Rendkívüli jelenések
SZŰZ MÁRIA RENDKÍVÜLI MEGJELENÉSE ARGENTÍNÁBAN, BUENOS AIRES VÁROSÁBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Eljött az idő, hogy a világ megélje igazi Szellemi Kormányát. Ez az oka annak, hogy a legellenállóbb struktúrák, a legkorruptabb rendszerek, a legrégebbi monarchiák egyik napról a másikra összeomlanak. Mert Krisztus előkészíti Visszatérését, és ennek egyetlen célja van: hogy az Új Emberiség hazugságoktól mentesen, büntetlenül, mindattól mentesen emelkedjen ki, amely az egész emberiséget a mai napig rabszolgasorban tartja.

Emiatt a láncok elszakadnak, érezni fogjátok, ahogy a bilincsek lassan megtörnek, a világot szétválasztó áramlatokat Fiam Jelenléte kiszabadítja, és minden, abszolút minden feltárul.

De azt mondom nektek, mint Édesanyátok, hogy ne féljetek, amikor eljön az idő, amely most van.

Tekintsetek erre a pillanatra úgy, mint a hibák megszakíthatatlan láncolatából való megszabadulásotok pillanatára, amelyet senkinek sem sikerült felszabadítania vagy feloldania.

Ezért törekedjetek és örüljetek, mert közel van fogságotok vége. A Fiam megígérte, és teljesíti is.

Ezért továbbra is fel kell emelkednetek a szív imája által; mert mindenkinek szüksége van a Szent Cél Lángjára; és sokan másoknak rajtatok kívül szüksége van arra, hogy újra felfedezze eredeti célját, és ne azokat a tendenciákat vagy célkitűzéseket, amelyeket a világ nap mint nap árul, isteneket és bálványimádásokat hozva létre, amelyek szellemileg megzavarják a lelkeket abban, hogy melyik is az igazi út.

Amikor elhiszitek, hogy Isten van bennetek, és hogy be kell tekintenetek a belső világotokba, hogy felfedezzétek a világegyetem gazdagságát, amelyet Isten mindegyikőtökben elhelyezett; elmondhatom nektek, kedves gyermekeim, hogy tudni fogjátok, hogyan szabaduljatok meg a saját kötelékeitektől és bánataitoktól, hogy többé már ne kerüljön olyan sok időbe, hogy megtegyétek a lépéseket tudatosságotok felemelése érdekében, a Szent Cél szüntelen keresése érdekében, amely elhozott benneteket ide, ebbe a világba és ebbe a helyi világegyetembe.

A Földön való áthaladás nem véletlen, az ezen a bolygón való áthaladás nem véletlen, mert nem létezik a véletlen. A Föld méhe felajánlotta magát, hogy megváltson benneteket, hogy a világegyetemben egykor elveszett alapelvek meghonosodhassanak, hogy a faj végre Szövetségben éljen, és ez nem lehetetlen, annak ellenére, hogy annak tűnik ebben a pillanatban, mert Fiam a legcsendesebb stratégiáit hajtja végre. A Világanya Palástján keresztül szövi a lélekcsoportok nagy hálózatát, amelyek egyesülnek, és ráhangolódnak Egyetemes Célunkra.

Ezért eljött a megváltás és a megbékélés ideje. Eljött az az idő, amikor tudatotok fátylai örökre lehullhatnak, és nem csak ti, hanem a világban élő testvéreitek is megismerik az Igazságot.

Mert azt az Igazságot, amelyet egykor megismerhettetek, megsértette a világ, azok a
rendszerek, amelyek ma irányítják a Földet, amelyek elhitetik a tudatokkal, hogy az élet csak anyagi. Küldetésetek és célotok az anyagtalanban van, abban, amit saját kezetekkel nem érinthettek, vagy nem láthattok a saját szemetekkel.

Az Isteni Cél Lángja a Sziderális Világegyetemben rejtőzködik; és Szent Palástomon, a Világ Anyjának Palástján keresztül eljövök, hogy elhozzam nektek a Világegyetemet, eljövök, hogy felfedjem eredeteteket, hogy esszenciáitokon keresztül emlékezzetek az Isteni Akaratra, amely ide hozott benneteket.

