SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN, ARIZONÁBAN, TUSAYANBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Minden nap őrizz meg a szívedben minden apró vagy nagy jelentőségű megértést, minden kulcsot, amit a Teremtő ad neked, hogy kinyisd magadban az ajtókat és a legmélyebb tereket.

Légy olyan, mint az a szív, amely beépít minden kapott impulzust, és így építi fel saját megváltása  kertjeit.

Gyermekem, sok lélek fog eljönni ezekbe a kertekbe, szegényen és üresen, hogy a virágaid illata inspirálja őket, hogy a megváltás virágainak szépségén és kifejezésén keresztül, amelyeket szeretettel művelsz, emlékeztesd őket saját belső szépségükre.

Légy a tudatában annak, hogy milyen nagy szolgálatot tesz az, aki a nehézségek ellenére továbbra is mélyen magába száll, továbbra is felajánlja Istennek az önfeláldozását.

Nagy azoknak a szolgálata, akik járnak, még az ürességben is, akik magányosan keresik Istent és lábon maradnak mindössze az Ő csendes és rejtett Jelenlétének bizonyossága által.

Vedd fel a szívedben lévő minden apró és nagy jelet, és nyisd meg mélyebben magadban az ajtót. Ha megértesz valamit, meditálj rajta, és lépj be oda teljes jelenléteddel. Szeresd feltárni saját titkaidat, mert ebben a keresésben, a benned  lévő ismeretlen és mély világegyetemen keresztül  megismerheted egy napon a szíved igazi lakóját.

És ahogy a szent könyvek mondják, az Igazság szabaddá tesz téged, gyermekem, mert az Igazság az Istennel való egység, túl a hibákon, túl az utakon, túl az illúziókon. De nem elég, hogy mindezt elmondjam neked. Az Igazság akkor szabadít fel, ha a vele való találkozást a saját szívedben éled meg.

Ezért menj és hatolj mélyebbre.

Ne fáradj bele a keresésbe, még a sötétben sem.

Ne fáradj bele az előrehaladásba és abba, hogy a szívedben ápoljad az isteni impulzusok magvait. Légy az új idő kertésze.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AZ AURÓRA MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT LUCÍA DE JESÚS LÁTNOK NŐVÉR SZÁMÁRA

Találjatok belső erőt az Isten Terve előtti  állandó megújulásban.

Szeretett gyermekeim!

Ezekben az időkben a bolygóra nehezedő nyomás elvezet majd benneteket arra, hogy tudatotokat meghatározzátok, mert nem lesz már többé két követhető út. A világosság és a sötétség tudatotok előtt vívja meg harcát, hogy győzelmet arasson az emberi szívben. Azoknak, akik elkötelezték magukat a béke, a szeretet és az Istennel való egység megélése iránt, a Teremtőben kell keresniük folytonos erejüket.

Helyezzétek saját lényeteket az Úr Karjába, és bízzátok Rá életetek vezetését. A saját akaratnak nem lesz tere ezekben az időkben. Figyelnetek kell a belső jelzésekre, hogy a megfelelő helyen legyetek, és együttműködjetek Isten Tervével.

Gyermekek, a Teremtő lassacskán elcsendesíti Hangjának visszaverődését, de azok az imádkozó szívek, akik az Istennel való egység felé utat építettek, képesek lesznek érezni és saját tudatukon keresztül meghallani az Ő Akaratát.

A megpróbáltatások, amelyeket sokan megélnek ezekben az időkben, és a megtapasztalt kihívások egy magasabb akarat részét képezik, amely azonnali és valódi átalakulásra késztet. Ne gondoljátok, hogy Isten elhagyott titeket, vagy hogy letértetek az Útjáról, csak mert megpróbáltatásokat éltek meg, a szívetek és a tudatotok számára gyakran fájdalmas módon.

Ha utatok nem a remélt úti célhoz vezet titeket, gyermekek, kérdezzétek meg magatoktól, hogy vajon az-e a helyes út, és az akadályokat, amelyekkel találkoztok, nem maga a Teremtő állította-e elétek, hogy felébredjetek és vegyétek észre, hogy nem szabad arra mennetek.

Az Úr tanítványai és társai lépéseinek a kijavítására törekszik, ameddig még van idő a hibák visszafordítására és a visszatérésre; Mert közeleg  már az óra, gyermekek, amikor a hibák többé már nem lesznek visszafordíthatóak, amiként ma még azok, és már nem áll majd rendelkezésetekre úgy az Irgalom, amiként ma még hozzáfértek ehhez a forráshoz.  Az igazságosság irányítja majd az emberiséget, és tanulása más törvények alá esik majd. Ezért ma figyelmeztetlek benneteket: figyeljetek saját életetek jeleire, meditáljatok, mielőtt lépéseket tennétek, és belül kérdezzétek meg magatoktól, mi Isten Akarata. Kérjétek Tőle azt a kegyelmet, hogy a megfelelő helyen legyetek, és hogy együttműködjetek az Ő Tervével. Kérjétek Tőle  azt a kegyelmet, hogy eljuthassatok egy olyan meghatározásig, amely elvezet benneteket a Magasabb Akarat felé.

Az idei augusztust remélhetőleg a szellemi élet terén  szilárdan és felnőttként fogadjátok majd. Ez azt jelenti, hogy vállalnotok kell lépéseitek és döntéseitek következményeit, és többé nem számítotok majd a Hierarchia állandó beavatkozására.

Szeretetünk és tekintetünk mindig rajtatok lesz; de, gyermekek, sokszor csupán figyelhetünk majd titeket.

Mindezt ösztönzésként mondom, mindannyiótok növekedése érdekében. Azért, hogy azok, akik még mindig két csónakban eveznek, határozzák el  magukat, és ne zuhanjanak bele a világi illúziók és a tudatlanság tengerébe.

Szeretlek titeket és áldásomat hagyom rátok. A közelgő, új ciklus felé vezetlek titeket.

Legtisztább Szent József

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT