Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE SPANYOLORSZÁGBAN, BARCELONÁBAN, MONTSERRATON ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 115. MARATONJA ELSŐ NAPJÁN

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Nézzétek Jézus Élő, Szuverén és Eucharisztikus Szívét, Amely a Világegyetem Napjaként terjeszti sugarait a világra és az egész emberiségre, hogy átváltoztassa és megváltsa.

Eucharisztikus Szívemet ma kitárom azoknak, akik szemlélni kívánják, mint olyan kaput, amely meghaladja a tudat összes korlátját, mint olyan kaput, amely túllép minden korlátoltságon és akadályon; mert Eucharisztikus Szívem, Krisztus Papi Szíve, Isten a lelkek és az összes teremtmény iránti Szeretetének alapja.

Semmi sem akadályozza meg, hogy a lelkek elérjék Szívemet. Nincsenek akadályok vagy korlátok, mert ha a lelkek Bennem vannak, akkor Én is bennük vagyok, és így létrejön az isteni egység.

Nézzétek az Eucharisztikus Szívet, amely a világ lelkeiért ontotta Vérét a Kereszt fáján, a Golgota hegyének tetején.

Vérem minden kiontott cseppje a megújulás, a gyógyulás és a megbocsátás kódja volt. Hívjátok segítségül Jézus Vérének erejét ezekben az időkben, amikor a világ a saját sötétségében él, amikor sok lelket igazságtalanul elítélnek.

Én vagyok az Eucharisztikus Nap, amely felkel a horizonton, hogy a háromnapos sötétség után az emberiség újra felkeljen, felegyenesedjen, és az égre emelje szemét, hogy meglássa Isten Fiát, Aki a felhők között jön, mint Krisztus a Krisztusok között, mint a megújuló remény hatalmas lehelete, amely örömet hoz azokba a  szívekbe, amelyek mindennek ellenére hisznek Bennem.

Nézzétek Szívem Eucharisztikus Napját, amelyet ma ismét felajánlok a világnak engesztelésül minden eddigi hibáért és bűnért; mert tudom, hogy nem ismeritek Isten Szeretetét, hiszen az Ő Szeretete olyan nagy és végtelen, hogy életetek nem bírná elviselni.

Íme az Élő Isten, Aki jelen volt a földi férfiak és nők között, hogy prédikáljon, gyógyítson, helyrehozzon, ördögöt űzzön és megszabadítsa a világban élő lelkeket.

Itt van Isten, Aki egy szerény betlehemi jászolban testet öltött, mindenki szeme elől elrejtve, Akit a legegyszerűbbek és a legszerényebbek imádnak, Akit felismernek a Menny és az egész világegyetem angyalai.

Bízzatok a felszabadítás erejében, mert a világnak szüksége van arra, hogy megszabaduljon gyötrelmeitől és bűntudatától.

Ellenségem sokakra rátette karmait, de bízzatok, mert győzni fogok, ahogyan Isten Irgalmas Szeretete győzött a Kereszten, hogy helyrehozza a hibákat Ádámtól és Évától kezdve az idők végezetéig.

Ezért vagyok itt, társaim, hogy folytonosságot adjak Isten Szeretete győzelmének az összes teremtményében.

Bárcsak ne múlna az idő, hogy ne kelljen búcsút vennem az enyémtől! Mert tudom, hogy a Gecsemáné-kert órája mindannyiótok számára eljön, ahogyan az Úr számára is eljött. És abban az órában mindannyiótok elé kerül majd az áldozat kelyhe; ki fogjátok-e inni, ahogy Krisztus is kiitta azt nagycsütörtök éjjelén?

A legnagyobb magányban rejlik a legnagyobb erő, mert Isten Végtelen és Kozmikus Szeretete növekszik bennetek, egy olyan Szeretet, amely képes megbocsátani az ellenségnek, hogy ő is üdvözüljön.

Azt akarom, hogy részesei legyetek Szívem Napjának, azt akarom, hogy részesei legyetek Sugaraimnak, hogy áthatoljatok a világ illúzióinak, fájdalmának és szenvedésének legsötétebb rétegein, hogy az Én Nevemben, Jézus Nevében még többen megmeneküljenek, ahogyan kezdetben megmentettelek meg benneteket.

Ma egyesítem az időket a dimenziókkal, egyesítem a síkokat a tudatokkal, egyesítek mindenkit a Teremtővel, a világegyetem és az élet Istenével, ahogyan a Fiú egyesült az Atyával a Kereszten.

Legyetek erősek és kitartóak, lehet, hogy a kereszt nehéz, de Szeretetem mindig megújít benneteket, szentté tesz benneteket, örök életet ad nektek, mert a Forrás Szeretete az, amely elvezet benneteket az igazsághoz, amely bölcsességet és megértést hoz nektek ezekben a kritikus pillanatokban.

Legyen hitetek és menjetek előre, lépjetek előre és képviseljetek Engem ebben a világban, amelynek annyira szüksége van az Úrra, ugyanúgy, ahogy Nekem szükségem van az enyéimre; mert bár a Mennyben vagy ennek a világegyetemnek a szívében vagyok, az emberiség része vagyok.

Közeledem azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van Rám, meghallgatom azokat, akik a leginkább könyörögnek Hozzám, válaszolok azoknak, akik bíznak Bennem.

Ne féljetek a kereszttől. Ne féljetek a végidőtől. Nem létezik nagyobb dolog annál, amit megtapasztalhattok ugyanúgy, ahogy Én tapasztaltam meg értetek a Golgota hegyén, ahol Isten egy pillanatra egyedül hagyott Engem, hogy meghaljak társaimért.

És így Krisztus látszólagos halálából vagy vereségéből megszületett, növekedett és gyümölcsöt termett az Élet Fája, és megújította e Terv elvét a Szeretet és a Megbocsátás által.

Íme, az Irgalmasság Istene, Aki felkeni Fényével azokat, akik hisznek Benne, és nem esnek kétségbe. Mert ha részetek van Bennem, mindig részem lesz bennetek, és nem számít, mi történik, vagy mit tapasztaltok belül vagy kívül,senki, senki sem fog elválasztani benneteket Szeretetemtől; mert Szeretetem az a hűség, Szeretetem az az engedelmesség, Szeretetem az az igazság, amely felszabadítja a világ lelkét.

Vigyétek el a bensőtökben ezt az Üzenetet, hogy átéljétek és képviseljetek Engem.

Ezen a napon ismét átadom nektek az Eucharisztikus Isten Napja Szentségét és testetek Megkenését, hogy bőséges életetek legyen.

Ne veszítsétek el a hiteteket, Vagyok, Aki Vagyok, Én Vagyok az Alfa és az Omega.

Ma kiállítom Jézus Eucharisztikus Szívét a Kálvária-hegy tetején, hogy Izrael és a világ megszentelődjön azokon keresztül, akik arra törekszenek, hogy Krisztus Keresztjének lábánál legyenek, ahogyan Édesanyám, János és a szent asszonyok, akik Velem együtt élték meg a Szeretet és a lemondás legnagyobb önátadását az egész emberiség üdvösségéért az idők végezetéig.

Palástom mindannyiótokat átölel, Palástom megvéd benneteket; Kezemmel vezetlek benneteket Atyám Házába. Mert e földi tapasztalat után vissza fogtok térni eredetetekhez, emlékezni fogtok a Velem való történetekre és átmenetekre, belső utazásotok minden pillanatában. És így azon a napon, amely már meg van írva, meglátjátok majd magatok előtt azokat a kincseket, amelyeket a Szentségek megtapasztalásán keresztül rátok bíztam.

Boldogok azok, akik az Eucharisztia és a Szentségek által örökítik meg Krisztus Örökségét, mert a Mennyben Isten fiainak ésKrisztus szolgáinak fogják őket nevezni.

Ne hagyjátok, hogy Szeretetem kihaljon a világból, különösen a lelkekből. Itt az ideje, hogy megmentsétek azokat, akik már nem bíznak egyházamban, és akik akadályt állítottak Szívem és gyermekeim szíve közé.

Azért jöttem, hogy mindent megújítsak, ahogyan mindent megújítottam Jeruzsálemben nagypénteken délután három órakor, amikor a látszólagos vereségben és a farizeusok nevetésekor megremegett a föld, feltámadtak a halottak, a templom szétszakadt, és Isten megmutatta hatalmát a Fia által. És abban az órában a gonoszság három napra kiirtatott a világból, és ugyanígy fogok tenni, amikor visszatérek.

Véget vetek annak, ami elválasztja gyermekeimet Atyámtól; mert Ő annyira szeret benneteket, még akkor is, ha tudom, hogy nem értitek vagy nem ismeritek. Az Ő Szeretete hozott benneteket Montserratra most, hogy ismét megmutassa Irgalmasságát irántatok és a világ iránt.

Ünnepeljünk megújulva és feléledve mindazokért, akiktől Uruk azt reméli, hogy képesek lesznek arra, hogy visszatérjenek Isten Házába; hogy Szívem ne gyötrődjön többé azokért, akik különválnak, akik elvesznek, akik szenvednek, akik nem látják a Fényt és nem érzik Isten Szeretetét.

Itt az ideje, hogy megtapasztaljátok Krisztusi Szeretetemet.
 

Adonai, Shalom, Balakthi,
Ó, Irgalmasság Ura,
hallgasd meg Fiadat!
Eli, Eli, Balakhti,
hallgasd meg Szolgád hangját!
Elohim, Salohua, Iod,
fogadd el áldozatomat, Uram,
hogy mindenki üdvözüljön a Te Nevedben.
Ámen.
 

Veletek töltött napjaim meg vannak számálva.

Szeretetem tegyen csodákat és újítsa meg az életet.

Köszönöm, hogy ma itt vagytok Velem, őszintén, amilyenek valójában vagytok, színlelés nélkül; mert nem a hibákra nézek, hanem Atyám Kincseit szemlélem a lényegetekben.

Menjetek békében és higgyetek.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.