KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Menj és hirdesd a világnak, hogy bárhol van egy lélek, aki imádkozik és szívből kiált segítségért, meg fogja nyitni a kapukat az Én kifürkészhetetlen Irgalmasságom előtt, még az Igazságszolgáltatás idején is.

Menj és hirdesd a világnak, hogy Szeretetem túllép a büntetlenségen, és helyreállítja uralmát mindazok szívében, akik igent mondanak rá.

Menj és hirdesd a világnak, hogy az Úr Akarata, hogy az Övéi között legyetek.

Ne csüggedjetek, ne veszítsétek el a hiteteket és a reményt. Ne hagyjátok, hogy megszentelődésetek tüze kialudjon, mert ennek túl kell lépnie az időn és a körülményeken, és örökké annak jele kell, hogy legyen, hogy lelketek Hozzám tartozik.

Menj és hirdesd, hogy minden pénteken délután 3-kor az Enyéim körében leszek, emlékezve és felelevenítve Kínszenvedésem kódjait az életükben, a Szentáldozás és az Eucharisztikus Szentségimádás által.

Azt is jelentsd be, hogy Anyám minden hónap 13-án zárt körben eljön, hogy menedéket nyújtson gyermekei számára és üdvözölje őket.

Menj és hirdesd a világnak, hogy a Szent Szívek augusztus 8-án összegyűlnek, megnyitva a Megváltás, a Megbocsátás és az Irgalom új ciklusát, még a káosz közepette is.

Délután 3 órakor imával és könyörgéssel, meggyújtott gyertyákkal várnak minket, jelképezve a reményt, amelyet nem szabad kitörölni az emberi tudatból.

Ahogy telik az idő, és Atyám látja a szívek válaszát, megmondom nekik, hogy mit akarok még az életüktől.

Megáldalak benneteket.

Mesteretek és Uratok,

Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Legyen Irgalmam óceánja a te Kegyelmed, legyen ez a jövőd és az igazságod ezekben az időkben. Merülj el az Irgalom óceánjában, tisztuljon meg a lelked az összes folttól, és így újuljon meg Szívem erős Szeretetétől.

Mérhetetlen és Isteni Irgalmasságom óceánja segítse azokat, akiknek leginkább szükségük van szellemi segítségre és várják azt.

Isteni Irgalmasságom óceánjában rejlik az üdvösség és a tudat jóvátétele, mindazok után, amit átéltem.

Kerüljön Irgalmasságom óceánjába az összes megbocsátásra és megváltásra szoruló tudat.

A kifürkészhetetlen óceánon keresztül a lelkek megkapják a szükséges belső erőt, hogy felül tudják múlni magukat a szeretet és az emberiség szolgálata által.

Fogadja be Kegyelmem óceánja mindazokat, akiknek megigazulásra van szükségük  Szeretetem által, hogy üdvözüljenek és méltóvá váljanak az Úrban.

Találjanak a szívek bátorítást mérhetetlen és Isteni Irgalmasságom óceánjában, hogy eloszolhasson az emberiségből a nyugtalanság vagy a kétségbeesés, hogy létrejöhessen a béke. Irgalmasságom végtelen óceánja nemcsak a beteg lelkeket vonzza és nemcsak biztosítja a gyógyulásukat, de az Úr örök Békéjét is megadja.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra, és hogy Szavaimat a szívetekben őrzitek.

Megáldalak benneteket.
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT