Rendkívüli üzenet
KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS TESTVÉR RÉSZÉRE AZ ISTENI IRGALMASSÁG ELSŐ MARATONJA ALATT

Kedves szíveim!

Ez idő alatt mindvégig elárasztottalak benneteket Kegyelmemmel, és így, csendben, Lelkem úgy dolgozott lényetekkel, ahogy a földműves vet a földbe.

Kedves társaim, az Irgalmasság eme órájában erős hitet kérek tőletek, hogy legyőzze azokat az atavizmusokat, amelyek elválasztják a lelkeket Isten világától.

Szívből adok nektek hálát ezért a mai találkozóért, mert kis tudatotokban létrejött az Isteni Irgalmasság Maratonja, és az Enyéim közül néhányakban már megértek a gyümölcsök. Azokat, akiknek még érniük kell, Szívem Templomában őrzöm, és nagyobb szellemi ébredésre várok. 

Üdvösségem forrása nemcsak Amerikára ömlött győzedelmesen e két nap alatt, hanem Európa és Kelet is megkapta ezt a megváltó Kegyelmet.

Arra hívlak benneteket, hogy Bölcsességemben értsétek meg irántatok érzett Szeretetem erejét. Nem nyugszom egy napot sem, amíg el nem érem, amit tőletek akarok. Ezért teszlek ma próbára lehetetlen dolgokban, hogy ebben az utolsó órában eldönthessétek, hol akartok lenni.

Szívem addig lesz bennetek, amíg megengeditek Nekem. Az Eucharisztiában és a gyónásban is ott van. Ne féljetek attól, hogy úgy lássátok magatokat, amilyenek valójában vagytok, mert eljött Kegyelmem ideje azok számára, akik igent mondanak Nekem.

Milyen utat fogtok bejárni, ha nem az Én utamat?

Napról napra mellettetek találom Magam, hogy valóban elmondjam nektek, mit akarok az életetekben. Sok szenttől lehetetlen dolgokat kértem, most elérhetetlen kihívásokat és teljesíthetetlen önátadást kérek társaimtól.

Mindebben benne van kozmikus tudományom, Mennyei Fényem; tudom, hogy milyenek vagytok valójában, és hogy mennyit fogtok tudni adni Nekem. Azért jövök minden nap a világegyetemből, hogy átadjam nektek abszolút bizalmamat és szentségemet.

A káosz idején meg kell jelenniük az új Krisztusoknak.

Köszönetet mondok az összes imádkozónak ebben a világban, és remélem, hogy az Isteni Irgalmasság e Maratonja elzarándokol a világ nemzeteibe, hogy még több lélek készüljön fel tudatosan arra, hogy befogadjon Engem második és dicsőséges Eljövetelemkor.

Veletek vagyok. Értetek vagyok itt. A szívetekben vagyok.

Békét és jót mindenkinek.

Az Atya Dicsőségére, köszönöm, hogy ma áldásban van részetek.

Krisztus Jézus, az Egyetemes Király