A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET HORVÁTORSZÁGBAN, ZÁGRÁB VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Minél több lélek lép be az Én Fény Univerzumomba, annál több múltbeli eseményt old fel a Krisztusi Szeretet, így én újra diadalmaskodom a sötétség felett, és a lelkek visszakapják ittlétüknek a szellemi értelmét, hogy ne maradjanak továbbra is irányt tévesztettek.

A lelkek a belső síkok felé haladnak, hogy találkozzanak Mesterükkel és Urukkal. Bár nem így tűnik, de ez történt Horvátország lelkeivel, és ez lesz az, ami megtörténhet majd Magyarország lelkeivel is, akik stratégiailag foglyai az ember önmagát elpusztító rendszerének.

De Irgalmam eljut mindazokhoz, akik meg akarják kapni, sőt még tovább is.

Irgalmasságom minden teret betölt majd, amikor Érkezésem be lesz jelentve, ahogyan Mennyei Anyátok Horvátországba érkezése is be lett jelentve a szív szintjén, a Krisztusi Szeretet megosztásából álló híradásképpen.

Ez az utolsó alkalom, amikor a lelkek váratlanul közvetlenül a Forrásból kapják az ébredés impulzusát, azért, hogy mindenki vállalja fel a Mennyei Atya iránti elkötelezettségét és lépjen elő Krisztus idők végezetebeli katonáiként.

De ez az impulzus csak egyszer lesz, és nem ismétlődik meg.

Ezért minél tudatosabb ennek az impulzusnak a belső síkon végzett munkájára vonatkozó hír terjesztése, annál nagyobb hatást gyakorol majd a Hierarchia Műve az egész világra.

Minden megvalósított erőfeszítésetek miatt köszönöm nektek, hogy szívetekben tartottátok Szavamat és Impulzusaimat.

Áld titeket,
Mesteretek és Uratok, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS KÜLÖNLEGES ÜZENETE AZ ISTENI IRGALMASSÁG 68. MARATONJÁRA, AMELYET URUGUAYBAN, PAISANDÚBAN, AZ AURORAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A Világegyetem megáll, hogy meghallgassa Isten Szolgáját, és minden belső síkon hallatszik
Az Ő Igéje. Hangja az Igazság lényegét sugározza ki, és nincs olyan esszencia ebben a Világegyetemben, amely ne ismerné fel Isten Fiának Hangját.

Mert Én vagyok az, Aki azért jött, hogy veletek legyek, Aki veletek vagyok és Aki veletek leszek az idők végezetéig, hogy Atyám Terve beteljesedjék azokban a szívekben, amelyeket Szeretetem összegyűjt.

Szavamat a Mennyei Világegyetemből ejtik ki, és a megnyilvánulás minden síkján visszhangzik.

Nemcsak ti hallgatjátok, hanem a Világegyetem is, és Isten Igéje mindent áthat, ami a Világegyetemen túl van, és a Szellem betölti, megeleveníti, felemeli és megváltja a szíveket a Jelenlétem előtt.

Az ürességnek jelen kell lennie a szívetekben ebben az időben, hogy Isten Fia munkálkodhasson és cselekedhessen, és elhozza a lelkek számára a világosság és a megváltás lehetőségét.

Ma nem csak a fizikai tudatotokhoz szólok, hanem a legbelső síkokhoz is, mert a belső síkokon alkalom nyílik a lelkek számára, és így nem mulasztják el a lehetőséget, hogy megtalálják az Igazságot, hogy megközelíthessék, és hogy megélhessék azt ezekben a nehéz időkben.

Ma jön a Főpap, hogy találkozzon veletek, Aki a Megváltás kelyhét viszi a Kezében; a megtisztulás stólájába öltözve; mezítláb és alázatosan, mint Isten szolgája.

Aki a Mindenható jobbján áll, és a Mennyből jön, hogy találkozzon veletek, hogy megáldjon és átadja nektek a Teremtő Szeretetét; olyan Szeretetet, amelyet meg kell szaporítanotok és ki kell terjesztenetek a világban, amely meggyógyítja a betegségeket, amely békét hoz, amely meggyógyít minden fájdalmat és félreértést.

Ebben a Szeretetben kell élnetek, abban a Szeretetben, amit felajánlok nektek, és abban a Szeretetben, amelyet Én adok nektek; mert ebben a Szeretetben lesz a megszabadulásotok minden veszedelemtől, minden bűntől, minden gonosztól.

A Szeretetben van Isten Művének diadala, mert azt a szeretetet, amelyet ti is adhattok és felajánlhattok Nekem, a Mindenható Bölcsessége Művének részeként szemléli.

Legyen tehát ez az átalakult és szublimálódott szeretet olyan szeretet, amely feltétel nélküli, képes túllépni a határokon, képes legyőzni minden nehézséget és átadni magát minden szükséglet kiegyensúlyozására.

Ha Szeretetem nem létezne a világon ebben az időben, az emberiség elpusztulna.

Nem azt adom nektek, hogy saját magatokat szeressétek személyes vagy autonóm módon. Azt a Szeretetet adom nektek, társaim, amely egykor eszenciákként teremtett meg benneteket. Ezt a Szeretetet kell megújítani magatokban minden nap, mert a Szeretet a legjobb társaság.

Isten Szeretetében a lélek az Igazságban lehet, és megtanulhatja, hogy ne távolodjon el tőle.

El kell mélyülnötök a Szeretetben, hogy Isten Igazsága jelen legyen az életetekben; éljétek meg és tanítsátok meg az embertársaitoknak, tudván, hogy ebben az időben a Szeretet és az Igazság, mint tulajdonság, együtt járhat majd az életetekben, hogy mindig legyen útmutatás és bölcsesség.

A közelgő idők nagy változásokat hoznak.

A közelgő idők nagy változásokat hoznak. Elengedhetetlen lesz ebben a Szeretetben élni, hogy megérthessük azt, ami a formákon túl létezik, hogy az eseményeken túl legyünk képesek élni, hogy elfogadjuk a hibákat.

Ez az a Szeretet, amelyet átéltem a Kínszenvedés alatt, és amely felemelt Engem is az Áldozat által.

Ez a Szeretet lesz az, amely mindig támogatni fog titeket, és így soha sem fogjátok szem elől veszíteni a jelenlétét.

Mert Isten Szeretete mindig a Forrásból jön, és soha sem ér véget, mert ez egy feltétel nélküli Szeretet, amely képes befogadni a hibákat, képes átalakítani a fájdalmat, képes megérteni és elfogadni a lehetetlent.

A Szeretet mindent legyőz.

Ajánljátok fel személyes szereteteteket Isten nagy, végtelen Szeretetének, hogy egy napon érzéseitek Isten érzései legyenek a szellemi életben, a jótékonyságban és a teremtmények közötti egységben.

A szeretet mindig túllép a határokon, legyőzi az akadályokat, megérti és elfogadja az eseményeket.

Mert a szeretet nem sajátít ki senkit. A szeretet felszabadít, a szeretet felemel, a szeretet szellemben fogadja a haldoklókat.

Ha ez a Szeretet nem lenne bennetek, semmi sem lenne lehetséges.

Ez az Én nagy üzenetem az egész világ számára ezen a napon, amikor a Szívem és a szívetek közötti időszak véget ér.

Itt az ideje annak, hogy a bennetek lévő Szeretet valódi legyen, és ne elméleti; élő Szeretet legyen; hogy befogadjon, hogy odaadja magát másoknak, anélkül, hogy bármit várna cserébe.

A Szeretet fogja legyőzni a gonoszt.

A Szeretet fogja feloldani a nemzetek káoszát.

A Szeretet lesz az, ami megerősíti a hitet a szívekben.

A Szeretet lesz az, amely a szellemekben felgyújtja az Istenbe vetett bizalmat.

Ma az Én szertartásom annak az isteni és végtelen szeretetnek a nevében zajlik, amely mindent lehetővé tesz, amely lehetetlen; a Szeretet az, amely megadó, amely enged; a szeretet az, amely mindig átadja magát.

Ezt tudom rátok hagyni, a csodákon, jelenségeken vagy az érdekességeken túl.

Aki ebben az időben nem él Isten Szeretetében, az sivatagban találja magát, egyedül és üresen, olyan szomjasan, amelyet senki sem olthat el.

Ne hagyjátok ki azt a lehetőséget, hogy ez a Szeretet minden nap az Igazsághoz vezessen benneteket, hogy egy napon eljuthassatok ahhoz a Bölcsességhez, amit Én a Kereszten értem el.

Szeretetem mindegyikőtök, minden egyes lény iránt ezen a világon tárt karokkal volt a kereszten.

Szeretetem soha sem zárult be. Isten Szeretete kiterjedt minden csepp vérben, minden szenvedésben, mert ez egy olyan Szeretet, amely képes túllépni minden viszontagságon.

És ma ebben a kehelyben hozom nektek Isten Szeretetének tanúságtételét, amely Krisztus Vérében jelenik meg, hogy lelketek igyon ebből az elkötelezettségből, és minden nap emlékezzetek arra, hogy a szeretetnek kell uralkodnia ahhoz, hogy diadalmaskodjon minden gonosz felett.

Nyíljon meg a szívetek erre a Velem való szellemi közösségre, ahol Asztalomhoz hívlak, hogy egyesüljetek Szívem Szeretetével, azzal a Szeretettel, amely mindent megad és mindent azonnal megbocsát.

Hibáitoktól mentesen, adósságaitoktól felmentve fogadjátok Szívemből Isten legnagyobb kincsét, amely ennek a Szent Kehelynek a jelképében nyilvánul meg, amely időről időre megőrizte a Szeretet legvalóságosabb és legelevenebb élményét, amelyet az Atya Fia adott a Kereszt tetején, az utolsó leheletéig, amíg le nem hunyta  a szemét, amíg ki nem lélegzett és át nem adta  Lelkét a Teremtő Kezébe.

Maradjon meg bennetek ez a Szeretet az idők végezetéig, és ez a Szeretet legyen képes arra, hogy visszatérítsen titeket az Utamra, amikor eszetekbe jut és észreveszitek, hogy valamilyen okból elhagytátok.

Isten számára az a legfontosabb, hogy gyermekei, teremtményei ne váljanak el Tőle, a Szeretet Forrásától, mert a Szeretet lesz az, ami újjáteremti a világot és gyógyulást hoz a beteg lelkeknek.

Ma lerakom ide azt, amit a Kereszten és a belső síkon átéltem. A Kálváriához hasonló forgatókönyv jelenik meg itt, hogy megmutassa a világnak, és különösen az emberiségnek a Szeretet diadalát minden fájdalom és viszontagság felett.

Mert a Szeretet volt az, amely a Kereszt tetején a fájdalmat Irgalmassággá és Kegyelemmé változtatta, hogy az idők végezetéig visszhangozzon mindazok szívében, akik felismerik Isten Fiát, és az élet minden pillanatában részeseinek érzik magukat ugyanúgy, ahogy minden Úrvacsora alkalmával közösségre lépnek az Ő Testével és Vérével.

A Mennyország kapui előtt, amelyek hajnalban nyitva vannak, lángoljon fel bennetek Isten Lelkének lehelete, mint egy szent láng, akárcsak az apostolokban, hogy ebben az időben elterjeszthessétek azt az erőt és bizalmat, amelyet Szeretetem kifejezhet Minden lélekért, mindazokért, akik elestek, akik elvesztették a békéjüket.

Tartsanak ki azok, akik háborúkat élnek át.

Ne veszítsék el a reményt a káosztól szenvedő családok.

Hagyják abba a sírást a belső síkokon azok a gyermekek, akik ma nem születnek meg, mert eljön hozzájuk az új Paradicsom.

Tartson ki az Élővilág, amely esszenciái csendben szenvednek, mert eljön a felszabadulás napja, és a gonoszt legyőzi Szent Mihály Arkangyal hatalmas Szeretetkardja.

És a szívekben az Új Föld újjászületik, az utolsó Krisztusok fénye újra benépesíti az emberiséget, és az Atya tulajdonságai és Parancsai visszatérnek a bolygóra, hogy újjáépítsék a Tervet mindazokban, akik felajánlották magukat, és akik nem válaszoltak a felhívásra.

Azok, akik Velem együtt megérkeznek a napok végezetéig, semmiben sem fognak hiányt szenvedni; a Kegyelem megáldja őket, Isten Lelke betölti őket az összes hívő és odaadó szív odaadásáért és kitartásáért.

A szenvedés egyik napról a másikra véget ér, és megérkezik az Új Hajnal fénye, hogy a lelkek szabadulásuk napját ünnepelhessék. Ámen.

Ünnepeljük meg ezt a pillanatot azzal a lehetőséggel együtt, hogy megújítsátok elkötelezettségeteket a Mennyei Atyánk előtti Úrvacsora Szentsége által.

Szálljon le az Isteni Kegyelem a Mennyország kapuitól ebben a pillanatban.

Így legyen.
 

A Világegyetem Ura,
Aki az Életet adja,
a Kegyelem fáradhatatlan Atyja,
helyezd letétbe ezekbe az elemekbe,
és főleg a szívekbe
ugyanazt a lehetőséget, amelyet megadtál Nekem, hogy szeressek a Keresztre feszítés végéig.
Váljon minden szenvedés megkönnyebbüléssé,
váljon minden szenvedés felszabadulássá, 
hogy az összes földi lény,
akik Szereteted nevében gyűltek össze,
részt vehessenek Fiad dicsőséges eljövetelében.
Ámen.
 

Annak idején kenyeret adtam nekik, és felajánlottam Istennek, Aki megáldotta. És ma ismétlem nektek, társaim, hogy ez az Én Testem, amely nektek adatott a bűnök bocsánatára.

Fogtam a kelyhet, és felajánlottam Istennek, Aki megáldotta. És ma ismét mondom nektek, hogy igyatok belőle mindnyájan, mert ez Vérem Kelyhe, a teremtmények és Isten között létrejött Újszövetség Kelyhe, mindörökké.

Ez Krisztus Teste és Vére, boldogok, akik a szeretet e misztériumát arra használják, hogy egy napon részt vegyenek az Örök Dicsőségben. Ámen.

Remélem, hogy ez a Maraton olyan Maraton lesz, amely reményt hoz a Földre és lehetőséget az Istenben való életre, hogy minden lélek megkapja a Legfelsőbb Kegyet.

Áldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Köszöntsétek egymást a béke köszöntésével testvériségben és az egész bolygó békéjéért.

Hálát adok nektek.
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT