A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA, A SZENT HÍVÁS ALKALMÁBÓL

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Szívemből Isten Csendjét közvetítem a világnak, azt a Csendet, amely sok mindenről beszél, Isten Csendjét, amely sok elmélkedésre készteti gyermekeit.

Íme Isten csendje, amely a belső csend felé hívja az emberiséget, hogy hagyja el e világ zajait, hogy a szív csendjében hallgasson Isten Igéjére, amely kibocsátja az Ő mindent átalakító felsőbbrendű energiájának erejét.

Íme Isten csendje, az Elsőszülött Fiú által, aki ma ismét eljön e világra, hogy megmentse az elveszett lelkeket, hogy megszabadítsa az elnyomás láncaitól sok olyan társamat, akik lelkileg a gonoszság foglyai. De kinyitom az ajtót Isten Csendje felé, mert ott szabadultok meg.

A gonosz nem ismeri a csendet, mert a csend elvezet titeket a belső egységhez, és a belső egységben megerősítitek magatokat, hogy szembenézzetek ezeknek az időknek a küzdelmeivel, hogy legyen elég bátorságotok és elég merészségetek szembenézni ezzel a bolygóbeli valósággal.

Isten Csendje megváltoztathatatlan. Szeretett Fia Szívén keresztül a Béke Üzenetét hozza el a világnak, de egyben a gondolkodás Üzenetét is, hogy teremtményeinek többsége ne veszítse el az isteni célt, és vegye észre, hogy ez a bolygó az emberiség miatt haldoklik, mindazért, amit az emberiség tesz vele nap mint nap.

Isten Csendje Irgalmas Szívem által, utoljára meghirdeti nektek, hogy térjetek meg szívből, tartsatok bűnbánatot, többé ne hágjátok át a természet törvényeit, mert senki sem ismeri azokat eme bolygó felszínén.

Isten Csendje Megdicsőült Szívemen keresztül, azt mondja nektek, hogy ne dacoljatok a Törvényekkel és ne dacoljatok az időkkel, mert senki sem tudja, mi lesz holnap.

Isten Csendje Megdicsőült Szívemen keresztül, azt mondja nektek, hogy ne dacoljatok a Törvényekkel és ne dacoljatok az időkkel, mert senki sem tudja, mi lesz holnap.

Szívemen keresztül Isten Csendje minden belső világhoz szól, mert közeleg a legkritikusabb időszak. A világjárvány és az éghajlati helyzet ezen a bolygón az idők végét jelzi, az Armageddon utolsó részének a preambuluma.

Az Apokalipszis ajtaja már tárva-nyitva van, és mivel nem tudjátok, mi az Apokalipszis, arra kérlek benneteket, hogy ne dacoljatok az Apokalipszissel, ne torzítsátok el az Apokalipszist a Föld férfiainak és nőinek gonosz cselekedeteivel; mert a szenvedés ebben a világban megszaporodott az idők során, és a bolygó felszínén még mindig vannak tudatok, amelyek élvezik mások szenvedését.

Megkérdezlek benneteket Isten csendjén keresztül:

Hol van az érzékenység és az emberi méltóság? Nem beszélek semmiféle szellemiségről, hanem valamiről, ami mélyen közel áll hozzátok.

Hol van az emberi testvériség?

Hol van az emberi szeretet, amely annak ellenére, hogy tökéletlen, soha nem lenne képes rosszra? Mindaz, amivel ma a világ szembesül, a világegyetem is szembesül veletek együtt; a galaxis Központi Napja egyre inkább erőteljes és átalakító sugarakat bocsát ki a tudat három síkjában.

Mivel nem ismeritek a világegyetem erős áramlatait, Isten Csendje szól hozzátok, és azt mondja nektek, hogy ne dacoljatok ezekkel az áramlatokkal, ne álljantok ellen ezeknek az áramlatoknak, de sajnos tudom, hogy sokan továbbra is így tesznek.

Ebben a pillanatban úgy jövök, mint az életetek egy nagy szellemi amnesztiája, és tovább bővítem ajánlatomat ebben a világegyetemben és ebben a Teremtésben, hogy ne csak Szenvedésem érdemei segítsenek benneteket, hanem Felemelkedésem és Szellemi Kormányzásom is kiigazítsa a világegyetem és a Törvény előtti minden hibátokat. Az emberi lény nem csak a tévedések lénye, ez egy tévhit, ám az ember nem ismeri a belső világegyetemét, mert teljes mértékben tagadja azt.

A belső világegyetemet Isten sok szeretettel adta nektek. Ez a belső világegyetem Isten Temploma, az Ő szent Tabernákuluma, ahol a Szentháromság jelen lehet az életetekben. De úgy tűnik, nem elég mindaz, amit adunk nektek, és tudom, hogy ez a többségnek nem jelent semmit, de az emberiség nagy egészének igen. Emiatt a korszakokon és az összes nemzedékeken át léteztek olyan nagy szentek és olyan tudatok, amelyek átadták magukat Nekem, akik nemcsak a saját bűneiket tették jóvá, hanem a világ bűneit is.

Ki más ajánlja fel magát Szívemnek és Isten Szívének, hogy az univerzum Szeretetének áldozata legyen?  Ez semmiképpen sem költői vagy misztikus. Ez egy lépés azoknak a tudatában, akik megkockáztatják, hogy Krisztusban és Krisztusért éljenek;  azoké, akik nyomorúságaik, hibáik vagy bűneik ellenére minden nap felkelnek, hogy újrakezdjék, mintha mi sem történt volna.

Ő az a Krisztus, aki nekem szenteli magát. Ez az a tudat, amely keresztre feszíti magát Értem, nemcsak önmagát adja a másikért, hanem él a másikért, szolgál a másikért, és átadja magát a Természet Élővilágáért; mert nemcsak az emberi lénynek van szüksége szeretetre, hanem az egész Élővilágnak is szüksége van szeretetre és megváltásra.

Ezzel a világpanorámával, amelyet ma Isten Csendjének mutatunk be, arra hívlak benneteket, hogy elmélkedjetek ezeken a tanításokon. Arra hívlak benneteket, hogy meditáljatok ezen az Üzeneten, az  elejétől a végéig, mert Szavaim elhallgatnak, és a világegyetem készül a Visszatérésemre, egy ismeretlen Visszatérésre a felszíni ember számára, mert csak Isten tudja, hogyan térek vissza, és Mennyei Anyám, aki a kereszt pillanatától a ti Anyátok, az emberiséghez való visszatérésem Őrzője. Ő Szívem titkainak őrzője.

Emiatt Anyám, aki a ti Édesanyátok, mindig arra kér benneteket, hogy imádkozzatok, hogy ne teljesedjenek be titkaim, amelyek az Én próféciáim, hanem csak Szívem nagy ígérete teljesedjék be mindegyikőtök számára, testvéreitek számára.

Mint a napfény, amely ma megvilágít titeket, úgy jövök el a Viláegyetemből. Így elhozom Szellemi Kormányzásomat ennek az Andromédának nevezett viláegyetemnek a szívéből, a Legfelsőbb Istenség kedvenc lakhelyéből, hogy vezesse, kísérje és irányítsa az egész anyagi világegyetemét.

Andromédából származom, ez az a hely, amelyet Isten adott nekem Mennybemenetelem után, mert a Trónján ülő Isten jobbján lenni, közel a Szívéhez, azt jelenti, hogy teljesítem Akaratát, ahogyan a Fia teljesítette azt Földi születésének kezdete óta.

Emiatt eljövök, hogy elmondjam minden társamnak, mindazoknak a lelkeknek, akik az életük bizonyos pontján Szeretetem áldozati részévé akarnak válni, hogy menjenek tovább, legyenek bátrak, kitartóak és elszántak, hogy a szívük soha sem hűljön ki, de langyos se legyen, hanem érezzék Szeretetem lángját, hogy képesek legyenek megújítani ezt a sebzett és felbolydult Földet, hogy meg tudják gyógyítani ezt a beteg és a lelki irányvonal hiánya miatt elveszett emberiséget.

De most újra megjelenek, hogy elhozzam a világnak Visszatérésem előkészítésének Üzenetét; de azért is jöttem, hogy Isten Csendjén keresztül elhozzam a Figyelmeztető Üzenetet az emberiségnek, mert Irgalmasságom ajtaja még mindig nyitva áll, és a lelkek még mindig alámerülnek a mélységek ajtaján keresztül.

Gyermekeim, ne rángasson vagy lökdössön a gonosz, de ne is ingereljétek. Legyen minden egyes ütés, amit kaptok, lemondó cselekedet és  őszinte áldozat azokért, akik még mindig ostorozzák Szívemet; különösen a Katolikus Egyház papjaiért, akik az egész világ szégyenei, mert rájuk bíztam nyájaimat, a legártatlanabb és legkisebb bárányaimat, ők az okai, hogy a különböző korszakok során az egyházon belüli események miatt a kicsinyek megkeresztelkedésének  lehetősége elveszett.

Ki fog tenni valamit azért, hogy visszafordítsa ezt? Ki lesz képes legyőzni a felháborodását és az igazságtalanságot, hogy megértse a bűnösöket, ahogy Én értem és szeretem őket? Tudnotok kell, társaim, hogy itt az ideje, hogy nagy merészséggel éljetek, hogy Szeretetem győzedelmeskedjen ezen a bolygón.

De nem a tudatlanságra hívlak benneteket, sem az éleslátás hiányára, mert az Én botom mér minden bűnt, de Szívem, és mindenekelőtt Irgalmasságom mindent átalakít és meggyógyít az Előttem megtérő szívben. Így képesek lesztek megérteni, hogyan oldódik fel a bűn a Szeretetben, és hogyan készteti a Szeretet a tudatot arra, hogy a történtek ellenére újragondolja és újjáépítse életét.

Sokkal tovább szeretnék beszélni hozzátok, de tudom, hogy belső világotoknak és lelkiismereteteknek időre van szüksége ahhoz, hogy megértsék Szavaimat, és mindenekelőtt képesek legyenek megragadni Üzenetem rezgését; mert nem azért jöttem, hogy bíráskodjak, hanem azért jövök ide, hogy Megmentőtök és Megváltótok legyek, mert ne feledjétek, hogy az Életemet adtam értetek a Kereszten, utolsó lélegzetem pillanatáig.

Kínszenvedésem minden másodpercét értetek, az emberiségért ajánlottam fel; ezért felkérem Szent Szívem hűséges követőit, hogy hívják segítségül Vérem erejét.

Arra hívlak benneteket, hogy mondjátok el mindazokat az imákat, amelyek Jézus erőteljes Vérét vonzzák a világba, hogy egyetemes Tudatosságom krisztusi kódjai bejussanak az emberiség beteg sejtjeibe, és minden megfordítható legyen.

Helyezzétek reményeteket és hiteteket Vérem erejébe, de ne várjatok eredményeket.

Az ima minden egyes pillanatát lemondóan ajánljátok fel, és engedjétek meg, hogy a szív imájának gyümölcsét oda helyezzem, ahol a legnagyobb szükség van rá, és azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

De mivel tudom, hogy felismeritek a bolygó helyzetét és az összes agressziót, amit a világ átél, arra kérlek benneteket, hogy újítsátok meg a hiteteket, és különösen a Belém vetett bizalmatokat.

Kérlek benneteket, hogy ne tegyétek azt, amit az apostolok tettek, hogy hit és bizalom hiányában ellenségeim körül vették őket, félelem ölelte át őket, és kételkedtek Krisztusban, magára hagyva és a kereszten függve.

Legyetek olyanok, mint a szent asszonyok, akik túlléptek minden helyzeten és nehézségen, legyetek olyanok, mint Krisztus első segítői a Földön, akik soha nem kételkedtek, akik nem féltek szembenézni semmiféle viszontagsággal, hogy az Úr közelében lehessenek, és a szeretet csókjaival meggyógyítsák őt; mert ezen szeretet csókjai, a szent asszonyok szeretetének csókjai voltak azok, amelyek a sírba helyezés utáni második napon bezárták az Úr Sebeit. Ez egy olyan titok, amelyet ma feltárok előttetek, a szeretet egyszerű, de valódi titka, amely hittel átadja magát az Úr Lábainál.

Ma Szívembe fogadok minden imát és szándékot.

Tudom, hogy mindegyikőtök, de családjaitok, szeretteitek, barátaitok, kollégáitok és nemzetei- tek is ezen idők végével néznek szembe; egy mindenki számára nagyon ismeretlen idő ez, amelyről sokan nem is tudják, hogyan éljék át. De ne féljetek, mert közel van Királyságom győzelme, és az Új Föld megszületik azokban a szívekben, amelyek hittek Bennem.

Mindazoknak, akik meghallgatnak Engem, tudják meg, hogy ismerem szándékaikat, kéréseiket, sőt imádságaikat is; legyetek türelmesek és kitartóak. Szellemi papságom megáld benneteket és megvilágítja lépteiteket, hogy ezeknek az időknek a sötétségét azzal a teljes bizalommal élhessétek át, hogy visszatérek.

Emiatt a szívükben kell élnem, sokkal több szívben kell jelen lennem úgy, ahogyan apostolaim és a szent asszonyok szívében is jelen voltam.

Ma újra átadom nektek azt a Parancsolatot, amelyet apostolaimnak és a szent asszonyoknak adtam: „Bocsássatok meg egymásnak és béküljetek ki, szeressétek egymást, ahogy Én szerettelek titeket, és ma is szeretlek titeket; mert a Mindenható Szeretetében mindent le tudtok győzni, de amikor elveszítitek ezt a Szeretet, sok időbe telik, míg újra el tudjátok azt érni, legyetek türelmesek a Szeretetben, és minden meggyógyul."

Az irántatok érzett Szeretetem legnagyobb élményét hagyom nektek a szellemi közösség által, és ne feledjétek, hogy az Oltáriszentségben van a megváltásotok és az életre való megújulásotok.

Az Atya Fia most visszavonul Isten Csendjébe, hogy még többen beléphessenek az Atya Csendjébe.

Feloldozlak, de egyben meg is áldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Ámen.

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Itt vagyok. Én vagyok Isten Napja, és azért jöttem a világra, hogy megvilágítsam ezt a sötét éjszakát, hogy eltávolítsam a sötétségből azokat, akik szenvednek ezen idők igazságtalanságától.

Itt vagyok. Én vagyok Isten Napja, és azért jöttem a világra, hogy felébresszem a gyógyulást, a békét és a megújulást a szívekben.

Itt vagyok. Én vagyok Isten Napja. Azért jöttem, hogy minden emberi szívnek átadjam örökkévaló Szívem szeretetét, hogy a lelkek ne veszítsék el a reményt vagy az örömöt, hogy tanúi lehessenek az emberiségbe való Visszatérésemnek.

Itt vagyok. Ezért vagyok Isten Napja, és elhozom a világnak Krisztus Eljövetelének üzenetét, a belső világok felkészítését a Megváltó várva várt Visszatérésére.

Tudom, hogy sok társam számára ebben a planetáris pillanatban nehéz átélni ezt az egész emberiség számára ismeretlen átmenetet; de arra kérlek titeket, hogy ne essetek kétségbe. Azért jöttem, hogy megkérjelek titeket, hogy ne engedjétek le a karotokat, hanem emeljétek fel, hogy fogadjátok mennyei ölelésemet.

Minden éjszaka, amikor a sötétség uralkodik, amikor a fájdalom elviselhetetlen mindazok számára, akik szenvednek ezekben az időkben, nemcsak a megtisztulásuk, hanem az emberiség és a bolygó helyzete miatt is; A mennyei torony Figyelőjeként jövök, hogy elhozzam társaimnak Szívem éber vigasztalását, megváltoztathatatlan Jelenlétemet, amely mozdíthatatlan, át nem ruházható és örök mindazok számára, akik hisznek Bennem.

Ezért én Isten Napjaként, az Istenség Napjaként jövök, hogy először a belső világokban bejelentsem a Mennyek Királyának következő érkezését. Azért is jöttem, hogy felkészítselek titeket arra, hogy továbbra is az idők végezetének apostolai legyetek, hogy megtanuljátok szeretni Akaratomat és teljesítsétek Akaratomat, ahogyan Isten Szívében meg van írva mindegyikőtök számára.

Ezekben az időkben sok éjjel hallottam gyermekeim, szolgáim és az imádkozó testvéreim imáit és könyörgéseit, különösen azokét, akiknek különböző okokból meg kellett tapasztalniuk egy szeretett személy távozását; és elmondom nektek, hogy mindezt a Szívemmel szemléltem, a legkisebbek szükségleteitől a  legidősebbek helyzetéig.

Szívem itt van, mint Isten Napja, mint Isten Eucharisztikus Napja, hogy újra átadja ezt az örök Közösségét, amely anyagtalan és isteni, ami lényegében irgalmas Szívem Szeretetének impulzusa; hogy legyen bennetek belső erő, merészség és sok bátorság; hogy ne vonszoljanak titeket magukkal ezen idők igazságtalanságai, a nemzetek inkoherenciái, a világ vezetői belátásának a hiánya.

Arra kérlek titeket, hogy legyetek Evangéliumom élő példái. Ne csak olvassátok az Evangéliumomat, hanem éljetek is az Evangéliumom szerint, és így, élő Igém részesei lesztek, a megváltás élő példái, amelyre minden szívet és lelket buzdítok.

Ne feledjétek, hogy az ég és a föld elmúlnak, de Szavaim mindig örökké zengőek maradnak, mint a Fény hatása azokban a szívekben, amelyek bíznak Bennem. És még ha körös-körül minden össze is omlik vagy elbukik, maradjatok talpon, és nem fogtok elpusztulni. Álljatok meg a Szeretet szilárdságával, amelyet adok nektek, hogy szembenézzetek saját megtisztulásotokkal és a bolygó megtisztulásával; mert Isten Napja itt van ma, Fatimában, mint az a nagy nap, amely valaha táncolt, táncolt mindenkinek, ezen a helyen, az égen.

De a Nap, amelyet ma hozok nektek, az az Isteni Forrás Napja, a Nap, amely mindig megvilágítja az időket, a helyzeteket és a generációkat. Legyetek bátrak és ne adjátok fel. Amikor fáj a szívetek, amikor fáj a lelketek, amikor már nincs erőtök folytatni, ne felejtsétek el azt mondani Nekem, hogy "Jézus, bízom Benned."

Ez a nagy kulcs, a mesterkulcs, amely megtartja mindazokat, akik hisznek Bennem, és még inkább azokat, akik a Szentségek szerint élnek.

A bolygóátmenet ezen időszaka arra késztet titeket, hogy megerősítsétek immateriális hiteteket, amelyben sokszor nem tudtátok fizikailag átvenni az Eucharisztia szentségét; de itt az ideje, hogy elmélyítsétek ezt az egyesülést Velem a Szellemi Közösség által, mert ott vagyok Én is jelen, amennyiben egy szív megnyílik, hogy meggyőződhesen arról, hogy benne vagyok, és hogy ez a szív Bennem van.

A világ, az emberiség még nem értette meg, mire van szüksége az Atyának. Tudjátok meg, hogy Isten, a Mennyei Atya szenved mindazért, ahogy éltek és amit tesztek, mindazokért, akik elhatárolódtak a Szeretettől, az Úttól és az Igazságtól. De azért jöttem, hogy visszatérjetek erre az Útra. Azért jöttem, mint Isten Napja, hogy átadjam nektek Isten Szeretetét, és azért is jöttem ide, hogy az Igazság szerint éljetek.

Ma, hogy itt vagyok veletek, ugyanazt érzem, mint több mint kétezer évvel ezelőtt, belépve társaim szívének Utolsó Vacsora termébe, hogy érezzétek Jelenlétemet, érezzétek Erősségemet, és így lépjetek be Békémbe; mert ami még eljövendő az emberiség számára, az nagyon fájdalmas lesz, de ha a szívek nem felejtik el az ima, az áldozat és a lemondás fogadalmát, sok helyzet elkerülhető lesz, különösen azok által, akik imádják Eucharisztikus Szívemet.

A hitem bennük van, és ők a Fény lángjai lesznek e sötét világ számára. Az imádó szívekben mélyen rejlő Fényt fogom feltétel nélkül elérhetővé tenni a belső világok számára, amelyeknek a legnagyobb szükségük van erre, a világ ama vidékei számára, amelyek elveszítették a békét. És azok a szívek, amelyek az Eucharisztikus Szívem imádata fényének lángjaivá változtak, Velem együtt fogják átformálni ennek az emberiségnek a következetlenségeit, az igazságtalanságokat, a sérelmeket, sok szív szenvedését, különösen azoknak a családoknak a szenvedését, akik más nemzetekbe emigrálnak, új lehetőséget keresnek, amelyet még nem találtak meg.

Mert e világ közömbössége olyan nagy, hogy még nem vették észre, hogy Én voltam az, aki sok nemzet ajtaján kopogtam, menedéket, enyhülést, oltalmat és táplálékot keresve a túlélésért.

Ki lesz hajlandó ebben az utolsó időben eljönni Velem a poklokig, és nem félni a gonosztól, és a megkísértés helyett, sokkal inkább szembe  nézni vele az ima, az imádás és a Velem való Eucharisztikus Közösség legfőbb stratégiájának segítségével?

Sohasem adok nektek kardot, hogy kard ellen harcoljatok, mert aki karddal harcol, kard által fog elveszni.

Meg kell tanulnotok úgy élni, ahogy Én éltem értetek itt a Földön. Képesek lennétek-e megtenni azt, amit Én tettem értetek és még egy kicsit többet? Képesek lennétek arra, amire a Mesteretek, hogy az utolsó vacsorán, tudván mindent, amit átélni és szenvedni fog értetek, nem szűnt meg éreztetni apostolaival  Szeretetét és isteni Együttérzését?

Csak arra van szükségem, hogy legyen bátorságotok a fejeteket a mellemre hajtani, amikor nem tudjátok tovább tenni. Annyira egyszerű, hogy sokan még mindig nem merik megtenni.

Azért jöttem ide, hogy megtanítsam, hogyan kell legyőzni saját korlátaitokat. Azért jöttem ide, hogy megtanítsalak titeket arra, hogyan alakítsátok át ellenállásotokat addig a pontig, amire szükségem van, hogy teljes mértékben az Akaratom szerint éljetek.

El akarom mondani, hogy ebben a pillanatban mindenkivel együtt vagyok; és hogy a Szívemben hordozom az összes szükségletet, bármennyire kicsinek is tűnnek, mert Számomra minden fontos, még a legészrevehetetlenebb és a legcsendesebb is, még az is, amit csak Én látok; Mesteretek és Uratok mindent figyelemmel kísér.
De azért jöttem, hogy megtanítsalak benneteket, hogy a Szeretet által mindennek megvan a maga ideje, és mindennek, amit átélhettek, mint például az igazságtalanságnak vagy a szenvedésnek szellemi indítéka van, és ebben a ciklusban meg kell tanulnotok hozzáférni, megismerni és elmélyíteni, hogy ne csak áldozatoknak tekintsétek magatokat, hanem a gonosz Szeretetté való átalakításának aktív részeseinek, a Szeretet diadalának mindenben.

Isten Napja eljön, hogy ma itt veletek ünnepelje az első eucharisztikus ünnepséget, hogy a lelkek átélhessék a Szellemi Közösséget, különösen azok a lelkek, akik itt vannak Európában, Afrikában és a Közel -Keleten. E szférák felé fog eljutni ez a megszentelés, mint együttérzés és szellemi áldás cselekedete azok számára, akiknek a legnagyobb szüksége van rá.

Ezt a pillanatot megelőzően különleges üzenetet szeretnék küldeni az Egyesült Államokban élő lányomnak, tudom, hogy emigrált Libanonból abba az országba, családjával együtt, különösen beteg kisfiával, aki, mint sok gyermek ebben a pillanatban, minden elmúló napon felajánlja magát Szeretetem áldozatául az emberiség megváltásáért és átalakításáért.

Bátor kis lelkek, akik nagy áldozatokat hoznak, ugyanúgy, mint a fatimai pásztorok, hogy mindazoknak legyen még egy utolsó esélye, akiket már az utolsó ítélet napján elítélnek; ezért ezek a lelkek a Szeretetem áldozatai.

Azt akarom mondani ennek a libanoni édesanyának, aki nemrég elvesztette a fiát, hogy már ne szenvedjen többet, mert a fia Velem van a Paradicsomban. A legkisebbek azok, akik ártatlanságuk és tisztaságuk miatt legkönnyebben érik el  a Szívemet.

Ezért azt mondom ennek a libanoni édesanyának, hogy legyen boldog, és ajánlja fel ezt a pillanatot Istennek, mint jóvátételt és irgalmat, mindazért, amit kisfia szenvedett az Egyesült Államok kórházában, ahol már többször jártam.

Jean itt van Velem, maradj békében.

Ünnepeljünk.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Uram, azért ajánljuk ezt a tömjént, hogy felemelj minden lelket Mennyei Egyházad szíve felé. Ámen.

Uram, ezt a vizet szívünk és lelkünk megtisztítására ajánljuk fel, hogy Krisztus Szeretetének diadala által elfogadhatóvá és elfogadottá váljunk a megváltás és a megbékélés mintájaként Isten kezében.Ámen.

Válaszolva Jézus Szent Szívének kérésére, ebben a pillanatban egyesülünk Isteni Akaratával; Kérjük, hogy adja meg nekünk azt a belső Kegyelmet, hogy ezt minden nap meg tudjuk élni, hogy az Ő Szeretetének a Terve megnyilvánulhasson e bolygó felszínén.

Jézus jelenléte előtt szellemileg és tudatilag egyesülünk Vele, és ezt a pillanatot a megújulás és a béke örömében ünnepeljük meg, amelyet ebben az időben hoz nekünk.

Ehhez, egy pillanatra, szívünk csendjében elismerjük hibáinkat, és bocsánatot kérünk, hogy megbékélő Szelleme belénk áramoljon, és tiszta szívünkkel megélhessük ennek a Szellemi Közösségnek az örömét.
 

Ó! Krisztus Vére,
amely kiáradt a világra,
tisztítsd meg lelkünket,
enyhítsd meg a szívünket.
Könyörülj rajtunk, Uram.
Ámen.
(kétszer)

 

Azon az éjszakán, Jézus letartóztatása előtt, összegyűjtötte a tanítványait az Utolsó Vacsora termében, hogy megalapítsa az Eucharisztiát, Szeretetének legnagyobb Örökségét az egész emberiség és a bolygó számára.

Így történt, hogy abban az órában Urunk vette a kenyeret, felemelte Istennek és felajánlotta az Atyának, hogy a kenyér az Ő Testévé váljon.

Jézus azonnal megtörte és felajánlotta apostolainak, és ezt mondta nekik: "Vegyétek és egyétek, mert ez az Én Testem, amelyet az embereknek adnak át a bűnök bocsánatára."
 

Dícsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dícsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dícsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Ámen.

 

Azután,  mielőtt befejezte volna a vacsorát, Jézus a Kezébe vette a Kelyhet, és felajánlotta Istennek, hogy az Ő Vérévé váljon, majd felajánlotta társainak, mondván:

"Vegyétek és igyátok, mert ez az Én Vérem Kelyhe, az új és örök Szövetség Vére, amelyet a Megváltótok fog kiontani minden bűn megbocsátására. Tegyétek ezt az Én emlékezetemre, amíg vissza nem térek a világba ."
 

Dícsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dícsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dícsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Ámen.

 

Itt van Krisztus Teste és Vére. Örüljenek azok a szívek, akik ezt az Isteni Szentséget használják, hogy létrejöjjön a Béke.

Az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel egyesülve elimádkozzuk azt az imát, amelyet Jézus tanított meg nekünk, hogy beteljesítsük ezt a megszentelést és az oltár felajánlását.

Ima: "Mi Atyánk".

Kihirdetjük a Békét e bolygón, minden szívben. Krisztus békéje és szeretete szálljon le a Földre.
 

Uram, nem vagyok méltó arra, hogy belépj a házamba,
de egy szavad elég lesz ahhoz, hogy meggyógyítson.
Ámen.

 

Világszerte minden testvérünknek bejelentjük a Szellemi Közösséget Urunkkal.

A Fény erőteljes formája belép a lelkek belső világába, hogy a lelkek Krisztussal egyesüljenek.
 

Szentháromság,
Atya, Fiú és Szentlélek,
Mélységesen imádlak 
és felajánlom nektek Jézus Krisztus legdrágább Testét, Vérét, Lelkét és Istenségét,
amelyek a Föld minden szentélyében jelen vannak,
a megsértések, a szentségtörések
és a közöny ellenszolgáltatásaként,
amellyel megsértik Őt.
Legszentebb Szíve,
és Mária Szeplőtelen Szíve
végtelen érdemeiért
kérem a szegény bűnösök megtérését.
Ámen.

 

Ma Isten Fatimai Napja békében visszavonulhat, azzal a tökéletes meggyőződéssel, hogy hatást az gyakorolt minden lehetséges lélekre.

Áldlak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Menjetek a Békémben.

Rendkívüli üzenet
A MEGDICSŐÍTETT KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 95. MARATONJA ALKALMÁBÓL

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Örömteli harangszóval fogadtak Engem Európában, mert elérkezett az idő, hogy ismét összegyűjtsem tanítványaimat. Azokat, akik Velem voltak a múltban, akik részesei voltak  földi utamnak, akik az Igém szerint éltek, akik megtartották Parancsolataimat, akik életüket mások szolgálatára fordították.

Azért jövök ma, Európába és az egész világba, hogy minden tudat belülről szemlélje a dolgokat, és a bensőjén, nem pedig az elméjén keresztül, érezhesse és megérthesse, milyen ez a világ valójában, egy káosszal, zavarodottsággal és szenvedéssel teli bolygó.

De nem azért jöttem, hogy megismételjem ezeket a dolgokat, mert tudom, hogy már ismeritek ezeket. Amit tudnotok kell, társaim, az az, hogy itt az ideje a megoldás megkeresésének.

Ez nem külső megoldás lesz, hanem belső megoldás, az arról való mély és igaz meggyőződés, hogy feltétlenül egyesülnötök kell Istennel.

Így megengeditek, hogy mennyei Papságom megvalósuljon ezen a bolygón, mindazokon keresztül, akik ebben a nemzetségben, ebben a munkában, ebben a szent feladatban szolgálnak Nekem.

Szükségem van arra, hogy nézzetek a belsőtökbe, és ne a dolgok tökéletlenségét lássátok, hanem felismerjétek Isten Kegyelmét, azt a Kegyelmet, amely vezet és fenntart titeket mindezideig.

Ily módon minden balsors, ami körülöttetek van, eltörpül; mert az igazi tanítvány a kihívásokon, a célokon, a szent Cél teljesítésén keresztül kovácsolódik.

Szükségem van arra, hogy Európa felébredjen kényelmének álmából, és kész legyen ezeknek az időknek az azonnali cselekedeteire, a szolgálatra, amely magában foglalja és kielégíti a nemzetek - különösen a legszegényebb nemzetek, például Afrika – szükségleteit.

Ily módon hajlandóságuk, önátadásuk, valódi önadakozásuk által más lelkeket is arra buzdítanak, hogy gyakorolják ugyanezt, hogy ez az adósság, amely Európáé, különösen Dél-Amerika iránt, egyszer és mindenkorra törleszthető legyen; és már ne legyen több következménye, olyan sebek vagy jelek, amelyek emlékeztetnék testvéreiket mindarra, amit más időkben tettek.

Lys Királysága szentélyén keresztül azért jöttem, hogy megadjam nektek a megbocsátás lehetőségét, hogy lehetséges legyen számotokraa a megváltás.

Ezért bátran és határozottan készüljetek fel. A vészhelyzet csak fokozódni fog, a kereslet csak növekedni fog. Ideje kikovácsolni az igaz tanítványt, az önfeláldozó lelket, aki feláldozza magát Értem. Ily módon nem lesz akadályom, hogy közbenjárjak értetek és nemzeteitekért.

Európa szívéből kell fakadnia a tudat átalakulásánnak; önfeláldozó, feltétel nélküli, tettre kész, érett, bölcs és odaadó tudattá kell válnia; olyan tudattá, amely jótékonyságot, jót, békét, testvériséget és együttműködést kovácsolhat; és nem pedig a legszegényebb országok leigázását.

Mindenki felelős azért, ami ma a világban történik; mindenki a maga szintjén, mindenki a maga iskolája szerint. Azonban egy a sors, egy az út, és egy az igazság, mégpedig az, amelyet ma elhozok nektek, hogy  felnyissam a szemeteket, a tudat szemét, hogy szívetek átérezze mindazt, amit mondok nektek.

Ily módon tudom belétek helyezni a Terveimet, bizalom és hűség, készség és válaszadás közepette, melyeknek belőletek kell fakadni ahhoz, hogy a Hierarchia beavatkozhasson és segíthessen.

Kezemen keresztül megvilágítom Atyám Terveit, és bemutatom azokat egész Európának és az egész világnak.

Úgy döntöttünk, hogy visszatérünk ide, még ha a világ más részein lévő szükségletek nagyobbak is, mert ha nem következik be váltazás ezen a helyen a tudat gyökeréből kiindulva, akkor az emberiség többi részében sem lesz változás. Ezzel megérthetitek, társaim, hol kezdődött minden, honnan származik a letérés az útról.

A Szeretet által jövök, hogy elhelyezzem Fényemet és Bölcsességemet, hogy felébredjenek az Új Krisztusok és odaadják magukat a szolgálatra.

Az európai imacsoportok és zarándokok közötti egység mindig nagyon fontos lesz. Most, hogy a következmények és a káosz szétválasztott titeket egymástól, méh inkább össze kell fognotok, mint valaha; de szívből és valóban tartsatok össze, a az embertársaitok iránti testvériség és testvéri szövetség mély érzésével.

Ezzel nyitva tartjátok majd az Irgalmam felé vezető ajtót, és Európát nem sújtja majd oly mértékben mindaz, amit nem jól csinált.

Tudjátok, társaim, hogy az Isteni Igazságszolgáltatás ajtaja kinyílófélben van. Azt akarom, hogy önfeláldozásotokon, odaadásotokon és lemondásotokon keresztül feltartóztathassam ezt az ajtót, hogy ne nyíljon ki, és így Szívem Irgalmának folyama kiömölhessen Európára és az egész világra, amint az egykor Lengyelországban történt, amikor Felfedtem a világnak Isteni és Felfoghatatlan Irgalmasságomat.

Azt akarom, hogy lelketek áldozza oda magát Szeretetemnek. Azt akarom, hogy lelketek legyen a mentség a világ által napról napra elkövetett hibákra; mert e bolygó egyensúlya megbomlott, kibillent és meghasonlott.

Nektek olyan értékes dolgoknak kell lennetek a Kezemben, olyan eszközöknek kell lennetek, amelyek révén előmozdíthatom a békét és a Terv megvalósulását. Ily módon, társaim, sokak, nagyon sokak számára véget ér majd a szenvedés és a gyötrődés.

Hadd váljanak európai nemzeteitek a menekültek számára menedékké és oltalommá, mert Én vagyok az, Aki kopogtatok nemzeteitek, kormányaitok és otthonaitok ajtaján, hogy befogadhassatok Engem.

Sokszor jártam ezen a földön, Európa földjén. Sokszor utasítottak el gyermekként, szenvedő anyaként, beteg öregként, olyan emberként, akit azért nem fogadnak el, mert külföldi.

Most, hogy Szeretetem hajtóereje által tudatotok kitágult, arra hívlak benneteket, hogy újuljatok meg, mégpedig bátorságban és nem a bűntudatban. Arra hívlak benneteket, hogy érezzétek az örömöt, hogy képesek vagytok helyesen cselekedni és képesek vagytok felhagyni a helytelen cselekedetekkel; azokkal, amelyek nem tartoznak sem a Törvényhez, sem a Tervhez, amelyek nem tartoznak a testvériséghez, sem a testvéri szövetséghez.

Váljon érzékenyebbé a szívetek, nyugodjon meg az elmétek, nyíljon meg a szellemetek, hogy az Európában annyira fontos időszakra vonatkozó Terveimet belétek helyezhessem.

Így sok benső központ hasznára válik majd ennek a kontinensnek és az egész világnak, mert tanítványaim következetessége által a beavatkozás mélyebb és közvetlenebb lesz.

Azért jöttem, hogy a tudomásotokra hozzam a dolgokat és nem azért, hogy büntetésről beszéljek. Azért jöttem, hogy időben beszéljek veletek, mielőtt lejár az idő. A bolygó ezen régiójának Testvérisége arra vár, hogy igent mondjatok.

Emiatt fontos, hogy alakítsátok át a formákat, sőt az eljárásokat is. A Hierarchia követése és kísérése nem csak az, hogy egyesülünk Vele. A Hierarchia követése és kísérése a Hierarchiát éli, reagál rá, cselekszik.

Elhoztam ide, Európába a Kegyelem Irgalom Rend Dél-Amerikában tartózkodó csoportjának egy részét, hogy érezzétek, hogy támogatnak titeket; hogy tudjátok, hogy Szent Szíveink kivételező szeretettel a Fatimai Királyságban lesznek, és mivel a fatimai királyságban lesznek, egész Európával lesznek, elkísérve minden szükségletet, helyzetet, szándékot és könyörgést, még a Távol-Keleten is.

Ezért fel kell készülnötök az idők végének utolsó ciklusára; itt a pillanat és itt az óra.

Én kinyitom előttetek Szívem ajtaját, hogy beléphessetek Szellemem Templomába, és közösségbe léphessetek Bölcsességem és Szeretetem Forrásával.

Azért jöttem, hogy bátorrá tegyelek titeket. Azért jöttem, hogy bátorítsalak benneteket, hogy éljetek az eltökéltség tüzében, hogy amit fel kell építeni, azt egyszer s mindenkorra építsétek fel.

Azért jöttem, hogy Áldásomat hozzam Európába, mert Szívem szereti ezt a földrészt, amelynek olyan értékes gyökerei és hagyományai vannak, amelyek fokozatosan veszendőbe mentek a modernitás miatt.

Az európaiak dolgos nép, és ezt megosztották és továbbadták utódaiknak, sok leszármazottjuknak, akik Dél -Amerikában és a világ más részein vannak. Továbbra is hajtsa előre ez a munkaszellem a Terv megvalósulását.

Így azért jöttem, hogy rátok hagyjam ezt az üzenetet erre az új Maratonra, hogy tudjátok, hogy itt vagyok, Atyám feltétel nélküli Szelleme alatt, aki az Atyátok, a mi Mennyei Atyánk.

Azért jöttem ebbe a belső Szentélybe, hogy megtartsam ezt a megújulást hozó Úrvacsorát, ezt az Úrvacsorát, amelyben megerősíthetitek fogadalmaitokat, hogy ezáltal a Szeretet és Megváltás Terve megvalósulhasson.

Ünnepeljétek meg ezt a pillanatot azokért, akik nem tudják megünnepelni. Dicsérjétek ezt a pillanatot azokért, akik nem tudják dicsérni, mert a alávetettség és a rabszolgaság, a elűzetés és a háború, a megsemmisülés és a káosz csendjében vannak.

Ismerjétek fel, hogy nem vagytok egyedül, és ahogy a Kezem felétek tárul, Szívem kitágul a világ felé, hogy mindenki a Békém Sugarai alatt lehessen.

Ajánljátok fel ezt az Isteni Irgalmasság Maratonját Mesteretek és Uratok Európára, Afrikára és a Közel-Keletre vontkozó összes Tervéért.

A Munkának most mindenképpen ki kell terjednie, nemcsak Irgalmasságom Munkájának, hanem a humanitárius küldetések Munkájának is, mert Szeretetemnek továbbra is enyhítenie kell az ártatlanok szenvedését.

A Békémet adom nektek, és arra kérlek titeket, hogy menjetek az Én Békémben, bízva abban, hogy új idő jön. Ez a Mennyek Országának, az Új Emberiségnek, a béke ezer évének eljövendő ideje.

Áldalak titeket szellemi Papságom alatt, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A MEGDICSŐÍTETT KRISZTUS JÉZUS JELENÉSE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERIASBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Ma azért jövök ide, hogy Mellettem legyetek. Úgy jövök erre a helyre, ahogy sokszor elmentem Kibehóba, hogy hirdessem az megmenekülés Üzenetét, de az idők végének az Üzenetét is.

Ez a meghirdetett idő most van itt, most haladtok keresztül az idők végezetén; ez a kihívások, de a bizonytalan pillanatok ideje is, amelyben a lelkek még nem tudják, hogy melyik úton kell haladniuk, vagy melyik irányban kell elindulniuk, hogy eljussanak Atyám Szívéhez.

Ezért Én itt vagyok és mindig is itt leszek, még akkor is, ha az elkövetkezendő időkben nem jelenek meg.

Szeretetemnek minden emberi szívben visszhangoznia kell. Szavamnak minden lélekben úgy kell szólni, hogy ez az értékes Örökség, amelyet az idők folyamán átadtam nektek, és amely előbb-utóbb eljuttat benneteket arra, hogy felfedezzétek magatokban azokat az erényeket, amelyeket annyira sok szeretettel hagytam rátok.

Drága adottságok ezek, amelyekre Istennek ebben az időben szüksége van, hogy gyermekein keresztül elvégezhesse az Irgalom és a Megváltás munkáját, az idők tetőfoka, amelyben minden léleknek lehetősége lesz a megszabadulás megtapasztalására.

Ma olyan világot szemlélek, amely még mindig haláltusát vív, olyan világot, amelyet megoszt a hatalom és az ambíció, a háborúk és az elvándorlás; megsebzett világot, megbántott világot, lepusztított világot, amely még mindig nem akar megváltozni.

De ne féljetek, ne is rémüldözzetek, a kereszt, amelyet Én adok át egyenként mindegyikőtöknek, végső, meghatározó kereszt, de egyben ismeretlen kereszt is, amely bátorrá és elszánttá tesz titeket, és arra indít benneteket, hogy megtaláljátok az Isteni Akarat végrehajtásának módját.

Tudom, hogy sokan szenvednek amiatt, amit a mostani időkben megtapasztalnak, különösen azok a népek, akiket a saját testvéreik gyaláznak meg; azok a helyek, ahol sötétség uralkodik és szertefoszlik a béke. Arra kérlek titeket, hogy legyetek kitartóak az ima erejében, hogy az ima felépíthesse azt, ami másként lehetetlennek tűnne, hogy az imádság létrehozhassa azt, ami amúgy túl távolinak tűnne. Legyetek eltökéltek a hitben,  ebben a pillanatban, mert így mindent megértetek majd, ami a mostani időkben történik. Míg itt vagyok, az összes szükségletet szemlélem, ezekből sok van, az Én segítségemre van szükségük. De el akarok mondani valamit, amit egyszer Kibehóban mondtam: hogy ebben a végső időben, csak aki - bármi történjék is - a Szívemben van és a Szívemben él, csak az nem vész majd el és segít majd azoknak, akik nem tudják ezt megtenni.

Ezért a lényeg, hogy mindent, amit átéltek és mindent, amit tesztek, szeretetből kell tennetek, szilárd szeretetből, következetes szeretetből, olyan szeretetből, amely nem sürget, olyan szereteteből, amely előre lép és épít, olyan szeretetből, amely odaadja és átadja magát anélkül, hogy tudná, hogy mi következik utána.

A szeretet megváltoztathatatlan útmutató számotokra, ez az út tartja össze az Istennel való egységet, különösen ezekben a végső időkben, amikor minden lépést és minden cselekedetet előre meg kell fontolnotok a szeretet alapján és azon áldások alapján, amelyeket ez a Szeretet épít fel bennetek.

Ha az emberiség kicsit is odafigyelne erre a példára, amit mutatok, sok kaotikus helyzet nem létezne. De az emberiség kisajátította a szeretetet, egészen addig a pontig, hogy azt hiszi, hogy maga dönti el, hogy szeret vagy nem szeret, hogy elfogad vagy elutasít.

Társaim, ez nem Szeretet. A szeretet még ismeretlen számotokra, az a Szeretet, amely a Forrásból származik, az a Szeretet, amely az Atyától származik, egy olyan Szeretet, amely mindig áldozatra késztet benneteket, hogy teljes mértékben megtapasztaljátok a szent lemondást, anélkül, hogy bármit is várnátok cserébe.

Tudom, hogy ez egy olyan lépés, amelyet sokan nem mernek megtenni; De ha Én itt vagyok, és Én vagyok a Mesteretek, akkor talán nem lehetetlen átélni ezt a Szeretetet, ezt a feltétel nélküli és önzetlen Szeretetet, olyan Szeretetet, amelynek nincs vesztenivalója, de mindent odaad, hogy építsen és fejlődjön?

Ha nem gondoljátok át nap mint nap ezt a kérdést, hogyan fogtok felülkerekedni a saját akadályaitokon, és hogyan fog az emberiség felülkerekedni a saját akadályain?

Hogyan fog eltűnni a káosz, ha a lelkek nem mélyülnek el a szeretet fokozataiban? Semmiképpen sem lehetetlen elérni ezt; ugyanúgy, ahogy ma titeket tanítalak erre, úgy tanítottam erre az apostolaimat is.

Szemléljétek minden egyes apostol életének eredményeit, mit értek el és mit tettek Értem, mit tettek a Teremtőért.

A szeretet önmagatok ürességébe vezet, egy olyan ürességbe, ahol megtalálható a Teljesség, ahol nincsenek hiányosságok, elégedetlenségek vagy akár zavarok.

A lelkeknek meg kell tapasztalniuk Szívem Szeretetét, hogy megtanuljanak Isten Szívében élni, végtelen és felfoghatatlan szeretetében.

Ha az életetek és a testvéreitek élete által előmozdítjátok a Tökéletesebb Szeretetet, ha folyamatosan elültetitek és művelitek ezt a Szeretetet, azzal előkészítitek Visszatérésem alapjait, mert pihenőhelyre lelek társaim szívében, olyan helyem lesz, ahová visszatérhetek, hogy véget vessek a világ szenvedésének.

Ma elmélkedő Szellememmel jövök, Jézus Szent Szíve elmélkedő Szellemével, mert eme állapot felé akarlak vezetni titeket; Azt akarom, hogy függetlenül attól, hogy ebben a kritikus és nehéz időszakban mit éltek át az anyagi vagy akár a szellemi életben, helyezzétek a szíveteket és az elméteket az Istenen való elmélkedés világegyetemébe, ahol nincs kettősség, nincsenek különbségek vagy konfliktusok. Így felemelitek a tudatot és az emberiséget e harmónia és béke állapotába, és megengeditek, hogy Isten Szeretetének az áramlata valóságosabb és elevenebb legyen ezen az anyagi síkon, nemcsak imáitok által, hanem minden napi cselekedetetek által is. Ez nemcsak a szeretteitekre sugározhat, hanem az összes térségre és helyre is, ahol éppen tartózkodtok.

A szeretet az emberiség meggyógyulásának a kulcsa, az a kulcs, amely megnyitja az ajtót egy új, a mostanitól eltérő idő előtt, egy valóságos idő előtt, ahol örökké Isten akarata szerint fogtok élni.

Bárcsak a lelketek erre az útra törekedne, az Új Emberi Faj, az Új Föld, egy új bolygó felé, amely mentes a perverziótól, a hatalom gyakorlásától, a büntetlenségtől, a szenvedéstől  de még a betegségektől is.

Az a szív, amely szeret, sohasem betegszik meg. Ez nem csak egy Törvény, hanem egy elv is a tudat három síkján: a lelki, a mentális és az anyagi síkon. Ha nem sikerül szeretnetek, térjetek vissza az elvesztett útra, legyetek jótékonyak a szeretetben, és így minden meggyógyulhat.

Nincs más mondanivalóm, mint ez. Tudom, hogy sokan nagyszerű válaszokat vagy akár ismeretlen válaszokat vártok; de ez nagyon egyszerű, társaim, itt vagyok, Jézus Szent Szíve vagyok, és nem csak azért jöttem, hogy tanítsalak benneteket, de azért is, hogy ugyanazt sugározzam felétek, amit mély érzésként osztottam meg minden apostolommal.

Ily módon jövök el, Krisztus újbóli Megjelenése által, ahogy az Utolsó Vacsorára is ejöttem, hogy felkészítselek titeket a Visszatérésemre, hogy nagyon egyszerű kulcsokat adjak át nektek, hogy nehogy eltévedjetek, és szem előtt tartsátok az alapvető dolgokat.

Az Atya mindezt megtanította Nekem, amikor itt voltam, ezen a világon, és negyven napot töltöttem el a sivatagban.

Ma ezt a szeretetélményt hozom el a számotokra, amelyet a sivatagban való látszólagos elhagyatottságban éltem át és amely ott töltött el Engem.

Nemcsak arra hívlak el benneteket, hogy találjátok meg Istent ebben a sivatagban, ahogyan jelen pillanatban megélhetitek ezt, de arra is, hogy tudjátok meg, hogy Én ott vagyok, láthatatlanul és csendesen, és elkísérem mindazokat, akik az Enyéimek, azokat, akik keresztül mernek menni belső világuk sivatagán, hogy egyszer rátaláljanak a Mennyország Fényére.

Örüljetek, ha úgy érzitek, hogy Rám szomjaztok; örüljetek, ha nem találtok Rám; mert megerősítelek titeket, apostolaimmá teszlek titeket.

Mindig kinyújtom a Kezemet azok felé, akiknek szükségük van rá. Kövessétek az Utamat, és minden megújul, főként a bensőtökben; és hogy ez megtörténjen, ne álljatok ellen, ne süllyesszétek el   magatokat. Ne állítsatok felesleges feltételeket, legyetek okosak és higgyetek, mert a sivatag nem örökkévaló; de ez a nagy lehetőség számotokra, hogy megszabaduljatok magatoktól, hogy újra meztelenek lehessetek Isten előtt, hogy azok legyetek, akik vagytok, és nem azok, aminek látszotok, hogy felfedhessétek a lelketek lényegének szellemi valóságát, mert minden egyéb átmeneti.

Szeretném ma átadni Hitem erejét mindazoknak, akiknek szükségük van rá, és arra kérni az Atyát, hogy tegyen titeket belsőleg bátorrá és erőssé; arra kérni az Örök Atyát, hogy legyen bátorságotok és legyetek határozottak abban, hogy átkeljetek ezen a végleges időn; és hogy megadja nektek azt a Kegyelmet, amelyet a Fiának adott meg a sivatagban eltöltött negyven nap alatt, ahol az Elsőszülött Fiú élte nagy előkészítő szintézisét a Kereszt felvállalására.

Irgalmas Szívem Hitén keresztül fogadjátok el ezt az áldást, hogy az Atyához vezető utak épüljenek tovább életetek példái és a szívetek megváltása által.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Krisztus kérésére énekeljük el a következő dalt: "A Szeretet Apostolai", és engedjük meg, hogy mindannyiunk lelke megerősödjön az apostolkodás eme útján, és álljunk teljesen mindannak a rendelkezésére, amit meg kell tenni és amiben szolgálni kell, anélkül, hogy bármit is várnánk cserébe, ahogyan Ő kérte ezt tőlünk.

És hogy megerősíthessük fogadalmunkat és kifejezhessük a hálánkat is Jézus Szent Szíve előtt. Készítsen fel minket arra ez a dal, amelyet együtt fogunk énekelni, hogy élni tudjunk a Szellemi Közösség Szentségével, amelyet rögtön az éneklés után ajánlanak fel nekünk azért, hogy megerősödjön a Krisztussal kötött szövetségünk.

Énekeljünk!

Rendkívüli üzenet
A MEGDICSŐÍTETT KRISZTUS JÉZUS KÜLÖNLEGES ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 94. MARATONJÁRA

Az Atya, a fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Tudom, hogy néha fáradtnak érzed magad a saját megtisztulásod miatt, de itt vagyok, gyere a Karomba. Tudom, hogy néha nem tudod, hogyan tovább, és nem találod értelmét mindannak, amit csinálsz. Itt vagyok, gyere a Karomba.

Tudom, hogy néha nem érted, mi történik, vagy a világegyetem hogyan javasol néhány tanulási lehetőséget és próbát; de tudnod kell, hogy itt vagyok, gyere a Karomba, mert mindennek van értelme Isten számára, bár igazából nem ismered. Ezért vagyok itt, hogy jöjj Hozzám, és légy a Karomban; mert csak Én adok neked erőt és bátorságot ahhoz, hogy megtanuld leküzdeni ezeket a pillanatokat és ezeket az időket.

Itt vagyok, augusztus hónapja kapujában, amelyben a Szellemi Hierarchia új Fény -impulzusokat juttat el a világhoz, amelyek átjárják majd a szellemetektől fogva az egész lényeteket. Ezek az impulzusok, amelyek megérkeznek, arra késztetnek benneteket, hogy vállaljátok el az apostolkodás ezen útját, amelyet felajánlok nektek ezekben az időkben, ebben az végső pillanatban.

Éppen ezért ma eljöttem, hogy a következetesekkel együtt ünnepeljem meg ezt a nyolc éves imádsággal, erőfeszítéssel, kitartással, dalokkal, áhítattal, dicsérettel és Szent Szívem iránti tisztelettel teljes utat.

Ma azt mondhatom, társaim, hogy a világon történteken túl a Szívem ismét reményt érez azok iránt, akik a mai napig mellettem voltak, teljesítették Hívásomat, válaszoltak Kéréseimre, megismertették a világgal Irgalmam felfoghatatlan erejét.

Ezen a módon sok lelket, akiket ma nem ismertek, és akik a világon vannak, az irgalmas ima ezen éveiben, e lelkek imagyűléseken való részvétele révén, megjelölhettem és felkenhettem a Lelkem által. Ez sokat jelent Számomra, mert ezeknek a lelkeknek lehetőségük lesz arra, hogy a jövőben újjáépíthessék az életüket, és különösen, hogy újjáépíthessék szellemi útjukat, azt az utat, amely Istenhez vezeti őket.

Ezért ebben a hónapban, a Szent Szívek e szent eseményeinek kezdetén Mesteretek és Uratok bejelenti Magát a világnak, hogy elhozza a remény és a gyógyulás idejét, amelyre az emberiségnek szüksége van. Elmondom nektek azt is, hogy mindazok, akik a parancsolatok szerint élnek, követik az egyetemes törvényeket, és az egyetemes törvényeket követve leírhatatlan örömöt fognak érezni szívükben, a sötétség időszaka ellenére is, mert a Szentlélek leszáll rátok, és az összes Ajándékával megkísérli megmutatni nektek az Ígéret Földjét, Isten Országát, amely mindegyikőtökben él.

Így, társaim, teljesíteni fogjátok Ígéreteimet a Mennyei Atya előtt, mert Irgalmasságom átalakított benneteket ezekben az években, és ragaszkodásotok és odaadásotok által sok pillanatban kinyitottátok az ajtót nagyon fájdalmas és ismeretlen helyzetek megoldására; úgy, ahogyan a Kanadai őslakosok tudata több mint száz éven keresztül szenvedte el eltévedett egyházam inkvizícióját.

De ma azért jöttem, hogy felemeljem ezeket a szíveket és a világ minden szívét, hogy mindig szem előtt tartsák Üzenetemet, és ne mindazokat, akik követnek Engem, mert azok, akik követnek Engem, mindig tévedhetnek, ez emberi, mert gyenge. De Üzenetemben és Szavamban megtaláljátok a megújulás erejét, és megtalálva a megújulás erejét, megtaláljátok azt a Gyógyítást, Megváltást és Irgalmasságot, amelyre mindannyiótoknak szüksége van, hogy elérjétek Isten Országát.

Ezzel az impulzussal jövök, hogy felkészítsem szíveteket az új ciklusra, amely kifejezetten augusztus 8. után kezdődik, amelyben Anyám, aki a ti Anyátok, még jobban megnyitja az ajtót a végső elhívásnak ebben a megmentési Tervben, amely az emberiség és az Élővilág, következésképpen az egész bolygó üdvösségére szolgál.

Ezért a mai napig együtt építettük a Megváltási Munka három fontos pillérét: az Irgalmasság pillérét, a Kegyelem pillérét és a Megbocsátás pillérét. Ezt a három pillért a Fény nagy köre egyesíti, amely a Megváltás pillére, amelyre a lelkeknek ma szükségük van ahhoz, hogy újjáépítsék életüket ebben a háborúkkal, technológiákkal, eszményekkel és súlyos tendenciákkal szennyezett világban, amelyek eltávolítják a lelkeket az Isten szeretetétől.

Ez a Kegyelem, amelyet nyolc éve, hogy elhozok e világba, azokon az elvi alapokon keresztül volt lehetséges, amelyeket erre a szellemi feladatra építettek, amely a Fény-Közösségek alapja, és azokat, akik hallgatnak Engem, meg akarom hívni, hogy ismerjék meg,és hogy menjenek el a Megmentés eme Szigeteire, hogy megismerjék azt az utat, amely újjáépíti életüket ezekben a nehéz időkben. De mindenekelőtt továbbra is szeretniük kell Megváltási Tervemet, hogy egy napon megismerhessék a Megmentés Tervét a Fény-Közösségek evolúciós életén keresztül.

A Fény-Közösségek voltak a fő pillérei az Irgalmasságnak a világ más nemzetei felé való kiterjesztésének munkájában, hogy még több lelket magába foglalhasson, akik ebben az életben a megváltásra vártak.

Ma a Mennyei Atya Lába elé helyezem az erőfeszítéseket, az őszinte önátadást, a szívek áhítatosságát, az önfeláldozók és az ártatlanok szolgálatát, azokat a  lelkeket, akik az alázatban, a tisztaságban való élésre törekszenek, és arra, hogy az Isteni Terv Szent Szívem által való megvalósítása érdekében egyre jobban elmélyüljön az elkötelezettségük.

Ezért bátorítalak benneteket, és arra hívlak el benneteket, társaim, hogy ezt a Maratont az ünneplés pillanatává tegyétek, és hogy arra ösztönözzétek az összes lelket, akik részt vesznek ezen az ima-találkozón, hogy reménnyel tele megújítsák fogadalmaikat, hogy ez a Föld minden lehetséges és megengedhető módon meggyógyuljon. Így megértitek, társaim, hogy a munkámat ezen a helyen és az egész világon nem egyedül fogom elvégezni; Szükségem van a szívetekre és az életetekre, szükségem van az igenetekre, hogy végre hajthassam azt, ami még nem valósult meg, aminek még le kell szállnia a Szellemi Univerzumból, hogy meggyógyíthassa ezt a sebzett Földet, és megteremthesse az Új Emberiség alapjait.

Ebben az elmúlt nyolc évben, amikor megjelentem nektek, és az egész világnak eljuttattam Üzenetemet, láttam, hogy az enyéim közül néhányan felbuzdultak, hogy elkezdjék a szeretet fokozatos iskoláját, sőt, néhányan arra is felbuzdultak, hogy  elkezdjék az együttérzés fokozatos iskoláját.

Arra hívlak el benneteket, hogy folytassátok ezt az iskolát, és arra is, hogy a lelketek ne feledkezzen el erről az iskoláról, mert Isten szeretete nemcsak erőssé és legyőzhetetlenné tesz titeket, de Isten szeretete egyre tudatosabbá teszi bennetek a valóságot és a szükséget, olyan mértékben, hogy saját magatok felfoghassátok mindenben azt, aminek segítségre van szüksége.

Atyám gyermekei, az idők vége már bekövetkezik, és Velem együtt, a Velem való egység által nyitva kell tartanotok az ajtót az Irgalmasság világegyeteme felé, ahol a lelkek megtisztulhatnak, megmoshatják magukat, megfürödhetnek és lehetőséget kaphatnak ugyanúgy, ahogyan ti is mindnyájan lehetőséget kaptatok ezen a Velem való találkozás útján az Irgalmasság felé.

Mert amikor szívetek készen állnak arra, hogy megtegyem, amire szükségem van, mivel sok szív erre készül, még jobban kinyitom előttetek a Szívemet, és megmutatom nektek a legismeretlenebb és legmélyebb érzéseimet, amelyeket meghívok, hogy érezzétek most megtanulhatod az átváltozást.szabadítsd fel ezt a világot; Szívem érzéseit, amelyeket fizikai szemmel nem lehet látni, hanem a szív szemével, egy olyan szívvel, amely érzékeny és nyitott az ismeretlenre.

Azért jöttem ide, hogy érezzétek magatokat a Szellemem alatt, mert tudom, hogy sok társnak nehéz átvészelni a bolygó ezen pillanatát, átélni ezt a világhelyzetet, részese lenni ennek az emberi tudatnak, amely napról napra meghátrál a szeretet és együttérzés hiánya miatt.

De ti, akik sokszor merültetek Irgalmam óceánjába, már tudhatjátok és érezhetitek is, hogy ez mit jelent. És mindannak a szolgálatába helyezitek majd magatokat, amit meg kell tenni, anélkül, hogy félnének attól, hogy a fájdalomig átadjátok magatokat, mert még a csontjaitokban is érezni fogjátok ezt. Ekkor fogjátok megtudni, hogy mi a jótékonyság, és lelketek ujjongásban, dicsőségben, imádatban lesz, mert az Úr Tervének egy kis részét teljesítitek. Ha mindenki ugyanezt tenné ezen a világon, nem lenne többé világjárvány, nem lenne több szenvedés, mert mindezt felváltaná a testvériség és az együttműködés szolidaritása, amely azokból a lelkekből fakad, akik ebben az időben azért vannak itt, hogy szolgáljanak.

A Teremtés Forrásának nevében meg akarlak áldani titeket, ennek az augusztusi hónapnak a kapujában, hogy ez az áldás még inkább ösztönözzön titeket a tudat átalakulására és felemelkedésére minden tudatért, amely nem emelkedik fel és nem szeret, különösen azokért a tudatokért, akik háborúkat, humanitárius válságokat, egyenlőtlenségeket, társadalmi konfliktusokat idéznek elő, még azokat a betegségeket is, amelyeket ma a világ átél.

Még ha lehetetlennek, nehéznek vagy áthatolhatatlannak is tűnik, arra kérlek titeket, hogy utánozzátok azt, amit a fájdalmas Szenvedés alatt tettem, hogy az erőfeszítéseitek és az önátadásotok ebben az augusztusi hónapban igazoljanak minden elkövetett hibát, hogy a világ káoszát megnyugtathassák, és a leginkább elveszett lelkek újjászülethessenek a szeretet és a megbocsátás által. Ez a nagy törekvésem ebben az augusztusi hónapban, és először magatok között fogjátok megvalósítani, a körülöttetek lévőkkel, a családotokkal, a szeretteitekkel és barátaitokkal; így tudni fogják, mennyire szükséges a szeretet fokozatainak iskolája szerint élni, tudatos erőfeszítésben, hogy elérjék.

Azért jöttem, hogy különösen ne csak titeket áldjalak meg, hanem a világot is, hogy az együttműködés szelleme felébredjen az egész emberiség szívében, különösen a nem hívőkben, hogy egy napon felébredjen a Testvériség szent szelleme.

Amikor ez megtörténik, az ég leszáll a Földre, a Föld pedig felemelkedik tökéletes egységben a Mennyekbe, és akkor lesz az, amikor visszatérek, hogy Békét hozzak a világnak.

Hallom ebben a pillanatban a lelketek ajánlatait. Bár tökéletlen, legyen őszinte ajánlat, legyen az az ajánlat, amely a szív hangjából születik, hogy minden elérje a megváltást és meggyógyulhasson.

Az augusztusi hónap első eseményére, az Isteni Irgalmasság Maratonjára, itt hagyom nektek a Szívem legértékesebb dolgát, amit a testvériségben egyszer megosztottam veletek: az Eucharisztiát, Krisztus Vérét és Testét, amely mindig a bennetek lévő igazság megtalálásához és a megváltáshoz fog vezetni; mert értetek tettem ezt meg, és még sokkal többször megtenném.

Ne feledjétek el, hogy a Szentségekben ott van az üdvösség táblája, ott az út, amely a békéhez és a Szentháromsággal való isteni egységhez vezet.

Ebben az augusztusi hónapban, amelyben annyira sok éve, hogy mindegyikőtöknek az oldalán vagyunk; Jelenlétünkkel, Szent Szívünkkel, Szavainkkal eljövünk megmutatni nektek, hogy itt vagyunk, hogy segítsünk ezen a sebesült, szenvedő és haldokló világon.

Ezért meghívlak titeket, hogy legyetek véglegesen a Szívem része, és arra hívlak benneteket, hogy legyetek részesei Szívem Sugarainak, hogy megvilágítsátok ezt a világot a szeretet és a béke cselekedetei által.

Az Örökkévaló Atya kérésére megáldalak benneteket ebben az új ciklusban, amelyben a humanitárius szolgálat és az imádság kapui jobban megnyílnak, amíg el nem érjük az egész világot, amíg minden lehetséges szív meg nem hallja Hangomat, meg nem hallja Üzenetemet.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Ezt a pillanatot lezárjuk egy énekkel, amelyet Jézus Szent Szívének ajánljuk fel, amely arra buzdít bennünket, hogy éljünk az apostolkodás ezen útja szerint, hogy Krisztus Fénye leereszkedhessen a világba, és törekvései megvalósulhassanak minden egyes szív igenje által.

A MEGDICSŐÍTETT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE, AMELYET URUGUAYBAN, PAISANDU MEGYÉBEN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Dicsérünk Téged, Uram, és áldunk, 
hogy Szent Kereszted által megváltottad a világot.
Ámen.

 

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ma arra kérlek titeket, hogy fedjétek be a fejeteket, akárcsak Én ebben a pillanatban, és arra kérlek titeket, hogy mindenki, aki megteheti, tegye meg, hogy lelketek és különösen a tudatotok Isten szívében nyugodjon, az Atya gyermekeinek biztonságos és szeretett lakhelyén.

Kérlek titeket, hogy végezzétek el ezt a gyakorlatot most, hogy elkísérjétek Mestereteket és Uratokat ebben a szellemi és egyben planetáris feladatban, amelyet ma veletek együtt, és ti Velem együtt hajtotok végre, elcsendesedésben és elmélkedésben.

Ma, Pünkösd előestéjén összegyűjtelek titeket, mint a múlt apostolait, hogy a Szentlélek és az ő isteni Ajándékai felkészítsenek benneteket a mostani időben, az elkövetkezendőkre.

Nem azért jöttem, hogy félelmet keltsek a világban, mert a világnak már sok félelme van. Azért jövök, hogy megkérjem a Szentlelket, hogy vezesse  az Enyéimet, hogy elmélkedjenek a belső érés és növekedés fontosságáról, az önmegalázás és a külső megadás fontosságáról; hogy a csapások ebben az időben ne győzzék le társaimat, de szellemük bátor békeharcos legyen, hogy határozottan kövessék a Megváltó lépéseit.

Ezen a napon is, amikor a belső Aurora minden lény szívében ragyog az Égi Anya Jelenléte révén, egy ciklus zárul le most,  május hónapban. Ma a Mester és az Úr alázatosan méltóztatik arra, hogy találkozzon veletek, hogy lezárja ezt a ciklust.

A Hierarchia korábbi időszakai hosszabbak voltak, a ciklusok hosszabbak és tartósabbak voltak. Amikor a XXI. Század elkezdődött, számotokra ezek a ciklusok lerövidültek, gyorsabban és erőteljesebben nyilvánultak meg az egész emberiség számára.

Azok a ciklusok, amelyeket a Hierarchia ma él, és azok a ciklusok, amelyeket a belső világotok ma megélhet, mindennapos, percenkénti impulzussok, míg a korábbi ciklusok éveken keresztül vagy akár évtizedeken át tartottak.

Sietve befejezem, hogy koncentráljatok és igyatok a Szavaimból, amelyek csupán át akarják adni a szellemeteknek, a lelketeknek az impulzusokat szeretettel; mert ezek az impulzusok, amelyeket ma hozok nektek, az utolsóak ebben a ciklusban, amelyet veletek együtt éltem át Megjelenéseim utolsó hét évében.

Egy ideig elkísértetek a napi ciklusokban, majd a heti ciklusokban, majd a havi ciklusokban, egészen mostanáig, és végül az elkövetkező időszakban, az éves ciklusokban. Ezek a ciklusok, amelyek a következő időszakban az utolsóak lesznek, Krisztus ciklusai az egész emberiség számára és hét ciklusból állnak.

Amikor ez megtörténik, más helyzetek jönnek létre a bolygón. És ebben a pillanatban és ebben az időben, ezen a cikluson belül fogom átadni nektek valamilyen módon azt, hogy hol fogja tudni a lelketek megélni a megváltás utolsó ciklusát; hogy készen találjalak titeket, amikor visszatérek a világba, és újra megjelenek majd, hogy megkeressem az Enyéimet, azokat, akik életük és tudatuk átadásában és lemondásában az Úr Szavainak a nyomdokaiba léptek, hogy ezek a Szavak az egész életetekben bennetek maradjanak.

Ebben a visszahúzódásban, de ugyanakkor ebben a szintézisben is, amelyet ma élünk, Mesterek és Uratok megtanít olvasni az eseményekben, tanulni az eseményekből és fejlődni az eseményeken keresztül.

Mert életetek és mindenekelőtt elmétek nem értheti meg, mit tesz és hajt végre a Mennyei Hierarchia ebben az időben.

Az isteni hírnökök által adott impulzusok megismételhetetlenek; itt az ideje, hogy megértsétek azt is, hogy az, ami látszólag  azonosnak tűnik, az impulzusok, amelyeket nektek adunk, soha sem ugyanazok. Az impulzusok arra szolgálnak, hogy az evolúciós élet lépcsőjére állítsanak benneteket, amelyet mindegyikőtök szellemének el kell érnie, Isten Szíve lakhelyével egyesülve, ahol Akaratát, minden Parancsát és Szándékát őrzi.

Társaim, ezen a napon, az Isteni Hírnökök impulzusai szintézisének napján, május hónapban, elgondolkodtatok-e valaha ezen:

Tettem már egy lépést Isten Szíve felé?

Megértettem, hogyan kell szembenéznem életem átalakulásával?

Megragadom-e egyre jobban a Megváltó Köntösét, hogy feltétel nélküli és szeretetteljes támogatása által egyetlen ellenkező erő se vonjon ki engem a szeretet és a megváltás útjáról?

A  szintézis eme napján tudatotok megkérdezte-e már, hogy:

Hogyan adhatok többet magamból, a belső világomból a külső világomnak?

Hogyan lehet a tudatomon, de különösen a sejtjeimen és az atomjaimon felülkerekednem, hogy megvilágítsam az életet és mindent, ami körülveszi azt?

Megtanultam elmélyülni a szeretet fokozataiban?

Mennyire vagyok jótékony embertársaimmal?

Mennyire tudtam elmélyülni a feltétlen és a szabályok nélkül való szeretet gyakorlásában, úgy, ahogy Én szeretlek titeket, még akkor is, ha a lábam elé hulltok, vagy ha nem vagytok képesek követni az úton?

És végül, a szenvedés és a megpróbáltatások bolygói jelenete előtt megkérdeztétek-e Tőlem: Uram, kész vagyok?

Kész-e a szívem a legszárazabb sivatagokon átkelni Érted, függetlenül attól, hogy ez mit jelent?

Meg tudnám-e inni azt a keserű epét, amelyet a Keresztfán ittál, mély szomjúságot érezve minden lélek iránt?

Mint még soha, Atyám által szeretett társaim, úgy adtam át nektek minden belső és külső eszközt, ahogy még eddig soha, hogy tovább tudjatok haladni ebben a bolygóátmenetben, és egy napon megtanuljatok legyőzni Engem a szeretetben, ahogy néhányan már megtanulták.

Emiatt Szent Anyám, aki szeretett Mennyei és Földi Anyátok, tegnap meghívott és elhívott, hogy éljetek szeretetben. Ez nem maradhat stagnáló vagy statikus.

A Szeretet, amelyet nektek hozok, a kozmosz dinamizmusának, egy egyetemes törvénynek a része, az a Szeretet, amely az Atya képére teremtett benneteket. Mert csak arra van szüksége, hogy úgy szeressétek Őt, ahogy Ő szeret titeket, hogy megtanuljatok a legyőzhetetlen szeretetetben élni, és ne kicsinyes, birtokló vagy akár közömbös szeretetben.

Ebben a pillanatban szükségem van az Új Krisztusokra a Földön, ahogyan sok Krisztus van a Mennyben, a csillagokban és az univerzumokban, hogy ennek az emberiségnek a részeként vezessen a belső úton.

Hogyan fordíthatnám vissza a világ káoszát  társaim nélkül?

Ki tart Velem, fenntartva a Fény fáklyáját, és belépve a világ legmélyebb sötétségébe, bármi történjék is?

Amikor a sötétség nagyon nagy az életetekben, akkor kell a legerősebben lángragyúlnotok Szeretetemben.

Mit gondoltok, hogyan fogjátok legyőzni saját sivatagjaitokat?

Mit gondoltok, hogyan éritek el a világ legtávolabbi helyeit, hogy csillapítsátok az emberiség szenvedését és fájdalmát?

Csak arra kérlek titeket, hogy továbbra is legyetek részese Szeretetláncomnak, amely egy egyetemes, szellemi és isteni lánc.

Most, hogy megtisztítottalak Szavaim által, érezzétek Szellemem erejét és hatalmát. És ebben az Irgalmasság Óceánjában, amelyet ma a Szívemen keresztül mutatok meg, szálljatok be a csónakomba, hogy tudatotok  Misztikus Testem részévé váljon; hogy egy napon életetek az Eucharisztikus Testem része legyen, értékes eszközök Isten Kezében, amelyek az erények világegyetemét tapasztalják meg, és amelyek kifejezik az Atya Ajándékait a szolgálat, a feltétel nélküli, állandó és fáradhatatlan szolgálat által.

Szent József Legtisztább Szívére bíztam, hogy a szintézis e pillanatában, május utolsó napjaiban és az elkövetkezendő napokban az Ő Szent Szíve tanítson meg titeket szeretni az alázatot, hogy a küldetéseitek megvalósulhassanak és beteljesedhessenek, ahogy a Teremtés Szent Könyveiben is meg van írva.

Kívánom, hogy apostolaim által az egész világon a lelkek vígasztalódjanak meg; gyógyuljanak meg az emberiségért és a bolygóért.

Most mindent elmondtam, amit gondoltam. De nem az Elmémmel, hanem a Szívemmel, a Szívem sugarai által; nektek adtam azokat az isteni impulzusokat, amelyek a Kegyelem folyamaként érkeznek, hogy életeteket egyre inkább az Akaratomnak és az Utasításaimnak szenteljétek oda.

Ma az Isten szeretetének nevében és a bolygó helyzetének érdekében lezárom az impulzusok eme május havi ciklusát a Szent Eucharisztikus Ünnepen keresztül.

De először is azt akarom, hogy Szívem impulzusát az egész világ lássa a legszentebb Oltáriszentségen keresztül, és mielőtt az Eucharisztikus Ünneplést elkezdenék, meghívlak titeket, hogy imádjátok Krisztus legszentebb testét a világ békéje érdekében, a háborúk, a konfliktusok, a közömbösség, a büszkeség véget vetésének érdekében, és mindenekelőtt annak a gonoszságnak a véget vetése érdekében, amelyet mai eljövetelem által átváltoztatok értetek és testvéreitekért, hogy lelketek imádatban a Teremtő felé emelkedjenek fel, ama Teremtő felé, Aki a Mennyben van, és Akinek mindenek felett tiszteletettel és tisztességgel, hűséggel és szeretetettel tartozunk.
 

Fray Elías del Sagrado Corazón de Jesús:

Urunk letérdelt ebben a pillanatban, hogy imádjuk az Oltáriszentséget Mária Szeplőtelen Szíve és Jézus Szent Szíve kiengeszteléséért.

Ide hozhatjuk az Oltáriszentséget és az Oltárt.
 

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Így áldom meg a világot, hogy teljes mértékben beléphessen imádó Szívembe, abba a Szívbe, amely örökké imádja Istent.
 

Fray Elías del Sagrado Corazón de Jesús:

Így válaszolunk ebben a pillanatban Urunk Jézus Krisztus kérésére minden szándékáért.

A tál érintésére elkezdjük ezt a kis imádságot Krisztus szándékaiért.
 

Meghódolunk Neked, Világegyetem Ura,
hogy Kegyelmed leereszkedhessen a Földre.

Meghódolunk Neked, Világegyetem Ura,
hogy beteljesedjék Irgalmad
mindannyiunkban.

Meghódolunk Neked, Világegyetem Ura,
hogy legfőbb Fényed leereszkedjen a bolygóra
és újuljon meg minden, bennünk és rajtunk kívül,
az egész emberiségben.

Imádunk Téged, a Világegyetem Ura,
Felismerünk, szeretünk
és elfogadjuk, hogy az Akaratod szerint éljünk.

Teljesüljön a Terved
Kegyelmednek ezen a napján
mindannyiunkban.

Tégy minket kicsikké, alázatosakká,
szabadítsd fel szívünket minden szabad akarat alól.

Világegyetem Ura, lelkünk
és a bolygón élő testvéreink lelke
egyesüljenek Teremtésed Forrásánál, 
hogy visszatérhessünk eredetünkhöz.

 

Ebben az időben, Krisztus kérésére, az Oltáriszentség előtt mindenki tegye meg belső felajánlását, hogy tudatunkat betöltse az Ő hite.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Imádunk Téged, Uram, és áldunk Téged,
hogy Szent Kereszted által megváltottad a világot.
Ámen.

 

Ma itt vagyok, hogy veletek ünnepeljem az Élet Szentségét; azét az életét, amelyet értetek áldoztak, ez még annál is jelentősebb, mint az  élet, amelyet a Kereszten áldoztak értetek; hogy minden társam lelke részese lehessen a megváltó Krisztus Örökségének, amelyet ma ismét feltétlen és tiszta módon ajánlok fel nektek.

Ahogyan összegyűjtöttem a tizenkettőt az Utolsó Vacsora Termében, hogy később a Pünkösdi Lélek megáldja őket, a Szentlélek e nagy napjának előestéjén az egész világra kiterjedvén; és ugyanúgy, ahogy Emmausban történt, eljövök, hogy megoszthassam az Életemet mindegyikőtökkel, hálaadással veszem a kenyeret, és felemelem az Atyához, hogy Testemmé változtassa át, és a Megváltás Angyalaival együtt e májusi ciklus végén a lelkek erősítsék meg belső fogadalmukat a Szívemmel.

Így ismét megszegem a kenyeret, és felajánlom nektek, mondván: "Vegyétek és egyétek, mert ez az Én Testem, amelyet az embereknek adtak a bűnök bocsánatára."
 

Dícsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dícsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dícsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Ámen

 

Ugyanígy, mielőtt befejezném ezt a vacsorát, amelyet szeretetből és a világ békéjéért ünnepelek veletek, ismét kezembe veszem a Kelyhet, és felajánlom Istennek a lelkek megváltására és megbocsátására, hogy a bort drága Véremmé változtassa át, a Megváltás Angyalai átlényegítése által. Így ajánlom fel őket ismét nektek, mondván: "Vegyétek és igyatok, mert ez a Vérem Kelyhe, az Új és Örökkévaló Szövetség Vére, amelyet Megváltótok öntött ki minden bűn megbocsátására. Tegyétek ezt az Én emlékezetemre, mert  hamarosan visszatérek.
 

Dícsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dícsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dícsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Ámen.

 

Íme, társaim, Atyám gyermekei, Megváltótok Teste és Vére, mélyen megsebesülve és megsérülve a világ bűnei miatt, és hogy ma, ebben az eucharisztikus trilógiában, jóvátételre hívlak titeket.

Az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel egyesülve arra kérlek benneteket, hogy végezzétek el Velem ezt a Megszentelést a Miatyánk által:
 

Imádság: Miatyánk

Békém, ami Isten Békéje, szálljon le a Földre.
 

"Uram, nem vagyok méltó, hogy az én hajlékomba jőjj;
hanem csak szólj egy szót, és meggyógyulok.
Ámen."

 

Fray Elías del Sagrado Corazón de Jesús:

Kihirdetjük Urunk Jézus Krisztus nevében és Jelenlétében a Szellemi Közösséget; ma, a három haranghangon keresztül helyreállító Úrvacsora van a világ minden lelke, az összes bolygón élő testvérünk részére.
 

"Mennyei Atya, Aki mindannyiunkat vezetsz,
fogadd el Neked való felajánlásunkat,
vezess minket a Szeretet útján,
hogy legyen meg a Te Akaratod.
Ámen."

 

Közösségbe lépünk, Uram, Szentséges Szíveddel, hogy erőt és bátorságot, reményt és megújulást adj nekünk.
 

Ma elmegyek innen, társaim, a feladat elvégzésével. Arra hívlak benneteket, hogy továbbra is maradjatok a hitben Jézus Szíve győzelméért.

Mielőtt búcsút mondanék, arra kérek mindenkit, hogy emelje fel szándékát a Szívem felé. És egy Számomra nagyon különleges dal segítségével, amely a tudatotok felemelkedését jelképezi, meghívlak, hogy énekeljétek el a Figueira Közösség egyik legfontosabb himnuszát, amelynek a címe " A lélek lehellete".

Köszönöm, és menjetek Békében.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS JELENÉSE A SZENT HÉT NYOLCADIK NAPJÁN, URUGUAYBAN, PAYSANDUBAN, AZ AURORA MÁRIA KÖZPONTBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Ámen.

Eljöttem - ezen az utolsó napon, a megjelölt órában - az angyalokkal együtt, akik kezükben hozták el Kínszenvedésemnek a Frigyládában őrzött Ereklyéit.

Éppúgy, mint a múlt apostolaival tettem, azért jövök, hogy az elkövetkező időkről tanítsalak benneteket.

Készüljünk fel.

Látni fogjátok, hogy ezen a Naprendszeren keresztül eljön az Emberfia.

Még nem tudjátok, hogy miként tér vissza a világba, de közületek sokan részt vesznek majd ebben az eseményben három valószínű módon: anyagi, elmebéli vagy szellemi formában.

Nem tudjátok majd, mikor közeledik ez a pillanat, mert úgy jövök el, mint az éjjeliőr, aki nem jelenti be előre érkezését; ám, ha szívetek figyelmes, őrködik és imádkozik, akkor nem fogtok kísértésbe esni, hanem lényetek mélyén fel tudjátok majd ismerni Érkezésem pillanatát.

Amint a spanyolországi garabandali jelenésekben elhangzott, a világ számára - három elhíváson keresztül - jelzés adatik majd.

Az első belső elhívás lesz, amelyet nagyon kevesen ismernek majd fel, de amelyet sokan felismerhetnének, érezhetnének és hallhatnának, ha igazából nyitva volna a szívük az átalakulásra.

A második a Földön Túli Világegyetem saját, az elmében megszólaló elhívása lesz, amelyet Őrangyalaitok, amennyiben istenségben és a szívetekben egységben vagytok velük, az Atya hű hírnökeiként - így vagy úgy - tudtotokra adnak majd.

A harmadik elhívás erősebb lesz; a bolygó válságának tetőpontján bekövetkező egyetemes elhívás lesz, ez az elhívás minden földrészen és minden népen belül megjelenik. Ez valós és fizikai, összetéveszthetetlen, ám titokzatos elhívás lesz bolygószerte. Csak a tiszta szívűek értik majd meg az égen látható üzenetet.

Megmondtam az Én apostolaimnak, hogy eljön majd a nagy meghatározások időszaka, és ez az idő most van itt. Ti és az emberiség éppen most élitek át azt. Ettől az - alternatív naptárotokban iránymutató - évtől kezdve, minden fokozatosan bontakozik majd ki.

De ne féljetek, mert mindazon túl, amit láttok, éreztek vagy hallotok majd, azok, akik egységben vannak Velem és megvédik saját maguktól Örökségemet, nem lesznek egyedül, hanem részesei lesznek annak az ígéretnek, amelyet Én tettem Istennek ez időknek a - világba való Visszatérésem előtti - végezetére vonatkozóan.

Ma azért is jövök, hogy azokról a nagy változásokról beszéljek nektek, amelyeknek még meg kell történnie az életetekben, a hűség és átláthatóság, a becsületesség és mindenekelőtt a szeretet útját követve, hogy életetek oltalom alatt álljon a gonosz erőivel szemben, amelyek továbbra is egyre inkább elszabadulnak majd a bolygó felszínén.

Még, ha úgy is érzitek majd egyes pillanatokban, hogy nagyon erős a spirituális küzdelem, soha, de soha ne engedjétek el a Kezemet, mert Én nem hagylak majd el titeket. De meg kell hódítanotok a krisztusi Szeretetet, a megváltó és egyesítő Szeretetet, ugyanazt a Szeretetet, amelyet Én éltem át, egészen a Keresztig.

Abban a pillanatban, abban a történésben megtudjátok majd, társaim, mi is a ti valódi keresztetek és mit jelent az a kereszt az életetek számára.

Így hát, Én azért jövök, hogy ezeken a találkozókon keresztül megújítsam az életeteket, hogy életetek készen álljon arra, amit az emberiség meghatározásként fog megélni. Nem mondhatok csupa szép dolgot nektek, társaim, az igazságról kell beszélnem.

Az én eljövetelem ebben az időben és ebben a pillanatban, amelyben most vagytok, nem múló vagy pillanatnyi találkozás. Ez az apostolok felébresztésének az időszaka, hogy akárcsak a múlt apostolai, adjátok Értem az életeteket.

Mert ily módon – a még mindig a fájdalomban és tudatlanságban elmerült – egész világ, méltó lesz ezeknek az időknek a végén azokra a szellemi kincsekre, amelyeket Szívem őriz a Szent Szövetség Ládájában.

Megígértem nektek, hogy minden nap veletek leszek az idők végezetéig. Íme itt vagyok, ezen a találkozón keresztül teljesítem ezt az ígéretet. Hiszitek-e ezt?

Ezért mindegyikőtöknek terjesztenie kell Üzenetemet, mindez nem maradhat csak itt.

Ti lehettek az Én apostolaim és egyben hírvivőim is, szavaitokon keresztül elvihetitek élő Szavamat, vígasztaló Szavamat.

Milyen csodálatos látni, ahogy testvérekként egymás között megtartjátok egymást, túl a különbségeiteken, az érzéseiteken vagy az elképzeléseiteken. Ez a rejtett egység az a hely, ahová a gonosz nem tud belépni, sohase feledjétek ezt el; ide hívlak benneteket, hogy itt éljetek a mostani végső időben.

Ha Én szeretlek titeket, amint mindig is szerettelek titeket, mennyivel inkább szerethetitek majd egymást testvérekként?

Ti és sok testvéretek az egész világon, a távolságoktól függetlenül részesei lehettek az új esszénus testvériségnek, annak, amely valamikor az elmúlt időkben létezett és kitörölhetetlen nyomot hagyott mindazokban, akik abban a Kegyelemben részesültek, hogy ismerték a Messiást és egész krisztusi életét.

Erre az esszénus testvériségre kell a mai időkben törekednetek, hogy a Hierarchia Törvényében lehessetek, hogy a Hierarchiában éljetek, hogy olyanok legyetek, mint a Hierarchia.

Ne gondoljátok, hogy lehetetlen vagy elérhetetlen az, amit mondok nektek, az első lépésetek a mostani időben az emberi testvériség, hogy egyszer elérjétek az esszénus testvériséget.

Emlékezzetek vissza mindarra, amit most mondok nektek, mert korábban már megéltétek azt. Emlékezzetek és engedjétek, hogy szívetek mélyéből, lelketek és lényegetek mé
lyéből felbukkanjon ez az esszénus testvériség, amelynek részesei voltatok a Szent Családdal.

Sokan voltatok Szent József tanítványai, sokan voltatok Anyám tanítványai, és mindannyian az Én követőim voltatok az idők folyamán.

Egyszerűen csak engedjétek, hogy szívetek elárasszon benneteket ezekkel az elvekkel, betöltsön titeket ezekkel a törekvésekkel, és tegyen benneteket napról napra jobb emberré, akik nem pusztán követik a Parancsolatokat, hanem meg is élik azokat a szív egyszerűségében és az élet alázatosságában.

Azért jöttem, hogy megmutassam nektek az emberiségetek valódi történetét. Amiként kétezer évvel ezelőtt veletek voltam, ma - kétezer év után - újra veletek vagyok. Képesek vagytok-e megérezni, hogy mit is jelent ez, hogy milyen hatalmas Isten csodája? Az Atya Kegyelme időről időre leereszkedik azokra a lelkekre, akik szomjazzák az Irgalmat, a Fényt és a Megváltást.

Nevem legyen beleírva az életetekbe, mert Jézus Neve továbbra is mindenki számára titok. De ez a titok majd nem marad az, amikor visszatérek; akkor megtudjátok, hogy Ki volt Jézus, amiként egyes pillanatokban sokan megérezhettétek ezt. E Név mögött sokkal több Név található, amelyek a Forrásból és az egész isteni megnyilvánulásból származnak.

Ide kell visszatérnetek azért, hogy Én is visszatérhessek hozzátok.

Ne higgyétek, hogy azok vagytok, amit kifelé mutattok, vagy aminek látszotok. Ne engedjétek, hogy az életeteket ezek az energiák irányítsák, hagyjátok, hogy a szívetek egyre inkább megnyíljon, egészen addig a pontig, amíg a szívetek képessé válik mindenkit feltétel nélkül szeretni, tanuljatok meg szellemben apának és anyának lenni, és testvérnek a szakrális esszénus testvériségben.

A múltban a Templomos Lovagrend is folytonosságot adott ennek az esszénus testvériségnek, de ugyanazok voltak azok, akik a Kínszenvedés szent Ereklyéi körül egyesültek, hogy alátámasszák ezt a világegyetemből érkező új impulzust, hogy valamilyen formában - a tudatokban elhelyezett fénymagként – létrejöjjön az új emberiség.

Az elmúlt évek és a legutóbbi Szent Hetek során eljöttem és Saját Kezemben hoztam el az Élet Vizét, hogy megöntözzem vele ezt a bennetek lévő belső magot, hogy kihajtson és megszülessen az új élet, az Új Emberiség. Azonban ez nagyon fáradságos munka, apostolaimtól nagy elszántságot és bátorságot igényel, hogy beteljesedhessenek Isten ezen mély Törekvései.

Ez az oka, hogy Én elhoztalak benneteket ide, Aurorába és más helyekre, hogy ez a fénymag kifejeződhessen a Fény-közösségek életében, és még inkább megnyithassa kapuitokat és szíveteket, hogy az egész világot fogadjátok be humanitárius szolgálat útján, melynek során, a mostani látszólagos vereség idején még sokkal több magot helyezek és vetek el a szívekbe, egyetlen egy okból: hogy mindenki el tudja érni az Istenben való lét és az Ő Szent Nevei felismerésének a boldogságát, hogy ez a sebzett emberiség meggyógyuljon, hogy ez a beteg emberiség visszanyerje egészségét, hogy ez a közömbös emberiség összefogjon, hogy ez a megosztott emberiség testvérséggé váljon, hogy ez a reményt vesztett emberiség megélje az isteni reményt.

Ígéreteim továbbra is kiteljesednek majd azokban, akik üres kehelyként felajánlják magukat, hogy Mennyei Egyházam kódjainak, a Születésem, a nyilvános életem, a Kínszenvedésem, a Halálom, a Feltámadásom és a Mennybe menetelem által elért összes érdemnek   hordozóivá váljanak.

Nem valami nehézre van szükségem, arra van szükségem, hogy egyszerűen adjátok oda magatokat, mert azt szeretném, hogy a barátaim az Én Szeretetemben éljenek, hogy a barátaim Bennem éljenek, amint az idők folyamán oly sok barátom élt Bennem és lelkesült fel arra, hogy szeresse az ismeretlent.

Amikor csöndben maradok az azért van, hogy Szavamat szemléljétek, azon elmélkedjetek és azt hallgassátok, mert Menny és Föld elmúlnak majd, de Szavam fennmarad az üres kelyhekben.

Az elkövetkező Szent Heteken el fogok jönni, hogy találkozzam veletek, de ezúttal más lesz, mert az időm veletek a végére jár már. De az Én Ajándékaim és a Kegyelmeim soha nem érnek majd véget, amíg életetek nem lesz maga az átalakult Isten Kegyelme.

Ezt a találkozót továbbra is Szent Hétnek hívják majd, de csak néhány pillanatban gyűlünk majd össze az elkövetkező Szent Hetek alatt: Virágvasárnapon, Nagycsütörtökön, Nagypénteken, Nagyszombaton és Húsvét vasárnapján, az Úr feltámadásakor.

Ezeken a napokon azért jövök majd el a világba, hogy átadjam nektek utolsó Tanításaimat, mert nem távozhatok el innen a bolygón jelen lévő oly sok szenvedés közepette, mert tudom, hogy a lelkeknek szükségük van Rám.

Csak annyit kérek tőletek, hogy imádkozzatok, hogy ezek az eljövendő találkozások megtörténhessenek.

Bárhol is legyen és bármilyen formában is történjék, de Üzenetem megérkezik majd, erről a Szavamat adom nektek, és remélem, hogy a következő Szent Hétre a szívetek eltökéltebb és jobban meghatározott lesz, mert mindannyiótoknak el akarom mondani, hogy már nincs több idő.

Nem kényszeríteni akarlak titeket, hogy lépést tegyetek, hanem ráébreszteni akarlak benneteket, hogy lépést tegyetek, lépjetek előre a szeretet fokain.

Ez annyira csodálatos, hogy a szeretet fokozatai oly végtelenek, mégis oly hasonlóak minden társamban.

Tartsátok szem előtt ezt a Tanítást, mert a világegyetem és Királyotok mindig adnak majd lehetőséget arra, hogy szeressetek. Ez is egy ígéret, mégpedig, hogy szeressétek azokat a dolgokat, amelyekről ti magatok úgy hinnétek, hogy nem tudnátok szeretni őket.

De oly sok Tanítás, annyi áldás és Szent Hét után csak azt remélem, hogy az Isten Báránya feláldozásának ezen a Húsvétján, amelyet ma ünnepelünk, tudjátok azt mondani az Atya Istennek:

"Szívem készen áll arra, amire Te vágysz, amit Te vársz. Atyám, tedd életem eszközzé a Kezedben. Alakítsd át ezt az agyagot valami Számodra széppé, mert Te, szeretett Atya, mindig feltámasztod majd életemet. Bízom Benned."

Ezt a Húsvétot együtt akarom megünnepelni a jelenlévőkkel és különösen mindazokkal, akik otthonukban, családjukkal vannak ezen a Húsvéti Vasárnapon, amelyen a Menny Kapui nyitva állnak a világ felett, hogy feltámadott Szellemem feltámassza az összes bukott szellemet, az Eucharisztia Szentségének dicsősége alatt.

Ma, Isten Őrangyalainak a jelenlétében, az Isteni Forráshoz legközelebb álló Kórusok jelenlétében, a Világegyetem Királya előtt, ők lesznek a tanúi annak, hogy az Eucharisztia szent alakja anyagtalan fényként behatol azokba a szívekbe, amelyek megnyílnak annak befogadására, és így a szent esszénus testvériség egyszer és mindenkorra megalakul. Ámen.

Azért, hogy szívetek bevégezhesse megtisztulását és felkészítsétek belső templomaitokat az Úrvacsora fogadására, készítsük elő ezt a szertartást mindenki számára.

Arra hívlak benneteket, hogy hívjátok be Őrangyalaitok jelenlétét, hogy ők is tanúi lehessenek a Feltámadott Húsvétjának, annak, Aki újra és újra feltámad az emberi szívben, hogy minden emberi szívet megváltott szívvé tegyen.

Ajánljátok fel lelketek számára a lehetőséget, hogy kormányozhassa ezt a pillanatot, hogy az összes nyomorúság, bizonytalanság, kétség vagy szenvedés feloldást nyerjen az Eucharisztia mostani megünneplése által. Ehhez hallgassunk meg egy dalt a Figueirai Mária Központból, nagyon egyszerű, de mégis sokat mondó dalt, a címe: "Empty Heart".

Hallgatlak titeket, ünnepeljünk Mennyei Egyházamban.
 

Dal: Üres szív.

Urunknak, Jézus Krisztusnak, a Világegyetem Királyának és az Élet Királyának Mennyei Egyháza előtt leborulva, ebben a pillanatban, Jelenléte előtt, felajánljuk üres szívünket, hogy - amint Ő mondta – eltölthessen minket Fény-kódjaival és ezáltal minden bizonytalanság, kétség, szenvedés, fájdalom - az Eucharisztia szent megünneplése által - feloldozást nyerjen.


Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:
Hallgassuk meg a hangszeres zenét és ebben a pillanatban követni fogjuk azokat a lépéseket, amelyeket Urunk mutat nekünk.


Ma, miután feltámadtam a halottak közül és különösképpen feltámadtam az Enyémek szívében, azért jövök, hogy megosszam a világban élő összes társammal az Élet Kenyerét és az Üdvösség Kelyhét,  hogy az egység és a hit ereje egyesítse a világ minden családját és minden emberi szívet a hit lángjává tegyen a sötétség ezen idejében; hogy a Mennyei Királyság Fénye, amely az Enyéimek mindegyikében benne lakozik, újra megnyilvánuljon és diadalmaskodjék. Így legyen.

Korábban apostolaimmal gyűltem össze, ma sokkal több követővel gyűltem össze. Azért jöttem, hogy átadjam nektek az Eucharisztiában megszentelt Életemet.

Ezért a Kezembe véve a kenyeret felajánlom azt az Atyának, Adonájnak, Elohimnek és Abbának, hogy áldja meg és alakítsa át azt Krisztus dicsőséges és feltámadott Testévé, amely ma Isteni Fény formájában behatol azokba a szívekbe, amelyek megnyílnak, hogy Szellemi Közösségben azt befogadják.

Így, az egész bolygóért és értetek, Örökségemre emlékezve az összes Szent Hét folyamán, még egyszer megtöröm a kenyeret, hogy felajánljam nektek, mondván: "Vegyetek és egyetek belőle, mert ez az Én Testem, amely értetek adatott a bűnök bocsánatára."
 

Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Ámen.

 

Amint a Menny Angyalai, leborulunk az Oltáriszentség isteni jelenléte előtt, hogy a legszenvedőbb lelkeket meggyógyítsa Krisztus, a mi Urunk jelenléte.

Így ismét a Kezembe veszem a Kelyhet, és felajánlom Adonájnak, Elohimnek és Abbának, hogy megáldják és átalakítsák azt drága és isteni Véremmé, és ismét mondom nektek, társaim: "Vegyetek és igyatok belőle, mert ez az én Vérem Kelyhe, az új és az örök Szövetség Vére, amelyet Megváltótok ontott ki a bűnök bocsánatára. Tegyétek ezt ma az Én emlékezetemre."
 

Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Ámen.

 

Gyógyuljon meg a Természet összes Élővilága, mert ők nem tudják megvédeni magukat az emberiségtől.

A Föld lelkeiben és az emberi szívben ébredjen fel az egész Teremtés iránti szeretet tudata, hogy isteni és mérhetetlen Irgalmasságom leereszkedjen a Földre.

Örömmel, ujjongva és szeretettel kihirdetjük, hogy ez Krisztus Teste és Vére.

Boldogok azok, akik élnek a Szellemi Közösségben ezzel a Szentséggel, mert örök életet ígértem nekik.

Most imádkozni fogok és arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok Velem azért, hogy beteljesedjen e szakrális elemek megszentelődése. Amiként a Boldogmondások Hegyén tettem, minden egyes szót átgondolva imádkozunk.


Imádság: Mi Atyánk (arámul)


Hirdessétek Békémet a világnak..


Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:
Éppen most jelent meg Asszonyunk, Mennyei Menyasszony öltözékben. Szépsége leírhatatlan.

Most arra kérjük az Anyákat, hogy helyezkedjenek el az oltár mögött, hogy a mi Urunkkal és a mi Asszonyunkkal együtt kimondjuk a százados ezen erőteljes, de egyszerű imáját.

Szemléljük Isteni Anyánk fenségét, aki azért jött, hogy Szeplőtelen Szívében fogadja összes gyermekének a felajánlását.
 

"Uram,
nem vagyok méltó, hogy az én hajlékomba jőjj; hanem csak szólj egy szót, és meggyógyulok."
Ámen.


Így ma kihirdetem, hogy mindannyian, akik jelen vannak és akik nincsenek jelen ebben a szentélyben, most Szellemi Közösségben vannak Velem. Ünnepeljünk három harangszóval.

Ma arra hívom el a világ összes anyját, az itt jelenlévő összes anya nevében, hogy újítsák meg az Isten minden gyermeke fölötti isteni védelem kiolthatatlan szellemének, a szellemi anyaságnak a fogadalmát.

Közösen meghallgatunk hét harangszót.

Ma, hosszú idő után, érzem szíveteket az Én Szívemben, ez Engem arra indít és ösztönöz, hogy eljöjjek ide, hogy eljuthassak a világba.

Köszönetet mondok mindazoknak, akik kezükkel és idejükkel felépítették ezt a Szent Hetet, amely Számomra az egyik legfeledhetetlenebb. Köszönetet mondok mindazoknak is, akik hűségesen követték ezt a Szent Hetet. Ahogyan Anyám mondta nektek, itt Vagyok, a Mesteretek Vagyok.


Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Amerisa nővér jöjj ide és térdelj le egy pillanatra Krisztus előtt.

Urunk ma megáld téged az anyaságnak e szent feladatában, Elizabeth de la Cruz Anyaként.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek Nevében. Ámen.

Álljatok fel.


És most, társaim, az Én időm lejárt, és azt szeretném, hogy befejezésül azt a dalt hallgassátok meg, amely a mostani idők dallama az új apostolok számára. A dal címe: "A Te Szívedben lenni".

Áldalak titeket és a Békémet adom nektek.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek Nevében. Ámen.
 

Menjünk Békében, adjunk hálát az Istennek.

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS JELENÉSE A SZENT HÉT HETEDIK NAPJÁN, URUGUAYBAN, PAYSANDUBAN, AZ AURORA MÁRIA KÖZPONTBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged,
mert Szent Kereszteddel megváltottad a világot.
Ámen.
(háromszor)
 

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Íme, itt van, Akit megírtak és Akit meghirdettek a Szent Könyvekben.

Íme, Aki újra megjelent a múlt apostolainak, a szent asszonyoknak és mindazoknak, akik - az Úr látszólagos vereségén túl is - hittek Bennem.

Íme, Aki újra megjelenik előttetek, Akit még az utolsó idők könyveiben is megírtak és meghirdettek.

Íme, Krisztus újbóli megjelenése.

Tudnotok kell, hogy ez az idő, ez az óra és ez a pillanat az, amikor az Úr újbóli megjelenése nem csak bennetek tűnik elő, hanem az egész emberiségben, mindazokban, akik elhívást kaptak a Visszatérésem előkészítésére.

Hangolódjunk most az Imádat, az ünnepélyesség és a szent áhítat rezgésére, Uratok Feltámadásának nagy pillanata miatt, azok életében, akik hisznek Benne, és akik sohasem adták fel, hogy Igéje szerint éljenek.

Mindazok, akik otthonukban vannak, és hallgatják az Üzenetemet, vegyenek magukhoz egy gyertyát és gyújtsák meg, hogy ne csak Velem virrasszanak, hanem hogy virrasszunk az egész világért, annak helyreállításáért, azokért, akik még nem élik meg a békét, azokért, akik elveszítették a reményt, azokért, akik a lehetőségek és a méltó élet reményében elhagyták nemzeteiket és elvándoroltak.

Ma, a virrasztás, az ünnepélyesség és a szent hódolat eme napján, tisztességet adok azoknak, akiket megvetnek, akiket kizsákmányolnak, mindazon menekülteknek, akikre keményen lesújtottak saját testvéreik, saját kultúrájuk, saját országuk, mert elfelejtették, mi a szeretet és a testvériség.

Így hát a békéért, a közjóért és a szolgálatért dolgozók minden erőfeszítése elsősorban Szívem fájdalmas Sebeit gyógyítja, amelyeket a világ számos kormánya továbbra is azáltal okoz Nekem, hogy elszakadtak az igazságtól és mindenekelőtt Istentől, mivel egyesültek az uralkodó sötétséggel, a becsvággyal, az illuzióval és a hamis hatalommal, amely aláveti a népeket, és minden testvéremet.

Az Isteni Testvériség szellemében, a Mesteretek és Uratok Feltámadása miatti virrasztás, ünnepélyesség és szent tisztelet eme napján, Én azért jövök el találkozni veletek, hogy feltámasszam szellemetek, lelketek és tudatotok, hogy minden megújuljon, ne csak bennetek, de testvéreitekben is, azokban, akiknek a legnagyobb szükségük van rá, azokban, akik a békességért és a szenvedés enyhüléséért kiáltanak.

Ezért az Alleluja Szombatján, Helyreállító és Vigasztaló Szellemem - a mindenütt jelen lévősége által - most elmegy a világ összes menekültjéhez és a menekülttáboraikba, hogy higgyenek abban, hogy Én visszatérek majd, és minden dolgot és helyzetet megújítok, Magam köré gyűjtve az ártatlanokat, a szegényeket, a gyerekeket, a nőket és a férfiakat, az időseket és a betegeket, hogy Jelenlétemmel és Csöndemmel újra meggyógyítsam őket.

Én Vagyok az, aki apostolain és követőin keresztül újra, meg újra feltámadt, mindazokon keresztül, akik a Szentségeket saját részükké tették, mindazokon keresztül, akik hisznek a megbocsátásban és a megbékélésben.

Ezért ez a láng, amelyet ma a kezetekben tartotok, legyen a Szent és Magasztos Szellem eljövetele, aki hajdanán megérkezett Pünkösdkor és belépett azok Szent Termébe,  akik - hozzátok hasonlóan - az Úr Feltámadását várták.

A Szentlélek magasztos Lángja áradjon belétek és töltsön el benneteket, és a ma kezetekben tartott fénynek a szimbóluma jusson el az egész világba, különösen azokhoz, akik a menedékszállásokon, a világ összes menedékhelyén vannak és lehetőségre várnak, reménykedve várják, hogy a szeretet és az öröm visszatérjen az életükbe.

A virrasztás, az ünnepélyesség és a szent tisztelet ezen Szombatja neveztessék „az ártatlanok és a világ összes menekültje napjának", hogy a bolygón a hatóságok megkapják a Szentlélek Tudományát, és mindenekelőtt elegendő érzékenységet ahhoz, hogy könyörületet, együttérzést és szeretetet érezzenek azok iránt, akik igazságtalanul szenvednek, azok iránt, akik fölött a viszontagságok és a zűrzavar rendszere uralkodik.

Azért jöttem, hogy újra felemeljem a szenvedő belső lényegeket, a világ mind a négy sarkában, a menekülttáborokban élőkét, akik mára bevándorlókká lettek,  elveszítették azonosságukat, méltóságukat és mindenekelőtt a reménybe vetett hitüket.

Ez is oka annak, hogy a Kereszten meghaltam, hogy életemet mindenkiért odaadtam, hogy az emberi testvériség soha ne szűnjön meg a világban, és így a krisztusi minőség, a szüntelen szolgálat szelleme és az állandó önátadás mindig jelen legyen azokban a szívekben, amelyek felébrednek az Isten Tervére, és arra, hogy életüket odaadják ennek az emberiségnek a szolgálatáért, még, ha nem is vallásosak; ők is részei lehetnek az Én Krisztusi Szellememnek, a segítő szeretet és önátadás szellemének.

Így a virrasztás, az ünnepélyesség és a szent áhítat eme napján egy megsebzett, lealacsonyított, közömbös, leigázott, rabszolgává tett, kizsákmányolt, a gonosz erői által elsötétített világot szemlélek. De emlékezzetek, hogy Isten Királyságának igazi győzelme mindannyiótokon belül van. Ott győzi le a gonoszt a hit, a szeretet és a nemes szíveknek a feltámadt Krisztus iránti ragaszkodása.

Ez a fény, amelyet ma a kezetekben tartotok, kísérjen el titeket az idők végezetéig; és ez a - Szentlélek Leheletéből származó - fény újítson meg titeket és mindig hajtson benneteket a saját életetek és az egész bolygó életének átalakítása felé.

Amíg itt vagyok, és ti elkísértek Engem a virrasztás, az ünnepélyesség és a szent tisztelet ezen szent pillanatában, addig ebben a pillanatban Szellemem eljut a világ összes menekültjének szívéhez, és rajtuk keresztül eljut ennek az emberiségnek a hatóságaihoz, hogy térjenek vissza az Atya Háza felé vezető útra,  az erre a bolygóra és erre  az emberiségre vonatkozó Akarat teljesítése felé.

Most tegyétek meg felajánlásaitokat az ártatlanokért, hogy ezek a Szentlélek lehelete által mozgatott lelkek elérjék belső feltámadásukat a virrasztás, az ünnepélyesség és a szent tisztelet eme napján.

Zengjük Isten Neveit, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek jelenléte betöltse az összes menekült szívét, és minden lelket a Földön, akiknek rá kell ébredniük vigasztaló Szeretetemre.

Hallgatlak titeket.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Álljunk fel mindannyian, azok is, akik otthonaikban vannak, hogy Jézus Szent Szívén keresztül megkapjuk a Szentháromság jelenlétét, a virrasztás, az ünnepélyesség és szent tisztelet eme napján.
 

Dal: Isten Nevei

Imádkozzunk együtt.
 

Jöjj, Szentlélek,
Világítsd meg a szíveket,
hogy elérhessék
Jézus Átlényegülését.
Ámen.
(hatszor)
 

Most érezzétek meg, ahogy lényetek legmélyén feltámad szellemetek a mindannyiótok szívében jelen lévő Fényem és Vigasztaló Szellemem által, ahogy a Szentlélek elhozza a tudomány és a bölcsesség felébredését minden tudat számára ezekben a kritikus pillanatokban, azért, hogy legyenek többen, akik szolgálnak, legyenek többen, akik odaadják magukat, legyenek többen, akik hajlandóak az életüket adni másoknak és másokért, hogy a közös jó és az emberi testvériség valláson, társadalmi osztályokon, kultúrákon, etnikai csoportokon vagy bármilyen egyéb körülményen túl beteljesüljön; Szent Szívem Fénye lényegítsen át mindannyiótokat, hogy elérjétek a békét és a kölcsönös szolidaritást, és így mindenki testvérnek érezze magát Krisztusban és Krisztusért, hogy a világot és a Természet Élővilágait helyreállítsák a szeretet művei és a tudatosítás, amelyre a Föld minden lényének szüksége van ahhoz, hogy egy napon elérhesse a megváltást.

És most, az Engem elkísérő és a bolygó minden táján jelen lévő Őrangyalokkal és Égi Angyalokkal együtt, a Szívemből kiáradó Fény által másodjára adott hajtóerőként, az ünnepélyesség szellemében énekeljük el  a "Pater Noster"-t.
 

Dal: Pater Noster.

A szent nők Nagyszombaton, várva az Úr Feltámadását, együtt énekeltek.

Amikor arra kérlek benneteket, hogy énekeljetek, az legyen természetesen őszinte, ne az elme gondolja ki, hanem a szív érezze át, mert a lélek az, amely a világegyetem szent hangját kibocsájtja, hogy az isteni kapcsolódáson keresztül az Egek kapui megnyíljanak és az angyalok tevékenykedhessenek.

A tökéletesség a minden egyes hangban, minden egyes dallamban, valamint minden egyes szóban kifejezett szeretetben rejlik. Ez az a hely, amelyben Szeretetem megújul, azokon a hangokon keresztül, amelyek az idők folyamán felajánlják magukat, hogy énekeljenek az Úrnak.

Mielőtt elindulok Auroráról a virrasztás, az ünnepélyesség és a szent áhítat eme napján, és mielőtt ismét bevezetlek titeket Mennyei Egyházamba, hogy megélhessétek a virrasztás ezen napján a Szellemi Közösséget (Spirituális Szentáldozást), egy utolsó dalt kérek tőletek, amely ezúttal Figueiráról érkezik majd.

Ez a dal kifejezi erőfeszítéseteket, hogy megéljétek Akaratomat, Terveimet, és főként a szándékot, hogy az időkön és a szíven keresztül megvalósuljon az apostolság.

A dal címe: "Azt, ami vagyok, azt adom Neked".

Ez az üzenet és ez a zene kifejezi egy lélek izzó törekvését arra, hogy Krisztusban tartsa fent magát és ne vesszen el.

Ezért ennek az éneknek mindenkivel rokonságot kellene mutatnia a bolygó eme pillanatában, amelyben a szolgálat és a világi testvérekért való humanitárius önátadás lesz az, ami kikovácsolja bennetek nemcsak Krisztus harcosát, hanem a szolgálót, a szeretet apostolát is.

Ma gyengéden köszönöm, hogy újra eljöttetek találkozni Velem.

Megáldalak titeket és a Békémet adom nektek.

Az Atya, a Fiú és a Szent Lélek nevében. Ámen.

A MEGDICSŐÍTETT KRISZTUS JÉZUS JELENÉSE A SZENT HÉT ÖTÖDIK NAPJÁN, URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AZ AURÓRA MÁRIA-KÖZPONTBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Eljött az idő, mindannyiótok számára, a nagy pillanat, hogy Velem együtt hordozzátok az emberiség keresztjét. Ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, eljöttem, hogy újra átadjam nektek az egész emberiség legnagyobb szellemi kincsét: az Eucharisztiát.

Így tehát eljövök, hogy megújítsam apostolságotokat ezen a napon, hogy ti és testvéreitek adjatok folytonosságot annak a történetnek, amelyet Isten ír a Saját Kezével.

Gondoltatok-e valaha is arra, hogy az Én krisztusi Örökségem részei vagytok? És ma ismét összegyűjtelek titeket az Asztalom körül, hogy megünnepeljétek, akárcsak a múlt apostolai, az Utolsó Vacsorát, hogy most és mindig átéljétek a Velem való Szellemi Közösséget az isteni Oltáriszentségen keresztül.

Ebben az időben, amelyben oly sok esemény zúdul rá a világra, kiolthatatlan az az erő és az a hatalom, amit Én tudok adni a papságnak, azonban őrajtuk múlik, hogy ez lehetővé váljon és egy felsőbb rendű valóság része legyen.

Amint a múlt apostolait megtanítottam a szentségek átadására, a gyógyításra és az evangélium hirdetésére; ma, ebben a planetáris pillanatban azért jövök, hogy az Ég és a Föld, a papok és Isten között felbomlott Fény hidakat újjáépítsem.

Ahogy megtapasztaltam a Getszemáni kertben a világ nagy bűneit, és egyenként felvállaltam azokat; Nagycsütörtök azon szent éjszakáján átéltem azt a győzelmet is, amelyet Örökségem fog aratni a világban az Én összes követőm révén, azért, hogy holnap és az elkövetkező napokban döntsék el, hogy Velem együtt hordozzák a világ keresztjét, ezeknek az időknek a keresztjét.

Azért jöttem, hogy megáldjalak titeket, azért jöttem, hogy megtisztítsalak titeket, és azért jöttem, hogy - amennyiben megengeditek ezt Nekem - átalakítsalak benneteket azzá, amit Atyám annyira remél, hogy az Én érett apostolaim legyetek, hogy ne csak megéljétek az Igémet, hanem hirdessétek is Érkezésemet, közelgő Visszatérésemet a világba.

Ezért, Őrangyalaitok ma tanúi ennek az eseménynek, amely minden egyes szolgáló szellemének mélyén bekövetkezik, mert nemcsak a papoknak szól, hanem az egész világnak, mindazoknak, akik hisznek Bennem és hirdetik az Úr Nevét.

Azon az éjszakán, mielőtt átadattam, nem csak Testemet és Véremet adtam az apostolaimnak, hanem az Igaz Igét is kihirdettem nekik. A Szeretetnek ugyanazt az Igéjét, amelyért ma eljövök, hogy kihirdessem nektek, hogy ezáltal folytonosságot adjatok Irgalmasságom Művének.

Most, mielőtt a holnapi napon Velem együtt hordoznátok az emberiség keresztjét, érezzétek egy pillanatra azt a lehetőséget, hogy Isten méltó gyermekei lehettek, de ne csak higgyétek, hanem érezzétek is azt és hirdessétek a Szeretet és az Irgalom - az egész világnak enyhülést adó - cselekedetein keresztül.

Így Művemnek ez a része sok szolgálón keresztül beteljesül, akik humanitárius szolgálaton keresztül átadják életüket mások szolgálatának.

Tudjátok meg, az Irgalmasságnak ezen a délutánján, hogy az egész világon megvalósuló humanitárius szolgálat az egyik indoka annak, ami visszahoz Engem ide, mert Atyám a saját Szemével látja, hogy nem minden veszett el, és azok, akiket a Getszemáni kert Angyala hirdetett meg, ma, ebben a jelen időben itt vannak, részét képezik ennek a szeretet-történetnek, amelyet a szíveteken, lelketeken és az életetek megváltásán keresztül próbálok megírni.  

Ezek azok a szellemi javak, ezek azok az ajándékok és erények, amelyeket irgalmas Szívem a Teremtő Lábához helyezhet, egyetlen tanúbizonyságul a szívek krisztusi Utamra való megtérésére.

Ha Én vagyok az Út mindegyikőtök számára, ez azért van, mert Én vagyok az egyetlen ösvény. Ha Én vagyok az Igazság mindegyikőtök számára, az azért van, mert Én vagyok az egyetlen tudás.

Ha Én vagyok az Élet mindegyikőtök számára, az azért van, mert Rajtam keresztül élhettek, és Én rajtatok keresztül, akképpen, hogy szívetekbe helyezem Törekvéseimet, de csakúgy a fájdalmaimat is, azokat a fájdalmakat, amelyeket az egész világ okoz Nekem.

Ez volt az, amit eljöttem megosztani a múlt apostolaival, és ma ezt osztom meg a jelen apostolaival is. Az egyetlen indokom erre, hogy megtapasztalhassátok krisztusi Utamat, amely a mély szolidaritás, a mély testvériség és a kimeríthetetlen hit útja, bármi történjék is ma a világban.

Mi más végett akarnék apostolokat, mint az idők vége miatt? Bennük építem Mennyei Egyházamat, és az átalakulás révén arra indítom őket, hogy tudatukat felemeljék az Isteni Szándék felé, afelé az Isteni Szándék felé, amely már akkor megirattatott mindegyikőtök számára, mielőtt esszenciátok keletkezett.

Értitek, mit jelent ez?

Azt, hogy nincs más út, mint Isten Akaratát élni, amelyet végül megértetek majd ez után az élet után. Az egész emberiség szenvedésének, a nemzetek és népek szenvedésének az oka ez, hogy ellenáll annak, hogy Isten Akarata szerint éljen.

De értelek és megértelek titeket. Tudom, hogy nem könnyű a Föld felszínén élő emberiség számára, hogy nincs irányítása alatt az ismeretlen; de ha szabadnak születtetek, miféle irányítást akartok gyakorolni? Hiszen életetek, lelketek és esszenciátok Istené.

Azt kívánom, hogy a visszahúzódásnak és az Eucharisztia létrehozásának eme napján, az Én társaim, és különösen azok, akik még nem az Én társaim, ne vesztegessenek több időt, mert már nincs több idő.

Azért jöttem, hogy életeteket eszközzé tegyem Isten Kezében, habár tökéletlen, de megüresített eszközzé. Azért jöttem, hogy azt nézzem, amit Isten a kezdetektől fogva mindannyiótokban elhelyezett, és amit meg kell tanulnotok megbecsülni és értékelni, ez pedig isteni lényegetek, az Istennel való kommunikáció Kegyelme, ahogyan erre egyetlen más lény sem képes az egész világegyetemben.

Tudjátok-e, hogy a Teremtés nagyra becsüli ezt az Istennel való összekapcsolódást, ami bennetek van? Sok olyan tudat van az Egekben, amely szeretne ugyanebben a Kegyelemben részesülni, amely nektek megadatott, és amelyet ők csak erőfeszítések és áldozatok árán hódíthatnak meg, míg nektek ezt nem kell megtennetek, mert ez az isteni kapcsolat mindannyiótokban benne van, csupán hinnetek kell benne.

Isten ezen az anyagi síkon három alapelvben nyilvánul meg: Akarata által, a Tudás által és Gyermekei által. Ne felejtkezzetek meg arról, hogy az Örökkévaló Atyától származtok, mert szükségetek lesz erre ahhoz, ami az idők végén elérkezik majd.

Ugyanazon célból és ugyanazzal a szándékkal, mint amiért a múlt apostolaihoz jöttem, ma azért jövök, hogy felkészítsem a jelen Társaimat arra, ami bekövetkezendő.

Azon az éjszakán a Getszemáni-kertben nemcsak azt tudtam, hogy ki fog megtagadni és bántani Engem, de az Atya abban a pillanatban megmutatta nekem azokat is, akik képesek lesznek felülmúlni engem Szeretetben, mindazon túl, amit a Keresztig, sőt a Feltámadásig tettem értetek.

Mire vártok, hogy meghaladjatok Engem a szeretetben és a szolgálatban, a jótékonyságban és az egységben, hogy életetek megújítsa a világegyetemet, és ezáltal az egész Föld megújuljon, és ne kelljen átvészelnie az Armageddont?

Arra van szükségem, hogy életetek és szellemetek legyenek az új kelyhek, amelyeket a Kezemben tarthatok, hogy Fényem Kódjai kiáradhassanak rátok, és ezúttal ti legyetek az áldozatok Isten Dicsőségéért.

Ezért mondtam nektek tegnap, hogy vajon gondoltatok-e valaha arra, és vajon megkérdeztétek-e magatoktól, hogy készen áll-e szívetek arra, amire Nekem van szükségem? Ez a Szent Hét nagy kulcsa mindegyikőtök és testvéreitek számára: meditáljatok és kérdezzétek meg magatoktól: Uram, vajon készen áll-e a szívem?

Azonban fáradhatatlanul jövök ide, mert elköteleztem Magam irántatok és az egész világ iránt, nemcsak a Visszatérésem pillanatára, hanem azért is, hogy életeteket eszközzé tegyem Isten Kezében, hogy mindent újjá tegyek az életetekben.

Ez az oka, hogy a három alkalom egyikén, amikor érezve Magamon a súlyos Keresztet elestem a Kálvária során, a kevés, megmaradt erőmmel újra felkeltem. Ott és akkor történt meg, Anyám előtt, az Ő Jelenlétében, hogy újra megerősítettem, hogy Én újítok majd meg mindent. Azokon keresztül, akik követnek Engem és akik elfogadnak Engem.

Mielőtt belépnénk az Utolsó Vacsora Szellemi Közösségébe, az elmélyedésnek és a fogadalmak megerősítésének szentelt mai napon, amikor az összes belső világ számára megerősítjük, hogy lobogó lélekkel továbbra is követjük eme krisztusi utat, megünneplem veletek egy fiamnak az apostolság útjára történő felszentelését, meghívlak erre benneteket, hogy átéljétek, támogassátok és vegyetek részt rajta lelki egységben, hogy ez a lélek, amelyet ma újra megszentelek, hozzátok hasonlóan meghozza a megváltás gyümölcsét.

Tegyük meg ezt az Én Jelenlétemben.

Amiként felkészültem arra, hogy alázatosan megmossam Péter és a többi apostol lábát, akik az Utolsó Vacsora Szent Termében összegyűltek azon az éjszakán, a testvérek közötti és a testvérekért való szolgálat megerősítésének jeleként, mindörökké.

"Adonáj, tisztítsd meg ezt az elemet, mert ez lesz az a közeg, amely által megújítom majd ezt az életet és a világ minden életét. Így legyen".

"Atyám, áldd meg ezt a vizet, hogy ne csak megtisztítsa és megfürdesse Kegyelmedben a gyermekeidet, hanem általa az egész emberi élet élje meg odaszentelése fokait. Ámen".

Amiként Mária Magdolna megmosta ezzel az olajjal a Lábam, váljon az emberi élet isteni életté abban az örömben, hogy mindig Istenben van, az Ő Mennyei Királyságának győzelme által. Ámen.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Mától fogva Urunk Shemaya testvérnek fog hívni, hogy méltóvá tedd az Ő Nevét
az életeden keresztül.

 

Annak érdekében, hogy végül is minden beteljesedjen és felkészüljetek az eljövendő időkre, hogy Velem együtt hordozzátok a Spirituális Keresztet, az emberiség keresztjét, most beléptek az oltáriszentség megünneplésébe.

Köszönöm nektek és az Én Békémet adom nektek, azt a Békét, amely megújítja az Én apostolaimat.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

A MEGDICSŐÍTETT KRISZTUS JÉZUS JELENÉSE A SZENT HÉT NEGYEDIK NAPJÁN, URUGUAYBAN, PAYSANDUBAN, AZ AURORA MÁRIA-KÖZPONTBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Magatokba húzódva, készüljetek fel az Én nagy pillanatomra; fejeteket befedve, lépjetek be a lélek templomába, hogy lelketek részt vegyen az Úrral való közösségben.

A második beavatás eme napján, amelyen a Mesterrel együtt felkészültök majd arra, hogy belépjetek fájdalmas Kínszenvedésébe, a bolygóért jelenleg tapasztalt fájdalmas Kínszenvedésébe, amelyben Megváltótok megosztja majd az Övéivel azokat a feladatokat, amelyeket Isten rábízott.

Mielőtt belépünk az Utolsó Vacsora Termébe, holnap ismét hallani fogjátok Mestereteket és Uratokat. Hasonló tanításokat ad majd át, mint amilyeneket a múltban apostolainak adott azért, hogy ezek az útmutatások felkészítsék őket arra, hogy megéljék az Ő evangelizációs küldetését és a világ szolgálatának küldetését.

Ezért ezt a pillanatot a világba való Visszatérésem előkészítésén belüli, egyedülálló és megismételhetetlen pillanatként éljétek meg, amelyben arra hívom el lelketeket, hogy  megerősítsék a Velem kötött szövetségüket örökre, amelyben lelketeket arra hívom el, hogy Szívemen keresztül megélje Isten Akaratát.

Ezen keresztül értsétek meg, hogy amit Én hozok nektek, az ismeretlen, mert ez olyasmi, amire Atyámnak van szüksége, hogy megvalósuljon, mindegyikőtök életén és testvéreitek életén keresztül.

Míg a bolygó és az emberiség továbbra is szenved, nagyon nagy szükség van az apostolokra, Szívem apostolaira, olyan apostolokra, akik ebben az utolsó időszakban rendelkezésre állnak, hogy megtartsák az ezen időszak végének nehéz keresztjét.

De nem lesztek egyedül ebben, Lelkem és Szellemem segíteni fog, hogy megtanuljátok hordani a keresztet, amelyet Én ajánlok fel nektek, ez egy érett kereszt, amely kiemel majd benneteket saját magatokból, hogy elmerüljetek az Atya Akaratában.

Mielőtt Jeruzsálemben megünnepeltük az Utolsó Vacsorát, az Én apostolaim ugyanazokat a dolgokat ismerték meg, amelyeket ma hallotok, mindez nem lett megírva, azonban mindegyikük megőrizte azt a szívében, úgy, ahogy ma is minden egyes, az Üzenetem befogadására nyitott szív megőrzi azt.

A Szent Hét eme napján egy átmeneti időszak kellős közepén vagyunk, ez egy belső és külső átmenet is egyben, amely kijelöli a múlt végét és az új jövő kezdetét, azét a jövőét, amely meghatározza majd ennek az emberiségnek a következő lépéseit.

Arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok ezért, a mai napon és az összes eljövendő napon, mert Atyám mélységes vágya, hogy az Ő teremtményei megismerjék rejtélyeit, felfedjék és megismerjék azokat, azért, hogy be tudják azokat teljesíteni és megvalósítsák az Ő Szándékait.

Amikor együtt voltam a tizenkettővel, amiként a szent asszonyok Szent Anyámmal, mielőtt beléptem az Utolsó Vacsorára, ők megismerték ezt a titkot, amely akként tárult fel, hogy Istennek nagy szüksége lesz az apostolok sürgető jelenlétére az idők végezetén, kétezer évvel azután, hogy Én eljöttem a Földre, a várva várt Visszatérésem előkészítésére fordított kétezer évet követően is.

Ma az Igazságnak ezzel a kinyilatkoztatásával jövök, amely egyben a Szereteté is, tudván azt, hogy ma a világ széltében és hosszában nem elegendő a lelkek feltétel nélküli rendelkezésre állása.

Emiatt ismét olyan lelkek kis csoportjait veszem igénybe, akikben, függetlenül attól, hogy hol és merre vannak, megvan a Kegyelem ahhoz, hogy szívükben tartsák Mesterük és Uruk eme kérését, amely az Örök Atya kérése, ők az az izzó alap, amely az életek átalakításán és mindazokon keresztül, akik igent mondanak Nekem, előkészíti Krisztus visszatérését a Földre.

Ma többet hozok nektek egy puszta érzésnél, ma többet hozok nektek egy puszta szónál, ma Szívem erős szándékát hozom nektek, hogy a lelkek megértsék, hogy Jelenlétem közöttetek  ma és az utóbbi években nem volt hiábavaló,  mert életeteket a végsőkig Mellettem köteleztétek el.

Ne aggódjatok azokért, akik nem értették meg az Üzenetemet és nincsenek itt. Visszatérésem nagy napján nemcsak az Írások teljesednek majd be, hanem Cselekedeteim is beteljesülnek, mert elválasztom a pelyvát a búzától.

Elhívom majd az áldottakat, de a közömbösöket is el fogom hívni az Egyetemes Ítélet átélésére,  és tudom, hogy erre még senki sem készült fel.

Azonnal és kicsit sietve szállok le a Mennyből, Isten teljes erejével, hogy segítsek nektek és támogatást nyújtsak Fény-impulzusaimmal, hogy kész legyen a szívetek, éppúgy, ahogy az Én Szívem készen állt a korbácsolás előtti pillanatokban.

Mondtátok-e már valaha Istennek: Atyám, készen áll a szívem? Tudjátok-e, mi minden rejlik ebben a kijelentésben?

A felkészült szív nem izgatott. A kész és érett szív feltételek és szándékok nélküli. A készen álló és érett szív képes teljesen átadni magát Istennek, és semmit sem kér cserébe. Ez a szív képes meghalni Énértem és képes értéket adni minden Szavamnak, az ilyen szív tanúskodik arról, hogy Jelen van benne Krisztus.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Megjelent a Szűzanya Jézus oldalán, az összes eddigi öltözékénél tisztábban és fényesebben.

A fatimai Szent Rózsafüzér Asszonyaként van itt, a Fia mellett, megmutatja Tövisekkel teli Szeplőtelen Szívét, amelyet felajánl mindannyiunk számára, a világ összes asszonya, a háborúban élő nők, a bevándorló nők, a kizsákmányolt nők, a rabszolgává tett nők, a női vezetők, a földműves nők, a csendben szenvedő nők és a gyermekeikért élő összes anya elégtételére és gyógyulására.

Mária felajánlja tövisekkel átszúrt Szívét, hogy ezzel orvosolja ennek a világnak a női tudatát, az elszenvedett igazságtalanságok, rontás és közömbösség ellen, amely örökre eltűntette a Föld minden egyes női lénye szívének a tükrét.

Jézus így szól:
 

Ő az az Anya, akit a kereszten nektek adtam, a világ összes anyja közötti feltétel nélküli Anya, az Anya, aki értetek könyörög Hozzám az élet minden egyes napján és az örökkévalóságon át.

Emiatt ma segít Irgalmas Szívem a Föld minden nőjének abban, hogy felkelhessenek onnan ahová elestek, vagy ahová letaszították őket.

Ez Isten Anyjának az időszaka, a Jogar az Ő kezében van.
Boldogok lesznek azok, akik felismerik ezt az Örökséget, mert Szeplőtelen Szívének a diadala mindig győzedelmeskedni fog. Ámen.
A mai nap szellemi egyesüléséhez Anyám társaságában hagylak benneteket, szeplőtelen Szellemének jelenlétében, mert Istennek köszönhetjük az Isten Anyjának a jelenlétét, és a világ összes anyjáét is, akiknek a méhében formálódik az élet és akik mindnyájatokat a karjaikban tartottak.

Adjátok át magatokat a spirituális anyaságnak, hogy szívetek ne legyen önző, hogy érezzetek és lássatok túl azon, ami van, hogy Isten a nemesség és a szeretet jelképeként teremtette a Földön a nőket, nem pedig kizsákmányolásra és fenyegetettségre.

Szívem minden megfenyített, a Föld színén élő emberiség által rabszolgává tett nőt befogad, mert amikor majd Én eljövök a Mennyből, mindegyiküknek jogart adok a kezébe, és a Földet örökre eltölti majd a szűzies tisztaság.

Ha az Én Anyám képes volt a Kereszt lábához jönni, mi mindenre lehetnek képesek a világon a ti anyáitok? Mindig kérdezzétek meg ezt magatoktól, mert ők a javatokat akarják, hogy méltó gyermekei legyetek az Úrnak és mindig számíthattok rájuk.

Ezért volt Anyám, Mária a Vacsorateremben. Az életét adta értetek, hogy a Szeretet és a Megváltás diadalmaskodjon. Azt adta oda, ami számára a legértékesebb volt az életben, és látta Őt a Keresztre szegezve, ahogyan sok anya látja a mai világban elveszett gyermekét, és csendben szenved emiatt.
De eljön majd a Vigasztalás Szelleme; ahogy Anyám, Mária Pünkösdkor átadta az apostoloknak. És minden elmúlik, mire a világba való megérkezésem betejesedik.

Emiatt van ma itt a Szent Szívünk, hogy Megváltótok ígéretei teljesüljenek, és az árvák elfogadják Mária anyaságát.
"Anyám, íme, itt vannak a Te gyermekeid."
"Társaim, íme, itt van a ti Anyátok."
Ma kérjük az Isten Anyját, hogy a Föld női tudata gyógyulást nyerjen, hogy ne legyen többé kizsákmányolás és fenyítés tárgya, hanem Isten minden gyermeke ismerje fel benne azt, hogy ez a tudat a szeretet és a szolgálat eszköze.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

A Szűzanya eltűnt, de Krisztus még mindig itt van és kiárasztja Fényét az egész világra.
 

Most, hogy ismét megtisztulást kaptatok, elmélkedjetek mindarról, amit mondtam nektek, valamint arról, hogy ebben az időben az anyaság mennyire fontos és értékes a világban.

Ennek érdekében meghallgatunk egy egyszerű, de mély értelmű dalt, a bolygó egész női tudatának gyógyulására, “Rád tekintek”. Ezzel a dallal tisztelgünk a világon az anyák előtt, azért, hogy az anyák mindig bízzanak Isten Anyjában, Máriában.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A MEGDICSŐÍTETT KRISZTUS JÉZUS JELENÉSE A SZENT HÉT HARMADIK NAPJÁN, URUGUAYBAN, PAYSANDUBAN, AZ AURORAI MÁRIA-KÖZPONTBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Imádkozzunk csendben az Ő Lábainál és imádjuk az Úr Szívét, amely jelen van az egész emberiség előtt, és ismét készüljünk fel az Ő nagy áldozatára.

Kísérjük végig az Ő ünnepélyes csendjét, és érezzük meg a Szívét, amely ismét felajánlja magát nekünk a világ üdvösségéért.
 

Áldozatom előtt azt szeretném, ha úgy lennétek jelen a Lábaimnál, mint Mária Magdolna, és könnyeitekkel tisztítanátok Uratok Lábát. Hullajtsátok lábamra a szeretet édes könnyeit, hogy minden helyre álljon az igazságtalanság és a világ egyenlőtlensége.

Szeretném, ha éreznétek Lábaim melegét, Urad lábainak melegét, aki ismét megkapja a világ sebeit Kezén és Oldalán; úgy mint a mélyebb lelki sebeket, amelyeket nem ismertek, amelyek Urad áldozatának a részei.

Ezért készítsd elő Temetésemet könnyeiddel, igazi szereteteddel, hogy a jó lelkek gyógyítsák meg és szeressék az Úr Szívét.

Mély érzéseim vannak, amelyeket még senkinek sem árultam el, csak azoknak, akik úgy döntenek, hogy a Lábaimhoz helyzeik magukat, teljesen megfosztva saját maguktól, az ürességben. Ma elhozom a világba azokat, akik ismerik ezeket az érzéseket, hogy előbb érezhessétek, majd megismerjétek őket.

Ezek az érzések, amelyek a Mesteretek és Uratok Szívéből születnek, olyan érzések, amelyek megerősítik a Nekem tett ígéreteteket, az áldozat megújításában és az emberiség megváltása érdekében való lemondásban.

Mária Magdolna ezért tudta, hogy mit csinál, bár elméje nem fogta fel.

Ma megtehetitek ezt Előttem, fejeteket a lábamra hajtva, hogy megváltásotok és szeretetetek könnyei előkészítsék az Úr önátadásának  pillanatát.

Most, egy mélyebb önátadás idején, amelyet fel akarok ajánlani és megosztani a társaimmal, hogy bátran kövessék Lépéseimet, a Fény ismeretlen lépéseit, amelyek előbb-utóbb arra késztetik őket, hogy éljenek az Akaratom szerint.

Mária Magdolna megadta magát a Lábaimnál, hogy az Akaratom szerint éljen, elhagyta a bűnt, hogy megtanuljon a Dicsőségemben élni, Szavam és minden lélek iránti Szeretetem Dicsőségében.

Emiatt ma, pont mint több mint kétezer évvel ezelőtt, ugyanazokkal a ruhákkal, ugyanazzal a pillantással érkeztem, mint amikor Mária Magdolna találkozott Velem, hogy átadja magát Nekem, és új életté tegyem az életét, olyan életté, amely hűségessé tette őt a kereszt tövéig.

De a temetés, amelynek előkészítésére meghívlak benneteket, bűneitek, nézőpontjaitok, egész múltatok haláláért van; mert új edényekre van szükségem, hogy új kódjaimat letétbe helyezhessem bennük, amelyek Krisztus Visszatérésének előkészítésére szolgáló edények lesznek, hogy felkészítsék az egész emberiséget és saját magatokat erre a pillanatra.

De ahhoz, hogy ez megtörténjen, olyan lelkekre van szükség, akik a Szeretetem áldozatai, akik nem gondolkoznak azon, mit kérek tőlük, akik megteszik, amire szükségem van, akik tovább viszik azt, amire annyira várok, mindig igent mondva Nekem.

Emiatt szaporítottam a kenyeret és a halat is. Emlékeztek? Ott adtam át az új élet szimbólumát azoknak, akik az Úrvacsora alatt visszatértek az Atya felé vezető útra.

Lehajtanátok újra a fejeteket a Lábaimra?

Nyisd ki tehát a szívedet arra, amire szükségem van, mert még mindig remélem, hogy beteljesíthetem azt, amire szükségem van. Atyám még mindig azt kéri tőlem, hogy szándékai teljesüljenek gyermekei által.

Az élet ürességében és az Ő Céljának teljességében, azt szeretném, ha tudnátok, hogy ez a pillanat fontos Számomra, mivel ezek az impulzusok, amelyeket adok nektek, felkészítenek benneteket a korszak végére.

Emeljétek fel szíveteket Istenhez, és adjatok hálát azért, hogy Atyám Szándékainak eszközeiként ajánlottátok fel magatokat Szent Szívem fényén keresztül, az értetek élő Szíven, az értetek kiáltó Szíven, az irántatok való szeretetben meggyulladó Szíven keresztül.

Térjetek meg, mint Mária Magdolna, aki éppen azzal, hogy fejét a Lábaimra hajtotta, már beteljesítette Atyám akaratát, és mindörökre odaszentelte az életét.

Készen álltok erre?

Az élet megszentelése rejtély, és ez a rejtély fokozatosan feltárul az átalakulásotok folyamán, az életetekről való lemondás és a lényetek állandó megadása folyamán.

Szükségem van arra, hogy Bennem, az emberiség ezen nehéz időszakában, minden újjá legyen, mert így azt mondhatjátok a világegyetemnek, hogy testvéreitekkel együtt elfogadjátok a Visszatérésemet.

Jézus Szent Szíve közbenjáróként kínálja fel magát a lelkekért, hogy a bűnben élés szenvedése helyett megismerjék az Istenben élés örömét.

Azt akarom, hogy ezen a Szent Héten az életetek mélyebben térjen meg, ahogyan Mária Magdaléna is megtért, könnyeket ejtve  Lábaimra, és úgy tisztára mosva Lényemet, ahogyan soha azelőtt. Ez az Égi Atya előtt is indokolta a világban való megtestesülésem okát, éppen  azáltal, hogy Lábamhoz helyezte magát.

A lábaimnál hallom imáitokat, érzem fájdalmaitokat, érzem szereteteteket, megértem zavarodottságotokat, de megújítalak benneteket a mennyei áldással, hogy felkeljetek onnan, ahol elestetek, és folytassátok az utat, amíg meg nem találjátok az Akaratomat.

Átalakult tökéletlenségeitekből mindent tökéletessé teszek. Elviselt szenvedéseitekből kincseket fogok készíteni a Mennyország számára. Mert aki a Lábaimhoz helyezi magát, ne féljen az ismeretlentől, attól, ami anyagtalan és örök; mert az az ürességben van, megfosztódott önmagától, teljesen megadta magát.

Engedjétek meg, hogy még egyszer megkenjelek benneteket a Szellememmel, ahogyan Mária Magdolnát is felkentem, egész lényét megváltva Isten dicsőségére.

Miután megéltétek ezt a megújulást és beavatást, készen álltok arra, hogy teljesítsétek azt, amire szükségem van, ha szíveitek valóban a Lábaimhoz tértek. És így elkíséritek Uratokat ezen a hátralévő hosszú úton, az emberiség megsegítésében és a szenvedőknek való szolgálatban, hogy Szeretetem győzedelmeskedhessen bennetek és rajtatok keresztül.

Így hívlak benneteket, hogy készüljetek fel egy új szent Szellemi Áldozásra, amely a szenvedésem napjának, valamint a Húsvét nagy napjának a bevezetője lesz, amelyben juhaim, akik ma lettek megjelölve, követik a Pásztort a bolygó vészhelyzete útján anélkül, hogy nemet mondanának Neki, csakis igent mondva Neki, amíg csak szükségem van erre.

Gondolkozzatok arról, amit mondtam nektek.
Szavaim Atyám Igazságának, Célja Valódiságának és Akaratának a megnyilvánulásai. Ne hagyjátok ki többé a lehetőséget. Készìtsétek fel az életeteket. Újítsátok meg a tudatotokat. Tisztítsátok meg a szíveteket, és méltók lesztek az én Békémre, arra a Békére, amelyet Mária Magdolnának adtam.

Azt akarom, hogy ebben a szenvedésben, amelybe a következő napokban belépünk, a lelketek olyan legyen, mint Mária Magdolnáé, aki hűségében és hitében nem hagyta el a Messiást, és aki Máriával, Anyámmal együtt segített kitartani a Kereszten, amely később a Feltámadás során az Élet Fájává lett.

Emiatt arra kérlek benneteket, hogy váljatok az én részemmé, ne legyetek többé saját magatok részei, ezért adtam át nektek a Szentségeket. És  oly sok Szentség átélése által, itt az ideje, társaim, hogy legyen hitetek és bizalmatok az Eucharisztia ereje által kínált Szellemi Szentségben.

Hitben, a lelkek  hitének megújult Szentáldozásában hagylak titeket. Ez még valóságosabbá teszi a Jelenlétemet a Velem  áldozó szívekben, csupán azáltal, hogy felajánlják, hogy a Lábaimhoz helyezik magukat. És ennek a pillanatnak a fényhídjaként egy dallal hagylak titeket, amelyet erre a találkozóra választottam, "Szentáldozás" néven.

Így búcsúzom, de tudjátok meg, hogy annak ellenére, hogy visszatérek a Mennybe és Atyám Házába, a mindenütt jelenlét és mindenhatóság szellemében, ez alatt a Szent Hét alatt, itt Vagyok, ahogyan a testvéreitekkel is Vagyok, a Föld minden olyan otthonában, amely megnyitja kapuit, hogy befogadjon Engem.

Áldlak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Készüljetek fel az ének által.

A MEGDICSŐÍTETT KRISZTUS JÉZUS JELENÉSE A SZENT HÉT ELSŐ NAPJÁN, URUGUAYBAN, PAYSANDUBAN, AZ AURORAI MÁRIA-KÖZPONTBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Sohasem foglak magatokra hagyni benneteket.

Visszatérek a világba, újra, mert Mennyei Atyám ezt kérte.

Ezért vagyok itt, társaim, nemcsak azért, hogy megkapjátok Szenvedésem Kódjait, hanem azért is, hogy segítset kapjatok tőlem a bolygó mostani, nyers valóságában.

Ma arra kérlek benneteket, hogy nyissátok meg szíveteket Jelenlétem előtt, és adjatok át Nekem mindent, ami gyötör és szenvedést okoz nektek.

Ma, a Mennyei Atya előtt, az a végtelen Kegyelem van nálam, hogy felemelhetem a Mennyek Országába mindazokat, akik igazságtalanul szenvedtek és szenvednek a világjárvány miatt.

Megígértem nektek, hogy elérkezik majd a gyógyulás, de még mindig elégtelen az emberiség válasza az Örökkévaló Atya ígéreteire, mindarra, amit meg akar valósítani ebben az emberiségben és ezen a bolygón.

Ez az oka, társaim, hogy a Szívem a szívetekhez közelebb jön, hogy Jézus emberi Szívét érezzétek, azt a Szívet, aki értetek szenvedett a Keresztig, azt a Szívet, amely azért jött, hogy életét adja értetek, és semmiért cserébe.

Ezt az emberi Szívet, Jézus emberi Szívét, az Ő nagy szellemi Ereklyetartóját ajánlom fel ma a világnak, hogy végre mindenki beléphessen ide.

Szívem tüzében megtisztíthatjátok gyötrelmeiteket és bánataitokat, megújíthatjátok reményeteket és hiteteket, mert úgy van megírva, hogy az idők végén mindez bekövetkezik majd.

Íme itt van, előttetek, az egész emberiség szeme láttára az idők végének a valósága, amely sokak számára ismeretlen, de a legtöbbek számára fájdalmas.

Isten még tárva tartja Karját gyermekei számára. Halljátok meg Hangját a belső világokban, és érezzétek az újratalálkozás örömét, mindannak ellenére, ami épp történik.

A Vigasztalás nagy Szellemeként jövök. A Megbékélés Mestereként jövök.

Azt akarom, hogy ma békéljen meg életetek, és főként a lelketek az Örökkévaló Atyával.

Elhoztam Őrangyalaitokat és az egész világ összes Őrangyalát, hogy a Lábaimnál a megbékélés és a béke szellemében vegyék át felajánlásaitokat.

A mai idők emberiségének, vagyis az új Izraelnek, újra fel kell majd egyenesednie, ki kell majd lépnie azokból a romokból, amelyekbe magát beletaszította, fel kell majd támadnia szellemben, szeretetben és reménységben, hogy felderengjen számára a Visszatérésem a láthatáron.

De Dicsőségem nemcsak a Mennyekből jön el, hanem Dicsőségem eljön majd a bolygó belső világaiból is.

Megmutatkoznak majd a legszellemibb kincsek, amelyeket a világra hagytam, amelyeket a Földön még egyetlen ember sem fedezett fel, mert ezek nem kézzelfogható kincsek, hanem anyagtalan kincsek, amelyek Szenvedésem minden egyes lépésében azért lettek rögzítve, hogy ebben az időben, amelyet most éltek, meglegyenek a szükséges eszközök ahhoz, hogy mindent átalakíthassatok.

Ezzel nem azt mondom nektek, hogy véget ér a megtisztulásotok, mert a bolygónak szüksége van a megtisztulásra. Ezért mindig legyetek benne a hit szellemében, és ne legyetek a szomorúság vagy a haldoklás ösvényein, mert csakis Mesteretek és Uratok tudja mindazt, hogy mire van szüksége a világnak ebben a pillanatban, hogy mire van szüksége minden léleknek a mostani időben.

Ezért ma a Nagy Vígasztalóként jöttem el, hogy érezhessetek Engem, és érezvén Engem, magatokhoz vehessétek az emberi Szívemet, ezt a Szeretetben és Irgalmasságban oly hatalmas Szívet, amely sok idővel ezelőtt itt élt veletek, és amely átadta a Szeretetet az emberiség számára, az emberiség mihamarabbi megváltásáért és megtéréséért.

Ma délután még inkább kitárom a Mennyek és a Világegyetem kapuját, hogy megszabadulhasson mindattól, ami elnyomás alatt tartja a bolygót ebben az időben.

Az Irántam való szeretetetek és a Velem való összhangotok lehetővé teszik, hogy újra bezáruljanak a pokol kapui, és hogy Őrangyalaitok győzelemre vigyék Örökségemet az egész világon, a Szavaimban megújuló szívek által, az Üzeneteimmel eggyé vált életek által.

Ezért azt akarom, hogy kezeteket készenlétbe helyezve, adjátok át magatokat Istennek és egyesüljetek újra az Ő anyagtalan és isteni Forrásával, azzal az anyagtalan Forrással, amely a Vigasztalás Szellemét hozza el nektek, hogy életetek meggyógyulhasson és megújulhasson Bennem.

Érezzétek, ahogy ebben a pillanatban az egész világ megáll, ahogy befogadják a lelkek mindazt, amit az anyagtalan Forrás hord számukra. Mert Szeretetem soha nem fog meghalni bennetek, csak ha megengeditek azt, hogy meghaljon; mert Fényem soha nem fog meghalni bennetek, csak ha megengeditek azt, hogy a Fényem meghaljon bennetek.

Azért jöttem, hogy elhozzam nektek a Vigasztalás Fényét, hogy abban a vigasztalásban, amelyet Én adhatok nektek, beléphessetek a Békémbe, arra a helyre, ahol minden valóra válik és alakot ölt.

Ez a legnagyobb ajándék, amelyet ma adhatok nektek, mert ez része Szívem kincseinek; ezeken keresztül fedezitek majd fel az elhatározás erejét, amellyel felül kerekedhettek ezeken az időkön.

Szeretném elmondani mindenkinek, aki ebben a pillanatban hallgat Engem, hogy lelkesedéssel éreztem imáitokat és könyörgéseiteket; a Dél-Amerikában és az egész világon élő minden társamnak mondom, hogy figyelemmel hallgattam fohászaitokat.

Ezért az Úr Angyala eljön majd, amikor a világnak a legnagyobb szüksége lesz erre, hogy véget vessen ennek a járványnak.

Az ígéretek, amelyeket Én teszek számotokra, nem azok az ígéretek, amelyeket kívántok, mert az Én Ígéreteim igazak és soha nem változnak. Ami az Én Ígéreteimet megváltoztatja, az legfeljebb a ti kívánságaitok, vagy akár a szükségleteitek lehet.

Azoknak az Ígéreteknek, amelyeket Én adok át a világnak, megvan az idejük és megvan a pillanatuk, amikor azokat az Atya gondolja.

Ezért továbbra is dolgozzatok azért, hogy az ígéreteim teljesüljenek, és leszállhassanak a Szellemi Világegyetemből az Anyagi Világegyetembe, így több lesz a Világosság a világban, és sok lélek kilép majd a kárhozatból, nemcsak ennek az illúziónak, hanem a bolygó mostani szenvedésének a kárhozatából.

Azt kívánom, hogy legyetek szilárdak Bennem. Ezért adom át nektek ma emberi Szívemet, hogy a tudatotokhoz közelebb került tudásként érezzétek és értsétek meg azt, amit mondok nektek.

Mialatt itt Vagyok, érkezésem diadalmas napján, ma nem azt akarom, hogy pálmákat lengessetek Előttem, hanem azt szeretném, hogy hitben és hódolattal adjátok át Nekem az életeteket.
 

Uram, bocsánatot kérek Tőled
mindazért, amit elkövettem.
Add meg nekem a megszabadulás Kegyelmét.
Ámen.
(háromszor ismételjük)
 

Ezekkel az egyszerű imaszavakkal lehetőséget adtok, hogy a Kegyelem megnyissa a világegyetem kapuit, hogy segítséget kapjanak azok a lelkek, akiknek ebben a pillanatban erre a legnagyobb szükségük van, különösen azok, akik a betegség igazságtalansága miatt mentek el.

Arra kérlek titeket, hogy már ne legyetek többé a világ szenvedésének a része, de ugyanakkor arra kérlek titeket, hogy ne legyetek közömbösek a világ szenvedése iránt. Legyen az életetek az az olaj, amely példátok, imádságotok és a másokért végzett szolgálatotok által meggyógyítja az emberiség tudatának sebeit. Tudjátok, hogy a világ káoszban van, de mit fogtok tenni azért, hogy kijussatok ebből a káoszból, és hogy felebarátaitokat kivonjátok a káoszból?

Emeljétek fel tudatotokat a világegyetem valódi rezgéseihez. Táplálkozzatok a Szeretet és Isten Egységének a rezgéseivel, mert ily módon bevonzzátok a világba azt az Isteni Bölcsességet, amelyre a Földi férfiaknak és nőknek ebben az időben szükségük van, hogy rátaláljanak ezeknek az időknek a biztonságos megoldásaira.

Ma a Szívem még jobban megnyílik előttetek és a világ előtt, és hét erős Sugarát kiárasztja a bolygó minden irányába, különösen a sötétségben és szenvedésben élő összes tudat felé.

Ne abban higgyetek, amit ígérnek nektek, hanem higgyetek az Én Igémben, mert az Ige nem az Enyém, hanem Istené. A Szent Ige az Ő Forrásából fakad, és hű Szolgáján, Krisztuson keresztül érkezik.

Ahhoz, hogy Vígasztaló Szellemem átölelhesse az emberiséget igazi áldozatokra van szükség, nem nagyokra, hanem kicsikre, amelyek képesek kiengesztelni az Atya Szívét mindenért, amit gyermekei tesznek, időről időre.

Ezért eljöttem, hogy elhozzam nektek az elhatározás erejét, hogy megélhessétek a hit erejét. A Szent Szellem segít majd nektek, megtisztítja majd utatokat, a Szent Szellem megnyitja majd a kapukat, hogy mindenki számára átadja Tudományát és Megértését, hogy végül az Új Emberiséggé legyetek.

A Lábaimnál fekszik az összes szándékotok, ezeket Szeretettel összegyűjtöm. Látok ott szándékokat a világ minden tájáról, oly egyszerű és alázatos szívek valódi és őszinte szándékait, amelyek az emberiség nagy változását és e bolygó teljes gyógyulását kérik.

Mindig itt, ebben a tudatállapotban szükséges a szíveteket látnom, együttműködésben, testvériségben és testvéri szeretetben, mindig mások szükségleteire gondolva, hogy mindenki elérhesse a fényt, a gyógyulást és a megbékélést.

Most imádkozzunk azért, hogy ez a szent hét erőteljes hatást gyakorolhasson az összes belső világban, és a szívek, bárhol tartózkodjanak is ebben a pillanatban, tudják, hogy az Én emberi Szívem, amely élt, meghalt és feltámadt értetek, ma szent Tabernákulumként van jelen a világ azon otthonaiban, amelyek megnyitották kapujukat a mostani szent összejövetel számára.

Ezért megáldalak benneteket a Szentségek fenséges Szelleme jegyében, és különösen a Szellemi Úrvacsora jegyében, amelyet megélhettek velem a mostani Szent Hét minden egyes napján.

Érezzétek a megkönnyebbülést, amelyet nektek ajánlok, és pihenjetek meg a Karjaimban abból a csatából, amelyet megél az egész világ, mert harcosokká teszem a szolgálókat, győztessé teszem a legalázatosabbakat, papokká teszem azokat, akik megélik Igémet, és azokat, akik a világért az Én Igémmé lesznek.
 

Mennyei Atya,
Aki mindannyiunkat vezetsz,
fogadd el felajánlásunkat Neked,
vezess minket a szeretet útján,
hogy legyen meg a Te Akaratod.
Ámen.
(háromszor ismételjük)
 

És most itt hagylak benneteket a Szellemi Úrvacsorára, erre a szentséges ünnepre, amelyet papjaimra, ennek a Gyülekezetnek a papjaira bíztam, nemcsak saját magukért, hanem a világ összes papjáért is, akiknek ebben a földi pillanatban a Menny és a Föld közötti híddá kell válni.

Köszönöm nektek, menjetek békével, abban a bizonyosságban, hogy minden megváltozik majd.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS ZÁRT KÖRŰ MEGJELENÉSE URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AZ AURORA MÁRIA-KÖZPONTBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA, A SZENT HÍVÁS 2021. FEBRUÁR 20-I NAPJA ALKALMÁBÓL

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ma a tervezettnél előbb jövök, hogy meghallgassatok Engem.

Tudjátok, hogy nem a tökéletességet keresem az életetekben, hanem azt szeretném, hogy azt az utat járjátok, amely a Velem való találkozás felé vezet.

Amíg ez meg nem történik, társaim, addig még várok sok feladat és művelet végrehajtásával.

Addig továbbra is a Szívemben őrzöm azokat a törekvéseket, amelyeket Isten mindegyikőtök élete és tudata számára tartogat; mert a mostani idő döntő jelentőségű és meghatározó, ezt már tudjátok.

Ez az az idő, amikor új dolgok jelennek majd meg, ismeretlen tapasztalatok mutatkoznak meg, hogy tanulhassatok belőlük és bensőleg növekedhessetek.

Nem arra van szükségem, hogy tökéletes dolgokat csináljatok, hanem arra, hogy az életetekben a legjobbat tegyétek a Számomra, mert ezt fogom felhasználni arra, hogy előkészítsem Visszatérésemet a világba.

Nem csak arra kérlek benneteket, hogy döntsétek el, hogy átkeltek azon a sivatagon, ahová eddig még be sem léptetek, hanem arra is kérlek titeket, hogy legyen elég bátorságotok ahhoz, hogy kövessetek Engem és kísérjetek el Engem, és engedelmeskedjetek Útmutatásaimnak.

Ez a legtöbbet megkövetelő időszak az összes közül, szükségem van arra, hogy fel tudjátok ezt ismerni.

Szükségem van arra, hogy megbízzatok mindabban, amit mondok nektek, és hogy mindent megtegyetek, amit kérek tőletek, az erőfeszítések megsokszorozódnak majd.

Néhány tudatban már bontakozik az öndefiníció, és ez nem személyesen az Én irányomba, hanem Atyám felé mutat.

Isten terveit mélységében nem értitek; ameddig késlekedtek szeretni ezeket a terveket, addig nem is értitek majd meg, nem tudjátok meg, és nem ismeritek meg azokat.

Ezért adtam át nektek a szellemi gyakorlatokat, a személyre szóló saját szellemi gyakorlataitokat, meg a csoportos gyakorlatotokat is; mert a Forrással való kapcsolat minden egyes társamon múlik, nem csupán a keveseken.

A bolygó lángol a saját tisztulási folyamataiban, a bolygó szenved a saját beteges folyamataiban, a világon egyre többen vannak, akik kénytelenek elhagyni lakóhelyüket. Ki fog menedéket adni nekik? Kinek lesz oly érzékeny a szíve, hogy fogadja őket? Ki megy majd el hozzájuk? Nemcsak azért, hogy ételt adjon nekik, hanem hogy átadja nekik Békémet.

Nem valami lehetetlent kérek, csak valami őszintét és valódit. Rajtatok múlik az, hogy Munkáim beteljesülhessenek és megvalósulhassanak.

Nagyon nagy az emberiség adóssága, és ti tudjátok ezt, és ez a szellemi adósság továbbra is csak növekszik. Ki segít majd bensőleg Nekem feloldani ezt az adósságot?

Ki fogja elismerni még egyszer az Isten Báránya által kiontott Vér értékét, hogy
minden tévedés még egyszer újra igazolható lehessen; hogy a lelkek ne hagyják ki ismét a lehetőséget; hogy a tudatok felébredhessenek?

Szívem nem csak sok titkot, de sok érzést is őriz magában. Valaha is eszetekbe jutott-e azokat megismerni és beléjük hatolni? Merre van a Felém fordított figyelmetek?

Az univerzum oda helyez titeket, társaim, ahol szükségetek van tanulásra és növekedésre.

Immár nincs idő, hogy a dolgokat nehezebbé tegyük annál, mint, amilyenek. Itt az idő, hogy harcosok kovácsolódjanak, itt az idő, hogy felébresszük a bátor apostolt, hogy átélhessétek azt, amit a Hierarchia él át és érez, hogy Velünk együtt fenntarthassátok a Hit szellemi lángját, amelynek nem szabad kialudni.

Meg kell tanulnotok ráhangolódni Szellemi Kormányzásomra. Innen fakad az összes impulzus és minden titok kinyilatkoztatása, elsősorban a ti belső titkaitoké, amit meg kell ismernetek saját magatokról, amit át kell alakítanotok saját magatokban, mindannak, amit meg kell váltanotok.

A bolygó most a nagy válaszút pillanatában van, sorsa még mindig nem világos.

Az evolúció előre halad, de az események is. Példa nélküli versenyfutás zajlik, ideje ennek tudatára ébredni és nem elmaradni. A katonáknak előre kell haladniuk ezen a csatatéren, és hinniük kell abban, hogy Én támogatni fogom őket.

Nyissátok ki a szíveteket, hogy érezzétek mindazt, amit mondok nektek. Ne utasítsatok el egyetlen szót sem, forrponton vagyunk, meghatározó időkben; és ezt meg kell ismételnem, újra meg újra, hogy tudatotok felfogja.

Mindannyian figyelemmel kísérjük az elkövetkező pillanatokat. Ami most túl nehéznek tűnik, az mindenki számára nagy áldozattá válik. A mostani erőfeszítések oly sok tévedésre és bűnre, oly sok ellenkezésre és ügyben adnak felmentést.

Nem arra van szükségem, hogy mindent megértsetek, hanem arra, hogy kövessetek Engem, érezzetek Engem és felismerjetek Engem.

Ez a legfontosabb nagyböjt a Mennybe való felemelkedésem óta, több mint kétezer év után.

Hagynotok kell, hogy a feltámadás hamvai megjelöljenek titeket. Legyen a Kereszt Jele minden mozdulatotok és cselekedetek epicentruma, mert így a poklok gyötrődnek majd, és nem tudnak felülkerekedni.

Keressétek meg az utat saját magatokban afelé, ami igaz, ami átlátható és ami hű.

Felhívom a világot arra, hogy válaszoljon a humanitárius szükségletekre, mert ha tovább zajlanak ezek az elvándorlások, nagyon nagy Ítélet sújt majd le. A kulcsok és az ehhez rendelt tulajdonságok nálatok vannak, hogy meg tudjátok ezt tenni, ne tagadjátok ezt meg és ne hátráljatok meg.

Ez az az idő, amikor mindegyikőtöknek lehetősége lesz Akaratomat beteljesíteni, saját maga részévé tenni és megélni azt.

Ma nemcsak arra hívlak el benneteket, hogy legyetek a Szívemben, hanem arra is, hogy legyetek tudatosak és legyen tiszta ítélőképességetek. Hitem lángja itasson át titeket bölcsességgel és szeretettel, tudománnyal és intelligenciával, hogy azok a tehetségek, amelyek rendelkezésre állását annyira remélem, elérhetőek legyenek, és Istennek szolgáljanak mindegyikőtök által.

Társaim és testvéreim, hasonló időket éltek, mint az első keresztények, akiknek Jelenlétem és Szavaim tanújává kellett lenniük, és életüket adták Értem az utolsó pillanatig, az utolsó percig.

De most nem üldöznek titeket, csak az ellenségem akar titeket megszerezni, aki megpróbál megosztani és elbuktatni titeket. Vajon megengeditek-e majd neki ezt?

Oly sok Irgalmas találkozásunk során minden utasítást és iránymutatást megadtam nektek.

Mikor sajátítjátok majd el ezeket?

Arra hívlak titeket, hogy legyetek bátrak és kitartóak. Arra hívlak titeket, hogy szeressétek azt, amit nem ismertek és nincs róla tudásotok. Meghívlak titeket, hogy hatoljatok be a szellem titkaiba a hit által és a Velem való egyesülés által az Eucharisztiában.

Hogy az eljövendő Szent  Hétre kivirágozhassanak erényeitek és eltűnhessen emberi hozzáállásotok, mert nincs időm megvárni, hogy ennek a tudatára ébredjetek.

A világ a Hátamra nehezedik, és miután a világ a Hátamra nehezedik, mindegyikőtöket és a bolygón élő testvéreiteket is hordozom. Hordozom Magamon az összes káoszt és szenvedést, igazságtalanságot és közömbösséget. Ki bírja majd ezt el Velem együtt, ahogyan János apostol tette, egészen a Keresztig?

Ezért adtam át nektek Irgalmas Arcomat és Megdicsőült Arcomat, hogy tiszteljétek és hogy bennetek élhessen, mert szükségetek lesz Irgalmamra és Dicsőségemre ahhoz, hogy keresztül tudjatok menni ezeken az időkön, hogy minden nappal egyre inkább nem magatokkal teli, hanem megüresített eszközökké legyetek, alázatosak azért, hogy képesek legyetek felismerni Isten Igéjét és az Örökkévaló Atya hívását, ugyanúgy, ahogy Anyám, Szűz Mária tette. Utánozzátok  és szeressétek Őt.

Anyaságában rejlik vigaszotok, Szeretetében rejlik erőtök, Meggyőződésében rejlik minden idők legyőzése, Tisztaságában pedig a békétek.

A most következő Szent Hét ne múló pillanat legyen, hanem új lehetőség mindannyiótok számára, hogy átvegyétek Szenvedésem isteni kódjait; mert amint ezt megteszitek, Én ott leszek veletek, az idők végezetéig.

"Adonai, hallgasd meg Szolgád és Fiad könyörgését, légy jelen Uram ebben a pillanatban, és mindenekelőtt azokban a szívekben, amelyek kétségbe vonják ezt az utat.

Gyújtsd meg minden szívben a Te Hited lángját, hogy minden megújuljon, és így egységben érezzék magukat Veled, hogy amikor majd Én visszatérek, minden megújulhasson."

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, MALDONADOBAN ADOTT ÁT ELIAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALOM 87. MARATONJA ALKALMÁBÓL

Az Atya, a fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ma, a széllel és az óceán hullámaival, a világegyetem kapuin keresztül jövök ide, azért, hogy az emberi tudatba behatolhasson annak spirituális jellege.

Ma mindenki számára elhozom Szívemnek - a bolygó és az emberiség helyzete miatt érzett - mély fájdalmát.

Annak ellenére, hogy Én a világegyetemben vagyok, és a Hierarchia a világ helyzetének enyhítésén dolgozik, Szemem szüntelenül arra tekint, ami történik, arra, amit még senki sem láthat valódi mélységében, hogy megérthetné, miért is történik mindez.

A mai napon a Mennyből jövök, hogy ismét arra kérjelek titeket, imádkozzatok a menekültekért, különösen azokért, akik igyekeznek túlélni, helyet találni, átkelnek az óceánon, hogy megleljék az ígéret földjét.
Közülük sokan nem érik el a végcélt, nem jutnak el arra a helyre, amelyet reménnyel keresnek, bár az arcukon tükröződik az elhagyatottság és az el nem fogadás miatti szenvedés.

Túl azon, ami az emberiségben, valamint az Isteni Irgalmasságnak ezen a Maratonján keresztül történik meg, amelynek folyamán imádságaitok összhangban és szeretetben Isten felé emelkednek fel, megosztom veletek Mesteretek és Uratok e fájdalmát;

mert minden lehetne másképp is, de mégsincs úgy. És mivel nincs másképp, és nincs válasz vagy megkönnyebbülés a hozzátok hasonló testvérek helyzetére, a sors módosítja az eseményeket.

Gondoljatok csak bele egy pillanatra, milyen volna meghallani az óceán közepén gyermekekkel, nőkkel, idősekkel, férfiakkal, hánykolódó csónakot, akik biztonságos kikötőt keresnek a származási nemzetükben tükröződő szellemi és anyagi vihar közepette.

A szenvedő felebarátaink iránti befogadás, nyitottság és együttérzés szellemisége az emberiség kötelessége a világegyetem felé.

Tudom, hogy ez nem csak az emberiségtől függ, hanem azoktól, akik mindenféle értelemben létrehozzák és táplálják a bizonytalan helyzeteket, a legszegényebb nemzetek között is a legszegényebbek körében, például Afrikában.

Ezért várok még a legmegfelelőbb pillanatra, hogy megérkezhessek Afrikába, ahol az Én feladatom és a Világ Anyja feladata nem csak azokra a nemzetekre fog összpontosulni, ahová megyünk, hanem az egész afrikai kontinensre is.

Amennyiben a jelen események nyomán nem születik hatékony humanitárius válasz a világ nemzetei részéről, akkor a szülőföldjükön még súlyosabb következményeket élnek majd át a különböző népek; mert ma nem csak éhínségről, háborúról, illetve társadalmi vagy politikai közömbösségről beszélünk, hanem valami olyanról beszélünk, ami túlmutat a látszaton és a felszínes dolgokon.

Lássátok menekült testvéreitekben magát az Istent, Aki hajótörést szenved, amelyet tulajdon gyermekei okoznak azáltal, hogy nem teljesítik a Tervét. Tekinteteteket és szíveteket hangoljátok rá a dolgoknak erre az értelmére, amelyet ma hozok el nektek.

Próbáljatok túljutni a látszaton, azon, ami felszínes, túl mindenen, ami ismert vagy anyagi.

Hatoljatok be a világegyetem titokzatosságába,  és így megértitek majd mindannak a szellemi jelentését, amit mondok nektek.

Csak azt remélem, hogy többen lesztek a tudatában annak, ami történik, mert ami néhány emberrel, például a menekültekkel történik, az az egész világgal történik meg.

Ebben a helyzetben nem léteznek határok sem az anyag, sem az elme szintjén. Ezen idők végének nagy szükségével szemben nem létezhet közömbösség vagy mulasztás. Ha ma ez a helyzet áll fent a világon, ez azért van, mert azt tükrözi, hogy milyen állapotban van az emberiség.

Nem törekedhettek a magasabb szférákba vagy a kapcsolódás magasabb szintjeire, ha nem fogadjátok a szívetekbe ezt a helyzetet, a menekültek, a testvéreitek valóságát.

Mindannyian testvérek vagytok, fajtól, nyelvtől és körülményektől függetlenül. Lényegében mindenki egyenlő a Mennyei Atya előtt, és ez nem fog változni.

Ami anyagi, az mulandó, ami szellemi, az örök. A szolgálat a jelen idő nagy kulcsa, ez hozhat enyhülést az emberiség számára a káosz és a szenvedés közepette, amely újra- meg újrateremti  saját magát.

Azonban az Elsődleges Forrás Isten Gyermekeinek a szolgálatában van. Folyamodjatok Hozzá helyesen, hívjátok Azt helyesen, egyesüljetek Vele helyesen, hogy az Elsődleges Forrás segítségetekre lehessen.

Ezáltal felébred majd bennetek sokfajta tehetségetek, erényeitek láthatóvá válnak, és lesz vezetésetek a szolgálat és az imádság útján, a bolygó sürgető ügyei miatt.

Ma a széllel és az óceán hullámain jövök, hogy meghalljátok és megérezzétek magatokban Isten Érzését, az Ő csendes Érzését, amely erről a valóságról beszél a belső világoknak.

Már elérkezett az idő, amikor sok mindent megértetek abból, ami nem anyagi, hanem anyagtalan.

Ha belső világotok és tekintetetek áhítattal és alázattal fordul a tudás felé, akkor a Törvény vezet majd titeket, a Törvény rajtatok keresztül működik majd, hogy helyrehozza azt az egyre kaotikusabb és nehezebb helyzetet, amiben a Föld található.

A Getsemáné kertje óta tudtam, hogy mindez elérkezik majd. Vérem ára, minden csepp Vérem ára, amely e világban a földre hullott az emberiségért, ebből az okból fakadt.

Irgalmas Szívemnek rajtatok keresztül kell eljutnia a szenvedőkhöz, a menekültekhez.

Az irgalmas imádság ezen napjaiban imádkozzatok buzgón, lelkesült imátok megújít majd titeket, mindig a helyes rezgésbe hoz majd benneteket ebben a vészhelyzetben, amiben a bolygó van.

A világ sose látott, leírhatatlan helyzeteket fog látni majd. Arra hívlak benneteket, hogy tudatosítsátok ezt magatokban, és fordítsátok életeteket a szolidaritás és a jó felé.

A belső síkokon hozzátok létre Velem a formák megújulását, hogy a bolygó tudatát elnyomó, az emberiséget leigázó retrográd erők, kiűzessenek a Föld felszínéről, és megszabadulva ezektől minden megújulhasson.
 
Amíg az emberiség a szellemi élet és az ima iránt csak homályosan érdeklődik vagy közömbös, addig nem nyílnak meg Irgalmasságom kapui; ez a nagy segítség a Velem való imádságokra arányos feleletként jön majd el.

Az emberiség nem áll készen arra, hogy szembenézzen az idők végével és elképzelhetetlen dolgokat lásson meg, nemcsak itt a Földön, hanem a világegyetemben is. Ez olyan volna, mintha reggel arra ébrednétek, hogy   a világ teljesen megváltozott, egy olyan valóság jegyében, amelyet soha sem láttatok és nem ismertetek.

Mit csinálnátok? Mi lenne az első gondolatotok vagy tettetek?

Az emberiség szövetségre lépett a retrográd erőkkel és ez állandó szenvedésben tartja azt.

A kitartóak imája tartja fent az egyensúlyt a számotokra felfoghatatlanban. Ez azt jelenti, társaim, hogy az ima tartja jelenleg harmóniában azt, ami az összeomlás szélén áll.

Tudom, hogy sokan nem akarják elfogadni az idők végét, mert ez véglegesen megváltoztatná őket. Azonban, mint a Világegyetem Ura és Királya, azt mondom nektek: „Nincs más kiút”.

Ha épp most, ebben az időben születtél meg itt, ennek felsőbb oka van, nagyobb feladat, megmásíthatatlan elkötelezettség miatt van így.

Amíg a lelkek és a tudatok továbbra is azon erőlködnek, hogy mást tegyenek, mint amiért ide jöttek, addig szenvedni fognak. Immár nem lehet jelen szellemi utatokon, -és mindenekelőtt a Felsőbbel való belső kapcsolatotokban- az ellenállás.

Ne kísértsétek a sorsotokat, mert nem ismeritek azt.

A mostani időkben váljatok méltóvá a legfelsőbb Kegyelemre, amely erre az engedetlen és közömbös, beteg és kaotikus emberiségre száll le.

Lábatok alatt vannak a legszentebb, a világ számára felismerhetetlen helyek, ezek az úgynevezett Szakrális Helyek. Azért vannak ott, hogy segítsenek nektek és hogy tiszteljétek azokat.

Éljetek azzal, ami valóságos és isteni. Hagyjátok el a látszólagost és az illuzórikusat.

A világ az illúzióban akar maradni és napról napra táplálja azt. Ha ez így folytatódik, hogyan találja majd meg a Valódi Időre nyíló kaput?

Minden a belső világotokból indul ki, hitetek élő gyakorlatából, az irgalmas cselekedetekből.

Ez a hozzáállás megérteti majd a nemzetekkel, hogy a menekültek nem emberi hulladékok, és nem is egy nemzetközi méretű csapás.

Könyörüljetek meg a szenvedőkön, és túl fogtok látni a történéseken.

Enyhítsétek azok fájdalmát, akik a világ tengerein és óceánjain hajóznak, biztonságos földet keresve, hogy családban és egységben élhessenek.
Ha a világ és a nemzetek nem tesznek valamit, akkor a most tapasztaltnál nehezebb próbatétel következik. Isten az emberiséget nem bünteti, az emberiség bünteti saját magát cselekedetei és ideáljai által.

Az óceánok és a vizek ma a menekültek fájdalmáról beszélnek, különösen azokról szólnak, akik nem kerültek ki élve a tengerből. Ezért ma ezeket az óceánokat Irgalmam óceánjává alakítom, hogy mindannyian megmenekülhessetek, mindenki ki legyen mentve.

Folyamodjatok az Isteni Irgalmassághoz, ne engedjétek, hogy az Igazság sújtson le most rátok, mert a világ akkora helyreigazítást tapasztalna meg, amekkorát eddig még soha.

Legyetek összhangban a Szavainkkal. Éljétek meg az Üzenetemet, ne csak hallgassátok azt. Itt az ideje az Új Krisztusok felébredésének.
 

"Mennyei Atyám,
aki fáradhatatlanul odaadtad Magadat
a Világegyetem és az élet megteremtéséért,
tartsd meg szolgálóidat,
akik Krisztus útjának követése mellett döntöttek.

Áraszd le Fényedet és Irgalmadat
e világ sötét tereibe.

Adonai, fogadd karjaidba
a hontalanokat, a föld nélkülieket.

Az óceánok fájdalmas kiáltását csillapítsa
Krisztus hatalommal teli Vérének kiáradása,
és alakuljon át minden
az Akaratod szerint, Adonai,
hogy az emberiség felelőséget vállaljon
és tudatában legyen mindannak, amit csinál.

Küldd el Fényedet, Uram, a belső világokba.
Küldj táplálékot az emberi tudatlanság legmélyebb rétegeihez,
 hogy az eloszlassa a tudatlanságot.

Szereteted által gyógyítsd meg minden teremtményedet,
hogy mindenki boldogan része lehessen
Mennyei Királyságodnak.
Ámen."
 

Friar Elías del Sagrado Corazón de Jesús:

Ebben a pillanatban egyesülve az Óceánok Urával, irgalmas és szellemi Jelenléte előtt, imádságban és könyörgésben helyezzük magunkat elé, felajánlva a Béke Angyalának imáját, hogy Krisztus Isteni Szentélyként jelenjen meg minden emberi szívben és mindenki felébredhessen Hangja és Jelenléte hívására.
 

Legszentebb Szentháromság,
Atya, Fiú és Szentlélek,
Mélységesen imádlak Titeket.
Felajánlom Nektek Jézus Krisztus drága Testét, Vérét,
Lelkét és Istenségét
amely jelen van a világ minden szentélyében,
a Magasságost sértő bűn, szentségtörések és közömbösség kiengeszteléséért.
És Jézus Szent Szíve
és Mária Szeplőtlen Szíve végtelen érdemeiért
a szegény bűnösök megtérését kérem Tőletek.

Ámen.
(háromszor ismétlődik)
 

Köszönjük Isten hatalmas Irgalmát és Kegyelmét, és megújítjuk Krisztusban és Krisztusért - a fény katonáiként - tett fogadalmainkat.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Rendkívüli üzenet
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS KÜLÖNLEGES ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK FRAY ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZÁMÁRA, AZ ISTENI IRGALOM 85. MARATONJÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Mezítláb jöttetek Hozzám, Szívem Templomához.

Íme, Templomom éppúgy üdvözöl titeket, mint a világot és annak szükségleteit.

Én vagyok a menekültek és az ártatlanok Ura, azoknak, akiknek nincs földjük, azoknak, akiknek nincs otthonuk, azoknak, akik mindent elveszítettek és a világ útját járják, lehetőséget és reményt keresve.

Visszatérek, hogy szaporítsam a kenyeret és a halat, hogy az örök élet mannáját adjam az éhezőknek, a reményüket vesztetteknek, a száműzetésben élőknek.

Szeretném, ha tudnátok, hogy ennek a Munkának a segítségével a misszionáriusi szív mindig megújul, a mások feltétel nélküli szolgálatának örök önkéntessége.

Ez egy olyan forrás lesz, amely mindig nyitott lesz arra, hogy impulzust adjon a többi tudatnak a humanitárius szolgálatra, hogy kinyújtsák a karjukat és a kezüket abból a célból, hogy segítsenek a rászorulókon, az egész világon a rászorulók millióin, akiket folyamatosan balsorssal büntetnek, és irányítanak.

Szívem temploma, amely az Eucharisztia, az idők végén mindezeket a szükségleteket fontolgatja: a világ által átélt válságokat, a Föld férfinak és nőinek zavarait, az ártatlan szívek kétségbeesését, akik csak abban reménykednek, hogy ehetnek és ihatnak a túlélés érdekében.

Számotokra, akik itt vagytok, és testvéreitek számára, akik ezt az üzenetet hallgatják, és akiknek mindenük megvan, nemcsak annak az ideje jött el, hogy hálát adjatok, de annak is, hogy megosszátok javaitokat a többiekkel. Itt az ideje, hogy tiszteletet adjatok és dicsőítsétek azt a Kegyelmet, amelyet az idők során kaptatok, és az önkéntességetek és az önzetlenségetek szelleme hozza helyre és gyógyítja meg a menekültek szíve sebeit.

Nem csak az élelmiszer és a víz ment meg életeket, nemcsak a védelem és a menedék támogatja az ártatlanokat és a gyermekeket, hanem a Szívem Szeretete is, amelyet tükrözhettek a világban, és amely meg fogja váltani az emberiséget.

A világ szenvedése és a menekülttáborok láttán a Szívem fájdalma leírhatatlan, és ez meghaladja az anyagi élet határát vagy azoknak a szervezeteknek a hatálykörét, amelyek kivitelezik ezt.
 
A világ még nem ismeri az igazi Mennyei Kormányt, azt, amely kezdettől fogva létezik, hogy mindannyian boldogok lehessetek a Szentföldön. De az emberiség eltévelyedett, és nemzedékek óta, a legártatlanabbak szenvedik el ezeknek az időknek a marginalizálódását és rabszolgaságát.

Ki fogja visszatartani ezt az örök gyötrelmet?

Ki fogja enyhíteni a szenvedő szíveket?

Ki fog saját magából kilépni, hogy láthassa a szükséget, a világ nagy szükségletét?

Ezen a napon különleges módon jövök, mert nem maradhattok útmutatás és utasítás nélkül.

Mindazt, amit az idők folyamán kaptatok, nem csak a tudatosságotok bővítése céljából kaptátok, hanem azért is, hogy válaszoljatok, bőkezűek legyetek és szolgáljatok.

Azoknak a lelkeknek, akik nem igazán értenek Engem és nem igazán hallgatnak rám, ki kell menniük a világba, hogy láthassák a valóságot, és szembesüljenek ezzel a valósággal, amíg fáj nekik.

A mai napig nem ismeritek azt az okot, hogy miért választottalak titeket, olyan ok miatt, amelyet Isten Szent Könyvei írnak, amely része Izrael régi népe gyógyulásának és szellemi integritásának, amely nép az egész világon elterjedt, elveszett, még akkor is, ha értetek haltam meg a Kereszten.

Itt az ideje, hogy feltárjam előttetek a bolygó helyzetét, szükségét. Amikor szolgáltok és befogadjátok azokat, akik szenvednek, feloldódnak belső szituációitok vagy problémáitok.

Mivel az igazi egyetemes család egy kis csoport megjelenése által fog felépülni, amely tovább fogja vinni ezt az Isteni törekvést, hogy ily módon az Új Emberiség létrejöjjön.

Isten Terve cselekedeteid és a Legmagasabbhoz való ragaszkodásod által van megírva; nincs más mód, amely lehetővé teszi a Terv beteljesedését, mint a szíved és az életed készenléte arra, ami szükséges.

Ha nem jöttem volna a világra, milyen helyzetben lennének a tudataitok és a civilizációtok?

El sem tudnátok képzelni, társaim, mert ez súlyosabb helyzet lenne annál, amiben a mai emberiség él.

Annak a Kegyelemnek a felismerése, amely betölt és megáld titeket, és az a tény, hogy őszintén és mezítláb jöttök Hozzám, Szívem Templomába, annak a jele, hogy értitek az Üzenetemet, és hogy elfogadjátok azt, hogy Alázatosságom szerint éljetek, amely annyira sürgős és szükséges ebben az időben.

Az alázat nem hiányozhat az emberiségből, mert ez a káosz győzelme lenne az emberiség felett.

Kevés az ebben a világban élő lélektől kérem azt, ami lehetetlennek látszik, azt, ami szellemi értelemben győzelemre fogja vinni Tervemet a belső síkokon, és arra készteti őket, hogy a krisztusi út szerint  éljenek.

Nincs szükségem nagy mozdulatokra a Munkám továbbviteléhez, csak arra van szükségem, hogy elfogadjátok azt, hogy Akaratom szerint éljetek, annak ellenére, hogy nem értitek meg, mert az Akaratomban van a védelmetek és az oltalmatok.

Tudom, hogy nem könnyű engedelmeskedni az Úr parancsainak és a Legfelsőbb útmutatásainak.
A Föld felszínén nincs olyan lény, amely ne élte volna át ezt az élményt, de csak miután beteljesítettétek Akaratomat, fogjátok megérteni a Tervet és annak az értelmét, hogy miért hívtalak el titeket, hogy a szívetek megtérjen.

A menekültek és az ártatlanok Uraként arra kérem a világot, hogy nyissa ki szemét erre a szükségre.
Nem elég, ha néhányan segítenek, sem a gazdag kisebbség szerény adakozása, amely a világ válsága előnyeit használja ki, hogy meggazdagodjon.

Ha kinyitjátok a szemeteket, hogy lássátok a szükséget, nem fontos, hogy nem vagytok keresztények, vagy nincs szellemi életetek, betöltitek a könyörületesség atribútumát, és sok súlyos helyzet, amelyet ma a világ létre hoz, megbocsátást fog nyerni Irgalmam által, és nem lesz szükség az Igazságszolgáltatásomra.

De először is hinnetek kell abban, amit mondok nektek, és abban, amit javasolok nektek, mert a lehetőségek egyedülállóak és nem fognak megismétlődni.

Nyissátok ki a szemeteket a humanitárius válságok szükséglete előtt, legalábbis azok, akik ebben a Munkában vannak és követik az Elhívásomat, otthagyják otthonaikat és családjukat, hogy Engem szolgáljanak, és segítsenek azokon, akik szenvednek.

Akik fogyatékosságból vagy bármilyen más okból nem tudnak szolgálni Engem, imádkozzanak Velem és imádják az Oltáriszentséget, hogy végtelen Irgalmasságom Kegyelme átjárja a Földet és a szenvedő lelkeket, hogy e lelkek és szívek traumái meggyógyuljanak, egy új remény lehetőségében.

Amíg a nemzetek nem térnek meg cselekedeteiktől, addig nem jön a béke; és csak azok lesznek a béke hordozói, akik teljesítik Lelkem törekvéseit, és képesek lesznek elhozni Szívem Békéjét és Szeretetét a világ nagy menedékhelyeihez, ahol már nincs fény vagy remény, csak gyötrelem és pokol.

Ahogy mondtam a tizenkét apostolnak, ma azt mondom nektek: "Menjetek kettesével, vagy menjetek csoportosan és szolgáljatok, hogy egy napon szolgálat útján élhessétek megváltásotokat azoknak a szolgálata által, akik szenvednek és kétségbeesnek."

Isten szeretetének diadala a megadásotok és a szolgálásotok által fog történni, az általatok teljes és feltétel nélküli „igen” kimondásával. Így az Irgalmam ajtaja előtt lesztek, és az Együttérzésem végtelen óceánja be fog tölteni titeket, hogy a szolgálat és a csend által elérhessétek azokat, akik szenvednek.

Ez a kritikus időszak valami nehezebb kezdete, de az imádságok és a Velem őszinte szívek átadása révén sok helyzetet és eseményt téríthet el az Irgalmasság ereje.

Így meg fog szűnni fájdalmas Vérem kiontása a világra, hogy Irgalmas Sugaraim megvilágítsák a lelkeket és békét biztosítsanak nekik.

Ne kísértessétek és ne csapjátok be saját magatokat, és az ellenfelem se kísértsen meg és csapjon be titeket. Vannak eszközeitek ahhoz, hogy legyőzzétek őt.

Azért adtam nektek a Szentségeket, hogy éljetek Velük, hogy meg legyetek szentelve a Nevemben és a Szentlélek oltalma alatt legyetek. Ugyanez az isteni lélek szól ma hozzátok, ahogyan a világhoz is, hogy felébredjen.

Megszentellek titeket a Fényem által, és meghívlak titeket a missziós szív megújítására a világ és az emberiség legnehezebb időszakaiban.

Bízzatok a Szavaimban, és a remény hídjai fel fognak épülni azért, hogy a legártatlanabbak és a menekültek átkelhessenek rajtuk az Új Föld felé.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS JELENÉSE A SZENT HÉT NYOLCADIK NAPJÁN, BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA KÖZPONTBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Lélegezzünk be és adjunk hálát Megváltónk jelenlétéért.
 

Egy pillanatra csukjátok be a szemeteket.

A kegyelem és az ünneplés ezen utolsó napján térjünk vissza tudatunkkal a Szentföldre, és lássátok magatokat ott a Jeruzsálemben és az egész Galileában élő férfiakkal és nőkkel együtt, amint keresik a Pásztor nyomát, Aki hívja a juhait, hogy kövessék Őt.

Vannak, akik emlékezni fognak a Közéletem eseményeire, mások a Kálvária lépéseire, de mindannyian megtalálják Krisztust, azt, Aki a Szentföldön járt, hogy felhívja őket a megváltó Szeretet megtapasztalására.

Néhányan emlékezni fognak a kenyerek és a halak szaporodására, mások tanúi lesznek a Galileai-tengeren lévő apostolokhoz intézett felhívásnak.

De más lelkek voltak ott, ahol az Úr volt, prédikált és tanított, és az emberi tudat legmélyebb sebeit gyógyította.

Hányan ültetek az Úr lábánál, az igazak házában vagy a bűnösök házában?

Abban az időben az emberiség soha sem érthette volna meg a Feladatomat addig, amíg nem vittem a Keresztet.

Szeretném, ha úgy éreznétek, mint annak idején, hogy azért hívlak titeket, hogy az akkori időben hajtsátok végre Hívásomat, de ebben az időben egy az egész világra szóló nagy hívást, az Izraelt elhagyó összes törzsre vonatkozó hívást, amelyek az egész világon elterjedtek, és tanultak Krisztus tanításaiból Isten Igéjén keresztül.

Ma hidat csinálok a tér-időben, hogy emlékezzetek a Velem való elkötelezettségetekre; a Megváltó történetében jelen lévő halászok, nők, idősek, fiatalok és gyermekek, amelyet Szíve megtapasztalt.

Mi lehet annak az oka, hogy ebben a pillanatban jöttem a világra, ha nem az, ami a múltban történt?

Ez a Szentföldön írt történet mindig kitörölhetetlen lesz. Az egész világegyetem mélyen ismeri, mert az egész emberiség számára egyedülálló összetalálkozás volt.

Ma Őrangyalaitok tanúi ennek a pillanatnak, annak érzésének, hogy méltóak vagyunk az Atya Kegyelmére, még akkor is, ha az emberi szív tökéletlen marad.

De ma olyan vagyok, mint egykor a Boldogmondások hegyén, és ma erről a szent hegyről küldöm az Üzenetemet az egész világnak, mint a visszatérő Krisztus. Kezemet a Mennybe emelve, és megnyitva az univerzumokat, hogy az Isteni Kegyelem leereszkedjen, azt mondom nektek: módosítsátok utatokat.

Gyógyuljon meg a szívetek.

Isten szeretetének az ereje váltsa meg az életeteket, amely fáradhatatlanul árad a Fiú Szívéből.

Szeressétek egymást sokkal jobban.

Tartsátok fenn magatokat a testvériség erejében, a rendíthetetlen egységben, a változhatatlan testvériségben.

Legyetek a Békém követei.

Szívetek éljen örök hálaadásban és fáradhatatlan erőfeszítésben, hogy kövessetek Engem.

A Szentlélek jelöljön meg és kenjen fel titeket, mert közeledik a Visszatérésem ideje.

Lesznek jelek a Mennyekben, de a mélyebb jelek a szívekben lesznek.

Nagyobb erő fog megmozgatni, amely a Legfelsőbb Forrásból jön, hogy szíveteket bátor szívekké tegye készen arra, hogy teljesítse kéréseimet. Mert abban az órában, amikor elítélnek titeket, megvédlek titeket. Abban az órában, amikor káromolnak titeket, nektek adom a Csendem hatalmát.

Abban az órában, amikor megtagadnak titeket, nektek adom a szelídségemet, és nagyobb dolgokat fogtok átgélni, mint azokat, amelyeket Én éltem át, és abban az órában saját magatok felismeritek azokat.

Mert ha szeretitek egymást, akkor apostolaimként ismernek fel titeket, de ha jobban szeretitek egymást és az igazság szerint éltek, akkor Béketeremtőimként fognak megismerni titeket, mert nem lesz olyan nyomorúság, amelyet ne oldanátok meg, nem lesz olyan sivatag, amelyet ne kereszteznétek, nem lesz olyan fájdalom, amely ne gyógyulna meg, mert annak, aki hisz Bennem, örök élete lesz, és meg fogja tudni, mi az örök élet.

Halálotok óráján eljövök és segítek nektek, és Irgalmasságom Törvénye igazolni fogja a tévedéseiteket és a hibáitokat, mindazért, amit itt éltetek Velem az évek során.

De van valami, amit Értem kell átélnetek, amit Én éltem át értetek, a magány. És ebben az órában a hited nem lehet langyos, mert ha hisztek Bennem, legyőzitek azt.

A nyomorúságokból új Krisztusokat készítek; a megtagadókból megváltottakat csinálok; a bűnösöket áldottakká teszem.

Bízzatok Bennem, ahogy Én is Bízom bennetek, ahogy megbíztam azokban, akik elhagytak Engem.

A Gecsamáném, ebben az időben más. Ki fogja megkockáztatni, hogy Velem együtt élje át? Hogy az Irgalmam folytassa a lelkek megmentését és a szívek megváltását. Mielőtt visszatérnék a világba, mindez legyen jelen a tudatotokban, mert szükségetek lesz erre.

Ahogy ma emlékeztetlek titeket arra, hogy kompromisszumot kötöttetek Velem, úgy teszlek titeket az Irgalmasságom munkája utódjaivá, ahogy apostolaimmal csináltam.

Eljön az idő, amikor az egész világ otthonod és pihenőd lesz, és mindazt, amit itt megtanultatok, Isten Kegyelméből, elviszitek a világba, és testvéri módon megosztjátok testvéreitekkel, hogy érezhessék Jelenlétemet és Szavamat. A hangotok máshol fog énekelni, a lábatok más helyeken jár.

Uratok, Jézus Krisztus Újszövetsége, ezen idők Testamentuma eljut a különböző kontinenseken élő lelkekhez, és Én ott leszek, hogy átélhessétek mindazt, amit a Nevemben kell átélnetek.

Isten Kegyelme végtelen rajtatok.

Eljött az idő. Atyámnak arra van szüksége, hogy az Új Krisztusokat ne külsőleg lássa, hanem a valódi életben, a feltétlen önátadásban, és az egyetlen cél érdekében való önfeláldozásban: Szeretetem győzelméért.

Ezért jöttem ide, és azért alapítottam ezt a Gyülekezetet, hogy közbenjáró legyen, a világ összes testvérével együtt, akik hallgatják az Úr Szavát, és előkészítsék a Visszatérésemet a szívekben.

Hét Szent Hét után...

Csöndben maradok, hogy ne csak a Szavaimat halljátok, hanem érezzétek is, mert Számomra az a legfontosabb, társaim, hogy érezzétek azt, amit Én érzek irántatok.

Nagy a kihívás az idők végén.

Nagy a Teremtő Atyánk Anyánk törekvése, de egy az az út, amely arra késztet titeket, hogy visszatérjetek Hozzám, amikor beteljesítettétek azt, amire szükségem van, semmit sem várva cserébe, sőt, a nagyobb ürességben.

Ebben a hét évben megtöltöttelek titeket Irgalmammal, meghallgattam az imádságaitokat, felemeltelek titeket bukásaitokból és mindig, mindig megújítottalak titeket.

És ahogy háromszor felkeltem a földről, miután elestem a Kereszttel, ma a keresztetek átalakulhat a világ iránti Szeretetem és Megadásom győzelme által,  a Szentségek végtelen és abszolút tapasztalata által, mindazok által, akik imádnak és imádkoznak.

Itt fogom felállítani a világba való visszatérésem oszlopjait.

Annyit mindent kell átadnom az emberiségnek, pedig még a Szeretetemet sem értik. De megragadtalak titeket, megragadtam az életeteket, a szíveteket és a lelkiismereteteket. És még mindig többre van szükségem, mert hét év után már nem vagytok ugyanazok.

Láttátok a hit csodáját? A hit vezetett a Kereszthez, és ez késztetett arra, hogy háromszor csókoljam meg a Keresztet, a magatok megadásáért, az irgalomért, a megvéltásotokért.

Vérem még mindig átalakítja az anyagi életet. A ti életeteknek új kelyheknek kell lennie a Szentségeken keresztül, hogy beléphessek és örökké Részemmé váljatok.

Emiatt fogok visszatérni a világba, teljes Tudatommal és teljes Lényemmel. Érezni fogjátok Mesteretek Jelenlétét, és eljön a nagy újratalálkozás pillanata, amikor szemtől szembe foglak titeket látni.

Lássátok szerény, megvilágított Arcomat, amelyet megmutatok a világnak, hogy hallhassátok és érthessétek Isten Szívét.

Csak azt akarom, hogy Bennem legyetek, hogy az egész világban lehessek.

Ma úgy érzem, hogy bennetek pihenek. Szeretetetek megújulást hoz Szellememnek, hogy még többet adjak az emberiségért.

A gyógyítás, amelyre az emberiségnek ma szüksége van, néhány hónapon belül megérkezik, és ezen az impulzuson keresztül, amelyet e nyolc nap alatt adtam, sok tudat megváltozik majd. Az emberek élete nem lesz többé ugyanolyan, mert Fényem sok szívbe hatolt ezekben az utolsó napokban, és ez a Kegyelem kiszámíthatatlan.

Ezért fontos minden, amit Atyám Terve érdekében megtehettek, hogy a Legfelsőbb Kegyelem leereszkedhessen és működhessen. Higyjétek el, hogy nem az életetetek működik, hanem az Én Életem az, amely rajtatok keresztül működik.

Adjátok meg azt, amit még nem adtatok meg. Váltsátok meg azt, amit még nem váltottatok meg, mert nagyobb cselekedetekre hívlak el majd titeket, ugyanúgy, ahogyan ezen idők során elhívtalak titeket erre a Nagyobb Munkára.

És most látjuk Urunk körül az isteni igazságszolgáltatásért felelős tizenkét angyalt, akik fénylángot tartanak a kezükben.

Ma idehoztam a világegyetem legigazságosabb angyali lényeit, hogy ennek a pillanatnak, és a Nagyhét ezen utolsó napjának a tanúi lehessenek.

Ismerjük fel a világ hibáit és a ti hibáitokat, és kérjük a megbékélés és megbocsátás Kegyelmét, tegyük meg ezt belsőleg.
 

"Uram,
az egész világegyetem Istene,
Aki az életet teremtetted azért,
hogy mindenki szeressen és imádjon Téged,
hallgasd meg társaim kéréseit,
gyógyítsd meg a szívek sebeit,
újítsd meg a szellemeket és a tudatokat
hogy Szereteted és Kegyelmed által vezérelve
érjék el egyszer a megváltást."
 

Mesteretek és Uratok fájdalmas és hosszan szenvedő Kínszenvedésének az érdemeiért, a mindig Áldott Szűz Mária érdemeiért és az összes jóakaratú szolgáló lény érdemeiért, a követők hitéért és szeretetéért, a fáradhatatlanok áldozatáért, a misszionáriusok jótékonyságáért, hogy az emberiség fájdalmát gyógyítsák, valamint az Örökkévaló Atya Isteni és Mennyei fennhatósága alatt, a Kereszt érdemein keresztül nemcsak a megbocsátást, a megbékélést és a lelkek gyógyulását alapítom meg, de azért is jövök, hogy az Enyéimmel együtt átéljük a nyolcadik és utolsó Szent Hetet.

Imádkozni fogok, hogy a nemzetek és népek határai nyitva legyenek, hogy idejöhessenek és újra átélhessék Velem Krisztus Kínszenvedését, mint az Isten Fiának az emberiség iránti nagy impulzusa lezárását. Ámen.
 

Készüljünk fel Krisztus Jelenlétében erre a különleges Eucharisztikus felszentelésre, és meghívjuk a világon az összes testvérünket, akik ebben a pillanatban hallgatnak minket, különböző nemzeteikben és népeikben, hogy merüljenek el ebben a szellemi gyakorlatban annak érdekében, hogy megpecsételjük ezt a Szövetséget Krisztussal, a Szent Hét ezen impulzusai után, és hogy mostantól fogva együtt készüljünk fel nagy és utolsó érkezésére 2021-ben.

Mielőtt elkezdenénk ezt az ünneplést, a mi Urunk Jézus Krisztus Jelenlétében válaszolni fogunk Krisztus azon kérésére, hogy a kórusban lévő testvérek e gyakorlat végén énekeljék el a "Szemtől szemben" dalt, hogy felkészülhessenek erre a pillanatra.

És mi itt, megfürödve ebben a Kegyelemben, amely Jézus Szívéből fakad, mély hálaadással ajánljuk fel ezt az ünnepet, mint mélységes hálaadást mindazért a Kegyelemért és impulzusért, amelyet közvetlenül Megváltónk Szívétől kaptunk.

A hangszerek legyenek szívesek és folytassák a zenét.

Ahogy felajánljuk az oltár ezen elemeit, úgy ajánljuk fel magunkat Urunknak, ahogyan Ő ajánlotta fel Magát nekünk ma még egyszer, hogy méltóvá tegyen minket Irgalmára, és szent Hite által megerősítsen bennünket, hogy éljünk ebben az időben úgy, mint apostolai, hogy az Ő Szavát, Szeretetét és Békéjét vigyük a világba.

Mindazokkal együtt, akik képesek, térdeljünk le ehhez a felszenteléshez.

Mielőtt Jézust átadták volna, az összes társa és az emberiség iránt érzett mély Szeretetből és Irgalomból  vette a kenyeret, felemelte és hálát adott az Atyának, kérve Őt mélyen a Szívéből, hogy alakítsa át Testévé.

Ezután Jézus megtörte és felajánlotta társainak, mondván nekik: "Vegyetek és egyetek, mert ez az Én testem, amely átadatik az emberiségért a bűnök bocsánatára."
 

Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Ámen.

 

És a Fény egy formája belépett az apostolok lelkébe.

A vacsora után vette a kelyhet, és ugyanezt a gyakorlatot végrehajtva felajánlotta az Atyának, hogy változzon a Vérévé. Ezután felajánlotta társainak, mondván nekik: "Vegyetek és igyatok, mert ez az Én Vérem Kelyhe, az örökkévaló és az új Szövetség Vére, amelyet Megváltótok kiont majd az összes vétek megbocsátásáért. Tegyétek ezt az Én emlékezetemre".

 

Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Ámen.

Krisztus Teste és Vére.

Boldogok, akik élnek ezzel a Szentséggel.

Mi Atyánk (spanyolul és angolul).

Krisztus Békéjke szálljon le a Földre.
 

Uram,
nem vagyok méltó, hogy  hajlékomba jőjj;
hanem csak szólj egy szót, és meggyógyulok.
Ámen.

 

Kihirdetjük ebben a pillanatban Krisztus lelki közösségét a világon élő összes testvérrel.

Hallgassunk meg három harangszót.
 

Mennyei Atya,
Aki mindannyiunkat vezetsz,
fogadd el felajánlásunkat Neked,
vezess minket a Szeretet útján,
hogy legyen meg a Te Akaratod.
Ámen.

 

Ez valami fontosabb dolog kezdete a világ számára. Új történet készül, és életetek Isten Kezében van. Olyan, mint egy kis toll, amellyel azért ír, hogy minden megújuljon.

Hálás vagyok a világ minden híve hűségéért, szeretetéért és kíséretéért ezen a Szent Héten.

A Mennyei Egyház őrizzen meg titeket. A Mennyei Egyház védjen meg titeket minden gonosztól. A Mennyei Egyház emelje fel tudatotokat, hogy egy napon az életetek és a szívetek feloldódjon Isten Szeretete Lényegében, és így teljesüljön az Ő Akarata.

Örömmel és ujjongással áldlak meg titeket. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Köszönöm.
 

Hallgassuk meg azt a dalt, amelyet Urunk kért.

Köszönet mindenkinek.

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS JELENÉSE A SZENT HÉT HETEDIK NAPJÁN, BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA KÖZPONTBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Az Andromeda nagy csillagában helyezte el Isten ezzel a jelen emberiséggel és másokkal kapcsolatos  nagy Törekvését.

Az Andromeda a Naprendszeretek és más Naprendszereknek az irányítója. Ott volt, a világegyetemnek azon a részén, ahová a Teremtő Atyák egyszer megérkeztek, hogy az anyagi világegyetemben elhelyezzék Isten Tervét egy Isteni Tervezet útján, amelynek először fel kellett merülnie és meg kellett nyilvánulnia az Androméda Nagy Csillagában.

Akik oda érkeztek, a mentális világegyetem lényei voltak, a Tudományban és az Isteni Bölcsességben nagyon megvilágosodott lények. Így küldték az Arkangyalok a Helleleket, hogy a világegyetem ezen részén kivitelezhessék Isten Tervét. Ezt mutatja meg ma nektek Égi Egyházam fő kapuján keresztül.

Az eredetetek valódi tudományához megyünk, hogy megértsétek, hogyan működtek az Isteni Törvények egy teremtő világegyetemben, hogy később kifejlesszék az Egyetemes Törvényeket, amelyek aztán a Parancsolatokká váltak, és amelyek az összes Egyetemes Törvény nagy tanulságának a részei.

Az élet nem jöhet létre, ha nem irányítja törvény.

Mi lenne az evolúció értelme a világegyetemben a Törvény jelenléte nélkül?

Az Isteni Cél megnyilvánulásához a Törvényre van szükség, ezért az Atya ezt így határozta el, és az Andromeda Nagy Csillagát azért választották ki, hogy a Mentális Világegyetem szempontjából tapasztalja ezt meg.

A Hellelek, a Ragyogóak, a Mentális Világegyetem legkifinomultabb angyali lényei soha sem ereszkedtek le erről a helyről, csak akkor, amikor az Arkangyalok azt kérték, hogy a szellemi egyetemből vigyék véghez az Andromedán ezt az Isteni Tervezetet, amely a tiétekéhez hasonló emberiségek létre hívása volt.

Miért Andromedát választották, és miért nem egy másik helyet a világegyetemben? És miért az Andromeda az Irányító Központja ma is ennek a Helyi Világegyetemnek?

Minden egy isteni és rejtett értelemből ered, amely az Isten Titkának nagy Törvényében található, ezen belül pedig az Isteni Gondolat volt az, amely egykor, nagyon ősi időkben elősegítette az élet megjelenését ebben a világegyetemben.

Úgy, ahogy Isten emberi Tervezetére gondolt, gondolt más Tervezetekre is, amelyek továbbra is ehhez hasonlóan fejlődnek. Az Atya a tudat és az evolúció más fokain lévő különböző teremtményei úgy élik meg a tanulásukat és az iskolájukat, hogy megtapasztalják a szeretet különböző fokait.

De mi az a valami emberiség Tervezetében, ami miatt olyan fontos a világegyetem többi része számára? Az, ami nem létezik más világegyetemekben, ami viszont nektek van, az úgynevezett Isteni Esszencia, amely méltóvá tesz titeket arra, hogy az Atya gyermekeinek hívjanak titeket. Ez teszi lehetővé, hogy ma itt legyetek, hibáitok ellenére.

Andromedában ez az indíttatás nagyon nagy volt; lehet, hogy a kihívás túl nehéz volt, de nem lehettek benn hibák.

Abban az időben a tudat fejlődése más volt. Mielőtt eldöntötték volna egy ilyen emberiség létezésését, amely a föld felszínén van, csak az Atya tudta, mi fog történni. Ezért hozta létre a Törvényeket, - először a Szellemi Világegyetemben - hogy Kérései teljesüljenek, és törekvései megvalósuljanak, hogy hozzátok hasonló lények legyenek, akik felismerik és szeretik Őt, mint Isteni Forrást, mint a Szeretet Lényegét, mint a Legfelsőbb Hatalmat.

Addig a pillanatig Andromedában minden folyamatban volt. A Terv készen állt a végrehajtásra.

Így történt, hogy a Hellelek, az Egyetlen Forráshoz hasonló Fényforrásban, az Andromeda nagy csillagán belül létrehozták az első képviselőket, akik tovább viszik ezt a mostani és más emberiséget is.

Szükség volt arra, hogy a Tervezetben legyenek közvetítők, nemcsak azért, hogy elkísérjék és irányítsák ezt a folyamatot, hanem azért is, hogy az első emberiség, amely Ádám és Éva révén jött létre a Földön, kövesse azokat az isteni irányelveket, amelyeket a Hellelek bíztak rá ezekre a felsőbb tudatokra, akik közvetítők voltak a Menny és a Föld között, emberségetek és a Szellemi Világegyetem között.

Ebben az időben történt a szeretet megtapasztalásának első élménye. Istennek nem volt szándéka, hogy Krisztusként ereszkedjen le a Földre, hogy megváltsa az emberiséget. De a Terv eltorzult, nem követte az igaz utat az akkori férfiak és nők választása miatt, amely  nem a helyes utat követte.

De volt valami, ami nem veszhetett el, az elveszett Cél lényege, amelyet az Atya kért az Arkangyaloktól, és az Arkangyalok a Hellelektől.

Mivel a Tervet az Andromedában hozták létre, és onnan indult ki a világegyetem más részei felé, az emberiségek különböző iskoláikban és tanításaikban életben kellene tartaniuk isteni lényegüket, hogy evolúciójuk során megértsék Isten Tervét és hogy megértsék, hogy az életet Isten imádása, szeretete és tisztelete céljából teremtették, úgyanúgy, ahogy Ő szeret, tisztel és imád titeket Atyaságának részeként.

Eddig a pillanatig Andromedának sikerült kifejlesztenie azt, amire az Atyának szüksége volt. A Ragyogóak egy meghatározott időre települtek le. Ez volt az isteni óhaj kinyilatkoztatásának nagy pillanata, amelyben az első tizenhárom emberiségnek léteznie kellett az anyagi világegyetemben, hogy a tizenhárom emberiség egyike megkapja az isteni kapcsolat és az angyali kapcsolat adományát. És ez az emberiség ti vagytok.

Értitek, hogy  milyen fontos, hogy ez a Terv működjön?

A kettősség legyőzésének fő kulcsa a Szeretet.

Az ellenég nem semmisítheti meg a Szeretetet,  mint ahogy sokszor megpróbálta megsemmisíteni a tervet, minden idők legnagyobb  eltévelyedésére csábítva  Ádámot és Évát, hogy ne teljesüljön be az, amire Istennek szüksége van.

De Isten törekvését nem lehet megakadályozni. A világegyetem sok tudata azért jött a Földre, hogy segítsen az emberiségnek, mert az Andromedában történtek nagyon fontosak voltak.

Azokban az időkben tartottak egy szellemi összejövetelt, amikor az emberi tudat még nem létezett, sőt a Tervezet első részének kidolgozása sem létezett, mivel csupán a Szellemi Világegyetem egy törekvése volt, hogy később megvalósuljon az Anyagi Univerzumban.

Miért nem fejezték be az Andromedai Tervet a Földön, minden megengedett segítség ellenére?

Miért nem sikerült a magasabb tudatosságoknak kivitelezni azt, amit a Hellelek kértek tőlük?

Tisztában kell lennetek azzal, társaim, hogy az egyik Teremtő Atya megbukott, és hogy az engedetlensége legyőzte őt.

Innentől kezdve minden megváltozott. Az Örök Atya egy pillanatra egy ismeretlen dologgal szembesült. Mi lenne a Teremtéssel, ha a Terve nem teljesülne, úgy ahogyan az Egyedi Tudata meghatározta? Mi volt a Törvénye és a parancsa iránti engedetlenségnek az oka, és annak az értetlenségnek az oka, hogy Hatalmának középpontjában a Szeretet áll és nem a Tekintély?

Az eltévedt Teremtő Atyának nem sikerült a tényeken túl látnia. Ezért megtagadta az Örökkévaló Atyát, és minden megváltozott.

Innentől kezdve, Ádám és Éva első hibája miatt megtört az evolúció. A kísértés almája elcsábította őket, és a Genetikai Terv egyik napról a másikra megváltozott.

Kikerültek a halhatatlanságból és beléptek a halandóságba. Valami váratlan történt: a Földi férfi és nő öregségére ébredt, ami váratlanul jött, mert Isten egy örök és halhatatlan emberiségre gondolt.

Huszonhatezer évvel azután, hogy az első terv megszületett az emberiségben Ádám és Éva személyében, megjött Ábrahám, aki az első nagy pátriárka volt, akinek élete legnehezebb pillanatával kellett szembenéznie, hogy rá vezesse népét arra, hogy a Törvényben éljen és ne engedetlenségben.

Ábrahámnak sikerült, de sokat kellett szenvednie, mert Isten mindent számon kért tőle, mivel tudta, hogy később utódaitól születik majd meg Krisztus.

Ezért volt döntő az, ami Ábrahámmal és népével történt. Ez volt az emberi Terv kiigazítása és a Törvény szerint való helyes élet megtanulásának nagyszerű pillanata.

Innentől kezdve az Örökkévaló Atya látta, hogy az emberiséget soha többé nem lehet elterelni, és hogy az emberiség iránya az Ő Akaratának és Törvényének beteljesedésétől függ. És ez a mai napig így van a Szent Szívek beavatkozása révén, mert Isten részeként ismerjük a történelmeteket és  részei vagyunk ennek az emberiségnek.

Anyám és Én testet öltöttünk, hogy egészen az anyagi szintig átéljük a megváltás folyamatát, és betölthessük azt, amit a Hellelek határoztak meg.

Ezért kellett meghalnom a Kereszten, ezért tagadtak meg, utasítottak el, aláztak meg és korbácsoltak meg, hogy az emberi Tervet megmentsék,  és ezen utolsó lehetőség alkalmával, Krisztus földi jelenléte révén beteljesülhessen Isten az iránti törekvése, hogy Szeretete örökké teremtményeinek része legyen.

Így Isten arra kért, hogy használjam teremtményeit, gyermekeit az idők és a nemzedékek során, hogy lehetőleg minden lélek krisztusi életet élhessen, még a csúcspillanatokban és a meghatározó ciklusokban is, addig, amíg Isten Akarata be nem teljesedik.

A Ragyogóak törekvése azonban még nem valósult meg. Ez a végső pillanat
Krisztus visszatérésével jön el, amikor minden arra készül, hogy beteljesedjen, amikor a próféciák megnyilvánulnak, és az emberiség az események utolsó órájában  ezeknek az történéseknek a tudatában lesz.

Így a Hellelek Szent Könyve még mindig hiányos. Életetek története fogja befejezni. Ez az az érték, amelyet a Vérem árán mindnyájan adhattok neki, hogy ezt a könyvet végül a Ragyogók megírhassák tulajdon kezükkel.

Életeteket, és ezen a bolygón minden lény életét bele kell írni ebbe a Szent Könyvbe, Isten Akarata beteljesedésének bizonyságaként, ahogyan  Uratok élete is a Ragyogóak könyvébe van írva.

Ezen a hetedik napon ezt a kinyilatkoztatást hagyom rátok, hogy megértsétek és érezzétek azt, amit az Atya érez és él át, hogy ez az a kiéleződött pillanat, és nem lesz más pillanat.

Ezért küld el Engem, mint Hírnökét, hogy ne csak átélhessétek ezeket a dolgokat az Irgalmamban, hanem teljesítsétek is be azokat, ahogyan el van tervezve.

Ma emberi részetek Isten Igazsága előtt áll, hogy minden nap tudatosabbakká és felelősségteljesebbeké váljatok, mert az utolsó nagy idő előtt, az Isten Fia Visszatérésének az ideje előtt vagyunk.

Isten tegyen titeket alázatossá, hogy az Üzenetére és a Szavára hallgassatok, hogy túllépjetek saját magatokon és teljesítsétek be az Akaratát.

Az Eucharisztia szentségének a kegyelme által legyünk ezzel a titokkal és Isten ezen igazságával közösségben, hogy az emberiség választ tudjon adni a még be nem fejezett Tervre.

Ünnepeljünk.
 

Helyezzük oda magunkat első személyben Jézus Krisztus Urunk elé, hogy megkapjuk Áldását és Isteni Kegyelmét. Teljes szívvel csatlakozunk ehhez az imához minden papért:
 

Uram,
tisztuljon meg a szellemem
ebben a pillanatban,
hogy részt vehessek
a Szereteted kifürkészhetetlen titkaiban.

Uram,
tisztuljon meg a lelkem
ebben a pillanatban,
hogy méltó lehessek
minden Kegyelmedre.

Uram,
tisztuljon meg az elmém
ebben a pillanatban,
hogy egyesüljön a tudatom
Isten Isteni Elméjével, és így
megkapjam azt a kegyelmet,
hogy szeretettel teljesítsem
ezt a Szent Szentséget.

Uram,
tisztuljon meg a szívem
ebben a pillanatban,
hogy az érzéseim egyesüljenek
az emberiség iránti Szereteted
legtisztább Érzésével.

Uram,
tisztuljon meg a kezem
ebben a pillanatban,
hogy méltó lehessek a Tested és Véred
ünneplésében és felszentelésében való részvételre
Tisztítsd meg a kezemet mindattól,
amit tisztátalanul és helytelenül tettem,
hogy áldásban részesülhessek azért, hogy
megérinthessem Dicsőséges Testedet.

Uram,
tisztuljon meg a szemem
ebben a pillanatban,
mindattól, amit a Törvényen kívül látok,
hogy az ünneplés alatt
a tekintetem csak Rád szegeződjön.

Uram,
tisztuljon meg a szám
ebben a pillanatban,
azoktól a szavaktól, kifejezésektől és ítéletektől,
amelyeket Isten Szeretete ellen mondtam ki,
hogy mindazt, amit mostantól fogva mondok,
Evangéliumod Szent Igéje legyen,
a Szentlélek Kegyelme által.

Uram,
tisztuljon meg a fülem
ebben a pillanatban
mindattól, amit hallottam,
hogy ezentúl
csak a Szavaidat hallhassam,
és papként gyakorolhassam
minden Tanításodat.

Uram,
üríts ki ebben a pillanatban
hogy ne a személyiségem cselekedjen,
hanem Szellemed ereje és hatalma,
amely csodákat fog tenni
ezen a Szent Eukarísztián.
Ámen.

 

Ünnepeljük Krisztus szeretete titkát, amely jelen van az Eukarisztiában, és Urunk, a Ragyogóak, a Hellelek és Teremtõ Atyánk Jelenléte előtt ne csak felajánljuk ezt a szentséget, mint az emberi állapot átadását, hanem ajánljuk fel lelkünket és szívünket is bizonyságként és hálaadásként Krisztus minden Szeretetéért, amelyet az idők során kaptunk.

Ezért, mielőtt Krisztust átadták volna, vette a kenyeret, felemelte, megköszönte az Atyának, hogy Dicsőséges Testeként megáldja, hogy a világegyetem angyalai átváltoztassák igazságszolgáltatásként és az emberi bűnök megbocsátásaként. Azután megtörte és felajánlotta a társainak, mondván: "Vegyetek és egyetek, mert ez az Én testem, amely átadatik az emberiségért a bűnök bocsánatára."
 

Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Ámen.

 

Ezután vette a Kelyhet, és felajánlotta az Atyának az emberiség megváltásáért, hogy az Ő Vérévé váljon. Megáldotta a kelyhet, és a Teremtő Atya meghallgatta a Fia imádságát. Ezután felajánlotta társainak mondván: "Vegyetek és igyatok, mert ez az Én Vérem Kelyhe, az örökkévaló és az új Szövetség Vére, amelyet Uratok kiont majd az összes vétek megbocsátásáért. Tegyétek ezt az Én Emlékezetemre".
 

Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Ámen.

 

Mi Atyánk (spanyolul és angolul).

A béke, a Szeretet és Krisztus Világossága szálljon le a bolygóra.
 

Uram,
nem vagyok méltó, hogy  hajlékomba jőjj;
hanem csak szólj egy szót, és meggyógyulok.
Ámen.

Mennyei Atya,
Aki mindannyiunkat vezetsz,
fogadd el felajánlásunkat Neked,
vezess minket a Szeretet útján,
hogy legyen meg a Te Akaratod.
Ámen.

 

Krisztus Üdvösségének a Terve zajlik, és ez a lényege annak, hogy idejöttem Isten Hírnökeként, mint az Atya Fia, hogy Szeretetem által mindenkit megmenthessek.

Köszönöm, hogy most meghallgathatjuk a "Szereteted által megváltott" című dicséretet, hogy megértsétek a ma elhangzott üzenet lényegét, mert minden mindig a Szeretetből indul ki, és a Szeretet Kegyelmet hoz nektek.

Áldalak titeket.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Hálát adunk mindazért, Uram, amit adsz nekünk!

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS JELENÉSE A SZENT HÉT HATODIK NAPJÁN, BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA KÖZPONTBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Álljunk fel, hogy fogadjuk Őt.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.


Ma Mennyei Egyházam közelebb visz benneteket az Ős Forráshoz, mert az emberiségnek továbbra is meg kell értenie, hogy mi az oka és indítéka az ittléteteknek, valamint az anyagi világegyetem létének.

Ebben a pillanatban lépjen be lelketek Mennyei Egyházam kapuján keresztül  és álljatok meg az Anyagtalan Forrás előtt, amely a világegyetem kapuin keresztül látható.

A tudatotok kövessen a felé a hely felé, ahová ma el akarlak titeket vinni, hogy lelketek és testvéreitek lelkei legyenek részesei  még egyszer  az élet kódjainak, ahogyan Mesteretek és Uratok is részese volt az Atya Életének, amely Benne volt.

Ma a világ tudata Elohim előtt van, aminek Neve Magában hordozza a kinyilatkoztatást és az erőt, a határozottságot és az akarat kivitelezését az egész Teremtésben. Elohim Neve Szent az egész világegyetem számára. Formái és geometriai alapformái Szentek, amelyek nemcsak az életet és a létezést regenerálják, hanem az egész Teremtést is.

Készítsétek elő belső világotokat erre a pillanatra, üresítsétek ki magatokat, hogy a szavakon túl is hallhassatok, és az elmén túl is érthessetek, hogy átjárhasson benneteket a Szellem Fénye, annak a Szellemnek a Fénye, amely visszhangzik. és örök, amely maga Elohim.

Kezetek a készséget és az ürességet jelezve legyen kinyitva.

Ebben a pillanatban visszatérünk a kék színű színpadhoz, hogy a dallam és a kék szín átitassák emberi lényetek fizikai anyagát.

Csukjátok be a szemeteket egy pillanatra, és hallgassátok meg az Igén túl az Úr Üzenetének vibráló jelentését.

És most, lelketekkel az Ős Forrás előtt, a Teremtő Atyák, az Elohim társaságában, a Teremtés misztériumát fogjuk szemlélni isteni formájában.

Abban az időben, amikor úgy tűnt, hogy semminek sem volt konkrét formája, megjelent a Kezdet, amelyet Isten Szeretete irányított. A Kezdetnek volt célja és rendeltetése, és a Teremtő Atyák elméjébe volt helyezve.

Maga Isten áldotta meg az Arkangyalokat azért a küldetésért, amelyet a Teremtésben véghezvisznek.

De nem ismerték Isten teljes Akaratát. Csak a titok egy részét ismerték, mert kezdetben az Atya akarata valóban rejtély volt; a szellemi univerzum nem érthette meg.

De van valami, amit Isten az angyali lényekbe helyezett, ez pedig az engedelmesség, hogy teljes lemondásban és önmagukat  az Atya Akaratának átadva teljesítsék azt.

Most ti, a Föld felszínén élő lények, a Legfelsőbb Isteni Forrás esszenciái, tegyétek ugyanazt, amit a Teremtő Atyák tettek abban pillanatban és abban időben, és az emberiségnek minden korban elkövetett hibáin túl, értsétek meg Isten akaratának rejtett értelmét, amelyet a Bölcsesség képlete hat át.

Lássuk Istent a Trónján, az Ősforrásban és a Teremtő Atyák előtt, ahogy egyenként hívja őket, hogy szolgálják Őt.

Az Atya és az Arkangyalok között szemléljétek a kék fény mély tavát. Ott kezdődött minden. Nemcsak az Isteni Gondolat miatt, hanem egy alapvetően mély érzés miatt, ami Isten legmélyebb belsejéből fakadt.

Isten még mindig rejtély sokak számára, de már megmutatta Erejét a Teremtésben és  az emberiségben a keresztényeken keresztül.

Az Isteni akarat beteljesítésének és a Cél helyreállításának a szükségessége miatt ebben az időben, az egész emberi fajban keresztény tudatok új generációja fog megjelenni, amint azt az Ős Forrás kezdetén kigondolták, de ennek megértésére vagy akár átérzésére nem lesz mód. Ez valami olyasmi lesz, amely közvetlenül a Forrástól érkezik a szívekhez, amelyek meghívást kapnak arra, hogy átéljék ezt a szellemi folyamatot.

Ez olyasmi, amely túlmutat a tökéletlenségeken, a hibákon, az anyagon. A kereszténység útja ismeretlen lelkekben, elképzelhetetlen emberekben jelenik majd meg, olyan lelkekben, amelyek a Föld keletkezése óta várnak erre a pillanatra, a világba való Visszatérésem Tervével együttműködve.

Ebben az időben  az emberi faj valódi átalakulása a lények belsejéből fog a felszínre törni, hogy ezután ez az átalakulás bekövetkezhessen az anyagi életben.

Mivel a világegyetem nagy Hierarchiáit Én magam meditációra és elmélkedésre hívtam, ma már tudatában vagytok ennek a pillanatnak, amit az Égi Atya kérésére az Arkangyalok Velem élnek. Ez olyan, mintha egy időre megállítanánk az időt és a teret. Olyan, mintha megbénítanánk az anyagi világegyetem hibáit és megrázkódtatásait, különösen ebben a felszíni fajban, amelynek meg kell értenie, hogy ez a válságos pillanat, amiben most van, a legfontosabb. Ekkor adatik meg az utolsó lehetőség.

Tehát,  készek vagytok arra, hogy anyagi életetek és elmétek a formákon túl is megértsék, amit Isten, nemcsak a számotokra, hanem az egész Teremtés számára is kigondol?

Ebben a szellemi világegyetemben zajló eseményben a Szent Szövetség Szent Ládája a közvetítő, hogy a Földön a lehető legtöbb lélek megkapja ezt az impulzust. És bár szimbolikusan nem is lehet felfogni vagy megérteni, a legfontosabb ebben a pillanatban a szív nyitottsága, hogy résztvevői lehessetek az új emberiség megjelenésének, amely a mostani után következik.

Amíg itt Vagyok veletek, figyelmesen kell gondoskodnom Atyám kéréseiről is, hogy az Ő Akarata mindig teljesüljön, noha maguk az Arkangyalok sem ismerik azt igazán.

A Föld keletkezése óta a nagy angyali tudatok összessége, az Elohim tanultak ebből az emberiségből és e bolygó fejlődéséből, sikereiből és tévedéseiből, győzelmeiből és vereségeiből. Sőt, még többet tudtak meg az igők során az emberiség választásaiból, és mindabból a változásból, amelyet végre kellett hajtani az emberi genetikai tervben.

Nem léteznétek ebben a pillanatban, ha Isten nem kívánta volna. Hogyan lehetne az Ő Akarata nélkül élni, amikor az Ő Akarata áll a mindenség életének középpontjában? Mert az Ő Akaratából erednek legmélyebb Törekvései, hogy teremtményeit örök boldogságban és isteni céljának megvalósításában lássa, amelyet a Szent Kék Sugár irányít.

Nos, ez a szellemi univerzumból származó kék fény nagy tava maga Elohim tudata. Innen indult égő vágya, és itt született meg első Akarata.

Isten Tudománya és Hatalma ismeretlen, ezért van annyi Szent Neve, hogy megértsük Őt.

De vajon elgondolkodtatok már azon, mi van Istenen túl? Mi van a Szentháromságon túl? A szellemi sík Szent Élete pusztán  az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben ér véget?

Tágítsátok ki még jobban a tudatotokat, és a Szavaim révén ragadjátok meg azokat az impulzusokat, amelyeket küldök nektek.

Az anyagi élet nem a legfontosabb, bár része az életetek fejlődésének. De itt az ideje, hogy a Visszatérésem előtt a lelkek megértsék Isten Jelenlétének jelentését, nemcsak az Ő neve által, hanem az által is, ami Ő maga, a szellemi életen túl.

Lehet, hogy a vallások nem értik, amit mondok, de ha nem mondanám ezt, az nem lenne Isten Akarata. Ha Fiát küldi a világba, hogy felkészítsen titeket arra, hogy mi történik valójában ebben a pillanatban? Miért szembesül az emberiség Armageddonja első lépéseivel? A szenvedés lesz az egyetlen tanulási mód? Nem így van!

Minél jobban felemelkedik a tudatotok, annál kevésbé fogtok szenvedni és adósságot törleszteni.

Szeretném, ha megtanulnátok, ahogy Én megtanultam, az Isten Törvényében élni. Adtam nektek egy elsődleges Törvényt, a Szeretet Törvényét. Minél jobban szeretitek egymást, annál közelebb lesztek nemcsak Hozzám, hanem az Atyámhoz is.

Szüksége van arra, hogy Kínszenvedésem után teljesüljön az, amire annyira vágyott, hogy a belső Krisztusok felébredjenek, hogy véghez vigyétek Isten Királyságának az eljövetelét hitben, szeretetben és a szívek bizalmában. De előbb szeretnetek kell azt amit kérek tőletek, hogy részt vehessetek benne.

Ne próbáljátok megérteni, hanem próbáljátok elfogadni. Ezért a Teremtő Atyák napjainkban maga Elohim Tudata előtt állnak, hogy az örök kezdettől fogva felmerüljön egy új beavatkozás és lehetőség mindazon lelkek számára, akik elfogadják.

Ezért Mennyei Egyházam felajánlotta, hogy közvetítõ szerepet tölt be ebben az eseményben, és nemcsak arra késztet titeket, hogy újra átéljétek Szeretetemet, hanem hogy szeressétek az Isteni Bölcsességet is, amely a Legfelsõbb Forrásból származik.

Ma a Teremtő Atyák azon elmélkednek, hogyan fogják végrehajtani ezt a beavatkozást az emberiségben, hasonló módon, ahogy a múltban csinálták Izrael népével.

De ebben az időben nagy szükség van a részvételre és a megfelelésre. Az Arkangyalokat bízták meg ezzel a küldetéssel. Hogy az Elohim Kék Forrásán keresztül segítsék az emberiséget, hogy legalább egy kisebbség legyen az Isten Akaratát teljesítő nép, ahogyan a pátriárkák is teljesítették egykor Akaratát.

Ez meghozza az emberiség gyógyulását és az emberi megváltás folyamatának tudatosítását. És bár mindenki szembesül azzal a titokkal, hogy megpróbálja megérteni, mire van szüksége Istennek ebben a pillanatban, tudjátok meg, hogy a Teremtő Atyák, az Arkangyalok inspirálni fogják a világ különböző népeit arra, hogy felébredjenek erre az elhívásra és teljesítsék az Örökkévaló Akaratot, amely minden Lélek számára  az Atyától származik közvetlenül.

Nemcsak az Úr kínszenvedését ajánlják fel ennek lehetővé tételére, hanem azokat az imákat, áldozatokat, imádatokat és jótékonysági műveket is, amelyeket az egész világon a jóakaratú lények hajtanak végre ebben a pillanatban és e világ válságában, rendkívüli és kiengesztelő kegyelmet tesznek lehetővé, különösen azok számára, akik nem érdemelnék meg.

Az új törvénytáblákat Izrael törzseihez fogják eljuttatni, amelyek ma szét szóródtak az egész Földön. A Teremtő Atyák rátok bízzák ezt a gyakorlatot, hogy minden lény lelke felismerje és megérezze az Atya Akaratát, amelyet az utolsó augusztus 8. után határozott el.

Ez azt jelenti, hogy nemcsak nektek van tudomásotok erről, hanem az egész világegyetemnek is.

Értitek amit mondok? Ez nem egy újabb pillanat. Ez nem egy újabb ciklus. Ez egy meghatározott idő, de egyben csúcspont is, nemcsak a fajotok számára, hanem mindazok számára, akik a világegyetemben körülöttetek élnek, mert az egyetlen cél az Akarat megvalósítása és beteljesítése, amely kinyilatkoztatásokat, ismereteket és tényeket von maga után.

Az Örökkévaló Atya megbízta Szent Józsefet, hogy legyen nagy közbenjáró a lelkek és Isten között a szellemi világegyetemből, hogy a lelkek felismerjék, mire van szüksége az Atyának ezekben az időben a bolygó számára. Ő lesz a belső síkok Hírnöke, nemcsak az emberi szív megtérését, hanem e nagy és utolsó hívás felébresztésését illetően  is.

Ma maradjon a tudatotokban az, ami az Ősforrásban történik. És bár az üzenet szimbolikus, szeressétek azt, ahogy Én is szeretlek titeket, hogy bátrak legyetek és kockáztassátok meg, hogy az Akaratom szerint éljetek, mert mindaz, amit egyesítetek a Mennyben, egyesül a Földön is, és minden, amit felszabadítotok a Földön, felszabadul a Mennyben is.

A Teremtés szent matrixai a Teremtő Atyák kezébe vannak letéve, hogy akárcsak a semmi kezdetén, amikor nem volt forma, sem élet, ismét Isten, Elohim Hívását szemléljék és elmélkedhessenek azon.

A Gecsemáné kertjében ez a rejtély feltárult Előttem. Soha sem tudtam volna meghátrálni vagy megtagadni a szenvedést értetek, pedig a Saját emberi szívem, akárcsak a tiétek, félt. A sejtjeim féltek attól, amit át fognak élni a nagy igazságtalanság és kegyetlenség által. Tulajdon Mesteretek emberi személyében látta magát.

A Gecsemáné kertjében, az elkövetett hibák, megpróbáltatások és támadások ellenére a Szívembe, akárcsak a tiétekbe, béke költözött, hogy bizalmat, bátorságot és merészséget érezzen valami oly nagyszerű dolog átélésére.

Abban az időben bíztam abban, hogy nagyobb dolgokat fogtok csinálni, mint Én.

Annak ellenére, hogy apostolaim elhagytak Engem, társaim bizonytalansága ellenére, nem mulaszthattam el teljesíteni Isten akaratát. És amikor keresztre feszítettek, a kezeimnél és a lábaimnál fogva, Isten abban az órában arra kért, hogy múljam felül saját Magamat; és abban a pillanatban kiáltottam fel Lelkem mélyéről: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! De ez nemcsak erre a pillanatra vonatkozott, hanem mindarra, ami később történt, egészen a jelenig.

Lelkem érezte a kereszt súlyát, de érezte a Forrás Szeretetét is az emberi terv megújulása és a megváltás iránt.

Szent Anyám nem maradt el. Miután megismerte Krisztus szelleme felajánlásának a titkát az emberi tévedések a mai napig való igazolásáért, Ő is felajánlotta Magát, Fejét a földre hajtotta a Kálvária-hegy tetején, hogy az Életét és a Szívét Krisztus fájdalma járja át, az egész emberi faj megmentéséért.

Ma arra kérlek benneteket, hogy tegyétek ugyanezt a tökéletlen életen, a bukásokon túl, minden értetlenségen túl, hogy mindig azt mondjátok az Atyának: "Uram, Érted teszem, Akaratodért, Célodért, lelkes Törekvésedért, Szeretetedért."
 

Tegyétek a kezeteket a szívetekre és adjatok hálát.

Jézus elgondolkodó Pillantása előtt felajánljuk ezt az Úrvacsorát, hogy az Atya törekvései minden lehetséges szívben teljesüljenek.

Amikor Jézus szenvedése előtt néhány perccel találkozott apostolaival, megértette Isten célját az anyagi életen túl, hogy egyszer mi is megértsük, vette a kenyeret, felajánlotta az Atyának, megköszönte és azt kérte, hogy változtassa át a Testévé. Azután megtörte és apostolainak adta, mondván nekik: "Vegyetek és egyetek, mert ez az Én testem, amely átadatik az emberiségért a bűnök bocsánatára."
 

Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Ámen.

 

Azután vette a kelyhet, felemelve megköszönte, hogy átlényegüljön a Vérévé. Átadta a társainak, mondván: "Vegyetek és igyatok, mert ez az Én Vérem Kelyhe, az örökkévaló és az új Szövetség Vére, amelyet Megváltótok kiont majd az összes vétek megbocsátásáért. Tegyétek ezt az Én emlékezetemre".
 

Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Ámen.

 

Krisztus Jézusnak, mi Urunknak a Teste és Vére.
 

Boldogok a tiszta szívűek, mert a Mennyek Királyságában lesznek.
 

Mi Atyánk (spanyolul és angolul).

Krisztus Békéje szálljon le a Földre.
 

Uram,
nem vagyok méltó, hogy  hajlékomba jőjj;
hanem csak szólj egy szót, és meggyógyulok.
Ámen.

 

Vigyétek magatokkal a Mennyből az Elohim Ősforrás kinyilatkoztatását, hogy megértsétek, hogy lehetséges az emberi szív átalakulása Krisztus életének teljes megtapasztalása által.

Ma énekeljetek el Nekem egy dalt, amely minden ember életében visszhangzik ezen a bolygón, és amely megérteti velünk a szeretet adásának a rejtélyét. A Szívemben magammal viszem ezt az oly egyszerű dalt az Atyához, mint annak a bizonyságát, hogy lehetséges a megváltás ezekben a végleges időkben, ahol a hit, a szeretet és a bizalom lángját mindig meg kell újítani, hogy az Ő Akarata megvalósuljon.


Hallgassuk meg Krisztus kérésére: "Azt adom Neked, ami vagyok", és e dal után lezárjuk a mai találkozót, és visszavonulunk, hogy elmélkedjünk és fontolgassuk azt, amit az Úr ma kinyilatkoztatott nekünk.
 

A Békémet adom nektek, mert az Én Békém állandó. A Békém átalakít. A Békém gyógyít. A Békém megújít.

Az Atya, a fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS JELENÉSE A SZENT HÉT ÖTÖDIK NAPJÁN, BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA KÖZPONTBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Énekeljük el néhányszor az "Ősi Forrást", és kísérjük el Krisztust a bolygó felszabadítási feladatában.

Álljunk fel.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

A Föld eredete kezdettől fogva módosult. Az Isteni Cél nem tudott megvalósulni, és sokan közületek már tudják, mi volt ennek az oka.

Ma nem abból a célból jövök, hogy emlékeztesselek titeket a hibára, hanem inkább az indítékokra, amit az ember megváltása által ki kell javítani, hogy visszanyerhesse a Forrástól való származását és Isten Akarata szerint élhessen.

Az Isteni Cél helyesbítése még mindig nem történt meg. Az emberiség sok tapasztalatot szerzett az idők folyamán, és még mindig nincs megváltva. Ezért kell visszatérnem a Földre, hogy befejezzem azoknak a dolgoknak a kivitelezését és pontosítását, amik még hiányoznak.

Ha nem jöttem volna el több mint kétezer évvel ezelőtt, a bolygó nem lenne már a Naprendszer része.  Az emberiség szívszorító igazságtalansága abban az időben nagyon nagy volt, és a Kereszten kiontott Vér ellenére  az ember továbbra is téveúton jár.

Most, ennek a kornak a helyzete az akkorihoz képest nagyon más. Az események komolyabbá váltak, és károsították az emberiség szellemiségét. A Világegyetem által megígért tudati tágulás eléri a Földet, hogy belépjen az emberi lénybe, hogy meggyengítse ellenállását, és egy nagy Fényfuvallat révén, amely az Isteni Forrásból tör ki, a Galaxis Központi Napján keresztül, az emberiség nagy részének esélye lesz felébredni.

Ezeknek a napoknak az eseményei az emberiség eredetének és céljának visszaszerzéséhez vezetnek.

Így az emberiségnek egyedülálló lehetősége lesz, és visszaszerezheti azt a helyet, amelyet elvesztett, amikor Ádám és Éva elkövették az első hibákat és elhagyták az Édent. Az a kettősség, - amelyet ma sokan megtapasztaltok, és amelyen mindenkinek meg kell tanulnia felülkerekedni, és valóban így tenni - a Genezis idejéből ered.

Ez egy olyan fontos lehetőséget hoz a tudatosságnak, amely nemcsak anyagi, hanem szellemi is, ez által a Földön élő emberiség genetikailag visszaállítja a helyét, azt az archetípust vagy tervet, amelyet, Isten azért gondolt ki, hogy erre az emberiségre, erre az emberi fajra alkalmazza, és amelyet a romlottság és az engedetlenség módosított.

Ebben a pillanatban az emberiség nem tudja, mi fog történni belsőleg. Mielőtt az Isteni Igazságosság megváltoztatná az univerzumot, folytassátok hozzáállásotok és szokásaitok megváltoztatását, mert ily módon nem fogjátok érezni a Törvény hatását ebben az időben.

Az Egyetemes Anya a megbánásról, a bűnbánatról beszélt nektek. Ezek olyan szavak, sajátosságok, amelyeket nem lehet elfelejteni; nem hallgathatjátok azokat úgy, mintha nem értenétek, mit jelent. A Hierarchia Szava határozott módon érkezik ebben az időben.

Ki kell kovácsolni az igazi lényt hogy a téveszme eltűnjön az emberi tudatból. Nem telhet el még kétezer év azért, hogy az ember képes legyen megváltozni, nincs idő. Ez az egyetlen lehetőség, ahhoz hasonló és egyedülálló lehetőség, mint amit Izrael népe kapott, a Messiás születésével.

Kétezerhúsz év után az emberiség helyzete rosszabbodott. Az emberiség elfordult  a Céltól, és úgy gondolta, hogy mindenek felett áll. De most felismerte, hogy ez nem így van. A tények mást mutatnak, és ennek véget kell vetni.

Az emberiség nem fejlődhet vissza; nem erre a célra jött létre. A kudarc része a csapásoknak; az evolúció az Isteni Forrás része, és erre koncentrál a Hierarchia ezeken a különleges napokon, amelyeknek fontos döntései határozzák meg a következő lépéseket a Földön.

De azoknak, akiket csak a túlélés hajt, nem fog sikerülni. Törekedni kell arra, hogy kövessük és beteljesítsük a Törvényt. A szenvedés eredetileg nem része sem a Teremtésnek, sem az életnek. Továbbra is szenvedni akartok, annak ellenére, hogy a világegyetem segítsége itt van?

Az emberiségnek meg kell értenie, hogy nincs egyedül, és az élet itt nem ér véget. A világegyetem állandó nagy mozgásban van, minden az élet része, minden a Teremtés része. Hát nem Istentől való mindez? Mert Ő volt az, aki létrehozta.

Ébredjetek fel, és nem fogtok elveszni. A tudatnak ki kell bővülnie és el kell érnie a célját. A délibábok és illúziók már nem uralhatják az életeteket. Meddig vártok még a nagy lépés megtételére?

Reméljük, hogy az emberiség megérti, hogy egy nagy lépést kell tennie, és hogy sok más történés, amelynek az emberiség nincs tudatában és számára ismeretlen, ettől a lépéstől függ. Ezeket a lépéseket meg kell tenni. Nincs hová menni vagy nincs hol maradni.

A tudat a valósággal szembe kerül majd. Zavarotok vagy türelmetlenségetek nem segít. Szenvedni fogtok; de csak akkor fogtok szenvedni, ha ellenálltok a tudat nagy változásának.

Az emberiségnek fel kell készülnie a Visszatérésemre. Ha nem készül fel, hogyan fognak felismerni? Börtönbe kerül Isten Fia, mert nem lehet újra keresztre feszíteni?

Ő azzal a Dicsőséggel fog eljönni, amelyet az Atya adott neki, azzal a nagy kinyilatkoztatással, amelyet az apostolok egy része megtapasztalt az Átváltozáskor. Vele együtt nemcsak angyali lények jönnek, hanem minden, ami a Világegyetemben van és vibrál, amelynek neve: Testvériség.

Nem lesz olyan forma vagy mozgás, amely megállítaná, mert amikor a Visszatérés bekövetkezik, a világegyetem megremeg és a bolygó belép egy olyan időbe, ahol még soha sem volt, a világegyetem örök idejébe, ahol mindent megismertek és átéltek.

Ebben a pillanatban bármilyen előkészület kevés lehet. Ezért a sürgetés nagyon nagy. Segítenetek kell testvéreiteket az ébredésben. Nem bénulhattok meg, amikor visszatérek a világba, és a világegyetem nagyon nagy erővel érkezik a bolygóra. Mindenki meglátja majd; ez a pillanat meg van írva, és emlékeznetek kell rá.

Ezért jöttem ezekben a végső időkben, és felkészítlek benneteket arra, hogy amikor visszatérek, ne lepődjetek meg, mert meg fogjátok látni Isten Fiának igazi Arcát, amit még soha senki nem látott, mert a Fiú a Forrástól jön majd, és a világegyetem elkíséri Őt a Lábainál, és az emberiség fel fogja ismerni, mert figyelmeztetés nélküli jel lesz.

Akik még soha nem hittek, azok elhiszik. Akik megtagadtak Engem, megbánják majd. És akik elhagytak Engem, a mellüket verik, és azt mondják: Istenem! Istenem! De már minden be lesz teljesülve, mert Forrásom Kegyelme végtelen.

Azért jövök, hogy felnyissam a tudat szemét. Azért jövök, hogy a szívetekben érezzétek az Igazságot, és ez túlmutat minden valláson, mert az Isteni Forrás egy és egyetemes. Ez minden teremtmény és tudat forrása, a Teremtés minden szintjén.

Ez az isteni forrás minden lényhez tartozik, mert mindannyian onnan származunk, és ennek a tapasztalatnak a célja a Földön, valamint a világegyetemben az, hogy egyszer visszatérjetek ehhez a Forráshoz, hogy megújítsátok a Teremtést mindazzal, amit megtanultatok és megtapasztaltatok.

Nem azt akarom, hogy féljetek a Szavaimtól, hanem inkább  komolyságot akarok. Isten Akarata ezen a helyen cselekszik, és Hatalmát a Szavaim által fejezi ki, felébresztve az emberi sejteket, hogy felemelkedjenek és ébredjenek.

Nem szeretném, ha még több lélek folytatná önmaga megvakítását, ha elveszítené a szellemi útját, ha elszalasztaná a belső szeretet és növekedés lehetőségét.

Az Életemet adtam értetek, és továbbra is ezt teszem, mert az emberiség nem értette az Üzenetet.

Ezért még mindig a Mennyből kell jönnöm, hogy a lelkek meghallhassanak és felismerhessenek Engem. Ha a Földi Egyházamban lennék, az emberiség nem hallgatna meg.

Sokféle utat határoztak el követni társaim, és lassan eltávolodtak Tőlem. Isteni és Nap-Szívem közepén egyesítem az összes utat, hogy a lelkek visszatérhessenek Hozzám és örök életük legyen.

De a világba való eljövetelem, a Visszatérésem nincs messze. Gondoljatok erre, mert a legkevésbé várt pillanatban jövök, és készen kell lennetek arra,  hogy Felém induljatok, ugyanúgy, ahogy Én az öt kontinens felé. És az egész emberiség, különböző nyelveik ellenére, megért majd Engem, mert egyetlen nyelven fogok beszélni hozzátok, amelyet még senki sem hallott. Isten Lelke fogja megértetni veletek az Üzenetemet, éppúgy, mint most megértitek a Szavaimat.

A Mennyekből jövök Isten Céljával, mert nem sok idő van hátra az emberiség számára, hogy kijavítsa útjait és hibáit módosítsa, hogy ne nélkülözze az Irgalmam. Azt remélem, hogy nem nélkülözitek az Irgalmamat.

Ezt a Tekercset a Genezisben mutatták be az Arkangyaloknak, hogy alkalmazzák az  első emberekre, Ádámra és Évára.

Imádkozzatok Velem az eljövendő időkért, hogy Istennek ez az írott Célja beteljesedjen mindegyikőtök életében az Ő Gondolata szerint, és  én imádkozni fogok értetek, hogy megélhessétek.

Sok lélek tagadta ezt az Örökséget, a nagy feladatokkal bíró lelkek elutasították ezt a Célt anélkül, hogy tudatában lettek volna annak, amit tettek. De én vigyázok rájuk és oda helyezem őket, ahová tartoznak választásuknak megfelelően, mert most már nem lehet az övék a Menny jutalma, hanem inkább a szerető Igazságosság.

De folytatni fogjátok az imádkozást egészen a világomba való Visszatérésemig, hogy a lelkek képesek legyenek megfelelni Hívásomnak, amely Atyámnak, Fia hangján keresztüli hívása, amely abban reménykedik, hogy a szívekben visszhangozhat.
 

Ma, e teremtés eredeténél írt Isten Akaratának a fényében, felajánljuk az Eucharisztia Szentségét, hogy Krisztus Testén és Vérén keresztül a lelkeknek belső erejük legyen a Cél élésére.

Ezt a titkot szemlélve ünnepeljünk.

Szemléljük Krisztust, Aki még mindig jelen van e helyen az egész világ számára, Kezében hordozva Isten Tekercsét, a Teremtő égő Szándékát gyermekei irányába a Teremtés eredetekor.

Tegyük a kezünket a szívünkre és egyesüljünk Jézus Krisztussal, és az Irgalom és a tudatosság ezen délutánján tegyük meg felajánlásunkat. És az emberiség nevében adjunk hálát azért, hogy az Úr mindig az Igazsághoz vezet minket, hogy az Atyához érkezhessünk.

Felajánljuk tökéletlen szívünket, és arra törekszünk, hogy Krisztus eljöjjön a Földre, testvériségben és világosságban.

A Teremtés Céljának ismeretében abban az időben, és miközben társaival egybegyűlt, Jézus vette a kenyeret, felemelte és felajánlotta egész Lényét mindannyiunkért, és kérte az Atyát, hogy az általa kínált kenyeret alakítsa át a Testévé.

Az Atya meghallotta Őt, és elfogadta Áldozatát.

Így Jézus megtörte és felajánlotta azt az apostoloknak, mondván nekik: "Vegyetek és egyetek, mert ez az Én Testem, amely átadatik az emberiségért a bűnök bocsánatára."
 

Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Ámen.

 

És a Fény alakja belépett az apostolok lelkébe. Jézus ekkor elvette a kelyhet és felemelte, megkérve az Atyát, hogy alakítsa át drága Vérévé; az Atya meghallotta Őt. Aztán Jézus mély szeretettel felajánlotta az apostoloknak, és ezt mondta nekik: "Vegyetek és igyatok, mert ez az Én Vérem Kelyhe, az örökkévaló és az új Szövetség Vére, amelyet Megváltótok kiont majd az összes vétek megbocsátásáért. Tegyétek ezt az Én emlékezetemre".
 

Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Ámen.

 

Krisztus Teste és Vére.

Teljes szívünkből, Urunk Jézus Krisztus élő jelenlétében ajánljuk fel az imádságot, amelyre megtanított minket:

Mi Atyánk (spanyolul és angolul).

Krisztus Békéje szálljon le a Földre.
 

Uram,
nem vagyok méltó, hogy  hajlékomba jőjj;
hanem csak szólj egy szót, és meggyógyulok.
Ámen.

Mennyei Atya,
Aki mindannyiunkat vezetsz,
fogadd el felajánlásunkat Neked,
vezess minket a Szeretet útján,
hogy legyen meg a Te Akaratod.
Ámen.

 

Mindig megadok nektek mindent, ami Vagyok, és mindent, amim van, mert tudom, hogy mire van szükségetek ahhoz, hogy megtanuljátok szeretni a Titkomat és az Akaratom szerint élni.

Urunk kérésére hallgassunk meg a Tanács testvérein keresztül egy olyan szándékot, amelyet a Megváltó Szívében akarnak hagyni az emberiségért.

Az Úr egyenként meghallgat titeket:

"Örökké teljesüljön az Akaratod, Uram".

"Legyen béke a szívekben, a szenvedések ellenére."

"Eggyüttérzéssel és egységben élhessünk, és Krisztusban egy szív és egy lélek lehessünk."
 

"Atyám, figyelj azokra, akik Engem szolgálnak,
akik Engem követnek, akik Szerintem élnek.
Atyám, édes Adonai, Legfelsőbb Akarat, Örök Remény,
szent megkönnyebbülés a szenvedéstől,
hallgasd meg őket, hogy teljesüljön Akaratod.
Atyám, ne nézd a hibákat,
higgy abban, amit gyermekeidben véghez vihetek,

mert Szereteted, Kegyelmed és Irgalmad mindig győzni fog."
 

Megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

E találkozás és közvetítés lezárásaként, Krisztus szeretetének impulzusát a szívünkben hordozva, hallgassunk meg egy Általa kért dalt: "Térj vissza".

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS JELENÉSE A SZENT HÉT NEGYEDIK NAPJÁN, BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA KÖZPONTBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Az új imádók felszentelésének ünnepélyességében, a Mennyei Egyház ajtaja előtt állva, a mi Urunk, Jézus Krisztus és az Ő szent angyalai jelenlétében meghallgatjuk a "Pater Noster", és csatlakozunk ehhez az angyali menethez, amely a Világegyetemből a Földre ereszkedik le, az Oltáriszentséggel együtt.

Folytassuk a hangszeres zenét.

Üdvözöljük a mi Urunkat, Jézus Krisztust, Jézus Szent Szívét, és magasztaljuk Eucharisztikus Szívét a világ összes imádójával egységben, akik ebben az órában könyörögnek Urunk Irgalmáért az egész világ számára.
 

Ma készítettem egy egyszerű, de mélységes és az életetek szempontjából nagyon jelentőségteli szertartást a Mennyei Egyházamban, az emberiség mostani, döntő pillanatában.

Ezen a napon a Mennyei Egyházamban az ünneplés középpontjában Eukarisztikus Szívem áll, hogy Szívemet tiszteljétek és imádjátok, azért, hogy a Föld összes lelke felismerje és elfogadja az Élő Isten Szeretetét, azért, hogy az Imádat révén elérjétek a megváltás szellemét és a tudat felemelkedését.

A világon az összes imádó nagy feladata még csak most kezdődött el. A Corpus Christi megalapításának első napja óta a mai napig, minden erre a végső időre szóló előkészület volt.

Minden imádó elkötelezi magát szellemi Ereklyéim őrzése mellett, hogy azok a Szent Ereklyék, amelyek Jézus Eucharisztikus Szívéből születnek, minden lélek számára elérhetőek legyenek, és Irgalmas Szívem érdemei kiáradhassanak a világra.

Az Imádat, amelyet ebben a végső időszakban felajánlhattok Nekem, nem pusztán egyesíteni fog benneteket Mennyei Egyházammal, nem pusztán csendben gyakorolhatjátok azt, hogy általa Uratok csendjét szemléljétek, hanem Szívem még több olyan titkát ismerhetitek majd meg általa, amelyek még nem lettek felfedve a világ előtt.

Az Imádat, amelyet az Én imádóim felajánlhatnak ebben a végső időben, nagyon jelentőségteli és fontos lesz a Számomra, nem csak amiatt, amit a Hierarchia már elmondott a különböző korszakokban, hanem amiatt is, mert elérkezett a nagy pillanat, hogy életetek az Imádat eucharisztikus csodájává legyen. És ezek nem pusztán szavak, hanem tettek lesznek, ez több lesz, mint tanúságtétel és több lesz, mint szellemi tapasztalat vagy szellemi gyakorlat, azért, hogy megtanuljátok Velem együtt fenntartani az idők végét.

Az Imádat egy olyan törvény, amely a korai kereszténység idejében spontán módon alapult meg az Irgalmas Szívem iránt elkötelezett lelkek, az első keresztény közösségek által, amelyek megértették Krisztus Földi Jelenlétének titkos értelmét több, mint kétezer évvel ezelőtt.

Értitek-e, hogy mit jelent az, hogy egy Isteni Törvényt a földi lelkek vonzottak le a Forrásból? Hiszen a földi lelkeknek épphogy a Törvény szerint kell élniük, mégis mi az, ami lehetővé teszi ezt a szellemi és mélyen belső csodát? Az Imádat az, időkön és nemzedékeken keresztül.

Azok a lelkek, akik ebben az időben imádnak, már más időkben is imádtak. A Szívemmel való mély összekötöttség révén nemcsak őrzői ők a Megváltó szellemi kincseinek, hanem az Imádat révén megtérítik és megváltják szellemi életüket, megbocsátást és felmentést nyernek a múlt hibáitól.

Az Imádat a mostani végső időkben módosítja az emberi genetikát, átlényegíti és megváltja azt az Imádat minden egyes gyakorlata által.

A földi tudományok sohasem tudnák ezt megmagyarázni. De ha a múltban a lelkek képesek voltak magukhoz vonzani az Imádat változhatatlan Törvényét, mi minden történhetne még ebben a végső időben, ha több lélek vállalja el, hogy valóban imádja Mesterének és Urának ereklyéit az Eukarisztia révén?

Ezért van szükségem arra, hogy ebben a végső időben életetek legyen maga az eucharisztikus csoda az Imádat révén.

Ez valami több annál, mint imádatban lenni Eucharisztikus Szívem előtt: ez annyi, mint megtanulni behatolni a nem anyagi világegyetem titkába, amely az Eukarisztia tudományában mutatkozik meg az Isteni Törvények közreműködésével, amelyek a Szentlélek munkáján keresztül teszik lehetővé az eucharisztikus csodákat.

Azok a lelkek, akiket ma szentelnek majd fel, nem csak véglegesen megpecsételik Velem a függőben lévő elkötelezettségüket, hanem azokért a lelkekért is teszik ezt, akik nem imádnak Engem és nem szeretnek Engem.

Ma a Mennyei Egyház Krisztus Imádóinak ezen a különleges ünnepségén keresztül dolgozik az emberiség közönyével, a Mennyei Parancsolatok elmulasztásával.

Az Imádaton keresztül Én az új Élet Fájaként egyenesítelek majd fel benneteket, így életetek ki tudja majd fejezni Krisztus Kincseit, az adottságokból és erényekből származó gyümölcsöket. Feladatotok az Imádatban nem személyes feladat lesz, hanem lelketek lényegi feladata lesz Irántam, ez lesz Irántam való elkötelezettségetek, a Felém való átláthatóságotok.

Így Én meg tudok majd újítani mindent, akárcsak mindazokat, akik eljönnek, és a Lábamhoz helyezik magukat, a tudat bármely szintjén legyenek is, hogy az Én Szeretetem kiragadja őket.

Életetek következő lépése az, hogy hagyjátok magatokat kiragadni az Én Szeretetem által, belülről kifelé, hogy minden felkavarodjon, hogy az Eukarisztiában jelen lévő Mesteretek és Uratok kincseinek fénye behatoljon tudatotokba és ezáltal megtanuljatok más tudattá lenni, és így éljétek meg az Akaratot.

A Mennyei Egyházban állandó az Imádat; ez egy örök tudatállapot, amelyet az angyalok állandóan magasztalnak, hogy hódolattal és tisztelettel adózzanak azoknak az érdemeknek, amelyeket Mesteretek és Uratok fájdalmas Kínszenvedésén keresztül ért el.

Az Eukarisztia hatalma még ismeretlen az emberiség számára; ereje ezeknek az időknek a végén nyilvánul majd meg, mint egy nagy, látható jel az égen. Amikor Mesteretek és Uratok visszatér majd, nemcsak az égen lesznek jelek, hanem a Föld összes olyan Oltárszekrényében is, amelyeket azelőtt helyesen imádtak és magasztaltak a lelkek. Bizonyítékát adom a világnak, hogy Krisztus nem egy vallás; hanem az Atyám gyermekeihez tartozó tudatállapot, amely felülmúl bármely vallásosságot vagy dogmát.

Életetek ezen pillanatában majd, ha addig helyesen imádtátok Mestereteket és Uratokat az Eucharisztiában, akkor majd ti magatok válhattok az Oltáriszentség házává. És ezáltal, ebben az eljövendő időben és órában beteljesedik majd a Törvény.

A Mennyei Egyház Szent Eukarisztiájában és a Föld összes oltárszekrényében ott van Krisztus öt Hatalma: a megszabadítás, az átváltozás, az átlényegülés, a megváltás és az Irgalom.

Az Eukarisztiában benne van egész Életemnek és az emberiséggel kapcsolatos tapasztalataimnak a szintézise; ez az élő Isten Jelenlétének a tanúbizonysága.

Most már ismeritek Öt Hatalmamat, hát keressétek, szemléljétek, imádjátok azokat és így eléritek majd őket.

Ha a lelkek tudnák, mit hagytam Én nekik az Eukarisztia intézményén keresztül, akkor az emberiség már más lenne, és már nem adósa lenne a Menny minden Kegyelmének, hanem megérdemelné azokat.

Ezért minden egyes imádó kijavítja a Mestereteket ért sérelmeket, helyrehozza az emberiség által elkövetett törvénytelen cselekedeteket, hogy a Legfelsőbb Kegyelem leereszkedhessen, és a szívek kapjanak még egy lehetőséget.

Legyen életetek központja ezentúl ez a titok.

Kérdés soha nem marad majd válasz nélkül; minden az Imádatban van, a tudaton belül és kívül egyaránt.

Ma a Mennyei Egyház helyreállítást kínál sok lélek számára a Szent Eucharisztia iránti közönye, gyalázata és mulasztása miatt, a vallásos életektől kezdve a hétköznapi életekig, és ez az imádó lelkek felajánlása miatt lehetséges, még ha ezt nem is tudják.

Mielőtt azonban megáldanánk azokat, akik felajánlják magukat, hogy életük végéig megtartsák Velem a bolygót, Jézus Eucharisztikus Szívének ezen az ünnepségén, a Mennyei Egyházon keresztül, a Menny angyalaival együtt megáldjuk azokat a szentségtartókat, amelyeket erre az oltárra hoztak, hogy ne csak az Imádatot szolgálják, hanem adjanak ihletet, lelkierőt és gyógyulást a lelkek számára.
 

egyaránt.

Ma a Mennyei Egyház helyreállítást kínál sok lélek számára a Szent Eucharisztia iránti közönye, gyalázata és mulasztása miatt, a vallásos életektől kezdve a hétköznapi életekig, és ez az imádó lelkek felajánlása miatt lehetséges, még ha ezt nem is tudják.

Mielőtt azonban megáldanánk azokat, akik felajánlják magukat, hogy életük végéig megtartsák Velem a bolygót, Jézus Eucharisztikus Szívének ezen az ünnepségén, a Mennyei Egyházon keresztül, a Menny angyalaival együtt megáldjuk azokat a szentségtartókat, amelyeket erre az oltárra hoztak, hogy ne csak az Imádatot szolgálják, hanem adjanak ihletet, lelkierőt és gyógyulást a lelkek számára.

Álljunk fel.

Kísérjük ezt az áldást, Őrangyalainkkal együtt, és énekeljük ünnepélyesen: "Kodoish".

Várjuk az angyalok bejövetelét, hogy jelezzék a felszentelés pillanatát.

Énekeljünk.

Lélegezzünk be.

Térjünk vissza a „Pater Noster”-hez.

Most posztuláns testvéreink belső felajánlást tesznek a Mi Urunknak, hogy a szív csendjében teljesedjen be ez a felszentelés.

Az Úr meghallgat titeket.

Keresztvetéssel fogadjuk ezt a Kegyelmet.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Kérjük Urunktól e testvéreink számára a kitartás Kegyelmét a Mi Urunk Eucharisztikus Szíve imádatának szent feladatához, az emberiség békéjéért és javáért.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen (Portugálul).

Mehettek.

(Felmegy a posztulánsok második csoportja).
Kérjük Krisztustól a kitartás Kegyelmét e feladat elvégzéséhez, Eucharisztikus Teste Imádatának szent gyakorlása során.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Menjetek békével.

Most visszatérünk a kezdeti hangszeres zenéhez, hogy elvégezhessük ezt a felszentelést. És ugyanúgy, ahogyan az imádó lelkek felajánlják magukat Urunknak, a Vele való állandó egységben és szeretetben, a Mennyei Egyházon keresztül, Urunk Jézus Krisztus jelenlétében megkérjük, hogy Eucharisztikus Szíve, a Fény hatalmas Szentséghordozója, ébressze fel és inspirálja azokat a lelkeket, akik még nem találták meg Krisztust, hogy érezhessék az Ő szeretetét és Irgalmát.

Ebben az órában felajánljuk magunkat a Mennyei Egyháznak, ugyanúgy, mint az oltár ezen elemeit, hogy még egyszer áldásban részesüljenek.

Helyezzük magunkat az Utolsó Vacsora pillanatába, amikor az elemek révén Jézus megmutatta apostolainak, hogy mit fog átélni értünk egészen a Kálvária-hegy tetejéig a Kereszten.

Így Jézus, miután megáldotta társait, fogta a kenyeret, felemelte és megköszönte az Atyának azt az áldozatot, amelyet át fog élni, hogy ez átváltozzék az Ő Testévé. Megtörte és felajánlotta társainak, mondván nekik: "Vegyétek és egyétek, mert ez az Én Testem, amely átadatik az emberiségért a bűnök bocsánatára."
 

Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Ámen.
(portugálul)
 

Krisztus Eucharisztikus Testének Fényformája behatolt társaiba, ugyanúgy, ahogy ma belénk fog hatolni, hogy Békéjével közösségbe lépjünk.

Ezután elvette a Kelyhet és hálát adva felemelte, hogy az az Ő Vérévé átlényegüljön.

Aztán Szeretetteljes és Irgalmas tekintettel felajánlotta apostolainak, mondván nekik: "Vegyetek és igyatok, mert ez az Én Vérem Kelyhe, az örökkévaló és az új Szövetség Véréé, amelyet Megváltótok kiont majd az összes bűn megbocsátására. Ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre".
 

Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Dicsérünk, Uram, és áldunk Téged.
Ámen.
(portugálul)
 

Krisztus Teste és Vére.

Boldogok legyenek azok, akik ma élnek ezzel a Szentséggel az emberiség megváltása érdekében.

Mi Atyánk (portugálul és angolul).

Krisztus Békéje szálljon le a Földre.
 

Uram,
nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj;
hanem csak egy szót szólj és meggyógyulok.
Ámen.

Legszentebb Szentháromság,
Atya, Fiú és Szentlélek,
mélységesen imádlak Titeket,
és felajánlom Nektek Jézus Krisztus a Föld összes Szentségtartójában jelenlévő
legdrágább Testét, Vérét, Lelkét és Istenségét
az Őt sértő törvényszegések, szentségtörések
és a közöny által okozottak helyrehozásáért,
és Legszentebb Szíve
és Mária Szeplőtlen Szíve
végtelen érdemeiért
könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért.
Ámen.
 

Néhány másodpercig imádjuk Jézus Szent és Eucharisztikus Szívét a béke és az emberiség gyógyulása érdekében.
 

Mennyei Atya,
Aki mindannyiunkat vezetsz,
fogadd el felajánlásunkat Neked,
vezess minket a Szeretet útján,
hogy meglegyen a Te Akaratod.
Ámen.
 

Megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Ezt a közvetítést Krisztus bennünk lévő Szívének a szemlélésével fejezzük be.

Köszönjük mindenkinek.

Oldalak

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT