Rendkívüli jelenések
SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA ÉVES JELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Az Ég Tükreiben fel van jegyezve egy történet, egy olyan történet, amelyet ma megtudnotok adatik.

Ez maga az Akarat, de egyben nagy ébredésetek, a tudatosság ébredésének impulzusa is, amelyet a Földön minden teremtménynek meg kell tapasztalnia, annak ellenére, hogy az átmenet idejében vagyunk.

A Világegyetemben az Általam irányított Tükrökben van elhelyezve Isten Akarata, és ezen az Akaraton keresztül az Ő legégetőbb Törekvései vannak lejegyezve. Ezen törekvések egyike az, gyermekeim, hogy az emberiség kilépjen az illúzióból, a világszintű káprázatból, azért, hogy belépjen a Mennyei Igazságba, amit „tudatébredésnek” nevezünk.

Ha ti ma eljutottatok ide, mások pedig később, ez azért van, mert már megkezdtétek az utat a nagy ébredés felé, valódi belső lényetek felfedezése felé, amely lehetővé teszi, hogy nap, mint nap kilépjetek a látszatokból és illúziókból. Mindannyian részesüljetek abban a Kegyelemben, hogy lényegeteket megismerjétek, és megtudjátok, hogy egy nagy, egyetemes kommunikációs rendszernek vagytok a részei, egy olyan rendszernek, amelyet a bolygó fog össze.

Isteni Tudatomon keresztül ma el akarlak vezetni titeket ezekhez a terekhez. Azt akarom, hogy akárcsak Égi Anyátok, pusztán áhítattal és ünnepélyesen szemléljétek a világegyetem finom Tükreinek nagy hálózatát, amelynek részét képezi lényetek egy darabja is.

Ehhez az eredethez kell ma visszatérnetek, mert az eredetetekhez való visszatéréssel lehetővé teszitek majd, gyermekeim, hogy az emberiség tudata felemelkedjen és átalakuljon. Ezzel lehetőséget adtok majd arra, hogy a szenvedés, a szorongás és a világ minden konfliktusa Tükreim szellemi Fénye által feloldást kapjanak, ami az őszinte és igaz imádság által szállhat le életetekre.

Ebben a percben a világegyetem ezen óriási kommunikációs rendszere lappangva jelen van a az általatok földpályának nevezett világon, azért, hogy ez az emberiség segítséget és megkönnyebbülést kapjon, hogy bolygójának lelke kiszabaduljon a pokolból, amelyben a mai időben él.

Ne felejtsétek el, gyermekeim, hogy Fiam és az Ő Mennyei Anyja testet öltve itt voltak, részei vagyunk ennek az emberiségnek, az emberi létet értő, nagy, egyetemes Tudatok vagyunk, akik minden nap azon dolgoznak, hogy a Szeretet, az Irgalom és a Béke nagy kulcsai révén szublimáljuk ezt az alacsonyabb létet.

Azt akarom, hogy lépjetek be velem három különleges Tükörbe, amelyeket ma kinyilatkoztatok nektek, lelketeknek és belső lényeteknek, ezek a Szeretet, a Béke és a Bölcsesség Tükrei.

Nyissátok ki belső szemeteket egy pillanatra, érezzétek belső érzékeiteket, és szemléljétek Isten Célját, amelynek - rajtatok keresztül – még ki kell nyilváníttatni és fel kell épülni.

Ezekben a Tükrökben található létezésetek, eredetetek, a világegyetemben bejárt életutatok egy része. Észlelhetitek, hogy nem pusztán anyag vagytok, ami valódi bennetek, az az Isten Isteni Szellemével egyesített szellemetek. Ebben a pillanatban észlelhetitek, hogy a Velem való egyszerű, de szeretetteljes összehangolódás révén elérhettek Istenhez, és belsőtökből  megismerhetitek a mindannyiótokra egyenként vonatkozó Célját.

Ma visszafordítom lényegeteket a Teremtés nagy Tükrei felé, amelyek az Egység Tükrén alapulnak. A Szeretet, a Béke és a Bölcsesség  vezessen el benneteket arra, hogy önmagatokban és rajtatok kívül felépítsétek a Szent Egységet.

Ti mindannyian már oly sokat jártatok ebben a világegyetemben. Mennyire sok tapasztalat rögzült már a Teremtés Tükreiben! Milyen sok utat bejártatok már a különböző idők és korok során, a nemzedékeken keresztül!

És még mindig az ébredésetekre vágytok? - Azért, hogy ismerjétek fel - egyszer s mindenkorra -, hogy  a tökéletlenségeteken túl a belsőtökben, minden egyes lény legbelsőbb lényegében ott van Isten Tökéletessége, amelyet maga az Örökkévaló Atya gondolt ki a teremtés felmerülése előtt.

Meritek-e egyre jobban szeretni a rejtélyt? - Azért, hogy a titok egy napon kinyilatkoztatássá váljon és a szent titkok feltáruljanak, hogy a lelkek felébredjenek, és tudják, hogy - mindenen túl - mindannyiótoknak célja és küldetése van, amelyet teljesíteni kell ebben az életben és a következőben.

Dolgozzatok ezért nap, mint nap, tegyetek erőfeszítést erre nap, mint nap, mert Isten Országa közeledik, és a Világegyetem Szent Királya újra találkozik majd veletek, szemtől szemben, és számon kéri majd a tálentumokat, amelyeket Ő hagyott a szívetekben.

Az emberiség ezen döntő korszakában váljanak ezek a tálentumok, tehetségek erényekké, kézzelfogható tettekké, az Isteni felsőbb Szeretet kifejeződésévé az összes helyzetben és minden körülmények között, gyermekeim, azért, hogy napról napra egyre inkább megtanuljátok egymást szeretni.letek, szemtől szemben, és számon kéri majd a tálentumokat, amelyeket Ő hagyott a szívetekben.

Ezért Isten továbbra is arra vár, hogy szolgálatotok által, a Teremtő Tervének való önátadásotok és engedelmességetek által ismerjétek meg az Ő Akaratát, amely legyen bennetek az akarat három megnyilvánulási szinten: anyagi, elmebéli és szellemi síkon.

Sokan vannak, akik a mai időkben  megélt erőfeszítéseik által, azáltal, hogy odaszentelik magukat az imaéletnek, valamint a felebarátok és a Természeti Élővilágok szolgálatának, egyre közelebb kerülnek a Tükrök történetében megírt igazsághoz; mert ott szellemük megtapasztalja majd a szintézist, valamint megtalálja majd értelmét és okát annak, hogy ide, a Földre jött, a megbocsátás és megváltás ezen iskolájának megtapasztalására.

Ezért ma azt mondom nektek, gyermekeim, hogy egész Amerika-szerte jelen vannak azok a szent helyek, amelyek sokatok rendelkezésére állnak, amelyekben Isten különböző, nemcsak e bolygó számára, hanem egyben az emberiség minden lelke számára vonatkozó Céljai lüktetnek.

Előbb vagy utóbb a tudat szembenéz majd Isten Akaratával, és egyetlen pillanat áll majd a rendelkezésére, hogy eldöntse, melyik utat választja.

De ma nem csak miattatok jövök, hogy tovább haladjatok ezen Akarat és ezen Cél felé, hogy a nagy ébredés mind valóságosabbá váljon mindegyikőtökben, hanem a Világ Anyjaként is jövök a legelveszettebbekért, mindazokért, akik letértek a Cél felé vezető útról.

A megpróbáltatások ezen idejében, a Föld felszínén  felragyog egy Fénypont: a Testvériség Harmadik Rendjének a fénye, amely 33 év után vált valóra. Ragyogjon mellkasotokon a Szent Csillag, az Ég és a Föld, a lelkek és Isten, a szolgálók és a Hierarchiák közötti isteni egyesülés Szent Csillaga.

Hordozzátok magatokban a tényleges, kézzelfogható megvalósulás érzését, nemcsak megváltásotok útjának, hanem az Isteni Terv megvalósulásának érzését is, mindazokon keresztül, akik valaha önként összegyűltek, hogy válaszoljanak a Testvériség e felhívására.

Szeretném elmondani nektek, szeretett gyermekeim, hogy a Hierarchiák szerető és együttérző tekintete ebben a pillanatban rajtatok és különösen ezen a sebzett és bántalmazott bolygón nyugszik.

Kiben lesz majd lelkesedés, hogy Velünk együtt felkerekedjen ezen bolygó és ezen emberiség lényegének megmentésére?

Kinek lesz bátorsága arra, hogy Velem együtt meghallgassa - a Teremtést meggyalázó emberek által leigázott és rabszolgává tett - Föld lelkének a kiáltását?

Hadd hozza helyre az elkövetkező időkben imátok és összes szolgálatotok a ma tapasztalt hibákat, mindenekelőtt azokat a súlyos éghajlati ügyeket, amelyeken a bolygó megy keresztül éppen.

Egy pillanatra se hagyjatok fel az imádkozással, még akkor se, ha a közeljövőben azt látjátok, hogy elsötétül az ég, vagy akár a hold vérben fürdik is. Ne a borzalmakat lássátok, és ne sok nemzet kétségbeesett kiáltását hallgassátok.

Emeljétek fel szíveteket Isten felé, és kiáltsatok az Isteni Ige erejével. Szavatok ne puszta szó legyen, hadd legyen imátok végzés a legnagyobb próba idején, hadd égjen szívetek a szolgálat szeretetétől, hogy még több lélek kapjon még egy utolsó esélyt.

Ez az, amit a Szeretet, a Béke és a Bölcsesség Tükrei ma kisugároznak. Ezek a Tükrök nem pusztán az eredetetekre emlékeztetnek titekeket, ahol harmóniátok és egyensúlyotok alapelve létezik, hanem olyan tükrök is, amelyek ma feltárják az emberiség valódi helyzetét, ahol sok szívet meghódított  a gonosz.

Mert ha valaha megvernek titeket, ahogy a Fiamat is megverték, keljetek fel. Mert ha valaha megaláznak titeket, ne válaszoljatok és adjatok hálát az Istennek. Mindig a jót gyakoroljátok, mert a jóban megtaláljátok majd az Istennek való szolgálat békéjét és bizonyosságát, bármik is legyenek a következmények.

Ma kitárom Karomat a sebzett világ felé. Ma kitárom Palástomat, hogy minden gyermekem, a felébredtek, és fel nem ébredtek, Alattam, spirituális és anyai Fényem alatt lehessenek.

A Hierarchia az 1988-as év kezdete óta, 33 éve várta ezt a pillanatot, hogy a tudat három síkján jelen legyen az egyesült Testvériség. Ma teljessé válik ez a nagy spirituális háromszög, az Isteni Testvériség, a Világegyetem Testvérisége és a Föld felszínén lévő Testvériség között, amely felkészült, hogy szembenézzen az Armageddon utolsó pillanatával, a Fény és a sötétség nagy és utolsó csatájával.

Ettől a naptól kezdve azért is imádkozom, hogy minden gyermekem, az összes lehetséges tudat megkapja azt a Kegyelmet, hogy felismerje Krisztus Visszatérését, mert nem úgy jön majd el, ahogyan azt sokan gondolják, hanem valami leírhatatlan módon jön majd el, mondhatni, egészen ismeretlen módon, mert senki sem látta, és senki sem tudja, hogyan érkezik majd Ő, de a szívek igenis érezni fogják érkezését lényük leges legmélyén.

Abban az órában, akárhol és bárhol is lesztek, elindultok majd, hogy rátaláljatok Krisztus Visszatérésére. Sokan hallanak majd az Ő érkezéséről.

De legyetek figyelmesek, hogy ne zavarodjatok össze. Sokan a saját javukra használják majd azt a pillanatot. Krisztus valódi Visszatérése az, amely csak a szívben lesz érezhető. Ha a szívetek nem érzi Krisztus Visszatérését, az azért van, mert nem az én Fiam lesz az, hanem mások, akik  majd magukat Jézusnak nevezik.

De azok, akik ebben az utolsó nyolc évben az Isteni Irgalom ezen Művén belül megkapták az Ő Jelenlétének a Kegyelmét, már megtanulták, hogy olyan szent spirituális rezgésként ismerjék fel Krisztust, amely a békébe vezeti őket és megérezteti velük az Ő lángoló Szeretetét. Szavaiban mindig megtalálják majd az erőt, Szentségeiben mindig megtalálják majd az üdvösséget.

Bármilyen nehéz idők is járnak, soha ne veszítsétek el a hiteteket, mert ha idáig eljutottatok, szeretteim, mennyivel többet tudtok majd tenni ezeknek az időknek a végén? Ő meghalt értetek, hogy örök életet adjon nektek, mert Benne mindig minden megújul majd, legyetek ebben biztosak.

Az Aurora Szentháromságának Isteni Fogantatása Anyjaként búcsúzom ma tőletek, és tizennégy év után újra itt vagyok, hogy közel legyek minden gyermekemhez, hogy elhozzam nektek Aurora szívének gyógyítását, amely mindig ragyoghat majd bennetek, csupán, ha bíztok Aurora Fényében.

Ebben a percben ismerjük fel Isten Kegyelmét és bárha egy pillanatra is, de lássuk meg mindazt, gyermekeim, ami felépült az erőfeszítésen és odaadáson keresztül, és főként hogy mennyire megváltozott az életetek a mai napig. Higgyetek Krisztus Szeretetének mindent megújító hatalmában, még ha ez lehetetlennek tűnik is ezekben az időkben.

Ma megáldom a bolygót; megáldom a földrészeket, különösen azokat a területeket, amelyeket a mai idők katasztrófái sújtanak; mindazokat, akik száműzetésbe kényszerülnek, akik a háború, a bántalmazás, a vérontás elől a világ más részeire menekülnek. Ma leárasztom Fényem mindazokra, akik betegek, elveszettek, akiket elfelejtettek, elutasítottak, az elszegényedettekre és nyomorultakra.

Szálljon le Auróra Fénye - amelyet ezekben az években az Igaz Szeretet és Irgalom jegyében megkaptatok - azokra a helyekre, ahol a legnagyobb szükség van rá. Áldja meg ez a szellemi család a világ családjait, hogy egyszer és mindenkorra, a Teremtés ezen horizontján felbukkanjon az Új Emberiség, felébredjen az Új Emberiség, létrejöjjön az Új Emberiség.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Úgy vonulok vissza erről a helyről, hogy közben meghallgatok egy - a Szívemhez készített - verset. Ez a vers, amelyet ma egy dalon keresztül hallhattok, erősítsen meg benneteket örökre az Én Szívem számára.

Nagyon hálás vagyok nektek. Hamarosan találkozunk.

Rendkívüli jelenések
SZŰZ MÁRIA TIZENHETEDIK RENDKÍVÜLI MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN, A JELENÉSEK DOMBJÁN ESTE NYOLC ÓRAKOR A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

A „Fényes Madár” és az „Egyetemes Anya” című imát imádkozzák.

Piedad elénekli az „Üdvözlégy Mária” című dalt.
 

Halljátok meg a Hangomat a szívetek csendjében.

Köszönöm, Mennyország énekes leánya, hogy válaszoltál hívásomra. Mindegyikőtök hivatásom egy részét teljesíti. Mindegyikőtök egy feladatot teljesít, és egyik sem fedheti át a másikat. Mindegyikőtök kifejezi ajándékát, a neki adott tehetséget, mert eljött az idő, hogy Isten Szeme elé tárja azt, hogy az Ő Akarata beteljesüljön, és mindannyian a megváltás útján járhassunk.

Köszönöm, hogy mindannyian válaszoltatok a nepáli felhívásomra. A béke misszionáriusainak hívlak benneteket, amit a szolgálat és a jótékonyság révén kell továbbvinnetek. Ez egy olyan időszak lesz, amikor képesek lesztek meggyújtani a szívek fényét a sötétségben, amellyel találkozni fogtok. Az isteni elhívások nem azonosak az emberek által a földön létrehozott elhívásokkal.

A megváltás és a béke idején élünk; ezért a szolgálaton keresztül kell keresnetek a saját megváltásotok útját. Megmutatom nektek ezt az utat, hogy mindentől megfosztott lábbal járhassatok rajta, megfosztva saját akaratotoktól, hogy tovább járhassatok a szív lendületes erejével, amely el akarja érni Anyai Fényemet.

Erre a szolgálatra hívlak benneteket a világban, ahogyan másokat is hívtam gyermekeim közül; de a legtöbbeteknek itt kell maradnia, mert arra kérlek benneteket, hogy október hónapban gyűljetek itt össze, hogy imádkozzatok Velem, hogy segítsetek a lelkek megmentésének e feladatában.

Hordozzátok a Szívemet, és hordozni fogjátok a Békémet.

Hordozzátok Célomat, és hordozni fogjátok Fényemet.

Ne féljetek, legyetek Krisztusban, Fiam Szívében, hogy tudjátok, merre kell menni és mit kell tenni.

Aki kinyitja a kezét, az menedéket ad más gyermekeimnek, akiknek most szükségük van rá.

Aki megnyitja a szívét, az Békémet fogja hordozni.

Nyugtassanak meg benneteket a Szavaim, hogy tudjátok, merre kell mennetek, és mi az a cél, amit szíveteknek el kell érnie ennek az időszaknak a végén.

Én vagyok a Kegyelem Királynője, és ahogy itt kiárasztom Kegyelmemet, úgy akarom kiárasztani az egész világon, ahogy most Medjugorjében is teszem. De el kell jutnom a távoli helyekre a ti szíveteken és mindenki szívén keresztül. Tudjátok, hogy Én vagyok az Egyetemes Anya, és hogy mindenkit el tudok érni. Ha itt imádkoztok, Én közbenjárok a Mennyben, és kiárasztom a Kegyelmemet a szenvedőkre.

Sok küldetés fog elhaladni a szemetek előtt, de mindegyik a maga idejében. Minden léleknek megvan a maga pillanata, hogy tanuljon és teljesen odaadja magát, „hogy odaadja magát másoknak” – ahogy mondja a közmondás.

Ma azért vagyok itt, hogy megkérjem, hogy októberben naponta imádkozzunk ezen a helyen. Nem adok nektek menetrendet, csak egy felhívást, hogy szívetek érezze és reagáljon arra, ami nap mint nap történik a világban.

Tudjátok, hogy a próféták feltárják a titkokat, és Én vagyok az egyikük, aki nem csak békét, hanem az Örömhírt is elhozza nektek a káosz idején.

Szükségem van érett szívekre, amelyek képesek adakozni és odaadni magukat másoknak, mert akkor alázatos eszközeim lesztek, hogy egyszerű módon hordozzátok Békémet, ahogyan Én is teszem a Királyságomból.

Nyissátok meg szíveteket, hogy megértsétek Szavaimat, mert bejelentéseim már az utolsók, mielőtt minden lélek, mindazok után, amit kapott, felajánlja magát, és imádkozik Velem együtt ez idő végén. Azt akarom bennetek előidézni, ami hamarosan bekövetkezik. Most nincs idő tovább rejtegetni, nyissátok meg szívetek ládáját, hogy beléphessek és elvethessem Fényemet.

Ti vagytok az Én juhaim, Krisztus juhai, akiknek válaszolnotok kell a Nagy Hívásra. Az Úr Nagy Műve az egyszerűségben található; ezért akarom, hogy ezen az úton járjatok, hogy minden pillanatban megtaláljatok Engem.

Ma átadom nektek imáimat, hogy segítsetek Nekem abban, hogy az Úr válaszoljon rájuk a Nagy Trón előtt. Ahogy ma mondtam, az igazságszolgáltatás eljön az egész emberiségre és a világra. Most, hogy ezt tudjátok, mondjátok el mindenkinek, hogy időben vagyunk ahhoz, hogy visszafordítsuk a rosszat, amit a világ a tetteivel teremtett. Ezért elhozom nektek Békémet, ugyanazt a Békét, amelyet Medjugorjéban árasztok, hogy mindenki érezze és felismerje, a Szeplőtelen Anya Békéjét, aki a Mennyből jön, hogy bejelentse nektek, hogy eljött az idő.

Megnyílnak az életetekben a végső utak. Remélem, hogy imádkozva meglátjátok őket, mielőtt minden elsötétülne ezen a világon. Én azonban ott leszek, mint a Béke Nagy Megváltója, azok számára, akik meg akarnak találni Engem, azok számára, akik igent mernek mondani Nekem, és semmilyen körülmények között nem tagadják meg a hívásomat.

Azt akarjátok, hogy itt legyek?

Nyissátok ki szíveteket és találjatok meg Engem benne. Már sok szíven átmentem, és még sok más szíven is át fogok menni. De mit fog tudni tenni ebben az utolsó órában az, aki elveszíti a lehetőséget, hogy érezzen Engem?

A Mennyország elhalad e szeretett ország felett. Ma csak arra hívlak benneteket, hogy éljétek meg a megváltást, és adjátok át hibáitokat a Teremtőnek. Ha ezt megteszitek, akkor tegyétek meg az összes testvéretekért, akiknek szintén szükségük van a Békémre, és akik nem részesültek abban a Kegyelemben, amiben ti jelenleg részesültök.

Ugyanezt kérem tőletek Medjugorjében, Európa és Ázsia összes gyermekétől. De ti most tudjátok  Előttem, hogy mit kell tennetek: válaszoljatok a Keletnek és Afrikának szóló felhívásomra, mert Amerikának meg kell váltania a múltját, amelyet saját kezével épített.

Ily módon az Úr Akarata megváltozik az Igazságszolgáltatást illetően, amikor a szívek az ima által cselekszenek. Így azok a lángok, amelyeket ma a kezetekben hordoztok, égve maradnak, és az Irgalom leszállhat azokra, akik keresik.

Ma nem látjátok a könnyeimet, de halljátok az imáimat, amelyeket ezért a szenvedő emberiségért imádkozom, amelynek nagy része ebben az időben újjá kell, hogy szülessen, válaszolva a teremtmények megváltásáért szóló békehívásomra.

Itt állok, mint a Szeretet Őre az összes életforma számára. A világ egy egész, ahogyan az Égiek is egy egészet alkotnak. Az Atya Egy, és Ő vigyáz mindenre, rátok és Rám is. Engedjétek, hogy Sugaram átjárja szíveteket, hogy megnyílhassatok a megbocsátás új célja előtt.

De ha nem erőltetitek meg magatokat, hogy imádkozzatok, mi mást tehetnétek?

Hangomat évszázadok óta hallja az emberiség. Tudjátok meg, gyermekeim, hogy már hosszú ideje közvetítem nektek Üzenetemet, megakadályozva, hogy a gonosz gyökeret eresszen sok szívben. Imádkoznotok kell azokért, akik ezt a gonoszt terjesztik, hogy a Fény, az Én Fényem, megalapozódjon. Így egyesülni fogtok Velem a bizalomban, és többé nem csak emberek lesztek, hanem lelkek, akik Megváltó Fényem által cselekszenek.

Itt az ideje, hogy lemondjatok önmagatokról. Miért mondom ezt nektek? Mert ez az utolsó óra, amikor képesek vagytok megszabadulni önmagatoktól, hogy átmehessetek a Királyságomba, amely megnyitja utolsó ajtaját.

Aki ebben a világban marad, és azon siránkozik, amit lát, hogyan tudná folytatni az imádkozást; és hogyan juthatnának el az imák a Mennyekbe, hogy Én meghallgathassam őket?

Itt az ideje, hogy örök testvériségemben éljetek, hogy mindenki megtalálja a végső Békét, amelyet kiárasztok. Tudjátok, hogy hatalmas feladatokra készítem fel a szíveket. A hívás mély, és Hangomnak visszhangoznia kell a szívekben.

Ma újra kinyitom a Kezemet és a Karomat azok előtt, akik nincsenek itt, és azok előtt, akik eljönnek. Várjátok testvéreiteket örömmel, és hagyjátok, hogy ezúttal csak az Isteni Ítélet érvényesüljön.

Csak imádkoznunk kell a világban szétszóródott gonoszság megszűnéséért. Várjuk meg, hogy az arkangyalok leereszkedjenek Fényükkel.
 

Ekkor az Isteni Anya válaszol a jelenlévők kérdéseire. Egy szerzetes felolvassa a véletlenszerűen kisorsolt kérdéseket, és az Isteni Anya válaszol rájuk.


Elías del Sagrado Corazón de Jesús testvér: 

Az Isteni Anya válaszol az utolsó kérdésre: „Mindenki a saját megértése szerint kapja a Kegyelmet”.
 

Én vagyok a Napba öltözött Asszony, és hívok mindenkit, aki válaszol Nekem.

Köszönöm, hogy válaszoltok hívásomra. Hordozzátok Békémet.


Eléneklik a „Fénylő Madár” című dalt.

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT