KRISZTUS TIZENKILENCEDIK IMPULZUSA A NAGYBÖJTRE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, SAN PABLO-BAN, FIGUEIRA SAN CARLOSI FÉNY-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

40 nap Jézussal a nagyböjt útján keresztül

"Most, hogy a böjti pusztaságban vagy, keresd magadban azt a választ, amit hallani vágysz, és kövesd, amit a szíved diktál, mert a szív tudja, hogy teljesítenie kell az Úr ama izzó törekvését, hogy áldott lélekké tegyen téged, még akkor is, ha a földön vagy.

Az áldott lélek anélkül szolgál, hogy bármit is várna cserébe. Az áldott lélek feltétel nélkül szolgál. Az áldott lélek szíve mindenre készen áll.

Találd meg a sivatagban Isten rejtett titkát, abban, ami látszólag sivár és magányos. Isten bőséges Szeretetének kinyilatkoztatása előtt állsz, ama Szeretet előtt, amelynek nincs vége, és amely mindent megújít.

Legyen az életed Isten Szeretete kimeríthetetlen Forrásának a kifejeződése".

Krisztus Jézus

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET SPANYOLORSZÁGBAN, A CANTABRIA MEGYEI SAN SEBASTIÁN DE GARABANDALBÓL NAVARRA FELÉ TÖRTÉNT UTAZÁS ALATT KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SASGRADO CORAZÓN LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

A Garabandalban tapasztalt impulzusok és kinyilatkoztatások után lezárul egy időszak.

Most, miután ez az ajtó kinyílt, Mennyei Anyátok arra törekszik a következő szakaszban, hogy továbbra is látogassa Garabandalt, hogy mindenki számára feltáruljon az az ismeret, amelyet ez a Szentély őriz.

Emiatt az eddig végrehajtott küldetés lehetővé tette, hogy a felszínen fontos szellemi bázisok jöjjenek létre, és az angyali tudat megközelíthesse a földi szférát, hogy  elkezdje előkészíteni az Új Föld megjelenését mindazoknak a szívében, akik a garabandali Szűz hívei.

Ez a pillanat, amelyet átéltünk és megosztottunk Garabandal lakóival, nem csak a testvériség magját hagyta elhinteni, hogy később kicsírázzon, és egy bizonyos ponton, amikor már eléggé megnőtt, olyan gyümölcsöt teremjen, amely segítségre és lelki hasznára lesz nemcsak Garabandal lakói, de mindazok számára, akik szívesen fogadják Anyai Üzenetemet, hívásomat Garabandalban.

Arra kérlek benneteket, hogy továbbra is imádkozzatok mindazért, aminek még fel kell ébrednie, hogy egy napon az angyali segítség révén Garabandal azon a helyen és abban a spirituális térben legyen, amelyet valóban képvisel.

Köszönöm, hogy elkísértetek Engem ezekben a napokban Garabandalban, és életre keltettétek magatokban Üzeneteimet.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Ismeretlen és új helyzetek történnek a világban, olyan titkok, amelyek feltárulnak, hogy felkeltsék a tudatot és megváltsák az emberi tudatot. De a legtöbben nem lesznek elég éberek ahhoz, hogy érzékeljék ezt a pillanatot. A felébredtebbek fel fogják ismerni ennek a tapasztalatnak az eljövetelét.

Mindez az emberiséget az igazság elé fogja állítani; senki sem lesz képes arra, hogy elrejtse vagy eltüntesse, semmilyen manipuláció sem fogja megakadályozni, mert eljött az ideje annak, hogy az emberi elmét elárasszák a feltáró impulzusok, amelyek egy egész ciklust fognak meghatározni.

Ezért figyelnetek kell a jelekre, mindarra, amit az Ég megmutat, és amit kinyilatkoztatásának jeleként hagy. Most itt az ideje, hogy először felismerjétek, majd megértsétek. A tudatnak meglesz az a Kegyelme, hogy megismerje és azonosítsa.

Készüljetek fel teljes szívvel és elvárások nélkül.

Véget ér egy hosszú, végtelennek tűnő történet.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekeim!

Amikor eljön az idő, Isten Világegyetemének Tudása, Igazsága és Fénye feltárul, és nem lesz olyan dogma, doktrína vagy intézmény, amely elrejthetné azt, ami a lényekben úgy fog megjelenni, mint a legmagasabb égbolton.

A kozmosz lüktetni fog a teremtményekben, és ugyanebből a végtelenségből egy új idő, egy új élet jelei fognak megjelenni az égen, amely feltárja és kinyilvánítja Isten Országát, egy olyan Országot, amelyet az emberiség félreértett és ismeretlen.  

Amikor eljön az idő, a kitartók hallgatása lesz a legnagyobb eszközötök az igazság kinyilatkoztatásának lehetővé tételére, mert az igazság nem az emberek szavaiból fog kiderülni, hanem élő példájukból, az ég jeleiből és Isten saját Hangjából, amely a hallgatás után ezer harsona erejével fogja az Ő Igéjét a világ fölé harsogni.

Ezért ne meggyőzni akarjatok, ne akarjátok ti magatok megtenni ezt, ne szavakkal akarjátok átalakítani a világot, hanem példával, atanúságtétellel, amely önmagáért beszél. És amikor az ember elhallgat, Isten Hangja visszhangzik.

Az Ő Királysága, amely mindig azokban él, akik megengedték az Ő kifejeződését, mutassa meg a világnak az utat.

Ezek legyenek tehát állandó törekvéseitek: példával hirdetni, szóval imádkozni és hirdetni Isten Kegyelmét, saját életetek által kifejezni az Ő Országát, szívvel megújítani az Ő Szeretetét.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Maradjanak megírva a lelketekben az elmúlt tizenkét év alatt Velem megélt szeretet és fény pillanatai.

Jusson el tudatotokba az összes jel, amelyet az Istenanya jelenéseinek első pillanataiban kapott kinyilatkoztatásokban kaptatok.

Emlékezzetek meg az összes üzenetről, amelyet a hűséges Szolgálónő mondott, és hallgassatok azokra, hogy a lelkek ne maradjanak tanítás nélkül.

Most nemcsak a szintézis ideje van itt, hanem az is, hogy ezzel a szintézissel Krisztus szolgái felkészüljenek az Armageddon utolsó pillanatainak átvészelésére.

Az isteni és irgalmas Szeretet minden pillanatban és a Velem való találkozáskor kiáradt azokra a szívekre, amelyek képesek voltak arra, hogy felismerjék a  Jelenlétemet, és ez a gondosan átadott Kegyelem soha sem fog elveszni.

Minden egyes léleknek értékelnie kell azt, amit kapott, mert még ha nincs is teljesen tudatában annak, hogy ez mit jelent, ez az ideje annak,hogy elismerje és hálás legyen mindazért, amit kapott, az anyagi életen túl.

Emlékezzenek a lelkek az Istenanya lépteire a Mária-Központokban. Ott mindig megtalálják azt a belső erőt, amely visszavezeti őket Istenhez.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Amikor Isten megmutatja Szívét az embereknek, egy részük feloldódik az isteni egységben. A lényeg felébred és emlékezni kezd; a lélek kitágul, és felbukkannak belülről a szeretet régebbi feljegyzései, és átváltoztatják azt, ami sötét volt a tudatodban.

Amikor Isten megmutatja Szívét az embereknek, a belső világ megrendül, az egyéniség keresi értelmét, és mindaz, amit az emberiség mindig is képviselt, mint az egyes lények kifejeződése az Egésztől elkülönülve, elkezd összeomlani. A megtévesztés struktúrái elkezdenek összeomlani, az illúzió fátylai elkezdenek felszakadni. Isten Országa kitágul, kívülről befelé, és ugyanezzel az erővel belülről kifelé kinyilatkoztatja magát az összes teremtménye számára. 

Semmi sem marad úgy, ahogy van.

A lelkek örülnek, az elmék nem találnak magyarázatot, az érzések elveszítik emberi alapjukat, mert nem ismerik fel azokat az érzelmeket, amelyeket Isten teljes és tökéletes Jelenléte vált ki Fián keresztül

Ez a kinyilatkoztatás és a belső megújulás   pillanata.

Itt az ideje, hogy új agyaggá válj a Fazekas Kezében.

Itt az ideje, hogy a víz borrá alakuljon.

Itt az ideje, hogy semmi légy Urad Kezében.

Gyermekek, ma Isten megmutatja Szívét az embereknek. Hagyjátok, hogy ez a kinyilatkoztatás megvalósuljon, hogy az átalakulás megtörténjen és az egység megnyilvánuljon.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUIERA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Uratok születésétől a Mennybemeneteléig, amikor eljött az ideje, hogy kinyilvánítsa Megváltó Művét, és felébressze a lelkeket a szeretetre és az igazságra, a Teremtő elküldte a világba mindazokat a tudatokat, akiknek szükségük volt arra, hogy Fiával együtt tanuljanak.

Így történt, hogy a lelkek évről évre együtt voltak Krisztussal az Ő földi életében.

Egyes tapasztalatok rövidebbek, mások hosszabbak voltak. Egyesek csak egyszer találkoztak Vele, mások többször, mert maga Isten volt az – Aki mélyen ismerte az Általa teremtett lelkeket – Aki ismerte minden lény valódi szükségletét.

Így történhetett, hogy Krisztus gyermekkorától kezdve voltak olyan lelkek, akik osztoztak az Ő törékenységében, gyermeki tisztaságának felébredésében és megnyilvánulásában, emberségének növekedésében és Istenségének kibontakozásában e törékeny testben. 

Minden lény megtanult valamit Istentől az Ő Fián keresztül, valamit, amit a Teremtő saját Kezével épített be a lelkekbe Krisztuson keresztül.

Voltak olyan lelkek, akiknek meg kellett tapasztalniuk Krisztus dicsőségét, Isten Országának kinyilatkoztatását az Ő csodái, Szavai, Jelenléte által. Másoknak arra volt szükségük, hogy az Ő Kínszenvedése által mély, gyümölcsöző és örökkévaló Szeretetet ébresszenek, hogy az Ő Szeretetének örökségét továbbvigyék a világnak, nemcsak abban az időben, hanem az elkövetkező évszázadokban is. Más lelkek, annak ellenére, hogy nem néztek Krisztus szemébe, megtapasztalták szellemi Jelenlétét, és a csendben képesek voltak megtalálni Őt önmagukban.

Azért mondom ezt nektek, mert itt az ideje, hogy befelé forduljatok és emlékezzetek.

Emlékezzetek az Istennel teli Gyermekre, aki tisztaságot ébresztett a szívetekben.

Emlékezzetek a csendes és alázatos Fiatalemberre, aki az apjával együtt tanult az asztalosműhelyben, miközben az a lelkek átalakulásáról tanította őt.

Emlékezzetek a Názáreti Prófétára, aki a hegyeken járt, és ugyanilyen egyszerűséggel járt a vizeken, felfedve Isten titkait, amelyeket az Ő Szívében, valamint minden lény szívében őrzött.

Eljött az idő, hogy emlékezzetek arra a Tekintetre, amely megváltott benneteket, arra a Kézre, amelyet felétek nyújtott ki, hogy új életre, vezessen benneteket, hogy új emberré formáljon benneteket, Aki egyszerűen így szólt: kövess Engem.

Emlékezzetek Arra, aki elhívott benneteket, hogy hagyjátok el az emberi vágyak és törekvések csónakját a tengeren, hogy Vele együtt menjetek, hogy megmentsétek a lelkeket.

Emlékezzetek Őrá, Aki megbocsátotta bűneiteket, és amikor meglátta bennetek az igazságot, a neveteken szólított benneteket, hogy soha többé ne tévelyedjetek el az Ő Szeretetétől.

Emlékezzetek minden csepp Vérre, amely lecsorgott az Arcáról, és a Tekintetére, amely mindig Istenre szegeződött.

Emlékezzetek a szenvedés fölé emelkedett Szívére, amely változatlan szeretettel könyörgött az emberiségért és minden lényért.

Emlékezzetek az üres sírra.

Emlékezzetek Szavaira és Arcára, ragyogó öltözékére.

Emlékezzetek a felhők izzó fénye közepette felemelkedő Testére, és a fény közepette az Ő Hangjának erejére, amely azt ígérte, hogy elhozza Isten Országát a világnak.

Ahhoz, hogy lássátok beteljesedni Krisztus ígéreteit, emlékeznetek kell, és ahhoz, hogy emlékezzetek, befelé kell mennetek, és szeretettel kell szemlélnetek, amit Ő hagyott szívetekben, mert az Ő impulzusai örökkévalóak.

Áldásomat adom erre. 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Amikor az Istentől származó Tudás megérinti a tudatodat, engedd, hogy elérje a szívedet, és bölcsességgé alakuljon át.

Amikor az Istentől érkező Tudás megérinti a tudatodat, lehetővé teszi, hogy felébressze benned azt, ami szunnyadt és elfelejtette a Felsőbb Igazságot, az eredetét, nemcsak a mennyei, hanem a kozmikus eredetét is, elfelejtette életed célját és lelked igazi célját.

Ez az Isteni Tudás kinyilatkoztatásának ciklusa, mert ahhoz, hogy Isten Ideje elérje a világot és kinyilatkoztassa rejtett Királyságát a Földön, az emberiség legalább egy részének tudomásul kell vennie ezt a szellemi és finom, planetáris és isteni Királyságot, ahogyan az emberi tudat is.

Engedd tehát, hogy az Istentől származó Tudás átalakítson, felébresszen és felkészítsen az eljövendő ciklusokra, amelyekben belső erődnek a hitben és a bölcsességben kell megalapozódnia.

És amikor minden beteljesedik, tudatod készen áll majd arra, hogy mélyebbre behatoljon a nagyobb valóságokba, abba a királyságba, amely meghaladja ezt a világot, és egyesít Istennel.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Mária minden gyermeke emelje ma szemét és szívét az Ég felé, nem azért, hogy könyörögjön, hanem hogy hálát adjon és elismerje, hogy a Teremtő mennyi Kegyelmet és Irgalmat árasztott az életükre, és hogy mennyi minden vár még rájuk ezen az Istenben való úton, az Ő Szeretetének és Teremtésének végtelensége felé.

Adjon ma hálát az Atyának Mária minden gyermeke a Szeplőtelen Szívből állandóan áradó Szeretetért, a Máriából származó Békéért, amely elárasztja a lelkeket, átalakítja és Istennek szenteli oda őket.

Adjon ma hálát az Atyának Mária minden gyermeke az ébredésért, az Ő titkainak kinyilatkoztatásáért, a fátylakért, amelyek felszakadtak és felszakadnak majd, az életért, amely minden új imában újra és újra megszentelődik.

Legyen a hálaadás Mária minden Gyermekének örök imája, mert csak a Mennyben fogjátok megérteni,   az átalakulás és a szeretet ezen útja után, hogy milyen áldott volt az életetek, gyermekeim.

A hála megnyitja az Örökkévalóság kapuit.

A hála megtermékenyít minden kapott Kegyelmet.

A hála eszközzé tesz benneteket Mária kezében, hogy az egész világot újra az Ő Szeplőtelen Szívének szentelje oda.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Gyermekek, a nagyböjt annak az ideje, hogy újra megismerjétek Krisztust, hogy új szemmel ismerjétek fel Őt, egy fátyol és félelmek nélküli szemmel, hogy tudjátok, ki Ő, és kik vagytok Előtte, mire vagytok hivatottak, hogy mit éljetek meg Isten Fia előtt állva.

Sokan vannak, akik Krisztus mellett járnak, esznek a Testéből, isznak a Véréből, részesülnek csodáiban és hallják Szavait; de kevesen vannak, akik fátyol nélkül a szemük előtt néznek az Úrra, falak nélkül a szívük előtt, és tudják, hogy ki Ő, és felfedezik önmagukat is Előtte.

