2015. január 19., hétfő

SZENT JÓZSEF MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN LUCÍA DE JESÚS LÁTNOK NŐVÉR SZÁMÁRA

Abban a pillanatban, amikor segítségre van szükségetek, elküldelek titeket szolgálni, hogy így tanuljátok meg, hogy vannak nagyobb gonoszságok a világon, mint a szívetekben élő gonoszságok.

Annak ellenére, hogy minden egyes lény szenvedése igaz, van egy nagyobb szenvedés ezen a bolygón: Isten Szívének szenvedése minden legbensőbb lényegért, amely kihunyófélben van, minden szellemért, amely elveszíti a jelenlegi lehetőséget, hogy kövesse fejlődésének és mennyei eredetéhez való visszatérésének útját.

Azt akarom, hogy minden nap emlékezzetek arra, hogy Tiszta Szívem misszionáriusai vagytok, ennek a végtelen Szeretettervnek a misszionáriusai, ezért jöttetek a Földre, és eme terv beteljesülésének ebben az időben kell megtörténnie azokon keresztül, akik felülkerekednek önmagukon, akik szeretik a Hierarchiát, Istent, aki a Küldötteiben képviselteti Magát. Ily módon hozza el az Isteni Tudatot erre a világra, amelyet az emberek szívében élő sötétség tettei kioltanak.

Ma azért jövök, hogy találkozzam veletek, és hogy azon gyermekeim fölött legyek, akik válaszoltak hívásomra, és akiknek annyira szükségük van segítségemre és a ti szeretetekre, azért hogy ez időben elérjék tudatuk igazi ébredését. Mindezen lelkek Atyja és Oktatója vagyok, mert az Én Királyságom földjén járnak, ez az a Királyság, amely tiszta Szívem által nyilvánul meg ebben a világban.

Ma elmondom nektek, hogy a mennyei titkok sokkal nagyobbak, de azok, akik képesek meghallani, megértik Szavaim és szándékaim mélységét, amelyeket élővé akarok tenni lényükben.

Kérlek benneteket, hogy ne szomorkodjatok a világ  eseményein, ne féljetek; mert ha egyes lelkek nem is érik el a célt, lesznek mások, akiknek nem lenne lehetőségük fejlődni és mégis elérik a célt a ti lelketek kitartása, a ti lényetek erőfeszítései miatt.

Emiatt arra kérlek benneteket, hogy legyetek hűségesek az egyének hűtlenségével szemben. A tudatlansággal szemben mutassátok meg, hogy tisztában vagytok Isten Tervével. A félelemmel szemben mutassatok bizalmat és hitet. A bizalom és a hit arra a szívre jellemző, amely tudja, hogy Isten Tervéhez tartozik, és élete minden pillanatában követni fogja az Ő Hangját, függetlenül a világ bármely eseményétől, a rajtatok kívül álló és a ti belső eseményeitektől. Az Isteni Küldöttek eloszlatják a hitben kitartóak minden nehézségét, mert az ima által fedezik fel erejüket a káosz idején.

Kedves társaim és Isten szolgái, a cél még mindig elérhető; Csak arra kérlek, hogy haladjatok, még akkor is, ha nem értitek, hogy ezt az utat a Teremtő készíti elő. Fiam, Krisztus Jézus is sokszor nem értette meg Isten Terveit, amíg meg nem tapasztalta azokat, és ily módon, amikor megtestesültek Benne, az Isteni Akarat élő megnyilvánulása által, nemcsak megértette, hanem Isten maga élt Benne.

Erre az útra hívlak benneteket, mert rajtatok keresztül akarok tanulni, ahogyan Fiammal, Jézussal is tanultam. Tudom, hogy mindegyikőtök lelke egyedi lehetőséget rejt magában, aminek meg kell jelennie ebben az időben, függetlenül attól, hogy a mai napig mit éltetek át. Felszólítok mindenkit, aki itt jelen van, hogy adjon lehetőséget magának az újrakezdésre, az új felfedezésére, Isten országának felfedezésére, nemcsak a legszentebb történetekben, hanem szívetek legmélyén is, mert Jelenlétem elhozza ezt a lehetőséget és ez a Kegyelem nem véletlen.

Igent mondtatok nekem azon a válaszon keresztül, amelyet az univerzumnak küldtetek, az e helyen való jelenlétetekkel. Szeretném, ha megértenétek szívetekkel, hogy ez egy szent hely, és ez mindig is így lesz, mert itt nyugszik Isten Tudata. Ennek a Központnak a mélyén őrzik az Isteni Akaratot és azokat a titkokat, amelyeket a Teremtőnek  ki kell nyilvánítania minden egyes teremtményében. Ha ma itt vagytok, az azért van, mert ezeket a titkokat fel kell tárni előttetek a megfelelő pillanatban, amikor a lelketek készen áll arra, hogy felfedezze, mit kell tennetek ebben a világban.

Szeretném, ha tudnátok, hogy a múlt nem számít, nem számít, hogy mit éltetek át a mai napig, nem számít, hogy nem értitek, hogyan kerültetek ide. Amit adok nektek ezen a napon, az az újrakezdés lehetősége, a lélek és a szellem életének felfedezése, hogy megismerjétek, mik is vagytok valójában: a Teremtő isteni lényegei; ennek az Új Földnek a magvai, amelyek a szeretet és az egység, a megváltás és az Istennel való megbékélés által megnyilvánulnak e világ közeljövőjében.

Meg akarom tanítani ennek a bolygónak a lelkeit a szív nehézségeivel együtt is,  hogyan fedezzék fel a szolgálat örömét, az önzetlenséget, mert így közeledhettek csak Istennek erre a fajra vonatkozó Isteni Gondolatához. Tűnjön el a lelkek sötétsége a szív egyszerűségében; minden, ami nem felel meg az Isteni Akaratnak, emelkedjen fel a Mennyekbe, a világegyetem középpontjába; mert a Szeretet képes kinyitni ezt az ajtót, amely lehetőséget ad a lényeknek a megváltásra és az Istennel való megbékélésre.

Ahogy mindig mondom nektek, egy napon, ebben a hatalmas univerzumban, meg fogjátok érteni annak nagyszerűségét, amit ezen a világon megtapasztaltok, és valóban tudni fogjátok, hogy társai voltatok azoknak, akik Isten élő megnyilvánulását képviselték ezen a világon.

Tudom, hogy Szavaim sokak számára érthetetlenek, de csak őrizzétek meg a szívetekben, és érezzétek Jelenlétemet, mert amit a lényetekben át tudtok élni, az annak az átalakulásnak a megnyilvánulása, amelyet Jelenlétem okoz az életetekben.

Semmiképpen ne aggódjatok. Az itt jelenlévő gyermekek megkapják a Kegyelmemet, atyai Szellememet, amely felébreszti kicsiny lelküket, hogy egy napon kihirdethessék az Új megváltott Földet.

Megköszönöm mindegyikőtöknek, hogy kitartotok  ennek a szeretetnek a tervében, megköszönöm az Én misszionáriusaimnak, hogy teljesítik ezt a küldetést, amely nem csupán táplálja az éhezőket és menedéket nyújt a didergőknek.  Rátok bíztam a lelkek megmentésének és Istenhez vezetésének feladatát, és ma kezd beteljesülni ez a küldetés.

Merítsen bátorságot a többi gyermekem is  ebben az időben, hogy csatlakozzanak ezekhez a misszionáriusokhoz, és a szolgálat által fedezzék fel Isten Jelenlétét e világ minden lelkében.

Hálát adok nektek és megáldalak benneteket.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Szent József, hálát adunk mindazért, amit adsz nekünk.