Ezért, gyermekeim, ne higgyétek továbbra is, hogy csak anyagi és halandó lények vagytok, a ti szellemetek fogja folytatni a kozmikus pályát a világegyetemben.

Mindegyikőtök szelleme az a szent sas, amelynek vissza kell térnie a tűz ösvényére, hogy egyesüljön és beleolvadjon az Atya Lényegébe, és ne csak a 144 000 része legyetek, hanem életetek a megváltás és egy egyetemes szeretet tapasztalatának eredménye legyen, amelynek maguk a Törvény Urai   is tanúi lehetnek, mint Krisztus Szeretetének győzelme a világban.

Így azért jöttem ide, hogy az igazság és anyagtalan élet felé emeljem a tudatotokat, hogy kiszabadulhassatok a Föld felszínének kaotikus és zavaros életéből, amely csak szenvedést és fájdalmat kínál számotokra. De fegyelmezettnek kell lennetek, gyermekeim, senki sem fogja a helyetekben felemelni a tudatotokat, mert ezt nektek magatoknak kell elérnetek.

Felajánljuk Karunkat és Kezünket, hogy a Mi segítségünkön keresztül egyre jobban felemelkedjetek; mert ha a világ nem emelkedik fel az ébren lévő tudatokon és azokon a tudatokon keresztül, amelyek egy napon felébrednek, hogyan lesz vége a világ szenvedésének? Hogyan záródnak be az emberiséget irányító bizonytalan ajtók, és hogyan tűnnek el teljesen sokaknak a gonosszal való kapcsolata ?

Csak arra kérlek benneteket, hogy soha se hagyjátok abba az erre vonatkozó erőfeszítéseteket, mert közeleg az Isteni Igazságosság ideje, és már beteljesedik. Nem merülhettek el abban, ami felszínes és világi.

Ahogy Mária sok gyermeke tette, szenteljétek oda újra tudatotokat annak az Eredeti Célnak, amely ide, a Földre hozott benneteket; és biztosítalak benneteket arról, hogy az odaszentelés és az egyszerűség eme őszinte cselekedetével visszatértek ahhoz az eredethez, amelyet elveszítettetek. Mert ezen a származáson túl ott van a sziderikus családotok, az, amely oly régóta vár a szeretet és a megváltás tapasztalataira ebben a világban.

Ki lesz képes arra, hogy a szeretet és a megváltás tapasztalatát a Világegyetem tavaiba öntse?

Ki meri újrateremteni ezt a Teremtést, amelyet megsebeztek mindazáltal, ami ezen a bolygón és annak emberiségében történik?

Isten Könyve nyitva áll, és arra vár, hogy megírjátok elhatározásotok és önátadásotok történetét.

Gyermekeim, ti lesztek ez a fény, ez a megváltás, ez az érett szeretet, amellyel Isten meg tudja írni a világegyetem új történetét?

Mert tudom, hogy ezen a világon sokan azt hiszik, hogy Fiam halála kudarc volt. De  Ő úgy küld el Engem, mint Megváltótársát és mint az Emberiség Anyját, hogy gyermekeim megérthessék a szereteten és az igazságon keresztül, hogy emlékezzenek az összes lény belső világegyeteme gazdagságára; mert a világ, a lelkek ebben az időben már nem tekintenek a saját belső világukba, mindamiatt, ami vonzza őket a külvilágban. Ebben rejlenek a tudat minden síkján átélt nehézségeitek, megpróbáltatásaitok, szenvedéseitek és traumáitok.

A döntés a ti kezetekben van, a Hierarchia senkit sem fog arra kényszeríteni, amit tennie kell, különben nem lenne a Hierarchia. Kezetekben van a teremtő ige ereje a Szent Rózsafüzér által, hogy ne csak életetek újuljon meg mindig az Atya Tulajdonságaiban, hanem hogy megtanuljátok megélni a fáradhatatlan és változhatatlan imaiskolát, egy olyan imádkozásét,  amely nem mechanikus, nem is felszínes, hanem amely meghozza azt a megoldást, amelyre a világnak ezekben az időkben szüksége van.

Mert őszintén mondom nektek, kedves gyermekeim, hogy ha ma mindenki figyelmesen hallgat rám ebben a pillanatban az azért van, mert a ti felelősségetek, hogy imádkozzatok azokért, akik nem imádkoznak, a ti felelősségetek, hogy imádkozzatok szeretetből, ahogy Én is szeretetből imádkozom mindegyikőtökért.

Így nemcsak Krisztus visszatérésének első soraiban lesztek, hanem az imádság világegyetemén keresztül, amelyet felfedezhettek magatokban, magatokhoz tudjátok vonzani az Arkangyalok Szent Geometriáit, hogy ennek a bolygónak a célja helyreálljon és újra felépüljön úgy, ahogyan kezdetben volt.

Ádám és Éva bukását Fiam Önfeláldozása és Önátadása állította helyre, és az Ő kiontott Vérének ára arra szolgált, hogy egészen mostanáig fenntartsa az egyetemes béke szellemét ebben a világban.

De most egyes szívek ambíciója, hatalma és büntetlensége nemcsak olyan bizonytalan ajtókat nyitott meg, amelyeket soha sem lett volna szabad kinyitni ezen a világon; hanem a telhetetlen gonoszság azokban az elveszett szívekben konfliktusokat és háborúkat vonzott a világba, és az állatok túlzott lemészárlását, amiért még a vágóhidakon lévő állatok kiáltását hallgatva sem tesz senki semmit.

Ki lesz képes újjáépíteni a Teremtés Tervét ebben az emberiségben?

Emiatt Fiam arra hív benneteket, hogy érett és tudatos módon vigyétek a keresztet. Arra hív benneteket, hogy legyetek testvérek az egységben és a testvériségben, mentesek az értékítéletektől, az egymás elítélésétől, a megosztottságtól, vagy akár a kiemelkedéstől és a versengéstől.

Ma szeretném elmondani nektek Fiam, Krisztus kérésére, hogy ha a Szívünkben akartok lenni, már  ne éljetek ezek szerint az erők szerint.

A tisztulás nem ért véget. De megtisztulhattok harmóniában és békében a tudatos ima által, azáltal, hogy bátran előnyben részesítitek a másikat minden nap magatokkal szemben, és azáltal, hogy legyetek előfutárai annak a testvériségnek, amely szerint ma nem él a világ.

Ily módon a Szellemi Hierarchia az utolsó augusztus 8. után bemutatja nektek az Egyetemes Tervnek ezeket a szükségleteit, amelyek jelentéktelennek tűnhetnek, de nagyon fontosak; mert lehetővé teszik a Törvények számára, hogy megfordítsák azokat a helyzeteket, amelyek ma visszafordíthatatlannak és endemikusnak tűnnek.

A világ meg fog változni, ha megváltoztok, ha mertek lépéseket tenni a belső felszentelést és a szolgálatot illetően, ha abbahagyjátok azt, hogy abban higgyetek, hogy ennyire kevesen is hordozhatjátok a világ nehéz keresztjét.

Terjesszétek el és osszátok meg magatok között a transzmutáció csatornáját, és arra igyekezzetek, hogy enyhítsétek a Hierarchia haldokló Szívét, hogy a Kegyelem kapui ne csukódjanak be; mert égető és állandó vágyam az, hogy újra és újra visszatérhessek a világba, hogy közel lehessek gyermekeimhez, mert tudom, hogy ha nem vagyok jelen, gyermekeim elvesznek. Ez olyasvalami, amit Fiam kérésére ígértem meg a kereszt lábánál.

Legyetek olyanok, mint Fiam idejében az apostolok.

Legyetek olyanok, mint azok a nők, akik követték Jézust, egyik helyről a másikra, és akiket áthatott az Ő Megváltói és Vigasztaló Szeretete, egy olyan Szeretet, amely kívül-belül kielégítette őket, megújította és hűségre kötelezte őket.

Legyetek olyanok mint azok a halászok, akiket arra hívott el, hogy vessék ki a hálójukat azért, hogy megmentsék a lelkeket.

Legyetek olyanok, mint Izrael népe, akik meglepődtek Fiam Igéjének, a Jó Hír érkezésének hallatán.

A Terv mindazokra vár, akik egyszer jelentkeztek a világegyetemben, és elkötelezték magukat, hogy minden nap felülmúlják saját magukat. Így engeditek meg gyermekeim, hogy az igazi Szellemi Kormányzat megérkezzen a világba, és sokan megszabaduljanak a szellemi rabszolgaságból; mert amikor Fiam megérkezik, eljön, mint a Világegyetem Megváltója, kinyújtva Karját és Kezét, hogy egyesítse a lelkeket a világ Megváltójának hatalmas Keresztje által.

Ezért ma Mária Fiának lenni nem átmeneti dolog; Mária Fiának lenni azt jelenti, hogy mindennap dolgoztok a belső odaszenteléseteken a fegyelem, az ima és a szolgálat kulcsain keresztül, amely védett helyet biztosít a számotokra, bár ezeknek az időknek a végén mindenütt  láthatjátok e világ barbárságait, gyermekeim.

Elfogadhatatlan és hihetetlen helyzeteket fogtok látni ebben az emberiségben; de szívetek ne lepődjön meg, szíveteket mindig járja át az ima, mert függetlenül attól, hogy hol vagytok, vagy hogy hová mentek, ha imádkoztok Velem ez idők végén, biztosítalak benneteket arról, hogy a legvédettebb helyre irányítanak és vezetnek úgy, mint családjaitokat és szeretteiteket is.

Ezért van még egy kis idő a felkészülésre, de már nem sok idő, mint korábban, mert percről percre rohannak az események. Amíg anyátok itt van és beszél hozzátok, gondoljatok arra egy pillanatra, hogy mi történik a világ többi részén, mennyi ártatlan vért ontanak ki a háborúkban, hány gyermek hal éhen, hány lélek szenved egyedül a világ kórházaiban anélkül, hogy legalább egy csepp szeretetet kapnának, vagy még arra is, hogy saját rokonaik mennyit szenvednek.

Ezért tartsatok ki, mert Fiam napról napra közelebb van. És ahogyan megbocsátott nekik a Kereszt tetején, mert sokan nem tudták, mit csinálnak, úgy jön el, mint a Megváltó és a Világegyetem Ura, hogy megszabadítsa őket az elnyomás és a pusztulás utolsó láncaitól.

Amikor nehéz pillanatot éltek át, hivatkozzatok Jézus Vérének Erejére.

Most nem csak az új Mária Gyermekeket fogom felszentelni, akik ide jöhetnek, ennek a színpadnak a tövébe; hanem közbenjárásom által felajánlom mindazok újra felszentelését, akik akarják, hogy megújíthassák az Atyának tett fogadalmukat.

Elvégezzük ezt az újraszentelést és az új Mária Gyermekek első felszentelését Jézus Hatalmas Vére által, hogy a Szent Szövetség ládájának kódjai és Jézus Önátadása és halála által elért érdemek újraépítsék e világ lényegeinek a Célját, mindazokét, akik arra törekednek, hogy közelebb kerüljenek Istenhez, hogy érezzék, hogy szeretik, megértik és elfogadják őket.

A felszentelés alatt énekeljünk Jézus Hatalmas Vérének, és engedjük, hogy Jézus Vére a Mennyei Anya Kezén keresztül megfürdesse, megtisztítsa és felszentelje a lelkeket, és ezáltal egy kicsit jobban felemelje a tudatokat az Isteni Cél felé.

Nyissuk meg magunkat Jézus Vére e titkának a kinyilatkoztatása előtt.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Azt fogjuk kérni, hogy jöjjenek ide az Anya és Lucia nővér, valamint a Tanács testvérei, hogy elkísérjék ezt a pillanatot.

Engedjük meg, hogy a Szűzanya átadja nekünk ebben a pillanatban Jézus Vérének Kódjait; így Argentína merüljön bele Jézus Vérének a kódjaiba, hogy az összes lélek, akinek szüksége van rá, megkapja azokat. Fogadjuk hálával ezt a Kegyelmet.
 

Dal: "A Vér Ereje".
 

Jézus vérének Ereje oltalmazzon és vezessen benneteket Istenhez.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra.

Boldog vagyok, hogy itt lehetek a gyermekeimmel.

Hamarosan találkozunk!
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Üljünk le, és énekeljük el újra Jézus Vérének dalát, hogy lezárjuk ezt a találkozót.
 

Dal: "A Vér Ereje".
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Ma az Isteni Anya Kozmikus Anyaként érkezett hozzánk, mint az az Anya, Aki Palástját a bolygó köré vonja.

Így jelent meg ma, és mialatt hozzánk szólt, mindannyiunkat felemelt, és az, ami ehhez az anyagi élethez, ehhez a tehetetlenséghez, ehhez az illúzióhoz köt bennünket, kezdett feloldódni, mert Igéje az Atya Jelenlétébe emelt minket, Isteni Terve megvalósítása érdekében.

Lényegében mindannyiunkat e Cél elé helyezett, hogy szemlélhessük, hogy emlékezhessünk rá, és hogy ez a Cél, amelyet ennek a Világegyetemnek az összes Hierarchiája és az összes Arkangyal legmagasabb fokú Szeretete itat át, azoké az Arkangyaloké, akik mindazt megteremtették, amely a Szellemi, a Mentális és az Anyagi Világegyetemben létezik, hogy ez a legmagasabb fokú Szeretet belénk mehessen, Fénykódok formájában. És ez az általunk megélt felszentelésen és sokak újra odaszentelésének a pillanatában csúcsosodott ki. Ez a pillanat Jézus Hatalmas Vére Kódjainak leszállásán keresztül csúcsosodott ki.

Egy bizonyos ponton a Világanyának véres volt a Tenyere. Megkérdeztem tőle: "Anya, miért van vér a Kezeden?" Aztán oldalra nézett, és a kép, a jelenet megváltozott, és megjelent Mária, Aki megérintette Jézus lábát a kereszten. És amikor ezt a mély szellemi gyakorlatot végezte, miközben ezt az éneket énekeltük, az angyalok Kehelyt tartottak a kezükben, amellyből Jézus Vérét hintették, ahogy a papok a szentelt vizet. És ebben a pillanatban minden hiba vagy bűn, amelyet ebben vagy egy másik életben követtünk el, megbocsátást nyert.

Tudjuk, hogy nem értjük, mit jelent ez, mert ahogy Mária mondta, meg kell próbálnunk megnyílni, hogy megértsük Jézus Vérének a titkát, mert azt mondta, hogy amit Fia átélt, az nem csupán egy esemény, egy olyan esemény, amely az emberiségben történt. Hanem egy olyan tény volt, amely a mai napig kozmikus szinten sugározza be a bolygót.

Amikor lényünk például az imán keresztül Jézus Vérének Erejére gondol és ezt hívja, tudatunk és bolygónk tudata megszabadul a gonosz erőitől. Emiatt azt mondta nekünk, hogy emlékezzünk Jézus Vérére a nehéz pillanatokban.

2013-ban kaptunk egy lelkigyakorlatot, amit szerintem mindenki ismer, amely az Odaadás és a Szemlélődés Szellemi Imatrilógiája. Itt az ideje, hogy újrakezdjük ezt a gyakorlatot, és megéljük ezt az élményt, mert az ember nagyon erőteljes élményt él át ez által az ima által.

Amit ma a Hierarchia tett, az Argentínának is sokat, nagyon sokat segített.

Az utolsó dolog, amit az Isteni Anya mondott nekünk, az az volt, hogy mától kezdve meg kell tanulnunk, hogy ne maradjunk felszínesek, mert könnyen eltévedünk. Azt mondta, hogy ha a felszínen maradunk, akkor azokon a bizonytalan ajtókon fogunk belépni, amelyek nyitva vannak, és amelyek napról napra arra törekednek, hogy elvesszünk.

Azt mondta Mária, hogy Argentínának fel kell emelkednie az imádkozó lelkeken keresztül, mert a megoldás nem itt van, az a megoldás, amelyre Argentínának szüksége van, a Magasságban van. Azt mondta az Isteni Anya, hogy nekünk, mint az Ő gyermekeinek, oda kell mennünk, hogy megkeressük a megoldást, mert az igazi megoldás ott van.

Nem gondoltam, hogy ezt el fogom mondani, de azért mondom, mert a Hierarchia kérte. És fontos, ahogy a tanítók mindig mondják, hogy tekintsünk át mindent, amit a Hierarchia mondott, mert ha nem, akkor elfelejtjük. És ma nem mehetünk el innen úgy, ahogy ide jöttünk.

Ez minden, köszönöm.
 

Madre María Shimani de Montserrat:

Mennyei Anyánk, hálát adunk mindazért, amit adsz nekünk.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Nagyon köszönjük mindenkinek, Isten Békéje legyen veletek