SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Nyugodjatok meg, csendesedjen el az egész világ ezen az éjszakán, és a szív szent némaságában találjon vissza a világ a békéhez.

Mennyei Édesanyátok és az emberiség Anyja ma a Tenyerén hozza a Gyermek Isten teremtő elvét, azt a Szent Célt, amelyre az Örökkévaló Atya kezdetben az emberiség üdvösségére és megváltására gondolt.

Tudom, hogy nem fogjátok megérteni, gyermekeim, hogy ez mit jelent és mit képvisel. De ma, a portálokon keresztül, bemutatom nektek a betlehemi Szent Barlangot, ahol ez a titok formálódott és testet öltött a kisgyermekben, a Messiásban; mert ma bevallom nektek, hogy Szentanyátok számára is ez akkoriban kinyilatkoztatás volt.

Ez azt jelenti, hogy a titok feltárul, és a gyermek Isten lényege megmutatkozik ebben a pillanatban a világ számára, az emberiség teljes belső világa számára, kivétel nélkül minden lélek számára, még azok számára is, akik elvesztek és távol vannak az Atyától.

Ez volt a Teremtés Szent Esszenciája, amelyet a Gyermekisten hozott az egész világ számára. Nem volt más módja ennek a régóta várt küldetésnek, csak egy olyan szerény és szegény helyen, mint a betlehemi barlang, ahol nemcsak a Názáreti Szent Család, hanem mindazok is, akik részt vettek abban az eseményben, a bolygón és a csillagokon e szent kinyilatkoztatásnak voltak a tanúi.

Ma tudni akarom, Gyermekeim; ma saját Anyai Szememmel szeretném látni, hogy a bolygó e kritikus időszakában, ahol a béke helyett a háború uralkodik, a Teremtőnek ez a Szent Esszenciája, amely Jézuson keresztül testet öltött, újra megjelenik a világ számára a belső síkokon és Lys Királyságának Belső Szentélyén keresztül; hogy Őrangyalaitok és a Világegyetem összes angyala is tanúi lehessenek ennek a szent pillanatnak, hódolói lehessenek ennek a szent kinyilatkoztatásnak, amely egykor egy Kisgyermek formájában testet öltött, maga Isten által, Aki emberré lett az üdvösségetekért, az egész emberi faj üdvösségéért, attól az időtől kezdve a jelenig és ettől a pillanattól a végső időkig.

Ez az a kiolthatatlan és örökkévaló Teremtő Esszencia, amelyet Szeretett Fiam Szellemi Örökségként letétbe helyezett nemcsak itt, Lys belső szentélyében, hanem a bolygó összes Belső Szentélyében is, különösen egész Amerikában.

Emiatt, gyermekeim, arra kérlek benneteket, hogy váltsatok dimenziót és frekvenciát ebben a pillanatban, hogy ismét tudjátok, hogy ezen a szenvedésen és a bolygón uralkodó káoszon túl van egy Legfelsőbb Valóság, amely vár rátok, kincsek, amelyek minden egyes gyermekem számára jelen vannak, és arra várnak, hogy feltáruljanak mindenki számára, akinek tiszta szíve, tiszta szándéka van, mindazok számára, akik semmit sem akarnak maguknak.

Ez nem lett volna lehetséges, ha Szent József nem testesítette volna meg az alázatosság elvét, vagy akár Legszentebb Anyátok nem testesítette volna meg az Eredeti Tisztaság Elvét. Ez a kétezer évvel ezelőtt készített forgatókönyv lehetővé tette, hogy ez a kinyilatkoztatás elérje a tudatotokat és a bolygón élő összes testvéretek tudatát.

Ebben a Teremtő Alapelvben, amelyet ma hozok nektek, tekinteteteket a Célra kell szegeznetek, lelketeknek ugyanarra a törekvésre kell igyekezniük, amelyet Szeplőtelen Szívem és Szent József Legtisztább Szíve sok idővel ezelőtt elért.

Röviden, szeretteim, itt és most, alázatos Kezeim által, amelyek felfedik az Elsőszülött, Isten Fia, a Messiás Teremtő Elvét, a lelkek képesek lesznek megtalálni az Új Emberiség megjelenését, amely mentes a tévedések láncaitól, mentes a bűntől, mentes a szenvedéstől, a fájdalomtól, mindentől, ami elválaszt benneteket Istentől.

Tudom, hogy mindaz, amiről ma beszélek, szimbolikusnak tűnik, de biztos vagyok benne, hogy nem az. Az Élő Isten a Kisgyermeken keresztül küldött Engem ma este, hogy feltárjam ezt az Üzenetet a belső világok és a lelkek számára.

Egyszerű szavakkal, szeretett gyermekeim, Krisztus Teremtő Lényege emlékeztet benneteket, hogy mindenkinek a Teremtés Forrása felé kell fordulnia, és saját életét az Atya gondolatai szerint kell átalakítania; mert minden gyermekemre valami csodálatos vár, valami, ami felfedi magát az útjaitokban, amikor szigorúan engedelmeskedtek és követitek azt, amit az Ősforrás meghatároz, bár ez ebben a pillanatban ismeretlennek tűnik.

Ha a lelkek nem szegezik tekintetüket Krisztus Teremtő Esszenciájára, és ha a többség nem teszi ezt meg mostanában, mi lesz ezzel az emberiséggel, mi lesz ezzel a bolygóval és ezzel a felszínnel?

A Messiás, a Megváltó születéséhez hasonló pillanatban és időben vagyunk. Az Élő Isten megtestesült Fia által testben, lélekben és istenségben, hogy megmutassa: Hatalmas Jelenléte egyszerű és szegényes, Felséges Jelenléte szerető és bölcs.

Ezekre a Tulajdonságokra van szüksége ma a világnak, nemcsak azért, hogy helyre tudja hozni hibáinak végtelen útját, hanem hogy visszaszerezhesse az elvesztett tisztaságot és ártatlanságot is; olyan ártatlanságot és tisztaságot, amelyet ellopnak, megakadályoznak és feloldanak, nemcsak a háborúkon keresztül, hanem mindenen keresztül, ami ebben az emberiségben történik.

Isten ebben az időben az emberiségre szegezi tekintetét. Portáljaként küld el Engem, hogy a világ ne felejtse el, hogy vissza kell nyernie a békét.

Fontos volt, amit Tiszteletreméltó Társam, Szent József hagyott rátok december 19-én: meghatározó szavakat, amelyek átváltoztatnak, hogy egy napon elérjétek Krisztus Teremtő Esszenciáját, és egyesülhessetek ezzel a Lényeggel.

Minden, amit Szent József mondott nektek, utatok kezdete, a transzcendencia és az átalakulás útjának kezdete.

Így gyorsan el fogjátok érni azt, amit kérek tőletek, mert Isten olyan lelkekre szomjazik, akik kisugározhatják tulajdonságait és alapelveit, akik olyan tükrök, amelyek tükrözik ezen a bolygón az összes parancsolatát, különösen azokat, amelyeket a felszíni ember áthágott és megszegett tudatlansága és iróniája miatt.

Krisztus Születése, amely ismét megjelenik, és a befogadására nyitott szívekben újra megtörténik, engedje meg, hogy a világ és az emberiség ne csak megtalálja a tartós megoldáshoz vezető utat Krisztus teremtő Lényegén keresztül, amely békés, személytelen és bölcs, hanem találja meg a visszautat is az Atya Házába; hogy a bolygón jelenlévő több millió lélek visszatérjen a Cél ösvényére, amelyet különböző indítékok és okok miatt elveszítettek, és hogy az Őrangyalokon keresztül, akik elkísérnek Engem ebben a tetőző órában, el lehessen érni Isten ama izzó Törekvését, hogy minden teremtményét a Királyságában láthasson, ahogyan a Szent Család Isten Királyságában volt annak ellenére, hogy ezen a bolygón éltek.

Ma Krisztus Teremtő Esszenciáján belül viszem a tiszta és alázatos szívűek szándékait, könyörgését, imáit és minden esedezését, akik ebben az órában már semmit sem keresnek saját maguk számára, hanem a jót és a jótékonyságot mások számára, és a békességet az emberek és a nemzetek számára.

Ma minden egyes gyermekem lelkének és Őrangyalának felajánlását hordozom Krisztus Teremtő Esszenciájában, olyan angyalokét, akiknek sikerült saját Fénykönyveikbe beírniuk azoknak a megváltás és szeretet irányába tett lépéseit, akik minden nap ezzel próbálkoznak.

Bár lehet, hogy nem úgy tűnik, mindaz, amit ebben a pillanatban elmondtam, az, ami nyitva tartja az ajtókat az Irgalmasság előtt; ez az, ami ebben a végső időben lehetővé teszi, hogy a Szellemi és Isteni Hierarchia még mindig jelen legyen ebben az emberiségen és ezen a bolygón; mert az Ő Hangja, a Hierarchia Hangja soha sem fog elfáradni addig, amíg meg nem látja valóra válni azt, amit a Teremtőnek ígért.

Érintse meg ebben a pillanatban és ebben az órában a családokat és különösen a gyermekeket a világ bármely részén a szerény és szegény betlehemi barlangon keresztül  Krisztus Teremtő Lényege, hogy megvédje őket a bolygó őrületétől ebben a tetőző pillanatban, és úgy, hogy ezekben a kis esszenciákban nemcsak a Gyermekisten szülessen újjá, hanem ők maguk is tartsák meg a tisztaságot, az ártatlanságot, a szeretetet és annak örömét, hogy az Új Emberiség, a Ezeréves Béke részesei.

Áldalak benneteket, és szíveteket a Gyermekistennek ajánlom.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Boldogasszonyunk kérésére énekeljük el a "Csendes éj" című dalt a kórus kíséretében; így tegyük lehetővé, hogy feloldódjon a bolygó sötétsége ebben a pillanatban a gyertyafény szimbóluma révén, és a leginkább rászoruló helyek megkapják a Szent Család Békéjét.

Énekeljünk.

SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ma Fatima harmadik titka, amelyet több mint száz évvel ezelőtt saját ajkaimmal jelentettem be, megváltozott az emberiségnek, és különösen Oroszországnak az Én Anyai és Szeplőtelen Szívemnek való odaszentelése miatt.

Ezért, gyermekeim, ismét mondom nektek, hogy ne féljetek, itt vagyok, és Én vagyok Anyátok, az a Fájdalmas Anya, az az Irgalmas Anya, az a Szerető Anya, Aki a Kereszt lábánál átadta magát Fiának.

Rózsafüzérem, Fény Rózsafüzérem ma tele van imáimmal és gyermekeim imáival, amelyeket továbbra is szeretettel várok az elkövetkező időkben, mert ami ma történik a világban, az csak a kezdet.

De figyeljetek, gyermekeim, az ima hatalmas kulcsára! Ezzel megnyílnak a Mennyország kapui, hogy angyali és arkangyali seregeim beavatkozhassanak és átalakíthassák az emberiséget bebörtönző okokat.

Ma Köpenyemet különösképpen Ukrajna zászlaja borítja, mindazokért, akik könyörögtek azért a nemzetért, amelyet a kék zsarnoknagymértékben elpusztított. De ne féljetek, gyermekeim, mert a látszólagos pusztulásban újjászületik az élet, és feltámadnak azok a tudatok, amelyek kitartanak és ellenállnak ezen idők viszontagságainak.

Ezért továbbra is úgy tartsátok a rózsafüzért a kezetekben, mint egy erőteljes szövetséget az Ég és a Föld között, hogy a Napba öltözött Asszony továbbra is a kígyó fejére taposhasson, és Mihály Arkangyal az Én szent társaságomban a pokolba küldhesse az összes tisztátalan szellemet, akik a világban kóborolnak, valamint azokat a szellemeket, akik belépnek a bolygóra azokon a bizonytalan kapukon keresztül, amelyek nyitva vannak.

De még egyszer mondom nektek, szeretett gyermekeim, hogy ne féljetek, Én itt vagyok, és Én vagyok a ti Anyátok.

Most eljön az az idő, amikor újjáépítjük azokat a helyeket a világban, amelyek nagymértékben elpusztultak. Ezért Fényem, a Mennyei Királyság Fénye leszáll ezekre a helyekre, hogy újra Istennek szentelje oda azokat, és annak a célnak, amiért kezdetétől fogva léteztek.

Ezért ismét mondom nektek, ne féljetek, itt vagyok, és Én vagyok az Édesanyátok.

Továbbra is helyezzétek Elém a bolygó valódi szükségleteit, mindazt, ami nem talál megoldást vagy kiutat.  De arra kérlek benneteket, hogy hagyjátok a Kezemben a szíveteket és az összes körülményt, hogy Anyátok, az Angyalok és a Mennyek Királynője mindent átalakíthasson és meggyógyíthasson.

Szívetek, akárcsak testvéreitek szíve, továbbra is dolgozzon a békéért; mert a békén keresztül van kiút a lelkek számára, hogy újra egyesüljenek Fiammal, hogy a lelkek felkészüljenek Fiam fogadására, mert közel van Eljövetele; és ez még a legnagyobb bizonytalanság, a világméretű bizonytalanság idején lesz, amikor Fiam meglepő és ismeretlen módon fog visszatérni; és sokan az enyéim közül, szeretett gyermekeim közül, képesek lesznek felismerni Őt.

Aki az Ő Irgalmas Szívével egyesül, az képes lesz megérezni Krisztus eljövetelét, a Megváltó régóta várt Visszatérését a körülmények vagy az összes viszontagság ellenére.

Az életetek előkészítheti Fiam Visszatérését, ha elhatároztátok, hogy teljesen Istennek szentelitek magatokat; először életetek és szívetek átalakításán keresztül, a mindennapi élet apró cselekedeteiben.

Fel fogja használni azokat a pillanatokat, a szeretetnek azokat a kis cselekedeteit, igaz és őszinte cselekedeteket, amelyeket minden lélek adhat Fiamnak, hogy átalakítsa, felszabadítsa és megtisztítsa az emberiség által elkövetett nagyon súlyos bűnöket, különösen az emberiség azon részének a bűneit, amely háborúkat, az éhséget, az üldözést, a rabszolgaságot és még a halált is kihasználja.

Fiam megszámolja az igaz szeretet minden apró cselekedetét, egyenként, hogy kiáraszthassa Isteni Irgalmasságát azokra a helyekre, ahová a Fény nem tud behatolni; mert Ő Isten sajátFénye, az a Fény, amely Önmagát adta értetek, és az a Fény, amely továbbra is önmagát adja értetek egyetlen célért, a ti megváltásotokért.

Ma Én is egyesülök szellemileg az összes lélekkel és szívvel, minden olyan hellyel és térrel, amely megnyitotta az ima csatornáját, hogy ezen a napon Szeplőtelen Szívem diadala egyre valóságosabb és igazabb legyen.

Mindez lehetővé tette, ahogy az elején említettem, hogy megváltozzon a fatimai harmadik titok. Ezért kell továbbra is buzgón és elkötelezetten imádkoznunk. Ez az, amire a Mennyei Atyának minden egyes gyermekétől szüksége van, szüksége van arra, hogy az ima és az egység szellemében legyetek, hogy a gonoszság rettegett erői, amelyeket ellenségem és ellenfelem irányít, a legcsekélyebb hatalommal se rendelkezzenek ahhoz, hogy népeket és nemzeteket igázzanak le, és ahhoz se, hogy sok lelket a gonosz eszközeként használjanak fel.

Folytassátok, hogy a Fény-Rózsafüzérek gyümölcsei növekedjenek, folytassátok, hogy elterjedjenek az egész világon, mert Mennyei Édesanyátok, akárcsak Fia, az egyszerű és alázatos szíveket, a szegény és komoly családokat használja fel, akiknek fő tápláléka a szív imája.

Amikor visszajön a Fiam, mindegyikükért eljön; azokért jön, akik névtelenül imádkoztak, akik életükből órákat töltöttek azzal, hogy az Oltáriszentség előtt voltak, egyetlen cél és küldetés érdekében: hogy a Menny leszálljon a Földre.

Szívem igénybe veszi majd azok hűségét is, akiknek a tudatukban az létezik, hogy nem múlhat el egy nap sem anélkül, hogy ne részesülnének Fiam Eucharisztikus Testéből, hogy nem múlhat el egy pillanat sem anélkül, hogy ne tudnának egy imát felajánlani Teremtőnk Oltárának.

Szeretett gyermekeim, erre a pillanatra készítettelek fel benneteket ezekben az időkben az összes nyilvános Megjelenésen keresztül. Arra készítettelek fel benneteket, hogy a Fény szilárd és megerősített seregévé váljatok, amely jelen van és szétterjed az egész bolygón, és amely szellemileg mindenütt jelen van az ima hatalmas lendülete alatt.

Tudom, hogy ezek az idők arra késztetnek benneteket, mindannyiótokat, hogy a gyakorlati és anyagi szükségletek után rohanjatok, hogy megfeleljetek a munka, a család, a mindennapi problémáitok követelményeinek. De biztosíthatlak benneteket, hogy ha életetekben, minden napotokban jelen van a szív imája, akkor mindenre megoldást fogtok találni.

Istennek szüksége van az emberiség testvéribb összefogására, hogy ki lehessen irtani azt a közömbösséget, amelyet az ellenségem sok tudatban elvetett, azt a közömbösséget, amely a szívet hideggé teszi a büntetlenség és a bolygó pusztulása láttán.

Nektek azonban kötelességetek válaszolni hívásomra az Én Jelenlétemben, mert tudom, hogy tudatosabbak és éberebbek vagytok, és ajelenések elmúlt tizenhárom éve nem volt hiábavaló.

Most, ezen a közelgő Nagyahéten arra hívlak el benneteket, hogy új lépéseket tegyetek; ugyanígy arra is, hogy felelősséggel és szeretettel vállaljátok azokat a lelki, belső és anyagi feladatokat, amelyeket Isten rátok bíz az emberiség következő ciklusában.

Ezért Szeretett Fiam el fog jönni a Nagyhéten, hogy véglegesen elkérje tőletek azokat a tálentumokat, amelyeket Ő adott nektek; és bár lehet, hogy nem ismeritek ennek a mélységét, de a Vele való kapcsolat egyszerű ténye által felismeritek magatokban azt a tehetséget, amelyet Ő adott nektek, olyan tehetséget, amelyre szükségetek van ahhoz, hogy előrkészítsétek a Visszatérését.

Szívem csendjében hallom azok hangját, akik kiáltanak, és azokét, akik Fiammal együtt növekednek az apostolkodás és a megváltás útján.

Gyermekeim, az, hogy eljutottatok idáig, azt jelenti, hogy beteljesíthetitek és megvalósíthatjátok személyes küldetéseteket, és teljesebben megismerhetitek a Magasságos iránti elkötelezettségeteket. Egy olyan elkötelezettséget, amelyet sokan, akik ma nincsenek itt, nem értettek meg, nem értékeltek, nem szerettek és nem becsültek, mert nem ismerték fel, hogy a Szent Szívünk iránti elkötelezettség megváltoztathatatlan.

Most, hogy ezt hallottátok, Anyátokként elvárom, hogy megfeleljetek Fiamnak. Ő nemfog könyörögni nektek semmiért, nem fog kérni tőletek semmit. Amikor érezni fogjátok az Ő csendjét, akkor az ima által rá fogtok jönni, hogy Ő már régóta gondol valamire számotokra.

Hagyjátok, hogy életeteket Isten Keze írja, és soha többé sem a saját akaratotok; mert az ellenségem az önakaratban lakozik, az önakaratot használja fel, az önakarattal által zavar össze és az önakarat által torzítja el Krisztus nyájait.

Mi irtja ki az önakaratot?

Az engedelmesség törvénye, amely az alázat szent szellemén alapul.

Fiam arra kért, hogy mindezt elmondjam nektek, nemcsak azért, hogy Szeplőtelen Szívem diadalát ünnepeljem mindazokon keresztül, akik ma felajánlották, hogy szívvel és lélekkel megszentelik magukat, hanem azért is mondtam el nektek mindezt, mint jó Anya, hogy felkészüljetek arra, ami a Nagyhét után következik, az elkövetkező hónapokban, amikor életeteknek szilárdnak, elkötelezettnek és megerősödöttnek kell lennie a Krisztus iránti szeretet elkötelezettségben.

Ma Szeplőtelen Szívem örül annak, hogy lehetőségem van arra, hogy ebben a Házban lehessek, amely minden alkalommal, amikor hívlak benneteket, kitárja karjait, hogy befogadjon Engem. De, gyermekeim, még akkor is, ha ismét elzarándokolok majd a világ más helyeire, ahol a poklok laknak, és ahol a lelkeknek sürgős szükségük van szabadulásra ésvezeklésre, nem lesz hiány áldott alkalmakból, hogy Figueira Nagyasszonya ismét itt lehessen.

Gyermekeim, mielőtt visszavonulnék Szívem mély emlékezetébe, ahol mindannyiótokat, minden egyes törekvéseteket, problémátokat, sivatagotokat és próbatételeteket őrzöm, szeretném bejelenteni Figueira Közösségének, hogy holnap, szombaton, a dombon várlak benneteket, hogy fogadjatok Engem, mert ez lesz az utolsó lehetőség ebben a ciklusban, hogy mielőtt Anyátok visszatér Európába, egy nagyon kicsi kulcsot hagyhatok a szívetekben, amely a legfontosabb pillanatban kinyithatja a megfelelő ajtót, amennyiben összhangban vagytok Szívemmel.

Azt akarom, hogy zarándokoljatok el a Dombra mindazokért, akik nem tudtak elzarándokolni a Mária-Központokba; mert holnap ennek a Szent Közösségnek vissza kell térnie, hogy újra az Én Szívemnek szentelje oda magát.

Örömmel és anyasággal várok rátok, igent mondtok-e?
 

A jelenlévők ezt mondják: "Igen!


Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Mosolyog, de sír is.
 

Mert azoknak a szeretete az, akik Énszerintem és Fiam szerint élnek, amely lehetővé teszi számunkra Isten előtt, hogy visszatérjünk ide, hogy elvigyük a Béke Üzenetét a világnak.

Ma különleges módon áldom meg azokat a szent képeket, amelyeket zarándokgyermekeimajánlottak fel; különösen egy zarándokfiú, aki abszolút hittel bízott Szeretetem csodáiban, aminek megélésére Én is meghívlak benneteket; hogy abszolút hittel bízzatok az Istenanya Kegyelmében és csodáiban.

Fiam még egy utolsó dolgot kért tőlem, azt, hogy tudatosan készüljetek fel erre a közelgő Nagyhétre, és megértsétek az elkötelezettség fontosságát ezekben az időkben, ami már nem átmeneti, hanem örökkévaló. Ebből a célból azt akarom, hogy ajándékozzatok meg Engem a dalaitokkal, különösen azzal a dallal, amely semmivé tesz benneteket: "Tégy engem semmivé".

Ezt kell buzgón kérnetek ebben a Nagyböjtben és a Fiammal való találkozások előestéjén az elkövetkező Nagyhéten, hogy szívetek kiürüljön Isten teljességében, és mint az új borosüvegek, megteljen a mi legszeretettebb Urunk, Jézus Krisztus Vigasztaló Lelkével.

Legyen ez a Fény, amelyet ma felajánlotok Nekem, a béke megteremtésének jelképe az egész világon, és különösen Oroszországban és Ukrajnában.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra és a felszólításomra.[

Megáldalak benneteket Isten Békéjének szellemében.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ezzel a dallammal térek vissza a Mennybe: "Tégy engem semmivé".

SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE PORTUGÁLBAN, FATIMÁBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA, A 2021. DECEMBER 25-I IMATALÁLKOZÓRA


Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Hozzátok ide a Gyermekkirályt.

Íme, Ő, Aki életét adta a világért, Aki most is, örökké odaadná.

Íme, a Gyermek, Akit az angyalok megjövendöltek és hirdettek.

Íme, a Messiás, a Megváltó és a Megmentő, Aki Istenségben és Szellemben ma újjászületik az emberek szívében, minden jóakaratú lényben.

Itt van az, Aki szeret titeket, Aki mélyen ismer, Aki vár rátok, Aki nyitott szívével vár rátok, hogy elnyerjétek Kegyelmét és Irgalmasságát.

Íme, Isten Fia, Dávid Fia, Akit Betlehem egyszerű és alázatos barlangjában meglátogattak a pásztorok és a sivatag királyai.

Íme, Ő, Aki Szent József karjaiban és az Istenanya karjaiban volt.

Íme, az, Aki tudta, mit fog beteljesíteni ezen a világon, és Aki egy pillanatig sem kételkedett mindabban, amit Isten kért tőle születése kezdetétől egészen a kereszthaláláig.

Íme, az Élet Istene, az Irgalmasság Istene, a Béke Istene.

Lángoljon fel újra bennetek a Belső Krisztus ezen a születésnapon, hogy a Gyermek Jézushoz hasonlóan ti is Isten karjaiban, az Isteni Anya karjaiban lehessetek.

Maradjon meg mindannyiótok emlékezetében az hogy Ő az, Aki a betlehemi alázatos jászolban született; Aki prédikált, gyógyított, ördögöt űzött és megszabadította az e világi lelkeket; Aki a világ keresztjét hordozta és a világ minden bűnét a Vállain hordozta, ahogyan a mai napig a Szívében hordozza; az Angyali Üdvözlet Gyermeke, ma ennek a világegyetemnek a Királya és Uralkodója, az, Aki Győzelemben és Fényben tér vissza ebbe a sötét világba, hogy ismét lelkeket emelhessen Isten Szíve felé, hogy elválassza a pelyvát a búzától, hogy meghívja mindazokat, akik követték Útját az idők és nemzedékek során.

Íme, Akit megáldott és megvédett a betlehemi Szent Csillag; az, Aki eljön a felhőkben, ahogy hirdette társainak és mindazoknak, akik annak idején őt követték.

Íme, Isten Jelenléte, Aki jelen van a Szentségekben, és különösen a Szent Eucharisztiában.

Isten emberré lett, alázatossá és egyszerűvé, kicsinnyé, sőt védtelenné vált, hogy megértsék, felismerjék és szeressék.

Ez a Kisgyermek Jézus Szeretete az, amely ma megszülethet lelketekben és szívetekben, Aki ma jelen van, Aki ma a Szeretet és Kegyelem Szellemében száll le a világba; mert tudjátok meg, hogy Szeretete állandó, Szeretete át nem ruházható, Szeretete örökkévaló, Szeretete isteni és magasztos.

Ez az a Gyermek, Aki a Karjaimban volt, ahogy ma ti lehettetek a Karjaimban teljes bizalommal, a megpróbáltatások, a sivatagok, a támadások és kihívások ellenére is, vagy akár azon kétségek ellenére is, hogy mindegyikőtök Belső Krisztusa újjászülethet.

Értsétek meg ezt az Üzenetet, amelyet ma hozok nektek, mert a Kisgyermek Jászolban született, hogy mindenki megértse Isten alázatának mérhetetlen nagyságát, és hogy az Ő Hatalma nem tekintélyen, uralkodáson vagy kényszeren alapul. Erejét a Szeretet irányítja, és ez a Szeretet az, amely időkön és nemzedékeken keresztül vezette és irányította a lelkeket. Ez az a Szeretet, amely az Úr születése által a Forrásból száll alá.

Most, mint ez a Kisgyermek, érezzétek magatokat egy pillanatra az Én Karjaimban, az Istenanya karjaiban. Ahogy Jézus Isten Szolgájának karjaiban volt, gondoskodásban, elkísérve Őt, csókjaim által is simogatva, egy pillanatra érezzétek Belső Krisztusotokon keresztül Isten Anyjának nagy csókját.

Emlékezzetek arra, amikor kisgyerekek voltatok, lehet, hogy nincs ilyen emléketek, de a földi anyátok tudja, milyen volt az az idő, nem csak a számotokra, hanem a családotok számára is.

Hát nem csodálatos, gyermekeim, hogy nagyon örülünk Isten Szeretetének, tudván, hogy ez a Szeretet egyszerű, és mindent megújít?

Ezért bízzatok abban, hogy a karjaimban vagytok, és minden kétségetek feloldódik, minden keserűségetek és szomorúságotok eltűnik, és Szeretetemtől, a Názáreti Szűz Szeretetétől hajtva, érezzétek magatokat egy pillanatra újra a Karjaimban; hogy megtudjátok, hogy az Én Szívemen keresztül Isten szeret titeket, és szereti az egész világot a hibái, a tévedései és még az Istentől való elidegenedése ellenére is.

Az Engem ma elkísérő angyalokkal együtt örvendezzünk szívünkben, mert a Gyermekkirály megszületett a világba, és visszaadja mindenkinek Isteni Fényét, ugyanazt a Fényt, amely a szent éjszakán Betlehem Barlangjában ragyogott; amikor a pásztorok, a sivatag Királyai és még az apró állatok is melegségükkel és közelségükkel vigyáztak a Kisded Jézusra; míg Égi Anyja, akárcsak 
Szent József, mélységes elragadtatásban, Isten szeretetének a nagyságát szemlélte az újszülöttben.

Ezen a világon minden anya tudja, mit mondok nektek, tudják, mit jelent és jelképez az, hogy a karjukban tartották gyermekeiket, szoptatták őket, segítettek nekik megtenni az első lépéseket.

Nem tennétek meg bármit vagy bármilyen erőfeszítést a család védelmére, amely Isten Tervének része?

Vajon  képesek lennétek-e életeteket adni azért, hogy e világ gyermekeinek, akik árvák, egyedül és elhagyottan élnek, legyen egy tisztességes otthonuk, ahol lakhatnának?

Vagy azért, hogy az éhes gyerekek megkapják a testük táplálásához szükséges élelmet, a földi férfiak és nők adományai és szolgálatai által, akik megölelnék, megcsókolnák és megvédenék őket?

Nem fedezted még fel Isten szeretetének csodáját? Emiatt vált kicsinnyé, hogy hasonlóvá váljon minden gyermekéhez és teremtményéhez.

Áldjon meg titeket ez a Gyermek, aki ma újjászülethet azok szívében, akik igent mondanak, és mindig emlékeztessen ártatlanságára és belső alázatosságára.

Most pedig vigyük vissza a helyére, mert éppen most született.

Imádkozzunk az Atyához, a Fiúhoz és a Szentlélekhez, hogy ez az egyszerűség és alázatosság, amelyet ma Anyai Szívem mélyéről hozok, még több lélekben ébredjen fel, különösen azokban a lelkekben, akiknek Szeretetre, Fényre, Békére és Irgalmasságra van szükségük.

Kísérjen el titeket a Názáreti Szent Család Fénye, és bátorítson, hogy menjetek tovább, hogy meglássátok Krisztus lábnyomait utaitokon, mígnem egy napon el nem éritek Isten Örök Paradicsomát.

Egy olyan dallal búcsúzunk el, amely  erősen ott visszhangzik Szívemben, és amely visszhangzott és visszhangozni fog gyermekeim szívében, ez a „Jézus Szent Szíve” című dal.

Mert Isten, miután megszületett, felajánlotta Templomát, hogy őrizze hajlékunkat. Isteni Tüzét ajánlotta fel, és továbbra is felajánlja a Szentlélek által, hogy megvilágítsa útjainkat.

Ez Jézus Szentséges Szíve, a Szeretet és az Egység kifürkészhetetlen Forrása, amely táplálja a lelkeket Isteni Tüzén és Békéjén keresztül.

Áldalak benneteket az Úr születésnapján, és áldom az egész világot, mindazokat, akik bíznak Bennem, mert Én vagyok a Názáreti Szűzanya, a Legszentebb Rózsafüzér Asszonya, a Béke Királynője.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Elías del Sagrado Corazón de Jesús testvér:

Szűz Mária ma azt mondja nekünk, hogy nagyon boldog és elégedett a válasz miatt, hogy kinyilvánítottuk a Béke Kapuját.
 

Köszönöm, kedves gyermekeim, hogy Isten nevében megtiszteltek Engem.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús testvér:

Anyánk kérésére imádkozzuk az Üdvözlégy Máriát különböző nyelveken azokért a lelkekért, akiknek közelebb kell kerülniük Istenhez. Anyánk külön kért, hogy ma vegyük fel a magyar és a latin nyelvet is.

Szűz Mária kérte, hogy Gloria nővér imádkozza az Üdvözlégy Mária imádságát portugálul, ő fogja kezdeni az Üdvözlégy Mária imádkozását.

Eközben Szűz Mária azt mondja, hogy vár ránk.
 

Ima: Üdvözlégy Mária (kétszer portugálul, kétszer spanyolul, kétszer angolul, kétszer olaszul).


Most pedig mondjuk el a imát franciául:
 

Ima: Üdvözlégy Mária (kétszer franciául, kétszer németül, kétszer latinul).
 

Szűz Mária azt mondta nekünk, hogy többet kell tanulnunk a nyelven való imádkozást, mert nem tudjuk az Üdvözlégy Mária imáját magyarul.
 

Amikor a szívetek imádkozik – így szól Szűz Mária – az hatással van a nemzetek és népek tudatára. Megtanítlak benneteket, hogy imádkozva közvetítőkké váljatok a Menny és a Föld között, hogy belső és kiváltságos kapcsolatban álljatok Istennel.

Drága gyermekeim, ma azért jöttem ide, hogy köszönetet mondjak nektek és arra buzdítsalak benneteket, hogy folytassátok az imádkozás útját, amelyet már megkezdtetek, mert még sok más léleknek szüksége van erre az üdvösségre. A Mennyország figyeli imáitokat.

És ma elárulom nektek, kedves gyermekeim, hogy Isten Dicsőségének nevében szívetek itt van, egy szent és szeplőtelen helyen, ahová Isten küldött Engem, hogy hirdessem nektek az örömhírt, a megváltás és a megtérés útját.

Ez az út a napi imádsággal kezdődik, kedves gyermekeim, ezért kitartásotok fontos lesz ennek az időnek a végén. Amikor ma mindenkit az Üdvözlégy Mária imádságára hívok, arra hívlak benneteket, hogy kezdjétek meg ezt az üdvösség útját, amely Jézussal való egyesülésetekkel kezdődik, Aki áldást küld rátok azért, mert jóváteszitek a Szívét.

Nap mint nap sok minden történik ebben a világban, gyermekeim. Imáitoknak gyógyító hatással kell lenniük minden lélekre, meg kell gyógyítaniuk a világban létező sebeket, amelyek az összes gyermekem szívében keletkeznek.

Ezért nap mint nap fáradhatatlanul hívom gyermekeimet az imádkozásra, mert mint a Szent Rózsafüzér Asszonya, megerősítem nekik ezt a végidőben fontos eszközt a tudatuk számára.

Kedves gyermekeim, szeretném, ha elkezdenétek tanulni úgy imádkozni, ahogy az ősatyák imádkoztak, és követni azok útját, akik elkötelezték magukat Fiam mellett.

Hogyan kezdődik ez az út, kedves gyermekeim? A szívetek megnyitásával.

Istennek való odaadásban nincs semmi titok, mert fontos, hogy alázatban éljetek, és megtanuljátok azt a testvériséget, amelyre hívlak benneteket.

Ma, Fiam nevében felszentelem a Béke eme Kapuját, ugyanazt a Kaput, amelyet egykor Szívem nyitott meg Fátimában, mert ez kell, hogy legyen a Fény referenciapontja ebben a világban, Anyai Szívem Jelenlétének referenciapontja az életetekben.

Kedves gyermekeim, még mindig szükséges, hogy olyan utalásokat lássatok ezen a síkon, amelyek lehetővé teszik a számotokra, hogy felemeljétek szíveteket, hogy tökéletes találkozást éljetek meg Istennel. Az Atya Fény seregei járják és körülveszik ezt a világot, megsegítve a szívek megváltását.

Ezért, kedves gyermekeim, minden kis ima, ami a szívetekből fakad, nagyra becsült a Mennyek Országában. És miért mondom ma nektek ezt az egyszerű dolgot? Mert a lelkek könnyen megfeledkeznek az Úrral szemben vállalt kötelezettségükről.

Ma is, mint Názáreti Anya, úgy szeretnélek vezetni benneteket, ahogy Jézust vezettem. Lépésről lépésre haladok, átjárva a szíveket, meggyújtva lényetek fényét, hogy szeretett Urunk lakóhelyet találhasson bennetek.

Egyszerű és szerény menedékekre van szüksége, ahol az imádság tüze ég; imádság, amelynek át kell hatnia minden gyermekem szívét. Mert belső fényeteknek égnie kell, hogy az Úr megszólíthasson benneteket, hogy megtaníthassa nektek, hogy hogyan kell járnotok és viselkednetek ebben az életben.

Ezért az imádság nagyon fontos ebben az időben, mert megtaláljátok benne az egyszerűséget és az alázatot, azt az alázatot, amelyre ennek az emberiségnek szüksége van. És ha hiányzik az alázat, kedves gyermekeim, akkor hiányzik a szív őszintesége és mindenekelőtt a Teremtő iránti tisztelet.

Ezért ma, kedves gyermekeim, meghívást kaptok, hogy e Béke Kapujából kiindulva még tiszteletteljesebbek legyetek Isten iránt.

Mert így, gyermekeim, mindig hagyni fogjátok, hogy vezessük a szíveteket, és számíthattok Anyai Palástomra, hogy alá bújhassatok, és mindig érezzétek, hogy vezetlek benneteket, mindig érezzétek Szívem Fényét és Szellemem Szeretetét.

Szeretném elárulni nektek, kedves gyermekeim, hogy Anyai Szívem, Isten nevében és az Ő Akaratából, Córdoba és Porto Alegre városába fog érkezni, hogy válaszoljon az Ő kérésére.

Ezért hívlak benneteket, hogy kövessétek lépteimet. Ezen a számomra oly fontos napon, amely dicsőséget hoz a szíveteknek, szeretnék köszönetet mondani nektek a válaszotokért és az együttműködésetekért, hogy az Én Hangom és az Én Üzenetem több szívhez eljuthasson, hogy megértsétek azokat a rejtélyeket, amelyeket az Úr az életetekbe helyez. Arra is meghívlak benneteket, hogy szeressétek azokat teljes szívből, mert így az elmétek megvilágosodik a Szentlélek által, és szívetek meg fogja érteni mindazt, amit az Úr ebben az időben kinyilvánít.

Kedves gyermekeim, beszéltem nektek a változásokról; az emberiség gyorsan változik ebben az időben. Nem csak az Én Szívem, hanem Fiam és az összes szent is folyamatosan ébren van, figyelve az emberiség mozgását és az instabilitást, amelyet ebben az időben él át.

Drága gyermekeim, mindezen események fényében, Isten kérésére, Anyai Szívem most másképp cselekszik, mint ahogyan az elmúlt ciklusok során más Megjelenéseim során cselekedett, figyelemmel kísérve az összes gyermekem szükségleteit, csodákat és mély gyógyulásokat végrehajtva, hogy a szívek higgyenek Isten Jelenlétében

De titeket, akik mától kezdve Szellemem anyagtalan titkát tapasztaljátok meg, arra hívlak, hogy legyetek az Én hitemben és imádkozzatok Velem együtt, hogy meggyújtsátok lelketek Fényét.

Nektek kell sugároznotok ezt a fényt a többi léleknek. Sok szív szenved; és tudjátok-e, miért, kedves gyermekeim? A sebzett szívek iránti szeretet és a segítség hiánya miatt.

Az emberiség nagy próbatételének átmeneti szakaszában van, és az Úr Engem küldött, a Béke Királynőjét, hogy ápoljam a szívekben az Úr Parancsait és a jövő élet valódi alapelveit, olyan alapelveket, amelyek a szívből születnek, olyan alapelveket, amelyeket ti tulajdonságokként értelmezhettek, olyan tulajdonságokat, amelyeket Szeplőtelen Szívem már megélt, amikor ezen a világon volt, és amelyeket most arra hívlak benneteket, hogy éljetek meg ebben az időben, hogy mindig az Úrban lehessetek.

Drága gyermekeim, ma igazán mondom nektek, hogy annyi idő után, amit a Szentlélek ezen a földön töltött, nem fáradt el a Szívem.

De ma azt is elárulom nektek, kedves gyermekeim, hogy az egész év során, amelyet veletek, gyermekeimmel töltöttem, nagyban hozzájárultatok Szívem diadalához, mert Szívem eljutott a ti szívetekbe, és ti egyesültetek Anyaságommal.

Amikor arra hívlak benneteket, hogy úgy járjatok, ahogy a kis Jézus járt, arra hívlak benneteket, hogy bizalommal éljetek, szeressétek az Abszolútot, és találjátok meg a Mindenségben, a Világegyetemben az igazi útmutatást erre az időre.

Ezért ne adjátok fel, kedves gyermekeim, hanem emeljétek fel kezeiteket imádságban, mert Szívem meg fogja látni szeretetetek gesztusait, és Fényem mindig veletek lesz, ha csak hívjátok és kéritek.

Ismételjük meg az Üdvözlégy Mária imáit, mert Anyai Jelenlétem révén ma sok szívnek nyújtunk segítséget a világban.

Ezért arra hívlak benneteket, kedves gyermekeim, hogy ismerjétek meg Isten mindenütt való Jelenlétének titkát. Ez pedig azzal kezdődik, kedves gyermekeim, hogy gyakoroljátok az imát, amikor szíveteket egyesítitek testvéreitek szívével.

Így, nagyon egyszerűen és őszintén egyesültök Istennel, kedves gyermekeim, és létrehozzátok a szeretet és az egység hálóját a világ minden szívében.

Amikor arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok a világ minden szívéért, minden lélek üdvösségéért, a Szívem arra hív benneteket, hogy egyesüljetek az összes testvéreitek szívével, még akkor is, ha nem ismeritek őket, mert amikor imádságban egyesültök Velem, rájöttök, kedves gyermekeim, hogy a Szeretet jelen van az összes gyermekemben.

És ez az, amire törekednetek kell, hogy az Atya Szeretete ebben a döntő pillanatban jelen legyen az emberiségben.
 

Ima: Üdvözlégy Mária (kétszer portugálul).
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús testvér:

Szűz Mária azt mondja, hogy Isten Irgalma olyan fontos ebben az időben, hogy valóban hinnünk kell benne.
 

Ima: Üdvözlégy Mária (kétszer spanyolul, kétszer angolul, kétszer olaszul, kétszer franciául, kétszer németül, kétszer latinul).
 

María Shimani de Montserrat anya:

Anyánk azt kéri, hogy az Etiópiába utazó misszionáriusok jöjjenek ide. Meg fogja őket áldani, és ebben a csoportban Gloria nővér és Ademina nővér is ott lesznek.

Énekeljük el a „Szeplőtelen Szívű Mária” című dalt.
 

Drága gyermekeim, köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

María Shimani de Montserrat anya:

Ma nagyon fontos este volt. Sok utasítást kaptunk Anyánktól, ezért fontos lesz, hogy amikor a jelenés megjelenik a honlapon, tanulmányozzuk és megértsük mindazt, amit Szűz Mária ma mondott nekünk. Mert ez fogja eldönteni, hogy valóban az Ő Szívében vagyunk-e, és elvégezzük-e a feladatunkat, vagy sem.

Ő arra tanít minket, hogy hogyan működjünk együtt Vele nemcsak a lelkek megmentésében, hanem abban is, hogy hogyan legyünk közvetítők a Menny és a Föld között, és remélhetőleg egy nap meg fogjuk érteni, hogy ez mit jelent.

Egyelőre csak azt kell megígérnünk, hogy követjük Szűz Mária utasításait. Most pedig hallgassuk meg, mit mond nekünk Elías testvér.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús testvér:

Valóban, ahogy Ő ma elmondta nekünk, ez a Béke Kapuja és a Mennyország Kapuja.

Az imádkozás során részesei lehettünk egy bolygószintű mozgásnak, amely tovább folytatódott, amikor Ő megkért minket, hogy imádkozzuk el kétszer az Üdvözlégy Máriát két meghatározott pillanatban.

Ma különleges módon készültünk fel Szűz Mária Megjelenésére. Az angyalok előkészítették az utat, amelyen Ő megérkezett, és ez a kapu egy nagy ablakként nyílt meg a Menny felé. A kapu mindkét oldalára virágokkal teli utat vezettek a végtelenbe. Imádkozásunk közben egyre több virágot helyeztek el. Az angyalok repültek a kapu fölött, és nagyon gyorsan, egyik oldalról a másikra. Nagyon érdekes volt, mert úgy tűnt, mintha rohannának, hogy elvégezzék az egész feladatot.

Ahogy imádkoztunk, és még a jelenés előtt, különböző kapuk jelentek meg ezen a fizikai kapun, olyan portálok, amelyek színe folyamatosan változott, a fehértől a rózsaszínen át a kékig, nagyon lassan és harmonikusan változtak.

De azt láttuk, hogy ez a Kapu nagyobb volt, mint az, ami itt van. És akkor Szűz Mária megjelent, és belépett ebbe a Portálba. Azt mondta nekünk, hogy éppen ekkor szentelte meg a Kaput a Tudatával, és újraaktiválta azt a Portált, amelyet Fatimában aktivált. Két alapelvet adott nekünk: a hitet és a békét.

És Szűz Mária Jelenlétének köszönhetően a fény nemcsak az Égből, hanem a Föld belsejéből is előtört; és ez a két fehér fény, amely a föld belsejéből és az égből sugárzott, tökéletes harmóniában olvadt össze. Olyan volt, mint egy gyakorlat, egy mozdulat, amelyet Szűz Mária végzett.

És ez az erő és ez a fény nem csak ide sugárzott, hanem a bolygó más pontjaira is. Elérte azokat a pontokat a bolygón, amelyekre az imádkozásunk nyelve utalt. Elérte Franciaországot, Olaszországot, Brazíliát és a spanyol nyelvű országokat.

A Jelenés során Szűz Mária is néhány fontos mozdulatot tett, amelyek akkor történtek, amikor Ő beszélt.

Ma az Ő megnyilvánulása, az Ő Jelenléte erősebb volt, mint tegnap. Megértettük, hogy ez azért történt, mert Ő nagyon közel volt, körülbelül egy méterre tőlünk.

Amellett, hogy a Béke Királynőjeként jelent meg, szorosan fogta a rózsafüzért a Kezében, és amikor Nadjana nővér elismételte az imát, amelyet Ő tanított nekünk, ezekben a napokban csendben végigsimította a gyöngyöket.

Amikor az Üdvözlégy Máriát imádkoztuk, Ő nem imádkozott magáért, hanem csendben maradt és befogadta azt az imát. Néha az arca megvilágosodott, ruhái ragyogóvá váltak. Ami igazán lenyűgöző volt, az a Szeme tisztasága, mély tekintete, a tenger kék színű Szemei voltak; és amikor ránk nézett, mindannyiunkban valami megmozdult.

És a Tekintete mögött az volt, amit Ő közvetített Istenről a Szemein keresztül; mintha Isten beszélt volna Rajta keresztül. Ezt éreztük az anyai Jelenlétében, abban, ahogy mindannyiunkat befogadott.

Ma, az egész Jelenés alatt mosolygott, vidám volt, és nagyon anyai gesztusokat tett, amikor hozzánk szólt; például nem csak a gyöngyöket mozgatta az Ujjai között, hanem néha a Kézmozdulattal is kísérte Szavait.

És ma, az egész Jelenés alatt, különleges módon angyalok kísérték Őt.

És az egész Jelenés alatt ez a virágokkal díszített kapu nyitva maradt a végtelen felé. Az angyalok csendben ott voltak, védték és kísérték Őt, bár néhányan más feladatot is elláttak néhány itt lévő testvérrel, könnyedén egyik helyről a másikra mozogva.

Az egyik kérés, amelyet Ma Szűz Mária tett, és amelyet meg fogunk osztani, a Mária-Központra vonatkozik, amelyet Ő Figueira Mária-Központjának nevez. Azt mondta nekünk, hogy Figueira Mária-Központja olyan, mint Medjugorje, és hogy holnaptól kezdve el kell kezdenünk egy imádságot, amelyet Ő adott nekünk.

Egy imát kért tőlünk, a Rózsafüzért, és hogy a Rózsafüzér 50 szemét háromóránként imádkozzuk el. Megadott nekünk néhány időpontot, amelyek holnaptól kezdődnek és minden nap folytatódnak, amíg Ő nem jelzi, hogy ezt az imát tovább kell-e folytatni.

Azt mondta nekünk, hogy ezen a helyen kell imádkoznunk, a Portál előtt imacsoportokban, reggel kilenc órakor, délben, 15 órakor és 18 órakor, mert ezeket az időpontokat jelölte meg.

Amikor az etiópiai misszióról beszélt nekünk, megkérdeztük Tőle, hogy van-e valami különleges üzenete az utazó testvéreknek. Mosolyogva azt válaszolta: „Hogy Szeplőtelen Szívemben lesznek. Kérem őket, hogy minden nap imádkozzanak, csatlakozzanak Hozzám, örömmel szolgáljanak, békét vigyenek és minden nap vegyenek Úrvacsorát, mert így védelem alatt lesznek.”

Aztán még valamit elmondott nekünk. Tudtuk, hogy Gloria nővérünk is részt vesz ebben a misszióban, ezért megkérdeztük Tőle: Hol fog lakni? Ő így válaszolt: „Ha lehetséges, a Szeretet Misszionáriusainak társaságában.” Megkérdeztük: Egyedül lesz? Ő így válaszolt: „Nem, lesz társasága.”

Ő azt mondta nekünk: „Azt akarom, hogy a lányom, Ademina is csatlakozzon a misszióhoz, hogy ő is elvigye ezt a békét”. És a Jelenés végén, amikor Ő felemelkedett a Mennybe és Fényt sugárzott, azt mondta nekünk: „A pokol ma bezárult, mert a Fény leszállt a Földre”.

És még egy részletre emlékeztem, hogy amikor a misszionárius testvérek itt jártak, egy fontos, szokatlan élményben volt részünk Szűz Máriával. Abban a pillanatban tudtuk, hogy Szűz Mária felemelkedik. Anyai áldását egy fényes kereszt révén adta nekünk.

De amikor a testvérek térdre borultak és mindenki énekelt, hirtelen Ő megjelent itt, a földön, és nagyon méltóságteljesen járt. Kék Palástot és fehér Tunikát viselt. Arcvonásai abban a pillanatban rózsaszínűbbek és világosabbak voltak. Határozottan hozott valamit a Kezében, amit minden misszionáriusnak át akart adni.

Láttuk, hogy mindegyikőjükre egy-egy szkapulárét helyezett. A szkapuláré képe egyik oldalán Krisztus volt, a másik oldalán pedig Anyánk egy ábrázolása, amely nagyon hasonlított a Béke Királynőjéhez.

Ő mindegyikükre ráhelyezte a szkapulárét, és mindegyikükre rátette a Kezét. Ez nagyon gyorsan történt.

Hirtelen eltűnt, és megértettük, hogy ezzel véget ért. De a testvérek még mindig térdeltek, és egy Fény kezdett körülöttük megjelenni, mögöttük pedig megjelentek az őrangyalok.
 

María Shimani de Montserrat anya:

Csak Istennek kell megköszönnünk, hogy megengedte nekünk, hogy megéljük ezt a Kegyelmet, hogy egész idő alatt kölcsönadta nekünk Szűz Máriát, és csak az marad nekünk, hogy szívből együttműködjünk abban a munkában, amelyet Ő végez.

Anyánk, hálát adunk mindazért, amit adsz nekünk!

Az Anya azt szeretné, hogy énekeljük el a következő dalt: „Az Asszony, aki vezet minket”.

 

 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT