SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

A Halleluja szombatját a csend és az üresség jellemezte, a Mennyben éppúgy, mint a Földön. A Teremtő Szíve és Igéje elhallgatott, és maga Isten vonult vissza Szíve mélyére. Ott fakadt Krisztus feltámadásának ereje, az örökkévalóság bölcsessége, a Szeretet újjászületése és megújulása.

A világegyetem már nem a tudományon keresztül ismerhetné meg az örökkévalóságot és az élet meghosszabbítását. A szellemi feltámadás valami új volt, amit Isten egész Teremtésében még soha sem tapasztaltak; és még a bölcsek és arkangyalok is csendben kísérték a szeretet mozdulatát, amely Krisztus életét hívta életre az összes dimenzióban.

Szelleme, amely teljes mértékben átadta Magát, megérintette az Atyát a tapasztalatával, és visszatért a Földre, hogy megújíthassa Szeretetét.
Isten mélységes csendben kísérte a Fiából született Szeretetet. Még maga a Teremtő is tanult az Ő önátadásából és feltámadásából.

Lelke, Szelleme, Istensége, emberi és anyagi Teste meggyulladt és újjáépült a Szeretettökéletes ereje által. A Szeretet volt az a levegő, amely az Ő sejtjeiben keringett. A krisztusi kód életet adott Vérének, fizikai és szellemi szerveinek. Az élet visszanyerte értelmét.

Krisztus Szeretete tovább terjeszkedett az anyagi szinten túlra. Önátadása tovább növekedett és ismeretlen dimenziókba hatolt, mind a kozmoszban, mind az anyagi élet sötétebb dimenzióiban, az úgynevezett földi poklokban.

Mint a Teremtés tengerének egy hulláma, úgy áramlott Krisztus Szeretete a világegyetemeken és az élet megnyilvánulásain keresztül. Miközben megérintette az összes teremtményt, maga a Szeretet megtapasztalása arra késztette a Testét, hogy új, romolhatatlan életben, mindent átható, mindent átfogó életként újjáéledjen és megújuljon. Olyan életként, amelynek nincs saját dimenziója, ugyanakkor minden dimenzióban ott lakozik, örök életként, mert ez az élet Istenben, a Teremtővel való egységben való élet.

Ahogy az Atya mindenben ott van, úgy van a Fiú is. Az Ő Teste megnyilvánulhat az anyagban, mint a magasabb dimenziókban. És ahol nincs anyag, nincsenek színek és hangok, csak csendes és láthatatlan létezés, ott is jelen van az Isten Fia. Minden egyesül a Szeretetében.

Krisztus feltámadását nem lehet szavakkal vagy tudományosan megmagyarázni, mert az meghalad minden tudományt, minden értelmet és minden bölcsességet. Alleluja szombatján magaa Teremtő újult meg, és Vele együtt az egész teremtés.

A csend az egyetlen magyarázat arra, ami ott történt. A csendben megtapasztalhatjátok a mindent átölelő Szeretetet. A teljesség, a mindenütt jelenlét, az élet, minden újjá lett Alleluja szombatján, és a megnyilvánult a Dicsőség vasárnapján.

Meditáljatok, érezzétek és tapasztaljátok meg ennek az isteni élménynek a kódjait.

Atyátok és barátotok,
Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

A Teremtés kezdetén csak az Egység létezett, az Isteni Tudat, amely ott lakik, ahol nincs tér és idő, ahol nincs anyag, nincsenek érzések és gondolatok, ahol csak Szellem van.

Anélkül, hogy megszűnne az Egység, Isten Szelleme megsokszorozódik. Ez a mindenütt való Jelenlét.

Miközben a Szellem megmarad eredeti formájában, megszületik és megnyilvánul az Arkangyalokban Isten Elméje. Ez a Mindentudás műve.

Anélkül, hogy elválna a Szellem szintjeitől, Isten a Fényt az anyagi teremtésekben nyilvánítja meg. Ez a Felszabadulás gyümölcse.

Isten, aki Egy volt, három részre oszlik, miközben Egy marad. Az emberi elme számára felfoghatatlan az Ő Transzcendenciája.

Az Atya Isten Fiúvá lett, és az Átváltoztatásban megsokszorozza Egyetlen Fiát minden teremtményben. Mindenki egy az Atyával, a Fiú által.

Az ősi elvek saját életet és teremtő erőt kapnak. A Sugarak tudatokká válnak és a kozmosz minden létező részecskéjét benépesítik.

Isten soha se veszítette el a kezdet Egységét. Sokszorozódása végtelen és határtalan. Tudata túlterjed a szellem, az elme és az anyag határain. Istensége mindent áthat.

Megkérdezhetitek: "Hogyan fog a Teremtő egy olyan világban lakni, amely ennyire tele van sötétséggel? Hol van Isten, amikor a káosz elárasztja a világot?

Isten az Élet, amely a lényegben lakozik, a Tudat, amely megeleveníti a tudatokat, a Fény, amely formát és életet ad annak, amit látnak azok, akik nem vakok.

Lehet, hogy az ember nem vak, de ha nincs fény az életében, semmit sem lát. Nem arról van szó, hogy a világ nem létezik, hogy a színek nem léteznek, hogy az élet nem létezik: az ember az, aki elszakad a fénytől. Nem vak, csak be van zárva egy sötét és üres szobába, és nem találja annak a módját, hogy kinyissa az ablakokat, és azt sem tudja, hogy a tudata szobájában léteznek ablakok.

Így van ez az emberiség többségével is. A tudatlanság és a közömbösség bezárta az emberi tudatot egy sötét szobába, és az élet összes rejtélye kívül van, készen arra, hogy feltáruljon abban a pillanatban, amikor a tudat ablaka kinyílik.

Mivel nem vagytok vakok, azt hiszitek, hogy mindent láttok. Mivel nem ismeritek a fényt, nem tudjátok, hogy be vagytok zárva egy sötét szobába, és azt hiszitek, hogy az élet a szoba négy falán belül kezdődik és ér véget.

A szeretet, a szolgálat és az ima úgy hatolnak be e tudat sötétségébe, mint a fény rései, bejönnek az ablakon, és felfedik, hogy az ablak létezik, és hogy mögötte egy nagy titok rejlik.

Egyesek talán meglátják a fényt a résen keresztül, és azt hiszik, hogy már mindent ismernek; mások ki merik nyitni az ablakot, és szemlélik az eléjük táruló látványt. A tudat mélyrehatóan ki fog tágulni, annak ellenére, hogy csak az életet látjátok a kis ablakotok  előtt.

A mai napig alig akadtak olyanok, akik hajlandóak voltak kilépni ebből a szobából, és felfedezni a rajtuk kívüli világot, így a rejtélyek rejtélyek maradtak.

Ezt az üzenetet néhány szóval kezdtem, amelyek képesek arra, hogy egy kis rést nyissanak a tudat sötét szobáján, de tudom, hogy sokan saját kezűleg fogják becsukni az ablakot, és így teljes sötétségben maradnak.

Gondolkodjatok el azon, amit mondok nektek, és próbáljátok meg egy pillanatra megkockáztatni, hogy megérezzétek a szívetek szemében ezt a titokzatos fénysugarat, ezt a kis rést, amely megnyílik a tudatotokban.

Ha hagyjátok, hogy a tudatotok kitáguljon, akkor valóban egységbe tudlak benneteket hozni Istennel. Képesek lesztek arra, hogy mindenben igazabbak legyetek, és a titkok feltárulnak, még önmagatokról és a bolygó életéről is.

Az emberi tudat növekedése és érése, valamint az Igazsághoz való ragaszkodása érdekében,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Keresd magadban az igazi egységet Krisztussal és Rajta keresztül Istennel. Az Úr már sokszor állt előtted; néha érezted, néha nem, de Ő benned hagyta a krisztusivá válás fájának a magvát, hogy olyan legyél, mint Krisztus, aki az Ő Fiában született.

Lelked szenved és magányt érez, mert még nem ismerte fel az isteni mindenhatóságot, és nem vesz tudomást Isten és az Ő Fiának jelenlétéről mindenben és mindenkiben. Számodra a Mindenütt Jelenlét még mindig csak elmélet, amelyet bár ismersz, nem élsz át teljes mértékben.

Krisztus nem állt előtted és nem távozott anélkül, hogy megvilágított volna téged Napfényének egy erősebb sugarával, és te érezted, de az Ő fényessége mindent megvilágít, belül és kívül, állandóan.

Itt az ideje, hogy felismerd, hogy egyesültél Krisztussal, egyesültél Istennel, mert benned is meg kell, hogy szülessen Isten Tervének egy része, amely benned is keresni fogja az Új Idő Krisztusát ugyanúgy, mint az egész emberiségben.

Szemléld az Urat az Eucharisztiában, valamint magadban. Lásd őt szíved szeme előtt, valamely jelenésben vagy mindenben elrejtve, találd meg Őt.

Legyen a béke és a Krisztussal való egység valóság az emberi szív számára.

Legtisztább Szent József, aki örökre egyesült Krisztussal és Istennel.
 

 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT