SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ma az Irgalmasság Anyjaként és Fiam Irgalmasságának végtelen óceánja előtt összegyűjtöm a szívekből a Krisztushoz intézett felajánlásokat és imákat, hogy ebben az időben az emberi nyomorúságot Irgalommá és Könyörületességgé változtassa.

Gyermekeim, ezért mindegyikőtök élete és szelleme ismét az Isteni Irgalmasság küszöbe előtt áll, és várja, hogy az Engesztelés törvénye cselekedjen az emberiségben a világ oly sok eseményével szemben.

Legyen a lelketek Fiam Szeretetének és kifürkészhetetlen Irgalmának tárháza.

Legyenek irgalmasak tetteitek, gesztusaitok és cselekedeteitek, hogy a mai kor civilizációja újra kapcsolatba kerüljön a Szeretet-Bölcsesség lényegével, hogy a gonoszság, a gyűlölet, a bosszú és a büntetlenség feloldódjon az emberi szívekben, és hogy az összes gyermekem emlékezzen arra, hogy visszatérhet Istenhez és hogy belsőleg megismerheti Őt a csend és a könyörgő ima mélységeiben.

Drága gyermekek, szükséges, hogy a világ megismerje az Isteni Irgalmasságot, szükséges, hogy mindenki gyakorlatba tegye és átélje; mert amíg nincsenek irgalmas lelkek, addig nem lesz béke a világban, nem szűnik meg a háború.

Az irgalom az üdvösség ajtaja, amelyet Fiam nyitott meg az Ő Oldalán, ahol a Víz és a Vér folyama a kiengesztelés és a megbocsátás misztériumai azok számára, akik átadják magukat Jézus Szeretetének.

Gyermekeim, legyen az Irgalmasság a remény és a béke hirdetője a sebzett világ számára.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

A SZŰZ MÁRIA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Isteni Terv őre és gondviselője
 

1. Az, aki azonnal engedelmeskedik, mielőtt az engedelmességre gondolna.

2. Az, aki ragaszkodik az Isteni Akarathoz, és a fizikai síkon azon munkálkodik, hogy aszerint éljen és hogy kinyilvánítsa azt.

3. Az, aki megvédi önmagától a Szent Titkot.

4. Az, aki spontán szereti az ismeretlent, még akkor is, ha valóban nem ismeri.

5. Az, aki megvallja az alázatosságot, és aszerint él az állandó önadakozása által.

6. Az, aki mindennap azon dolgozik, hogy tisztán, megszentelésének mértéke szerint éljen, úgy, hogy egy nap elérje az Igazságot.

7. Az, aki lelkesen ösztönzi elérni a lehető legjobb szellemi eredményeket embertársában.

8. Az, aki megtanul szeretni a  hibák ellenére, hogy egy nap képes legyen feltétlen szeretettel szeretni.

9. Az, aki nem sérti meg azokat a szabályokat és belső kódokat, amelyeket saját maga szabott meg.

10. Az, aki elvállalja, hogy átéli az emberiség fájdalmait, de minden nap azon dolgozik, hogy az emberi állapoton felül emelkedjen.

11. Az, aki nem fél a tévedéstől, de fél attól, hogy nem tudja kijavítani tévedését, viszont bízik a végtelen Irgalmasságban.

12. Az, aki arra törekszik, hogy  feladja döntéseinek irányítását, hogy egy nap megélje az isteni döntéseket.

13. Az, aki tiszteli a Tanítást, és beépíti saját magába, annak ellenére, hogy úgy gondolja, hogy nincs rá szüksége.

14. Az, aki felismeri a hatalmat és a dicsőséget egy egyetlen, három személyben jelen lévő Istenben: az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben.

15. Az, aki nem felejtkezik el a másikról.

16. Az, aki megtanul saját magával együttérző lenni, hogy képes legyen másokkal is együttérezni.

17. Az, aki már nem igazolja magát, hanem mindig elérhető.

18. Az, aki önmagán túl megérti Isten Tervét.

19. Az, aki az Igazságosság szerint él, de legfőképpen a Szeretet szerint.

20. Az, aki mindenkivel együttérző.

21. Az, aki mindenek felett kérés nélkül teljesíti kötelességét.

22. Az, aki nem hátrál meg, hanem mindig előre halad.

23. Az, aki elősegíti és támogatja a testvériséget.

24. Az, aki kiirtja magából a közömbösséget és az együttműködés hiányát.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra! Áld titeket,

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekem!

Felkenlek a Kereszt fénylő jelével, hogy lelked békében legyen, tudván, hogy ez a legnehezebb időszak az emberiség és a bolygó számára.

Felkenlek a Szentségek isteni Fényével. Újuljon meg teljesen a tudatod, hogy lelked Krisztus Szeretettervének szolgálatába állhasson.

Felkenlek Isten Irgalmas Szeretetével, hogy erőfeszítéseid és odaadásod lépései továbbra is az eredeti tisztaságoddal való újraegyesülés irányába haladjanak – újraegyesülés azzal, ami valójában vagy, és nem azzal, aminek látszol.

Felkenlek a Szívemből érkező Kegyelemmel, hogy ebben a ciklusban továbbra is megkockáztathasd, hogy habozás nélkül járj a hit és a bizalom lendületével, amely benned rejlik.

Felkenlek Krisztus könyörületével, hogy a szíved és az életed Isten oltalma alatt legyen a kiszámíthatatlan helyzetek idején, hogy tudatod a Mennyei Királyság nagyobb tudatán belüllegyen.

Felkenlek a Békémmel, és minden elmúlik. Hagyd, hogy Isten Szeretete visszhangozzon a lelkedben, mert az Ő Szeretete mindig megszabadít a gonosztól.

Felkenlek Fiam Szent Igéjével, mert jelenleg ebben találod meg a táplálékodat.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Negyvenkettedik vers

Jótékonyság Asszonya,
találjam meg bárhol
a szolgálat lehetőségét,
hogy tudatosan
felszabadíthassam a Mester Szívét.

Jótékonyság Asszonya,
legyen Kegyelmem arra, hogy megértsem
a formákon túl azt,
hogy mit jelent a lelkem számára
a bolygó szolgálatának a lehetősége.

Újuljon meg teljesen a szívem
minden egyes önátadás és szolgálat alkalmával,
hogy érezhessem az Istenben való élés örömét.

Jótékonyság Asszonya,
Add meg nekem azt a Kegyelmet, hogy úgy érezhessem, mint Te,
azt a mérhetetlen szeretet, amit életemnek
a nagyobb Akaratnak való odaszánása okoz.

Tegyél képessé engem minden pillanatban arra,
hogy megtanulhassam azt, amit a szolgálat megtanít és megmutat.

Legyen elég erőm arra,
hogy a végsőkig szolgálhassam Fiadat.

Jótékonyság Asszonya,
Bárcsak tükrözhetném életem minden napján
azt a kedvességet, együttérzést és hálát,
amelyet a szolgáltra való minden új elhívás alkalmával tapasztalok.

Az önzetlen szolgálat
mutassa meg a saját magamtól való megszabadulás lehetőséget,
hogy el tudjam érni a szeretet
egyre mélyebb kifejezéseit.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Béke uralkodjék a nagy belső tisztulások idején.

Ez a Béke, amely Szeplőtelen Szívemből sugárzik az egész világra, tegyen titeket  a Tudatomhoz hasonlóvá; hogy ezekben az emberiség előtt álló nehéz időkben Isten Irgalma meghonosodjon a szívekben.

Eljött az ideje, hogy a tudat mélyebb aspektusai feltáruljanak és hogy könyörületesen tapasztaljátok meg azokat, mert így mindenki számára megkönnyítitek a megtisztulás útját, és senki sem fog túl sokat szenvedni azért, amit még meg kell váltania.

Ne legyen homályos a látóhatárotok, és ne támadjon sötétség. Fiam eljön, hogy találkozzon veletek, hogy mezítláb és a régi embertől megfosztva járhassatok az Ő oldalán, hogy belső utatokon a szeretet és a fény tanulságai nyilvánuljanak meg.

Ne tartsátok vissza magatokat. Tegyétek ezt a pillanatot Urunk igazi és győzedelmes diadalává, menjetek előre!

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT