Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPNTJÁBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 111. MARATONJA ELSŐ NAPJÁN

Eljön az a nap, amikor a világ többé nem ismeri a fájdalmat, a szorongást vagy a depressziót.

Ez a nap közel van, el van rejtve a Király Szívében, és ma ezt megosztom veletek, mert ez egy ígéret, amely miatt a lelkek újra találkozhatnak Isten Királyságával, és így egyszer és mindenkorra az  Ősi Forrás részét képezik majd.

Ma itt vagyok, hallgatom az enyéim könyörgését, érzem társaim szeretetét, megkapom a szívem helyrehozását abból, amelyet az emberiség még mindig csinál, így távolodva el a szeretettől és az igazságtól.

Ezért azzal az ígérettel érkezem, hogy ez a nap végre megérkezik, és a szívek örülnek majd, amikor Mellettem ülnek, a világ természete előtt, a Teremtés szépsége, az óceánok morajlása, a hajnal és a naplemente előtt.

Azok, akiket felhívtam, hogy szolgáljanak, újra Velem lesznek. Ugyanúgy lesznek Velem, mint az apostolok, szemtől szemben, a szívek együtt, és hallgatva az Úr Szavát.

És ebben az időben az Új Földről fogok beszélni. És ez az ígéret már nem lesz távoli, hanem látni fogjátok az Új Föld virágzását, a lelkek révén, amelyek teljesítik az Akaratomat.

És a Törvény Urainak Nagy Könyve nyitva lesz, és már nem fog létezni az, ami meg volt benne írva.

Minden újra kezdődik, szem előtt tartva a megtanult leckéket, miután meggazdagította a szíveket, miután oly sok Szentséget és Kegyelmet kaptatok, miután ennek a pillanatnak a tanúi voltatok, mint oly sok más pillanatéi is, amelyet az idők során Velem együtt átéltetek.

Abban az időben nem hallotok többé gyereksírást a földön. A világ férfiai és női sírása örömteli lesz, mert Visszatérésem nagy ígérete azok hite által fog teljesülni, akik Mellettem jártak, anélkül, hogy valamit is vártak volna cserébe.

Abban az időben Isten jelen lesz, és szemlélni fogja ezt az univerzális eseményt, és feltárják a Menny jeleit, amelyek korábban el voltak rejtve.

Abban az időben már nem lesz szükséges a titok a békítők számára, mert a rejtély feltárja önmagát.

És sokan abban az időben találkoznak Isten Fiával, nemcsak Názáreti szerény emberként, hanem a Világ Megváltójaként is.

És a Kezemen, a Lábamon és az Oldalamon keresztül megmutatom nektek a Feltámadásom fényjeleit, azokat a jeleket, amelyek még mindig mélyen a Lényemben és a Tudatomban rejlenek.

És attól a pillanattól kezdve az emberiségnek a története ismét megíródik a múlt és a jövő között, a valóság és az irreális között, egy olyan emberiség története, amely már megtisztult bűneitől és hibáitól, mert áldottak lesznek mindazok, akik felismerték az Úr Nevét. Társaim, csakúgy, mint ebben az időben, lehetőségetek és Kegyelmetek van arra, hogy az Atya megáldjon benneteket, azokat, akik nem félnek igent mondani.

Emiatt arra kérlek benneteket, hogy mielőtt ez a nagy ígéret beteljesül, türelmesen alakuljatok át, tisztuljatok meg a fejlődés útján, kerekedjetek felül saját magatokon pozitív módon anélkül, hogy helyet vagy teret adnátok a keserűségnek és a szomorúságnak.

Tudom, hogy sok gyermekem a világon nem érti annyi szenvedés okát. De Isten nem arra teremtett benneteket, hogy szenvedjetek, hanem arra teremtett benneteket, hogy szeressétek és felismerjétek Őt, hogy ti legyetek Első Tervének áldott Fiai és Leányai, azok a tudatok, amelyek megérdemlik az Édent.

De vissza kell térni ehhez a pillanathoz, amely befejezetlenül és bizonytalanul maradt. Az Ádám és Éva által elkövetett hiba és kudarc pillanatától a jelen pillanatig mindent helyre kell hozni.

Emiatt fontos a nagy ígéret az idők végén, a Királyotokkal és Uratokkal való találkozás nagy ígérete.

Minden nap erre várok. Ti is képesek vagytok arra, hogy erre a pillanatra várjatok?

Nem kell most válaszolnotok. Legyen a válaszotok a Krisztussá válás, a kitartás, a hit, a szeretet és a Szentségek iránti tisztelet példája.

Ma meghallgattam ezt a dalt, amelyet úgy ajánlottatok fel Nekem, mintha ez lenne az első alkalom. És ez nagyon fontos Számomra, mert Mesteretek Szíve összegyűjtheti társai szeretetének és megbocsátásának tapasztalatait, a megváltás és a világosság valódi tapasztalatait azokon keresztül, akik erőfeszítést fejtenek ki azért, hogy minden nap egy kicsit jobban szeressenek.

Ma Isten Nevét dicsértétek. Áldott legyen ez a Mennyben és a Földön, a hegyekben, a tengerekben és az egész természetben. Legyen áldott a lényeken belül és kívül. Áldott legyen azokban, akik bíznak az Úrban, és nem hagyják magukat megfélemlíteni, hanem merészen és bátran tartják fenn Fény Fáklyámat ebben a világban, hogy így űzzék el minden nap a sötétséget az emberiségből és azokból a szívekből, amelyek elítélték magukat.

Ezért ez nagyon fontos Számomra; és megosztom veletek ezt a nagy ígéretet, amelyben hinnetek kell annak ellenére, hogy nem látjátok, amelyet éreznetek kell még mielőtt beteljesülne, és gyakorolnotok kell az ismeretlen iránti szeretet szent gyakorlatát, a minden iránti szeretetet, amely túlmutat saját magatokon.

Társaim, ezért ezek ma a Szavaim, Szívem legmélyebb Szavai az Enyéimnek, olyan Szavak, amelyek felfedik és kivitelezik Isten Akaratát azokban a tudatokban, amelyek elfogadják, hogy a Szentségek magasztos Kegyelmén keresztül megéljék Elhívásomat, amelyeket ma gondosan el fogok kísérni, hogy ne csak ez az ország kapjon segítséget, hanem azokon keresztül, akiket ma felszentelnek, több lélek kapjon segítséget ebben a világban, olyan lelkek, amelyeknek égetően szükségük van fényre és megváltásra.

Ez kell, hogy legyen életetek célja: együtt dolgozni Velem a világ megváltásáért. Ez kell, hogy legyen az ígéretetek Isten előtt bármi áron is, mert így fogok tudni új apostolaimban lakni, azokban, akik feltétel nélkül szolgálnak Engem.

Ne oldódjanak fel Szavaim ezen a napon a Föld éterében.

Vibráljanak Szavaim szent dallamként, vibráljanak tovább a világűrben, hogy a
lelkek felismerhessék és érzékelhessék, hogy Isten kiárasztja Kegyelmét és Megerősítését az Isteni Igén keresztül azokba a szívekbe, amelyek nyitottak annak befogadására.

Azt akarom, hogy életetek a fáradhatatlan zarándokok és apostolok megtérésének igazi jele legyen, azoké, akik hűségesen követik az isteni célt, és megtanulják, hogy minden nap egy kicsit jobban fejlődjenek.

A szent átalakulásnak ez az útja - bár nem úgy tűnik - segíti ezt a nemzetet, hogy az Új Emberiség bölcsője legyen.

Ezen ígéret beteljesítésének az idejében vagytok, ahogy Én is teljesítem azt az ígéretet, amelyet ma hozok nektek.

Gyúljon fel a Szentségek Fénye.

Hiszen ma itt vagytok Előttem - rájöttetek, hogy már megszabadultatok?

Itt az ideje, hogy együtt működjünk és felépítsük Irgalmasságom Szent Művét a világ minden olyan helyén, ahol ez lehetséges.

Még valamit szeretnék kérni tőletek: hogy teljes szívvel kísérjetek el Engem abban a szent feladatban, amelyet Mesteretek és Uratok a Közel-Keleten végez majd.

Kérlek benneteket, hogy ezentúl imádkozzatok ezért, hogy Fájdalmas Kínszenvedésem érdemei újra világoljanak a Szentföldön és azon túl is, a Nagyhéten, hogy az egész világot elérjék, hogy elkerülhessük az Ukrajna és Oroszország közötti háború súlyosbodását.

Remélem, hogy megértettetek Engem.

És most, mielőtt elkezdenénk az Eucharisztiát, a Szentségek végtelen Kegyelméből énekeljetek el Mesteretek és Uratok részére egy másik éneket: „Te vagy a Király”.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Azt mondja az Úr, hogy meghallgatja valamennyi szív éneklését.