Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 130. MARATONJA ALKALMÁBÓL

Most szemléld a Szívemet, amely ismét ki van téve a világ tévedései által megsebzett és átszúrt sebeivel; de nézd Szívem Fényének nagy mélységét is, amely végtelenül ég a lelkek iránti könyörületben és Irgalomban.

Égetően kívánom, hogy újítsák meg a Jézus Szentséges Szívéhez való ragaszkodást azok, akik szeretnek és követnek Engem.

Azért jöttem ma, hogy megkérjelek benneteket arra, hogy fokozzátok imáitokat és mindenekelőtt a Mennyei Atyának szóló felajánlásaitokat, hogy a Szent Szív által szerzett érdemek révén ne maradjanak büntetlenül azok a súlyos gaztettek, amelyeket továbbra is elkövetnek az emberiségben a konfliktusok és háborúk révén.

Azért jöttem ma, hogy az Isteni Irgalmasság közelgő Maratonján arra kérjelek benneteket, hogy mindannyian, kezeteket a szívetekre téve és fenntartva a rózsafüzért, csatlakozzatok Hozzám könyörgő, buzgó és megújuló imában, hogy Mesteretek és Uratok kezelhesse a sürgős ügyeket, ahogyan azt a törvény diktálja.

Felszólítalak benneteket ebben a pillanatban, hogy az irgalom és a kegyelem elérése érdekében szellemileg gyakoroljátok a következő belső és külső cselekedeteket, hogy a Szent Szív diadala eljusson a leghátrányosabb helyzetűekhez és mindazokhoz, akiket a már lezajlottnál is súlyosabb háború veszélye fenyeget.

Ezek a cselekedetek mindegyikőtök részéről igazolni fogják a hibákat és az erőszakot, amelyeket továbbra is elkövetnek a világban; mert ha nincsenek őszinte és becsületes cselekedetek, szívből elkövetett cselekedetek Irgalmasságom nevében, akkor még sokan bele fognak sodródni abba és sokan lesznek kiszolgáltatva annak, ami történni fog.

Az Isteni Irgalmasság elkövetkező Maratonja során és az elkövetkező időkben, Irgalmas Művem nevében kérlek benneteket a következőkre:

1) Gyakoroljátok az irgalmasság és az önátadás testvéri cselekedeteit, kezdve a hozzátok legközelebb állókkal, majd a leginkább rászorulókkal, mert aki az Enyéim közül a legkisebbnek szolgál, az Engem szolgál.

2) Tisztelettel és hálával viseltessetek mindazért a Kegyelemért, amelyet az idők során és az Üzeneteim által kaptatok.

3) Vigyázzatok arra, hogy hogyan bántok embertársaitokkal és hogyan beszéltek róluk, különösen a Szentséges Szívem által rátok bízott Munkán belül, hogy az az egység és a szeretet helye legyen, amely legyőzi a különbségeket.

4) Éljétek át ebben a ciklusban nagyobb felelősséggel, elkötelezettséggel és lelkesedéssel  az ima és a szentségek pillanatait, az emberiségre bízott Hagyaték előtt a védelmezés és a szellemi védelmezés buzgalmával.

5) Gyakoroljátok a tudat vizsgálatát azok helyett, akik jelenleg nem gyakorolják, hogy pontosan szemügyre lehessen venni a Hierarchia auráját, amelynek sokan a Kegyelem által részei.

Ezek az alapvető gyakorlatok tanítványaim és szolgáim számára ezekben az időkben, mert arra törekszem és arra vágyom, hogy még többen képezzék részét Kegyelmem folyamának a Földön, és ne okozzanak többé csalódást sebesült és sértett Szívemnek.

Legyen ez a következő Maraton a Krisztus Tervei iránti elkötelezettség imája, és mindenekelőtt az e Hívás iránti elkötelezettségé.

Még egyszer köszönöm, hogy a szívetekben tartjátok minden egyes Szavamat. 

Megáldalak benneteket.

Mesteretek, Krisztus  Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A világban zajló eseményekkel kapcsolatban Isten hallgat, és ismét elküldi Fiát, hogy segítsen azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá, és különösen azoknak, akik háborúknak, rabszolgaságnak és embercsempészetnek esnek áldozatul.

Ma Mesteretek és Uratok ezeken a helyeken a belső síkon van jelen, és a Figueira-i Mária-Központ erős fénycsatornáját használja, hogy elvigyen benneteket azokhoz a lelkekhez,
akiknek a legnagyobb szüksége van vigasztalásra és békére, szeretetre és reményre, akik az ugyanahhoz az emberiséghez és bolygóhoz tartozó testvérek közötti háborúk és konfliktusok következtében szenvednek.

Lássátok most a büntetést elkerülők által rettenetesen megsebesített Tövises Szívemet, ők azok, akik nem fogadják el, az IstenTörvénye szerinti életet, akik leigázzák saját nemzetük és népük testvéreit. Mindegyikükért jövök. Az utolsókért és a legelveszettebbekért jövök, mert Szívem szerint mindannyian megválthatóak, bár látszólag ez lehetetlennek tűnik.

Ezzel a harmadik impulzussal, amelyet ma hozok nektek, nemcsak a következő Nagyhétre készítelek fel benneteket, hanem arra is, hogy felelősséggel vállaljátok Isten Tervét, hogy tudjátok, most az a legfontosabb, hogy mindegyikőtök élete megerősödjön Bennem, mert már nincsenek erőforrásaim, hogy helyreállítsam a világ tévedéseit.

Ezért olyan lelkekre van szükségem, akik elhatározták és eltökélték magukat. Olyan lelkekre van szükségem, akik felajánlják magukat Szeretetemnek, és nemcsak  Szeretetemnek hagyják, hogy áthassa öket, hanem Akaratomnak is, mert Mesteretek és Uratok a lelkek kis csoportjain keresztül fogja végrehajtani Visszatérését a világba.

Emiatt, ebben az időben arra van szükségem, hogy legyetek bátrak, és fogadjátok el Velem azt, amit el kell fogadnotok és el kell viselnetek. Nem valami külső dologról beszélek, hanem valami mélyről, ahol Mesteretek és Uratok munkálkodik a lelkekért és az esszenciákért, mindazokért, akiknek lehetőségre van szükségük.

Ez legyen a szabályotok: dolgozzatok Nekem, szolgáljatok Engem, és adjátok át magatokat a Szívemnek, hogy a bolygó ezen akut pillanatában, amikor minden megengedett, a lelkeknek lehetőségük legyen, akárcsak nektek volt lehetőségetek kezdetektől fogva, amikor meghívtalak titeket, hogy legyetek Mellettem.

Ezért arra kérlek benneteket, hogy ajánljátok fel az összes megpróbáltatásotokat, az összes elveszettségeteket, sőt minden kellemetlenségeteket is egyetlen okból: hogy Mesteretek és Uratok az Örökkévaló Atya előtt találjon módot arra, hogy jóvá tegye az emberiség súlyos bűneit, hogy ez az idők végének helyzete ne váljon kormányozhatatlanná és fenntarthatatlanná, hanem hogy a lelkek kis csoportjain keresztül, olyan lelkek csoportjain keresztül, akik felajánlják magukat Szeretetemnek, ismét közbenjárhassak a világért ugyanúgy, ahogy kétezer évvel ezelőtt közbenjártam.

Vegyük példának azt, ami kétezer évvel ezelőtt történt az emberiséggel, azt a pontot, ahol az emberiség kétezer évvel ezelőtt volt, nem csak anyagi szempontból, hanem szellemi szempontból is.

Most az emberiség súlyosabb és összetettebb helyzetben van,  Mesteretek és Uratok Tövises Szívének bátor lelkekre van szüksége, akik hajlandóak hordozni e világ keresztjét, egy láthatatlan, észrevehetetlen és csendes keresztet, amelyet csak a szeretet tart meg azért, hogy az ítéletre váróknak és az elveszetteknek legyen egy utolsó esélye.

Ezért kértem rövid idővel ezelőtt, hogy legyen a szívetek felkészülve. Ez nem elvont költészet, hanem annak a tudatnak a kijelentése, amely felelős Krisztusban és Krisztusért, egy olyan tudaté, amelynek van bölcsessége és rálátása, hogy felismerje, hogy az emberiség sebesen hanyatlik, és hogy sok olyan helyzetet, amely ma történik a világban és a nemzetekben, maga az emberiség teremtett, azok, akik büntetlenül élnek, és akik azt hiszik, hogy hatalmuk van Isten felett.

Tudom, hogy ezekben az időkben sokan azon tűnődnek, hogy egy olyan háborúval szemben, mint amilyen az ukrajnai,  mint amilyen a jemeni, az etiópiai, vagy a fellázadt Szíriában zajló háború, hol van Isten Hatalma, hogy legyőzze ezeket a kegyetlen embereket?

Ő a Szeretet és az Irgalmasság Atyja, Aki e két tulajdonságán keresztül a világ igazságát fedi fel a megfelelő órában és pillanatban.

Ezért minden, ami ma történik a világon, egyszer véget ér. Nektek, mint apostolaimnak és eltökélt társaimnak, továbbra is buzgón kell imádkoznotok, és nem szabad hagynotok, hogy imáitok kihűljenek vagy elhalványuljanak; mert ebben a pillanatban a lelkek egyesülése az imádkozó ige által elengedhetetlen mindahhoz, ami meg fog történni.

Bízzatok és higgyetek mindabban, amit mondok nektek, értsétek meg, hogy ennél többet nem mondhatok el nektek, mert Isten Akaratát csak maga Isten, egyetlen Fia és a Szentlélek ismeri. De ha továbbra is szeretitek az ismeretlent, azt, ami anyagtalan, akkor ezekről a tudatszintekről érkezik majd az a segítség, amire nektek és testvéreiteknek szüksége van, és biztosíthatlak, hogy tudni fogjátok, hol kell lennetek és mit kell tennetek a megfelelő pillanatban.

Ez a büntetlenség és a korrupció által, az emberiségnek és a népeknek okozott szenvedésnek, megnövekedett fájdalmának az  ideje, amit még az Atya sem látott soha. Arról van szó, hogy maga az Örökkévaló Atya is felismerte, milyen messzire mehetnek el gyermekei, ha megrontja őket a hatalomvágy és a büntetlenség.De ne feledjétek, hogy mindezen helyzetek vagy cselekedetek nem léphetik túl az anyagi dimenziót, hogy mindezek felett az Atya, a Fiú és a Szentlélek Jelenléte áll, az összes Angyali és Arkangyali Hierarchiájuk, amely az emberiség jelen pillanatában fáradhatatlanul dolgozik a belső síkon, hogy megvédjék a világon létező összes esszenciát, az összes lehetséges esszenciát.

Most már megértitek az imáitok fontosságát ezekben az időkben?

Az igazi győzelem, amelyet Krisztus elért a Kereszten, nem kívülről, hanem belülről következett be, és ez a győzelem a csend által épült fel, Békét és Szeretetet sugározva azok felé, akik keresztre feszítették és elítélték.

Arra hívlak benneteket, hogy szeressétek ezt a titkot, de ne várjatok, amíg ez a titok feltárul; éljétek át ezt a titkot  az életetekben, és ti magatok fogjátok azt felfedezni, mert megtanultok úgy szeretni, ahogy Én szerettem, megtanultok megbocsátani úgy, ahogy Én is megbocsátottam nektek, és így tudni fogjátok, hogyan kell begyógyítani a legmélyebb sebeket saját magatokban és a testvéreitekben.

Ma azért jöttem, hogy elmondjam nektek mindezt, mert Atyám látta, hogy vannak lelkek, akik miután mindent megkaptak Mesterüktől és Uruktól, nem becsülték azt meg, saját ellenállásuk és félelmük miatt hátat fordítottak Megváltójuknak, és annak ellenére, hogy olyan régóta Mellettem voltak, Szeretetem nem érintette meg a szívüket.

Ki fogja kifizetni ezt az adósságot?

Minden, ami a Világegyetemből származik, nem megy kárba. Tanuljatok meg abban a szellemi gazdaságban élni, amely arra késztet, hogy bölcsen és megértéssel kezeljétek a Hierarchiától származó impulzusokat, értékes és meghatározó impulzusokat, amelyek minden nap próbálják felemelni a tudatotokat, hogy egy napon megértsétek és megismerjétek Isten Akaratát.

Ma boldog vagyok, hogy itt lehetek az enyéimmel és a követőimmel, azokkal, akik saját tökéletlenségeik ellenére minden nap megpróbálják követni nyomdokaimat, a Megváltó Fény-nyomdokait, bátorítva magukat, hogy elmélyüljenek a szeretet és az elhivatottság fokozataiban, arra buzdítva magukat, hogy az Új Idő Krisztusai legyenek.

Ezért mindazon túl, ami a világban történik, és ami nagyon fájdalmas Nekem is úgy, ahogy nektek is, mindig lássátok a Fényt, Krisztus Fényét, a sötétségen túl. Kövessétek ezt a Fényt, legyen célotok Szívem Fénye; és a Krisztus Fényére való összpontosítás révén zárjátok be Velem a gonosz kapuit, és vezessétek e világ legsötétebb lelkeit Irgalmasságom óceánjának újrafelfedezésére, mert csak az Irgalmasság által fogja elnyerni a világ a megváltást.

Krisztusnak ez a tövisekkel teli Szíve, amelyet ma bemutatok nektek, most egy világító szív, egy olyan Szív, amely tele van Isten Szeretetével a lelkek iránt, egy olyan Szív, amely meggyógyít és helyre állít, egy olyan Szív, amely megvált, amely megadja nektek azt a békét és vigaszt, amire mindenkinek szüksége van.

Bátorodjatok fel tehát, hogy továbbra is hordjátok a keresztet a világért, buzduljatok fel,  legyetek bátrak, és kövessétek azokat a lépéseket, amelyeket mutatok nektek, mert ahogy mondtam nektek bizonyos idővel ezelőtt, több dolgot, nagyobb dolgokat fogtok tenni, mint amit Én, Mesteretek és Uratok tett. Emiatt azt is mondom nektek, hogy szíveteknek készen kell állnia nagyobb dolgok megtételére, mint amit Én tettem; és amikor egyenként átélitek ezt, emlékezni fogtok arra, amit ma mondtam nektek.

Ezért arra hívlak benneteket, hogy szeressétek az egyszerűséget, hogy ez a világ visszanyerje ártatlanságát.

Arra hívlak benneteket, hogy szeressétek a tisztaságot, hogy ez a világ visszanyerje a szeretetet. Arra hívlak benneteket, hogy imádjatok Engem, ismerjetek meg Engem a Szentségekben és minden testvér szívében, hogy ez a világ visszanyerje azt a reményt, amelyet a büntetlenek feltételhez kötöttek és eltemettek.

De amikor visszatérek, ahogyan a következő Nagyhéten is visszatérek, mindegyikőtök lelke, mindegyikőtök szelleme lehetőséget és kegyelmet kap, hogy átélje a Velem való egyesülést.

Egy szellemi egyesülést, amely emlékeztet minden olyan impulzusra, amelyet Szívemtől kaptatok az idők során.

Ez felkészít benneteket arra, ami jön, és így képesek lesztek arra, hogy ott legyetek, ahol szükségem van rátok, a világ különböző helyein, hogy átalakítsátok azokat Velem együtt, hogy a lelkek megszabaduljanak anyagi és szellemi rabszolgaságuktól, és így amikor Dicsőségben térek vissza, megmutatva igazi Arcomat, a Nap- és a Kozmikus Krisztus Arcát, minden lélek felismerhessen Engem.

Mert megígérem nektek, hogy abban az órában nem lesz többé gyötrelem, bánat vagy kétségbeesés, hanem öröm lesz, amely az egyszerű és alázatos szívekből fakad, azokból a szívekből, amelyek kitartottak Bennem és Általam; és összegyűjtelek benneteket, hogy Megdicsőült Testemből tápláljalak, és Drága Véremből adhassak inni, abból a Kehelyből, amely a bolygói megváltás nagy óráját fogja jelölni, amelyben a gonosz visszavonul, és Isten Királysága újra leszáll Mennyei Anyámon és a Fény összes Seregén keresztül, akik az Új Fajjal együtt ünneplik az Új Emberiség megjelenését.

Arra hívlak benneteket, hogy ünnepeljétek meg Velem az Eucharisztiát, hogy fizikailag megérthessétek ezt a harmadik impulzust, amelyet ma hozok nektek. Ma pedig különleges módon ehhez az oltárhoz hívom a Rend itt jelen lévő Anyáit, hogy felajánlják magukat a háborúban lévő anyákért, hogy a konfliktust és üldözést elszenvedő anyáknak legyen erejük és reményük folytatni.

Ünnepeljünk békében.

E világ pusztulása lábánál Isten Szeretetének áldozataiként ajánljuk fel magunkat, hogy
Szentséges Szívem győzedelmeskedjen ezen a bolygón és minden olyan lélekben, akiknek ebben az órában a legnagyobb szüksége van vigasztalásra és megbocsátásra. Így legyen.

Csakúgy, mint azon az éjszakán, amikor összegyűjtöttem apostolaimat, hogy felfedjem nekik Szeretetem Misztériumát, ma is összegyűjtöm az idők végének összes apostolát a következő Szent Hét preambuluma előtt; hogy az Eucharisztia megalapítása és Isten Szeretet Misztériumának ünneplése révén minden lehetséges lélek felkészüljön a Velem való fontos találkozásra.

Uram, áldd meg ezt a bort, amely Véremmé válik.
Uram, áldd meg ezt a vizet, amely tökéletes egységben megáldja a lelkeket.
 

Adonai, Te, Aki Szent vagy,
Szerető, Erős és Legyőzhetetlen,
ne nézd e világ borzalmait,
hanem a lelkek hűségét,
Azoknak a hűségét, akik megpróbáltatásaik
és bizonytalanságuk ellenére
szilárdan követik Utamat, azt az Utat, amely Békém felé vezet,
és hogy ez az eucharisztikus ünneplés
azon lelkek közösségeként szolgáljon,
akik mindig igent mondanak Nekem.
Vígasztalja meg ez a Szívedet, Atyám.
 

A Mennyei világegyetemek előtt, ahogy az utolsó vacsorán volt, szeretett Atyám, újra veszem a kenyeret, hogy felajánljam Neked, hogy azt átlényegítsék a Testembe a Mennyei angyalok; és ezért újra megtöröm, hogy felajánljam társaimnak, mondván nekik: "Vegyétek és egyétek, mert ez az Én Testem, amely az embereknek adatik a bűnök bocsánatára."
 

Dicsérünk Téged, Urunk, és áldunk Téged.
Dicsérünk Téged, Urunk, és áldunk Téged.
Dicsérünk Téged, Urunk, és áldunk Téged.

Ámen.
 

Ugyanígy ismét Kezembe veszem a Kelyhet, hogy felajánljam az Örök Atyának, hogy a bor átlényegüljön a Vérembe; és így ismét felajánlom társaimnak, mondván nekik: „Vegyétek és igyatok, mert ez Vérem Kelyhe, az Új és Örök Szövetség Vére, amelyet Megváltótok fog kiönteni az összes bűn bocsánatára. Tegyétek ezt az Én emlékezetemre, amíg vissza nem térek a világba."
 

Dicsérünk Téged, Urunk, és áldunk Téged.
Dicsérünk Téged, Urunk, és áldunk Téged.
Dicsérünk Téged, Urunk, és áldunk Téged.

Ámen.
 

Íme, Testem és Vérem, boldogok, akik élnek ezzel a szentséggel, és felajánlják azokért, akik nem élik át, akik nem imádják és nem ismerik fel azt a szükséget, hogy kifürkészhetetlen és kimeríthetetlen Isteni Irgalmasságom minden lehetséges lélekhez eljusson.

Ajánljuk fel ezt a szentséget a háborús anyákért, hogy az anyaság szent szelleme, amely a Szent Női Energia által fogantatott, újjáépüljön és helyreálljon, hogy Isten minden gyermeke úgy érezze, hogy földi anyjuk szereti és védi őket.
 

Imádkozzunk:

Mi Atyánk, arámul.
 

Ahogy az Én Békém ezen a helyen van, ez a Béke terjeszkedjen és szaporodjon az egész Földön, hogy a belső világok felismerjék az Élő Krisztust. Szálljon le a Béke a Földre.

És arra hívlak benneteket, hogy erősítsétek meg hiteteket, ahogyan a római százados tette, mert saját hite gyógyította meg a szolgáját. Arra kérlek benneteket, hogy gondolkodjatok el ezen.
 

Uram, nem vagyok méltó arra, hogy a házamba jöjj,
de egy Szavad elég, hogy meggyógyuljak.

Ámen.
 

Ennek a találkozásnak és a Szeretetem áldozatául felajánlott lelkek újraegyesülésének örömével hirdetjük ki a Szellemi Közösséget a bolygón élő összes testvér, Jézus Szentséges Szíve minden híve számára.

Imádkozzunk, ahogy a Béke Angyala is imádkozott:
 

Szentháromság,
Atya, Fiú és Szentlélek,
mélységesen imádlak
és felajánlom Nektek a Legdrágább Testet, Vért,
Jézus Krisztus Lelkét és Istenségét,
amely jelen van a Föld összes Tabernákulumában,
 jóvátételül a sértésekért,
szentségtörésért és közömbösségért, amellyel Őt sértik;
és Legszentebb Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért
 esdeklem a szegény bűnösök megtéréséért.

Ámen.
 

Beteljesítettem Ígéretemet, szívetek készen áll a kapott három impulzus által, hogy szellemi egyesülést éljenek át Velem a következő Szent Héten. Csak egy dolgot kérek tőletek, hogy mindig bátrak legyetek Értem, így minden nap megtanuljátok legyőzni és felülmúlni önmagatokat.

Köszönöm ezt a fogadtatást és ezt a belső szeretetet. Ma a Szent Figueira ismét bevilágítja a világot.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Zárjuk le ezt a munkát Krisztussal, vonuljunk vissza csendben. Készüljünk fel arra, hogy holnap nagy örömmel fogadjuk szeretett Szent József oktatónkat.

Menjünk békével.

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE A SZENT HÉT MÁSODIK NAPJÁN, URUGAYBAN, PAYSANDUBAN, AURORA MÁRIA KÖZPONTJÁBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

 

Dicsérünk és áldunk Téged Urunk,
mert Szent Kereszted által megváltottad a világot.
Ámen.

 

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Azért jövök, hogy elhozzam nektek a Világegyetem kifinomult rezgéseit, a Béke rezgéseit, amelyekben nincs rossz, sem ellenállás.

Azért jövök, hogy elhozzam nektek Isten Szíve Üzenetének visszhangját, ugyanazt a visszhangot, amelyet a sivatag népe hallott meg, Ábrahámtól az utolsó prófétákig.

Az Isten Szívéből fakadó üzenet visszhangja változatlan és végtelen; mindent megújít, időről időre.

Azt akarom, hogy ma lépjetek be a Béke azon rezgésébe, ahol nincs szenvedés, nincs fájdalom és haldoklás.

Higgyétek el, társaim, hogy mindent meg lehet újítani.

Én ezzel az Üzenettel érkezem a Mennyből, és megnyitom mindegyikőtökért a Mennyország kapuját.

A Béke rezgéseiben található az igazság, az elvonulás és a megbékélés. Ide kell helyeznetek tudatotokat és elméteket, hogy Mennyei Királyságom megközelítse a világot, és segíthessen a Föld minden lelkének.

A Béke rezgésében van a tisztánlátás, csordultig tele bölcsességgel, tudománnyal és intelligenciával.

Nem gondolhatjátok, hogy az emberiség ott marad majd, ahol van, belemerülve a szenvedésbe és a káoszba.

A sötétség időszakában mindig a legnehezebb és legkiélezettebb pillanat az, amikor felragyog a világegyetem Fénye, az Isten Szívéből érkező Üzenet visszhangja, azé az Üzeneté, amelyet a múltbeli törzsek és az összes emberiség meghallott, amely ezen a bolygón megfordult.

Ezáltal ér véget sivatagotok, Isteni Szellemem Jelenléte eloltja szomjatokat és jóllakatja éhségeteket.

Ezekkel az egyszerű szavakkal azért jövök, hogy a Béke kifinomult rezgéseinek a valóságába helyezzelek titeket, ahol mindent meg lehet gyógyítani és mindent meg lehet újítani.

Isten nem akarja, hogy harcoljatok vagy, hogy túlélők legyetek. Isten mindannyiótokat a Szívében akar tartani, mert Szeretete olyan nagy és ismeretlen, hogy fel sem tudjátok fogni azt. Ez az a hely, ahová menekülnötök kell, Isten Szent Szívébe, ahol minden tökéletes, ahol minden maga a harmónia és a béke.

Ezért, társaim, vessétek le hátatokról a tegnap nehéz hátizsákját, a nehéz keresztet, amelyet szüntelenül hordoztok, időről időre.

Ma azért jövök, hogy eltávolítsam a ti saját töviskoronátokat.

Ezért vagyok itt Aurórán, azért, hogy az Általam ma a világegyetemből hozott Béke fenséges rezgése diadalmaskodjon és ezáltal mindannyiótok életére újból hajnal virradjon, azért, hogy felismerjétek és megérezzétek ezt a Békét, mert ez az a hely, ahol most lennetek kell, amíg a világ megtisztul, amíg átfogó és mély megtisztuláson megy keresztül.

Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni, ne hagyjátok magatokat megfélemlíteni. Ha ma bennetek van irgalmas Szívem és az Atya Szent Szíve, miért kellene félnetek?

A világegyetem Fényét a Saját életem tapasztalatával hoztam el a Földre, azzal, hogy emberi Szent Szívemben kifejeződött Isten Szeretete.

Érezzétek emberi Szívemet, azt a Szívet, amely megért és elfogad titeket.

Isten nem úgy akarja látni a világot, amilyen most, a lelkek eltávolodtak Isten boldogságától és elvesztették a reményt.

Ezért bízzatok Bennem, ahányszor csak szükséges. A Bennem való bizalom által megértitek majd Isten Akaratát, megtanuljátok elfogadni és megélni azt. Mert Én egyedül csak azt akarom, hogy boldogok legyetek a mennyei teljességben, abban az örömben, hogy az Én apostolaim vagytok, abban az örömben, hogy az Én társaim vagytok, hogy bármi történjék is, ne veszítsétek el a Békém koordinátáit, hanem, hogy készek legyetek arra, hogy mindig megtaláljátok azt.

És ha a Békém rezgésében vagytok, amely az egész világegyetem Békéje, hogyan kerekedhetne felül a gonosz?

A gonosz szeretetlenségből, bizalmatlanságból, kétségből és bizonytalanságból áll. Békém hitből, lelkierőből és felülemelkedésből áll, abból a felülemelkedésből, amelyre elhívlak ma titeket, hogy a mostani döntő idők kihívásai közepette megéljétek és gyakoroljátok azt.

Ezért hozom el nektek a Békém rezgését, hogy elmerülhessetek Békém óceánjában, hogy Isteni Irgalmasságom végtelen világegyetemében legyetek.

Kezemet rátok helyezem, így ma ismét megkenlek titeket Szellememmel, megáldlak benneteket a Kereszt teljhatalmú jelével: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Amikor az Atya arra gondolt, hogy a Maga képére és hasonlatosságára megteremt benneteket, a Szándéka az volt, hogy legyetek Békéjének előfutárai, és hogy ez a Béke egy legyen a Természet összes Élővilágával, az egész Teremtéssel és az egész világegyetemmel. Mivel Isten Békéjében megtanultok az egyetemes Törvények szerint élni, megtanuljátok ezen törvények alkalmazását a felebarátaitok iránti nagylelkűség és jószívűség példája által.

Ma bevezetem mindazokat, akik ezt elfogadják, az Én Békém világegyetemébe, azért, hogy megtalálják magukban a helyes rezgést, érezhessék és megtapasztalhassák azt az Én Jelenlétemben.

Az Én Békém rezgése, a Mennyei Világegyetem legmagasabb rezgése van ma fölöttetek, ez az ég kék színe, ahol megéljük a tudatosság három síkjával - a szellemi, az észbeli és az anyagi síkkal – való tökéletes egységet, a tökéletes közösséget.

Ezért hát Szívem Templomán keresztül lépjetek be az Én Békém világegyetemének nagy boltozatába, legyetek része ennek az isteni rezgésnek mindenben, amit gondoltok, mindenben, amit éreztek, és mindenben, amit csináltok. Mert, ha nem az Én Békém rezgésének impulzusa alatt teszitek meg mindazt, amit meg kell tennetek, akkor nem értitek majd meg az idők végét, és félni fogtok attól, ami történik.

Az Én Békém rezgésében valódi közreműködői lesztek a Tervnek, és rendelkeztek majd az emberiség segítéséhez szükséges intuícióval.

Ma Békés Szívem bensőjében szemlélem a világot, hogy a lelkek igyanak ebből a szellemi Forrásból, és jussanak ki a mostani idők káoszából. Ez az egyik legnagyobb kincs, amelyet átadhatok nektek, hogy naponta az Én Békém részesei legyetek.

Imádkozzunk azokért, akik elvesztették a békéjüket, de azokért is, akik háborút űznek a nemzetekben és a laboratóriumokban, azokért, akik eltávolodtak az Isteni Szándék alapmintázataitól, azokért, akik örök sötétségben vannak, azokért, akik későn ismerték fel a helyet, amelyet elvesztettek. Irgalomban és együttérzésben helyezzük mindezeket a tudatokat az Én Békém világegyetemébe, hogy a diadalmas és Isteni Irgalom még egyszer különleges kegyelemben részesítse mindnyájukat.

 

„Adonáj, 
Változatlan és Végtelen Szellem, 
ma Hozzád könyörgök egy romokban, 
szenvedésben és kétségbeesésben lévő világ közepette: 
fogadd el társaim emberi szívének felajánlását, 
akik tökéletlenségükben is 
küzdenek az átalakulásért, és mindenekelőtt 
a Bennem való bizalomért, 
annak ellenére, hogy sokszor nem látnak,
még csak nem is éreznek Engem.
Adonáj, vedd ki a sivatagból azokat, 
akik hátra maradtak, 
akiket a gonosz elveszejtett és összezavart. 
Nyisd meg az óceánokat, 
úgy, ahogy Mózessel tetted, 
hogy Izrael eme utolsó törzse 
ráléphessen az Te Ígéreted Földjére vezető útra, 
ahol a legbensőségesebb, anyagtalan kincseidet őrzöd
mindenki számára, 
minden teremtményed számára.
Adonáj, 
Te elküldtél Engem ezen a napon a világba, és Én azt kérem Tőled, 
szeretett Atya, 
hogy szereteted és bölcsességed Szent Szelleme 
újítson meg mindent, gyógyítson meg minden tudatot 
és építse újjá az emberiséget és a bolygót. 
Mert bár teljesül az Isteni Igazságszolgáltatás, 
Te ismered, Adonáj, 
kiontott Vérem értékét, 
amelyet az utolsó cseppig, 
lelkem kilehelése utolsó pillanatáig ontottam.
Újra mondom Neked, Atyám, 
bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek, 
bocsáss meg nekik, 
hogy mindannyian megkapják a Hozzád való visszatérés
végtelen Kegyelmét, 
mert egyetlen és égő vágyam az, 
hogy mindannyian Mennyei Paradicsomom részesei lehessenek.
Úgy legyen. 
Ámen.ˮ
 

A Velem való örökös közösség intimitásában ma külön üzenetet küldök minden társamnak Argentínában.

Tekintetemet nemzetetekre helyeztem. Tudom, hogy olyasmit tapasztaltok meg, amire soha nem számítottatok, és hogy népeteken belül a legártatlanabbak világméretű igazságtalanságot szenvednek el.

De arra kérlek benneteket, hogy ne eresszétek el a keresztfát, legyen életetek atyai Tudatom része, életeteket járja át és alakítsa át Jézus hatalmas és szellemi Vére.

Életetek legyen a reménység a homályban, az öröm a szomorúságban, a szeretet a sötétségben, a fény az alkonyatban és az Irgalom minden csapásban.

Argentínai társaim, a rátok, a nemzetetekre és a népetekre irányuló Ígéreteim nem változtak meg. Érinti még Lábam a földeteket. Amikor a legkevésbé várjátok, akkor láttok majd közeledni Engem, nemcsak a felhők között, hanem láttok majd eljönni a szívetekben is, ahol a hit ereje nem engedi, hogy elpusztuljatok.

Ma felszárítom azoknak a könnyeit, akik az igazságtalanság és a szenvedés által lerombolt nemzetért sírnak. Minden nap veletek vagyok, az idők végezetéig.

Argentin testvéreim, jöjjetek Hozzám és éljetek a Szívemben, mert ott Én adok megkönnyebbülést és erőt a felülemelkedéshez; akárcsak az összes venezuelai testvéremnek, akiknek átadom a felülemelkedés és a hit erejét, mindenkinek, a gyermekektől az idősekig, akik a menekülttáborokban kapnak menedéket.

Eljövök a legjobban szenvedő népekért és mindent megújítok. Ez az Úr Szava.

 

Dicsőítünk Téged, Uram.

 

Ma újból összegyűjtöm szándékaitokat és könyörgéseiteket, hogy - a lelkek Ég és Föld közötti közbenjárójaként – elérjem, hogy Isten Békét adjon nektek, hogy legyen erőtök és nagy bátorságotok a mostani nagyon kemény időkön keresztülmenni.

De emlékezzetek, hogy Én értetek haltam meg és Életem legfájdalmasabb pillanatában szögeket vertek a Kezembe, a Lábamba és dárdát döftek az Oldalamba.

Szellemi értelemben, átélnétek-e ugyanezt Énértem?

A Szeretetnek kell diadalmaskodni minden sötétség felett, mert a Szeretet majd diadalmaskodik is.

Visszavonulva Békém világegyetemébe, az Isteni Irgalom mai délutánján arra hívlak titeket, társaim, hogy készüljetek fel a Szellemi Úrvacsorára.

Megáldalak titeket és az Én Békémet adom nektek.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT