SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!    

Szeretetem olyan, mint amikor Isten simogatja a teremtményeit.

Az Ő Szeretete olyan bőséges és végtelen, hogy a lelkek gyakran nem tudják, hogyan különböztessék meg.

Ezért küld el Engem Fiam nevében, mint Isten Szeretetének Anyját, hogy a lelkek és mindenekelőtt az esszenciák emlékezzenek arra, hogy magukban hordozzák a Legnagyobb Szeretet egy kis részecskéjét; és hogy e Legfelsőbb Szeretet nélkül nem lehetséges tanulni vagy fejlődni ebben a világban.

Fiam azért jött a világba, hogy megtanítson benneteket a Szeretetre; egy olyan Szeretetre, amely érett, önadakozó és feltétel nélküli; egy olyan Szeretetre, amely azokért adatott, akiket elutasítottak, diszkrimináltak és kitagadtak.

Krisztus szeretete szeretet a bűnösök, az elveszettek és azok iránt, akik már nem találnak szeretetet önmagukban.

Az Isteni Szeretet Anyjaként azért jöttem ma, hogy emlékeztesselek benneteket arra, hogy minden tökéletlenségen és hibán túl bennetek él az a Szeretet, amely e bolygó és e nagy világegyetem részévé tesz benneteket, amely újra és újra vár rátok, hogy megtanuljatok fejlődni.

De gyermekeim, ne felejtsétek el, hogy ennek a krisztusi szeretetnek a kifejezése a legkisebb dolgokban kezdődik, a mindennapokban, mindazokkal, akik körülöttetek élnek és vannak.

Mindaz, amit Fiam tanított nektek, nem lehet hiábavaló és nem maradhat eredménytelen.

Adjátok meg a Nagyobb Szeretetnek azt a helyet, amit megérdemel az életetekben és a testvéreitek körében, mert így az akadályok feloldódnak, a sebek begyógyulnak, és a lelkek az Örök Atya Szeretetének hiteles ereje által újjászületnek az útjukon.

Ma úgy kérem ezt tőletek mintha először kérném, mert a világ továbbra is a közömbösség, az Istentől és az Ő jelenlététől üres életmód felé halad, ahol az irányzatok és ideológiák veszik át az első helyet az emberek életében, hogy eltávolítsák őket Istentől és valódi lényegüktől.

Tehát gondolkodjatok el ezeken a kérdéseken:

Hol munkálkodik az életemben Krisztus Szeretete?

Hagyok-e teret, és nem állok-e ellen, hogy a Szeretet átalakíthasson engem és a világot?

Hiszek-e a Nagyobb Szeretet erejében?

Így, gyermekeim, Szavaim nem csak szavak lesznek, nem csak egy újabb Üzenet, amelyet csak meghallgattok, és semmi sem történik gyermekeimben.

A világnak szüksége van a Szeretet hiteles pilléreire, hogy az emberiségnek a valódi és egyedülálló Céljától való globális eltávolodását időben helyre lehessen hozni.

Köszönöm, hogy figyelmesen válaszoltatok a hívásomra.

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Gyermekem!

Ahhoz, hogy tiszta életed legyen, tiszta szívvel kell rendelkezned, tiszta szívvel rendelkezve tiszta elméd lesz, és tiszta elmével rendelkezve tiszta szándékokat fogsz elérni.

Ahhoz, hogy ez megtörténjen, nem szabad megfeledkezned arról a szellemi lényegről, amely vagy, és nem szabad annyira a külsőségekhez ragaszkodnod.

A tiszta szívet az által az abszolút elhatározás által lehet elérni, hogy megéljük Isten Szeretetét, és nem veszítjük szem elől.

A tökéletlenségektől vagy a traumáktól függetlenül a tiszta szív nem veszíti el vagy nem oldja fel azt, amit valóban megtanult.

Ezért csak a tiszta szív nemes szív, amely képes arra, hogy megértse az életet és annak helyzetét a konkréton vagy az anyagiakon túl.

Így a tiszta szív lesz az élet ura, nem pedig az elme. Az elmének a szív által eldöntött cselekedetek segítőjeként kell működnie, hogy az élet harmóniában és ne konfliktusban legyen.

A tiszta szív egy bizalommal teli, önfeláldozó és segítőkész szív, amely képes kimozdulni önmagából, hogy helyet és teret adjon másoknak.

A tiszta szív nem fél attól, hogy elváljon valamitől, az áldozattól, attól, hogy egy kicsit többet adjon magából, még akkor sem, ha látszólag azt hiszi, hogy nem fog sikerülni.

A tiszta szív felismeri hibáit, de nem hibáztatja magát azok miatt. Csendben dolgozik, amíg át nem tudja alakítani lényének legmélyebb aspektusait.

A tiszta szív béketeremtő.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT