Rendkívüli jelenések
SZŰZ MÁRIA RENDKÍVÜLI MEGJELENÉSE FRANCIAORSZÁGBAN, A PIRENEUSOKBAN, GAVARNIE-BEN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Gyere Szeretetforrásomhoz, és mosd meg magad, hogy meggyógyulhass.

Gyere Szeretetforrásomhoz, és tisztítsd meg magad, hogy megújulhass.

Gyere Szeretetforrásomhoz, és közeledj hozzá, hogy Isten megáldhasson téged.

Gyere Szeretetforrásomhoz, és szenteld meg magad, hogy megtanulj Isten Akarata szerint élni.

Gyere Szeretetforrásomhoz, és emelkedj fel, hogy tudatod kitágulhasson.

Gyere Szeretetforrásomhoz, és táplálkozz a Mennyei Világegyetem Isteni Kódjaiból.

Gyere Szeretetforrásomhoz, és tarts bűnbánatot, hogy Fiam megbocsáthasson neked.

Gyere Szeretetforrásomhoz, és szabadulj fel, hogy a Béke eszközévé válhass.

Ha Szeretetforrásomhoz jössz, megkapod teljes Kegyelmemet, vétkeid megtisztulnak, mert Szeretetem feloldja azokat. Így megújítom tudatodat, szívedet és életedet, mert Én vagyok a Kegyelem Anyja, Én vagyok az EgyetemesAnya, aki a Mennyből és a Világegyetemből érkezem, hogy emlékeztessem gyermekeimet a Béke szellemére, amely jelen van ezen az áldott helyen és a Bennem hívő szívekben.

Én vagyok az az Anya, Aki a Világegyetemből megszámlálhatatlan lehetőséget hoz gyermekei számára, mert célom és küldetésem az, hogy Szívemen keresztül elérjétek Fiam Szívét, és egy napon az Ő apostolaivá, a Béke, az Irgalom és a Fény követeivé váljatok.

Ezért kérem, hogy ne legyen zavaros az utatok, hogy kövessétek azt a szellemi utat, amelyet ma megnyitok előttetek ezen a Szellemi és Mennyei Életforráson keresztül, hogy ne csak megtisztuljatok és megmosakodjatok, hanem hogy eltörlődjék mindegyikőtök életének múltja, mert ez lehetséges.

Én vagyok a Kegyelem Anyja, Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás, Aki által újjászülethettek Krisztusban, és Krisztus által örök életet élhettek az angyalokkal és a hierarchiákkal együtt, tökéletes közösségben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel.

Foglalj helyet lábamnál, és mosakodj meg az Élet Forrásában, amelyet ma, ezen a helyen keresztül mutatok be és ajánlok fel neked, hogy életed végre megváltozzon, távol a szenvedéstől, távol a bűntől és az adósságtól; közel az Atya Szívéhez, hogy a végső idők apostolai készen álljanak és buzgón készüljenek Fiam eljövetelére, majd Mennyei Anyátok eljövetelére.

Ma, ezzel a szellővel, amely megérint benneteket, megtisztítom életeteket, újra odaszentelem a szellemeteket, Isten és a Teremtés Legfelsőbb Forrásában jelen lévő összes Isteni Megnyilvánulásnak a Végtelen Kegyelme alatt, amely a Fény, az Irgalom és a Rehabilitáció szent impulzusait küldi azoknak a tudatoknak, amelyek odaszentelik magukat Szeplőtelen Szívemnek.

Ma, Szeplőtelen Fogantatásom révén, az Egyetemes Anya, az Atya összes Attribútumának Uralkodója és Őrzője Jelenlétén keresztül, Szívemen keresztül álltok azok előtt a kozmikus impulzusok előtt, amelyek az egész világegyetemben elősegítették az életet, az egész Teremtésben elősegítették a létezést.

Ezért arra kérlek benneteket, hogy ürítsétek ki magatokat, hogy ezek az impulzusok leereszkedhessenek a tudatotokba, és az életetek lendületet kaphasson, hogy továbbra is lépéseket tegyetek Krisztus felé, egyetlen cél érdekében: hogy elérjétek az Ígéret Földjét, amely mindannyiótokban él, és amelyet Isten Országának hívnak.

Ebben az ürességben, amelyet erőfeszítésed és elszántságod által érhetsz el, segíteni fogod Mennyei Édesanyádat és a Hierarchiákat is, hogy az emberiség felszabaduljon azokból a nehéz kötelékekből és láncokból, amelyek ehhez a világhoz láncolják a tudatát. Ezért állok ma itt, nemcsak Franciaország, Európa, Afrika és a Közel-Kelet, hanem az egész világ, a gonosz rabszolgája és foglya nevében.

Bízzatok, gyermekeim, bízzatok az Isteni Gyógyítás erejében, amelyet ma elhozok nektek, ahogyan oly régen, Lourdes-i Jelenlétemmel gyógyulást hoztam nektek. De az a gyógyulás, amelyet ma elhozok nektek, nagyobb, mint az akkori, ez egy olyan gyógyulás, amely a béke, az élet átalakulása, életetek megszentelése, lelketek felemelése felé vezet benneteket, gyermekeim, hogy közösségben lehessetek az Atyával; ahogyan ebben a pillanatban közösségben vagytok Anyai Szívemmel.

Legyetek bátrak és lépjetek be az Élet Forrásába, amely ma Nagyobb Kegyelemként tükröződik, Isten e Szent Szentélyén keresztül, ahol a jelenlévő angyalok és a világegyetem összes teremtő dévája, a bolygók, a napok és a csillagok, a ködök és a világegyetemek itt vannak Velem ma egy pillanatra, hogy az emberi tudat elérje a megváltást és a békét.

Isten e Szentélyén keresztül, az Atya és az összes szolgáló Hierarchiájának e Szent Területén keresztül nyíljon meg a tudatotok és az elmétek aLegfelsőbb Kegyelem impulzusaira, amelyet ma Üzenetem és Szavaim által hozok el nektek; mert az emberiségnek még mindig gyógyulásra van szüksége, és ez nem újdonság, hanem vészhelyzet.

Ezért az a Forrás, amelyet Lourdes-ban megnyitottam, mindenki számára nyitva áll, hogy az Isteni Forrás kódjain keresztül megmoshassák lényüket, hogy végre mindenki meggyógyulhasson.

Mert amikor a világ megszabadul szellemi rabságából, a világ eléri a megváltást, és létrejön az Új Föld, megnyilvánul az Új Éden, és az esszenciáknak, az Örök Atya esszenciáinak mélyen, teljes szívvel és élettel, teljes tudatossággal és szellemmel kell törekedniük arra, hogy részesei legyenek ennek az Új Édennek, amely hasonló ehhez a helyhez, amelynek a felszínén jelen lesznek az Atya Kincsei, a Hierarchiák szent eszközei, amelyek, ha egyszer meggyulladnak, a bolygót az Atyának szentelt és felemelt világgá teszik, a Világegyetemnek és az egész Kozmikus Életnek szentelt világgá.

Ma, a megmagyarázhatatlan Kegyelem állapotában, Isten Anyja, a Szeplőtelen Fogantatás, a Világ Asszonya, egy pillanatra megnyitja az ajtót, amely az Új Emberiség felé nyílik, amelyet az összes engedelmes lélek alkot és szentel meg, különösen azok, akik Isten Szeretetének áldozatai.

És e miatt a megmagyarázhatatlan Kegyelem miatt, amelyet Isten adott Nekem, ezen a napon és ezen a helyen keresztül, egyesítemmindannyiótok szívét a Mennyei Anyával, ebben az első preambulumban, amely létre hívta Isten Tulajdonságait az emberiségben, ugyanazokat a Tulajdonságokat, amelyek Izrael népében hosszú időn át jelen voltak.

Isten Természetes Szentélyének és Szent Területének szent fényei világítsák meg életeteket és testvéreitek életét, hogy mindannyian visszataláljatok Isten Édenébe.

Ma mély hálával állok itt leányaim őszinte és becsületes válasza miatt, akik a francia nemzetet képviselik, amelynek szüksége van arra, hogy megbékéljen é megbocsásson, az egységre és a szeretetre, amely ma kezd létre jönni szívükön és Franciaország leányainak szívén keresztül.

Ma Isten Szentélyének e völgyében jelenlévők, a Mennyei Angyalokkal, a dévákkal és az elementálokkal együtt, Szívemmel együtt imádkozunk az emberiségért, a bolygóért, és különösen Franciaországért, hogy végre teljesen odaszentelje magát Anyai és Szeplőtelen Szívemnek, és hogy ne jöjjenek nehéz próbatételek és fájdalmas események, hanem hogy Franciaország tudata és Angyala sikeresen válaszoljon Isten Akaratára.

Szeretett gyermekeim, azért vagyok itt, hogy megerősítsem a számotokra, hogy lehetséges Isten Akarata szerint élni Mennyei Királyságában.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében megszentelem a jelenlévőket és a világot. Ámen.

És most menjetek, és mossátok meg az arcotokat a Forrásban.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET FRANCIAORSZÁGBAN, AZ ALPESI TAVAKNÁL CORPS VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Valahányszor lejövök a Mennyből, azért jövök, hogy találkozzam veletek és megújítsalak benneteket.

Minden alkalommal, amikor az Úr Szolgája előtt álltok, Fiam jobb apostolaivá válhattok. Fiam apostolai révén Mennyei Anyátok képes közbenjárni és megkönnyebbíteni az emberiséget, mert Fiam apostolai küldetésben és szolgálatban vannak.

Engedje meg ez a béke, amelyet ma Szívem Tükrei tükröznek erre a Fénytóra, hogy növekedjetek a szeretetben és a feltétel nélküli szolgálatban.

Mennyei Anyátok ma is különleges módon ajánlja fel nektek a megbékélést, különösen az egész francia nép helyrehozását, amely az idők során megkapta azt a Kegyelmet, hogy különböző Jelenéseken és Kinyilatkoztatásokon keresztül befogadjanak Engem.

Azt kívánom, hogy Franciaország soha ne felejtse el, hogy csak az Én áldozatom által lesz képes a megbékélésre és hogy az összes adósságát elengedjék, amely a francia gyarmatosítás óta keletkezett a világ különböző népeiben és kultúráiban.

Teljesüljön egy napon Isten Anyjának a francia nép iránti törekvése, hogy ennek a nemzetnek és Őrangyalának tudata megalapíthassa Isten Szellemi Kormányát, amelyre minden franciának szüksége van, hogy megtanulják igazságosan, becsületesen és Isten Szeretete által kormányozni magukat.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA MEGJELENÉSE FRANCIAORSZÁGBAN, LA SALETTE-BEN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ó, szeretett gyermekeim, ismét megérkeztem La Salette-be, e szent hegyek tetejére,
hogy feltárjam a világ előtt Isten Szellemi Kormányzatát, amelyet ma azon a Jogaron keresztül képvisel, amelyet a  Kezemben tartok, ezt a Kormányt, amelyet a Világ Anyjának ad, hogy Isten minden gyermeke, vagyis minden teremtménye végre megtalálja a megváltás útját.

Nagyon fontos volt, ami nagyon régen történt itt, La Salette-ben. Égi Anyátok sírva jött, hogy felfedje a kis látnokoknak azokat a fontos próféciákat, amelyek figyelmeztetésként az emberiség helyrehozására szolgáltak.

Mi történt valójában ettől az időtől napjainkig, eddig a pillanatig, amikor az Istenanya, a La Salette-i Szűz újra megjelenik ezeken a hegyeken? Meghallgatták a Világanya Szavát, vagy csak felismerték?

Itt az ideje, hogy megtanuljátok felfogni és felismerni, amit az Istenség adott nektek az idők folyamán. Ezért elhozom nektek Isten Szellemi Kormányzatát az Ő Jogarán keresztül, az Ő Kormányát, amelyet a Világ Anyjának adott, hogy ebben a végső pillanatban az emberiség tudata megtapasztalhassa azt a változást, amelyre szüksége van.

Nem csak azért jöttem ide, hogy újra elmondjam a világnak, hogy ezeken a szent hegyeken, réges-régen a La Salette-i Szűzanya két kis pásztornak megjelent, és leleplező és apokaliptikus üzenetet hozott, amelynek teljesülnie kellett a mai napig.

Ez által azt szeretném elmondani nektek, gyermekeim, hogy minden, ami La Salette-ben való megjelenésem pillanatától fogva történt, pontosan úgy beteljesedett, ahogy mondtam, és bár az Egyház nem adta meg a kellő komolyságot, azóta sírok mindazért, ami történt.

Azért húzódom vissza most Szívem csendjébe, hogy Jelenlétemen keresztül megfontolhassátok a Hierarchia minden egyes Üzenetét, mert még van egy kis idő, hogy elkerüljétek azokat az eseményeket, amelyek nagyon nehezek lesznek az emberiség számára.

Ezen a La Salette-i helyen, amelyet láthatóan elfelejtettek a francia Alpok tetején, ahol ma vagytok, az isteni prófécia Anyja azért érkezett ide, hogy két pásztoron keresztül átadja az idők vége Apokalipszisének üzenetét azért, hogy figyeljetek oda jobban a Szavaimra, hogy attól az időtől kezdve ne merüljenek alá a lelkek az Antikrisztus által, hanem az önátadásuk és felszentelésük révén készüljenek fel Fiam Visszatérésének nagy pillanatára, amely közel van.

Abban az időben La Salette-ben, amikor megjelentem a két pásztornak, annak ellenére, hogy Üzeneteim erősek és erőteljesek voltak, amelyek áttekintésére és tanulmányozására hívlak benneteket, nem volt más indítékuk vagy céljuk, mint az emberi tudat felébresztése, amely abban az időben robusztus és kikristályosodott tudat volt.

A szellemi kormányzásnak ez a sugara, amelyet ma elhozok nektek, ugyanaz, amelyet oly régen használtam itt, La Salette-ben. De ez a kormányzási sugár erőteljesebb mozgással érkezik, határozottabb céllal, hogy az emberi tudat kiszabaduljon a kikristályosodásból és az illúzióból, hogy ne tévedjen el az Isten felé vezető úton.

Szeretném, ha egyszer, akárcsak a La Salette-i kis pásztorgyerekek, az Én szememmel láthatnátok azt, amit a La Salette Bánatos Anyja látott akkoriban, és mindent, ami máig megtörtént.

A Mennyből vagy a Világegyetemből származó prófécia az isteni hierarchia Szaván keresztül nem büntetésképpen és nem is félelemkeltés képpen jön, hanem hogy arra a szintre helyezze a tudatotokat, ahol ebben a pillanatban lennie kellene, ahol Istennek szüksége van rátok, hogy az Ő Terve beteljesülhessen.

Mialatt itt vagyok veletek, ebben a pillanatban Anyai Szívem visszatér, hogy szemlélje és érezze azt, amit a La Salette-i Jelenések alatt érzett, de most az, amit a világ átél, súlyosabb, szélesebb körű, az a szenvedés, amelyben az emberiség él, még fájdalmasabb, mint a La Salette-i Jelenések idején.

Ti jelenleg az Istenanya előtt a La Salette-i jelenések történetének folytatása vagytok más látnokon keresztül. Azért jöttem, hogy egy szélesebb körű és érettebb Üzenetet hozzak nektek, hogy szívetek növekedjen a döntésben és a szeretetben, a komolyságban és abban a felelősségben, amelyet ebben a pillanatban mindegyikőtöknek meg kell élnie Fiam Visszatérése Tervének megvalósításához.

Ezért ma ezeket a Szavakat ezen a helyen helyezem el, akárcsak a múltban La Salette lelkipásztoraival csináltam, hogy több tudat és több szív ébredjen fel az idők kinyilatkoztatásának eme Üzenetére, hogy minél több eseményt el lehessen kerülni, és a lelkek megtalálhassák a békét.

Most tudjátok meg, hogy ezen a helyen és más helyeken, ahol megjelentem, például Fatimában, Lourdes-ban vagy Garabandalban, lábatok alatt és eme hegyek belsejében szent hely létezik, és tudatotok az igaz imádság és ráhangolódás szellemén keresztül kapcsolatba léphet ezekkel a szent helyekkel, ahol sok Hierarchia találkozik, hogy szolgálja az emberiséget.

A csend és a béke, amelyet a Mária Központokban vagy az Imaszentélyekben találhatsz, legyen híd a magasabb tudatotok számára, hogy belépjenek a gyógyulás és megváltás helyeire, hogy az emberi tudat átalakuljon, elnyerje a megváltást és felülmúlja magát, hogy ismét megkaphassa Isten Törvényeinek Kegyelmét, amelyek lehetővé teszik az Új Föld létrejöttét, és egy Új Emberiség ébredését.

Ma, különleges módon, nem csak a La Salette-ben vagyok, hanem mindenütt jelen vagyok Fatimában, Lourdes-ban és Garabandalban, valamint a Szent Szívünk által alapított Mária Központokban is.

Mert a Mária Központok Fénye és a lelkek részvétele a Mária Központokban lesz az, amely a Hierarchia Kincseit a felszín felé emeli; ahogyan ti is, akik ma itt vagytok La Salette-ben, megkaptátok e Szent Kincsek egy részét, amely felbecsülhetetlen és ismeretlen dolog a tudatotok számára.

De ha létezik olyan szív, amely igazán összekapcsolódik és egyesül Istennel, akkor nem csak az Általam letétbe helyezett Kegyelmet tudja befogadni minden olyan helyen, ahol megjelentem, hanem képes befogadni azokat az impulzusokat is, amelyek a bolygó Belső Központjaiból származnak.

Adjatok őszintén hálát ezért a lehetőségért, hogy itt lehetek mindenki nevében; mert valójában azt mondom nektek, hogy ma az egész világon sok lélek használja ki ezt a pillanatot belső síkjain, La Salette Anyjának, az isteni prófécia Anyjának jelenlétét, hogy több szív és tudat ébredhessen fel az Igazságra, arra az Igazságra, amely a világ illúziói miatt alszik, és amely ma a Szeretetközpontok jelenléte által felébred.

Azt akarom, hogy most imádkozzatok Franciaországért, hogy meggyógyulhasson mindabból, amit tett, más nemzetek és népek meghódításától kezdve; és a Szent Központok biztosítsák a gyógyulást és a megváltást, amelyre a tudatoknak szüksége van, olyan megváltást, amely nemcsak a Földön szükséges, hanem a világegyetemben is, a Föld felszínén jelenlévő lények teljes újjáépítése végett.

Imádkozzatok együtt az Istenanyával:
 

Üdvözlégy, Mária (franciául, négyszer).
 

Szívem békét ad nektek ma, azt a békét, amelyet Krisztus adott nekünk Feltámadása és újbóli Megjelenése során az apostolok számára a Szent Cenákulumban, egy egyetemes és isteni Békét, amely felébresztette gyermekeimben, apostolaimban és misszionáriusaimban a Szentlélek Szent Lángját.

Késztessenek benneteket a Szentlélek ajándékai minden nap arra, hogy tartós megoldásokat találjatok, a megbékélés és a szeretet, a testvériség és a jótékonyság útjait, hogy ez a világ ne legyen többé önző, közömbös és hideg a lelkek nagy szükségletei iránt.

Késztessen benneteket ez a Béke a nagy tudatváltozásra, hogy Isten Terve beteljesedjék.

Köszönöm, hogy ennyi erőfeszítéssel és odaadással eljutottatok idáig. És köszönöm azoknak, akik tudatosabban együttműködtek, hogy lehetővé tegyék ezt a pillanatot, el sem tudjátok képzelni, hogy mennyire hálás vagyok.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 

Rendkívüli jelenések
SZŰZ MÁRIA RENDKÍVÜLI MEGJELENÉSE PORTUGÁLIÁBAN, NAZARÉBEN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA A 2022-ES MÁJUS 8-I IMATALÁLKOZÓ ÉS MARÍA SHIMANI DE MONTSERRAT ANYA SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Érezd Tükreim Fényének lüktetését, hogy béke legyen a világban.

Fogadd el Tükreim tulajdonságait, hogy béke legyen a világban.

Fogadd el a Tükreim kódjait, hogy a gyógyulás megkezdődjön a világban.

Ahhoz, hogy az Irgalom megvalósuljon a Föld felszínén, érezzétek Tükreim dobogását, amelyek mint nagy szívek gyulladnak meg a Mennyben és a Földön, az óceánokban és a világegyetemben, hogy elhozzák az emberiségnek a megváltás szellemét.

Nézzétek az összes Tükröm Fényét, a bolygón és a világegyetemben lévőkét.

Nézzétek a Világ Anyját, Aki elhozza gyermekeinek az Isten Szívében és a Teremtésben lappangó Szent Isteni Tudás kinyilatkoztatását.

Tükrök minden dimenzióban és minden síkonléteznek. Érezd magad e szellemi impulzus résztvevőjének, hogy életed és testvéreid élete átváltozzon, ahogyan az Istenanya is átváltozott, amikor Gábriel Arkangyal és a Fény szent seregei felfedték a Mennyei Anya Szívének a Magasztos Tükrök nagyságát.

Ma meghívlak téged, hogy tudatilag lépj be ebbe az iskolába, még ha ismeretlennek vagy elérhetetlennek is tűnik a számodra. De ahhoz, gyermekem, hogy ez lehetséges legyen, a szívednek tükörré kell válnia, a Szeretet és az Irgalom imádkozó tükrévé, hogy magához vonzza azokat a tulajdonságokat, amelyek a világegyetemben vannak, és amelyeket kincsként tárolnak a magasabb dimenziókban, ahol az angyalok laknak és Istent szolgálják.

Tudod-e, fiam és leányom, mi volt Isten első Gondolata a Teremtés előtt?

Ma azért jöttem, hogy elmondjam és felfedjem nektek: a Tükrök kifejeződése és megnyilvánulása volt az, ami a kezdetben és az eredetben lehetővé tette a Teremtés, a tudatosság összes szférájának, az összes síknak, iskolának, tanulásnak és tapasztalatnak a megnyilvánulását, egészen az élet megnyilvánulásáig.

Ezért gondolkodjatok el egy pillanatra, de mindenekelőtt érezzétek ebben a pillanatban, hogy a Világegyetem Tükreinek Fényén keresztül az élet Isten Akaratának megfelelően jött létre és nyilvánult meg, ahogyan az Isteni Gondolatban, az Örök Atya Szívében jelenlévő angyalok is a Fény Tükreiből jöttek létre. Ezekazok a lakhelyek, amelyekről Fiam beszél az Evangéliumban.

Itt az ideje, hogy tudatotok kitáguljon, és a világ illúzióját elhagyva befogadjátok az Igazság kinyilatkoztatását, amelyet az Atya és a mennyei angyalok Isteni Tudása őriz.

Ezért, gyermekeim, Isten választott ki Engem, Isten hívott el Engem, nemcsak azért, hogy a Messiás, a Megváltó Anyja legyek, hanem odaadásom és fáradhatatlan szolgálatom révén, mint mindannyiótok Anyja, egy napon Én legyek a Tükrök Anyja.

Azért jöttem ma, hogy ezt elmondjam nektek Szeplőtelen Szívem legmélyéről, mert onnan ered Kegyelmem Forrása, és ezen a Forráson keresztül, amelyet az Örökkévaló Atya adott a Legszentebb Szűzanyának, tudok közbenjárni értetek és a világért.

Ezért érezzétek a Tükreim lüktetését. Engedjétek meg, hogy a tudat magasabb dimenzióiból, Isten szent eszközei, amelyek az egész Teremtésre kiterjedtek, és jelen vannak minden olyan tudatban, amely a Teremtő képére és hasonlatosságára teremtetett, fogadjátok ezt az isteni impulzust, amelyet ma a Tükrök tudatán keresztül hozok.

De szeretett gyermekeim, mindezek közül nemcsak Isten Örökkévaló Szeretete a legnagyobb teremtményei iránt, hanem az Egyetemes Tudás bősége és gondviselése is.

A Mennyben és a Földön, az óceánokban és a világegyetemben jelen lévő Tükrökön keresztülmindannyiótok lelke és tudata bizalommal átadhatja magát, hogy civilizációként és fajként visszaszerezze eredeti kódjait, amelyeket elveszítettetek evolúciótok során, és amelyeket ellenségem elvett tőletek az idők során.

De most eljött annak az ideje, hogy ne csak tudatosan készüljetek Krisztus Visszatérésére, hanem a szívetek és az életetek is nyitott legyen erre a Nagyobb Tudásra, amely csak jót, gyógyulást, megváltást és békét hozhat nektek.

Drága gyermekeim, ezért ezen a rendkívüli napon, amikor Tükör-leányom, María Shimani de Montserrat Anya születését ünnepeljük, ezen a példán keresztül konkrét és kézzelfogható bizonyítékát adom nektek annak az átalakulásnak, amelyet a Tükrök képesek véghezvinni egy lélekben és egy tudatban.

Milyen nagy Isten kegyelme!

Milyen nagy az Ő Szeretete, az Örökkévaló Atya Szeretete, amely jelen van és megnyilvánul a Szentlélek, az Úr  Szolgálóleánya és Rabszolgája által!

Milyen nagyszerű mindez, drága gyermekeim, amelyet a föld felszínén egyetlen elme sem képes felfogni, csak az ismeretlenhez ragaszkodó és odaadó szív képes befogadni nemcsak ezeket az impulzusokat, hanem a világegyetemben, a Teremtés Szent Kincseiben jelen lévő tudást is.

Ahogy ma az Atlanti-óceán a bolygó és avilágegyetem ritmusát követve mozog, ezen az analógián keresztül értsétek meg a Tükrök magasztos mozgását, mint a tenger hullámai, amelyek megérintik a földet, táplálják és fürdetik az egész teremtést, megújítják és helyreállítják az egész tudatot. Ilyen magasztos ereje van Tükreimnek, amelyeket Szívem csendjében minden találkozáskor elhozok nektek.

Vegyetek részt ebben az életközösségben. Vegyetek részt ebben a kinyilatkoztatásban, amelyet a Világ Anyja hoz az emberiségnek, hogy kiszabadítsa a szenvedés láncából, a tévedések végtelen köréből, hogy minden gyermekem újjászülethessen Krisztusban.

És Krisztusban újjászületve minden gyermekem újra felfedezheti Istent, a Teremtőt, és ez egyszerűen Tükreim hatása által lehetséges, amelyek úgy simogatják a lelketeket, mint Isten lágy szellője; olyan Tükrök által, amelyek úgy tisztítják meg a testeteket, mint az óceánok vize, hogy meggyógyítsák tudatotokat Isten Szeretetén keresztül.

Ezen a napon minden egyes gyermekem lássa meg azt, hogy lehetséges lépést tenni a megváltás irányában, hogy ne a múltra tekintsetek többé, hanem határozottan haladjatok a jövő felé, a remény és a megbékélés ideje felé.

Tükreimen keresztül, amelyek ma jelen vannak ezeken az óceánokon, az egész világ óceánjain, a Mennyei Anya azért jön, hogy békét, gyógyulást és megbékélést adjon nektek, hogy engesztelést adjon nektek az összes elkövetett hibáért, hogy a világon élő összes szív újjászülethessen.

Imádkozzatok továbbra is kitartóan és buzgón. A nagy megpróbáltatások ideje még el fog jönni, de aki képes arra, hogy szeresse ezt az Isteni Tudást és arra, hogy lénye részévé tegye, és szívből imádkozik az Isteni Terv beteljesedéséért a Földön, és az összes Tükör magasztos feladatáért, az tudni fogja, hogy mit kell tennie és hol kell lennie, amikor az események meg fognak történni a bolygón, és nem fog félni az eseményektől, mert benne lesz a Tükreim Fénye, amely el fogja távolítani a sötétséget és a csapásokat, Fényt hoz az összes térbe, Szeretetet hoz az összes dimenzióba, és így fogja megererősíteni Krisztus apostolait.

Most azt kívánom, hogy mielőtt elhagynátok ezt a helyet, tudatotok ne csak a karomban legyen, hanem Tükreimben is, hogy az egész emberiség, az Istenanya és a Tükrök Anyjának közbenjárására, megkapja  a megváltás és az Ígéret Földjével való újraegyesülés Kegyelmét.

Ma megáldom azt, aki képes volt Fiam nyomdokaiba lépni. Megáldom és újraszentelem María Shimani de Montserrat Anyát, aki szeretve az ismeretlent, megnyitva magát Isten misztériumának és engedelmeskedve az Egyetemes Hierarchiának, átalakította és Tükörré változtatta életét, elfogadva szíve csendjében, hogy a világ szenvedésének egy részét megélje, hogy Fiam egy napon uralkodhasson.

Tükreim Fénye továbbra is lendítsen benneteket a felé a cél felé, amelyet Fiam kitűzött számotokra, és a felé a cél felé, amelyet egy napon mindenkinek el kell érnie.

Továbbra is imádkozni fogok, hogy legyetek bátrak és legyetek képesek arra, hogy kilépjetek önmagatokból, hogy segítsetek a világnak abban,  hogy elhagyja az illúziót, hogy a Föld felszínén minél több lélek részesüljön az Isten Kincseivel való közösség és szövetség Kegyelmében.

Hálásan távozom innen, mert még egyszer mondom nektek: az egyszerűségben van Isten, ahogyan Ő jelen van ebben a pillanatban az Isteni Anyán keresztül.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Lábam ismét megérinti Fatima áldott földjét, hogy eloszlassa a távoli Európában uralkodó sötétséget.

Ismét eljövök, hogy veletek legyek, hogy hallgassatok a Fájdalmas Anya hangjára, aki a békéért és a háború végéért kiált.

Elhozom a Szívemben az Isteni Cél szent lángját, hogy az alvó lelkek ráébredjenek arra a valóságra, hogy tegyenek valamit a szenvedőkért és a védtelenekért.

Én vagyok a Hajnal Fénye. Én vagyok az, aki fel tud virradni abban a szívben, amely megnyílik, hogy felismerjen Engem Mennyei Anyjaként.

Kedves gyermekeim, most kezdődik a nagy szolgálat és a legnagyobb erőfeszítések szakasza Európában, Afrikában és a Közel-Keleten, hogy az egyenlőtlenség kiegyensúlyozottá váljon, és a szegények legszegényebbjei megkapják a megérdemelt méltóság Kegyelmét.

Ezért az Istenség belép a leginkább rászoruló terekre; de az Istenség a Szentlélek által is párbeszédet fog folytatni azokkal a szívekkel, amelyeknek fel kell ébredniük az igazságra és a jóságra.

Én, mint a menekültek és az elhagyottak Anyja, minden egyes misszionáriusi szív mellett fogok imádkozni, amely felajánlja magát Fiam nevében, hogy igazságot és emberi méltóságot vonzzon a világba.

Emiatt kérem, hogy mindazokban tudatosuljon ez, akik távolról kísérik az északi féltekén végbemenő jótékonysági munkákat és a békés párbeszédet, mert eljött az idő, hogy minden imádkozó felelősséget érezzen a Tervért. Krisztus visszatérésének beteljesedését, mindenáron, ebben az emberiségben.

Imádkozzunk minden nap, és tegyük a szívünkbe ezeket a szándékokat.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A Mennyből jövök, erre a helyre, hogy újra megnyissam a szívek, a sebzett, elhagyott és elfeledett szívek ajtaját.

Emiatt itt vagyok ma este, a Mária-Központ felett és minden egyes gyermekemmel. A távolságokon túl mindegyikőtökkel együtt vagyok, és hálás vagyok ezért a pillanatért, amikor találkoztok Velem, egyesítve Szívemet a szívetekkel, hogy az Atya Kegyelme, a Fiú ígéretei és a Szentlélek késztetései leszálljanak az emberiségre, erre a bolgóra.

Szeretett gyermekeim, azért is mondok köszönetet nektek a Kegyelem és az Irgalom mai estéjén  minden imáért, amelyet Szívemnek ajánlottatok, és megígérem, hogy minden szándékotok, minden őszinte és becsületes könyörgésetek a Teremtő Lába elé kerül, hogy Isten Anyja és mindenek Anyja közbenjárhasson ezért az emberiségért, ahogy ezen a napon tette, ezen az imatalálkozón keresztül, a legjobbanszenvedő helyeken, a legsötétebb helyeken, ahol lelkek ezrei nem láthatják Isten Fényét, ahol lelkek ezrei nem hisznek már az Atya Szeretetében, mert elvették hitüket, sok szívből kitörölték a reményt, azoknak a szívéből, akik a világ konfliktusaiban, üldöztetésben és háborúban élnek.

De a reményem irántatok szilárd, ez egy feloldhatatlan remény, mert Édesanyátok mindig el fog jönni, hogy találkozzon veletek, mindazok ellenére, ami történik; mert amikor találkozom veletek, azért jövök, hogy előkészítsem szíveteket Fiam Visszatérésére, egy olyan Visszatérésre, amely nagyon közel van, közelebb, mint gondolnátok, mint amilyennek látszik.

Ezért imáitokon, szolgálatotokon keresztül folytassátok a hit terjesztését, és ne csak magatokban erősítsétek a hitet, hanem testvéreitekben is, azokban, akik már nem hisznek az Új Földben, mert az Új Föld is nagyon közel van, közel van ahhoz, hogy megszülessen a földi férfiak és nők szívében, azokban, akik egyszerűséggel követik Isten parancsolatait, és akik nem felejtik el, hogy a parancsolatokon keresztül megismerhetik Isten Törvényeit.

Arra kérlek benneteket, hogy hallgassátok meg Isten Igéjét, egy olyan Igét, amely nem vész kárba, egy olyan Üzenetet, amely nem halványul el, egy olyan impulzust, amelyet Szívem hoz az összes lakóhelyetek, az összes lény részére, egy nagyobb cél érdekében, hogy tudatában legyetekés részt vegyetek Krisztus visszatérésének előkészítésében, mert ahogy Ő mondta nektek, szüksége lesz arra, hogy Lábát elhelyezze azokon a helyeken, amelyek felkészültek arra, hogy befogadják Őt; mert ezeken a helyeken, mint ez is, vissza fog térni, hogy elhozza nektek az Ő Igéjét, nem csak a Megváltás Igéjét, hanem a Szeretet Igéjét is; mert amikor csak halljátok a Hangját, és látjátok a Szavakat, amelyek az Ő Ajkáról hangzanak, akkor minden átalakul, minden elnyeri a megváltást.

Nemcsak abban a reményben vagyok itt, hogy mindannyian elkísértek Engem a Mária-Központok újranyitásában, hanem abban is, hogy elkísértek Engem abban a feladatban, amelyet a Mennyei Édesanyának Fiával együtt kell majd elvégeznie az északi féltekén, beleértve Afrikát is.

Ezért mostantól kezdve Szívem mindannyiótokat arra hív, hogy jelentkezzetek a nagy szolgálatra. Igen, jól halljátok, a nagyobb szolgálatra való jelentkezés azt jelenti, hogy mélyen megnyíltok, hogy együtt járjatok a Hierarchiával azokban a tervekben és célokban, amelyeket erre a ciklusra javasoltak.

Egy olyan tervről van szó, amelyet már kigondoltak, és amely már elkészült, egy olyan terv is, amely előkészíti Szeretett Fiam Visszatérését. Egy olyan terv, amely sok tudat javát fogja szolgálni, különösen a legkiszolgáltatottabbakét és alegelhagyatottabbakét, nemcsak Afrikában, hanem az egész világon.

Azért vagyok itt, hogy az apostolkodásra ösztönözzelek benneteket. A Fiam arra kért Engem, azért könyörgött Nekem, mert ezekben az időkben a végidők apostolainak meg kell jelenniük. Ez nem filozófia és nem is elmélet, hanem mindannyiótok számára valósággá kell, hogy váljon: nyitottnak, elérhetőnek és feltétel nélkülinek kell lennetek, hogy az Istenanya kérésére ott lehessetek, ahol szükséges vagy ahol a legsürgősebb.

Ezért hoztalak fel benneteket ennek a hegynek a tetejére; ezért kértelek benneteket, hogy felajánlást keszítsetek a Béke Kapujánál, mert a virágok, amelyeket a Lábamhoz helyeztetek, olyan Kegyelmek, amelyeket ma kiárasztok a világra, és különösen azokra a helyekre, ahol a remény, a fény és a szeretet már nem létezik.

Tudom, hogy nem fogjátok megérteni mindazt, amit ma mondok nektek, de ne aggódjatok, gyermekeim, rezonáljanak Szavaim belső világotokban, és fogadjátok Szavaimat hálával és nagy örömmel mindazokért, akik nem tudják megélni a hálát, mindazokért, akik nem ismerik a hálát, mindazokért, akik nem örömben élnek, hanem szenvedésben és káoszban.

De ti ma este, az egész emberiség és a bolygó nevében Kegyelmem alatt vagytok, az Én nagy Fényszférámban, ahol Isten Teremtő Célja létezik; olyan impulzusok, amelyeket tudatotokban és belső világotokban hagyok, hogy az Atya Akarata végigvonulhassonéleteteken, az az Akarat, amelyet Ő már előre látott mindannyiótok és testvéreitek számára.

Ezért örüljetek és szolgáljatok feltételek és szabályok nélkül. Adományozzatok a világ számára, hogy sok helyen enyhüljön a szenvedés.

Legyen a lábatok zarándokláb, legyen a kezetek a szolgálat, az önmegtagadás és a feltétel nélküli odaadás keze, hogy Isten szeretete visszatérjen a világba, különösen azokon a helyeken, ahol a szeretet elveszett.

Érje el ez a Szeretet a Teremtő fő Tervét, amely a családok, mert sok család nincs együtt, és sok családot szétválasztottak.

Ez a pillanat a világ családjaira is vonatkozik, hogy a szövetség a családokban ezekben az időkben is fennállhasson, és így létre jöhessen az Új Emberiség, amely nem lesz alávetve ezeknek a jelenlegi körülményeknek, hanem olyan szellemi család lesz, amely megismerheti Isten boldogságát, azt a boldogságot, amelyet kezdettől fogva, Ádámtól és Évától kezdve ígért nekik; azt a boldogságot, amelyet a világ bűnei és a gonoszság eltemetett.

De örüljetek, gyermekeim, mert Fiam ígérete megvan, a ti fogságotok, az emberiség fogsága végének ígérete.

Ma este megkapjátok azt a Kegyelmet, hogy Isten Irgalmasságában lehessetek, hogymegtanuljátok és tudjátok, hogy Isten Irgalma végtelen és legyőzhetetlen, és hogy az a lélek vagy az a szív, amelyik valódi bűnbánatot tart, meg fogja ismerni Isten Irgalmát a szívében.

Ma csak ennyit akartam mondani nektek. Kövessétek szorosan a Szent Szívek nyomdokát. Az az ígéretünk, hogy visszatérünk Afrikába, megvan, és arra törekszünk, hogy ez hamarosan, nagyon hamar megtörténjen; mert amikor ez megtörténik, szeretett gyermekeim, a szeretet és a gyógyulás ajtaja megnyílik Afrika számára.

Ma megköszönöm nektek, hogy Velem vagytok, és hogy ragyogóvá tettétek ezt a Figueirai Mária- Központot.

Figueira Szent Fája ismét nektek ajándékozza Isten Kegyelmének gyümölcseit, nemcsak a ti szíveteknek, hanem a világ összes szívének is, amely nyitott Szeretetemre, és hallgat Hívásomra.

Hálát adok nektek. Isten áldjon meg és védelmezzen benneteket.

Az Ő Általam kapott hatalma alatt, az Emmanuel Keresztjének hatalmas Fénye alatt, amelyet meghívlak benneteket, hogy később látogassatok meg, hogy köszönetet mondjak Istennek, a Teremtőnek, mert az Ő Irgalma végtelen és az Ő Szeretete legyőzhetetlen.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

A Szűzanya kérésére énekeljük el búcsúzóul a "Boldogok az irgalmasok" című dalt!

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Szeretett és drága gyermekeim!

Feltétlen válaszotok miatt a mai találkozón Mennyei Édesanyátok örömmel jelenti be, hogy holnap, április 24-én szeretnék találkozni minden jelenlévővel a Dombon, hogy együtt imádkozzunk az Isteni Fiúhoz, hogy avatkozzon közbe az ukrajnai véres háborúba és más konfliktusokba, amelyeket álcáznak, hogy gyermekeim szenvedését eltemessék.

Emiatt rendkívüli módon fordulok hozzátok azzal a kéréssel és könyörgéssel, hogy a Mária Központokon keresztül Isten Anyja és a ti Anyátok megóvhassa azokat az esszenciákat, amelyek szellemi veszélyben vannak, mivel konfliktusoknak és szörnyű háborúknak vannak kitéve.

Kívánom, hogy néhány gyermek a jelenlévőkkel együtt vigyen egy csokor virágot körmenetben a Domb tetejére, hogy az ártatlanok közbenjárjanak a háború ártatlanaiért.

Kívánom, hogy ezek a virágok ünnepélyesen kerüljenek a Béke Kapuja tövébe, hogy az Őrangyalaitok is könyörögjenek a világnak, hogy a háború és a közöny véget érjenek.

Így a Mennyei Szószóló ismét a kígyó fejére lép, és kiűzi a földi pokol kapuit.

Mostantól hálás leszek nektek.

Aki örökké szeret benneteket,

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Miközben a világot háború és bánat osztja meg, Én a Mennyei Fénnyel jövök, hogy megáldjalak benneteket, hogy minél több lelket emelhessek a Mennyei Atya Jelenlétébe, és hogy Ő  Irgalmasságában és Végtelen Kegyelmében minél több léleknek segítsen.

Több mint száz évvel azután, hogy Fatimában voltam, hogy megállítsam minden idők legnagyobb kegyetlenségét, ma itt vagyok, ebben a Szeretetközpontban, az összes gyermekemmel együtt, hogy beteljesítsem azt a próféciát, amelyet egykor Fatimában jelentettem be: hogy el fog hajózni Isten hajója Dél-Amerikába, amely összegyűjti az összes tudatot, amely felkészül Krisztus Visszatérésére. Mert Dél-Amerikából kell kiindulnia a megújulás és a béke lendületének, Dél-Amerikából kell helyreállnia a Menny és a Föld, az emberiség és az Isten közötti egységnek.

Ezért vagyok ma itt, hogy ismét elmondjamnektek, hogy a Mária-Központok ajtaja már nyitva van, és hogy Mennyei Édesanyátok szorosan követi az emberiség elkövetkező eseményeit, miután Fiam megérkezik ezen a Szent Héten, amikor is számos kódot állít helyre a bolygó tudatában. És e kódok minél több lélekben történő újbóli helyreállítása során Fiam felébreszti az Új Krisztusokat, mindazokat, akiket még csak el sem tudtok képzelni, akik azért jöttek el ebben az időben, hogy Őt szolgálják az emberiség megmentésének tervében.

Ez az oka annak is, hogy Fiam, ahogyan azt az Evangéliumban a Mennybemenetele idején bejelentette, azért jön el ebben az időben, hogy beteljesítse Ígéreteit, de azért is jön, hogy elkérje a szívek talentumait, amelyek nélkülözhetetlenek és alapvető fontosságúak a bolygó és az emberiség felkészítéséhez az Ő várható Visszatérésére.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

A Szűzanya ebben a pillanatban kinyitja palástját, és megmutatja Szeplőtelen Szívét. És ma ebből a Szeplőtelen Szívből tövisek állnak ki, amelyek Mária Szívének vérét ontják.
A Szűzanya pedig a következő imát tanította nekünk:

 

Ó Mária Vérző Szíve,
bocsásd meg az emberiség minden hibáját.
Ámen.

 

Ismételjük meg ezt az imát a Szűzanyával együtt!

Mialatt imádkoztunk, Mária Szívének Vére eltűnt. A tövisek Mária Szívében a nemzetek háborúinak és konfliktusainak nagyon súlyos gyalázatát jelképezik, és különösen azt az ártatlan vért, amely kiömlött a gyermekektől kezdve az idősekig, a menekültek és a száműzöttek ártatlan vére, nemcsak Kelet-Európából, hanem a világ minden tájáról. A Szűzanya azt mondja, hogy Jemenből, Etiópiából, Szudánból és Szíriából is.

Anyánk így szól hozzánk:
 

Imádkozzatok Mária Szívéhez, hogy ne döfje azt át a háborúkat és a konfliktusokat vívó emberek súlyos bűnei. Imádkozzatok Mária Szívéhez, hogy ne ontsa ki a Vérét, mert az az ártatlanok, a védtelenek és a hajléktalanok vére.

Ma azért vagyok itt, hogy átadjam nektek ezt az áldozatot, hogy megkönnyítsem az Istenanya Szívét, hogy sok tudat szíve megkönnyebbüljön.

És most, hogy készen álltok arra, hogy újra átkeljetek a sivatagon, ahogyan Fiam tanított benneteket, az élet sivatagain, amelyek az elkövetkező időkben jönnek, legyetek merészek és bátrak. Ne engedjétek le a karotokat, és menjetek előre, mert ezúttal szem előtt kell tartanotok, hogy mindaz, amit megtapasztaltok, nem csak önmagatokért lesz, hanem az egészvilágért is.

Ezért már tizenhárom éve közel vagyunk hozzátok, elhozzuk az Üzenetet a Mennyből és a Világegyetemből, elhozzuk Isten Hívását az összes lélekhez és tudathoz, és újra és újra odaszenteljük az emberiséget, hogy a legrosszabb ne jöhessen el.

Örülök, hogy itt talállak benneteket, egy családban, egy olyan családban, amely megtanulta elviselni saját megtisztulását, és minden nap arra törekszik, hogy elfelejtse önmagát, hogy előtérbe helyezze Isten Tervét, azt a Tervet, amelyet mindannyiótok életében be kell teljesíteni és meg kell valósítani. És ennek az lesz a következménye, hogy tovább növekedtek a szellemi érettségben, abban a felelősségben, hogy ezekben az időkben válaszoljatok Fiamnak mindabban, amit Neki ebben az időben meg kell valósítania.

Tudjátok, hogy Fiam Visszatérésének ajtaja már nyitva van, ezen az alázatos és egyszerű pillanaton keresztül, amelyet megosztotok Velem ebben a házban, mert Isten így akar látni benneteket, egyesülve és egymáshoz közel, ahogyan Édesanyátok az apostolokkal volt, és ahogyan ma is veletek van, szeretett gyermekeim.

A közelség legyen ezekben az időkben a szívek megnyugtatásának, a szellemi nyomások feloldásának alaphangja; szívetekben gyarapodjon az együttérzés érzése, hogy életetekben többé ne kritika, hanem a szeretet együttérző szelleme legyen jelen, ami arra késztet benneteket, hogy növekedjetek aszeretetben, elfogadva embertársatokat olyannak, amilyenek, ugyanúgy, ahogy Isten elfogad benneteket olyannak, amilyenek vagytok.

Most örömmel zárjuk le ezt a találkozót az Eucharisztia megszentelésével az Istenanya Jelenlétében, mint minden Velem együtt töltött szombati napon; hogy Mária Szeplőtelen Szíve által nemcsak az emberiség megváltásáért ajánljuk fel ezeket az elemeket, hanem hogy életetek megváltása és átalakulása legyen az a tanúság a mi Szentséges Szívünkön keresztül, amelyre az Atyának szüksége van ahhoz, hogy Irgalmát árassza ki, és ne Igazságosságát.

Tudjátok meg, hogy ebben a pillanatban, a Nagyhét küszöbén sok léleknek van segítsége a belső síkokon. És ez azért lehetséges, mert hívtam Őrangyalaitokat, akik ebben a pillanatban jelen vannak, és az Istenanya oldalán szolgálnak.

Ünnepeljünk Krisztusban és Krisztus által!

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves a Figueira Közösségben élő gyermekeim!

Ma örömmel térek vissza erre a Szent Hegyre, hogy közelebb kerüljek szeretett gyermekeimhez, és így közelebb kerüljek az emberiséghez.

Érezzétek Szeretetem gesztusán keresztül Isten nagyszerű közelségét, egy olyan Atya közelségét, Aki szeret benneteket, egy olyan Atya közelségét, Aki szenved amiatt, ahogyan egymással bántok.

Ezen a napon szeretném megköszönni nektek, hogy itt vagytok mellettem, a lelkek felszabadításának szent feladatában, az ellenfelemmel elkötelezett lelkek felszabadításában.

Még több reményt és örömöt ad Nekem az, hogy tanúja lehetek a Mária Központ újranyitásának. Mélyen megnyugtatja Szívemet az, hogy láthatom gyermekeimet körmenetben és énekelve.

Éppen ezért, gyermekeim, lassanként újra fel kell ajánlani a Mária-központok látogatását a zarándokok számára; mert az egész világnak szüksége van a Mária-központokban zarándokló lelkekre, hogy Mennyei Édesanyátok elkerülhesse a fegyverek, az éhínség, az üldözés és a nagy pusztítás rettegett Harmadik Világháborúját.

Az Örökkévaló Atya megadta Nekem az engedélyét arra, hogy a Mária-központok zarándokain keresztül közbenjárhassak az emberiségért.

Ezért szentelem fel újra ezen a napon a Figueirai Mária Központot, hogy úgy élhesse át ezt a következő időszakot, ahogyan szükségem van rá.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ma Fatima harmadik titka, amelyet több mint száz évvel ezelőtt saját ajkaimmal jelentettem be, megváltozott az emberiségnek, és különösen Oroszországnak az Én Anyai és Szeplőtelen Szívemnek való odaszentelése miatt.

Ezért, gyermekeim, ismét mondom nektek, hogy ne féljetek, itt vagyok, és Én vagyok Anyátok, az a Fájdalmas Anya, az az Irgalmas Anya, az a Szerető Anya, Aki a Kereszt lábánál átadta magát Fiának.

Rózsafüzérem, Fény Rózsafüzérem ma tele van imáimmal és gyermekeim imáival, amelyeket továbbra is szeretettel várok az elkövetkező időkben, mert ami ma történik a világban, az csak a kezdet.

De figyeljetek, gyermekeim, az ima hatalmas kulcsára! Ezzel megnyílnak a Mennyország kapui, hogy angyali és arkangyali seregeim beavatkozhassanak és átalakíthassák az emberiséget bebörtönző okokat.

Ma Köpenyemet különösképpen Ukrajna zászlaja borítja, mindazokért, akik könyörögtek azért a nemzetért, amelyet a kék zsarnoknagymértékben elpusztított. De ne féljetek, gyermekeim, mert a látszólagos pusztulásban újjászületik az élet, és feltámadnak azok a tudatok, amelyek kitartanak és ellenállnak ezen idők viszontagságainak.

Ezért továbbra is úgy tartsátok a rózsafüzért a kezetekben, mint egy erőteljes szövetséget az Ég és a Föld között, hogy a Napba öltözött Asszony továbbra is a kígyó fejére taposhasson, és Mihály Arkangyal az Én szent társaságomban a pokolba küldhesse az összes tisztátalan szellemet, akik a világban kóborolnak, valamint azokat a szellemeket, akik belépnek a bolygóra azokon a bizonytalan kapukon keresztül, amelyek nyitva vannak.

De még egyszer mondom nektek, szeretett gyermekeim, hogy ne féljetek, Én itt vagyok, és Én vagyok a ti Anyátok.

Most eljön az az idő, amikor újjáépítjük azokat a helyeket a világban, amelyek nagymértékben elpusztultak. Ezért Fényem, a Mennyei Királyság Fénye leszáll ezekre a helyekre, hogy újra Istennek szentelje oda azokat, és annak a célnak, amiért kezdetétől fogva léteztek.

Ezért ismét mondom nektek, ne féljetek, itt vagyok, és Én vagyok az Édesanyátok.

Továbbra is helyezzétek Elém a bolygó valódi szükségleteit, mindazt, ami nem talál megoldást vagy kiutat.  De arra kérlek benneteket, hogy hagyjátok a Kezemben a szíveteket és az összes körülményt, hogy Anyátok, az Angyalok és a Mennyek Királynője mindent átalakíthasson és meggyógyíthasson.

Szívetek, akárcsak testvéreitek szíve, továbbra is dolgozzon a békéért; mert a békén keresztül van kiút a lelkek számára, hogy újra egyesüljenek Fiammal, hogy a lelkek felkészüljenek Fiam fogadására, mert közel van Eljövetele; és ez még a legnagyobb bizonytalanság, a világméretű bizonytalanság idején lesz, amikor Fiam meglepő és ismeretlen módon fog visszatérni; és sokan az enyéim közül, szeretett gyermekeim közül, képesek lesznek felismerni Őt.

Aki az Ő Irgalmas Szívével egyesül, az képes lesz megérezni Krisztus eljövetelét, a Megváltó régóta várt Visszatérését a körülmények vagy az összes viszontagság ellenére.

Az életetek előkészítheti Fiam Visszatérését, ha elhatároztátok, hogy teljesen Istennek szentelitek magatokat; először életetek és szívetek átalakításán keresztül, a mindennapi élet apró cselekedeteiben.

Fel fogja használni azokat a pillanatokat, a szeretetnek azokat a kis cselekedeteit, igaz és őszinte cselekedeteket, amelyeket minden lélek adhat Fiamnak, hogy átalakítsa, felszabadítsa és megtisztítsa az emberiség által elkövetett nagyon súlyos bűnöket, különösen az emberiség azon részének a bűneit, amely háborúkat, az éhséget, az üldözést, a rabszolgaságot és még a halált is kihasználja.

Fiam megszámolja az igaz szeretet minden apró cselekedetét, egyenként, hogy kiáraszthassa Isteni Irgalmasságát azokra a helyekre, ahová a Fény nem tud behatolni; mert Ő Isten sajátFénye, az a Fény, amely Önmagát adta értetek, és az a Fény, amely továbbra is önmagát adja értetek egyetlen célért, a ti megváltásotokért.

Ma Én is egyesülök szellemileg az összes lélekkel és szívvel, minden olyan hellyel és térrel, amely megnyitotta az ima csatornáját, hogy ezen a napon Szeplőtelen Szívem diadala egyre valóságosabb és igazabb legyen.

Mindez lehetővé tette, ahogy az elején említettem, hogy megváltozzon a fatimai harmadik titok. Ezért kell továbbra is buzgón és elkötelezetten imádkoznunk. Ez az, amire a Mennyei Atyának minden egyes gyermekétől szüksége van, szüksége van arra, hogy az ima és az egység szellemében legyetek, hogy a gonoszság rettegett erői, amelyeket ellenségem és ellenfelem irányít, a legcsekélyebb hatalommal se rendelkezzenek ahhoz, hogy népeket és nemzeteket igázzanak le, és ahhoz se, hogy sok lelket a gonosz eszközeként használjanak fel.

Folytassátok, hogy a Fény-Rózsafüzérek gyümölcsei növekedjenek, folytassátok, hogy elterjedjenek az egész világon, mert Mennyei Édesanyátok, akárcsak Fia, az egyszerű és alázatos szíveket, a szegény és komoly családokat használja fel, akiknek fő tápláléka a szív imája.

Amikor visszajön a Fiam, mindegyikükért eljön; azokért jön, akik névtelenül imádkoztak, akik életükből órákat töltöttek azzal, hogy az Oltáriszentség előtt voltak, egyetlen cél és küldetés érdekében: hogy a Menny leszálljon a Földre.

Szívem igénybe veszi majd azok hűségét is, akiknek a tudatukban az létezik, hogy nem múlhat el egy nap sem anélkül, hogy ne részesülnének Fiam Eucharisztikus Testéből, hogy nem múlhat el egy pillanat sem anélkül, hogy ne tudnának egy imát felajánlani Teremtőnk Oltárának.

Szeretett gyermekeim, erre a pillanatra készítettelek fel benneteket ezekben az időkben az összes nyilvános Megjelenésen keresztül. Arra készítettelek fel benneteket, hogy a Fény szilárd és megerősített seregévé váljatok, amely jelen van és szétterjed az egész bolygón, és amely szellemileg mindenütt jelen van az ima hatalmas lendülete alatt.

Tudom, hogy ezek az idők arra késztetnek benneteket, mindannyiótokat, hogy a gyakorlati és anyagi szükségletek után rohanjatok, hogy megfeleljetek a munka, a család, a mindennapi problémáitok követelményeinek. De biztosíthatlak benneteket, hogy ha életetekben, minden napotokban jelen van a szív imája, akkor mindenre megoldást fogtok találni.

Istennek szüksége van az emberiség testvéribb összefogására, hogy ki lehessen irtani azt a közömbösséget, amelyet az ellenségem sok tudatban elvetett, azt a közömbösséget, amely a szívet hideggé teszi a büntetlenség és a bolygó pusztulása láttán.

Nektek azonban kötelességetek válaszolni hívásomra az Én Jelenlétemben, mert tudom, hogy tudatosabbak és éberebbek vagytok, és ajelenések elmúlt tizenhárom éve nem volt hiábavaló.

Most, ezen a közelgő Nagyahéten arra hívlak el benneteket, hogy új lépéseket tegyetek; ugyanígy arra is, hogy felelősséggel és szeretettel vállaljátok azokat a lelki, belső és anyagi feladatokat, amelyeket Isten rátok bíz az emberiség következő ciklusában.

Ezért Szeretett Fiam el fog jönni a Nagyhéten, hogy véglegesen elkérje tőletek azokat a tálentumokat, amelyeket Ő adott nektek; és bár lehet, hogy nem ismeritek ennek a mélységét, de a Vele való kapcsolat egyszerű ténye által felismeritek magatokban azt a tehetséget, amelyet Ő adott nektek, olyan tehetséget, amelyre szükségetek van ahhoz, hogy előrkészítsétek a Visszatérését.

Szívem csendjében hallom azok hangját, akik kiáltanak, és azokét, akik Fiammal együtt növekednek az apostolkodás és a megváltás útján.

Gyermekeim, az, hogy eljutottatok idáig, azt jelenti, hogy beteljesíthetitek és megvalósíthatjátok személyes küldetéseteket, és teljesebben megismerhetitek a Magasságos iránti elkötelezettségeteket. Egy olyan elkötelezettséget, amelyet sokan, akik ma nincsenek itt, nem értettek meg, nem értékeltek, nem szerettek és nem becsültek, mert nem ismerték fel, hogy a Szent Szívünk iránti elkötelezettség megváltoztathatatlan.

Most, hogy ezt hallottátok, Anyátokként elvárom, hogy megfeleljetek Fiamnak. Ő nemfog könyörögni nektek semmiért, nem fog kérni tőletek semmit. Amikor érezni fogjátok az Ő csendjét, akkor az ima által rá fogtok jönni, hogy Ő már régóta gondol valamire számotokra.

Hagyjátok, hogy életeteket Isten Keze írja, és soha többé sem a saját akaratotok; mert az ellenségem az önakaratban lakozik, az önakaratot használja fel, az önakarattal által zavar össze és az önakarat által torzítja el Krisztus nyájait.

Mi irtja ki az önakaratot?

Az engedelmesség törvénye, amely az alázat szent szellemén alapul.

Fiam arra kért, hogy mindezt elmondjam nektek, nemcsak azért, hogy Szeplőtelen Szívem diadalát ünnepeljem mindazokon keresztül, akik ma felajánlották, hogy szívvel és lélekkel megszentelik magukat, hanem azért is mondtam el nektek mindezt, mint jó Anya, hogy felkészüljetek arra, ami a Nagyhét után következik, az elkövetkező hónapokban, amikor életeteknek szilárdnak, elkötelezettnek és megerősödöttnek kell lennie a Krisztus iránti szeretet elkötelezettségben.

Ma Szeplőtelen Szívem örül annak, hogy lehetőségem van arra, hogy ebben a Házban lehessek, amely minden alkalommal, amikor hívlak benneteket, kitárja karjait, hogy befogadjon Engem. De, gyermekeim, még akkor is, ha ismét elzarándokolok majd a világ más helyeire, ahol a poklok laknak, és ahol a lelkeknek sürgős szükségük van szabadulásra ésvezeklésre, nem lesz hiány áldott alkalmakból, hogy Figueira Nagyasszonya ismét itt lehessen.

Gyermekeim, mielőtt visszavonulnék Szívem mély emlékezetébe, ahol mindannyiótokat, minden egyes törekvéseteket, problémátokat, sivatagotokat és próbatételeteket őrzöm, szeretném bejelenteni Figueira Közösségének, hogy holnap, szombaton, a dombon várlak benneteket, hogy fogadjatok Engem, mert ez lesz az utolsó lehetőség ebben a ciklusban, hogy mielőtt Anyátok visszatér Európába, egy nagyon kicsi kulcsot hagyhatok a szívetekben, amely a legfontosabb pillanatban kinyithatja a megfelelő ajtót, amennyiben összhangban vagytok Szívemmel.

Azt akarom, hogy zarándokoljatok el a Dombra mindazokért, akik nem tudtak elzarándokolni a Mária-Központokba; mert holnap ennek a Szent Közösségnek vissza kell térnie, hogy újra az Én Szívemnek szentelje oda magát.

Örömmel és anyasággal várok rátok, igent mondtok-e?
 

A jelenlévők ezt mondják: "Igen!


Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Mosolyog, de sír is.
 

Mert azoknak a szeretete az, akik Énszerintem és Fiam szerint élnek, amely lehetővé teszi számunkra Isten előtt, hogy visszatérjünk ide, hogy elvigyük a Béke Üzenetét a világnak.

Ma különleges módon áldom meg azokat a szent képeket, amelyeket zarándokgyermekeimajánlottak fel; különösen egy zarándokfiú, aki abszolút hittel bízott Szeretetem csodáiban, aminek megélésére Én is meghívlak benneteket; hogy abszolút hittel bízzatok az Istenanya Kegyelmében és csodáiban.

Fiam még egy utolsó dolgot kért tőlem, azt, hogy tudatosan készüljetek fel erre a közelgő Nagyhétre, és megértsétek az elkötelezettség fontosságát ezekben az időkben, ami már nem átmeneti, hanem örökkévaló. Ebből a célból azt akarom, hogy ajándékozzatok meg Engem a dalaitokkal, különösen azzal a dallal, amely semmivé tesz benneteket: "Tégy engem semmivé".

Ezt kell buzgón kérnetek ebben a Nagyböjtben és a Fiammal való találkozások előestéjén az elkövetkező Nagyhéten, hogy szívetek kiürüljön Isten teljességében, és mint az új borosüvegek, megteljen a mi legszeretettebb Urunk, Jézus Krisztus Vigasztaló Lelkével.

Legyen ez a Fény, amelyet ma felajánlotok Nekem, a béke megteremtésének jelképe az egész világon, és különösen Oroszországban és Ukrajnában.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra és a felszólításomra.[

Megáldalak benneteket Isten Békéjének szellemében.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ezzel a dallammal térek vissza a Mennybe: "Tégy engem semmivé".

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Örömmel térek vissza szeretett Figueirámra, hogy újra találkozzak kedvenc fiaimmal és hogy bejelentsem nekik, hogy az Örökkévaló Atya megadta nekem azt a Kegyelmet, hogy március 25-én elhozzam Üzenetét a Mennyből; abban a pillanatban, amikor Jézus, Mária és Szent József Szent Szíve befejezi Krisztus valamennyi követőjének fontos belső és szellemi felkészülését a Nagyhétre.

Szeretném elmondani nektek, hogy ez lesz az egyetlen esélyem arra, hogy március 25-én közöttetek lehessek olyan Anyaként, Aki örül a Dél-Amerikai gyermekeivel való találkozásnak.

Ezután az Isteni Hírnökök továbbmennek, az északi féltekére, hogy megnyissák az utat a fontos humanitárius ciklus előtt Afrikában, a Közel-Keleten, Kelet-Európában és másutt is, ahol az Isteni Hierarchiának lehetősége lesz beavatkozni és segíteni.

A következő Nagyhét után megnyílik az idők végéhez vezető ajtó. Ez azt jelenti, hogy kinyílik az ajtó, hogy az eltökéltek Fiammal együtt átkelhessenek rajta, és így megkezdhessék az Ő várható Visszatérésének előkészületeit.

Mindaz, ami Aurorán történt az idők során, akárcsak Figueirán, tudatosan felkészítette őket arra, hogy a szellemileg felnőtté válás révén vállalják a bolygó megváltásának eme fontos ciklusát.

Én, mint mindenkinek Anyja, imádkozom és imádkozni fogok értetek, kedvenc gyermekeim; hogy Fiam oldalán szilárdan és megerősödve járjatok a Szeretetben, mert a világnak szüksége van irgalmas lelkekre és önzetlen szívekre, amelyek Mihály Arkangyallal együtt képesek feloldani a gonoszt, hogy Isten szeretete újra megszülethessen minden szívben.

Eljött az apostolkodás ideje, eljött a belső növekedés ideje.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA, MÁRIA GYERMEKEINEK 8. ÉVENKÉNTI GYŰLÉSE ALKALMÁBÓL

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Imádkozzunk!
 

Adonai,
Irgalom, Irgalom, Irgalom,
Megváltás, Megváltás, Megváltás
ezen a bolygón.
Ámen.
(hatszor)
 

Bár úgy tűnik, hogy a sötétség bebörtönzi a bolygó tudatát és minden lehetséges lelket, azt mondom nektek: "Ne féljetek, mert Szeplőtelen Szívem győzni fog."

Annak ellenére, hogy sok háború tör ki a világon, és a lelkek különböző nemzetekbe vándorolnak, azt mondom nektek: "Ne féljetek, mert Szeplőtelen Szívem győzni fog."

Bár közeledik a sötétség három napja, és a legtöbb gyermekem elmezavarral küszködik, azt mondom nektek: "Ne féljetek, mert Szeplőtelen Szívem győzni fog."

Bár a világ különböző részein található városokban sok tudat lát kísérteteket sétálni, én azt mondom nektek: "Ne féljetek, mert Szeplőtelen Szívem győzni fog."

Bár gyermekeim többsége kétségbeesésben, gyötrelemben és lelki vakságban szenved, különösen azok, akik a nemzeteket vezetik és az egész társadalmat leigázzák; azt mondom nektek:

"Ne féljetek, mert Szeplőtelen Szívem győzni fog."

Bár a szenvedés nagyobbnak tűnik a szeretetnél, bár a fájdalom nagyobb, mint a gyógyulás, bár a hazugság nagyobbnak tűnik az igazságnál, és bár a büntetlenség erősebb a testvériségnél; azt mondom nektek, gyermekeim: "Ne féljetek, mert Szeplőtelen Szívem győzni fog."

És bár az e világon élő lelkek, vagyis az összes ember látja, hogy szörnyű dolgok történnek, hogy sok bizonytalan ajtó nyílik meg, és hogy a lelkek továbbra is alá vannak vetve e világ igazságtalanságának és hazugságának; azt mondom nektek, gyermekeim: "Ne féljetek, mert Szeplőtelen Szívem győzni fog."

Ígéretem továbbra is érvényes és lehetséges.

Fiam után jövök, hogy helyreállítsam a Szellemi és Mennyei Királyságot a bolygón. Ezért, gyermekeim: "Ne féljetek, mert Szeplőtelen Szívem győzni fog."

Ez Mária összes Gyermekének órája. Ez Krisztus minden apostola konfirmációjának órája.

Ki fogja a Mennyei Anyával együtt a Béke zászlaját tartani?

Ki nem engedi, hogy szíve kihűljön e bolygó közömbössége miatt?

Ez Mária összes gyermeke végső elköteleződésének ideje, mert a felkészülés ideje elmúlt. Már nem vagytok az Én gyermekeim, most már érett, felnőtt szolgálók vagytok.

Most a béke nagyköveteinek és az univerzum polgárainak kell lennetek, hogy az Isteni Tulajdonságok leszálljanak a Földre, és a világ több millió lelke a háborúk és konfliktusok miatt ne felejtse el, hogy Isten Szeretet, Igazság és Igazságosság, és hogy Isten Szeretetének lényegét senki és semmi esemény sem fogja kitörölni a szívekből, bár úgy tűnik, hogy a szenvedés, a konfliktusok és a vándorlások kitörlik a szívekből az Igazságot, magát az Élő Istent.

Ezért mondom nektek, gyermekeim: "Ne féljetek, mert Szeplőtelen Szívem győzni fog."

Itt az ideje, hogy Mária Gyermekei valóban olyan tudatokká váljanak, akik elszántan szolgálják a Tervet, akik megengedik, hogy minden gyermekem felsőbbrendű szelleme leszálljon, és hogy saját egyetemes eredetük révén megnyilvánuljanak a Földön, az ima Harcos Szellemei, az ima Tükrei, az ima Szemlélődői, az ima Őrei, a Terv Felügyelői, az Istenszeretet gyógyítói és az Egyetemes Király Uralkodói.

Helyezzétek jó irányba a tudatotodat, ne engedjétek, hogy a felszínes és a vízszintes  beborítson. Ne engedjétek, hogy a Fénnyel ellentétes erők továbbra is leigázzanak minden tudatot téves információkkal és hazugságokkal.

Állítsátok a tudatotokat függőleges irányba, és lássátok meg e világ hegyeinek tetején a Megváltó győztes és fényes Keresztjét, amely többé nem a szenvedés Keresztje lesz, hanem az Irgalmasság, az Igazságosság és a Szeretet Keresztje, amelyet időről időre felajánlanak nektek, hogy a kereszt győzelme által, életetek során tudatotok Isten felé emelkedjen, és mindazokban, akik tagadják az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, meghonosodjon a Szellemi Igazságszolgáltatás és az együttérzés, amely lehetővé teszi ezt azok részére is, akik a pokol tüzére ítélték magukat. Azokról beszélek, akik a nemzeteket és az összes alattvalójukat vezetik,  kapjanak lehetőséget arra, hogy Fiam, a Megváltó és a Feltámadt Krisztus által mindnyájan megválthatók legyenek, mert ez az igazi Szeretet: szeretni az ellenséget, és nem elpusztítani.

Bár az ellenség anyagilag, észbelileg vagy szellemileg pusztít, arra hívlak benneteket, szeretett imádkozó seregem, arra hívlak benneteket, Mária szeretett Gyermekei, hogy ebben az időben legyetek Isten Tervének igazi stratégái, hogy ne harcoljatok fegyverrel, hogy ne sértsetek meg szavakkal senkit, hogy ne vonzzátok a gondolkodás által azt, ami negatív, hanem legyetek olyanok, mint Fiam, Krisztus, aki a Kálvária-hegy tetején megváltotta az egész világot, lelke kilehelésének pillanatáig.

Ezért, szeretett gyermekeim, ideje megváltoztatni ennek a világnak a frekvenciáját, és megengedni, hogy az ima, a szolgálat, a párbeszéd, az együttérzés és a megértés oszlopai által nyíljanak meg a Mennyország Kapui, hogy a jóvátétel, a gyógyítás és a megváltás kegyelme leszálljon a leginkább rászoruló lelkekre ebben az időben, és így záruljanak be a felszín poklai, ahol nagy negatív tudatok dolgoznak a tudatok és lelkek összezavarásáért.

De ebben a szellemi stratégiában, amelynek gyakorlására hívlak benneteket az imán, az imádaton, az áldozáson és a szolgálaton keresztül, ne hívjátok ki és ne kísértsétek az ellenséget. A csend stratégiája lesz a pajzsotok, az ima stratégiája a kardotok, amely elvágja a gonosz bilincseit és feloldja a poklokat, ahol sok lélek lakik anélkül, hogy megtalálná a Fényt és a Szeretetet.

Nos, értitek a mostani idők stratégiáját?

Mert a gonosz feloldódik a maga gonoszsága által. Ne feledjétek, hogy Fiam a Szeretet, Ő az Igazság és Ő az Életetek, és hogy az Ő szeretete az, ami bezárja az ajtókat a gonosz előtt.

Döntsétek el, Mária Gyermekei, hogy ne csak a végidők apostolai legyetek, hogy ne csak elérhetőek legyetek, ne csak eltökélt és meghatározott legyen a tudatotok, hanem Krisztus Fényének szikráiként is ajánljátok fel magatokat, Fiam és Anyai és Szeplőtelen Szívem számára, mint Megváltó Szeretetének kódjai, az Égi Anya tükrei, amelyek azért ragyoghatnak e bolygó felszínén, hogy legyőzzék, hogy kiirtsák és kivonják az emberi tudatból a káoszt.

Ahogy tegnap mondtam, nem akarok figyelmeztetés vagy félelem üzenetével jönni. A Mennyei Világegyetemen keresztül elhozom nektek az igazságot és a valóságot, hogy többé ne legyen összezavarodva a szemetek, nehogy elterelje a figyelmeteket a világ káosza és a téveszmék.

A jótékony és az áldozatkész lelkeken keresztül, az önfeláldozó lelkeken keresztül, akik Krisztus Szeretetének a felvállalói, Isten Szeretete, Igazságossága és Jósága még egyszer győzni fog. Ez lesz a nagy és győztes megigazulás a világ összes bűne és tévedése miatt, még az összes háború, kárhoztatás, szentségtörés és közömbösség előtt is, mert a lelkek megigazulásként fognak szolgálni Isten előtt, a lelkek, Mária Gyermekei, akiknek mától fogva el kell dönteniük, hogy az életük már nem a sajátjuk, hanem Istené, a Teremtőé.

Ily módon megnyitjátok a megfelelő ajtót Isten Akaratának átéléséhez. Higyjétek el, hogy ez így van. Higgyjétek el és érezzétek ebben a pillanatban ugyanazt a belső és szellemi helyzetet, amelyet Mennyei Anyátok, Szűz Mária, Gábriel arkangyallal együtt élt át.

Talán azt hiszitek, hogy kételkedtem Isten Hívásában, amikor megkaptam ezt a Mennyből való Hívást?

Ugyanaz előtt a belső pillanat előtt álltok. A nagy lehetőség előtt álltok, sok elveszett gyermek nevében, hogy befogadjátok Isten Hívását, hogy szeressétek a keresztet, hogy az még győzedelmesebb és megváltóbb legyen.

Ma a világegyetem egy olyan helyéről jövök, ebben a naprendszerben, ahol az Égi Tükrök ismét a világ békéjéért dolgoznak, csendben és észrevétlenül.

Emiatt meghívok minden imádkozó lelket, minden tükröző szívet ezen a Számomra nagyon különleges napon, ahol Mária sok gyermekének lehetősége nyílik megújítani belső fogadalmát, és megtenni egy határozott és igaz lépést, hogy az imádkozó szívek tartsák meg szorosan az egységet az Istenanya Mennyei Tükreivel; mert tudjátok meg, hogy az emberiségnek szüksége van rá, szüksége van arra a békére, amelyet bojkottáltak, a feltételekhez kötött reményre, arra a szeretetre, amelyet elnyomtak és eltemettek, arra a testvériségre, amelyet a gonoszság, az istentelenség és a háborúk feloszlattak.

Az Istenanya Mennyei Tükrei ma az imádkozó szívekben tükröződnek, akik Isten trónjaihoz emelik szavaikat, hogy Irgalmasságért és Megváltásért könyörögjenek.

Örüljenek azok, akik eddig kitartottak az úton.

Elmélkedjenek azok, akik nem követték Krisztus nyomdokait.

Az összes gyermekem imádkozzon azokért, akik különböző helyzetek és körülmények miatt letértek a Szeretet útjáról.

Azt akarom, hogy Mária minden Gyermeke ma, a világ zord valósága, a legártatlanabb és legártalmatlanabb lelkek fájdalma és szenvedése előtt, hogy gyermekeim, Mária gyermekei ne csak úgy érezzétek, hogy Mennyei Palástom beburkol titeket, hogy szívetekben ragyog a Testvériség Csillaga, hanem azok nevében, akik nem tudnak elérni Engem, konfliktusok és háborúk miatt, kétségbeesés és gyötrelem miatt, az élet sivatagainak sötétsége és abszolút üressége miatt, azt akarom, hogy Mária Gyermekei mindegyikük nevében hajtsa a fejét  a Mellemre, hogy Fényemmel és Szeretetemmel átölelhessem őket.

Ebben a pillanatban érezzétek a szívetek csendjében az Isteni Anya Szívének dobbanását, egy olyan Szívét, amely szeret titeket, egy olyan Szívét, amely elfogad titeket, egy olyan Szívét, amely átölel benneteket, egy olyan Szívét, amely megfürdet Isten szeretetében, egy olyan Szívét, amely megvilágítja minden lépéseteket.

Érezzétek egy pillanatra az Istenanya Szívét, egy olyan Szívet, amely a világért szenved, amikor a lelkek eltávolodnak Istentől, amikor a lelkek eltávolodnak az Isteni Irgalmasság Atyjától.

Most öleljetek át Engem, tegyétek a kezeteket a derekamra, az Istenanya arany övére, és tegyétek a  fületeket a mellemre, a Teremtés Fényének Női Központjára, amely őrzi és védi az egész világegyetemet és az életet.

Ebben a Velem való szövetségben belsőleg újítsátok meg fogadalmatokat a Teremtő Atyával.

Köszönöm, hogy meghallgattatok, és azt is köszönöm, hogy van bátorságotok kitartani, hogy Krisztus Visszajövetele győzedelmeskedjen az egész világon.
 

Fray Elías del Sagrado Corazón de Jesús:

Imádkozzunk.Még mindig az Istenanya mellére hajtva fejeteket, imádkozzunk Vele egységben és bizalomban, testvériségben és szeretetben.
 

Uram, teljesedjék be az Új Faj eljövetele,
hogy az emberiség kifejezhesse archetípusát, legyen élő a szó, és építse fel Templomodat,
Terjedjen ki bennünk Titkod
és táruljon fel a világ előtt az igazi létezés,
hogy összegyűlhessünk a Nevedben
és dicsőíthessük a tökéletes egységet.
Ámen.
(háromszor)
 

Hálát adunk, Isteni Anya, mindazért, amit adsz nekünk!

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Mint ez az eső, amely ma áldott Fatimámra esik, úgy ma az Ég Királynőjének Angyalai kiáltanak az Ukrajnában élő összes megkorbácsolt, megsebesült és üldözött gyermekemért.

Hogy ne dúljanak többé háborúk hátborzongató érdekek miatt, arra kérlek benneteket, hogy ne hagyjátok abba a mindennapi imádkozást, mert a legrosszabb még hátravan.

Annak érdekében, hogy ez a pillanat a lehető legkönnyebb legyen, azért is jövök, hogy elmondjam, hogy emlékezzetek mindazokra, akik a világ más konfliktusaiban élnek, bármennyire is irányul a nemzetek figyelme Ukrajna szenvedő és rettegett valóságára. Azoknak, akiknek a komunikáció a feldatuk, és még inkább a büntetlenül dolgozók ezeken az eszközökön keresztül eltávolították a színpadról azokat, akik szintén szenvednek, hogy többé ne hallathassák a fájdalom és a szenvedés hangját.

Emiatt, gyermekeim, Mária Gyermekeinek a most következő éves találkozóján, távolról, de nagyon közel Hozzám, arra hívlak benneteket, hogy Krisztus imádkozó apostolaiként szenteljétek fel magatokat, hogy papi és isteni szolgálatotok beavatkozzon a bolygó eme rideg valóságába, és még inkább, hogy az emberiség többi része ne feledkezzen meg azokról, akiket már elvetettek és kizsákmányoltak, anélkül, hogy bármilyen értéket adnának nekik, és anélkül, hogy a lelki méltóságukat tiszteletben tartanák.

Amíg a bevezetett büntetlenség továbbra is hevesen cselekszik a világban, a kiegyensúlyozatlan zsarnokok révén, az emberiség számos háborúval nézhet szembe a világon, és a felháborodott társadalmat, vagyis gyermekeimet a mai időkig soha nem látott cselekedetekre késztetnék.

Nos, megérted az Úr Angyalainak kiáltását?

Imádkozzatok, ajánljatok fel igazi áldozatokat, különösen a szeretetből hozott áldozatokat, és így a mérleg kiegyensúlyozott és igazságos lesz.

Eközben mozdítsátok elő a békét, a párbeszédet és az együttérzést. Ne legyetek többé stigmák a bolygó tudatában, legyetek Krisztus Irgalmának gyermekei.

Hálás vagyok nektek, és most arra kérlek benneteket, hogy a múlt szombaton, március 5-én elhangzott imán keresztül készítsetek új Novenát, amely az „Ima a világ büntetlensége ellen”.

Imádkozzatok szellemi meggyőződéssel.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

 

Szűz Mária, a Béke Rózsája heti üzenete, amelyet Spanyolországban, Katalónia megyében, Sant Estevén, Monserratban adott át Elías del Sagrado Corazón de Jesús látnok szerzetes számára

Imádság, hogy legyen vége a világban a büntetlenségnek

Uram,
soha többé sem emeljem fel a hangomat
a testvérem ellen.

Uram,
soha többé sem álljon ellen egyik nemzet a másiknak.

Uram,
soha többé sem emeljék fel a fegyvereket,
és ne veszírsék el a tudatok az életüket.

Mennyek Ura!
Irgalmazz nekünk igazságtalanságaink és hibáink miatt!

Kegyelem Ura!
Szálljon le a Fényed
erre a rettenetes sötétségre!

Uram,
ne merüljön fel több konfliktus.

Uram,
Soha többé se veszítsék el
a legkiszolgáltatottabb családok a lakóhelyüket.

Uram,
Soha többé se robbanjanak fel többé a bombák.

Uram,
senki sem legyen képes arra,
hogy megölje felebarátját.

Ó, Béke Királya!
Szent Mennyei Világegyetemed
éljen és legyen jelen ebben a világban!

Uram,
ne áradjanak többé a könnyek 
és az ártatlanok vére.

Uram,
Ne létezzen többé a gyűlölet,
a bosszú és a büntetlenség.

Uram,
gyógyíts ki minket a nemtörődömségből!

Uram,
gyógyíts ki minket a mulasztásból és az előítéletekből!

Uram,
gyógyíts ki minket minden gonoszságból!
Legyen tiszta a szívünk!
Szolgáljuk a jótékonyságot és a jót!
Bennünk való Jelenléted zárja be az ajtókat a gonosz előtt!

Uram,
tégy minket Fiad Visszatérésének részesévé
 hogy reménnyel és hittel várjuk azt!

Legdrágább Fiadnak az összes Megváltása által szerzett érdeméért,
és Mária Szeplőtelen Szívének
örökös imája által
láthassuk meg a békés, a tiszteletteljes, a toleráns
és a testvéri emberiség megjelenését!

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Nagyon drága gyermekeim!

Akárcsak 100 évvel ezelőtt, ma is ismét Szívemhez gyűjtelek benneteket, hogy minden eddiginél jobban kérjem, hogy imádkozzatok a békéért.

Emiatt Mennyei Anyátok a Mennyből jön, látva, hogy újjáéledt a kelet-európai testvérek között az invázió, a gyűlölet, a pusztítás és a háború.

Sürgősen és könyörögve arra kérlek benneteket, egyesüljetek egy hangon és egy szívvel, felajánlva Szeplőtelen Szívemnek a február 28-án kezdődő rendkívüli kilencedet a kelet-európai Békéért és a háború végéért.

Ismét rohamosan terjed Európában a büntetlenség mérge, a leghátrányosabb helyzetűek pedig kivándorolni kényszerülnek.

A világ azt hiszi, hogy tud a fegyverek irányításáról és erejéről.

A Fatima óta eltelt 100 év után a Béke Királynője sír amiatt a csapás miatt, amelyet a Teremtőnek és a legelnyomottabb családoknak okoznak.

Kérlek benneteket, hogy csatlakozzatok Hozzám az imában, mert a kék zsarnok istentelenséget és büntetést akar kiszabni azokra, akik nem adják meg magukat sötét terveinek.

Gyermekek, sajnos közeledünk a várva-várt véghez, ekkor jön a világra a legnagyobb és legismeretlenebb fájdalom.

Imádkozzatok buzgón, és igaz elkötelezettséggel legyetek Velem ebben a kegyetlen szellemi csatában, ahol Égi Anyátok összezúzza a kígyó bolond és gonosz fejét.

Mostantól fogva hálás vagyok nektek.

Áld titeket ebben a döntő pillanatban

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZEZNETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A papi szellemi erő olyan, mint egy tükör, amely koncentrálja és vonzza az isteni energiát.

Az ellenségem mindig el akarja pusztítani ezt az ismeretlen szellemi erőt, amely az Isten Forrásából származik.

Emiatt pap fiaim belső, szintén ismeretlen nyomás alá kerülnek, amely által ellenségem olyan bizonytalan valóságot vetít és tükröz, amely sok esetben képes összezavarni és eltéríteni Krisztus papjainak törekvéseit.

Kedvenc fiaim, a papok ebben az időben nem hagyhatják magukat vonszolni vagy befolyásolni a nem rájuk tartozó ostromoktól, mert azok csak kövek az úton, amik újra és újra elesésre próbálják őket kényszeríteni.

De Fiam, aki mélyen szeret titeket, megadta nektek a szellemi feltámadás erejét, annak a lehetőségét, hogy annyiszor felállhattok, ahányszor szükséges.

A világ papjainak szellemi és belső küldetését testi szemmel nem lehet értékelni, csak azok a lelkek szemlélhetik, akik képesek buzgón imádkozni kedvenc gyermekeimért; hogy minden új bukáskor egyetlen cél érdekében emelkedjenek fel a földről, Isten népéért, aki rájuk vár, és aki a papokon keresztül arra törekszik, hogy lássa Krisztus apostolait.

Arra kérek minden papot, hogy ne hagyják, hogy megtévessze őket az, ami nem tartozik rájuk, legyenek bátrak, és mindig emlékezzenek arra, hogy a szentségek ereje által olyan szükségesnek és alapvetőnek találják a szolgálatot, hogy megválthassák magukat.

Imádkozzunk minden nap a papokért. Végtelenül hálás leszek érte.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A Béke Tükreként jövök a világba, hogy gyermekeim emlékezhessenek arra, hogy a Béke létezik, de a Béke sok szívben feloldódott ezekben az időkben.

Emiatt úgy jövök, mint a Béke Tükre, és Jelenlétemmel együtt hozom  a Mennyei Világegyetemet, annak minden eszközével és tulajdonságával együtt, Isten angyalaival együtt, akik a Jerarchiát tükrözik a felsőbbrendű Világegyetemben.

Remélem, hogy Szívem Kapuján keresztül mindannyian bejuttok majd Békémbe, mert minnél többen mentek be Békémbe Szívem Kapuján keresztül, annál több szituációra lesz megoldás, és a düh, a balsors nem szabadul el az elnyomott szívekben.

Most kinyújtom felétek Karomat, hogy megfogjátok a Kezemet, és mint kisgyermekek, akik megtanulják megtenni az evolúció lépéseit a Mennyei Anya segítsége által, lépjetek be a Béke Világegyetemébe. Higgyétek el, hogy a Béke az élethelyzeteken, a kihívásokon, a tanuláson vagy a megpróbáltatásokon túl is létezik.

Szeretett gyermekeim, Én vagyok a béke tükre, és ha Szívemben vagytok, akkor Isten Békéjében, Krisztus Békéjében lesztek, mindannak ellenére, ami ebben az időben megjelenik vagy megnyilvánul, mert az Én törekvésem ezen a napon az, hogy meggyógyítsalak benneteket Békém által.

A Béke hiánya megbetegíti a testet és a lelket, megőrjíti az elmét és megzavarja a szívet. Ezért a Béke hiánya konfliktusba, diszharmóniába, a hit hiányába viszi a lelkeket és a világot.

De Én, Aki az Anyátok vagyok, az az Anya, Aki elfogadott benneteket a Kereszt miatt, a feltétel nélküli és örökkévaló Anya, az az Anya, Aki feltételek és szabályok nélkül szeret és vigasztal, azt akarom, hogy menjetek be Békességem Világegyetemébe; mert így mindannyian megértitek, gyermekeim, hogy mi történik veletek ebben az időben, min mentek keresztül ebben az időben, mivel néztek szembe ebben az időben.

Menjünk együtt ebben a szellemi gyakorlatban az Isten Békéjével való találkozás felé a Mennyei Világegyetemben, ahol Mennyei Tükrei sugároznak, a Teremtés felé és a világegyetemben jelenlévő összes életforma felé, a Béke regeneráló és gyógyító tulajdonságai felé.

Kicsinyeim, fejlődő gyermekeim, itt az ideje, hogy felnőjetek és megerősödjetek. Itt az ideje, hogy a szellemetek éretté váljon, és tudatosuljon bennetek, hogy Isten harcosai vagytok, feltétel nélküli szolgák, fáradhatatlan apostolok, akikmegértik Fiam Akaratát, amely az Atya Akarata.

Ezért közeledjetek a Béke Mennyei Tükreihez és a Teremtő Világegyetem és Isten összes Angyala előtt lépjünk be a Béke tükreinek a tudatába, amelyek a Kék Fény szent kivetítődései, amelyek a belső világot tisztítják, megerőítik a lelkeket, felgyújtják a szívekben a hit élő lángját.

Szemléljétek Anyátok Szívén keresztül a Béke Tükreit, hogy rajtatok keresztül, akik az Atya eszközei vagytok, a Béke tükröződjön a világban, és megszilárduljon a lelkekben, amelyek elvesztették azt.

A Béke Tükreiben van egy titok, amelyet ma felfedek előttetek: amikor Isten a Teremtésen gondolkodott, az abszolút ürességben és a világegyetem mély csendjében, tudjátok, hogy mi jutott a Teremtő Eszébe?

Hogy a hozzá hasonló teremtményekben, amelyeket teremtene, létezzen a Békének egy sejtje minden egyes lény esszenciának a közepében.

Ezért mindazt, amit az idők során átéltetek, sőt mi több, a különböző civilizációkban, olyan situációk voltak, amelyek során elvesztettétek a Békét.

Mindabban, amit átéltek ebben a pillanatban, különböző információk és szituációk vesznek körül benneteket és átitatnak benneteket. Ennek a modernségnek minden stimuláns ereje a szellemi világtól való elszakadáshoz vezet, az a céljuk, hogy elveszítsétek a Békét, és ne legyetek kapcsolatban Istennel, a Forrásával, hogy a testetek lebetegedjen, a szellemetek elnyomás alákerüljön, mert nincs Békétek.

Egyetlen eszköz létezik, egyetlen közös eszköz mindenki számára, amely elvezet a Béke helyreállításához. És a Béke visszaszerzésével, annak ellenére, amit továbbra is megéltek vagy tapasztaltok, nem veszítitek el szellemi erőtöket, bátorságotokat, merészségeteket, felbuzdulásotokat Isten szolgálatára és az önfeláldozásra. Ez az eszköz a szív imája.

Emiatt ebben az időben, ahhoz, hogy ti és testvéreitek visszanyerjék a Békét, még inkább egyesítenetek kell igéteket Isten Teremtő Igéjével; hogy ebben a belső összeolvadásban és ebben a kimeríthetetlen egységben a Béke Forrása felé legyen vezetésetek, és mindaz, ami ebben az időben történik, és ami az elkövetkező időkben történik, ne fosszon meg benneteket a Békétől, hanem inkább a Béke hordozói legyetek, Krisztus békéjének eszközei, amelyek tudatosan és egységben előkészítik az Ő Visszatérését.

Szüksége van Isten Anyja békéjének tükreire. Ki ajánlja fel magát? Ki jelentkezik, hogy az Isteni Anya tükre legyen, hogy a Föld felé vonzza azokat a Tulajdonságokat, amelyeket áthágtak, megváltoztattak és amelyek sok tudatban feloldódtak?

Az imán keresztül továbbra is egyesítenetek kell a Mennyet és a Földet, a lelketeket Istennel, a bolygót az Isteni Forrással. Nincs más kiút. Mindenki, aki a szív imáját gyakorolja, Békében él, és megtanulja hordozni a keresztjét, függetlenül attól, hogy mi történik, vagy hogy milyen súlyos a kereszt.

Most fordítsátok befelé a tekinteteket, helyezzétek lelketeket a Béke Tükre elé. És mindannyian együtt, Velem egyesülve, ebben a pillanatban helyreállítjuk a Mennyei Atya Békéjét a belső világokban és a belső világoktól kezdve az egész bolygón, hogy a tudatok és a lelkek megkönnyebbüljenek, visszanyerjék az Atyába vetett hitüket és a bizalmukat, és gyógyuljon meg és újuljon meg minden. Ennek érdekében a „Béke” szót a felemelkedés szent mantrájaként énekeljük, és így beindítjuk a Mennyei Világegyetem Béke Tükrét.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Leszáll a Béke Tükreinek Fénye, és átfogja a világ összes tudatát, és eléri az összes e bolygón élő szívet.

Lélegezzünk be!
 

Emlékezzetek arra, hogy Én vagyok a Béke Királynője, és mindig kereshetitek a Békét Általam, tudva, hogy mindenek előtt Isten szeret és megáld titeket Örökkévaló Szeretete által.

Szívem összegyűjti az összes szándékot, amelyet leraktunk az imádkozó szívek által a Velem való újraegyesülés ezen a napján. Azt kértem, hogy a Flor de Lys közösségen keresztül helyezzetek ma egy kosarat Oltárom lábánál, amely a szándékokat tartalmazza, és őszinte és becsületes felajánlást az egész emberiség és mindazok nevében, akik Felülről választ szeretnének kapni.

Ma ezt a kosarat, amely a lábamnál van, nem csak úgy fogjuk kezelni, ahogyan Isten gondolja és ahogy az Atya elhatározza, hanem ezekre a szándékokra minden gyermekemnek szólótanításként is válaszolunk.

Ezen a példán keresztül arra kérlek benneteket, hogy erősítsétek meg hiteteket az imában, hogy kéréseitek és szándékaitok helyes módon emelkedjenek az Atyához, és mindenekelőtt mindig a közjót és mindenki szükségét keressétek, hogy mindenki megkapja azt a Kegyelmet, amelyre szüksége van.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

A Flor de Lys közösség egyik testvérének első szándéka:

"Alázat, add meg a világnak az ébredés Kegyelmét, hogy megismerjék és megérezzék Szeretetedet."

A Szűzanya azt válaszolja, hogy ezen a napon dolgozott mindazokkal, akik hallották ezt az Üzenetet.
 

"Maria, ismertesd meg ezzel az emberiséggel az Igazi Szeretetet!"

Az igaz Szeretetet – így szól Anyánk – önfeláldozásunkban, mások és Isten Tervének fáradhatatlan szolgálatában találjuk meg.
 

"A világ összes gyermeke szenvedésének az enyhítésére, és azokért, akik a nemzeteket vezetik."

Ez Fiam fő célja – így szólt Isten Anyja: hogy azok, akik a nemzeteket vezetik és a népeket kormányozzák, tisztában legyenek a testvériséggel és az egyenlőséggel, legyen lehetőségük és kegyelmük arra, hogy amikor Fiam visszatér, megtudhassák, hogy hogyan kormányozzák saját magukat.
 

"Kifejezni az Akaratot és az Igazságot, amely felülről száll alá és bennünk lakozik, és amely a Forrással egyesülve a Felsőbb Valóság kifejeződése.”

Őszinte szándék volt – mondta az Isteni Anya.
 

"Anyám, szabadítsa meg Szereteted a lelkeket a mélységek legsötétebb helyeiből, és emelje fel őket Isten Országa felé."

Azt mondta, hálás, hogy tudatában vagy ennek a szándéknak.
 

"Mindenkinek legyen lehetősége Krisztus nyomdokaiba lépni. Minden papnak."

Isten Anyja elmondta, hogy legfőbb erőssége a papok, amikor sikerül teljesíteniük Krisztus kéréseit, mert a papok a kedvenc fiai. Papok nélkül nincs egység Ég és Föld között, nincs közösség Mennyország és az emberiség között.
 

"A Békéért és a Gyógyulásért az egész világon."

Ezt tette ma Isten Anyja.
 

"Isten erősítse meg mindazokat, akiket elhívott, ezekben a belső és külső megpróbáltatások idejében. És ahol van valaki, aki a Szűzanyához imádkozik, találja meg a Békét egész népe számára."

Mária ezt mondta: Így legyen!
 

És jöjjön az utolsó szándék, a sok kapott szándék közül:

„Isteni Anya, világítson meg mindig Fénypalástod, hogy elérjem Urunk, Jézus Krisztus Szívét.”

Az Isteni Anya azt mondta, hogy ezért dolgozik örökké és fáradhatatlanul.
 

És ahogy válaszoltam ezekre a szándékokra, tudjátok meg, gyermekeim, akik most hallgattok Engem, hogy meghallgatom szívetek és lelketek szándékait, mert mindennek megvan a maga órája.

Megáldalak benneteket Isten Békéje Tükrei alatt.

Legyetek erősek és bátrak. A kezem vezet benneteket.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, NAZARÉBEN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Nagyon drága gyermekeim!

Örömmel a Szívemben azonnal megköszönöm az értékes és alázatos imákat, amelyeket tegnap óta a Lourdes-i Asszonynak ajánlotok fel.

Mennyei Anyátok most minden eddiginél jobban ott van minden imádkozó szív mellett, amely buzgón könyörög Istenhez ennek a járványnak a végéért, valamint az emberiség meggyógyulásáért és megkönnyebbüléséért.

Ma szeretném, ha mindannyian közel éreznétek magatokat a Lourdes-i Barlanghoz, hogy az évek óta szakadatlanul áradó szellemi víz meggyógyítson titeket. Szeretném, ha szíveteket megtisztítaná Kegyelmem és meggyógyítaná Anyám Szeretete, hogy ez a világ napról napra átalakuljon a Teremtő buzgó Törekvése szerint.

Szívem áhítattal és odaadással fogadja kebelében az imádkozók imáit, különösen azokét, akik ezekben a napokban a Szeplőtelen Fogantatás lábainál hittel és hévvel imádkoznak, hogy a szükséges Kegyelem leszálljon ebben a fájdalmas időben.

Reménnyel, szimbolikusan hívlak benneteket, hogy mosakodjatok meg és fürödjetek meg Lourdes szellemi vizében, bízva abban, hogy minden lelki és testi betegségről Isten Anyja gondoskodik, hogy gyermekeim a Szeretet egészséges élményét éljék meg, Krisztus Szeretetét, egy olyan Szeretetét, amely felajánlotta Önmagát, és továbbra is felajánlja Önmagát, hogy begyógyítsa az emberi állapot legmélyebb sebeit és nyomorúságait.

Ha minden nap átadjátok magatokat Nekem, biztosíthatlak, hogy a Fiamnak fogjátok átadni magatokat, mert Ő ezt várja az apostolaitól: a maguktól megfosztott társakat, hogy szövetségben legyenek a Megváltóval.

Köszönöm, hogy válaszoltok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ezen a különleges napon, amelyen az Isteni |Irgalmasság 100. imagyűlésének a ciklusára emlékezünk, kívánom, hogy minden gyermekem tekintsen Jézus Szentséges Szívére; és így lássák, hogy a Szeretet, a Gyógyítás és a Fény sugarai hogyan érintik meg és áldják meg az összes lelket az Isteni Irgalmasság győzelmének ezen a napján, különösen azokat, akiknek a legnagyobb szüksége van Irgalomra.

Krisztus imádkozó katonáiként emeljétek fel zászlaitokat, és a Fény nagy seregeként induljatok az Úr Oltárának középpontja felé, hogy ismét az összes szív felajánlása a Megváltó Lábai elé kerüljön; hogy a belső fogadalmak megújuljanak és mint az Irgalmasság 100 imaösszejövetele alatt, szemlélhessétek Isten Irgalmasságának alászállását.

Ma is arra kérlek benneteket, hogy emlékezzetek arra a pillanatra, amikor minden gyermekem először került kapcsolatba az Irgalmassággal, és arra, hogy az Irgalmasság a megtérés bizonyságává tette életét.

Emlékezzetek az elmúlt években tartott dicséret és ima minden szép pillanatára.

Nézzétek, gyermekeim, egy pillanatra beteljesül bennetek Isten Akarata.

A megújulás és Fiam kifürkészhetetlen Irgalmasságának Szent Szelleme továbbra is gyógyítsa ma a sebesült Földet, hogy a Jó és a Béke győzedelmeskedhessen.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN KÖZVTÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ma imáim mindazokhoz szólnak, akik továbbra is beleesnek ebbe a járványba, és különösen azokhoz, akik mindenki számára váratlan módon vesztették életüket emiatt.

Ma minden eddiginél jobban kérlek benneteket, hogy csatlakozzatok Hozzám az imában, hogy Égi Anyátok felszabadíthassa a földi síkról azokat, akik be vannak börtönözve, és nem tudták folytatni a felemelkedés útját.

Ezért, szeretteim, a szívből jövő szeretetteljes imádság az a nagy kulcs, amely minden ajtót kinyit, és amely nemcsak békét biztosít, hanem a lelkek felszabadulását is a szellemi börtönből.

Szeretném, ha ebben az időben minden családtag, aki elveszített valakit a szerettei közül, megbékélne, és keresne enyhülést Anyai Szívemben, mert megígérem, hogy közbenjárok azokért a lelkekért, akik traumatikusan szenvedtek ebben a járványban.

Kérlek benneteket, legyetek engedelmesek, és vigyázzatok magatokra, hogy apránként megnyugodjon ez a bolygóhelyzet, és az e világban élő drága lelkeknek ne keljen elhagyni a földi útjukat a váratlan következmények miatt, amelyeket ez a járvány okoz.

Drága gyermekeim, a hit soha ne gyengüljön bennetek. A Mennyei Atyába vetett hit és bizalom adja meg számotokra az emberiség gyógyulásának és megváltásának oly nagyon szükséges Kegyelmét.

Ne feledjétek, hogy itt vagyok, és Én vagyok az Édesanyátok, az az Anya, aki örökké szeret benneteket.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

Oldalak

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT