SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ma szent zarándoklatom során meglátogattam néhány olyan helyet a világon, ahol isteni beavatkozásra van szükség. És ez ismét lehetséges volt, kedves gyermekeim, mindannyiótok imája által, és azok imája által, akik ebben a pillanatban hallgatnak Engem; mindazon szívek imája által, amelyek csatlakoznak Szívem Szeretetének tüzéhez, és amelyek lelke bolygónk ezen aggasztó órájában könyörög Istenhez, hogy kiárassza Kegyelmét és Irgalmát, Békéjét és teljes Megváltását.

Ma azért jövök ide, hogy elmondjam ezt nektek, mert még egyszer mondom nektek, gyermekeim, hogy a szív imája lesz az, amely megtéríti és megmenti a világot, elkerüli a háborúkat és a katasztrófákat. Az ima megakadályozza a járványokat, a konfliktusokat és az emberek kitelepítését. A szív imája mindig egyensúlyba hozza a Föld tengelyét, és valamennyi gyermekemre kiárasztja a Kegyelmet, amelyre mindenkinek szüksége van ebben az órában, hogy megtanulja, hogyan vészelje át ezeknek az időknek a végét.

Ma azért jövök, hogy ismét a szív imájának fontosságáról beszéljek, hogy a lényetek legmélyén átérezhessétek ezt, hogy minden új imatalálkozó legyen alkalom az Istennel való kommunikációra és a Mennyország kapujának megnyitására az egész emberiség számára, és így be lehessen zárni a világ számos részén létező bizonytalan ajtókat.

Mint Édesanyátok, mint a Mennyei Anya, soha, de soha sem fogok belefáradni, hogy ezt ismételgessem nektek; mert ti a saját szemetekkel látjátok majd azt, gyermekeim, amit mondok nektek, és érzékelni fogjátok a különbséget az imádkozó lélek és a nem imádkozó lélek között. És ez a gyakorlat több, mint vallási vagy szellemi.

Maga az Örökkévaló Atya volt az első, aki ebben a világegyetemben imádkozott Igéjén keresztül, és Szava Krisztusban lett testté. Ha megfigyelitek ezt a mondatot, amit mondok nektek, megértitek az ima erejét, az anyagi világban való megtestesülés  és a legfelsőbb megnyilvánulás erejét.

A belső síkon mindenki egyesülhet az imán keresztül, a távolságok, események vagy helyzetek ellenére. A világ eseményei napról napra arra késztetnek benneteket, hogy egyre erőteljesebben és felelősségteljesebben éljétek meg szívetek imáját.

Ma, mindaz előtt, amely az emberiségben történik, Szívem teljes Anyai Szeretetével kérdezlek benneteket: hogyan vesztek részt a napi imákban, azokban az imákban, amelyeket az Isteni Hierarchia kért tőletek a hét minden napján, a világ összes ügyéért, azokért a helyzetekért, amelyek napról napra  egyre sürgetőbben merülnek fel?

Szeretett gyermekeim, őszintén mondom nektek, hogy Istent nem érdekli, hogy dolgoztok-e vagy más helyzetben vagytok-e; gondolataitok által és mindenekelőtt a szívetekkel imádkozhattok, még ha ki sem ejtitek a szavakat.

Ebben a ciklusban kell a tudatotoknak állandó imaállapotban lennie; hasonlódéppen sokkal többen kellene, hogy legyenek azok, akik imádják Fiam Legszentebb Eucharisztikus Testét. Szeretett gyermekeim, e két gyakorlat nélkül – bocsássatok meg, ha így beszélek hozzátok - de nem fogtok tudni életben maradni, mert e világ erői nemcsak nemzeteket és népeket kerítenek hatalomba, hanem nagy mélységekbe is taszítják a lelkeket, amelyek ismeretlenek és áthatolhatatlanok még az Isteni Hierearchia számára is.

Nem azt akarom mondani, hogy nem mentek át megpróbáltatásokon vagy szenvedéseken. Nem azt akarom mondani, hogy nem fogtok sivatagokon átkelni és kihívásokat átélni, mert amíg ezen a világon vagytok, meg kell, hogy tanuljátok, hogy minden nap felülmúljátok magatokat.

Szentséges Szívünknek ezt hangsúlyoznia kell, hogy megértsétek és elfogadjátok, mert abban az órában, amikor minden valóban megtörténik, vajon részesei lesztek-e az emberiség káoszának, vagy béketeremtők, az Atya Isteni Fényének szolgái, akik az imádság és az Oltáriszentség imádása által türelmesen és elszántsággal megtanuljátok, hogy hogyan állítsátok meg e világ igazságtalanságát?

Ma azt akarom, hogy valamennyi gyermekem egy kicsit jobban megtapasztalja imaiskolámat, hogy minden lehetséges szív jobban egyesüljön Velünk ebben az idők végi vészhelyzetben; amelyben egy nagy belső erőfeszítés révén meg kell tanulnotok leküzdeni e világ büntetlenségét és a béke hiányát.

De Jelenlétem ma este elhozza számotokra a Mennyország Békéjét. Jelenlétem, mint az Atya Eszköze, felajánlja, hogy segítsek gyermekeimnek, hogy tudatosabbakká váljanak ebben az időben, mert szükségetek lesz arra, hogy ne zavarodjon össze és ne legyen megtévesztve a szívetek; hogy a szívetekből jövő ima által, amely mélységesen egyszerű, de igaz, segítsetek a lelkeknek abban, hogy legyőzzék az utolsó időket, mert nem minden lélek lesz képes arra, hogy elérje ezt.

De ha lenne legalább egy tudat, vagy több tudat a bolygó felszínén, amely könyörög, imádkozik és hívja Istent, imádja és szereti az Oltáriszentséget, akkor biztosítlak benneteket, szeretett gyermekeim, hogy azok a lelkek, amelyek nem tudják legyőzni a végidőket, szellemi amnesztiát kapnak, és számon fogja őket tartani a Mentőterv, csupán azért, mert a lelkek imádkoznak és imádnak.

Ez a szellemi alap az életetekben egy olyan szellemi alap, amelyet napról napra el kell mélyíteni és ki kell terjeszteni, és nem kell kizárólag a szellemi gyakorlatra korlátozódnia, hanem meg kell tanulnotok azt, hogy felismerjétek az idők végének jeleit, azokat a jeleket, amelyek a világegyetemből érkeznek a bolygóra, hogy bejelentsék Fiam Visszatérését; Egy olyan Visszatérést, amelyet még sohasem látott és tapasztalt meg senki ezen a bolygón.

Most már megértitek annak fontosságát, hogy ugyanaz legyen a rezgésünk, és hogy helyes és őszinte erőfeszítést tegyünk annak érdekében, hogy ne kerüljünk ki a dimenziónkból? A világ zűrzavara és a közöny ellenére, a szeretet és a béke hiánya ellenére az emberiségben, a bosszúállás ellenére, amelyet a világban és a családokon belül láthattok, ami olyan dolog, amely nagyon megsérti Isten Szívét.

Hány okunk lenne még az imádkozásra? Nemcsak abból a célból, hogy megerősítsük ennek az országnak a Célját, hogy e nemzet lelkét és angyalát segítsük, hanem abból a célból is, hogy tudatosan imádkozzunk a világ minden szükségletéért. Mert Isten szemében minden szükséglet fontos, és ugyanígy Isten azt várja el szeretett Gyermekeitől, hogy mindent fontosnak tartsanak.

Ezen a nagy bolygói ingadozás éjszakáján Szeplőtelen Szívem képes volt közbenjárni és sok lelket megmenteni e világ sötét poklaiból, mert imákat ajánlottatok fel, és a szívek felajánlották magukat Isten előtt. E nélkül semmi sem lenne lehetséges.

Emiatt ismét emlékeztetlek benneteket a közbenjáró imára, a közbenjáró ima erejére, mert az idők végén hihetetlen dolgokat fogtok látni, amelyek megrémítenek benneteket; de ne féljetek, mert az imádkozó lélekből soha sem hiányzik Isten Fénye, és mindenekelőtt soha sem hiányzik az Atya Szeretete, Aki Isteni Szelleme által vezeti őket, hogy ebben az utolsó időben megtanuljanak helyes döntéseket hozni.

Kedves gyermekeim, ezt a magyarázatot adom nektek, mert ma új Mária Gyermekek szentelik fel magukat, de mindez segít azoknak is, akik már az Én megszentelt Gyermekeim. És ez nem csak az Istenanya palástjának a testetekre helyezése, hanem azt is jelenti, hogy ebben az időben egy valódi és igaz elkötelezettségben éltek, amely nem gyengül, és nem is átmeneti.

Nos, nem csak az Én gyermekeim kell, hogy legyetek, hanem az Én imaharcosaim és az Istenanya közbenjárói is, akik észben tartanak mindent, ami a világban történik, és mennyire sürgető, hogy a Menny közbenjárjon, mert így helyén marad a bolygó, és mindenekelőtt az emberiség.

Bármilyen háború, amelyet a családokban vagy a nemzetekben, a népek között vagy akár a társadalomban okoznak, soha, de soha sem fog sokáig tartani, ha a lelkek valóban imádkoznak a világ háborúiért és a családok háborúiért. Biztosítalak arról, hogy egyik napról a másikra lefegyverzitek ellenségem terveit. Mert jelenleg, jobban, mint valaha, a Hét Kard Asszonyának sokat kell dolgoznia az emberiségért, hogy Isten Hét fő Tulajdonsága Kardjaim révén felszámolja mindazt a büntetlenséget, közömbösséget, az elvetettség kultúráját, a szívek gonoszságát, a gyűlöletet, a bosszúállást és a mészárlást, amely ebben az emberiségben történik.

Most már megértitek az állandó ima szükségességét, ahogyan Mennyei Édesanyátok is állandóan imádkozik?

Ezért az új Mária Gyermekek elkötelezettségét ebben a ciklusban meg kell újítani mindazzal, amit ma elmondtam nektek.

Mindenkit szeretettel fogadok Szeplőtelen Szívem Szent Templomában. Mindig remélni fogom, hogy gyermekeim felajánlják magukat, hogy Szívemnek szenteljék magukat, hogy így Istennek szentelhessék magukat; és Ő megadja nektek Kegyelmét és Irgalmát Rabszolgája és Szolgája által.

Mielőtt elhagynám Dél-Amerikát, és elkísérném Fiamat létezésének legfontosabb feladatában, ebben az utolsó időben a Közel-Keleten, felszentelem azokat a szíveket, amelyek ma felajánlják magukat Isten előtt, hogy megtapasztalják ebben az időben a szív imaiskoláját, hogy mindegyikőtök élete az Örök Atya izzó lángja legyen, hogy megvilágítsa a sötétség és a nyomorúság idejét.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Közeledjenek eme Oltár tövéhez azok, akik felszentelik magukat, és hallgassuk meg a Mária Gyermekeinek a Felszentelési Himnuszát, hogy így készüljünk fel a felszentelés pillanatára, és Isten Anyja áldó, védelmező és szeretetteljes Szent Szavai  meghallgatására, amelyeket gyermekeihez intéz majd.

Az Isteni Anya azt kéri, hogy hozzátok ide az olajat, hogy megáldja, mert felkenjük azokat, akik ma felszentelik magukat. Most azt kérjük, hogy egy pap készüljön fel a Kenetadásra.
 

Ezen az éjszakán, amikor a világ gyötrődik, amiért nem látja Isten Fényét, hálával és szeretettel fogadom felszentelésetek felajánlását. A lelkek annyira különbözőek, de ettől a pillanattól kezdve ugyanazon célban egyesülhetnek, abban a célban, hogy felfedezzék, miért vannak itt ebben a világban; abban a szent célban, hogy Istent szolgáljuk hálával, áhítattal és odaadással, Mária Gyermekei imájának erőteljes fényében.

Ezért kértem ezt az olajat, hogy megáldjalak Fiam, Jézus Krisztus kérésére, aki megjelöli homlokotokon a Megváltó hatalmas Keresztjével való egyesülés jelét, amely enyhíti a szellemi adósságokat, csillapítja a szenvedést, megvigasztalja a szíveket, meggyógyítja a szellemeket, felszabadít a kötelékekből, meggyújtja a szívekben Isten Reménységét, elhozza a Békét, a Fényt és az Irgalmat.

Emiatt nemcsak ezt az olajat szentelem meg, amely felken benneteket a Megváltó Keresztjének fényes jelével, hanem gyermekeimmé, Mária Gyermekeivé is odaszentellek benneteket.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Énekeljük el az Odaszentesési Himnuszt!
Készüljünk fel a Kenet fogadására!

Isteni Anya, hálát adunk mindazért, amit adsz nekünk!

Rendkívüli jelenések
SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE ARGENTÍNÁBAN, CÓRDOBÁBAN A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

A Szeplőtelen Szíved által kiárasztott Fény által,
amely megtérítette a világ szívét,
Isteni Asszony, imádkozz értünk.
Ámen.
(hétszer)

Ma, mint a Béke Királynője, azért jöttem, hogy elhozzam Szeretetemet és áldásomat mindenkinek.

Drága gyermekeim, ma arra hívlak benneteket, hogy legyetek Velem a Szívemben ebben a fontos időszakban. Ez pedig a napi imáitokon keresztül történhet meg.

Ma az Úr arra hív benneteket, hogy sokszorozzátok meg az ima gyakorlását. Sok léleknek van szüksége erre a segítségre és védelemre. Imáitok segíteni fogják Isten Tervének beteljesedését itt a földön.

Drága gyerekeim, szeretném elmondani nektek, hogy ma mindannyiótokra szükségem van. Ezért arra is hívlak benneteket, hogy zarándokanyaként utánozzátok utamat, a felebarátotok iránti jó szolgálat és szeretet által. Drága gyermekeim, ily módon segítetek a világnak, hogy megszabaduljon saját gonoszságától.

A Rózsafüzér Asszonyaként arra is hívlak benneteket, hogy folytassátok ezt a gyakorlatot. Az angyalok megnyitják az Égboltot a Föld felé, és őrző seregeimet az emberiség megsegítésére küldöm.

Kedves gyermekeim, csak arra kérlek benneteket, hogy adjatok egy kicsit többet a szívetekből. Ez nagyon fontos lesz ennek az időszaknak a végére; mert nemcsak imacsoportokat kell létrehoznotok, hanem a testvériség nagy hálózatát is az egész világon.

Drága gyermekeim, meghívlak benneteket, hogy járjatok Velem békében és hitben.

Ma azért is itt vagyok, hogy valami fontosat kérjek tőletek. Tudjátok, drága gyermekeim, hogy az Én Máriás Szeretet-Központjaimban a Béke Harangjai megnyilvánultak, és a lelkek számára a béke hívószavát kongatják.

Ma arra is hívlak benneteket, gyermekeim, hogy Fiam új Közösségében nyilvánítsátok ki a Béke Harangtornyát, hogy a Szeretet három Mária-Központja segíthesse ezt a nemzetet, azt a három nemzetet, amelynek hónapról hónapra megjelenek, és arra hívom az összes gyermekemet, hogy a szív tudatosságából segítse ezt az emberiséget.

Ezért a Béke eme Harangtornya békét fog hozni ennek a nemzetnek. Bár úgy tűnhet számotokra, drága gyermekeim, hogy távol áll a valóságotoktól, a Béke eme Harangtornya jót és békét fog hozni ennek a nemzetnek.

Azért jöttem ma hozzátok, hogy bejelentsem, hogy fontos a béke terjesztése, és ez az imával kezdődik, de a békét közvetítő jó cselekedetekkel is.

Fontos, drága gyermekeim, hogy a fény és a béke nevében összefogjatok, hogy segítsetek az emberiségnek ezen a részén, amelynek erre olyan nagy szüksége van.

Természetesen számítanak az imáitok, drága gyermekeim. De szükség van a szolgálat és a szeretet gyakorlására; és ez azzal kezdődik, drága gyermekeim, hogy azzal a testvérrel kezditek, aki mellettetek van, a béke és a szeretet szemével nézzetek rá, hogy feloldjátok a konfliktust, amelyet sok szív megtapasztal.

Így sok szív eltávolodik az igazi békétől, mert ennek az időnek a végén, mindaz, amit a szívek ebben az anyagi életben megtapasztalnak, eltávolítja őket a fénytől és a békétől, és konfliktusba sodorja őket.

Ezért arra vagytok hivatottak, hogy a békére gondoljatok, mert meg fogjátok találni az Urat az életetekben, és lelketek örülni fog Fiam Szívében.

Ma arra is hívlak benneteket, hogy gondoljatok az Irgalmasságra és érezzétek azt, amennyiszer csak lehetőségetek van rá az életetekben. Ez egy elsődleges kérés, drága gyermekeim, hogy lássátok, hogy fontos, hogy több Fényt hozzatok ebbe a világba.

Ehhez, drága gyermekeim, Anyai Szívemnek hűséges katonákra van szüksége, akik sok lélekcsoportot tudnak vezetni az imádság, a szolgálat, a béke és a szeretet által; mert így szívetek egyesülni fog a Mennyország kapujában, drága gyermekeim.

Szeretném, ha ezen a napon tudnátok, drága gyermekeim, hogy Isten Kegyelme és az Ő Általam, mint mindenki Egyetemes Anyja által adott engedélye révén Anyai Szívem visszatér ide. Ezért sokat kell imádkoznotok ezekben a hónapokban, hogy Anyai Szívem a jövő évtől kezdve jelen lehessen.

Azért jövök ide, hogy segítsek és támogassalak benneteket a megtisztulás idején. Ezért az ima fogja előkészíteni szíveteket.

Helyezzétek az elméteket szívetek középpontjába, és éljetek az Ő Béke Országában; mert így, drága gyermekeim, nemcsak Velem, hanem Fiammal is együtt lesztek.

Imádkozzatok, imádkozzatok, és csak imádkozzatok. Imádkozzatok azokért, akik elfelejtenek imádkozni, és még inkább azokért, akik ilyenkor nem akarnak imádkozni.

Éljetek a pátriárkák elvei és tulajdonságai szerint, és tanuljátok meg az imádság nagy atyáitól, hogy békében és jóságban éljetek együtt, szeretetet és reményt terjesztve.

Ma azért vagyok itt ebben a városban, hogy megáldjam, mert ez Argentína szíve, amelynek ezekben az időkben erősen lüktetnie kell a megújult imacsoportokon keresztül, amelyek nemcsak a békét terjesztik, hanem a reményt is, amelyre sokaknak szüksége van, különben sok szív elveszne. Ezért van szükség az ima eszközeire.

Szívemnek hűséges szolgákra van szüksége, akik szívből tudják terjeszteni a tisztaságot, amelyet őriznek. Mert így, drága gyermekeim, az ő kis tisztaságuk egyesül az Én nagy Tisztaságommal, és Én, az Anyai Szeretet által, nap mint nap veletek élek otthonotokban, minden imában, hogy támogassalak benneteket, és mondjam nektek, hogy menjetek előre, mert a gonosz nem fog legyőzni benneteket, hanem Szeplőtelen Szívem győzedelmeskedik, ha csak megengeditek.

Ezért hallgassatok a hívásra, amelyet a Mennyből hozok. Nyissátok meg szívetek belső fülét, mert a remény lehetséges, drága gyermekeim. És ha egyesültök Velem, a szív apránként meggyógyul, és a tudat megnyílik az új felé, és nem fog félni semmitől, mert Velem lesz az imádságnak ezen az útján, amelyet sokaknak meg kell élniük ebben az időben.

Számítsatok Rám, drága gyermekeim, mert Én vagyok a ti Anyátok, a Béke Anyja.

Most az ima fontosságára koncentráljon a szívetek és a figyelmetek. Napról napra növekednetek kell ezen a gyakorlaton keresztül, és nem valami nagyon egyszerű, hanem valami nagyon szent dolognak kell tekintenetek.

Napi üzeneteimen keresztül tanítalak benneteket, drága gyermekeim, hogy megtanuljatok imádságban járni, és felfedezzétek azokat a tulajdonságokat, amelyeket Szeplőtelen Szívem egykor megélt, amikor ezen a Földön volt.

Drága gyermekeim, Én Anya vagyok és az emberiség része; ezért mélyen ismerlek benneteket. Tudjátok, hogy olvasom és érzem gondolataitokat, ismerem a szívből jövő szándékaitokat, ezért, drága gyermekeim, Szívem előtt átlátszóak vagytok. Ezért Isten elküld hozzátok, hogy megtanítsalak benneteket a jóság útján járni, és így, drága gyermekeim, életpéldátok, egyszerűségetek és alázatotok sok szívet vonzhat, akiknek szintén szükségük van arra, hogy megtanulják az új életmódot.

Ez az emberiség téved, drága gyermekeim; és Anyai Szívem csendben, lépésről lépésre kísérte ennek az emberiségnek az ébredését, a tanulságokat és a megpróbáltatásokat.

Évszázadról évszázadra itt voltam, drága gyermekeim, és minden gyermekemnek sugároztam az Isteni Szeretet Forrásán keresztül, hogy tudják, hogy a világegyetem hatalmas, és hogy Isten Nagy Jelenléte létezik benne.

Ezért tekinteteteket mindig a végtelen felé kell emelni, hogy törekvésetek egyenes úton haladjon, amely csakis az Úrhoz vezet, mint az angyalok a Mennyben. A szeretett Gábriel arkangyal tanított Engem erre, amikor bejelentette Jézus  érkezését.

Szavaim a Fényen keresztül áradnak ki. Ezért kincsként kell őriznetek őket a szívetekben; mert tudjátok, drága gyermekeim, hogy ezek már az utolsók, azok, amelyeket Medjugorjében hirdetek, és amelyeket most itt, köztetek hirdetek, hogy felébresszem a hitet ebben a döntő időben.

Ezért ma adjatok reményteljes lépéseket, drága gyermekeim, és fogadjátok el, hogy mindenek felett az Úrban éljetek. 

Legyen a szívetek mindig közel az Úr Országához, mert ott Anyaságom Fénye és Fiam Szívének Fénye alatt oltalomban lesztek. Ebben kell hinnetek, drága gyermekeim, mert ez erősíteni fogja hiteteket és Isten iránti odaadásotokat.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús testvér:

A Szűzanya kérésére imádkozni fogunk a nemzetekért, gyakorolva az Üdvözlégy Mária imáját különböző nyelveken. Ma pedig latinul is elmondjuk az Üdvözlégy Máriát.

Azt mondta, hogy amint imádkozunk, kinyit egy ajtót a Mennyből, hogy a Fény leereszkedhessen erre a helyre, és elterjedhessen a Békén keresztül.

A Szűzanya kérésére minden egyes Üdvözlégy Máriát kétszer fogunk imádkozni.
 

Drága gyermekeim, köszönöm nektek ezt az egyszerű szívgyakorlatot. Ezért meghívlak benneteket, hogy továbbra is imádkozzatok Velem együtt minden nap a világ összes nemzete szeretetéért, hogy képviselőik az örökkévalóság útjára vezessék az összes lélek szívét.

Drága gyermekeim, köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra és hogy ma olyan sok szeretettel fogadtatok Engem a szívetekben.

Isten Mennyországa, az Ő Végtelen Világegyeteme maradjon örökre a szívetekben. Anyai áldásom és Fiam, Jézus áldása alatt azt mondom nektek, drága gyermekeim: menjetek békével és menjetek tovább!

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

María Shimani de Montserrat anya:

Megpróbáljuk összefoglalni, hogy mit közvetített nekünk ma a Szűzanya, milyen kéréseket intézett hozzánk, majd Elías testvér röviden beszámol arról, hogyan zajlott le a Jelenés.

Két fontos dolog, amit ma kérésként kinyilvánított, kezdve a napi üzenettel, hogy a Córdobában létező munkaközpont, amely, mint tudjátok, Capilla del Monte városában egy munkaközpont és egy kolostor a córdobai Hegyekben, hogy ez a munka alakuljon át közösséggé.

Ez azt jelenti, hogy nagyobb lesz a felelősség Isten Terve iránt. És mindazoknak az embereknek és csoportoknak, akik mindenekelőtt itt, Argentína északi részén segítenek ebben a feladatban, szintén nagyobb felelősségük lesz.

Mint mindannyian tudjátok, a Fényközösségek célja az, hogy fenntartsák a tisztulási folyamatot, és hogy mi, emberi lények, választhassunk egy másfajta életet, egy olyan életet, amelyet az Egy Istennek szenteltünk és az Egy Istent szolgáljuk.

Ahogy Figueira Közössége és a Testvériség Közössége a Megváltás Házában, úgy most a Testvériség e Közössége is olyan cél lesz, amelyet mindannyiunknak el kell érnünk.

Mint mindannyian tudjátok, Amerikán belül is van három stratégiai pont, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy a bolygó mozgását a tisztulás során fenntartsuk. És ezt imádságon keresztül fogjuk megtenni, ahogy kértük és tanítottuk.

Ahogy már tudjuk, és ahogyan azt már többször is megismételtük, az ima lesz az az eszköz, amellyel az emberiség a nehéz időkben fenntartja magát. Egy olyan eszköz, amelyet bárki, bármilyen vallású, bármilyen fajú, bármilyen színű, bármilyen társadalmi státuszú ember tovább tud vinni. Ezért ez lesz az az eszköz, amely fenntart minket, és bármelyikünk megteheti.

Ezért mostantól kezdve, különösen Észak-Argentína számára nagyon fontos kötelezettség, hogy szívből egyesüljön és kísérje a Közösség fejlődését.

A Szűzanya másik kérése az, hogy építsünk egy harangtornyot, mint amilyen Figueira Közösségében és Aurórán van.

És mivel mindannyiunknak béketeremtővé kell válnunk, minden egyes imánkkal a Béke energiáját fogjuk idevonzani, a haranglábhoz csatlakozva.

Ne feledjük, hogy ebben az időben minden megengedett. Minden jó, amit elő tudunk állítani, megengedett. Minden béke, minden szeretet, minden jó, amit csak tudunk hozni, megengedett, és ez úgy fog megsokszorozódni, ahogy még soha nem láttuk korábban. Bízzunk tehát abban, hogy mi, a szeretet lényei, képesek vagyunk megsokszorozni a szeretetet, a jót és a békét. És ne aggódjunk amiatt, hogy mi fog megsokszorozódni a másik oldalon, ami szintén sok lesz.

Ezért rengeteg kemény munkát kell elvégeznünk.

Most hallgassuk meg a testvért, mit tud nekünk mondani?
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús testvér:

Azt hittük, hogy ma az Oltár előtt lesz a jelenés, de fordítva történt. Édesanyánknak mindig csodálatos tervei vannak velünk.

Ahogy ma hallottátok, Ő a Béke Királynőjeként jött el.

A jobb megértés érdekében magyarázzuk el, milyen volt a Jelenés.

Mezítláb, rózsafüzérrel a Kezében, amellyel folyamatosan imádkozott, miközben beszélt.

Rózsaszín tunikát viselt, kék övet és fehér fátylat, amely majdnem a térdéig ért, és amely egyik oldalról a másikra mozgott, de ez a fátyol is egy kicsit előre esett a mozgástól, amit akkor tett, amikor beszélt hozzánk; és körülötte kék aura volt.

Amikor a Szűzanya megjelent ezen a helyen, egy olyan csatornán keresztül tette ezt, amely mennyei volt, közvetlenül kapcsolódott a Mennyországhoz. És rajta keresztül leáradt ide a Fény, és elterjedt egész Córdobában, amikor azt mondta, hogy Córdoba Argentína szíve.

Megmutatta, hogy Córdobának egy erősen lüktető szívnek kell lennie, és hogy ezt a Fényt artériák útján szét kell küldeni az összes tartományba. Ez egy kreatív gyakorlat, amit megtanított nekünk imádkozni, mert azt mondta, hogy ez sokat segítene Argentínának.

Amikor a Béke Harangtornyára utalt, megmutatta nekünk, hogy ez a három harangtorony már megnyilvánult, különösen az, amelyik a Córdobai hegységben lesz jelen; és hogy mindhárom, együttesen Fényt sugároz egész Dél-Amerika számára.

Megígérte nekünk, hogy ha ez a harangtorony még az év vége előtt megépül, akkor segítheti a három nemzetet a tisztulási folyamat során.

Megkérdeztük Tőle, hogy ez azt jelenti-e, hogy Argentínában, Uruguayban vagy Brazíliában senki sem fogja átélni a nyomorúságot. Azt mondta nekünk, hogy „Minden egyes gyermek meg fogja élni az előre megjósolt megtisztulás állapotát, de ha megteszitek, amit kérek tőletek, ha Velem imádkoztok, akkor nagy védelemben lesz részetek, és Szívem képes lesz mindannyiótoknak segíteni.ˮ 

Ma ismét leckét adott nekünk arról, hogy alázatosak legyünk, és hogy közvetítők legyünk az ima által. Mindenekelőtt azok miatt kért mindenkit, akiket naponta látunk, akiket nem ismerünk, vagy akikkel életünk során találkozhatunk, és akiknek szintén szükségük van erre az imára. Azt mondta, hogy így fogjuk gyakorolni a testvériséget.

És amikor azt mondta, hogy visszatér Córdobába, megkérdeztük, hogy mikor? Azt válaszolta, amit mindenki hallott, hogy sokat kell imádkozni.

Megkérdeztük Tőle, hogy „Tervezi-e a Szűzanya, hogy megjelenik a Córdoba hegységében lévő imaházban?ˮ

Azt mondta bólogatva, hogy „Igen, ez benne van Isten Terveibenˮ.

És még valami mást is hozzátett, ami igazán felkeltette a figyelmünket: „Minden azon múlik, hogy lesz-e kommunikációs lehetőség ebben a világban, hogy továbbíthassam az Üzenetemet”.

Ekkor megértettük, hogy mennyire fontos feladatot végez ebben az időben, és hogy Ő is a most rendelkezésünkre álló eszközökkel viszi az üzenetét, és igyekszik minél többeket megmenteni.

Ezért tudjuk, hogy még ott, a córdobai hegységben sincs lehetőség a jelenés közvetítésére, egészen mostanáig.

Ezért várja, hogy ez megnyilvánuljon. Azt hittük, hogy megértettük, hogy mindannyiunk feladata, hogy lehetővé tegyük, hogy a jelenések megtörténhessenek az Imaházban, amelynek felépítését Ő rendelte el.

Egy harmadik kérést is intézett a ma itt jelenlévő és a nem jelenlévő csoportokhoz, különösen az argentin testvérekhez.

Tudjuk, hogy jövő szombaton lesz a Jelenés Lujánban, és abban a pillanatban megkért minket, hogy a jelenlévő imacsoportok néhány képviselője a Buenos Aires-i csoportok testvéreivel együtt zarándokoljon el a jelenés napján a lujáni Kegyhelyre.

Megkérdeztük Tőle, hogy mi az oka, és hogy van-e valami különleges kérése. „A legfontosabb dolog” - mondta - „hogy aki csak teheti, menjen el és csatlakozzon ehhez a zarándoklathoz, mert ugyanazt a feladatot, amit Én itt végzek, el fogom végezni a lujáni jelenés alatt is”.

Így a Szűzanya meghívása továbbra is fennmarad.
 

María Shimani de Montserrat anya:

Tehát munkához kell látnunk, imádkoznunk és zarándokolnunk kell.

Mi, ahogy Elías testvér mondta, jövő szombaton Lujánban leszünk. Mivel az elmúlt hónapokban megjelent, és ezután is meg fog jelenni, ahogyan azt az év végéig mondta, nagy hasznát kell vennünk Édesanyánk Jelenlétének.

Mindannyiótokat meghívunk, hogy csatlakozzatok hozzánk, és hogy legyetek a tudatában annak, hogy minden pillanat, amikor az Anya jelen van, egy páratlan pillanat az Ő Fénykódexeinek befogadására; ha nyitott a szívünk és belsőleg egyesülünk az Ő Jelenlétével, miközben imádkozunk, sok minden megtörténhet az életünkben, amire születésünk óta várunk; mert ahogy már mondtam nektek, ebben az időben minden lehetséges, és ebben nagyon kell hinnünk.

Találkozunk Lujánban. Köszönjük, hogy mindannyian velünk voltatok.

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT