SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekek!

A bolygóváltás jelenlegi idejében egyes Fiamat szolgáló tudatok felajánlják magukat, hogy a legsebezhetőbbekkel és legvédtelenebbekkel együtt támogassák a keresztet, amelyet sok lélek kap, olyan súlyt, amely rájuk nehezedik, hogy ne tudjanak szabadon járni. Ezt a súlyt egyeseknek át kell alakítaniuk, hogy a legsebezhetőbbek és legvédtelenebbek megkapják azt kegyelmet, hogy megszabaduljanak az elnyomástól.

Ezért ez az ismeretlen Armageddon időszaka, ez egy olyan időszak, amelyben minden megengedett a lelkek számára, hogy meghatározzák, melyik utat választják az elkövetkező időkben. A testvér keresztjének a megkönnyebbülése csendes szellemi ajtót nyit, amelyen keresztül az Istenség munkálkodhat a legelnyomottabbak megmentésén és megváltásán.

Ebben a ciklusban, a világ nagy adóssága miatt, az Istenségnek áldozatkész és önzetlen szívekre van szüksége, amelyek képesek elfogadni valamit, ami nem felel meg nekik szellemi útjukon.

A Mennyek figyelmesen fogadják ezt az ajánlatot, mivel a legsötétebb tereket nyitja meg Isten angyalai előtt, hogy az Örök Fény beléphessen, és hogy ugyanaz a Fény változtassa át és alakítsa át a legrosszabb helyzeteket és körülményeket, amelyekben a legelnyomottabb lelkek találják magukat.

Ezért, kedves gyermekeim, aki felajánlja magát arra, hogy ezt a csendes feladatot támogassa és fenntartsa, többet jelent, mint igent mondani arra, hogy minden megoldódjon; azt a csúcspontot képviseli, amelyben az Irgalom képes lesz az Igazságosság helyett cselekedni, és így megmenteni a bebörtönzött szíveket.

Csak elég figyelmesnek lenni a Nagyobb Világegyetem hívására.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim! 

Világosítson meg benneteket Jézus Feltámadása, és csináljon a tudatotokból átalakult szívet és átváltozott életet Fiam Szeretete által, hogy a bolygó megkapja a szent szellemi amnesztiát, amelyre szüksége van ahhoz, hogy megváltsa magát.

Drága gyermekeim, nyissátok meg magatokat sokkal jobban, hogy Krisztus szent titkai ma kinyilatkoztatások legyenek a tudatotok felébredéséhez és felemelkedéséhez, mert ha szellemileg átalakultok és feltámadtok, és Isten Törekvésévé váltok, akkor a bolygó is átalakul, és az egész emberiség szentté válik az Atyától állandóan érkező elvek és tulajdonságok által.

Ma azt szeretném, ha gyermekeim megértenék, hogy mindannyian egy átmeneti időszak részei, és hogy ennek az átmeneti időszaknak vége lesz, ahogy az életben mindennek vége van.

Ezért, gyermekeim, arra buzdítalak és hívlak benneteket, hogy hagyjatok fel a közömbösséggel, és figyeljetek a szükségletekre, ahogyan Fiam is minden egyes szükségletre odafigyelt.

A szeretet szellemében arra hívlak benneteket, hogy legyen irgalmas a szívetek, egy olyan szív, amely képes mindig igent mondani mindazoknak, akiknek gondoskodásra és megmentésre van szükségük, mert így teszitek meg az első döntő lépéseket a krisztusi Szeretet felé, egy nagyobb Szeretet felé, amely képes arra, hogy mindenkinek megbocsásson.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra! 

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAISANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Fiam nevében meghívlak benneteket, hogy tanuljátok meg elhordozni a saját kereszteteket ezekben az időkben azért, hogy elkísérjétek Őt fájdalmas Kínszenvedésének emlékével, hogy a Krisztus által kiontott Vér ismét megkapja azt az értéket és tiszteletet, amit megérdemel szerte a világon élő összes gyermekemtől.

Így az Úr angyalai elhozzák szolgáló kezükben a jóvátétel szent kelyheit, hogy Fényük kiáradjon e világ szellemi tudatára, hogy a szenvedés enyhüljön és eloszoljon azokból a szívekből, amelyek szenvednek ezen idők következményeitől.

Arra hívlak benneteket, hogy tartsatok ki a hitben és a bizalomban. Arra hívlak benneteket, hogy tudatosan csatlakozzatok Krisztus utolsó apostolainak soraihoz, azokhoz, akik készek lesznek feltétel nélkül szolgálni Őt, és felkészítik az Eljövetelére azokat a lelkeket, amelyek visszavárják.

Drága gyermekeim, legyetek tanúi ennek a pillanatnak, és ne vesztegessétek el. A világ avégső átmeneti időszakban van, és a szeretet győzedelmeskedni fog bennetek és a szenvedő emberiség minden szegletében.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

A harcok és a döntések idején legyen bennetek béke, hogy a megtérés magvait belsőleg elvethessétek az életetekben.

Most elérkeztünk napi Üzeneteim utolsó szakaszához, de veletek maradok, ahogyan azt az emberiség számára az átmenet ezen időszakára szántam.

Tartsátok meg az egységet a Szívemmel, és Én védelmezni és vezetni foglak benneteket, hogy képesek legyetek Fiam elé állni, hogy megkapjátok az Ő Szeretetét és Irgalmát.

Ma mindannak élő gyakorlására hívlak benneteket, amit Szent József és Fiam tanított nektek az idők során.

Ez az ajánlat felkészít benneteket a következő időszakra, hogy a béke útján, embertársaitok szolgálatán és az imádságon keresztül képviselhessétek Fiamat, mert mindez megtéríti a világot és a bolygó teljes lakosságát.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT