SZENT JÓZSEF HAVI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekem, még mindig a sivatagban járva, e böjti út utolsó lépéseit megtéve koncentrálj Atyád és Teremtőd, az Élet és az Isteni Cél Urának Szívére.

A nagyböjti út utolsó lépései nem a belső béke, hanem az egyre mélyebb és intenzívebb emberi és szellemi próbatételek idejét hirdetik, amelyek a hit oltárára helyezik emberi állapotod, legmélyebb félelmeid, legmélyebben gyökerező nyomorúságaid, legmegszilárdultabb hiedelmeid átadását annak tudatában, hogy mit hiszel magadról és hogy mi miatt jutottál ide, fenntartva emberi büszkeségedet és szellemi egódat.

Itt az ideje annak, hogy mindent átadjál.

A Golgotát megelőző agóniában a szíved próbára lesz téve a megadásban és az ürességben, és mindaz, amit a sivatagban átéltél, intenzitással fog előjönni, mert a sivatag egy iskola, és az agónia a döntés pillanata.

Helyezd tehát lényedet felajánlásként a Mennyei Oltárra, és engedd meg a Teremtőnek, hogy megadja neked azt a Kegyelmet, hogy túllépj azemberi korlátokon és hiedelmeken, az embert fenntartó erőn, hogy megismertesse veled az Élethez vezető Hatalmat.

Erősítsd meg az Isteni Akaratba vetett hitedet, bármi legyen is az. Erősítsd meg szívedet az ürességben, hogy megtöltse Isten Ereje.

Menj azzal a céllal, hogy tetteid és életed az emberi tudat átalakulásának eszköze legyen. Legyen minden egyes lépésed a mindenségért, ne tekintsd többé egyéni útnak az utadat.

Ne akard irányítani a sorsodat, és ne aszerint tervezz, hogy képes vagy-e arra, hogy ellenállj az élet megpróbáltatásainak, vagy aszerint, hogy az út milyen biztonságot tud nyújtani. Élj szellemi életet, mint emberi lény, az emberiség részeként és az emberi átalakulás érdekében.

Tágítsa ki a sivatag a látókörödet, késztessék a gyötrelmek arra a szívedet, hogy elhatározd magad, alakítsa át a kereszt a tudatodat, és belőled kiindulva az egész emberiség tudatát.

Ajánld fel magadat, hogy eszközként szolgálj.

Áldásomat adom erre.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBÓL (PAYSANDÚ URUGUAI) A FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBA (MINAS GERAIS, BRAZÍLIA) TETT UTAZÁSON ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekem, néhány nappal a böjti utad vége előtt erősítsd meg még jobban a szívedet, újítsd meg felajánlásaidat, újítsd meg elkötelezettségedet, nézd át Isten előtt, amit még nem adtál át, engedd el a gyeplőt, ami még a kezedben van, engedd el a kincseket, amelyeket még mindig értékesnek tartasz a számodra, és merülj még mélyebbre az ürességbe.

Járj mezítláb és üres kézzel, hagyd el a múltat és a jövőt, bocsásd meg, ami elmúlt, és ajánld fel, ami jönni fog. Fogadd be a jelen pillanatot minden egyes lépésnél, és engedd, hogy az Isteni Kegyelem leereszkedjen a tudatodba, hogy betöltse az üres tereket.

Engedj utat Isten Lelkének, hogy ő legyen az, aki vezet téged a sivatagban töltött utolsó napjaidban, miután átkeltél a belső magány száraz vidékén.

Találjon benned minden nap a Teremtő egy olyan szívet, amely hajlandó Benne lenni és Érte élni életed minden pillanatában ezen a világon.

Ne fáradj bele a gyaloglásba, és ne félj attól, ami a sivatag után jön, hiszen erre készíted fel a szívedet. Ha egyre üresebb és átláthatóbb eszközzé válsz, mindig helyet fogsz adni az Atyának, hogy benned legyen. Ő az, gyermekem, aki meg fogja élni a szívedben az emberi átalakulás minden egyes szakaszát.

Tehát összpontosítsd arra az energiádat, a tudatodat és az akaratodat, hogy üres eszköz legyél Isten Kezében. Ő mindent meg fog tenni benned és általad.

Áldásomat adom erre.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAIBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

A lelkek azért jönnek a világba, hogy szolgáljanak, hogy lélekben növekedjenek, hogy megtapasztalják az átalakulást, hogy megsokszorozzák Isten Szeretetét, és hogy tanuljanak erről a Szeretetről.

A lelkek azért jönnek a világba, hogy megtapasztalják az élet ajándékát, hogy megértsék, miért nyilvánul meg az isteni élet a dimenziók között.

A tudatok a földi életen keresztül tanulnak, elesnek és felkelnek, megtapasztalják a Kegyelmet és a konfliktust, a nyomorúságot és az Irgalmat.

A lelkek gyakran zavartan járják be a világot, mert nem ismerik létezésük célját; de az élet végén ez a cél feltárul előttük.

A lelkek élhetnek tudatlanságban, de nem hagyják el tudatlanságban ezt az életet.

A Teremtő nem engedi, hogy gyermekei szeme csukva maradjon. Amikor életük véget ér, minden feltárul előttük. Ekkor kapja meg a szív azt a lehetőséget, hogy megbánja bűneit, hogy megtapasztalja az igazi bűnbánatot, azt, amit egész életében nem értett meg. Ebben apillanatban a lelkek felismerik, hogy mi a hála, mert megértik, hogy miért voltak a világon, miért küldték őket a Földre.

De sokan azt gondolják, gyermekeim, hogy már túl késő van, túl késő van arra, hogy bűnbánatot tartsanak és másként cselekedjenek, túl késő van arra, hogy megvallják a bűneiket és Irgalmat kapjanak, túl késő van arra, hogy átadják magukat, mert már csak egy utolsó lélegzetvételük van, amit felajánlhatnak Istennek.

De azt mondom nektek, hogy soha sem lesz túl késő az igazi bűnbánathoz, soha sem lesz túl késő az őszinte hálához, soha sem lesz túl késő arra, hogy Irgalmat kérjenek, amely a belsőtökből, a tudatotok mélyéről, az úgynevezett lényegetekből fakad.

Azok a lelkek, akiket haldoklóknak neveznek, akik létük utolsó ciklusában vannak, akik másoktól függenek, akik elvesztették önállóságukat és mindazt, amit az emberiség a legértékesebbnek tart ebben az életben, függetlenséget, hamis szabadságot, hamis hatalmat, önszeretetet, büszkeséget, mindez elhalványul, amikor a test gyengül és a tudat felébred.

De így tanulják meg a lelkek az önátadás értelmét, gyermekeim, és lehetőséget adnak másoknak, hogy megtanuljanak szolgálni, hogy elgondolkodjanak az élet törékenységén, hogy elgondolkodjanak a szenvedésen, a magányon, az ürességen és az igaz hiten.

Az életük végén lévő lelkek nagy szolgálatottesznek, és sokat tanulnak. Tiszteljétek tehát ezt a pillanatot, és ne akarjátok emberi időben befejezni; hagyjátok, hogy Isten idejében történjen. Mindennek oka és indítéka van; mindennek célja van, tanulási tapasztalat és olyan élmény, amely növekedésre késztet.

Tiszteljétek az életet az utolsó pillanatáig. Tiszteljétek az élet Kegyelmét, mert eljön az utolsó lélegzetvétel ideje, az utolsó másodperc, amikor képesek lesztek arra, hogy mindent megértsetek. Addig csak bízzatok, szeressétek egymást, szolgáljátok egymást, tanuljatok türelmet, kitartást, önátadást és alázatot.

Az isteni ajándékoknak nincs kora ahhoz, hogy a szívben növekedjenek. A tudat kitágulásának nincs határa; ez az élet minden helyzetében megtörténhet. Ezért ne korlátozzátok magatokat erre a földi tapasztalatra.

Hassa át az utatokat mindig az ima, a türelem és a szeretet.

Soha se fáradjon bele a szolgálatba vagy az életbe a lelketek; nem számít, hogy értitek-e ezt az életet vagy sem. Eljön majd az utolsó lélegzetvétel ideje, és az utolsó másodperc, amelyben képesek lesztek arra, hogy mindezt megértsétek.

Addig is, fejlődjetek fáradhatatlanul abban, hogy megsokszorozzátok Isten Szeretetét.

Áldásomat adom erre.

Atyátok és barátotok, Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAIBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Gyermekek, a böjti út az átalakulás útja, amelyben a tudat arra kap hívást, hogy a belső sivatagot járja be, ahol csak a magányt találja meg önmagával.

A belső sivatagban próbára tesznek benneteket a saját szempontjaitok és az ellenség szempontjai, aki ravaszságával megpróbál majd összezavarni benneteket, hogy elveszítsétek a hiteteket és azt a szilárd elhatározást, hogy átadjátok az életeteket.

A belső sivatagon való átkelés nagy kulcsai a csend, az alázat, a türelem és mindenekelőtt az önmagatokkal való átláthatóság képessége, az a képesség, hogy szembe tudjatok nézni saját belső szakadékaitokkal, és mégis bízzatok abban a Kézben, amely vezet és hív benneteket, hogy legyőzzétek az emberi állapotot.

A nagyböjti út kihívást jelent, amely során a lelkek megtisztulnak, és a hit néha megrendül, hogy aztán a Teremtővel való közvetlen kapcsolat révén megerősödjön. A böjti úton az ellenfél megmutatja nektek a világ kísértéseit és látszólagos győzelmeit, hogy éreztesse veletek, hogy az anyagi életben aratott győzelmek és jó embernek lenni többet ér, mint anyomorúságokkal teli örök harc és szenvedés útján járni.

Emberi aspektusaitok és a megtisztulásban lévő nyomorúságotok azt fogja éreztetni veletek, hogy nem vagytok méltók az Isteni Ígéret megélésére, és hogy Isten Kegyelme nem éri el az életeteket, hogy tovább haladjatok. De ma azt mondom nektek: menjetek tovább! Járjatok tovább ebben a száraz sivatagban, hagyjátok, hogy minden egyes lábnyomotok az út mentén megfosszon titeket a világtól, és betöltsön benneteket Istennel.

Menjetek tovább anélkül, hogy látni akarnátok az eredményeket, csak bízzatok abban, hogy a Magasságos munkája zajlik az életetekben, túl azon, amit láthattok, érzékelhettek vagy érezhettek. Ismerjétek fel a hit lehetőségét, amely még a sötétségben is növekszik, mert a nagyböjti út, gyermekek, az átalakulás útja.

A böjti út a bátorság útja, de nem a bátorság megszilárdulásának a látványa, mert az csak a Kereszten fog megmutatkozni. A nagyböjt az az idő, amikor felépítitek ezt a belső erősséget, amely paradox módon akkor épül fel, amikor hagyjátok, hogy ezer darabra törjön, és Isten újraépítse.

A böjti erősség nem emberi erősség, hanem isteni erősség, amely az emberi gyarlóságon keresztül nyilatkozik meg, mert csak akkor lesztek képesek arra, hogy felismerjétek az összes megpróbáltatás és szenvedés célját, ha az emberi aspektusok átadják helyüket Isten magasabb aspektusainak. A Kereszt szélsőséges és transzcendens Szeretetében nyilatkozott meg anagyböjti hit erőssége, és Krisztus feltámadásának erejében, miután hagyta magát meghalni, egy olyan halállal, amely ezer darabra törte Őt, ami az Ő megostorozott Testében, kiontott Vérében és összetört Lelkében fejeződött ki, akkor az emberi gyarlóság az Isteni Erősséget mutatta meg azáltal, hogy feltámadt abból, ami lehetetlennek tűnt, hogy visszatérjen az életbe. Erről szól a nagyböjti út.

Ezért haladjatok és tegyetek minden lépést alázatos és készséges szívvel.

Engedjétek, hogy megtörténjen az átalakulás, hogy az edény összetörjön, és az isteni fazekas újjáépítse azt, hogy új edényén keresztül felfedje teremtő potenciálját.

Áldásomat adom erre.

Atyád és barátod,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Fogadd be a szívedbe Aurora Királyságának békéjét, hogy megőrizd szeretetét és szabadítását a világ számára.

Tapasztald meg a bensődben azt a megváltást, amely Aurora Királyságából árad, engedd, hogy fényének ereje összetörje a legkeményebb struktúráidat, engedd, hogy lerántsa a legvastagabb fátyladat is, hogy végre meglásd azt, amit át kell alakítanod, amit meg kell gyógyítanod és meg kell váltanod.

Gyermekem, légy tanúja Aurora Kegyelmének, amely amellett, hogy mozgósítja a szíveket és a legarchaikusabb struktúráitokat, megmutatja nektek a szükséges szeretetet is ahhoz, hogy valami újat építsetek.

Aurora a régi ember új emberré való átalakulásának lehetőségét jelenti a lelkek számára, aki egy új élet és egy új emberiség előfutára lesz. Aurora megmutatja nektek azt a folyamatot, amely néha kényelmetlen, néha fájdalmas, néha békés, és amelyet sietség nélkül és türelemmel kell megélnetek.

A türelem nagy kulcs ebben az időben, mégis kihalófélben van a szívekben. A türelem a béke tudománya, annak megértésén keresztül, hogy a földi életben mindennek van egy folyamata, és ezt a folyamatot meg kell élni, függetlenül attól, hogy milyen kihívást jelent.

Aurora mérsékletet munkál a lelkekben, hogy a tűzön és a hidegen áthaladva, ahogy a kovács teszi a kardjával, a lelkek megértsék, hogy a fájdalom és a béke folyamatai az út részei, és hogy ne a fájdalomban és a békében stagnáljatok, hanem a tudat felemelkedésének örökös útján haladjatok.

Ez a séta elvisz benneteket a tudatotok egyre belsőbb és rejtettebb tereibe, ahol végre kiléphettek az emberi konfliktusok örökös kerékvágásából, hogy felfedezzétek a bennetek rejlő lehetőségeket. Amikor ezek a potenciálok felébrednek, a lényeket arra késztetik, hogy túltegyék magukat az emberi állapoton, hogy az érzéseket és a fájdalom vagy a béke állapotait ugyanazzal a szemmel lássák, az igazság szemével, annak szemével, aki tudja, mi rejlik az életfolyamat mögött.

Az legyen a célotok, hogy túllépjetek azon, ami vagytok, hogy átlépjétek az akadályokat és túllépjetek a sivatagon, hogy túllépjetek a fájdalmon vagy a békén, a kényelmen vagy a szenvedésen; csak menjetek előre és tartsatok ki, haladjatok Isten és a belső Énetek felé.

Ha a csillagokra szegezitek a tekinteteteket, meg fogjátok találni, amit mondok nektek.

Áldásomat adom erre.

Atyátok és barátotok,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAIBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Gyermekem, ebben a nagyböjtben tanulj meg mélyebbre menni szíved sivatagában, hogy felajánlásod őszintébb és igazabb legyen, hogy a Krisztusi Szeretet megtapasztalása szélesebb körű legyen.

Ahogy Krisztus szemlélte a Keresztjét és minden egyes mártíromságot, amelyet át kellett élnie a Golgotán, nektek is bátran kell szemlélnetek ezeknek az időknek a megpróbáltatásait.

Ahogy Krisztus szemlélte és megértette társai elszántságát és törékenységét, ti is szemléljétek nemcsak saját emberi és belső törékenységeteket, hanem testvéreitekét is, és az együttérzés szemével kísérjétek mindazok elszántságát, akik veletek együtt haladnak.

Nem mindenki talál magában elég erőt ahhoz, hogy a körülményektől függetlenül folytassa. Nem mindenki fogja felismerni, hogy a Teremtő nem az emberi erőre számít, hanem a szívek önátadására, hogy Ő legyen az erő a lelkekben. Nem mindenki fogja felismerni, hogy nem kell egyedül győzni vagy diadalmaskodni, hanem csak Istennek kell diadalmaskodnia az életén keresztül, a legelképzelhetetlenebb helyzetekben, a legismeretlenebb körülmények között.

Figyeld meg ennek az időszaknak az eseményeit a Nagyböjti Krisztus Szemével, Aki csendesen szembenézett az összes kísértéssel. És az ellenfél ravasz látomásaival szemben Istenre szegezte a Szemét; az ellenfél zavaros és ellentmondásos szavaival szemben az Ő Szája csak imákat és rendeleteket mondott; a barátai nyomorúságával szemben, amelyet az ellenfél szemléltetett Vele, az Ő Szívéből megértés és bizonyosság sugárzott, hogy az üdvösség az Ő igenjéből származik, és hogy testvérei, még ha nem is tartanak ki az úton, az Ő Szívének az isteni célban való kitartása révén új lehetőséget kapnak.

Ezért Krisztus a Célra szegezte a tekintetét, és az összes tagadással és nyomorúsággal szemben csak a Magasságos diadalának Fényét erősítette meg Önmagában és Önmagán keresztül az összes lélekben.

Gyermekem, tedd a szívedet a böjti Krisztus Szívébe, hogy átkelhess a sivatagon a felemelkedés útján, kifejlesztve bensődben azt a szilárdságot, amely által képes leszel arra, hogy legyőzd a végidők akadályait.

Tedd a szellemedet a Nagyböjti Krisztus Szellemébe, hogy lényed megerősödjön és növekedjen a hűség erényében minden megpróbáltatással szemben, és hogy az ellenség zavara ne legyen más, mint a belső érettség iskolája.

Áldásomat adom erre.

Atyád és barátod, 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Tiszta Szívem impulzusainak utolsó éve

Gyermekeim!

Az Isteni Hierarchia nagy impulzusainak utolsó évében vagytok, egy olyan időszakban, amikor szíveteknek szüntelenül innia kell a csodák és ajándékok forrásából, amelyeket minden megjelenéskor adunk nektek.

A Hierarchia impulzusainak utolsó éve arról a meg nem érdemelt Kegyelemről beszél, amelyet a lelkek kapnak, hogy meghozzák a döntésüket és megerősítsék a tudatukat, hogy az elkövetkező ciklusban ne csak saját belső táplálékukért legyenek felelősek, hanem mindazok táplálásáért is, akik nem ittak ebből a Forrásból, és akiknek segítségre, gyógyulásra és irgalomra lesz szükségük, hogy átléphessenek az utolsó lehetőség szűk kapuján.

A Hierarchia utolsó nagy impulzusai a szeretet, az önátadás és a magatok megadása nagy próbatételéről beszél nektek, aminek a megtapasztalásában vezetni fogunk benneteket, hogy megtanuljátok, mi is valójában a Krisztusi Szeretet, és meghaladjátok az emberi szeretetet és a közjót azon Kegyelem által, amit adunk nektek, hogy megértsétek, hogy a káosz, a gonoszság és az önmagatok és mások szenvedései közepette létezik a Krisztusi Szeretet kifürkészhetetlen Forrása, amiből meg kell tanulnotok inni, és ez mindenki számára ugyanaz lesz.

Ebben a ciklusban nem lesznek preferenciák, címek, emberi érdemek, amelyek képesek lennének arra, hogy kizárjanak valakit az önátadás, a magasabb Szeretet meghatározásának és felfedezésének nagyobb próbájából.

Mindannyian két ajtó előtt fogtok állni: a világi kényelem nagy és széles ajtaja előtt, amely egy hamis és szegényes kényelem, amely összezavarja a lelkeket, felajánlva nekik a maga kényelmét és illuzórikus békéjét; és az önátadás és a Magasabb Krisztusi Szeretet keskeny ajtaja előtt, amely lehetőséget kovácsol bennetek arra, hogy úgy lássátok egymást, amilyenek valójában vagytok, hogy felülmúljátok az emberi állapotot,  az ítéleteket és a véleményeket, hogy egyesüljetek a bolygó fenntartásának egyetlen céljában, amíg a régi ember átadja helyét annak, aki képes arra, hogy teljesen az Isteni Cél szerint éljen.

Ezért tudnotok kell, hogy minden alkalommal, amikor olyan helyzettel szembesültök, amely nagyobbnak tűnik, mint amit el tudtok viselni, valójában a transzcendencia és az önátadás lehetőségével fogtok szembesülni, amelyre Isten hív benneteket, hogy megtapasztaljátok, hogy felébreszthessétek a szívetekben lappangó szeretetet.

Ha ebben a világban, ebben az időben vagytok, az azért van, mert arra vagytok hivatottak, hogy megtapasztaljátok a nagy emberi döntést; és ez nem fog titeket másoknál nagyobbá vagy kisebbé tenni, csak eszközzé tesz benneteket Isten Kezében az élet átalakítására, az életen túli életre, amelyet meg kell újítani.

Ezért ne pazaroljátok el az impulzusokat, hanem igyatok mindegyikből, meditáljatok azokon, és ne hagyjátok, hogy elmúljanak anélkül, hogy előbb ne hatolnának át a tudatotok teljességén.

Áldásomat adom erre.

Atyátok és barátotok, 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Krisztus Szíve békéje hassa át mindazok szívét, akik megkönnyebbülésért és reményért kiáltanak.

Gyermekeim, szegezzétek tekinteteket a horizontra, és imádkozva várjátok, hogy a világ sötét éjszakája átadja helyét az új élet hajnalának.

Rögzítsétek szemeteket a horizontra, és összpontosítsátok lényeteket arra, hogy a saját szíveteket, valamint testvéreitek szívét szolgáljátok és megbékítsétek megértés, csend, hallgatás, bölcsesség és mindenekelőtt a lelkekért való közbenjáró ima által.

Rögzítsétek szemeteket a horizontra, ahol az Isteni Cél felvirrad, és menjetek, és építsétek  azt a  célt, hogy elérjétek Krisztus Fényét. Az Isteni Cél belülről kifelé épül fel, és csak akkor nyilvánul meg az életetekben, ha már megszilárdult a belső világotokban.

Ezért szegezzétek tekinteteket a horizontra, és a világ ma még zavaros vizei átadják helyüket egy kristálytiszta tengernek, amely feltárja a lények előtt a szívükben elrejtett tisztaságot. Amíg ez meg nem történik, csak imádkozzatok, tartsátok fenn magatokat Istenben, és ne veszítsétek el az egységet a Teremtővel, a Vele való kötelék révén, amelyet az ima és az Istennel való mindennapi párbeszéd által kell ápolnotok.

Ha nem ápoljátok az Istennel való kapcsolatot, a Vele való kapcsolat révén, akkor ez a kapcsolat egyre inkább rejtettebbé és ismeretlenebbé válik a lelketek számára. Ezért legyen Isten számotokra az a Barát és Társ, aki mindent tud életetekről, aki ismeri szívetek legbelsőbb részét, amely legőszintébb és legátláthatóbb vallomásotok Őrzője, amely az a Kar, amelyben ölelést és vigaszt, megnyugvást és reményt kerestek.

Legyen Isten az a Szív, amelyben megpihentek, és amelyben bölcsességet és választ, erőt és örömöt találtok a folytatáshoz, annak ellenére, ami körülöttetek történik.

Gyermekeim, mindig emlékezzetek arra, hogy az Istennel, őrangyalaitokkal, lelketekkel és Jézus, Mária és Szent József Szent Szívével való köteléket életben tartsátok, izzó és állandó legyen. Így soha sem fog hiányozni az erő ahhoz, hogy folytassátok, és a bátorság ahhoz, hogy minden nap újrakezdjétek; soha sem fog hiányozni az a remény, hogy a horizont felé nézzetek, és tudjátok, hogy a mai világban tapasztalt sötétségen messze túl a nap fel fog kelni.

Áldásomat adom erre.

Atyátok és barátotok,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Gyermekem, amikor bűnt követsz el, ne rejtsd el arcodat Isten elől, ne kerüld el Jelenlétét és Arcát a szégyen miatt.

Ha vétkezel, tudd, hogy a bűnnél nagyobbnak kell lennie a lélek bűnbánatának; és hogy az isteni igazságosság mérlegén a szégyen kisebb súlyú, mint a bűnbánat, és a bűnbánat megnyitja az ajtót az isteni irgalomhoz, amely a világ összes bűnét kiegyenlíti.

Amikor bűnt követsz el, legyen a lelked olyan, mint a gyermek, aki megadja magát szülei lába előtt, hogy bevallja hibáit, és Istennel párbeszédet folytatva valld be neki legmélyebb nyomorúságaidat.

Isten az igazságosság Istene, de a bűnbánó léleknek feltárja Irgalmas és Könyörületes Szívét, aki képes arra, hogy visszavigye magához a legbűnösebb gyermekeit is, ha azok kopogtatnak az ajtaján.

Ezért tarts állandó gyónást, őszinte párbeszédet Istennel és az Isteni Irgalmasság befogadására kész szívvel. Így a helyes úton fogsz járni, és az emberi kettősség vagy a belső harc ellenére, amelyet a lények a mindennapi döntéseik folyamán élnek át, mindig békét fogsz találni,mert lelked újra felfedezi a kapcsolatot és a szövetséget Teremtőjével, emlékezni fog Isteni Ígéretére, és megújítja Léptei követésének a reményét.

Áldásomat adott erre.

Atyád és barátod, 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET ARGENTÍNÁBAN, CÓRDOBÁBAN, A LA CUMBRE-N ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Amikor az idők zavarosak és a szíved nyugtalan, hallgass, gyermekem, szemléld a természetet a szíved magányában, és hagyd, hogy a csend elvezessen Isten Szívéhez.

Amikor káosz terjeng a Földön és az emberek szívében, és időnként nem találod meg a harmóniát, akkor menj, gyermekem, és maradj csendben, szemléld az eget és a csillagokat, lélegezd be tudatosan az Isteni Lélegzetet, és keresd Isten Szívét.

Amikor nem találsz példát magad körül vagy magadban, amikor feltárulnak az emberi állapot energiáinak a legmélyebb gyökerei, amelyek a lények mélyéről bukkannak elő, menj és hallgass, helyezd tekinteted a horizontra, és hagyd, hogy a csend elvezessen Isten Szívéhez.

A Mennyei Atya Szívébe való belépés kulcsa mindig benned lesz. A teremtmények és a Teremtő közötti kötelék megváltoztathatatlan, és Ő mindig gyermekeiben fog rejtezni.

Az Atya soha sem távolodik el tőled, de a világ zűrzavara és az emberek átalakulása miatt távolinak érezheted magadat Istentől. Ezért ezt a kulcsot hagyom neked: csend és szemlélődés,lélegzés és a Teremtő Szívének állandó keresése saját magadban.

Csendben kezdj párbeszédet Istennel, olyan párbeszédet, amelyben te hallgatsz, Ő pedig beszél, olyan párbeszédet, amelyben csak annyit mondasz: "Uram, itt vagyok, vezess engem", és Ő elvezeti a lelkedet az Ő lakhelyére, ahol bölcsességet és belső erőt ad neked abból a Kegyelemből, amely az élet eredetétől fogva rajtad van, az első pillanattól kezdve, amikor az Atya elküldte Gyermekeit az anyagi dimenziókba azzal az ígérettel, hogy egy napon visszatérnek a Szívéhez.

Isten ígérete élő és változatlan. Ebben reménykedj.

A csend elvezet ahhoz, hogy találkozz ezzel a titokkal, és a benne megnyilatkozó béke képessé tesz arra, hogy az idők végezetéig minden körülmények között  szeress és megújítsd a szeretetet.

Ezért tartsd meg Szavaimat a szívedben, és élj aszerint, amit mondok neked. Így soha sem fogsz elveszni, hanem mindig megtalálod Istent, és Ő is megtalál téged.

Áldásomat adom erre.

Atyád és barátod,

Legtisztább Szent József 

SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Gyermekem, menj a szenvedő lelkek segítségére; azokhoz a lelkekhez, akik szívük magányában a kétségbeesés, a reménytelenség, a csüggedés terhét hordozzák; azokhoz a lelkekhez, akik értelmet keresnek saját életükben, és akiknek segítségre van szükségük, hogy újra felfedezzék az Isteni Cél Fényét.

Menj a lelkek segítségére, és adj értelmet a létezésednek a szolgálat, az ima és a Szentségek által, amelyek elvezetik az esszenciákat az isteni eredetükkel való újraegyesüléshez.

Menj a lelkek segítségére, hallgasd meg a szenvedő szíveket, állj azok mellé, akiknek támogatásra van szükségük, hogy ne zuhanjanak a lábukhoz oly közel lévő szakadékba.

Az igaz ima által fogd meg Isten Fiai kezét, akiknek haza kell térniük. Légy híd e lelkek számára, hogy újra megtalálják a Mennyei Lakhely felé vezető utat.

Gyermekem, menj a magányos és elhagyott lelkek segítségére, amelyek elkötelezték magukat Krisztus mellett, de eltévedtek a végidők zavaros és háborgó vizein.

Legyen a szíved az üdvösség szigete, legyen a szellemed híd és ajtó, hogy segíthess a mentésre szorulókon. Ez az, amit ma meg kell tapasztalnod.

Engedd meg Krisztusnak, hogy a benned lévő üresség által eszközként használjon téged, mert az Egység és a Szeretet az egyetlen dolog, ami megmentheti a lelkeket ebben az időben. Ez az a két kulcs, amely felkapcsolja a Fényt a sötétségben lévő belső világban; ez az a kéz, amely kinyúlik a mély szakadékokba zárt lelkek felé.

Gyakorold a Szeretet és az Egység ajándékait a szolgálat erényén keresztül, mert a lelkeknek megmentésre és Fényre van szükségük ebben a belülről kifelé halványuló világban.

A növekvő káosz idején légy a Szeretet és az Egység hídja a lelkek számára. 

Áldásomat adom erre.

Atyád és barátod, Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Imádságban szemléld a világot és annak legnagyobb szükségleteit; szemléld a lelkeket és azok legnagyobb mélységeit; szemléld saját tudatodat és figyeld meg önmagadat, tudatában annak, hogy mi van benned, amit át kell alakítani, és mi az, amit már képes voltál felajánlani Istennek.

És mindezek után menj tovább, gyermekem. Hagyd, hogy szíved túllépje a forma határait, és az Egyetemes Törvényeken keresztül átmenjen a kapukon Isten Szíve felé.

Létezik egy olyan Elsődleges Törvény, amely megnyilvánította az életet az anyagban, és amely a létezést irányítja, amely az összes többi törvény felett áll, amikor a tudatot e törvény működése védi, és ez a Szeretet Törvénye, gyermekem.

A Szeretet Törvénye olyan Törvény, amelyet nem csak elméletileg, de gyakorlatilag is mélyen meg kell ismerned, mert ez az a Törvény, amely lehetővé teszi a számodra, hogy életben maradj; ez az a Törvény, amely megadja a bolygónak az élet ajándékát, még akkor is, ha magát az életet már oly sokszor nem tisztelték.

Amikor még az Irgalom sem képes átalakítani a helyzeteket, csak egyetlen energia képes arra, hogy továbblépjen, egyetlen elv, egyetlen Törvény, amely a Szeretet. A Szeretet még mindig ismeretlen rezgés a földi lények számára, noha ez a létezésük alapja, noha lappangva lüktet a lényükben, mint az emberi tapasztalatok által megújuló és megsokszorozódó potenciál.

A Szeretet még ismeretlen az emberiség számára, de eljött a szeretet ideje, eljött annak az ideje, amikor csak ez a Törvény lesz képes arra, hogy megvédje a teremtményeket.

Csak ez a Törvény hoz megoldást a lehetetlen kihívásokra, az elképzelhetetlen próbatételekre. Csak ez a Törvény fog közbenjárni a legbűnösebb lelkekért.

Csak ez a lényekben élő Isteni Elv teszi lehetővé számukra, hogy Isten Szemével lássanak, és megtalálják a lét lényegét a gonoszságban és magányban elmerülni látszó tudat mögött.

Az irgalom a Szeretet kifejeződése. Egy lény nem fogja tudni, hogyan lehet tisztán irgalmas, ha nem engedi meg a szeretet kiteljesedését önmagában. Lehet igazságos, könyörületes és igaz, de csak egyetlen Törvény teszi lehetővé azt, hogy túllépjen ezen a káosz idején, és ez a Szeretet Törvénye, gyermekem.

A Szeretet Törvénye közelebb visz Istenhez, egyesít az Ő Isteni Céljával, megadja neked a szellemi bölcsességet.

A Szeretet Törvénye megnyitja a tudatodat a Szentlélek kifejeződése előtt, és lehetővé teszi, hogy emberi érzéseid egy magasabb érzelmi test isteni érzéseivé szublimálódjanak, amely a Kozmikus Sugarakhoz kapcsolódik, és nem csak a Bolygó Sugaraihoz.

Ez a test képes lesz arra, hogy kifejezze az irgalmat, mint őszinte érzelmeid tiszta kisugárzását, mert nem a földi elvek, hanem az Isteni Törvények fogják irányítani a tudatodat.

Amikor a Szeretet Törvénye uralkodik egy tudatban, az összes többi Magasabb Törvény, amely utána következik, szintén teret nyer arra, hogy kifejezze magát. Így történik meg az, amit ti csodáknak neveztek, mert a Törvények áramlanak a szeretetre képes tudaton keresztül. Szelleme egyesül a Teremtő Szellemével, és az Atyával együtt teremtővé válik, hogy az anyagi életben megnyilvánítsa az Ő Alapelveit és Akaratát.

Szóval hogyan tudsz e törvény szerint élni, gyermekem?

Amikor imádkozol, gondolj a világra és  legnagyobb szükségleteire, gondolj a lelkekre és legnagyobb mélységeikre. De ne elégedj meg ezzel, menj tovább. Ne tartózkodj abban, ami káosz és fájdalom, ami nyomorúság és mélység; szárnyald túl, keresd magadban azt, ami a Teremtőt az élet fenntartására készteti; és egy nap, őszinte keresésed során, meg fogod találni ezt az Ajándékot, ennek a Törvénynek a kifejeződését, mert csendben benned lakozik. Akkor megtanulod, hogyan szeress és hogyan újítsd meg a Szeretetet.

Áldásomat adom erre.

Atyád és barátod,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Gyermekem, nyugtasd meg a szívedet, és találj vigaszt a Béke Forrásában, amelyhez az őszinte ima vezetheti a szellemedet.

Újítsd meg a fogadalmadat Isten előtt, azzal az őszinte elkötelezettséggel, hogy kitartasz, és teljesíted a Tervét, túl az élet nehézségein és azokon a kihívásokon, amelyeket a bolygó e ciklusai hoznak az emberiség számára.

Találj erőt az igazságban, az átláthatóságban és az alázatban, hogy ne szenvedj attól az ellenállástól, amelyhez szíved, elméd és érzelmeid ragaszkodnak.

Engedd, hogy a bolygó e ciklusa létrehozza benned a szükséges átalakulást, mert nem azért jön, hogy megbüntesse az emberiséget, hanem hogy döntésre késztesse. Ezért minden egyes új kihívásnál erősítsd meg magadban az Isten iránti elkötelezettségedet, emlékezz arra, honnan jöttél és hová vagy hivatott visszatérni.

És bár időnként talán nincs elég erőd a folytatáshoz, hagyd, hogy egy Magasabb Erő felemeljen és megerősítsen, vezessen és kézen fogva vigyen az Isteni Cél beteljesítéséig. Isten Szentlelke, a lelkek Vigasztalója megmutatja az Arcát azoknak, akik felül akarják múlni önmagukat, és akik nemcsak saját erejükre és erőfeszítéseikre számítanak, hanem mindenekelőtt az Isteni Kegyelemre és Krisztus ígéreteinek a megtapasztalására.

Ők lesznek azok, akik saját életükben megtapasztalják majd a Magasabb Törvények működését, és tanúságot tesznek a Szentlélek Jelenlétéről, mert többé nem önmaguknak, hanem egyedül Krisztusnak fognak élni.

Irányítsd a cél felé a szívedet és a lépteidet.

Ne gondolj az eljövendő megpróbáltatásokra, és ne félj a döntésektől. Legyél mindig olyan szív, amely üres és hajlandó fejlődni, amely engedi, hogy az Isteni Törvények formálják, javítsák és átalakítsák, és amely felülkerekedik önmagán, és megtapasztalja magában  az Isteni Jelenlétet, amikor nincs emberi ereje.

Áldásomat adom erre.

Atyád és barátod,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

A legszárazabb sivatagokban vagy a legmélyebb szakadékokban Isten Szeretete mindig megtalál téged, gyermekem. Amikor felül tudod múlni a belső szárazságot, a szenvedéseket és a  gyötrelmeket, a kétségeket és a nyomorúságokat,  és imádkozni tudsz Mennyei Atyádhoz, Ő mindig meghallgat téged.

És mint a csillagos égbolt a sivatagban vagy mint egy erős fény a mélységben, az Ő Szeretetét feltárja szíved előtt, és érezteti veled, hogy sem a sivatagok, sem a mélységek nem korlátozzák Isten Jelenlétét teremtményei életében; mert a Teremtővel való egyesülés belülről kifelé történik, ez olyasvalami, amit önmagadban élsz át.

És nem számít, milyenek az életkörülményeid, hol és hogyan vagy. Ha a szíved hajlandó felülkerekedni, ott lesz a Teremtő, aki vezeti lépteidet és támogatja szellemedet.

Ezért ne félj és ne szenvedj a bolygón és a teremtményekben uralkodó káosz és konfliktus idején. Koncentráld a tudatodat a Fény erejére, és a csaló kiáltásaival szemben hagyd, hogy csended megnyissa a magasabb valóság kapuit.

Az ellenség sokféleképpen fog kiabálni, és megpróbálja összezavarni a tudatodat. Az ő kifejezésmódja a látszat, és megtévesztése a felszínességben rejlik.

Ezért a csatát csendben kell megvívnod, a szíved állandóan Istenben legyen, és ne a külsőségekben, hanem a szíved fókuszát az Igazságra összpontosítsd, és az ellenség kiáltásai erő nélkül visszhangozzanak a füledben, mert nem fognak helyet találni a szívedben.

Legyen a célod a Szeretet, még akkor is, ha a világban csak haragot, háborút és káoszt látsz.

Legyen a célod a Fény, bármennyire is zűrzavart és sötétséget látsz a világban.

Maradjon meg a szíved abban a bizonyosságban, amely megerősíti azt, ami az Isteni Cél, amely túl van mindenen, ami zavaros és látszólagos. Így, gyermekem, mindannak ellenére, ami a bolygót sújtja, békét fogsz találni, és békét közvetítesz a világnak.

Áldásomat adom erre.

Atyád és barátod, 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Legyen béke azokban a szívekben, amelyek Istenhez kiáltanak, hogy megismerjék Célját és Akaratát.

Legyen béke azok szívében, akik a káosz, a háború és a konfliktusok idejének következményeitől szenvednek.

Legyen béke azok szívében, akik félnek a végidőtől, a magasabb kormánytól, amelyet meg kell teremteni a bolygón.

Gyermekeim, legyen a béke valóság Krisztus összes szolgájának szívében, függetlenül attól, hogy mi történik körülöttük, mert mindig a Megváltó Szívében kell maradniuk, és rajta keresztül az Ő eszközeinek kell lenniük, és meg kell békíteniük a világot és az életet.

Oszlassátok el a szorongást a Teremtővel való kapcsolat révén.

Oszlassátok el a kételyeiteket az Istennel folytatott őszinte párbeszéd által.

Oszlassátok el a félelmet azzal, hogy becsületesen tekintetek magatokra, mert az igazság csak azoknak mutatja meg magát, gyermekek, akik megengedik maguknak, hogy becsületesen lássák magukat.

Ne féljetek attól, hogy elveszítitek magatokat, ne féljetek attól, hogy elveszítitek az élet feletti uralmat; mert áldottak az alázatosak és azok, akik megalázzák magukat, először a saját tudatuk előtt, megtalálva azt a szabadságot, hogy becsületesen lássák magukat, és képesek legyenek arra, hogy tudatosan dolgozzanak saját átalakulásukon.

Ne hunyjátok be a szemeteket, miközben az átalakulás fényét keresitek, hogy meglássátok azt, ami bennetek van; mert amikor kinyitjátok a szemeteket arra, amit belül át kell alakítani, akkor a világ is kinyitja a szemét, gyermekek, hogy átalakítsa azt, ami az emberi léthez elengedhetetlen. Azoknak, akik hallják a Szavakat, amelyek a Mennyből, Isten legbensőbb Szívéből jönnek Küldöttjein keresztül, azoknak kell elsőként a saját szívük felé fordítaniuk a szemüket, és azt mondaniuk:
 

"Mutasd meg, Uram, amit látnom kell;
hadd találjam meg azt, ami távol tart Tőled,
hogy a tudatom eloszlassa a zavaró tényezőket,
és egyszerűen fogadjam be a Kegyelmet,
és az átalakulás szabadságát."


Ha Krisztus szolgái elmélyítik átalakulásukat, akkor megnyitják az ajtót az emberiség előtt, hogy magába fogadja azokat az impulzusokat, amelyek egy új ciklusba vezetik, ahol képes lesz arra, hogy felülemelkedjen a káoszon, a terroron és a konfliktusokon, hogy megtalálja a szabadságot, amely önmagában létezik.

Gyermekeim, érzitek-e azt, hogy eljött az idő, hogy elmerüljetek abban, ami igaz?

Észreveszitek-e, hogy ha nem vetitek bele magatokat a tudat óceánjának mély vizébe, elragadnak benneteket az emberi élet felszínét felkavaró hullámok?

Vajon felismeritek-e, hogy anélkül, hogy alámerülnétek és elveszítenétek félelmeteket attól, hogy mit találtok önmagatok ismeretlen óceánjában, soha sem fogjátok felfedezni a bennetek lakozó igazi életet?

Képzeljetek el egy nagy hullámokkal teli, háborgó tengert, amelyet erős szelek kavarnak, amelyek minden irányba sodorják a vizet; ilyen körülmények között van ma az emberi tudat, összezavarodva a szelek között, amelyek minden irányba fújják és lökdösik, nem tudja, merre forduljon, nem tudja, hogyan irányítsa saját energiáját és életének mozgását.

Az óceán mélyén mégis béke van. A tudat mélyén ismeretlen élet van, és mégis, minél mélyebb és sötétebb, gyermekek, annál nagyobb a Kegyelem, amely feltárul előttetek.

A felszíni élet szelei elvonnak és összezavarnak benneteket, és a belső énetek látszólagos sötétsége miatt féltek önmagatokba merülni; de ez ezen idők illúziójának a része.

Ezért nem fogom sohasem abbahagyni, hogy azt mondjam nektek, hogy a kulcs ahhoz, hogy fenntartsátok magatokat ebben az időben, az, hogy őszintén nézzetek magatokba, menjetek befelé, és találjátok meg azt a szabadságot, hogy tökéletlenek, őszinték és hajlandóak legyetek arra, hogy átalakuljatok, és engedjétek meg magatoknak, hogy kijavítsanak benneteket, hogy amikor elestek, felálhassatok, és hogy mindig mélyebbre menjetek, ahol béke és Istennel való egység lakozik.

Áldásomat adom erre.

Atyátok és barátotok,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Hallgasd meg, gyermekem, a föld kiáltását, ez ugyanaz, mint a te szíved kiáltása. Ma az összes lélek békére vágyik. Ezért imáidban merülj el szándékaiddal a világ szükségleteiben, de fordítsd befelé a tekintetedet is, és vedd észre, hogy semmi sem különálló.

A világ gyötrelme visszhangzik a szívedben, amelyet gyakran elhallgattatnak az élet szükségletei, amelyek arra késztetnek, hogy állandóan kifelé orientálódj, arra, ami felszínes, még ha szükséges is.

Szánj tehát időt arra, hogy megállj, elcsendesedj és befelé nézz. Szánj időt arra, hogy párbeszédet folytass Istennel, és engedd, hogy megmutassa neked azt, amit még nem látsz. Teremtőd a türelem Istene, a folyamatok Istene, akinek Szeretet-tudománya az időhöz és Teremtményei lépéseihez kötődik.

Nézd meg az életet, észrevetted, hogy a Földön semmi sem születik készen? Minden egy folyamaton megy keresztül, minden idővel érik. Még a láthatatlan levegő is, amit belélegzel, kombinációk, energiák és mozgások folyamatának gyümölcse. Isten az idő és a türelem Istene.

Azért mondom ezt, hogy emlékeztesselek arra, hogy mindennek megvan a maga ideje, hogy megérjen, átalakuljon és készen álljon; de csak a Teremtő mondhatja meg, hogy mikor fejezi be. A te feladatod az, hogy élj az élet ajándékával, és ebben az életfolyamatban soha se veszítsd el a párbeszédet Istennel.

A fák a nap felé fordulnak, hogy növekedjenek, a napnak mutatják leveleiket és terméseiket, mindig párbeszédben állnak az évszakokkal és az idővel. Ilyen az Istennel folytatott beszélgetésük is.

Az állatok is párbeszédet folytatnak Istennel az életen keresztül, a nap pillanatain, az évszakokon keresztül. Összegyűlnek és az Egész kifejeződése szerint fejezik ki magukat, egységben járnak, és ez az ő párbeszédük Istennel.

De az ember és Isten párbeszéde, gyermekem, egy belső párbeszéd, ahol a csend többet ért, mint a szavak, és az önvizsgálat lehetővé teszi a szem számára, hogy meglássa azt, ami nem látható. Isten a szívben beszél szeretett gyermekeihez. Ott látható, hogy a lényeg oszthatatlan, és az egység, amely szellemi, legyőzi az anyag törvényeit, és kifejezi magát a lényekben.

Ezért időről időre menj be a belső szobádba, légy csendben és figyeld meg a szívedet. Hagyd, hogy a Teremtő megmutassa neked, milyen lépést kell tenned életednek ebben az időszakában, hogy megvalósuljon az, amit Ő épít benned.

Ne siess, ne akarj helyette tenni, hanem mindig az Ő utasításaitól és útmutatásaitól, az Ő Céljától és Szeretetétől függj. Így lehetővé teszed majd, hogy Ő elvégezze benned a Munkáját.

Áldásomat adom erre.

Atyád és barátod, 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉRNEK

Gyulladjanak meg a könyörgés és a kiáltás Tükrei, amelyek megmutatják Isten Szívének, hogy a lelkek készek az Irgalom befogadására és a megváltás elérésére.

Gyulladjanak meg a könyörgés és a kiáltás Tükrei, egy hálózatban egyesítve a könyörgő lelkeket és azokat, akik a mennyei tulajdonságokat tükrözik az életre.

Gyermekeim, eljött annak az ideje, hogy az élet minden egyes pillanatában megéljük az Egyetemes leszármazási Vonalakat, hogy felébresszük a földi lények létezésének értelmét.

Ahhoz, hogy kiegyensúlyozzuk azt, ami ma a világban történik, és hogy fényt gyújtsunk a sötétség, a káosz és a gonosz harca közepette, a felébredt és tudatos lényeknek felelősségteljesen meg kell élniük szívükben a leszármazási Vonalak egyesülését, és így Isten Szívéből kell meríteniük az evolúciós élet benne kifejeződő archetípusait, hogy mindegyikőtökön keresztül valósággá váljanak.

A leszármazási Vonalak lesznek a bolygó egyensúlyának kulcsai, ha őszintén és átláthatóan tapasztaljátok meg azokat, és a szellemi élet rezgése által átalakítjátok az emberi egó működését. A leszármazási Vonalak lesznek a kulcs a tudat felemelkedéséhez, hogy ne engedjétek meg, hogy a lelketek engedjen a világ zavaró tényezőinek és ingereinek.

A leszármazási Vonalak megtapasztalásán keresztül életetek folyamatosan emlékeztetni fog benneteket arra, hogy miért és milyen céllal vagytok a Földön ebben az időben.

Azért vagytok itt, gyermekek, hogy az Isteni Cél őrzői legyetek, hogy elmélkedjetek és könyörögjetek, hogy közbenjárjatok a lelkekért, hogy papok legyetek, akik fenntartják a Menny és a Föld egyesülését, hogy az isteni archetípusok tükrei legyetek, hogy begyógyítsátok azokat a sebeket, amelyeket az emberi tudat megtapasztal ebben az időben, hogy segítsétek a lényeket a test, az elme és a szellem archetípusainak a helyreállításában.

Azért vagytok itt, hogy elsősorban önmagatok felett uralkodjatok, és hogy tudjátok, hogyan kell szilárdan megállni azon az úton, amelyet Isten mutatott meg, hogy úgy éljetek.

Azért vagytok itt, hogy segítsétek az Élővilágot, és hogy felemeljétek nemcsak a saját tudatotokat, hanem az összes életformában élő összes lény tudatát is, hogy megtanuljátok, hogy az evolúció akkor valósul meg, amikor közösség van az összes teremtett dolog között.

Azért vagytok itt, hogy ismeretet szerezzetek és bölcsességgel éljetek, és így legyetek Tanítók, először a saját példátok által, majd a szavaitok által.

Azért vagytok ezen a világon, gyermekek, hogy egy új életet alapítsatok; azt az életet, amely ma átalakulóban van, és amely gyakran elrejtőzik a Föld horizontján, amely lehetetlenné teszi, hogy ez a Cél beteljesüljön.

De azért jöttem ma ide, hogy elmondjam nektek, hogy ne veszítsétek el a reményt, ne a világ káoszára szegezzétek szemeteket és szíveteket, hanem a lelketekben rejlő lehetőségekre; és mielőtt megfigyelnétek mindazt, ami szerint nem éltek a világban, gondoljatok először arra, hogy mit tudtok felajánlani a világ átalakításához, és a leszármazási Vonalaknak fontos kulcsa van e titok megtapasztalásához.

Ezért éljetek bölcsen, hálásan, erőfeszítések által és tapasztaljatok meg igazán minden egyes Vonalat, és egy napon látni fogjátok, hogy életetek révén egy új élet gyümölcse fog kicsírázni a Földön.

Áldásom van erre.

Atyátok és barátotok, 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Miközben a világ zűrzavarban van, és úgy látszik, hogy a háborúk nem fognak megszűnni, hanem terjednek és szaporodnak, azt mondom nektek, gyermekeim, hogy ne veszítsétek el a reményt. Eljött az Úr ideje.

Amikor a kék bolygó szépsége értelmetlennek tűnik, mert az emberek szíve nem tudja kifejezni a benne lakozó szépséget, és így nemcsak önmagukat, hanem a Föld kifejeződését is elpusztítják; azt mondom nektek, gyermekeim, hogy ne veszítsétek el a reményt. Eljött az Úr ideje.

Amikor úgy tűnik, hogy a világegyetem történelme megismétlődik a Földön, és az emberiség elkezdi kinyilvánítani az önpusztítás szándékát, azt mondom nektek, gyermekeim, hogy ne veszítsétek el a reményt. Eljött az Úr ideje.

Amikor a világ sötét, legyetek a világ világossága.

Amikor hiányzik a szeretet a Föld felszínén, szaporítsátok a szeretetet a szívetekben.

Amikor már nincs közösség a természettel, törekedjetek napról napra arra, hogy életetek a természet iránt érzett tisztelet és közösség kifejeződése legyen.

Tegyétek a világ asztalára, ami hiányzik, hogy a lelkek csillapíthassák szellemi éhségüket és szomjukat, és így újjászülethessenek.

Tegyétek az igazságosság mérlegére azt, ami hiányzik, hogy az Irgalom ellensúlyozza a világ gyalázatát, és életetek érdemei mindig új esélyt adjanak a lelkeknek, még ha nem is érdemlik meg.

Legyetek az egyensúly egy összeomló bolygó számára, és éljétek át napról napra a belső harcot, hogy ne engedjetek az emberiség elmaradott állapotának, hogy legyőzzétek a testvérek közötti versengést, a mások feletti hatalom iránti igényt, az elismerés és a dicsekvés iránti igényt; így belülről kifelé haladva képesek lesztek átalakítani az emberi állapotot.

Legyetek ti magatok a hiányzó darab az Isteni Tervek tábláján, hogy az Ő Terve beteljesüljön, még akkor is, ha nem ébredt fel az összes lélek, amely elkötelezte magát a Terv mellett.

Gyermekek, a legnagyobb erőfeszítés belül van, ahonnan lényetek valódi kifejeződése ered. A tudat imaszobájában álltok párbeszédbe Istennel és önmagatokkal, hogy minden pillanatban meghatározzátok evolúciós utatokat.

Gyermekeim, a legnagyobb erőfeszítés nem az lesz, hogy emberi képességeiteket meghaladjátok. A legnagyobb erőfeszítés az lesz, hogy olyanok legyetek, amilyennek lennetek kell, és így átéljétek azokat az isteni tulajdonságokat és erényeket, amelyek valódi erőt adnak nektek az előrehaladáshoz.

Onnan származik majd a lehetetlen megtapasztalásának a lehetősége, onnan származik majd az a Kegyelem, hogy lényetek mélyéről, szívetek őszintesége, tudatotok átalakulása által képesek legyetek arra, hogy túllépjetek abba, amit Isten az életeteknek szánt.

Ezért ne kifelé, hanem befelé nézzetek, és belülről kifelé éljétek meg az Isteni Célt.

Áldásom van erre.

Atyátok és barátotok,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉRNEK

Az élet ajándéka olyan titok, amelyet a lények még mindig félreértenek. Gyermekeim, az élet egy olyan ajándék, amelyet Isten adományozott Teremtményeinek, kizárólag azzal a céllal, hogy az Isteni Szeretet megsokszorozódjon és kiterjedjen a dimenziók között, és a tudatokat a bölcsességen keresztül fejlessze, nem pedig a tudáson keresztül.

A bölcsesség a tudás tapasztalata, és a szereteten keresztül nyilvánul meg, mert szeretni kell ahhoz, hogy az élet tapasztalatait a bölcsesség tapasztalatává alakítsuk át.

Szeretet nélkül a tudás információvá válik, és az élettapasztalat gyakran nagy szenvedéssé válik, vagy olyasmivé, amit közömbösen élünk át anélkül, hogy értelme és célja lenne.

Ezért, gyermekek, a legfontosabb szolgálat, amit ma át kell élni, a Szeretet megtapasztalása, az Isteni és Krisztusi Szereteté, azé, ami Isten Szívéből ered, Krisztus Szívében kitágul, és átalakítja mindazok emberi állapotát, akik átadják magukat annak, hogy ezt megtapasztalják.

Ezekben az időkben a legnagyobb szolgálat a Krisztusi Szeretet megtapasztalása, és mindennek ezen a Szereteten kell alapulnia az életetekben, amely a Krisztussal való őszinte és igaz egyesülés eredményeként nyilvánul meg.

A Krisztusi Szereteten keresztül kell átélnetek szavaitokat és szándékaitokat, cselekedeteiteket és gondolataitokat, egyszóval életeteket, és csak így lesztek képesek arra, hogy megtapasztaljátok azt, hogy a tudás bölcsességgé alakul át, nem pedig információvá.

Így adtok majd értelmet a napjaitoknak, és így lesztek képesek arra, hogy megtaláljátok Isten ajándékát az élet ajándékában, nem pedig a szenvedésben és a gyötrelemben, amit a világ folyamatosan kínál azoknak, akikben nincs meg ez a Szeretet.

Szeretni nem azt jelenti, hogy abbahagyjuk a szenvedést, hanem hogy átéljük a nehézségeket azzal a céllal, hogy az élet tapasztalatait Isten Szeretetének megtapasztalásává alakítsuk át, és így bölcsek legyünk.

Nyissátok meg magatokat e titok előtt.

Áldásomat adom erre.

Atyátok és barátotok

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT LUCÍA DE JESÚS LÁTNOK NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekek, sürgősen imádkozzatok a békéért és a háborúk végéért.

Sürgősen imádkozzatok az elveszett és megbántott lelkekért, a mártírok lelkéért és a bebörtönzött lelkekért.

Sürgősen imádkozzatok azok lelkéért, akiket megtéveszt a gyűlölet és a harag, azokért, akik bosszút akarnak állni abban a hitben, hogy az majd békét hoz nekik.

Sürgősen imádkozzatok azokért, akik sötétségben vannak és egyre mélyebb szakadékokba zuhannak.

Sürgős, hogy közbenjárjatok a saját életetek által azért, hogy az emberiség megismerje az átalakulást és az Isteni Célt.

Sürgős, hogy ne tulajdonítsatok olyan nagy jelentőséget annak, ami felszínes és középszerű, hogy végre megértsétek a szolgálat értelmét ebben a világban.

Sürgős, hogy többé ne szenvedjetek az élet apróságai miatt, hanem tágítsátok ki a szív látókörét, hogy tudatotok képes legyen arra, hogy felfogja azt, ami valóban fontos ebben az időben, ami Isten drága lelkeinek megmentése.

Ez az utolsó esély ideje sok lény számára, akik látják, hogy az ajtók bezárulnak a szemük előtt, ahogy a szívük is bezárul a megmagyarázhatatlan szenvedés miatt, amit átélnek.

Ezért imádkozzatok, gyermekek.

Imádkozzatok az elveszett lelkekért, imádkozzatok a megsértett természetért, imádkozzatok az ártatlanokért és azokért, akik látják, hogy lényegük elenyészik anélkül, hogy lenne erejük bármit is tenni magukért, imádkozzatok azokért, akik elvesztették a reményt.

Engedjétek, hogy Isten Szívének fájdalma egy pillanatra megérintse szíveteket, hogy megértsétek, mit érez a Teremtő egy szeretett lélek, Isteni Szíve egy részének elvesztése esetén. És így, gyermekeim, értelmet és mélységet fogtok adni imáitoknak.

Nem tudok mást kérni tőletek, csak imádságot, átalakulást, szolgálatot és hogy tudatosabbak legyetek azokról az időkről, amelyekben éltek, és arról, hogy valóban szükség van arra, hogy Isten eszközei legyetek.

Ez az Én kiáltásom hozzátok ma, hogy még jobban felébredjetek, hogy elmélyítsétek a szeretet fokozatait, hogy szívetek folyamatosan kapcsolódjon a Világegyetem Könyörgő Hálózatához, és hogy ezek a könyörgések új lehetőséget adjanak az emberiségnek.

Áldásomat adom erre.

Atyátok és barátotok,

Legtisztább Szent József

Oldalak

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT