, a nemzetek Anyjaként, az összes nép Anyjaként, az egész Élővilág Anyjaként, a hegyek Anyjaként, a vizek Anyjaként, a természet Anyjaként jövök hozzátok, gyermekeim, hogy békét teremtsek azok szívében, akik szenvednek, mert nem találják meg helyüket és céljukat a világban.

Azokért a népekért jövök, akik kénytelenek voltak elhagyni földjeiket, és ezzel együtt történelmüket, kultúrájukat, szellemi céljukat, és akik ma azért küzdenek, hogy megtalálják magukban azt az erőt, amely lehetővé teszi számukra, hogy emberi és belső értelemmel éljék tovább életüket.

A Béke Asszonyaként, Roraima Fényének Asszonyaként jövök, hogy ebből a Szent Tepui-ból sugározzam a Fényt a világra és mindenekelőtt az  Élővilágra.

Roraima belsejében Mennyei Anyátok menedéket, csendet, gyógyulást és az élet helyreállítását találja.

Roraima belsejében az Isteni Anya Belső Szentélye található, ahonnan minden teremtményért közbenjár az élet ajándékáért.

Roraima belsejéből folyamatosan imádkozom, egységben a fény lényekkel, Isten áldottjaival, akik szellemükben és tudatukban a bolygón maradtak, hogy segítsék az emberi evolúciót, amíg az emberiség felébred potenciáljára, és képes lesz önmagában fenntartani ezt a világot, valódi szeretettel, egységgel és testvériséggel.

Roraima csendes fénye továbbra is táplálja a bolygó nagy részét, és különösen Amerikát. Közbenjárási csatornája lehetőséget ad a lényeknek, hogy újra megtalálják Istent, és az egész természetnek, hogy helyreálljon és megújuljon eredeti, alapvető lényege.

Roraima csendes szívéből az Isteni Anya fenntartja a lelkek megszentelésének ajándékát, és szüntelenül közbenjár azokért, akik Istenre vágynak. És amikor megszentelésről beszélek, nem csak a vallási megszentelésről beszélek, hanem a tudat, a szív megszenteléséről, amely minden kultúrában, minden népben, minden vallásban megélhető, amely őszintén keresi az Atya Szeretetét és Igazságát.

Roraima csendes szívéből az Isteni Anya imádkozik a Föld és teremtményei megszenteléséért, és ma azért jöttem, hogy megkérjelek benneteket, hogy kísérjetek el Engem ebben a küldetésben, hogy Roraima fényét sugározzuk a világra a Roraima Fénye Mária-Központja alapításán és megnyilvánulásán keresztül, amelynek imaházát ennek a szent helynek a természetében kell felépítenie, ahonnan Velem együtt fog imádkozni és közbenjárni minden életért, az egész Élővilágért, az összes népért.

Gyermekeim, elsőrendűen fontos, sőt azt mondanám, sürgős is, hogy Roraima Fénye Mária-Központjának a kapui nyitva álljanak a lelkek előtt, hidat teremtve a Föld belső élete, a felszíni élet és az anyagtalan, szellemi élet között.

Ahogyan Szent Anyátok a Roraima-hegy belsejében talált magának lakóhelyet, úgy fogja megépíteni ennek a lakóhelynek a fizikai megfelelőjét a Roraima Szent Tepui Virágjának Fény-Közössége szívében, hogy Fény-Központja kisugározzon az egész világra.

Ne csak megnyugvást találjanak itt az őslakosok, hanem gyógyulást, helyreállást és szellemi inspirációt is.

Találják itt meg újra a céljukat és a belső erejüket, hogy ne tévedjenek el.

Találjon itt az Élővilág békét és belső táplálékot, hogy folytathassa fejlődése útját, mindig felfelé haladva.

Találja meg itt a szent élet az Élet Vizét, amely táplálja belső célját.

Én hűséges és hálás leszek minden gyermekemnek, aki segít megépíteni ennek a szent Fénytelepülésnek, Roraima Fényének az alapjait.

Áldásomat adom rátok, és köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HAVI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, SÃO PAULO-BAN, MÁRIA, A PAULISTA ANYA SZENT HÁZÁNAK FÉNY-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Eu Sou a Rosa Mística, a Rosa da Paz, Aquela que traz em Seu Coração a Pureza Imaculada, para que as almas reencontrem o propósito de sua existência e voltem a acender suas essências, para que reine a paz em seu interior.

Eu Sou a Mulher vestida de Sol, Aquela que carrega em Seus Braços não apenas um de Seus filhos, mas cada um deles, para que esteja protegido e amparado em seu caminho de evolução.

Filhos Meus, apesar de que o deserto espiritual da humanidade chegou ao seu fim, isso não significa que também chegou ao fim o ciclo de provações e definições que muitos vivem com intensidade. As provas e definições das almas acompanharão a evolução humana até o fim de seus dias, até a concretização do Projeto de Amor do Criador.

Porém, filhos Meus, não deixem que seus seres se desfaleçam ou desistam diante das adversidades. Antes, sigam oferecendo a Deus a transcendência de cada desafio, a superação de cada dia e, ainda quando não forem capazes de vencer a si mesmos, entreguem-Me suas fraquezas e misérias, porque Eu, como sua Mãe Celestial, os ajudarei a recomeçar e a se reerguer mais uma vez de onde caíram.

Este é sim um tempo de grandes provas e definições, mas a Lei dita, filhos Meus, que, na mesma intensidade da obscuridade que os assedia, seja a Luz que os guia e os transforma, impulsiona-os e os eleva.

Por isso, não se desesperem diante do caos do mundo, da cruz destes tempos, mas voltem seu olhar para o céu, como para dentro de si mesmos, e poderão encontrar em si, como no firmamento, a Água de Vida da qual necessitam para seguir adiante. 

Sejam Luz para o mundo através de sua persistência. Estejam em Deus e busquem seu Criador com fé.

E, quando já não tiverem forças, apenas olhem para o lado e Me encontrarão, assim como Meu Filho Me encontrou em cada queda com a Cruz. Olhem em Meus Olhos e vejam, filhos Meus: estou aqui.

Que levantem os que caíram e retomem a sua cruz. Ainda devem caminhar, pois muito está por vir.

Eu sempre os acompanharei.

Sua Mãe, a Virgem Maria, Rosa da Paz

Rendkívüli üzenet
SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekeim, Új Napként jövök, hogy kinyilvánítsam és beteljesítsem Isten Akaratát, egy Magasabb Törvényt, hogy gyermekeim oldalán legyek a végidők végén, egészen a világ keresztjén, a bolygó keresztjén való átadásuk beteljesedéséig.

Én vagyok az, aki csendben elkísérem lépteiteket, de aki mindig készen áll arra, hogy bátorító szavakat, útmutatást, erőt és védelmet adjak, hogy gyermekeim ne hagyják abba a gyaloglást, amikor kövekkel és oly sok más akadállyal találkoznak az átalakulás és az emberi állapot meghaladásának e fáradságos útján.

Gyermekeim, augusztus 8-án egy időszak ér véget az életetekben, ahogy az egész emberiség életében is. Ez a pusztaság és a végidőket megelőző negyven próbatétel ciklusának a vége.

Most és még három éven át szíveteknek lesz ideje arra, hogy megerősödjön, hogy átadja magát és hogy növekedjen lélekben, az érett és csendes magasabb élet állandóságában, hogy végre az emberi tudatot támogató oszlopokká válhassanak.

Már nem a képzés ciklusairól beszélek nektek, hanem a tudatos cselekvésről, a belső cselekvésről, az imáról és az Isteni dolgokkal való kapcsolatról, a csendről és a tudatnak a szeretet fokozataiban való igazi érlelésére való törekvésről, hogy képesek legyetek megélni a saját magatoknak való megbocsátást, a megbékélést és a Kegyelem és az Egység megnyilvánulását, amire annyira vágytok, hogy lássátok az emberi tudatban megtestesülni.

Ebben a következő ciklusban elkísérem szíveteket, ahogyan Fiam minden lépését kísértem, mert erre teremtette az Atya a Tudatomat, hogy Isten teremtményei mellett legyek egészen felajánlásuk beteljesedéséig, emberi állapotuk meghaladásáig, a régi emberből az új emberré válásig.

Itt az ideje, hogy megismerjétek az Egyetemes Törvényeket, de nem felületes módon, hanem figyelmes és igaz módon, és képesek legyetek látni, hogy ezek a Törvények megnyilvánulnak az életetekben, hogy legyetek a tudatában annak, hogy hogyan cselekedjetek az Isteni Céllal összhangban.

A Szellemi Hierarchia csak akkor tudja megadni az emberiségnek egy új lépés önállóságát és a bolygóért és annak fejlődéséért való felelősség nagyobb fokát, ha valóban megértitek az Isteni Törvényeket és a Sugarakat, és azok szerint éltek.

Addig is, gyermekeim, éljetek nagyobb érettséggel belső utatokon, és legyetek a világban anélkül, hogy a világból lennétek. Ne engedjétek, hogy az emberi élet felszínes törekvései átvegyék az uralmat a szívetek és a földi időtök felett. Adjatok időt és értéket annak, aminek valódi értéke van a szellem életében, és így fogjátok érzékelni, hogy mit akarok közvetíteni nektek, és miért leszek még mindig  mellettetek.

Imádkozva várlak benneteket.

Megáldalak benneteket. 

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

Rendkívüli üzenet
SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Örvendezz szívedben az Én Békeforrásomban, és igyál Jelenlétemből, gyermekem.

Ismét eljövök, hogy megerősítsem a szívedet, és hogy Szeplőtelen Fényem Magasztos Forrása által eloszlassak minden félelmet és téveszmét.

Távolíts el a szívedből minden kétséget, amelyet az ellenség nap mint nap elvet az Istent szolgálni vágyó lelkekben.

Koncentráld a tudatodat arra a Célra, amelyet a Teremtő már kinyilatkoztatott szellemednek: te leszel az utolsó, aki belép Királyságomba, gyermekem, mert neked kell elkísérned a lelkeket napjaid végéig, és Én veled leszek az emberi tudatosság iránti szeretet e küldetésében.

Menj keresztül ezeken az időkön ugyanazzal az állhatatossággal, amellyel átkeltél a sivatagon, amely a visszavonulással véget ért. Lelked továbbra is az Isten iránti elkötelezettség tüzében fog kovácsolódni, de most itt az ideje, hogy a szellemi növekedés a lelkek szolgálatában és az imádságban újra fellángoljon.

Az Atya által felajánlott szövetség mindig nagyobb volt, mint a kisujjad; de most, gyermekem, tedd a kezed az önátadás helyzetébe  és add át magad, és a Teremtő kitölti a hiányzó helyeket, hogy ez az elkötelezettség tökéletesen illeszkedjen a lehetőségeidhez.

Minden nap megmutatom neked az utat. Urad melletted van. Szeretett Férjem a finom világok fáradhatatlan szolgáival szintén vár téged. A bolygó Krisztusi Tanácsa a szolgák ébredéséért kiált, és ami ennél is fontosabb, feltétel nélküli átadásért.

Megáldalak téged.

Anyád, Szűz Mária, a Béke Rózsája

Rendkívüli üzenet
SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Leányom!

Valahányszor egy lélek szívből és belső bűnbánattal imádkozik, Én ott vagyok, összegyűjtöm felajánlásának gyümölcsét, hogy közbenjárásként a Mennyei Atya Lába elé vigyem.

Bár ti nem láttok Engem, tekintetem az Enyéimre szegeződik.

Még ha nem is hallotok Engem, Édes Hangom mindig kimondja a Szeretet szavait, amelyek megragadhatók a megnyíló szív csendjében, és békévé, belső erővé és hitté alakíthatók át.

Ha megjelölök egy napot és időpontot, amikor veletek leszek, az nem jelenti azt, hogy minden más alkalommal távol leszek. Én csak arra tanítalak benneteket, hogy hogyan viselkedjetek az élet minden pillanatában, gyermekeim.

Amikor megmondom nektek a napot és az órát, amikor találkozhattok Velem, szívetek megtelik hittel és örömmel, reménnyel és buzgalommal, és imáitok a Fény erőteljes csatornáit hozzák létre, amelyek megszabadítják a világot az azt körülvevő sötétségtől.

Eljött az idő, hogy megtanuljátok ezt a hozzáállást az imádság minden pillanatában, hogy megtanuljátok, hogy  minden alkalmat az imádkozásra és a kiáltásra fontosnak és értékesnek tartsatok, mert a lelkeket elvonja a figyelem, és a világ egyre inkább elmerül a sötétségben, amely elvakítja őket.

Ezért, gyermekeim, ismét kijelölök egy napot és egy időt, hogy veletek legyek, hogy visszanyerjétek magatokban a világért való közbenjárás képességét.

Nem a lelkek érdemeiért jöttem. A bolygó szükségleteiért és a szívetekben rejlő lehetőségekért jöttem. És ez az, amit bemutattam az Atyának, hogy a tudatos Jelenlétemmel egyesült imádság buzgalmában újra lángra lobbantsam Mária-Központjaimat.

Ezért minden nap emeljétek fel hangotokat és rózsafüzéreiteket egyre jobban az imádságban. Jelenlétem beszéljen nektek ezeknek az időknek a sürgősségéről.

Megáldalak és védelmezlek benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

Rendkívüli üzenet
SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Leányom!

Térj vissza a Törvényemhez, bízzál Anyai Szeretetemben, hogy a káosz idején Szeplőtelen Szívem nyitva tartsa a Béke Kapuját a világ számára.

Ismerem szíved legmélyebb félelmeit, tudom, hogy szükséged van a magányra és a megkönnyebbülésre, de ez a szolgálat, az önátadás és az áldozathozatal ideje. Itt az ideje, hogy letedd az életedet a Teremtő Lába elé, és hogy ezt a lélek őszinteségével tedd mindazokért, akik nem voltak képesek erre.

Olvasd el a törvény táblázatát, amelyet ma mutatok neked. Ezek Isten Tervei; mert ahogyan Fiam bejelentette, még nem jött el az idő és nem jött el az óra, hogy az emberiséget magára hagyjuk a világ káoszában.

Augusztus 8-án a három Szent Szív ismét egyesülve jelenik meg, hogy megnyugtassa a lelkeket és visszavezesse a szíveket az Irgalom és a Béke Forrásához, amelyet sokan elvesztettek ebben az időben. Így megismeritek majd az Isteni Irgalmasságot, és megértitek, gyermekeim, hogy még az igazságosság idején is kiárad az Irgalom az azt kereső lelkekre.

Az Úr meg fogja mondani nektek, hogy mit akar leginkább mindannyiótoktól; ezért legyetek kitartóak. Ez nem a feladás ideje; ez az ideje annak, hogy szilárd és határozott léptekkel járjatok.

Fogadjátok oltalmamat, és mindig imádkozva várjatok Rám.

Anyád, Szűz Mária, a Béke Rózsája

ÜZENET A MEGJELENÉSRE, BRAZÍLIÁBAN, RIO DE JANEIRO-BAN, A GYERMEK KIRÁLY MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN, AMELYET SZENT MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Az utolsó rózsasziromig is feláldozom, amit Magamban őrzök, hogy az emberek tudatlansága eloszoljon.

Mint Isten lényegéből született tiszta és anyai Szeretet, azért jövök a világra, hogy meggyógyítsam a gyógyíthatatlant, hogy legyőzzem a legyőzhetetlent, hogy leromboljam a megdönthetetlent, ami elválasztja a teremtményeket Teremtőjüktől.

Az utóbbi időben nem fogok megkímélni sem erőfeszítéseket, sem szavakat, hogy felébresszem az emberi szívet, és véglegesen kihozzam a sötétségből, a tudatlanságból, amelyben állandóan él.

Gyermekeim, mindent meg fogok mozgatni, a szívekben és a szíveken kívül, hogy a büszkék alázatban, a gőgösök a lemondásban, az önzők a szolgálatban éljenek, és hogy azok, akik figyelmen kívül hagyják és tagadják Isten létezését, eltüntessenek minden gonoszt a szemükből és a szívükből.

Amíg a világban élő szívek közbenjárnak, Én mindig cselekedni fogok. Amíg egyetlen szív is létezik, amely igazán imádkozik, Én mindig itt leszek.

Közeledik a világ sötétségének vége, és kitépetik minden gonosz gyökér, amely az emberekben lakozik, az Én Szeretetem és az Isteni Igazságosság ereje által. Érezni fogjátok, hogy a föld remeg, hogy a belsőtök összeomlik, hogy a szellem megrendül, és a lélek nem bírja elviselni az Én Fényem tisztaságát, de legyetek kitartóak és bízzatok az Én Szívemben.

Látni fogjátok, hogy sokan, akik bátor katonáknak tűntek, le fogják tenni fegyvereiket; mások ellenséges seregekben fognak harcolni. Ne hagyjátok, hogy azok példája, akik nem követnek Engem, eltérítsen titeket az utatokról.

Látni fogjátok, hogy belülről előtör egy gonosz, amelynek létezéséről nem is tudtatok. Csak kapaszkodjatok az Én isteni kezembe, és erősítsétek meg az Én Szívemnek való odaadásotokat. Én támogatni foglak benneteket ebben a megtisztulásban, és bár megengedem, hogy megpróbáltatások érjenek benneteket, és megerősödjetek ezen az úton a fény felé, mindig csendben veletek tartok.

Erőteljes Szavakat fogok mondani, amelyekkel az ellenség elveszíti hatalmát az emberi szívben. Le fogom győzni az arrogáns és büszke szellemet, nem azért, hogy bántsam, hanem hogy egyszer és mindenkorra megtanulja az alázatosság útját.

Megengedem, hogy az emberek szemében nagy veszteségeket éljenek át, amelyek Isten számára egyedülálló lehetőségek lesznek arra, hogy megszabaduljanak önmaguktól, és egyetlen utat kövessenek. Elűzöm katonáim illúzióit, és éretté teszem őket a Teremtő Tervei előtt.

Csak kevesen maradnak Mellettem, akik teljes mértékben válaszolnak hívásomra, de velük együtt nyitva tartom a megváltás kapuját az egész emberiség számára.

Ideje meghatározni az utat, tudván, hogy döntéseitek következményei nem ebben a világban, hanem az élet után lesznek láthatóak.

Sokak számára a dolgok vége nagy kudarcnak tűnik majd, és azok, akik élvezték az anyagi javak illúzióit, azzal fognak dicsekedni, hogy a világi örömök útját választották. De amikor a Menny megnyílik a pokol kapui előtt, és az Isteni Igazságszolgáltatás megmutatja az új utakat, akkor fogjátok megérteni az ebben az életben elért áldozatok és lemondások érdemét.

Nem akarok félelmet kelteni bennetek, de itt az ideje, hogy őszinték legyetek, hogy átélhessétek az ébredést.

Érjetek meg a közelgő időkben.

Amint igent mondtok, vezetni foglak titeket, és az élet döntéseivel bizonyítjátok, hogy válaszoltok a hívásomra.

Áldásom örökké fennmarad ezen a szent földön, az Új Földön, amelynek új ciklusát kell megélnie a belső érettség és elszántság jegyében. Így fogjátok megmutatni a világnak a Szeretet és a Megváltás erejének csodáját.

Bízom a szívetekben, és tudom, hogy követni fogjátok a lépteimet.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

ÜZENET AZ IMAVIRRASZTÁSRA ARGENTÍNÁBAN, MENDOZÁBAN, SAN RAFAEL VÁROSÁBAN, AMELYET A SZENTLÉLEK SZEPLŐTLEN KIRÁLYNŐJE ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA NŐVÉR SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ma azt szeretném, ha félelmeiteket feloldanátok a Szívemben, mert nincs semmi tökéletesebb a Világegyetemben, mint az a terv, amelyet Isten teremtett szeretett teremtményei számára.

Jöjjetek a Szívemhez, amikor valami nyomja a mellkasotokat, mert imádságban megmutatom nektek, hogy mi az Úr Akarata, amely minden életeseményben megnyilvánul.

Legyen minden az életetekben az imádság tárgya. Ha kétségeitek vannak, vizsgáljátok meg azokat a Szentlélek fényében, hogy eltűnjenek a tudatotokból. Ha féltek, töltsétek meg a szíveteket azzal a szeretettel, amelyet nap mint nap sugárzok a világra.

Soha ne tápláljátok a konfliktusokat, hanem legyetek béketeremtők a Földön.

Eljött az idő, hogy valóban utánozzátok Fiamat, hogy hallgassatok, amikor hallgatnotok kell, hogy titokban cselekedjetek, még akkor is, ha tömegek között vagytok.

Jézus és Isten tökéletes egyesülését csak Isten maga ismerte, és ezt a példát szeretném, ha ma beépítenétek az életetekbe. Egyesüljetek tökéletesen Istennel, a szív csendjében, és tükrözzétek ezt az egyesülést a szereteten keresztül.

A legnagyobb példa, amelyet Fiam hagyott minden teremtményre, a Szeretet volt; ezért szeressétek azokat, akik gyűlölnek titeket, szeressétek azokat, akik hazugságokat terjesztenek rólatok, szeressétek még jobban azokat, akik bántanak titeket, mert aki rosszat cselekszik, annak van a legnagyobb szüksége erre a szeretetre.

Menjetek el a világba, és ne csak azokat keressétek, akik megnyitják előttetek a szívüket, hanem azokat is, akik elfordulnak tőletek; de ne szavakkal, sem cselekedetekkel ragaszkodjatok hozzájuk, hanem a szívetekkel, a szeretettel, a csenddel; mert a legnagyobb szeretet, amelyet átélhettek, a lelketek titkában növekszik.

Ma szeretném megmutatni nektek, kedveseim, amit kétezer éve tanultok, és hogy eljött az idő, hogy gyakoroljátok és mély örömmel megéljétek.

Dicsőítsétek meg életetek ezen pillanatát, ahogyan az apostolok is dicsőítették, amikor felfedezték annak a nagyszerűségét, amit megéltek; amikor rájöttek a mennyei kegyelemre, amit kaptak, és hogy milyen tökéletes szeretetben éltek, prédikálva azok között, akik nem hallgattak rájuk, és szeretve ellenségeiket.

Gyűljenek össze azok, akik hallanak Engem, és feloldhatatlanul kapcsolódjanak össze egymással, mert ez lesz az erejük a következő időkben, és együtt felfedezik a boldogságot, amely minden életpróbában létezik; boldogság a növekedés és a lélek érésének örömében; boldogság, hogy végre teljesíthetik Isten Akaratát; boldogság, amely feloldja a félelmet és gyógyítja a szívet.

Emeljétek fel határozottan a Békét jelző zászlót, és ne állítsátok meg a lépéseiteket. Mosolyogjatok azok felé, akik elfordítják az arcukat tőletek, és szeressétek mindazokat, akik közelednek hozzátok.

Akik megkérdeznek benneteket, azoknak így válaszoljatok: A Béke Királynőjének nevében jövök, hogy elhozzam a Békéjét a világba.

Köszönöm, hogy még egy napig kitartotok a Szívemben.

Szeretlek, és örökre szeretni foglak benneteket.

Szűz Mária, a Béke Királynője

Rendkívüli üzenet
SZŰZ MÁRIA RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA NŐVÉR RÉSZÉRE

Isten legtisztább Szeretete alatt, dicsőség a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak, mindörökkön örökké.

Gyermekeim, ma egy olyan imát tárok fel nektek, amelyet szívből kell kimondanotok, hogy ezáltal megnyissátok szíveteket Isten Lelkének eljövetele előtt.
 

Megváltás Szent Lelke,
jöjj hozzánk.

Szentlélek, amely mindent megelevenít,
 világosíts fel minket.

Isten Teremtő Szent Lelke,
tegyél bennünket istenivé.

A Mennyei Atya Szent és Szuverén Lelke,
vezess el minket az anyagi létezés
igazi archetípusához.

Szentlélek, 
dicsőítünk Téged a világegyetemben
és a Földön,
Isten örök dicsőségére.

Ámen.
 

Arra kérlek benneteket, hogy hívjátok segítségül Isten Lelkét, mert amikor a szívetek egy tiszta lakóhellyé válik, akkor az a Nagyobb Fény képes lesz arra, hogy bennetek lakozzon; mert az eljövendő időkben csak a Szentlélek Fénye lesz képes megvédeni lényeteket, gyermekeim.

Csak az Isten Lelkétől származó bölcsesség fogja megőrizni az értelmeteket. Csak a Szentlélektől származó tisztaság fog megőrizni benneteket minden olyan energiától, amely a szívetekhez közelít. Tiszta szívvel közelebb lesztek Istenhez.

Hívjátok, hívjátok segítségül Isten Szentlelkének Jelenlétét. Tanulmányozzátok a szívetek által az évek során diktált Szavaimat, mert a Szentlélekkel teli Szavamban megtaláljátok a kulcsokat, amelyeket annyira kerestek az Isten Lelkével való találkozáshoz.

Gyermekeim, a Szentlélek lesz az egyetlen Fény, amely nem fog kialudni, amikor eljön a sötétség; és azok, akiknek a szívében ott van e Lélek Fénye, lámpások lesznek a világ lelkei számára, ők lesznek a szomjas tömegek forrása, ahogy Jézus volt 2013 évvel ezelőtt.

Jézus Krisztus egy olyan időszakban született, amikor sötétség uralkodott, és még Isten keresése közben is halál és szenvedés érte a keresőket.

Jézus volt ez a Világosság, amelyről beszélek nektek, mert tele volt Szentlélekkel; és az Őt kísérők üres szíve úgy repült át a völgyeken,mint a pillangó, amely a sötét éjszakában a fény felé repül.

Jézus volt az isteni víz kimeríthetetlen Forrása a szívben, lélekben és szellemben szomjazók számára; mert Isten Lelke nem fogy ki, nem fogy el, nem vész el.

Gyermekeim, a mély sötétség újabb időszaka közeledik az egész világhoz, és egyetlen hely sem lesz mentes attól, hogy megismerje azt, amit meg kell ismernie, hogy az emberi szív tanulása megvalósuljon. De szükséges, hogy legyenek napok a sötétség közepén, hogy legyenek olyanok, akik enyhítik a lelkek szomjúságát és éhségét; olyanok, akik Jézus nyomdokain haladva és Isten Szentlelke által az élet Kenyerévé és Vizévé válnak a lelkek számára, akiknek erre a legnagyobb szükségük van, és akik szomjasan keresik a Mennyek Országát.

Kiáltsatok a Szentlélek kifürkészhetetlen Jelenlétéért, mert ha szívetek igaz és tiszta, akkor ez a titok világossá és megélhetővé válik szívetekben.

Ha ma azt mondom nektek, hogy ez lehetséges, akkor bíznotok kell a Szavaimban és követnetek kell a tanításomat; mert egykor Én voltam Isten Elsőszülött Fiának hordozója, és most Isteni Méhemben Isten Fiai, az új Krisztusok faját hordozom, akik újjá fognak születni, és akiknek az újjászületés pillanatában a mellükben lesz a Szívemben hordozott királyok Királya, Krisztus Jézus, a mi Urunk által megáldott Krisztusi esszencia.

Kedveseim, ez a nagy Isteni Terv; napról napra feltárul kis szívetek előtt. Ki fog megnyílni és ki fogja megpróbálni teljesíteni?

Imádságban és az Istennel való egyesülésben várlak benneteket.

Mária, a Szentháromság Isteni Fogantatásának Anyja

A LEGSZENTEBB ISTENANYA, SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSÉNEK AZ ÜZENETE URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK LUCÍA NŐVÉR SZÁMÁRA

Fényes és Megváltó Madárként megáldalak benneteket ma és mindig, és így pecsételem meg az összes kisgyermekem Szívemhez való kötődését.

Szeretteim, Szívem végtelen örömmel száll alá a Földre, mert a Megváltás eme áldott Házában bátorítást találok, hogy elvigyem azon lelkeknek, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Isten Szíve e hajnalán szeretném, ha a világ megtalálná azt a békét, amely nem létezik a nemzetekben. Uralkodjék szívetek között a Testvériség, amely a Szeretet és az Egység által erősödik.

Tárjátok ki a karotokat, hogy befogadjátok mindazokat, akik közelednek e Házhoz; ne féljetek befogadni gyermekeim közül a leginkább elveszetteket, mert Én megtalálom őket, és szíveteken keresztül visszaviszem őket Istenhez.

Szeretném, ha a Megváltás Házában gyakorolnátok mindenkivel a Szent Könyörületet, amely mindenek felett cselekszik. Tanuljatok meg egymás örök szolgálatában élni, mert így fogjátok egymásban felébreszteni aSzentlélek Szent Ajándékait.

Azt kértem, hogy ez a ház téglából és szalmából épüljön, hogy megtudjátok, hogyan kell egyszerűen szentségben élni. Azt akarom, hogy az egyszerű életben fedezzétek fel a Mennyek Országát, ahogyan a Názáreti Szent Családdal is történt.

Legyetek mindannyian olyan erényesek, segítőkészek és tiszták, mint József. Legyetek szeretetteljesek, befogadóak és imádságosak, mint Mária. Legyetek hűségesek Istenhez és az Ő Szent Tervéhez, bármilyen körülmények is adódjanak életetekben, és mint Jézus, soha se féljetek attól, hogy hordozzátok a keresztet, amelyet az Úr küld nektek; ellenkezőleg, fogadjátok el ezt a Szent Keresztet, ahogyan a Mester tette, aki megmutatta nektek a megváltás útját.

Gyermekeim, bár az Én Igém nem fog nálatok hangzani ezekben a hónapokban, Szemem bejárja e hely összes helyiségét, és ismeri mindegyikőtök szívének szükségét. Boldogságos Anyaként csendben figyellek benneteket, és az első adandó alkalommal, amikor megnyitjátok Előttem szívetek ajtaját, válaszolok szívetek hívására.

Ezen a napon szeretnék köszönetet mondani kicsinyeimnek, akik kitartanak ennek az Új Hajnalnak a melegében, akik naponta egyesülnek Szívemmel és Fiam Szívével. Tudjátok meg, kicsinyeim, hogy válaszoltok Hívásomra, és hogy megfeleltek Isten Akaratának.

Amikor Szívem találkozik a világban létező fájdalommal, nem csügged; tudja, hogy van egy kis téglából és szalmából készült hely, ahová visszatér, és ahol készen találja Szívem kevés, de hűséges katonáját.

Ne csüggedjetek a megpróbáltatásokkal szemben, mert az Úr megengedi, hogy megtapasztaljátok azokat, hogy megerősödjetek az elkövetkezendő időkre. Soha se felejtsétek el, hogy a Világegyetem Királya a Kereszt által érte el a mennyei dicsőséget, a Szeretet által, amely kitartott, amikor teste a Kereszten függött a világ összes nyomorúságáért.

Azért jöttem, hogy megerősítselek benneteket, hogy megvédjelek benneteket az érkező hidegtől, hogy Szívem Tüzében mindig találjatok egy biztonságos helyet, ahol megvigasztalhatjátok kis szíveteket.

Gyertek késedelem nélkül a Karomba, mert ezen a napon Isteni és Szent Édesanyátokként vagyok itt, mint egy olyan Anya, aki messziről jön, hogy gyermekeivel legyen, mert tudja, mennyire szükségük van a jelenlétére.

Mélységesen szeretlek benneteket, és mindig hálás leszek nektek, amiért Szívemre vártatok, és amiért válaszoltatok hívásomra.

A Szentlélek legyen a szívetekben.

Mária, a Szentháromság Isteni Fogantatásának Anyja és Auróra Szűzanyja
 

Amikor az üzenet véget ért, Mária egy ideig velünk maradt, és a következő imát kezdte el imádkozni:
 

A Szentlélekkel való egyesülés imája

A Megváltás és az Élet Szelleme,
Szentlélek, aki mindent helyreállít és megvilágosít,
szállj le a Rád váró szívekre,
töltsd be a hívó szíveket,
újítsd meg azok lényegét,
akik szenvednek a világon.

Ébreszd fel Ajándékaidat azokban,
akik örökké Istent akarják szolgálni.

Ébreszd fel Szellemedet a világon élő szívekben,
és találd meg mindegyikben Örök Lakhelyed,
hogy Isten Dicsősége megnyilvánuljon a Földön,
és az, ami Szent, keljen életre ebben a világban.

Ámen.
 

Rendkívüli üzenet
SZŰZ MÁRIA ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUIERA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA A MEGJELENÉS ALATT

Kedves gyermekeim!

Anyai Szívem ma eljut a ti szívetekhez, hogy megerősítse és örökre megőrizze Isteni Hívásomat. Szükségem van arra, hogy kicsiny szívetek véglegesen megnyíljon, hogy befogadja Szeretetemet és Fiam, Jézus Irgalmát.

Drága szeretteim, Szívem meg akar erősíteni benneteket a jövőre nézve. Oszlopokat akarok létrehozni, amelyek megnyitják az üdvösség kapuit, és mindennek ellenére hordozzák Békémet.

Gyermekeim, a mai nap, akárcsak 13-a, döntő nap a szívetek számára, amikor kis lényeiteknek igent kell mondaniuk anyai hívásomra, hogy az ima ereje életben és aktív állapotban tartson bennetek minden fénykódot, amelyet Szívem sugárzott rátok ez idő alatt.

Gyermekeim, annak ellenére, hogy a közeljövőben látszólag távol lesztek a Szívemtől, soha ne felejtsétek el, hogy csendben elkísérlek benneteket, a napi imádságban, amelyet a szívetek a Szívemnek szentel oda. Találjátok meg ebben a csendben az okot, hogy minden nap megerősítsétek a hiteteket és a bizalmatokat a Szívemben.

Szeretnék békességet építeni gyermekeimben, hogy ezt a békességet árasszák azoknak, akik nem látnak Engem, nem éreznek Engem és nem keresnek Engem az imádság által. Nyissátok meg szíveteket, kicsi gyermekeim, hogy örökre összekapcsolódhassak a szívetekkel, hogy mindegyikőtökben elhintsem azt a hitet, amely a támaszotok lesz.

Ezen a napon úgy szeretnélek benneteket előkészíteni, ahogyan a következő 13-án is fogom, a Szent Karácsonyra, amely Fiam, Jézus dicsőséges eljövetele a ti szívetekbe.

Kedveseim, ez a Karácsony egyesek számára zavaró tényező lesz. Ezen a napon sok lélek elveszíti azt a lehetőséget, hogy belépjen az Én Királyságomba, mert úgy dönt, hogy a sötétségbe merül. Hogy ezt kiegyenlítsem, a Szívem azt kívánja, hogy megtanítsam nektek a Karácsony igazi dicsőségét, amikor a kis Jézus megszülethet és megújulhat a szívetekben, és így megkezdődik a Krisztusi Szeretet növekedésének és érésének ciklusa a lelketekben.

Ezen a napon szükségem van arra, hogy anyai tanításomat teljes hitben fogadjátok el Szavaim által, és abban a bizonyosságban, hogy nem csak szimbólumokat hozok nektek, hanem nagy és valódi titkokat.

Szeretteim, készen álltok-e arra, hogy újra átéljétek azt a csodát, azt a nagy csodát, amelyet Fiam, Jézus élt át, hogy ma még több gyermekem élhesse át?

Várom a bátrakat és a merészeket ennek az útnak a végén, amely az Úr Királyságának bejárata.

Azon a dicsőséges napon, amelyet Királyságom összes angyala szeretettel vár, az egész világegyetem örömmel egyesül majd a ti szívetekkel. Így fogjátok megismerni az Örökkévalóságot, kedveseim.

Köszönöm, hogy követitek Béketerveimet, és hisztek Szívem ígéreteiben.

Szeretlek titeket, ahogyan Fiam, Jézus is szeret benneteket.

Szűz Mária, a Szentháromság Isteni Fogantatásának az Anyja

Rendkívüli üzenet
SZŰZ MÁRIA ÜZENETE, AMELYET A RENDKÍVÜLI MEGJELENÉSE ALATT ADOTT ÁT BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ma Szeplőtelen Szívem elhozza nektek a Szentlélek Jelenlétét, hogy megtisztítsa és megújítsa életeteket, mert nagy az Úr Irgalma.

Ma kis szívetek megváltó látogatást kapott Fiamtól, aki megkapta azt a Kegyelmet, hogy a Földön járjon, és véglegesen eltávolítsa a gonoszt, amely ostromolja a szíveteket.

Drága gyermekeim, Üzenetem rövid lesz, mert hatalmas Kegyelmet kaptatok a csendben. Most arra van szükségem, hogy szívetek átadja magát ennek a Kegyelemnek, hogy a lényetek az Irgalmasság forrásává váljon.

Testesüljön meg Békém, váljon életté, hogy megmutasssa az Úr Dicsőségét.

Várom, hogy kicsiny katonáim Szívem felé haladjanak. Soha ne adják fel az ellenséggel szemben, mert minden látszólagos sötétség mögött ott rejlik az a lehetőség, hogy megtapasztalják az Irgalmat, amelyet Szívem hoz nekik.

Így, kedves gyermekeim, a Szívem titokban jelen van minden próbatétel mögött. Soha nem hagylak el titeket, még akkor sem, ha sokszor csak Szerető Szememmel figyelhetlek titeket.

Szeplőtelen Szívem mindig gyermekeim mellett kíván lenni, és ma a saját Szívem az Úr előtt található, hogy egyetlen gyermekem se vesszen el.

Szeretteim, érezzétek, hogy ez a Szeretet, amelyet nektek hozok, végtelen, mert ez a nagy kulcs ahhoz, hogy állandóan a Szívemben lehessetek.

Ez a Szeretet, amelyet ma mindannyiótokba helyezek, az egyetlen üzenet, amelyet szeretnék átadni nektek, és amely minden szó mögött rejlik, azzal az egyetlen céllal, hogy mindnyájan érezzétek a Jelenlétemet.

Szeretlek titeket és örökké hálás vagyok nektek.

Szűz Mária, a Szentháromság Isteni Fogantatásának az Anyja

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT