KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE A SZENT HÍVÁS ALATT, ARGENTÍNÁBAN, BAHÍA BLANCÁBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Engedjétek, hogy Lelkem teljesen áthasson benneteket, hogy megértsétek, mire van ma szükségem.

Engedjétek, hogy Szívem betöltsön és átalakítson benneteket, hogy új lény jöjjön létre bennetek!

Azért jövök Argentína fölé, mert szükségük van rá ebben a végső időben, és a szívüknek is szüksége van arra, hogy megtanuljanak Istenben élni, és így tudják, hogyan teljesítsék be a Célját, amely ezekben az időkben azért jön, hogy az összes szívet és életet arra hívja, hogy megnyíljon, hogy egyesüljön Velem a Szeretetben és az Igazságban.

De ma nem csak értetek jövök, társaim; azokért is jövök, akik már követnek Engem, azokért, akik most élik át megpróbáltatásaikat, azokért, akik átalakulásuk előtt állnak.

De legyetek a tudatában annak, hogy minden a helyén van, mind az, amit a világ megtapasztal, mind az, amit most tapasztaltok az átmenet ezen időszakában, amikor a lelkeknek és a szíveknek meg kell tanulniuk úgy szeretni, ahogy még soha sem szerettek korábban.

Ezért legyetek erősek, legyetek bátrak, és tegyétek meg a végleges lépéseket Szívem felé,  mert segítek nektek, társaim.

Azért vagyok itt, hogy kinyújtsam felétek a Kezemet, hogy szorosan megfogjátok, és tudjátok, hogyan járjatok Velem a sötétségnek ebben az időszakában, a kihívások idején, amikor még azt sem tudjátok, mi fog történni egy másodperc múlva.

Ezért éljetek hitben, éljetek szeretetben és törekedjetek minden nap az Isteni Egységre, hogy Atyám tárt karokkal fogadhasson benneteket; hogy megadja nektek Kegyelmét, és hogy ebben az időben kikovácsolódjon bennetek az új ember, az az ember, aki mentes a kötelékektől, a láncoktól és a börtönöktől.

Engedjétek, hogy Szívem Tüze mélyen átjárjon benneteket.

Engedjétek, hogy Fényem átjárjon benneteket a lényegtől kezdve, egészen a szellemig: hogy minden megváltozzon, semmi se kristályosodjon ki, minden alakuljon át, és minden polarizálódjon a Fény felé, hogy az eljövendő időben megismerjétek Országomat; azt az Országot, amelyről a múlt időkben beszéltem az apostoloknak és mindazoknak, akiknek megadatott az a Kegyelem, hogy meghallják a Hangomat Isten Nevében.

Még mindig azért jöttem, hogy átadjam nektek az Örökségemet.

Meg kell tanulnotok, hogy a Törvényben éljetek, és ne hagyjátok el azt. Ha a Törvényben vagytok, akkor védelmet élveztek majd, és nem kell szenvednetek a társaitok miatt.

Fogadjátok el az átalakulásnak ezt az időszakát, mint valami egyedit, és ne okozzatok többé szenvedést testvéreiteknek; ellenkezőleg, érezzék szereteteteket, átláthatóságotokat és alázatotokat, amelynek szívetekből kell jönnie, amelynek lényetekből kell fakadnia, hogy a régi ember meghaljon, és az igazi szellem megnyilvánulhasson; az a szellem, amely befogadja Isten ajándékait, az a szellem, amely részese lesz az új emberiségnek és az új Földnek.

Addig is alakuljatok át teljesen, de valóban tegyétek meg ezt Értem és a testvéreitekért!

Mutassátok meg Istennek, hogy megértőek vagytok, és ne vesztegessétek tovább az időt, mert közel van a Visszatérésem, és szükségem lesz rátok, hogy igazak legyetek; olyan igazak, olyan kristálytiszták, mint a víz, amely a föld gyomrából fakad, és életitalt ad nektek, amely oltja a szomjatokat, amely gyógyít és megvált benneteket.

Társaim, legyetek Isten balzsama; legyetek az új idők gyógyítói az ima és nem a szavak által; legyetek a példa és a szeretet szolgái; hogy a világ szívei érezzék szeretetetek kifejeződését, hogy mindenki megelevenedjen és elnyerje a megváltást úgy, ahogy Istennek, a mi Atyánknak van rá szüksége, Aki a Mennyben van.

Társaim, keljetek át a szakadékok felett átívelő hídon, és egyesüljetek a szeretet és az egység kötelékében, hogy félelem és kétségek nélkül kelhessetek át rajta.

Mert ha erős a hitetek, semmi sem fog gyötörni, és lesz erőtök és bátorságotok arra, hogy még sok hídon átkeljetek; olyan hidakon, amelyek később várnak rátok, a következő időben, amikor minden meghatározásra kerül.

Azért jöttem ma ide hozzátok és a világhoz ezzel az üzenettel, hogy minden emberi szívben felébresszem a Szeretet tudatosságát; egy olyan Szeretetét, amely felszabadít benneteket, egy olyan Szeretetét, amely kiszabadít benneteket a fogságból, amelyben jelenleg lehettek.

De továbbra is bízzatok Isteni Irgalmasságomban, mert így mindig segíteni fogok nektek.

Azért jövök, hogy mialatt beszélek hozzátok, kiszabadítsalak benneteket annak a börtönéből, ami bánt benneteket, mindabból, ami a szíveteket zavarja. Az előttetek álló idő nem lesz könnyű. Nem ígérhetek nektek örök életet ezen a bolygón, lángokban és nyomorúságban; de ígérhetem nektek Királyságomat, amíg itt vagytok, hogy fáradhatatlanul szolgáljatok Engem.

Arra kérlek benneteket, hogy ne csak a szívetek növekedjen, hanem a tudatotok is, hogy tudjátok, hogyan kell bölcsességgel ítélni ebben az időben; hogy tudjátok, hogyan győzzétek le az összes próbatételt, amit megtapasztaltok, társaim, és ne szenvedjetek lépten-nyomon olyan hajótörést, amely nem létezik, amely csak az elmében él.

Engedjétek meg ebben az időben, hogy a szellemi Hierarchia megnyissa az ajtókat az ismeretlen felé, és a titkok lelepleződjenek, mert akkor felemelkedik a lelketek, és nem fogtok annyira elmerülni az anyagban, amely akárhozathoz köt benneteket, és nem engedi, hogy igazán megadjátok magatokat.

Apostolaimhoz hasonlóan azért jöttem, hogy azt kérjem tőletek, ami egyszerű, ami szívből jön; ezért higgyetek abban, amit mondok nektek, mert beteljesedik.

Ne csapjátok be többé önmagatokat, nyissátok ki a szemeteket, hogy a végtelenbe nézhessetek, és találjátok meg valódi eredeteteket.

Azért jöttetek ide erre a világra, hogy megtapasztaljátok a szeretetet és a megbocsátást, az egymás elfogadását, az együttérzést, az önátadást és az embertársaitok iránti tiszteletet.

Ha a világ nem egyesül ebben az időben, nem maradhat fenn; ahogyan ti is egyesültök ma Bennem, és Én is egyesülhetek veletek, társaim.

Hagyjátok, hogy testvéreitek és családjaitok e szerint a példa szerint éljenek, mert szükségük lesz rá. Abban az órában nem lehet többé megosztottság, nem lehet többé konfliktus, nem lehet többé kétely. A Föld legnehezebb órájában a Szent Egységnek kell győzedelmeskednie. Ez tesz benneteket erőssé, legyőzhetetlenné, és tudni fogjátok, hogyan várjatok Rám az utolsó pillanatig, amikor Lábamat erre a bolygóra helyezem.

Azért jövök Argentínába, mert szeretem, és szükségem van feltétlen válaszára, hogy folytathassam Megváltó Munkámat a világnak ezen a részén.

Elküldtem hozzátok Isten hűséges hírnökét, hogy hallgassatok rá, és most azért jöttem el hozzátok, hogy ti is hallgassatok Rám a szív szent lelkesedése és az Istennek való teljes odaadásotok által.

Azért jöttem, hogy elhozzam nektek azt, ami új, és amit még nem ismertek, azért jöttem, hogy elhozzam nektek azt, amit még soha se tapasztaltatok ebben az életben. Felajánlom nektek a Szent Szívemmel való közösséget, hogy minden nap arra bátorítsalak benneteket, hogy egy kicsit jobban szeressetek annál, amennyire azt hiszitek, hogy szerettek.

Legyetek könyörületesek azokkal, akik szenvednek, és ne panaszkodjatok rájuk, legyetek könyörületesek azokkal, akik fenntartják Munkámat, és ne panaszkodjatok rájuk, mert Keresztem súlyát rájuk helyeztem, hogy a végsőkig Velem hordozzák, még ha senki sem érti is ezt.

De nem hagyom magára azokat, akikre rábíztam az Országomat, ahogy ma rátok, társaimra bízom az Országot.

Istennek élni a legnagyobb felelősség, de lényegében az Ő Dicsőségével, az Ő mennyei boldogságával van tele.

Nem akarom, hogy ebben az időben elszalasszátok azt a lehetőséget, hogy belsőleg növekedjetek, és hogy mindent szeretetből és ne emberi erővel tegyetek. Fogjatok össze, és legyetek egy család, hogy Szentséges Szívünk mindig itt legyen közöttetek.

Szeretném, ha Szívem tükre lennétek ezen a bolygón, amely haldoklik, és sokan nem akarják ezt látni.

Meg fogjátok találni azt a valóságot, amiről ebben a pillanatban beszélek nektek, nem számít, hogy elmentek-e vagy visszatértek-e az otthonotokba. A szenvedés és a fájdalom elterjedt a világon és az összes lényben.

Segítenetek kell Nekem abban, hogy megenyhíthessem ezt a szenvedést, és abban, hogy ne adjatok okot a szenvedésre. Segítenetek kell Nekem abban, hogy kiolthassam a szenvedés létezését. Szaporítsátok el Szívem Isteni Irgalmasságát ebben az időben, hogy jelen lehessek azok számára, akiknek leginkább szükségük van a Gyógyulásra és a Megváltásra.

Azoknak, akik már régóta követnek Engem, azt mondom: Használjátok azokat az eszközöket, amelyeket Isten adott nektek, és képesek lesztek arra, hogy minden időben győzedelmeskedjetek, és hogy legyőzzétek az összes megpróbáltatást.

Becsüljétek meg azt a Hagyatékot, amelyet oly sok éven keresztül átadtak nektek, és valósítsátok meg a gyakorlatban, hogy segítsétek Munkámat és Küldetésemet, hogy terjeszkedjen a világban, és ne korlátozzátok azt a ti módotokra.

Igyatok most a tudás forrásából, amelyet hozok nektek, és át fogtok változni; de engedjétek meg Nekem, társaim, hogy beléphessek szívetekbe és életetekbe, hogy eltöröljem azt, ami szenvedésre késztet benneteket, és ami zavar benneteket.

Ha a világ hallgatna a Szavaimra, más világ lenne. Ha a világ Szavaim szerint élne, más lenne. De tudom, hogy ez társaimtól és szolgáimtól függ.

Ugyanez a Kegyelem, amelyet feltétel nélkül hozok nektek, érje el azokat, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Ma meglesz az a Kegyelmem, hogy megáldjak egy családot sok más család nevében, hogy Szentséges Szívem gyógyítása megalapozódjon azokban, akik arra törekszenek, hogy egy napon megtalálják a békét.

Ma megkenlek benneteket a jóvátétel olajával, ahogyan a szent asszonyok is megkenték Testemet a sírban, hogy tiszteletet és dicsőséget adjanak Megváltójuknak.

Ma, amikor megszentelem ezt a családot, a világ családjait is megszentelem e Születésnapra; hogy ugyanez a lehetőség a megváltásra, a megbocsátásra és a kiengesztelődésre, elérje azokat a lelkeket, társaim, akik kétségbeesettek és nincs belső Fényük.

Nyíljanak meg az ajtók a lelkek gyógyulása előtt, és újuljon meg minden!

Nyíljanak meg a megbékélés kapui, és mindenki legyen képes arra, hogy megbocsásson a másiknak!

Mert az a vágyam, hogy teljes mértékben és korlátozás nélkül élhessem át a veletek való együttlétet úgyanúgy, ahogyan a tökéletlen, de szent férfiak és nők szívében élhettem, akik átélték fájdalmas Kínszenvedésemet.

Ma ezzel az olajjal megalapítom ennek a családnak az isteni felszentelését, amelyet Atyám kérésére választottam, hogy még több család ébredjen rá az igaz szeretetre és megbocsátásra.

Felajánlom ezt a felszentelést az Új Föld Közössége nagy családjának, és azt kívánom,hogy ez az olaj kenje meg azokat, akik ott betegek; és szeretném, ha tudnák, hogy senkiről sem felejtkeztem el, és hogy el fogok jönni hozzájuk a kellő időben, hogy magammal hozzam őket egy új életbe, amely mentes a szenvedéstől, a zavaroktól, a fájdalomtól és a gyötrelemtől.

Nyíljanak ki a szárnyai azoknak a lelkeknek, akik betegek az Új Föld Közösségben, mert eljött az ideje, hogy nagy repüléseket tegyenek Isten, a Teremtő felé.

Társaim, az az utolsó kívánságom, mielőtt különös módon felkenném  a világ családjait és gyermekeit, hogy tudjátok, hogy ebben a decemberi hónapban Aurora Királyságában várom társaimat, követőimet és családjaimat; hogy lássák Urukat, amint a narancsfák között sétál, hogy azok a szívek, amelyek hisznek a belső gyógyulásban és a megváltásban, megtapasztalják és érezzék az Urat; hogy az Új Aurora, az új hajnal kiemelkedjen minden lényből.
 

Mindenható Uram, Aki jelen voltál Fiad Testében és Vérében a Kínszenvedés, a halál és a feltámadás által, kérlek, Atyám, hagy áldd meg ma este Argentínát, hogy beléphessen az Ígéret Földjének Tervébe. Ámen.
 

Azért adom nektek a békét, hogy megéljétek, megtapasztaljátok, és hogy állandóan átadjátok testvéreiteknek.

Azt is szeretném, hogy vigyétek el Megdicsőült Szívem Medáljait az Új Föld Közösségébe; mert arra törekszem, hogy gyermekeim keblén és szívén lehessek, hogy jobban védelmezhessem és elkísérhessem őket.

Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

És ma este megköszönöm nektek, hogy kerestétek békémet és vigasztalásomat.