A nagyböjt ez az idő, mert ebben az időben mondja nektek az Úr: "Én Vagyok az, aki Vagyok, Én vagyok az, aki Van; Istennel egy, maga az Emberré és Szellemmé lett Isten".

És ahogy halljátok Isten Fiának e kinyilatkoztatását, megnyílik a szemetek, hogy ne csak Őt, hanem saját magatokat is felismerjétek.

A nagyböjt ama döntés ideje, hogy keresitek-e Krisztust és megélitek-e Jelenlétének kinyilatkoztatását, hogy elárasszanak-e benneteket a titkai és átalakítson-e benneteket a Szeretete; vagy pedig, gyermekek, látni fogjátok Őt elhaladni és csodákat tenni, látni fogjátok, hogy a szívek átalakulnak, amint Őt hallgatják, de mégis vakok és süketek maradtok Előtte.

Válasszátok az életet, az életet Krisztusban, az életet az Igazságban, az életet a saját magatoktól  való megszabadulásban. Válasszátok a por elhalványulását.

Ne ragaszkodjatok önmagatokhoz, erényeitekhez és képességeitekhez, meggyőződésetekhez és tudásotokhoz, elmétekhez és hitetekhez. Ragaszkodjatok Krisztushoz, Mennyei Igazságához, Jelenlétéhez, Életéhez.

Az a nagyböjt értelme, hogy felkészüljetek és döntsétek el, hogy Krisztusban maradtok-e.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Eljött az idő, hogy felkészítsük a szíveket a szellemi, belső és emberi szintézis megtapasztalására.

Ebben a ciklusban sok megmagyarázatlan emlék fog felszínre törni a tudatból, mint a gyógyulás útja.

Ez az a ciklus, amelyben a szeretet már elkezdett teret nyerni a lényekben, és már képesek vagytok arra, hogy odaálljatok az elé, amit meg kell gyógyítani és meg kell bocsátani, és azt választjátok, hogy ezt szeretet által teszitek.

Ezen a belső gyógyuláson keresztül legyőzitek a félelmeiteket, és utat engedtek Isten Szeretetének a szívetekben; annak a Szeretetnek, amelynek növekednie és terjeszkednie kell, majd megújulnia és megsokszorozódnia.

Engedjétek hát, gyermekek, hogy a kinyilatkoztatások e ciklusában szintézis jöjjön létre bennetek. Hagyjátok, hogy az, ami megtörtént, és ami elősegítette a tudatotok növekedését, amely nem olyan, mint a kő, amely lezárja az utatokat, hanem mint egy alap, ami felemeli a szellemeteket, elfoglalja az őt megillető helyet a szívetekben.

Az emberiség utolsó, végleges ciklusa csak a nagy szeretet által áthatott szíveket fogja keresni, amelyekben nincs helye sötétségnek, félelemnek vagy kétségnek.

Engedjétek, hogy a szintézis végbemenjen bennetek. Legyetek hálásak azért, ami elmúlt, hagyjátok, hogy a jelen átalakítson, és a jövő csak az Isteni Elmében maradjon.

Legyen a szellemi kincsetek Isten Akaratának a beteljesülése. És ha nem találjátok meg Isten Akaratát, csak szolgáljatok, szeressetek, napról napra egyre jobban, és rá fogtok jönni, hogy Isten Terve egyszerű módon épül fel.

Engedelmeskedjetek, és tudni fogjátok, hogy szellemetek kifejezi magát, amikor személyiségetek formálódik. Nem lesz nagyobb belső szabadság, mint amit az engedelmesség, a szolgálat, az alázat és a szeretet által nyerhettek el.

Ezért legyetek szabadok, hogy ez az új ciklus késznek találjon benneteket arra, hogy Isten lakóhelye legyetek.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN, CALIFORNIÁBAN, SISKIYOUBAN, WEEDBEN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Lépj be a mennyei szférákba Krisztus Eucharisztikus Testének imádása által. Engedd, hogy a Kenyér Urad megszentelt részeként táruljon fel, és találd meg benne a tükröket és a kapukat.

Lásd lényedet tükröződni abban, Aki önmagát adja oda, hogy imádják, és szíved csendjében éld meg a Krisztus által megpecsételt, mindig új és örök Szövetség kinyilatkoztatását, hogy tudatod meghaladhassa az emberi állapotot és az Ő Isteni Célja szerint élhessen.

Krisztus Eucharisztikus Testének mélységes imádása az Isten és az ember, a végtelen kozmosz és a bennünk lévő mikrokozmosz közötti egység kinyilatkoztatásának megélését jelenti. Ott tárul fel az igazság, ahol a szétszakadt fátylak megnyílnak, mint egy színház függönye, amelynek vége van, és a szereplők megszűnnek létezni, hogy megmutassák valódi arcukat.

Gyermekem, ne csak szemléld és imádd az Eucharisztiát, hanem, mint egy szellemi és isteni mágnes, engedd, hogy eléd jöjjön, és menj az Atya, a Fiú és a Szentlélek Szíve kapuja elé.

Amikor belépsz, Isten örök Idejébe kerülsz, és képes leszel felismerni, hogy ki vagy.

Íme Urad mennyei Egyháza a Szent Eucharisztiában. Ő maga tárja fel benned a szentséget.

Így értsd meg, hogy végtelen titkok vannak, nemcsak az élet láthatatlan dimenzióinak a csendjében, hanem abban is, gyermekem, ami Kegyelemként és szertartásként adatott neked, és még ennél is több, a saját lényedben, a saját testedben, lelkedben, szellemedben és szívedben is vannak feltárásra váró titkok.

Szemléld a Szent Eucharisztiában azt az ajtót, amely elvezet ehhez a mennyei kinyilatkoztatáshoz, hogy ne létezzenek többé a titkok.

Áldásomat adom erre. 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AZ EGYESÜLT ÁLLAMPKBAN, KALIFORNIÁBAN, SISKIYOUBAN, WEEDBEN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Tartsd készen a szívedet Isten számára minden nap. Csendben szemléld az Ő Jelenlétét önmagadban és mindenben.

Gyermekem, törekedj arra, hogy mindig elmélyítsd a Teremtővel való egyesülésedet. Hagyd, hogy szívedben szintetizálódjon minden impulzus és tanítás, amelyet a Teremtő küldött az emberiségnek, és hagyd, hogy ezek az utak eggyé váljanak benned: az Istennel való egyesülés keskeny és mély útjává.

Érezd a Teremtőt a levegőben, amit belélegzel, a körülötted lévő természetben és az emberi természetedben. Érezd a Teremtőt a Világegyetemben feletted, a végtelen Kozmoszban és a belső kozmoszodban.

Hagyd, hogy az idők egyesüljenek a saját szívedben. Ott megtalálod az új kinyilatkoztatását és az örökkévaló emlékét. Ott fogod felfedezni eredeted történetét, a végtelen beteljesedésének útját, és visszatérsz a kiindulóponthoz, ami magának Istennek a Szíve.

Amikor egy lény visszatér a Teremtőhöz, miután teljesítette küldetését, és magával viszi egy új és végtelen szeretet egy részecskéjét, ahogyan Isten Fia tette, a Teremtés elkezdi újrateremteni önmagát az Atya Szívében, új végtelenséget tervez, új út kezdődik.

Gyermekem, lépj túl azon, ami felszínes és pusztán emberi, ami e világ zűrzavarának és illúziójának része, és minden nap összpontosítsd a tudatodat arra, ami örökkévaló, hogy amikor Isten Ideje eljön a Földre, felismerhesd, mert Ő benned él, és te Benne élsz.

Az igazság akkor kezd feltárulni benned, amikor képes vagy megfigyelni azt, ami el van rejtve benned. Amikor kinyitod a szemed, meglátod, hogy mi volt elrejtve az egész életben.

Legtisztább Szent József

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Hallgassátok meg a következő kinyilatkoztatást és kérést, amelynek átadására ma Legszentebb Anyátok a Mennyből jön el.

Ma Szívem hangját hallgassátok, ne csak a szavakat. Ma hallgassátok meg Szeretett Anyátok könyörgését ezért az emberiségért.

Mélyen óhajtom, szeretett gyermekeim, hogy Szeplőtelen Szívem Békéjének misszionáriusai hajtsanak végre egy új humanitárius küldetést.

A misszió védett célpontja ezúttal Törökország és Szíria határa lesz, hogy szellemi és humanitárius segítséget nyújtsanak azoknak a szülők nélküli gyermekeknek, akik a háború és a végtelen száműzetés borzalmát élik át, akiknek nincs hol lakniuk és nincs mit enniük.

Szeretett gyermekeim, megértitek-e Szeplőtelen Szívem fájdalmát?

A Békémet szolgálókat szent küldetésre küldöm Magyarországra is, amely a megsebzett menekültek, a megtizedelt családok és társadalmi felfordulások végtelen harcának másodlagos középpontjába került a bevándorlók be nem fogadása miatt.

Az emberiség csónakjába gyorsan szivárog be a víz, és kevesen jutnak el odáig, hogy tudatában legyenek annak, hogy ha bizonyos dolgokat nem sikerül gyorsan elkerülni, akkor valami meglepetésszerű történhet az emberiség ezen részével.

Ezért arra hívom el a gyermekeimet, hogy Irgalomból és Könyörületből tegyétek félre előnyben részesített fontos dolgaitokat, és kisérjétek el imáitokkal és adományaitokkal Mennyei Anyátokat és az Én Békemisszionáriusaimat.

Kedves gyermekeim! A Közel-Kelet a bolygó legsúlyosabb konfliktusának soha korábban nem tapasztalt módon vált gócpontjává, mindenki közös, szeretetteljes munkája megállítani ezt az emberi méltóságot leromboló háborút.

Kedves gyermekeim, az Irgalom könyörgésével jövök ma ebbe a Mária-Központba, arra hívlak benneteket, hogy mélyedjetek el a jócselekedeteken és a testvériségen való elmélkedésben.

Ennek a törökországi missziónak a feladata lesz a menekülttáborokban élő családok lelki, imádságos szolgálata és általános ellátása, Magyarországon pedig az ezekbe az országokba napokig tartó, országokon, határokon át vezető útról érkezett, segítséget és békét szomjazó családok  számára erkölcsi segítség nyújtása és élelem adása.

A Közel-Keleten senki sem tud ebből a békére törő konfliktusból kimaradni. Tervem az imádkozó szíveteken keresztül az, hogy eljövök majd és kimentem azon lények legnagyobb részét, akik az állandó szenvedésben vannak.

Gyermekeim, Isten Igazsága mérlegével a kezemben, remélem, hogy erőfeszítésetek, akárcsak az egész világ erőfeszítései, késedelem nélküliek és valódiak lesznek. A bolygó tengelyét veszély fenyegeti, ennek oka pedig a Természeti Élővilág, sőt az Emberiségnek magának a kiirtása.

Elfelejtettétek, hogy mindannyian testvérek, egyazon Atya gyermekei vagytok, és ez, lesújtja a Szent Szíveket.

Ez a küldetés akkor fog létrejönni, amikor az együttműködő személyek tevékenysége csoportossá válik, és meg tudnak nyilvánulni az eszközök ehhez a fontos küldetéshez.

A Kegyelem kulcsa a ti kezetekben van. Ki nyitja ki az ajtót?

Köszönöm mindannyiótoknak, hogy válaszoltok a Könyörületről és az Irgalmasságról szóló hívásomra!

A Mennyből kiált hozzátok Anyátok Mária, a Béke Rózsája
 

Figyelmeztetés: Az a 14 misszionárius, aki felajánlja magát erre a küldetésre, az életét Isten Kezébe helyezi.

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT