SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Az Isteni Küldöttek mélyülő csendje vezesse a  tudatodat arra, hogy szintén elcsendesedjen. Így tanulj meg hallgatni belső világodra és benne Isten Szellemére, Aki a tudatotodban lakozik és vezet téged.

Értsd a csendet az Atyával való kommunikáció elmélyítésének módjaként. Értsd a visszavonulást úgy, mint annak érlelését, amit már megkaptál, és hogy felkészítsd a lényedet valami nagyobbra.

Hagyd, hogy ez a ciklus a pusztaságon keresztül szóljon a tudatodhoz, mert mindazoknak át kell kelniük rajta, akik arra törekszenek, hogy valóban elmélyítsék szellemi életüket.

Ne félj az ürességtől vagy a magánytól, hanem tanuld meg megtalálni benne Isten csendjét, és így az Atya Szeretete által fedezd fel az Istennel való párbeszédet, amely eddig ismeretlen volt a számodra. A Teremtő a csendben beszél teremtményei legbelsőbb részéhez, és csak szíved sivatagában és tudatod ürességében tanulhatod meg megtalálni Őt.

Fogadd az isteni áldást erre a ciklusra, amelyet szeretettel szemlél az egész világegyetem. A teremtmények megélik szellemi érettségüket,hogy aztán egy ismeretlen lépést tegyenek az egész életért, az egész Isteni Teremtésért.

Egyesüljön a lényed az egyetemes elvekkel és törvényekkel, amelyek ezt a pillanatot irányítják, és mindenekelőtt legyen a csend a legnagyobb útmutatód.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József