KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE A SZENT HÍVÁS ALATT, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Néha nem tudom elmondani nektek a teljes igazságot, mert nem tudnátok elviselni.

Ezért ma mezítláb járok ezen a szent földön, hogy újra megáldjam, megvédjem és megóvjam Szent Szívem által.

A Világegyetem ideje megáll, mert szerény Pásztora belépett e bolygó keringési pályájára, hogy a béke e kapuján keresztül a világ segítségére legyen.

Az emberiség még nem ismeri a végső idők igazi forgatókönyvét.

Mindaz, ami a tévében látható, csupán az igazságnak egy kis illusztrációja, mert léteznek rosszabb titkok, amelyek bizonytalan ajtók mögött rejtőznek.

Azért jövök, hogy a Fényemmel megvilágítsam ezt a valóságot.  

Azért jövök, hogy tudatosítsam bennetek,  társaimban, hogy a legkritikusabb pillanatokban, amelyek közelegnek, ne aludjatok, ahogyan apostolaim aludtak a Gecsemáné kertben, akik így kísértésbe estek.

Arra hívlak benneteket, hogy éberebbek legyetek annál, mint amikor ébren vagytok.

Nem csupán arra célzok, hogy ébredjetek fel az álmotokból, hanem arra is, hogy ébredjetek fel szellemi értelemben, és őrködjetek tökéletes éberséggel azon események közepette, amelyek nap mint nap történnek körülöttetek és amelyeknek csupán egy százalékát ismeritek.

Ma ennek a bolygónak a valóságát mutatom meg a Lábam előtt és remélem, hogy azok, akik az Én Szívemnek esküvel szentelték oda életüket, betartják ígéretüket.

Nem azért jövök, hogy elítéljem nehézségeiteket vagy tökéletlenségeiteket.

Azt akarom, hogy adjátok Nekem azt, amit Nekem tudtok adni, mert az által, amit Nekem adtok, meg fogom tudni menteni a világot.

A karok, a kezek és lábak melyekre számíthatok nem elegek Nekem ahhoz, hogy valóra váltsam a világméretű szolgálat Munkáját.

Szükségem van arra, hogy a tehetségeitek is rendelkezésemre álljanak, mert addig, amíg a talentumaitok nem állnak a rendelkezésemre, lelkek milliói esnek kétségbe és sokan válnak a halál áldozatává, az igazságtalan halál áldozatává.

Az Apokalipszis pecsétjei már feltörettek. Amikor a hetedik pecsét fog feltöretni, minden, minden elszabadul. Senki sem fog tudni elmenekülni ezek elől az események elől.

Nem azért jövök, hogy félelmet ébresszek bennetek, hanem tudatosságot.

Azt kívánom, hogy minden nap ki tudjatok lépni önmagatokból. Hogy ne okozzatok nehézséget afelebarátaitoknak, akikkel együtt haladtok az élet útján. Teljesítsétek be ezekben az időkben azt az ajándékot, amelyet azért jöttetek, hogy felajánljatok Nekem.

Ne vesztegessétek az időt felületes dolgokra. Én hívtalak el benneteket, és ti az idők folyamán elfogadtátok a hívásomat.

Tudom, hogy ez a teljes önátadás nem lehetséges mindenki számára, de nem azért jöttem, hogy  lehetetlen dolgokat kérjek tőletek.
 
Szükségem van arra, hogy éretten kövessetek Engem ezekben az időkben.

Ne legyetek már gyerekek, hanem mostantól fogva legyetek az Én apostolaim, az Én béke harcosaim, az Én Szívem feltétlen szolgálói.

Mert az óra mutatói haladnak és az események szorosan egymás után fognak bekövetkezni.

Ki fogja megállítani a gonoszság folyamát a világban?

Szilárd alapokra van szükségem ahhoz, hogy visszatérhessek. És ez a szíveteken és az önátadásotokon keresztül valósul meg. Nincs engedélyem, sem hatalmam arra, hogy visszatérjek, amíg mindez meg nem történik.

Nem reklamálok. Nem teszem érdemtelenné az erőfeszítéseiteket, sem az áldozataitokat, melyeket ismer Irgalmas Szívem.

Szükségem van arra, hogy érettek és hűségesek legyetek. Társaim, ti tudjátok, hogy még nem vagytok azok.

Mindeközben a világ ostorozza a Szívemet amint látom, hogy mennyi áldozat zuhan a halál szakadékába.

Ki fogja megmenteni őket? Ki áldozza fel a saját életét értük? Nemcsak az emberiségről beszélek, hanem mindarról, ami láthatatlan számotokra.

Ma azért jövök, hogy kifejezzem aggodalmamat az emberiség iránt.

Van hatalmam arra, hogy megállítsam mindazt, ami történik, de sokan a szenvedés útját választják. Az Én Szívem annyira tele van Irgalommal, mint egy kehely, amely színültig van és mégsem iszik belőle senki.

Érzem a bensőmben ennek a bolygónak a sebeit.

Hallom az áldozatok sírását a sivatagban, ezen bolygó korszakváltásának a sivatagában.

Szükségem van arra, hogy visszavonhatatlanul és valóban egyesüljetek. Mert bizony mondom nektek, társaim, hogy már ne látszat. Ez nem jó sem a ti számotokra, sem az Én munkám számára, amelyet a világban folytatok.

Azért jöttem, hogy tapasztalatlan szíveket hívjak el, a megváltás folyamatában lévő életeket, átalakulásban lévő szíveket.

Szent József az az út, mely a célhoz vezet.

Ő felajánlotta Nekem Önmagát szélsőséges áldozatként azokért, akik igenis ki fognak tartani és lépésről lépésre követni fogják a tanításait.

Mert Ő egy lehetséges és igaz emberiségnek a példaképe, egy új emberiségé, amelynek új tudata van.

Addig is Szent József megkísérli a lehetetlent azért, hogy Tervem megvalósuljon az emberiségben.

Mi, Isten Követei, megkíséreljük az elérhetetlent, az összes teremtett lény közreműködése által, hogy véghez vihessük a lehetetlent.

Ma azért jövök, hogy a szellemi érettség Elvéről beszéljek nektek, mert az elmúlt augusztus 8-a óta minden megváltozott, sokkal inkább annál, mint amilyennek tűnik, és sokkal jobban mindannál, amit ismertek.

Összeütközésekkel teli helyekre kell majd elküldenem szolgálóimat.

A legnagyobb káosz helyszíneire kell majd eljutnom általatok azért, hogy átmenjetek minden nehézségen anélkül, hogy elveszítenétek arra való törekvéseteket és reményeteket, hogy Én ennek a bolygónak a legmagasabb hegyére helyezhessem Kardomat.

Ebben a pillanatban minden romba fog dőlni, és vége lesz az emberi korrupciónak. A Föld meg fog nyílni, mint egy anya szülés közben.

Minden meg fog tisztulni, és senki sem fogja tudni megállítani ezt a folyamatot, mert a Nagy Megváltás órája el fog érkezni.

És mint egy csillagos éjszakán, csendben fogok eljönni, bár sokaknak lesz kínszenvedése  elszenvedvén ezen idők következményeit, és mindazok következményeit, akik irányítják őket.

A Saját Hátamon fogom elhozni a Megmentés Keresztjét, és már nem az emberiség adósságát fogom hordozni, hanem Emánuel fényes Keresztjét fogom elhozni, hogy megvilágítsa a világot, a bolygó négy pontján.

Sok nemzet lesz egymás ellen, de ne essetekkétségbe, a látszólagos fogságnak vége lesz, és mindenki tudatosan fogja ezt látni mindaddig, amíg vége nem lesz az emberiség önrombolásának.

Azért jövök, hogy a Bölcsesség üzenetét hozzam el nektek, azért jövök, hogy Tisztánlátásomat rátok sugározzam.

Eljött annak az ideje, hogy ne csak belsőleg, de külsőleg is növekedjetek.

Mindenki tudja, hogy mi az, amiben meg kell érnie, hogy a saját helyén legyen ebben az átmeneti időszakban, mert már nincs több idő.

Emlékezni fogtok erre az üzenetre, amikor mindennek meg kell történnie, és lelketeknek Fényem erejéből kell majd erőt merítenie, hogy felül tudjon kerekedni az eseményeken, anélkül, hogy közömbössé válna.

Mert így el tudtok Engem kísérni, és fáradt Testem rátok fog tudni támaszkodni, a Fejemet a ti vállatokra fogom tudni hajtani, mint János, aki megkönnyebbítette az ő Urát.

Könnyebbítsétek meg az Uratokat. Ezt az egyetlen dolgot kérem tőletek, és így Békém veletek lesz.

Könnyebbítsétek meg a testvéreiteket, könnyebbítsétek meg azokat, akik titeket vezetnek, és így veletek lesz az Én Békém.

Könnyebbítsétek meg az Örök Atyát, és így teljesíteni fogjátok Szeretet-Tervét.

Ne okozzatok munkát ott, ahol nincs erre ok. Ne bonyolítsátok azt, ami nem bonyolult.

Legyetek okosak, sokkal okosabbak, mint  ellenségem, és így át fogtok tudni kelni a hidakon, amelyeknek a másik oldalán található az Én Országom. Így nem fogjátok késleltetni a lépéseiteket, nem fogjátok késleltetni Tervem megvalósulását.

Ma vallást teszek, mint mikor a fiú tesz vallást az apjának.

Ma azzal a szándékkal jövök, amivel egy mester jön, amikor találkozik a tanítványaival, és ő is kifejezi aggodalmait. De nem olyan értelemben, ahogy ti értitek ebben a földi életben. Úgy hívnám ezt a jelenséget, hogy “mennyei tehetetlenség”, hasonló ahhoz, amit naponta átélnek néhányan a ti felebarátaitok között.

Most már sikerül megértenetek azoknak az elkötelezettségét, akik odaszentelték magukat Nekem?

Nem azért ajándékozok jegygyűrűket, hogy a földre dobják, vagy hogy beporosodjanak.

Azért jövök, hogy felismerjem azt, ami bennetek található. Nincsenek kétségeim, mert annak ellenére, hogy emberként öltöttem testet ebben a világban, az Én Országomban már nem léteznek kétségek; a kétség az ellenségtől van, aki megtéveszti a szíveket, és arra csábítja azokat, hogy letérjenek az Én ösvényemről, amelynek a vége a Megváltás.

Újra arra kérlek titeket, hogy legyetek okosak, és hogy zárjátok be a kapukat úgy, mint a Világosság felszabadító hadserege, zárjátok be a kapukat, hogy az, aki az Én ellenségem, semmilyen lyukon keresztül se tudjon beférkőzni.

Mindig az Én Világosságom Palástja alatt lesztek, és ha egy napon az Én világosságom palástja nincs jelen, vizsgáljátok meg, hogy nem ti vertétek-e ki ezt a saját fejetekből, vagy pedig hogy nem távolodtatok-e el Tőlem annyira, hogy már nem sikerül elérnem benneteket.

A világ nemzeteinek sok Kegyelemre van szükségük.
 
Azért jövök, hogy megerősítsem az imádságot mind Latin-Amerikáért, mind az egész világért. Az új Édenkert nem szívódhat fel azoknak az emlékezetéből, akik hisznek benne. A remény az új Éden alapja.

Azt szeretném, ha minden követőm, holnaptól fogva, írásban kaphatná meg ezt az üzenetet, és mindazok, akik akarják, megkaphassák. Engedély adok erre. Terjesszétek el ezt az üzenetet az egész világon, és fordítsátok le minden lehetséges nyelvre.

Hálás vagyok azért, hogy lelkek a világ bármely részéből, attól függetlenül, hogy ismerik-e Munkámat itt Dél-Amerikában, vagy sem, felajánlják magukat, hogy lefordítsák  Üzenetemet minden lehetséges nyelvre azért, hogy minél többen tudják, hogy itt vagyok, és hogy elkísérlek benneteket ezekben a sötét időkben, úgy, ahogyan Egyházamat kísérem el, mialatt a csónak hánykolódik és remeg. Viszont Én már megtanítottalak benneteket arra, hogy mindent vissza lehet fordítani.

Péternek egyszer azt mondtam, amikor a galileai tengeren voltunk, hogy „mitől félsz, Simon? Ha Mestered a vizeken jár, te nem járhatnál a vizeken a te hited által? Szállj le a csónakról, és menj a vizeken, hogy találkozhass Szent Szívemmel! A te hited olyan szilárd lehet, mint egy hegy, Én erőt adok neked mindarra, amit tenned kell.

És Simon járt a vizeken. Anélkül, hogy tudatosult volna benne, felülkerekedett a félelmén, és bement Szeretetembe, Szeretetem Világegyetemében találta magát.

Szeretném, ha nagyon, nagyon sok hittel vészelnétek át ezeket az időket.   

A borzalom nagy lehet, a vér mennyisége, amely kikontatik a világban, végtelen lehet, de senki sem fog tudni Istenen felülkerekedni.

Az emberiségnek rá kell ébrednie, hogy messze van Istentől, hogy hátat fordítottak a Világosság Egyetemes Birodalmának. Emiatt, Isten elküldi az Ő Egyszülött Fiát, hogy erőt és bátorságot adjon az egyszerű és jó szíveknek.

Azért jövök, hogy felajánljam ma este a Velem való Úrvacsorát, mert ez a Szentség az, amely mindig fel fog újítani benneteket.

Kérjünk Kegyelmet az Atyától, az Ő gyermekei által, mert az Ő gyermekeiben található meg Isten Irgalma, mindenek fölött azokban, akik hisznek Isteni Forrásában és betöltik a Tervét e föld felszínén.

Hintsétek el Világosságom magjait, és minden úgy fog történni, ahogyan Atyám kérte; a szenvedésnek vége lesz, és a lelkek újra rá fognak találni a szeretetre és a reménységre. Így legyen.

Ne féljetek attól, hogy Mesteretek visszavonhatatlan és jelentős felfedezéseket adjon át nektek.

Szükségem van arra, hogy ugyanazzal a Bölcsességgel kísérjetek el Engem, ami Nekem van, ugyanazzal a szeretettel, amivel Én élek, ugyanazzal az Irgalommal, amit Én fejezek ki ezért a szeretett emberiségért.  

Elías del Sagrado Corazón szerzetes:

Urunk kérésére énekeljük Isten Neveit!

Ma felszentelem ezt a Vért, mint Életet adó Véremet, azoknak az áldozatoknak a véréért amelyet világszerte kiontanak, akik elszenvedik az emberi igazságtalanságot, a világ minden egyes nemzetében.

Ma felszentelem ezt a kenyeret, mint az Én Testemet, azokért a lelkekért, akiket feldarabolnak, kihasználnak; azokért a lelkekért, akik a rabszolgaság áldozatai és akik fogságban vannak;  azokért a lelkekért, akiket emberi kezek által fogtak el; azokért az anyákért, akik abortálják a gyermekeiket; azokért a gyermekekért, akiket eladnak és elcsábítanak a világban; azokért az idősökért, akikkel rosszul bánnak; azokért a lelkekért, akik betegségben szenvednek a kórházakban, és lebecsülik őket anélkül, hogy megismernék a vigasztaló szeretetet.

Ma Szívem kifejezi a szeretetét minden egyes lélek iránt, azon lelkek iránt, amelyeknek nincs mit enniük, pusztán az állandó imádkozás által élniük, és egy Nagyobb Kegyelemben reménykedniük.

Ma felajánlom ezt az Úrvacsorát az Élővilágért, amely csendben viseli el az erőszakot; azokért az állatokért, amelyeket megvetnek, amelyeket igazságtalanul megölnek és étkezésre szolgálnak fel, mint luxust a gazdagok asztalán.

Felajánlom ezt az Úrvacsorát mindezért az igazságtalanul kiontott vérért, azokért, akik nem ismerik Istent, és  megkeményítették a szívüket az Örök Szeretet iránt, és azt kérem  egyenként mindannyiuktól, hogy ugyanígy cselekedjenek, mert ez lesz az utolsó beavatkozásom az emberiségért, mielőtt minden megtörténne.

Legyen bátor a szívetek arra, hogy felajánljátok ezt az áldozatot Értem, még akkor is, ha nem vagytok felkészülve.  

Meg fogom hallgatni a könyörgéseiteket, mint ahogy mindig meghallgatom, hogy letegyem azokat Teremtőnk Lábai elé, mint fény-virágszirmokat.

Mert a világ összes szenvedése ellenére nagy az Ő Kegyelme, ezen a világegyetemen túl terjed.

Ezen az estén megszentelem a bort és a kenyeret, hogy leszálljon Atya Istenünk nagy Kegyessége.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. (3x)

Ámen.

Hallgassa meg ez a Világegyetem a hangotokat, mialatt Isten Neveit hirdetitek.

Köszönöm szépen.