Egy lélek nyugtalankodott, mert úgy érezte, hogy a szíve mélyéről régi fájdalmak törnek elő, olyan tapasztalatok feljegyzései, amelyekről nem tudott, és olyanoké, amelyekről úgy tűnt, hogy már túltette magát rajta. Úgy érezte, hogy belül nincs olyan idő, amikor a régi tapasztalatok elmúlnak, és az újak harmonikusan keletkeznek, hanem minden összekeveredik, és ami benne van, azt nehéz megérteni és átalakítani.

Ezután ez a lélek őszinte imában kérdőre vonta Istent, mondván: "Uram, az idő rajtam kívül múlik, de bennem úgy tűnik, hogy nem is létezik. Hogyan érezhetek és szenvedhetek olyan sebeket, amelyekről nem is tudtam, hogy bennem léteznek? Ma minden olyan zavaros, ami leküzdöttnek tűnt, az nagyobb erővel bukkan fel, és amikor úgy tűnik, hogy már felemelkedtem, visszazuhanok félelmeim és bizonytalanságom mélységeibe, az újra feltáruló, ismert és ismeretlen sebek fájdalmaiba. Magyarázd meg nekem, Istenem, hogyan gyógyulhatok meg és hogyan győzhetem le azt, ami bennem történik?"

És az Úr szeretettel és bölcsességgel válaszolt neki: "Bizony, mondom neked, nemcsak benned, hanem az igazi életben sem létezik idő. Az idő az a forma, amelyet azért teremtettem, hogy e világ teremtményei az isteni törvények és tudományok sorozatában fejlődhessenek, amelyek egy evolúciós iskolában tartják őket szellemi érettségük idejéig. Az idő rajtad kívül, az emberi életedben történik. A tested, az elméd és az érzéseid érzékelik az időt; de benned, kicsi lélek, és a legmélyebb lényegedben nincs idő. Ott olyan vagy, mint Én, mint az Én Végtelenségem, örök élet lüktet  benned.

Minél közelebb kerül a bolygó átmenete, minél közelebb kerül az emberi érettség, annál inkább közeledsz ahhoz a pillanathoz, amikor az, ami benned rejtőzködik, megnyilvánul, amikor az igazság feltárul, amikor az idő már nem létezik, hanem az Örökkévalóság tárul fel. És ennek az átmeneti folyamatnak a része az, hogy kis lelked látja, hogy a felszínre törnek legbelsőbb feljegyzései, amelyeket más időkben éltél át, mert minden felszínre tör, hogy felismerhetővé, tudatossá és kiegyensúlyozottá váljon, tudatod felébredésének és szíved szeretetének megfelelően.

Ezért a legősibb fájdalmakkal szemben keresd csak a Bennem lévő Szeretetet és Szellemem Kegyelmét, hogy rajtad keresztül cselekedhessem, és így kiegyensúlyozhassam és meggyógyíthassam mindazt, amit tudatlanságból átéltél, mindazokat a sebeket, amelyeket a Tőlem távol eső életed nyitott meg. Csak Engem keress, és adj Nekem helyet magadban, elmédben, testedben, lelkedben és szívedben. Így Én benned leszek".

Gyermekeim, értesse meg ez a párbeszéd veletek, hogy ez az a pillanat, amikor meglátjátok, hogy felbukkan bennetek más idők összes olyan feljegyzése, amelyeket még meg kell gyógyítani. De annak láttán, amit éreztek, ne essetek kétségbe, hanem csak keressétek Istent és adjatok neki helyet, mert csak Ő rendelkezik azzal a Kegyelemmel és Szeretettel, amely végleg meggyógyíthat benneteket.

Áldásom van erre.

Legtisztább Szent József

Amikor egy lélek elkötelezi magát Isten mellett, Ő türelmesen vezeti a lelkét az önátadás útján.

Először is arra ösztönzi, hogy változtassa meg az életét, hogy az útját arra az útra terelje, amely az Ő Szívéhez vezet, és nem a világhoz. Apránként olyan lehetőségeket, jeleket, találkozásokat helyez útjára, amelyek arra inspirálják, hogy új lépéseket tegyen Isten Szíve felé.

Ahogy ez a lélek megismeri Isten Szeretetét és bízik benne, a Teremtő új dolgokat kezd kérni tőle, új önátadást, új lemondásokat, amíg el nem éri a lélek számára a végső pontot, amikor az Úr nagyobb lemondást, az élet teljes átalakulását kéri tőle.

Amikor a lélek beleveti magát az önátadás ismeretlen mélységébe, felfedezi, hogy Isten Kezébe, a Szeretet kimeríthetetlen Forrásába esett, amely a lemondást megtanuló és az élő önátadás kockázatát vállaló lélek mélyén rejtőzött.

Az Isten Szeretetétől ihletett lélek ezen az úton is sok ajánlatot tesz, mindent az Ő Kezébe helyez, de azt ajánlja fel, amit ismer, amit már átadott, amikor a mélységbe ugrott. Ekkor az Úr ajtót nyit tudatának mélyén, és rámutat arra, hogy hol van az, amit át kell alakítani.

Egy új, ismeretlen szakadék tárul elénk. A lélek szembesül tudatának olyan aspektusaival, amelyek olyanok voltak, mint rejtett kincsek: képességei, vonzereje, önbizalma, legrejtettebb hiúságai.

És bármennyire is folytatja az élete Istennek való felajánlását, Teremtője mindig mélyebben keresi lénye mélyén az önátadás fókuszát, azt, amit ki kell üríteni a szívéből. És néha ez fáj, és a lélek szenved, de tudja, hogy minden hely, ami kiürül a szívéből, a tudatából, lényének rejtett teréből, az az, amit Isten Szívének, az Ő Szeretetének, az Ő Lelkének adományoz, hogy ott legyen édes, tiszta és kész lakhelye.

Gyermekek, az önátadás útja örökkévaló, mélységes, az ürességhez vezető út, ugyanakkor az egésszel való egységhez vezető út.

Ezért soha se gondoljátok, hogy mindent feladtatok, hanem mindig engedjétek, hogy Isten mélyebbre hatoljon. És bármennyi fájdalmat is okoz néha, legyetek a tudatában annak, hogy a fájdalom emberi, és hogy a bennetek lévő Isteni Jelenlét majd helyrehozza.

Ma és minden pillanatban felajánlom az Atyának mindazt, ami vagyok, ami Bennem van, és mindazt, amit teszek, élek, tapasztalok, gondolok és beszélek a világnak, mert a megadás örök.

Arra hívlak benneteket, hogy kövessétek ezeket a lépéseket, és minden nap mélyítsétek el az Istennel való egységeteket. 

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József