SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, CARMO DA CACHOEIRA-N, A SZEGÉNYEK ASSZONYÁNAK A HÁZÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Az üzenet elbeszélése

Lucía de Jesús nővér:

Ma elmentünk, hogy Szent Józsefet fogadjuk a Szegények Asszonyának a Házában, és a fogadásához végzett ima és éneklés közben észrevettünk egy nagyon szép energiát, egy olyan csatornát, amely megnyílt a ház fala és az oltár körül, ahol Mária, Krisztus és Szent József képe volt. 

Ez egy kapu volt, amely a Mennyei Királyságba nyílt, egy olyan térbe, ahol rengeteg angyali kórus volt! A megjelenő dimenziók valamennyi szintjén, az egyes ajtókon belül – egyik ajtó a másikon belül – különböző szintű angyalkórusok voltak, és ezek teremtettek utat az Isteni Tudathoz. 

Ennek az ösvénynek a végén volt egy tiszta energiaforrás, amely úgy kezdett ránk ereszkedni, mint egy folyó, egy forrás, kristálytiszta víz, de ez energia volt. 

Ebből a portálból, ebből a tiszta Forrásból jött le, áthaladva az összes dimenzión, és amikor megérkezett arra a helyre, ahol az Üzenetet fogadtuk, ez a víz először a mi tudatunkat érintette meg, velünk dolgozott, megtisztított bennünket, és elhozta a Kegyelem és a béke energiáját. Ezután áthaladt a lényünkön, és elérte a bolygó összes terét, különösen Carmo da Cachoeira városát és Brazíliát. Ez valami olyasmi volt, ami jött és nem volt vége, végtelenül áramlott.

Egy idő után Szent József jelent meg ebben a kapuban. Végigsétált e kristálytiszta vizű forrás mentén, és amikor odaért, ahol mi voltunk, a forrás egy másik térré alakult át, és a Szegények Asszonyának a Háza egy másik külsőt öltött, mint egy sokkal egyszerűbb ház, kőfalakkal. Odabent voltak bútorok, fából és kőből, és Szent József azt mondta, hogy ez a Názáreti Szent Család háza. 

Ebben a házban különböző portálok voltak, amelyek a Világegyetembe, a Végtelenbe nyíltak, olyan kapuk, amelyek az Isteni Tudathoz, az Egyetemes Élethez és annak titkaihoz kapcsolódtak, és sok angyal és arkangyal haladt át ezen a házon.

Szent József azt mondta, hogy a Szegények Asszonyának a Háza szellemileg összehangolt kapcsolatban áll ezzel a názáreti házzal, amely még mindig létezik a belső világokban, a tudat belső és szellemi szintjein.

Miközben tehát beszélt, és a Szent Család tapasztalatairól mesélt nekünk, ezek a tapasztalatok képeken keresztül jelentek meg, és a Szent Család által megélt tapasztalatok kódjai megérintették a tudatunkat, a lényünket.

Ezzel elkezdte továbbítani a következő üzenetet:
 

Mint az emberi szívek számára ismeretlen forrás, a Kegyelem bőségesen árad, amikor a lelkek a Mária Szeplőtelen Szíve által megszentelt helyeken imádkoznak.

Gyermekek, itt, ezen a Fényponton, ahol a Szent Szívek megpihennek, van egy szent szellemi koordináta, amely összeköti ezt a helyet a Názáreti Szent Házzal, ahol a Gyermek Jézus, Szűz Mária és az Én Tiszta Szívem tanult a szeretetből, a könyörületből és a mennyei titkokról.

Szívünk kitágult ebben a Szent Házban, és Tudatunk az emberi tudat által még sohasem tapasztalt módon kitágult. Názáretben megtapasztaltuk a transzcendencia első lépéseit és az Istennel való egyesülés beavatását, a közbenjárás iskoláját, az alázat titkát, a csend erejét és a könyörület Kegyelmét.

Itt, ezen a szent helyen tehát ugyanezek az ajándékok állnak a szívek rendelkezésére, amelyek imádkoznak, imádják és szemlélik Krisztus és Szent Családja életének titkait.

Ezen a helyen Gábriel arkangyal angyalai buzgón várják a könyörgő lelkek irgalmas és közbenjáró imáit, hogy azokat érdemként Isten Színe elé vigyék a leginkább rászorulók érdekében.

Gyermekeim, a bolygónak egyensúlyra és imára van szüksége, olyan felébredt lelkekre van szüksége, akik prioritásként kezelik ezt a szent, rejtett és csendes küldetést, hogy közbenjárjanak a világért és a Természetért. Ezért kérlek benneteket, és szeretettel mondom nektek, hogy a szív őszinte erőfeszítése által élénkítsétek meg imáitokat, és ne hagyjátok, hogy Isten Szívének bőséges Kegyelme a Mennyben maradjon, hanem engedjétek, hogy kiáradjon a Földre a mennyei zsilipeken keresztül, amelyek az őszinte szívek hangjára nyílnak meg, amelyek a Mennybe emelik imáitokat.

Hozzatok létre érdemeket a bolygó és e szent hely egyensúlyáért. Mint a Fény hullámai, imáitok közbenjárnak majd ezért a városért, ezért az országért, ezért a kontinensért és ezért a bolygóért, mindaddig, amíg kitartóan és állhatatosan járjátok szellemi utatokat.

Amikor vállaljátok az elkötelezettséget, hogy szeretettel és felelősséggel kitartsatok a szellemi utatokon, rá fogtok jönni, gyermekek, hogy megkapjátok az összes választ, amit kerestek, a gyógyulást, amiért kiáltotok, az egyensúlyt a megtisztulásotokban, a transzcendenciát a nyomorúságotokban és a tudat felemelkedését.

Ez egy hosszú út, amelyet az állhatatosság kulcsával kell bejárni, és amikor a legkevésbé számítotok rá, a tudatotok eléri a tiszta és egyszerű egységet Istennel, még a megpróbáltatások idején is.

Legyetek kitartóak és állhatatosak, és mindent meg fogtok ismerni.

Áldásomat adom erre.

Atyátok és barátotok,

Legtisztább Szent József

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, SAN PABLOBAN, FIGUEIRA FÉNY-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Drága São Paulo-i gyermekeim!

Örülök, hogy Fiam Szeretetében összegyűltetek Isten e Szent Házában, átitatva a szolgálat és a szeretet tapasztalataival, az ébredés tapasztalataival és azzal a nyitottsággal, hogy megtanuljátok szeretni Isten Tervét.

Ma azért vagyok itt veletek, hogy megkezdjük a São Paulo-i Fény-Központ új ciklusát, egy előkészítő ciklust a vészterhes időkre, de mindenekelőtt a szenvedő lelkek befogadására.

Drága gyermekeim, ezért mostantól kezdve arra kérlek benneteket, hogy nyissátok meg szíveteket és elméteket, hogy hagyjátok, hogy vezessünk benneteket abban, ami a Fény ezen pontjára van előirányozva, hogy úgy történjen, ahogyan Isten akarja, hogy megtörténjen.

Gyermekeim, íme a megújulás eljövendő ideje, egy olyan megújulásé, amelynek először mindegyikőtökben kell elkezdődnie, és aztán újra és újra tükröződnie kell ebben az Általam megáldott Szent Házban.

Gyermekeim, arra kérlek benneteket a Szent Fény-Központ megújulásának ebben az új ciklusában, hogy tegyétek meg az első lépést a hitben, a bizalomban és különösen a szív nyitottságában. Így fog megmutatkozni és megnyilvánulni az a Cél, amelyet itt kell megvalósítani.

Ez a Szent Központ São Paulo városában létfontosságú, döntő és fontos az Örökkévaló Atya Tervében betöltött küldetése szempontjából. Szeretett gyermekeim, azért vagyok itt még egyszer, mint Paulista Anya, hogy kivétel nélkül mindegyikőtöket arra ösztönözzek, hogy belépjetek a Fény-Központ eme új szakaszába.

Drága gyermekeim, mostantól kezdve teljes Szívemből kívánom nektek, hogy nagyon jól kezdődjön ez a ciklus.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

Rendkívüli üzenet
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS KÜLÖNLEGES ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, NAZARÉBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 104. MARATONJÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Az óceánokon keresztül Tudatom tükröződik az emberiségben, és tükrözheti az emberi lényekben a Krisztusi Tudatosság nagy állapotát. Ezt a spirituális és belső állapotot igyekszem beültetni az egész emberi fajba a korszakok során, és az impulzusok révén, amelyeket ehhez a ciklushoz hozok nektek.

Ma Szívem és egész Lényem már Afrikában van, valamint belső világotok és imáitok is ott lehetnek, hogy elkísérjenek Engem ebben a merész feladatban, az afrikai kontinens megváltásában és Afrika összes népe szenvedésének enyhítésében és a béke helyreállításában.

Emiatt ma itt vagyok, de Szellemileg és a Mindenütt való Jelenlét által Afrikában is jelen vagyok, és nagyon fontos és szellemi ügyekkel foglalkozom, amelyekről a mai napig nem tud a tudatotok.

Még egyszer arra hívlak benneteket, hogy szeressétek a misztériumot azon a Szereteten keresztül, amelyet Én kínálok nektek. Így képesek lesztek a belső világotokban és a tudatotokban érezni azokat az impulzusokat, amelyeket Én hozok nektek, hogy megtanuljátok felismerni Akaratomat; azt az Akaratot, amely már meg van írva az Örökkévaló Atya Tudatában és minden Angyalában és Arkangyalában; azt az Akaratot, amely a bolygó eredetétől, az emberiség kezdetétől próbál meghonosulni.

Emiatt Isteni Tudatom a Föld eredete óta ennek az Emberi Tervnek dolgozik, amelyet a Teremtő szeretettel gondolt ki.

De tudnotok kell valami fontosat: itt az ideje, hogy helyre tudjuk hozni az emberiséget, nem Igazságszolgáltatás, hanem Irgalmasság által, hogy újra felfedezhesse az elveszett utat  fejlődése és felébredése felé.

Az afrikai kontinens nagyon fontos kincseket, értékes és ismeretlen kincseket őriz a mai napig.

Az Én feladatom, és elkötelezettségem az, hogy feltárjam előttetek ezeket a kincseket a sok afrikai szív által őrzött szellemi gazdagságon keresztül. Egy olyan szellemi gazdagságét, amelyet nemcsak igazságtalanul és büntetlenül használtak ki és vontak ki, hanem el is temették, el is hallgattatták és rabszolgává is tették ezt a szellemi gazdagságot azok a tudatok, amelyek sajnálatos módon uralkodnak ezek fölött az afrikai nemzetek fölött.

Amikor visszatérek, egy Nagy Tervvel jövök, hogy végre tudjátok hajtani és ki tudjátok vitelezni. Az egyik ilyen Terv, amelyet a Szívemben tartok, Afrika szellemi tudatának újjáélesztése, annak a tudatnak, amelyet az Örök Atya számára képvisel kezdettől fogva, és annak a teljes örökségnek újjáélesztése, amelyet még senki sem ismer.

Ezek a kincsek, amelyekről beszélek nektek, nem anyagiak, hanem mélyen szellemiek, sőt, mondhatnám, szuprafizikaiak.

Ezek a kincsek lehetővé teszik, hogy a bolygó lélekként és belső tudatként újrateremtse magát, és ezáltal lehetővé tegye az Új Emberiség megjelenését; amely nem a mostani emberiség, mert ez egy átalakulásban lévő,  megpróbáltatásban lévő emberiség, ez egy szenvedésben és kínban leledző emberiség.

Isteni és Kifürkészhetetlen Irgalmasságom által eljövök, hogy kinyissam az ajtókat azokon a helyeken, ahol zárva vannak: a fény ajtaját, a tudat ajtaját, a Kegyelem és a gyógyulás ajtaját azon tudatok, lelkek és szívek számára, amelyeknek valóban szükségük van rá, mivel ők a kedvenc gyerekeim Afrikában.

Ezért ennek az angolai missziónak a kezdete ebben a szakaszban nagyon jelentős lesz, és nem lesz azonos a korábbi tapasztalatokkal, amelyek a misszionáriusi szolgálat szellemét erősítették.

Itt az ideje, hogy napvilágra hozzunk, és kivitelezzük azt, amire az Atyának szüksége van ahhoz, hogy a felszínen megtestesüljön az, amit ti már a Fény Szent Pontjaiként ismertek, amely nemcsak Afrikának, hanem az egész világnak is hasznára válik. És ez ismét megmutatja az egész emberiségnek az afrikai tudatok áldozatát, amelyek nem veszítik el a Szívembe vetett hitet és reményt, mivel csak az Én Szívem által fogjátok elérni a túlélést.

Ezért Szívem még egyszer felajánlja Magát úgy,  ahogy egyszer Ruandában. Most egész Afrikáért jövök, Afrika összes nemzetéért, minden népért és minden kultúráért.

Eljött az idő, hogy az emberiség felismerje Afrikában elkövetett hibáit, és képes legyen azokat kijavítani és jóvá tenni, nemcsak anyagi, hanem szellemi értelemben is.

Eljött az idő, hogy az emberiség felismerje Afrikában elkövetett hibáit, és képes legyen azokat kijavítani és jóvá tenni, nemcsak anyagi, hanem szellemi értelemben is.
Ezért vagyok itt, mint Isten Szószólója, mint Közvetítő és Közbenjáró az igaz és igazságtalan lelkek között. Isteni és Kifürkészhetetlen Irgalmasságom és Kegyelmem Fénye által vagyok itt, hogy feléleszthessem a reményt azokban, akik elveszítették, és akiknek ma nincs semmijük.

Emiatt fontosak lesznek azok a lépések, amelyek ebben a ciklusban meg fognak történni, olyan lépések lesznek, amelyek meghatározzák a következő időket, meghatározzák a következő ciklusokat és, úgy mondanám, a következő eseményeket.

Ezért figyelmesnek és ébernek kell lennetek. Mint apostolaim, szolgáim és misszionáriusaim arra vagytok hivatottak, hogy Isten Terve szerint éljetek, meg kell valósítanotok Mesteretek és Uratok Tervét, el kell vetnetek a szívekbe és a lelkekbe a Krisztusi Szeretetet, és ezen keresztül a kifürkészhetetlen, végtelen és kimeríthetetlen Krisztusi Szereteten keresztül lehetővé kell tennetek, hogy a szenvedő lelkek újra felfedezzék a reményt, a hitet és az e világi élet örömét, és ugyanakkor újra felfedezzék azokat az erényeket és ajándékokat, amelyekről ma még nem tudnak.

Emiatt a Munkám Dél-Amerikában való megalapítása révén ma a fény, az egység és a testvériség hídja jön létre Dél-Amerika és Afrika között, hogy Európa is csatlakozhasson ehhez a tervhez, és ne használják többé az afrikai kontinenst hulladékként, azon tudatok  szemétdombjaként, amelyek a legjobban szenvednek, hanem hogy egész Európa és az északi félteke végre megtegye azt a lépést, hogy lezárja azt a lelki adósságot, amellyel még mindig tartoznak egész Afrikának.

2017 óta beszéltem nektek Afrika elérésének fontosságáról. Történt néhány mozdulat, de nem volt elég; átéltetek néhány élményt, de nem volt elég. Itt az ideje, hogy minden európai tudat, az északi félteke minden tagja szánja rá arra a  szívét és mindenekelőtt az életét, hogy azok feltétel nélküli szolgálatába álljon, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Ez megmutatja Mesteretek és Uratok számára, hogy megértitek Üzenetemet, és hogy Üzenetem idővel nem vész el, vagy nem tároljátok csak az emlékezetetekben.

Itt az ideje, hogy gyorsan és határozottan cselekedjünk. Ti, a Föld Napjai, akik már ébren vagytok, tudjátok, mit kell tennetek és hol kell lennetek. Ne álljatok ellen, hogy az európaiak se álljanak ellen, hogy kinyithassák szívüket, és ki tudják fizetni az adósságukat Afrikával szemben.
Valakinek meg kell tennie ezt a lépést, és nektek kell megtennetek azokért, akik soha sem fogják megtenni, azokért, akik soha sem néznek irgalmasan vagy akár együttérzéssel szenvedő afrikai testvéreikre.

Arra kérlek benneteket, hogy gondoljátok át hozzáállásotokat és szándékotokat. Arra hívlak benneteket, hogy álljatok határozottan a Terv kivitelezésének útjára.

Most sürgetnek az idők. Ezért vigyáznotok kell, hogy ne veszítsétek el az impulzusokat, hogy ne veszísétek el mindazt, amit most hozok nektek. Afrika régóta vár erre a pillanatra, és nem tud tovább várni. Azért vagyok itt, hogy emlékeztesselek benneteket, hogy tudassam veletek, hogy itt az ideje a cselekvésnek.

Az Isteni Irgalmasság Maratonja készítse elő ezt az azonnali pillanatot, amelyben annyira reménykedek, hogy látni fogom, hogy megvalósul rajtatok keresztül. A feltétel nélküli szolgálat pillanatát, a feltétel nélküli önadakozás pillanatát, azt a pillanatot, amikor feltétel nélkül tesztek valamit  azokért, akik szenvednek, afrikai testvéreitekért.

Már nem tudom elviselni, hogy hallom és látom Afrika gyermekeit, akik arra várnak, hogy kezek és karok fogadják őket, hogy közeledjenek hozzájuk, hogy visszatartsák őket, és mindenekelőtt szeressék és szolgálják őket. Szeretetet várnak és nem csak kenyeret.

Ezért fontos, hogy megváltoztassátok elképzeléseiteket arról, hogy mi a túlélés élete. Fontos, hogy megértsétek, hogy Afrika szívében ismeretlen és fontos kincsek vannak.

Ha ez az állandó szolgálati mozgalom mindenki összefogása és adományozása által megtörténik az afrikai kontinens felé ezekben az időkben, ez lehetővé teszi Európa és a bolygó más régióinak szellemi adóssága enyhítését, lehetővé teszi az afrikai tudat helyreállítását és szellemi újjáépülését.

Nemcsak jóindulatú gesztusotok legyen, ez nem elég Számomra; legyetek konkrétak, gyorsak és ne álljatok ellen. Kincseim és Kegyelmem a tiétek, a szívetekben és a lelketekben van.

Emiatt mondom apostolaimnak: itt az ideje, hogy cselekedjenek, és ne engedjék, hogy ellenségem előrenyomuljon ebben a világban, és mindenekelőtt azokban a népekben és nemzetekben, amelyeket e világ romlott rendszerei kondicionálnak.

Nem nagy dolgokat kérek tőletek, hanem azt, hogy szeretettel mozduljatok és cselekedjetek. Ebben rejlik a megváltás kulcsa.

Ezt követően, ezen Üzenet után és Szívem isteni és kifürkészhetetlen Irgalmához intézett imáitokon keresztül visszatérek Afrikába, hogy folytassam a munkát, ahogyan ezekben a napokban teszem, felkészítve a kontinenst egy új időszakra. Ez az új időszak meg fog valósulni és ki fogják vitelezni azok együttműködésének és – mondhatnám – lelkesedésének köszönhetően, akik megértik Üzenetemet, és nem csak hallgatják.

Az Isteni és Kifürkészhetetlen Irgalmasság ezen Maratonján keresztül elmondhatom nektek, társaim, hogy a világ egy Ítéletet fog átélni azzal szemben, amit Afrika ma átél és elszenved. Ne számítsatok arra, hogy azok, akik hatalmasnak vallják magukat, vagy akár azok, akik egész Afrikát kizsákmányolják, megváltozzanak; a változás, társaim, bennetek kezdődik, mások névtelen szolgálatában.

Ez ismeretlen és megmagyarázhatatlan szellemi amnesztiát biztosít a világ számára, és Afrika képes lesz felemelkedni, és újjá épülni olyan népként és kultúraként, amelyet Isten számára képvisel.

Imádkozni fogok, hogy ti, Társaim, tegyétek meg a lépéseket, különösen ennek a Munkának minden olyan tagja, aki európai származású. Nem elég, ha egy, két vagy három tudat megmozdul Afrikáért, mindannyian felelősek vagytok a szellemi adósságért.

Arra hívlak benneteket, hogy vegyétek fel a keresztet, ahogy Én vettem fel értetek. De biztosíthatom, hogy nem fogjátok érezni azt a súlyt vagy megpróbáltatást, amelyet Én tapasztaltam meg értetek. Mindig ott leszek mellettetek, hogy támogassalak, bátorítsalak, átalakítsalak, az utolsó idők apostolaivá tegyelek benneteket.

Legyetek bátrak és ne hátráljatok meg.

Ne féljetek a kereszttől és a szenvedéstől, hanem attól féljetek, hogy távol lesztek Istentől, és elmerültök a világ illúziójában.

Az Atya kincsei a tiétek, Szavaink és Jelenéseink által megkaptátok ezeket a kincseket; most mások szolgálatába kell őket állítani, azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá, akik olyan régóta várnak erre.

Ott leszek, és várom határozott lépéseiteket.

Most tényleg Szellemi és Isteni Tudatként térek vissza Afrikába, abban a reményben, hogy több tudat vállal majd érett és nem múló szolgálatot. Ne feledjétek, hogy Afrikában van egy nagy szellemi és fizikai seb, amely még nem gyógyult be. Apostolaim, szolgáim és misszionáriusaim jelenléte mindenki számára gyógyírt fog hozni erre a megmagyarázhatatlan helyzetre.

Csak a szeretet gyógyítja meg a fájdalmat.

Arra bátorítlak benneteket, hogy folytassátok.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT