2022. május 20., péntek

A Szent Hívás
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE FRANCIAORSZÁGBAN, A PIRENEUSOKBAN, GAVARNIE-BAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA A SZENT HÍVÁS ALKALMÁBÓL

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Szabaddá teszlek benneteket, amikor közel kerültök Hozzám, ahogyan ma közel vagytok az Atyához, e hely szépségén és fenségességén keresztül.

Mennyi mindent adott nektek az Atya a Teremtés kezdete óta? Elgondolkoztatok-e már ezen?

És mennyit tett ez a világ és ez az emberiség mindazzal, amit az Atya adott nekik kezdettől fogva, amikor az Isteni Gondolat által az Atya úgy gondolta, hogy megteremt és létrehoz benneteket?

Ha egy szív valóban bűnbánó, annak ellenére, hogy bűnös szív, megkapja azt a Kegyelmet, hogy elnyerje Isten Áldását és örökre megszabaduljon a vétkeitől, amikor ez a szív képes arra, hogy a Teremtést szemlélje és tökéletes egységben a Teremtés része legyen.

Ma különleges módon nemcsak Franciaországba és egész Európába, hanem az egész világba is eljövök, ahogyan már sokszor bemutatkoztam, hogy Szavamon keresztül tápláljam azokat az esszenciákat, akiknek szükségük van Rám, azokat a szolgálókat, akiknek fel kell ébredniük, hogy beilleszkedjenek Visszatérésem soraiba.

Ezért ma meghívlak és megkérlek benneteket, hogy egyszerűen, de e hely szépségével összhangban, amelyet Isten kifejezetten mindannyiótok, az egész emberiség és a világegyetem részére teremtett, gyertek be tiszteletteljesen az Atya Szívébe a Teremtés és ama érték és tisztelet  szemlélése által, amelyre az Élővilágnak szüksége van ahhoz, hogy tovább fejlődjön.

Az igazán bűnbánó szív azáltal, hogy a Teremtésen keresztül belép az Atya Szívébe, nemcsak az Isteni Szeretet Kegyelmét kapja meg, hanem mérhetetlen lehetősége van arra is, hogy közelebb kerüljön az Isteni Törvényekhez, azokhoz a Magasabb és Kozmikus Törvényekhez, amelyektől az ellenségem gondoskodik arról, hogy távol tartson benneteket, hogy ne  ismerhessétek meg Isten Szeretetét.

És milyen nagy az Irgalma!

Milyen végtelen a Kegyelme!

Mennyire mérhetetlen Megbocsátása, hogy arra méltatott benneteket, hogy átadja nektek ezt a bolygót, amely Isten Házának és az egész világegyetemnek a része.

Tehát, ebben az időben más tekintettel nézzetek ennek a bolygónak az állapotára. Tegyétek a szívetekre a kezeteket, ismerjétek fel, hogy mit tettetek ezzel a bolygóval, és hogy mennyire elpusztítottátok, beszennyeztétek és törvénytelen módon bántok vele.

És mégis, Isten Teremtésének elementáljai és dévái, amelyek mindenki számára ismeretlen kozmikus erők, még mindig adományoznak a világnak és az egész Teremtésnek, hogy a lelkek még mindig megkaphassák a rehabilitáció Kegyelmét.

Tisztelettel, hálával és alázattal lépjetek be Isten templomába ezen a természeti környezeten keresztül, amely a természet nagy bazilikája, és a Menny és a Föld összes hierarchiájával egyesülve fogadjátok el Szívemtől ezt az impulzust azért, hogy helyrejöjjetek.

Ezért azt mondom nektek, hogy ne csak szeressétek és tiszteljétek a Teremtést, hanem legyetek türelmesek és kitartóak a megtisztulásotokban. Amikor az emelkedő nagyon nehézzé válik, vagy amikor a kereszt súlya nehezedik rátok, nem állhattok meg, hinnetek kell a hit és az elszántság erejében.

Isten igazi harcosa, az Atya igazi őre, egy Tükör-tudat vagy akár egy uralkodótanonc nem áll meg a bukásoknál, hanem ezekből a bukásokból vagy inflexiókból meríti azt a belső erőt, amire szüksége van ahhoz, hogy továbblépjen.

Képzeljétek el egy pillanatra, ha ez a bolygó, amelyet Isten gyermekeinek kezei megsebeztek, összetörtek és megaláztak, így folytatódna, és az Atya harcosai, vagyis az összes szolgája letenné a fegyvert, mert a keresztjük súlyosan nehezedik rájuk, hogyan lesztek képesek felkészülni a Visszatérésemre?

Ez az az idő, amikor nagy dolgokat kell fenntartanotok, amelyek közül sok ismeretlen aszámotokra, és amelyeket nem az elmével értetek meg, hanem az a szív fogadja be, amely elszántan követi Lépteimet.

Ez a mennyei boltozat, amely ma megnyílik az Atya Teremtésének e természetes bazilikája felett, tegye lehetővé mindannyiótok számára, hogy egy pillanatra újra belépjetek Isten Szívébe, nemcsak azért, hogy közösségben legyetek az Atyával, ahogy Én is közösségben vagyok az Atyával, hanem azért is, hogy mindegyikőtök helyrehozza Isten Szívét a szeretet és a megbocsátás őszinte cselekedete által, és ez szolgáljon a lehetetlen helyzetek megoldására, a nehéz ügyek kezelésére, a még be nem gyógyult sebek gyógyítására.

És mindezt ma Isten Természetes Szentélye, az Atya Szent Területei biztosítják, amelyeket féltékenyen és gondosan őriznek Hierarchiái, dévák és elementálok, akik részei az emberiség evolúciójának, és akik csendben, ezen a helyen és máshol is jelen vannak, hogy segítsenek nektek a belső gyógyulási folyamatotokban, amely sürgős és sürgető, hogy létrejöhessen az Új Emberiség, amely a megváltott, rehabilitált és megbocsátott szívekben fog felébredni, mert ezek az Atyával közösségben lévő szívek lesznek, és mivel közösségben vannak Istennel, közösségben lesznek a Természet Törvényeivel, a Teremtés Törvényeivel.

Ma nemcsak nektek szól Szavam, ma Szavam az egész Teremtésért száll alá, mert Én egy megdicsőült Emberi Lény vagyok, Aki hozzátok hasonlóan került ki ebből az emberiségből, ésezen a bolygón született, Akit Isten különösen szeretett Nagy Irgalmassága által.

Arra kérlek benneteket, hogy értékeljétek a Szavaimat, hogy életetek példája legyen mindannak, amit ma kértem tőletek, mert a világ nagyon is tévúton jár, elveszett és ismeretlen ambícióval, amely arra készteti, hogy egyre többet és többet akarjon meghódítani az Élővilágból. Ezért imáitok oka nem lehet csak az emberiség, hanem az Élővilág is.

Mit gondoltok, hogyan fog létrejönni az Új Föld, ha az emberiség még mindig nem képes arra, hogy megalázkodjon ama Élővilág előtt, amely az emberiség gondoskodására szorul és hogy elismerje, hogy ismeretlen büntetlenség által megsértette és megbántotta ezt az Élővilágot?

Bűnbánatra van szükség az egész Teremtés előtt ahhoz, hogy az emberiség meggyógyuljon és a beteg szívek meggyógyuljanak, hogy a gonosz kapui bezáruljanak és a földi poklok eltűnjenek, hogy a háborúk megszűnjenek és ne az éhség legyen az oka annak, hogy egy gyermek sír, mert nincs mit enni vagy inni, hogy az abortusz ne legyen oka és divatja ezeknek az időknek, hogy a legfelnőttebbeket, vagyis a nagyapákat és nagyanyákat tiszteljék és szeressék, és ne hagyják őket a világ elmegyógyintézeteiben, és hogy ne legyenek többé menekültek, akik az életveszély elől menekülnek, és amiatt, hogy megváltoztatták és megsértették a bolygó lelkét az olaj és a pénz ambíciója által.

Ne várjátok el a nemzetektől, hogy nagy dolgokat ígérjenek nektek, és hogy vezetőikteljesítsék mindazt, amit mondtak, mert tudjátok, hogy a bolygó irányítását befolyásolják és feltételekhez kötik.

Arra kérlek benneteket, hogy higgyetek Szavamban, hogy egy napon életetek Szavam része lesz, igazolás lesz arra, amire szükségem van ahhoz, hogy megváltsam ezt az emberiséget, hogy ez a felszíni faj végre kiemelkedhessen az illúzió és a káosz óceánjából, amelyet maga az emberi állapot és a perverzió hozott létre.

Ha van a közeletekben folyó, menjetek és elmélkedjetek, kérjetek bocsánatot az emberiségért.

Ha a tenger, a szellő vagy a napfelkelte a közeletekben van, kérjetek bocsánatot az Élővilágtól mindenki nevében.

Ha meg tudtok mászni egy hegyet, vagy végig tudtok sétálni egy erdőn vagy erdőségen, adjatok szívből hálát, szemlélődjetek és imádjátok Istent, és kérjetek bocsánatot a Teremtéstől.

Ha meg tudtok menteni egy ártalmatlan állatot, vagy akár csak meg tudtok öntözni egy növényt, menjetek és szemléljétek, kérjetek bocsánatot az egész Teremtés nevében az emberiségért.

Így sok ajtó bezárul, a káosz megszűnik, és az emberiség többsége felismeri, hogy nem csak emberi vér nem folyhat többé e világ falvaiban, hanem állati vér sem folyhat többé, hogy kielégítse a világban élő férfiak és nők falánkságát.

Forduljatok Istenhez a Teremtésen keresztül, és alázatosan és hálásan ismerjétek fel, hogy a Teremtés mindennek ellenére továbbra is átadjamagát mindenkinek, hogy boldogságot és békét találjatok.

Szívem arra készül, hogy ismét elérje Lengyelországot, és azt kérem, hogy imáitokban legyen jelen a humanitárius misszió e fontos ügye, hogy megnyíljanak azok az utak, amelyeket meg kell nyitni, és megérkezzenek azok a tudatok, amelyeket el fogok küldeni.

Most már mindenki felelős a Tervért; vége annak a ciklusnak, amikor ez a felelősség csak nagyon kevesekre hárult. Amikor mindannyiótoknak sikerül éreznetek a szívetekben azt, hogy a Hierarchia által nektek bemutatott Tervet szakaszról szakaszra teljesítenetek kell, akkor képesek lesztek Velem lenni úgy, ahogyan szükségem van rátok, hogy teljesítsétek azt, ami szükséges, és aminek a megnyilvánulására szükség van ebben az időben.

Mert nem szabad elfelejtenetek, hogy a világ és a Hierarchia az emberiség megmentése után fut, és mialatt ez történik, egyre több lélek és egyre több tudat vész el a mélységekben, különösen azok az ártatlan lelkek, amelyeket a népekre és nemzetekre lecsapó korrupt rendszerek leigáznak.

Imádkozzatok ezekben a napokban azért, hogy Szellemi Kormányom jelen legyen Európában, hogy az elkövetkező időkben meghozandó döntések hasznos, tartós és fenntartható döntések legyenek, hogy a legsúlyosabban érintett és legjobban szenvedő népek ne gondolják többé, hogy ez csak színház, hanem hogy a világ vezetőinek szava mélységében és lényegében egyesüljön Istennel, és a megoldások megvalósuljanak, hogy ne legyenek többé üres  ígéretek.

Ezért arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok Lengyelországért és azért, amit a Szellemi Hierarchiának ebben az időszakban ki kell fejleszteie és mindenki segítségével tovább kell vinnie.

Amikor megtanuljátok azt, hogy egy kicsit jobban felajánljátok magatokat, sok belső helyzetnek vége lesz, és a tudatotok a Célra fog összpontosulni, mert Isten Terve mindig a célhoz fog vezetni. Gondolkodjatok el ezen, és ne felejtkezzetek el erről.

Feloldozlak és megáldalak benneteket.

Legyetek Békém hordozói, hogy Béke legyen a világban ott, ahol a legnagyobb szükség van rá.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.