KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET A SANTA MARÍABÓL, RIO GRANDE DO SUL, BRAZÍLIA, AZ URUGUAI AURORA MÁRIA-KÖZPONT FELÉ TÖRTÉNT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek második sorozata
Egy lélek tizenegyedik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Jézus, Megmen,tő és Megváltó,
tégy alázatossá
és a Menny angyalaihoz hasonlóvá.

Tégy hozzájuk hasonlóvá
az engedelmességben és a szolgálatban azért,
hogy tökéletlen tudatom
részesüljön abban a Kegyelemben, hogy egy nap
a Hierarchia Törvényének része legyen.

Segíts és taníts
a példákon keresztül arra,
hogy tiszteljem testvéreimet,
és áhítatos legyek velük,
hogy felépülhessen a tudatunkban
a testvériség és az egység szent szelleme.

Engedd meg, Uram,
hogy buzgón átöleljek
minden keresztet, amelyet hordoznom kell,
hogy az emberiség és a világ
megszabaduljanak hibáiktól.

Uram Jézus,
szolgáljon mindannyiunk örömére
az Eukarisztikus Jelenléteden való részvétel
az Úrvacsorán éppúgy, mint a Gyónásban.

Testvérekként mindannyian tudjunk találkozni
a Szeretet Nagy Papjával, és érezni a Jelenlétét,
hogy közösségben legyünk
drága Isteni Erejével.

Ezért, Uram,
mosd meg az arcomat a Forrásod Vizével.

Tisztítsd meg kezemet, fejemet és lábamat
a Szenteltvízzel,
amely egykor a Te Oldaladból ömlött ki,
és hadd fürödhessek meg
Krisztusi Sejtjeid hatalmas Fényében úgy,
ahogy az a római katona,
aki megsebezte a Szívedet.

Csinálj belőlem olyan apostolt, akire szükséged van,
és tégy engem kicsivé mindenben,
hogy mindig
képes legyek felismerni
a Te Igazságodat.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMA VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek második sorozata
Egy lélek negyedik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Uram,
Szíved Sugarai
oldjanak fel minden lehetséges
lelki vakságot bennem,
hogy örömömre
felismerjem alázatos lépéseidet.

Tégy olyan bátorrá,
amilyen bátor Te voltál, édes Jézusom,
a kereszt minden lépésénél.

Ne féljek attól, hogy hordozzam
a saját nyomorúságaimat,
de féljek attól, hogy nem tudlak megtalálni.

De tudom, hogy mivel
jóságos és irgalmas vagy, Uram,
megadod nekem azt a Kegyelmet, hogy találkozzunk,
hogy érezzelek és felismerjelek Téged
a belső világomban.

Legyél Te az az Isteni Láng
bennünk,
amely mindent átalakít és megtisztít.

Távolíts el, Uram,
az élet illúzióitól,
mindattól, ami felszínes.

Soha se veszítsem el a szomjúságot,
hogy a Véredből igyak,
és Isteni Testedből egyek.

Tegyél engem hasonlóvá
alázatos szolgáidhoz és mártírjaidhoz,
akik életüket adván
az utolsó percig
felismertek Téged és bizonyságot tettek Rólad.

Add, hogy ne féljek a sivatagoktól,
amelyekbe Te helyezel engem.

Add, hogy ne féljek a szárazságtól,
sem az érzékenység,
sem a kedv hiányától.

Csak arra kérlek, drága Jézusom,
hogy újíts meg engem,
hogy válts meg engem,
hogy teljesítsd bennem
az Igédet és az akaratodat,
mert így ismerem meg a szabadságot
és a végtelen örömöt,
hogy a végsőkig szolgálhatlak.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET A NÉMETORSZÁGI FRANKFURTBÓL A SPANYOLORSZÁGI MALAGA FELÉ TÖRTÉNT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek első sorozata
Egy lélek nyolcadik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Szabadíts meg, Uram,
bármely félelemtől
vagy fájdalomtól, amivel szembe kell néznem.

Ez a szabadulás,
amit csak Te engedsz meg Kegyelmed által,
segítsen abban, hogy tanuljak a szenvedésből,
és hogy ne féljek tőle.

Mert tudom, Uram,
hogy mindenben létezik egy miért,
és Te, Kedvesem, bölcsességet adsz nekünk,
hogy megérthessük és elfogadhassuk
úgy, ahogy Te fogadtad el csendben
és alázatosan a Gecsemáné Kertjében.

Engedd meg nekem, Uram,
hogy láthassam
a szent megváltást mindenütt,
és azt, hogy hogyan alakít át és gyógyít meg mindent
Szíved hatalmas Szeretete.

Uram, Maradj velem
minden pillanatban,
legalábbis addig, amíg megtanulom,
hogy felismerjem Akaratodat,
és engedelmeskedjek annak lépésről lépésre.

A nehéz és keserű órákban hagyj engem
közel hozzád, hogy szemlélhesselek
Szent Oltáriszentséged fényes hatalmában.

Hogy ezen áldozatodon keresztül, Uram,
erőt és sok bátorságot találjak
minden nap, hogy felülkerekedjek
gondolataimon, ízlésemen és megelégedettségemen.

Uram, add, hogy megadjam magam a Lábad előtt,
hogy büszkeségem,
hiúságom és beképzeltségem megcsókolja Lábadat,
és hogy feloldódjon minden belső ellenségeskedés és önzés
Világosságod balzsama által.

Benned bízom, kedves Jézus.
Te, Aki ismered gyengeségeimet,
alakítsd át mindazokat
annak ellenére, hogy áldozatom
csak egy kicsi homokszem
ebben a széles Világegyetemben.

Ámen.  
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT