Rendkívüli üzenet
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, ALGARVE HELYSÉGBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 97. MARATONJÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A Mennyből jövök ehhez az óceánhoz, jövök ehhez a tengerhez, akár több mint kétezer évvel ezelőtt, úgy mint a szívek halásza. Azért jöttem, hogy meghívjalak titeket, jöjjetek vissza Hajómra, hogy hittel és reménnyel keljünk át a tudat óceánjain, ahol Isten él, ahol az Ő Teremtése felsejlik, ahol az Ő Békéje lakozik.

Nem sokkal ezelőtt hívtalak, hogy lépjetek ezeknek az óceánoknak a felszínére lábatokkal. Vannak, akik már megtették szellemileg, de továbbra is várom azokat, akik még nem tették meg, azokat, akik nem merték legyőzni az elme és a tudat korlátait, hogy behatoljanak a Nagyobb Élet, a Végtelen és a Világegyetem titkába.

Ma úgy jövök, mint a szívek halásza, mint aki a galileai tenger partján elhívja az első apostolokat.

Ma azért jövök ide, hogy találkozzam társaimmal, hogy hallják Hangomat és érezzék Szívemet, hogy befogadják Szeretetemet és Békességemet, mert át kell kelnünk ezen idők végének óceánjain.

A bolygótudat nagy óceánjaiból előbukkannak az emberiségnek és a Természet Birodalmainak sürgető szükségletei, mert a bolygó hamarosan megéli nagy születését.

A Föld mozgása szüntelen. A változások felgyorsítják az eseményeket. Minden túl korán történik, és a legtöbb lélek még nem áll készen.

Úgy, ahogy arra kérlek benneteket, hogy keljetek át ezeken az óceánokon, ugyanúgy higgyetek, mert így a lábatok nem fog tétovázni, és úgy fogtok járni, mint Péter, a vizeken anélkül, hogy tudatában lennétek, de Isten Igazsága tudatosul bennetek.

Atyám Üzenetet adott mindannyiótoknak és az egész világnak.

Irgalmas Szívem örömet és ujjongást érez ama szenvedés ellenére, amit a világban látok, mert Mennyei Atyánk még egyszer kapcsolatba került gyermekeivel, ahogyan sokszor tette Izrael ősi népével.

Leszármazottainak és törzseinek még mindig érvényesülniük kell az idők során, bár ez az emberi civilizáció már eléggé megtanulta, hogyan pusztítsa el magát és hogyan ártson magának.

Ki száll fel szellemi Hajómra, hogy átkeljen ezeken az óceánokon, és segítsen Mesterének kivetni a megváltás és a bolygóbeli megmentés hálóit a szükségletek, követelmények és vészhelyzetek világegyetemében?

Amikor az első apostolokat tanítottam, több mint kétezer évvel ezelőtt, nem csak olyan tudatokat tanítottam, amelyek átadták magukat szolgálatkészen Atyám Tervének a megvalósítására, hanem a szolgálat, a szeretet és az Ige által megalapítottam az első missziós tudatosságot az emberiségben.

Ez a három pillér: a szolgálat, a szeretet és az ige lesz az, amely meggyógyítja az emberiséget, amikor társaim többsége, különösen azok, akik még mindig nem fogadnak el Engem, megértik, hogy a hűség mindig a Fényben és az Igazságban maradásra készteti őket; mert ellenségem továbbra is szövi a világban ellenállását és gonosz terveit. A lelkek belekerülnek a főbűnök, a becsvágy, a hatalom és a hazugság hálójába.

Ne engedjétek át magatokat ezeknek a gonosz terveknek, és ne engedjétek, hogy testvéreiteket magukkal sodorják vagy hogy a téveszmék mélységébe taszítsák.

Ahogy az elején mondtam nektek, ezek vészhelyzetek, olyan idők, amikor mindegyikőtöknek teljes szívből kell szolgálnia Engem, hogy cselekedhessek és teljesíthessem az Atya törekvéseit. Eszközeimnek a világban, vagyis az Engem szolgáló lelkeknek olyan hálózatnak kell lenniük, amelyet ki tudok vetni e világ vészhelyzeteinek óceánjaiban, hogy ne csak felébredjenek a lelkek, hanem újra megtalálják az elveszett belső igazságot.

Addig is várlak titeket itt, a Bárkámban, a világ ezen óceánján, amelyben ma is vagyok, és nagyon figyelmes és nyitott leszek valódi és nem múló ajánlataitok fogadására.

Tudom, hogy a többségnek nem könnyű átadni az életét Tervemnek, és mindenekelőtt Akaratomnak. Láttam, hogy sokan igyekeztek, és keveseknek sikerült, és ez nem lehet ok a bűntudatra vagy a zavarodottságra. Csak azt kérem tőletek, hogy azt adjátok Nekem, amit mindegyikőtök valóban megadhat Nekem; mert így nem csak az üdvösség hálóit tudom kivetni, hanem a Fény, az Erő és a Béke hálózatát is megszövöm bátor és elérhető szíveken keresztül.

Már tudjátok, hogy a világ gyötrődik minden  múló pillanatban, minden elmúló és beteljesedő napon; és nőnek az anyagi szükségletek, de a lelkiek is.

Még sok lélek nem értette meg az Üzenetet, amelyet több mint kétezer évvel ezelőtt adtam nekik az evangéliumon keresztül. Arra kérlek benneteket, hogy tekintsétek át a példázatokat, mert ezeken az egyszerű és tömör Tanításokon keresztül mindent meg fogtok érteni, amit mondok.

Ezen az Isteni Irgalmasság Maratonján arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok az emberi tudat kiterjesztéséért, hogy az anyagi korlátokon és a szellemi börtönökön túl, amelyekben sok lélek él szerte a világon, minden szív megkapja a tudat kiterjesztésének Kegyét, hogy mindenki képes legyen arra, hogy meghaladja és felülmúlja önmagát, egészen addig a pontig, amikor eléri a szeretet és a szolgálat magasabb fokát.

Ennek az időnek a nagy kulcsa a missziós élet, amely a lelkeket szolgálja, mert a missziós életben nemcsak önmagatokból fogtok kilépni, hanem az abszolút önadakozás és a feltétel nélküli önátadás által felülmúljátok magatokat; és ezen kívül, társaim, úgy fogjátok ismerni a világ fájdalmát, a lelkek közömbösségét, sok szív kegyetlenségét, sok ember nyomorúságát, a társadalmi és globális igazságtalanságot, ahogy Én ismerem.

De nem arra kérlek benneteket, hogy szolgáljatok a béke és a testvériség misszionáriusaiként csupán azért, hogy mindezt lássátok, hanem azért buzdítlak a misszionáriusi szolgálatra, hogy meg tudjátok gyógyítani ennek az emberiségnek a szellemi nyomorát. Minél több lelket szolgáltok, annál kisebb lesz a bolygó megtisztulásának hatása, annál kevésbé lesznek következményei az éghajlatnak és a globális felmelegedésnek is.

Ma nem vallásos üzeneten keresztül küldöm ezt az Üzenetet, hanem inkább Isteni Tudatomon keresztül, amely az Isteni Igazság Tudatának kisugárzása; mert azt is tudom, hogy sok apostolom és társam szégyellte, amit Egyházamban a Föld felszínén láttak.

Nem kérem, hogy higgyetek ezekben, csak azt kérem, hogy higgyetek Bennem, mert soha nem hagylak cserben, és beteljesítem Szavamat, hogy minden nap egyre jobban visszatérjek a világba, egyre nagyobb erővel és tudatossággal, egyre nagyobb elszántsággal és szellemi erővel.

Szívemből a Mennyei Atya Kormányzása fog sugározni, hogy képes legyen újra felállítani ezt a beteg és sebesült emberiséget, amely elpusztította és megsemmisítette önmagát.

Eltávolítom a hatalom hamis pálcáját az uralkodók kezéből, és saját szemeitekkel meg fogjátok látni, hogy kő kövön nem marad.

Ha ezekben az időkben látjátok, hogy a bolygó kifejezi lázadását, gyötrelmét és fájdalmát, ne féljetek, ez az Armageddon utolsó idejének jele; mert az emberiségnek valahogy meg kell tisztulnia mindattól, amit az idők során tett. Mindenki azt kapja, ami neki a törvény szerint jár, semmiféle tévedés sem lesz, annak ellenére, hogy sokan tévesen cselekednek, és azt hiszik, hogy sikerülni fog nekik megmenekülni a bolygó eseményeitől.

Kivonom a monarchiát ebből a világból, amely korrupt és megoszthatatlan azok számára, akik azt hiszik, hogy benne élnek; mert ez az emberi terv egyedülálló, és meg fog valósulni azok által, akik a hitük, a szolgálatuk és a reménységük segítségével újra benépesítik a Földet az evolúció új tulajdonságaival és a szeretettel.

Mert Mesteretek nemcsak azért tér vissza, hogy rendet tegyen a népek, a nemzetek, sőt a természet minden kaotikus bolygóbeli helyzetében; Mesteretek és Uratok Visszajövetele nagyon hasonló lesz ahhoz, amint kétezer évvel ezelőtt volt, amikor közel lehettem az Enyéimhez, hogy tanítsam, erősítsem őket, hogy meggyújtsam a krisztusi tűz lángját az emberi szívben. Ezt várom a legjobban, és ez az, amire leginkább vágyom, hogy ezt éljem át a Visszatérésemkor.

Ez a rend nemcsak egyetemes és bolygóbeli rend lesz, hanem az a pillanat lesz, amikor meghívlak benneteket, hogy fizikailag is szálljatok fel a Hajómra, hogy tudjátok meg, ki Isten, mert el fogom nektek mondani.

Csupán azokat szeretném a Karjaimban tartani, akik annyira kérték ezt Tőlem ezekben az időkben. Csak a gyötrődő, zaklatott és elhagyatott szívekre kívánom helyezni Kezemet; azon szívekre, amelyekből hiányzik a béke, amelyek elvesztették a hitüket, amelyek már nem hisznek semmiben és senkiben.

Szeretetem átalakítja a sebzett szíveket, és helyreállítja a világegyetemmel való egységet, azt az egységet, amelyet elveszítettek e világ, sőt Egyházam embereinek igazságtalanságai és szégyene miatt; mert a földi férfiak és nők, a gyermekek, a fiatalok és még az idősek szívében is fel fog támadni Szellemi Egyházam; és többé nem fognak testi betegségekben szenvedni szellemi betegségeik miatt.

Kapaszkodjatok szorosan Palástomba, és így nem csak megvédelek benneteket, hanem fenntartalak titeket a Jelenlétem által is, amely az Atya Jelenléte, hogy bátran és merészen keljetek át ezeknek az időknek a végén.

Ennek az óceánnak a vizével áldalak meg, újítalak meg és szentellek oda titeket szeretetteljes Szívemnek, hogy beteljesedjék az ezer éves béke.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, A SIERRA DE LA ESTRELLA HEGYSÉGBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Gyermekem!

Amikor vissza kell térned a Világmindenség kezdetéhez, az eredetedhez, szemléld a csillagos égboltot éjszaka, és kérdezd meg: Atyám, honnan jöttem? Így megnyitod a szívedet, hogy felébredj létezésed tudására.

Nyisd meg magad félelem nélkül, hogy egy napon megtudd, honnan jöttél és miért vagy itt, ezen a bolygón; mert fel kell ismerned, hogy az igazi élet nem anyagi, hanem anyagtalan.

De ha azt kérdezed, belsőleg honnan származol, tudniod kell, gyermekem, hogy ennek ismerete felelősséget és érettséget von maga után a fejlődésedben és a felébredésedben.

Ezért arra invitállak, hogy kockáztasd meg, hogy tudd meg, valójában ki is vagy, és engedd meg, hogy lelked kiszabaduljon az anyagi börtönből, ami nem teszi lehetővé, hogy azzá váljon, aminek itt, a Földön kellene lennie.

Nem az eredmények kereséséről beszélek, hanem arról, hogy hogyan kell növekedned és jobban szolgálnod Isten Tervét; mert a Mennyei Atyának szüksége van arra, hogy gyermekei ébren legyenek, és feladják az anyagi élet illúzióját és örömeit.

Így megismered, hogy ki vagy, és hozzáfogsz a szolgálathoz, nem fogsz félni a haláltól, mert tudni fogod, hogy a szellem nem hal meg, hanem újra beilleszkedik a dinamikus univerzális életbe.

Légy türelmes, de egyben alázatos is. Tarts ki minden nap abban az izzó törekvésben, hogy a tudatod felemelkedjen és kitáguljon, csak azért, hogy tudatosabbá, felelősségteljesebbé válj és add át magadat a Nagyobb Életnek.

Támogatásom és áldásom van ahhoz, hogy elkezdhesd ezt a szent utat a Nagyobb Létezéshez való visszatérés felé.

Előre!

Köszönöm, hogy válaszoltok hívásomra! Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

A halálra való felkészülés a szeretet és az Istennek való átadás művészete.

Gyermekeim, a halálra való felkészülés tulajdonképpen abból áll, hogy minden nap tiszta és a világ dolgaitól üres szívvel, Istenfélelemmel, és az Ő Mennyei Akaratának való átadásunk által éljünk.

A halálra való felkészülésnek állandó cselekedetnek kell lennie, amelyben a tudat minden nap arra ébred, hogy ez a nap lehet az utolsó, és minden pillanatban a legjobbat adja, hogy Isten Akarata teljesüljön.

Istent félni valójában azt jelenti, hogy mindenek felett szeretjük Őt, és nem habozunk lemondani a világ dolgairól, hogy befogadjuk az Ő Mennyei Világegyetemét.

Életetek minden napján készüljetek fel a halálra, abban az értelemben, hogy a hála, az önátadás és a szeretet hassa át az összes atomotokat, és hatoljon be lényetek legmélyebb félelmeibe, nemcsak azokba, amelyek az emberi lélekben rejtőznek, hanem mindenekelőtt azokba, amelyek az emberi lények anyagi állapotának részét képezik, és amelyek még a csontjaitokat is áthatják.

Ahhoz, hogy legyőzzétek ezeket a félelmeket, napról napra jobban és jobban kell szeretnetek, de nem csak a világot, hanem Istent, az életet, és tudnotok kell, hogy az nem korlátozódik a Föld bolygójára; tudnotok kell, hogy egy nagyobb és örök élet vár rátok, és ahhoz, hogy méltók legyetek rá, csak az Atya, a Fiú és a Szentlélek Szeretetét kell a szívetekben hordoznotok.

Ezért minden nap gyakoroljátok a szeretetet, a köszönetet és az Istennek való odaadást. Törekedjetek arra, hogy felfedezzetek magatokban, a világban és azon túl egy Nagyobb Királyságot; és így felfedezzétek az egységet az élet valóságai között, és azt, hogy a halál egy lépés egy nagyobb élet felé, amelyben nincsenek titkok, csak az igazság és annak az átláthatósága, hogy Isten olyan gyermekeként ismerjük meg magunkat, aki visszatér a Szívébe.

Gyermekeim, terjedjen ki bennetek  minden nap a Teremtő Szeretete, és vegye át legmélyebb félelmeitek helyét.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

 

 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRI MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT LUCÍA DE JESÚS LÁTNOK NŐVÉR SZÁMÁRA

Egy felébredt lélek, aki készen állt arra, hogy behatoljon az egek titkaiba, minden nap imádkozott Istenhez és az Ő segítségét kérte ahhoz, hogy leváljon a világról és ne féljen az Égtől. Ez a lélek félt a szenvedéstől, az idők átalakulásától és a bolygó változásától, mert mindez ismeretlen volt számára.

Egy nap a következő kérdést intézte az Úrhoz: "Uram, hiszek abban, hogy Te Isten vagy és hogy ezen az életen túl létezik egy nagyobb Élet. Tudom, hogy nagy illúzióban élünk, azonban ebbe belemerülve, nem vagyok képes megérteni az igazságot. Félek az idők változásától, félek a világ szenvedésétől és félek mindattól, amit át kell majd élnünk Krisztus Visszatérése előtt. Le tudod-e majd győzni Te ezeket a félelmeket a szívemben?”.

És az Úr, könyörületes pillantással szemlélve ezt a kis lelket, így válaszolt: "Amikor egy szív Bennem van, mindent másképp él meg. Számára a szenvedés felajánlássá válik és elveszti súlyát, és a fájdalom nagyobb Szeretetté alakul át.

Az idők átmenetét és mindazt, amit az emberiségnek meg kell tapasztalnia, másképp élik majd meg azok, akik Bennem vannak. Látják majd a világ zavarát, de belsejükben bölcsesség lesz. Mert azt mondom neked, szeretett lélek, hogy nem a csapások, a természet megindulása vagy az égben megjelenő jelek okozzák majd a földi lelkek szenvedését. Saját tudatlanságuk, és a felső élettel való kapcsolatuk hiánya miatt válnak majd elveszetté.

Az őket fenntartó alapok megszűnnek majd, vagyis az élvezetekkel teli és kényelmes élet szüntelen keresése, és ez lesz az emberiség legnagyobb fájdalma, minden szenvedés gyökere.

A Belém helyezett szívek nem félnek majd, mert Én békét adok nekik és megerősítem hitüket. És minél többet imádkoztok, annál inkább Bennem lesztek, és Én megadom nektek a bölcsességet. És a világ zűrzavarában és sötétségében a lelketek olyan lesz, mint a lámpa, amely megmutatja az utat, és így a Föld sója és a világ világossága lesztek. Szavam be fog teljesülni, és a próféciák beteljesülése is békét hoz majd számotokra. Ezért ne félj, hanem imádkozz és maradj kitartó hűségedben, mert azért választottalak ki, hogy fény legyél az asztalon, ez a sorsod".

Ez a történet erősítsen meg titeket, oszlassa el félelmeiteket, és helyezzen benneteket a helyes irányba, hogy imádkozzatok, és ne hagyjatok fel az imádsággal, és így találjátok meg a békét.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Szánj időt naponta arra, hogy meditálj arról, hogy ki is vagy valójában, és gondolj arra, hogy ezt az életet megelőzően volt egy Nagyobb Élet, amelyből származik az összes létforma célja és értelme.

Meditálj a Teremtésen és Isten irántad érzett mélységes Szeretetén, amikor minden egyes teremtményére gondolt. Olyan nagy volt az élet iránti Szeretet, hogy az Ő Isteni Lényegéhez hasonló esszenciákat hozott létre, hogy úgy szeressenek, ahogyan Ő szeret, úgy szaporítsák az életet, ahogyan Ő szaporítja, és úgy teremtsék újra a Teremtést, ahogyan Ő teremti újjá és újítja meg minden egyes mennyei lélegzetvételekor.

Gyermekem, gondolj arra, hogy az anyagi káoszon túl létezik egy magasztos valóság, hogy a Paradicsom több, mint az örök béke mennyországa, ez az élet kezdete és vége, ahonnan a teremtmények elindulnak, és ahová vissza kell térniük a dimenziókon túli fejlődésük során elért összes ajándékkal.

Ne feledd, hogy ez a bolygó egy iskola, és hogy a nehézségek azért vannak, hogy leküzd azokat, ami arra késztet, hogy napról napra jobban szeress, egy nagyobb Szeretet által, ami egy bizonyos ponton a fejlődésed során feltárja előtted Isten Szeretetét. 

Ne csak emberi szemmel nézd a világot, olyan szemmel, amelyet a tudatlanság állapota tart fogva, olyan szemmel, amely az életet fátylak mögül látja. Krisztus Szeretete széttépte a fátylakat, amelyek eltakarták arcodat. Ezért keresd ezt a Szeretetet. Keresd tudatodnak azt a pontját, amely képes arra, hogy teljesebb mértékben fogja fel az életet, és tedd oda a szívedet, eme idők nyomorúságos hullámaira, járj Uraddal együtt e vizekben, mert ez nem más, mint Isten Szele, amely fújja a világ káoszát, hogy eltávolítsa azt, ami rothadt, és mindent újjá tegyen.

Tudatod emelkedjen az atrocitások, a káosz és a gonoszság csatái fölé a földi színpadon, és légy híd e világ számára Isten Szíve felé.

Áldásomat adom erre. 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERASIBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Élj az első keresztények hitével, azokéval, akik nem féltek a haláltól, hanem őrülten vágytak a Krisztusban való életre, és folyamatosan Istennek ajánlották fel létüket, hogy a kegyelem és az irgalom befogadójává tegye a lelküket, hogy a kegyelem és az irgalom eljusson a világba.

Élj az első keresztények hitével, azokéval, akik Isten országát hirdették, nemcsak az Igével, hanem mindenekelőtt az életükkel; azokéval, akik hagyták, hogy Isten Szeretete lángra lobbantsa őket, és felfedezték az igazi hitet a Mennyei Atya Szívében.

Élj az első keresztények hitével, azokéval, akik nem arra törekedtek, hogy elérjék és felhalmozzák a világ dolgait, hanem hogy átadják magukat, hogy beleolvadva Isten Szívébe, eggyé válva az Atyával megnyerjék a helyüket a Mennyben.

Élj az első keresztények hitével, azokéval, akik életüket adták az általuk nem ismert titkokért, egy nagyobb tapasztalatért és egy nagyobb Életért, amelyet csak a szívük bizonyossága és az abszolút hitük sötétsége őrzött meg.

Fiam, élj ezzel a hittel, hagyd, hogy lángra lobbanjon benned az imádságban. Ez a benned elrejtett hit nyerjen teret egész lényedben, hogy Krisztus legyen az, aki kitágul benned.

Áldásomat adom erre. 

Legtisztább Szent József

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT