2016. február 14., vasárnap

Napi üzenetek
SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Gyermekeim!

Tudom, hogy sokak számára végtelennek tűnik a belső megtisztulás, amin keresztülmentek; és ha csak arra gondoltok, hogy mindennek az elején jártok, néha úgy érzitek, hogy nem lesztek képesek arra, hogy végig kitartsatok. De itt az ideje szembenézni a saját sárral, tágra nyílt szemmel látni, hogy létezik, és nekivágni a belső megtisztulásnak, amit mindenkinek meg kell tennie.

Boldogságos Édesanyátok, Szűz Mária az elé állít benneteket, amit nemcsak egyénként, hanem emberiségként is át kell alakítanotok. Ezt azért teszi, hogy felgyorsítsa mindenki öntisztulását, mert mi már nem fogjuk tudni megállítani a bolygó megtisztulását, és addigra nektek készen kell állnotok, és jobban ki kell üresíteni magatokat.

Ne essetek kétségbe, ne veszítsétek el a békéteket. Csak figyeljétek meg, hogy mit kell átalakítanotok, és bármennyire is kellemetlen és néha fájdalmat okoz nektek, legyetek a lehető legsemlegesebb ezekkel a helyzetekkel szemben. Ha megtanuljátok megőrizni a békét magatokban, nagyobb eséllyel tudjátok majd megőrizni a pszichés és érzelmi egyensúlyt az elkövetkező időkben.

A kétségbeesés és a szomorúság, valamint a felháborodás nem fogja megteremteni a szükséges erőt. Ezeket az érzéseket, amelyek az emberi tudatban természetes módon keletkeznek, amikor az ember egy olyan helyzettel szembesül, amelyet nem tud befolyásolni, a béke, a semlegesség és a megértés érzésének kell felváltania. Ellenkező esetben az ellenfél a szívetek gyengeségét arra fogja felhasználni, hogy kaotikussá és ellenőrizhetetlenné tegyen egy olyan helyzetet, amely egyszerű lehetne, ha bölcsebben szemlélnétek.

Vigyázzatok, hogy ne ragadjanak el benneteket az ellenőrizhetetlen érzelmek. Maradjatok Istenben, tudván, hogy Ő támogat benneteket, mert annyi nyomorúság és tökéletlenség ellenére lelketek ezen az úton van, mert a Szeretet megtapasztalását választottátok.

Nem arról van szó, hogy hanyagul vagy közömbösen kezeljétek a megtisztulásotokat. Van egy határ a semlegesség és a közömbösség között. A semlegesség isteni tulajdonság, a Teremtőtől származó Sugár, amely arra vezet, hogy igazságosan és bölcsen éljétek meg az Ő Akaratát; a közömbösség egy földi erő, amely elvonja a tudatot az igazi céltól és elszigeteli a valóságtól.

Az ima és az önmegfigyelés fontos kulcs lesz azok számára, akik a megtisztulás nehéz időszakában vannak. Imádkozzatok sokat és meditáljatok a bolygó valóságán. Legyetek minden nap a megfelelő helyen, hogy békével legyőzhessétek ezeknek az időknek az akadályait.

Az erőfeszítés folyamatos lesz, ezért békével és figyelemmel haladjatok előre, hogy ne adjátok fel idő előtt. Úgy fog tűnni a számotokra, hogy az áldozat örökkévaló, de valóban Isten győzelme örökkévaló, amiatt, hogy diadalmaskodik az emberi szívben.

Előre!

Atyátok és társatok,

Legtisztább Szent József