SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves fiam, kedves leányom!  

Mit jelent számodra a szellemi sivatag, és láttad-e már magadat benne?

Emlékszel-e arra, hogy mit tapasztalt a Fiam a negyven nap alatt a pusztában?

Félsz-e attól, hogy átkelj a sivatagon, hogy megtudd, mi van valójában benned? Miért?

Meríts bátorságot ahhoz, hogy Velem együtt átkelj ezen a belső sivatagon; de előbb szabadulj meg önmagadtól, hogy belső tudatod mentes legyen bármely elnyomástól.

Légy tisztában azzal, hogy a szellemi sivatag nem büntetés, hanem lehetőség a megerősödésre és mindenekelőtt az önátadásra. Ezért tanított meg benneteket Fiam arra, hogyan szabaduljatok meg a kísértésektől és elvárásoktól, amelyek illúzió és megtévesztés általi megvalósulást és diadalt ígérnek a tanítványnak.

A sivatag azért jön el az életben, hogy megerősítse az Isten csendes Jelenlétébe vetett abszolút bizalmat. Az életnek ez a pillanata azért jön el, hogy Krisztus tanítványa új lépést tegyen, hogy előre és ne hátrafelé haladjon, hogy elfogadja, hogy minden körülmény ellenére Isten alattvalója legyen. Mert ez volt a Krisztus, a mi Urunk által megélt szintézis: elfogadni, hogy igyon az üdvösség és a megváltás Kelyhéből, magára véve a világ összes bűnét.

Krisztus nem döntötte el, hogy milyen életet akar élni, mert tudta, hogy ahhoz, hogy Krisztus legyen, meg kell engednie Istennek, hogy az Ő élete legyen, hogy teljesüljön az Ő Akarata.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

KRISZTUS TIZENKETTEDIK IMPULZUSA A NAGYBÖJTRE, AMELYET A BELO HORIZONTE-BÓL (MINAS GERAIS, BRAZÍLIA) A FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBA VALÓ UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

40 nap Jézussal a nagyböjt útján keresztül

"Aki szolgál és kiüresíti magát, az megszabadul.

Aki nem keres semmit cserébe, az elnyeri a megváltást.

Aki teljes szívvel odaadja magát a másikért, felülmúlja magát.

Aki nem követel semmit, és csak hálás, az átlényegül.

Aki engedelmeskedik a törvénynek és tiszteli azt, az megszentelődik.

Aki csak Istent keresi, mint az egyetlen utat, nem fog szenvedni.

Aki minden körülmények között rendelkezésre áll, az igazi szolga lesz.

Próbálj meg minden nap egy kicsit jobban hasonlítani azokra, akik tisztában vannak azzal, hogy mit jelent Krisztust szolgálni.

Döntsd el, hogy az Új Emberiség magva leszel".

Krisztus Jézus

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Az önfeláldozás törvényében megtaláljátok a belső erőt ahhoz, hogy átvészeljétek ezt a pillanatot, még ha lehetetlennek is tűnik a számotokra. Mert önátadás nélkül soha sem lesztek képesek megérteni Isten Akaratát és mindazt, amit akar az életetekkel kapcsolatban.

Gyermekeim, az adakozás egy mesterkulcs, amely kinyitja az ajtót a jámborság és az alázat felé.

Nincs mód arra, hogy megértsük vagy érzékeljük azt, amit az Örök Atya az Isteni Gondolatával nyomon követ, anélkül, hogy előbb megélnénk az Adakozás Törvényét.

E Szent Törvény értelmében megtisztítjátok magatokat. E törvény alapján túlléphettek önmagatokon. E törvény alatt megtanuljátok majd, hogy feltétel nélküliek és igazak legyetek, ahogy Krisztus is az volt, egészen a kereszten való utolsó leheletéig.

Önfeláldozás nélkül lehetetlen megváltani a világot és annak bűneit.

Gyermekeim, Krisztus azért jön Igéjén keresztül, hogy felébressze bennetek azt az elkötelezettséget, hogy elfogadjátok az Önfeláldozás Törvényét, ahogyan Fiam is átölelte és megcsókolta a Keresztet.

Ez az a pillanat, ez az a nagy pillanat, amikor Jézus meg fogja próbálni az Önfeláldozás törvényéhez való hűségeteket, amelyre feltétlenül szükség van a háborúk gonoszságainak, a nemzetek büntetlenségének, a szenvedőkkel szembeni közönynek, a szeparatista ideológiáknak az ellensúlyozásához. Az Önfeláldozás Törvénye ugyanis újra és újra visszavezet benneteket a valódi lényegetekhez; és a lényeggetekkel való belső közösségben nem fog titeket zavarni vagy elriasztani. Nem fogjátok többé azt hinni, hogy már nincs értelme annak, hogy feláldozzátok magatokat azon a helyen és abban az órában, amelyben a Fiam rátok bízta.

Az önfeláldozás ellentéte az önmagatokba való bezárkózás. Az önfeláldozás ellentéte az, ha azt hiszem, hogy már nem kell tovább szolgálnom.

A végidők gyakorlata az, hogy feláldozzátok magatokat mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, és hogy abban bízzatok, hogy mindent méltányolni fognak bennetek, még a legapróbb dolgot is.

Gondolkodjatok és elmélkedjetek mindarról, amit mondtam nektek, mert Fiam várja az érett lelkeket.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekem!

Tedd a megaláztatásokat olyan lehetőséggé a tudatod számára, hogy megértsd, mi az igazán értelmes és értékes az életben.

Nem azért vagy a földön, hogy az emberek szemében megbecsüljenek, hogy felemelkedj vagy hogy megdicsőülj; hanem azért vagy a földön, hogy olyan szeretetet élj át, amely meghaladja az értelmet és az érzékeket, amely túllép a logikán és a korlátokon, amely meghalad minden, a világban és azon túl elért szeretetet.

Ezért, amikor megalázkodsz, törjön meg benned minden igény az elismerésre, a dicsőségre, az erőfeszítéseidért, a szeretetedért járó emberi jutalomra. Szíved fogadja be azt, ami valódi, ami örök, Isten Szeretetét, amely nem emberi érdemeken alapul, és maradj ott, az alázat megtapasztalásában, amelyet az élet minden helyzete arra késztet, hogy megélj.

Példád által ismertesd meg a világgal Isten Szeretetét. Kövesd Urad nyomdokait, aki a korbácsolás és a Kereszt válaszaként Vért és Vizet, megbocsátást, megváltást és Irgalmat árasztott minden lény számára, különbségtétel nélkül. Ez az örökkévaló példád, ne akarj mást.

Ne akarj szent lenni az emberek szemében, mert nem az emberek véleménye az, amely szentté teszi a lényeket, hanem az áldozat, a szeretet és az Istennel való egység, amelyet gyakran névtelenül, a világ tudatlanságában kell megélned. 

Ezért vedd fel a keresztedet, fogadd el szeretettel, imádkozz és kérd a Kegyelmet ahhoz, hogy minden nap utánozhasd az Uradat. És amikor megaláznak, ne nézz a világ emberi dicsőséggel elért trónjai felé. Nézz a mennyei trónus felé, amelyen Az ül, akit meggyaláztak, félreértettek, megaláztak, megostoroztak és meghalt a Kereszten, de Aki feltámadt, de nem azért, amit a lényektől kapott, hanem a saját Szívéből áradó kifürkészhetetlen Szeretet miatt.

Krisztus nem azért tért vissza az Atyához, amit a világtól kapott, hanem azért, amit adni tudott, mert szeretetből mindent odaadott, Önmagát adta oda. Ez az Utad, az Igazságod és az Életed.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

 

 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERASIBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekeim, ahhoz, hogy megőrizzétek az egyensúlyt az átmeneti időkben,  a tudatotoknak mostantól kezdve el kell fogadnia  az önzetlen szolgálat és az állandó önfeláldozás szeretetét. Ez az elszántság a feltétel nélküli szolgálatra az, amely testben és lélekben meg fog benneteket újítani, és lehetővé teszi számotokra, hogy fenntartson benneteket az Isteni Kegyelem.

A mások szolgálatára és segítésére való törekvés arra készteti a tudatotokat, hogy Isten Szívéből merítsenek bölcsességet és megkülönböztető képességet, gyógyítást, szeretetet és békét, még a legnehezebb helyzetekben is.

Ez így lesz, gyermekeim, mert Isten megadja nektek azokat az eszközöket, amelyekre szükségetek van ahhoz, hogy betöltsétek a küldetést, amelyet lelketek elvállalt.

Abból az okból, hogy ne legyetek kiegyensúlyozatlanok, őrültek vagy szomorúak, amikor már nincs hova tartoznotok, csak egyedül Istenhez, most kell elkezdenetek szeretni a szolgálatot, szeretni a felebarátotok megsegítését, szeretni és teljesíteni Isten Tervét, szeretni azt, hogy elérhetőek legyetek, szeretni azt, hogy a Teremtőben és ne önmagatokban legyetek, mert így fogjátok legyőzni nemcsak a megpróbáltatásokat, amelyek jönni fognak, hanem lehetővé teszitek, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek Szeretete megújuljon és győzedelmeskedjen bennetek.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Egy lélek, amely úgy érezte, hogy kegyelemben volt része mindazok miatt az áldások miatt, amelyek folyamatosan érkeztek az életébe, egy ima pillanatában így kérdezte az Urat: "Szeretett Uram, mindenem megvan, és még többet is kapok Tőled minden nap, mondd meg nekem, mi az oka ennek a sok áldásnak. Mit tegyek minden kapott Kegyelemmel? Hogyan lehetek hálás Örökkévaló Szellemed ajándékaiért?"

És az Úr így válaszolt: "Lásd, kicsi lélek, hogy a Mennyei Világegyetemből folyamatosan Ajándékok és Kegyelem áramlik az életre. Szeretetem kiárad a Teremtésre, válogatás nélkül, mindazokra, akik megnyílnak, hogy megtapasztalják.

Ha megnyitod szíved, tudatod és életed ajtaját előttem, ez a Kegyelem átáramlik rajtad, és eláraszt mindent körülötted. De amikor gyermekeim bezárják Előttem az ajtókat, amikor tudatlanok vagy közömbösek, amikor figyelmük csak a világra irányul, a Forrásom egyszerűen elmúlik, anélkül, hogy éreznék, anélkül, hogy látnák vagy érzékelnék.

Mindent, amit a teremtményeknek küldök, Szeretetből csinálom, hogy növekedhessenek, megújulhassanak és újjáteremthessék a Teremtést. Ezért fogadd el Áldásomat és légy hálás lélek; fogadd el Ajándékaimat és sokszorozd meg szolgálat, imádság által, minden egyes nap élő példája által, amelyben benned élek, és Kegyelmem átáramlik rajtad, hogy a vakok lássanak, a félők kockáztassanak, a nem szeretők megnyíljanak, a nem szolgálók és az önzők adjanak és felfedezzék azt a mérhetetlen Szeretetet, amely Szívemből árad azok felé, akik feltétel nélkül adnak.

Ne maradjon benned és e világ bármely lelkében a Kegyelmem és az Áldásom, hanem növekedjen, sokasodjon, újuljon meg, és érje el az összes lényt".

Gyermekek, tanítson meg benneteket ez a párbeszéd arra, hogy érzékeljétek Isten Kegyelmének az áramlását, hogy befogadjátok, megsokszorozzátok és folyamatosan adjátok tovább.

Áldásomat adom errre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Egy felébredt és szolgáló lélek, aki sokféleképpen próbálta küldetését beteljesíteni és Isten Akaratát kifejezni, így kérdezte az Urat: "Uram, hiába imádkozom, hiába törekszem az evolúciós életre, hiába fordítom mindig Hozzád a szívemet, hiába törekszem állandó szolgálatra, mégis úgy érzem, hogy képtelen vagyok küldetésemet teljesen megvalósítani. Mondd hát meg nekem, hogyan tehetem meg."

És az Úr így válaszolt neki: "Kis lélek, eddig minden erőfeszítésed értékes volt, minden átalakulásod olyan volt, mint egy ajándék az Oltárom lábánál; de fejlődésednek ebben a szakaszában el kell kezdened megérteni és megélni az önátadás, az önfeláldozás és az evolúciós élet mélyebb értelmét.

Eljött annak az ideje, hogy a Kezembe helyezd azt, ami a legértékesebb számodra: az önszeretetedet, a fejlődés látásmódját, mindazt, amit tudni vélsz, mindazt, amit jónak tartasz, és ami mások szemében jó lélekké tesz téged. Eljött annak az ideje, hogy ne csak a nyomorúságodat helyezd a Kezembe, hanem erényeidet is, azt a szükséget, hogy mindenkinek megmutasd, hogyan élsz, és még ha azt is gondolod, hogy példát adsz felebarátodnak, ez már nem az, amire Nekem szükségem van tőled. Legnagyobb példád rejtve marad, de visszhangja lesz az egész bolygó tudatában, az egész Teremtésben.

Add át Nekem az életmódodat és az önkifejezésedet, a szolgálat és a szeretet módját, az imádság és a világegyetem megismerésének módját, mert arra törekszem, hogy mindent újjá tegyek benned, hogy több ismereted legyen a létezésről, és hogy megtapasztald a szeretet nagyobb fokát. Hátra kell hagynod mindent, amit eddig tapasztaltál, hálát adva és tisztelve mindazt, amit az Én Lábamnál tanultál és kaptál, mint egy létrát, amely lehetővé tette számodra, hogy elérj Engem, de amelyet most el kell hagynod, hogy más lépcsőfokokat mássz meg, amelyek a Velem való mélyebb egyesüléshez vezetnek.

Ez azzal kezdődik, szeretett lélek, hogy tudatában vagy annak, hogy meg kell újulnod, és magad mögött kell hagynod azt, ami történt. Amikor tehát úgy érzem, hogy a szíved készen áll, és megszabadultál mindattól, amit korábban átéltél, új utat mutatok neked, új tudományokkal ismertetlek meg, egy Nagyobb Szeretetet tárok fel előtted, az önátadásod és lemondásaid gyümölcsét, az ürességed gyümölcsét."

Gyermekeim, tanítson meg benneteket arra ez a párbeszéd, hogy felismerjétek, hogy itt az ideje, hogy megújuljatok Istenben, hogy hálásak legyetek azért, amit tanultatok, és hogy átadjátok magatokat, hogy egy új időszak jöjjön el a számotokra és az egész emberiség számára.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN, ARIZONÁBAN, PHOENIXBEN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Miközben bejárjátok a szent helyeket, tartsátok szívetekben az egész emberiséget, az egész életet.

Érezzétek, hogy minden, amit kaptok, mint belső impulzus, eljut minden lényhez a Földön és azon túl is.

Érezzétek a szellemi egységet, amely azok szívében jön létre, akik tudják, hogy mindaz, amit kapnak, nem önmagukért van, hanem azért, hogy Isten Terve beteljesedjen az összes gyermekében és ebben a világban.

A dimenziók egyesítésén és a Mennyei Atya Szívének elérésén túl, az emberi lényeknek, gyermekeknek lehetőségük van arra, hogy belsőleg megosszák mindazokat az evolúciós tanulságokat, amelyeket megélnek, valamint az összes fénykódot, amelyet kapnak, hogy lépteiket Isten Szeretetének irányába tegyék.

Így áradt ki Uratok Szívéből az a Szeretet, amelyet elért a Kereszten, és mindaz, amit elért, eljutott minden lényhez ezen a bolygón és messze azon túl.

Az az egyik ajándék, amelyet önfeláldozása által tanított nektek, hogy nemcsak önmagát adja, hanem minden kapott és elért Kegyelmet. Azt az ajándékot, hogy minden teremtménnyel egyesültnek érezzétek magatokat, és tudjátok, hogy minden, amit átéltek, mindenért és minden lényért történik ezen a bolygón.

Nézzetek a felebarátotokra, még ha idegen is, és legyetek a tudatában annak, hogy ő is Isten része, és hogy azért van itt, hogy valamit hozzátegyen, hogy tanuljon, hogy megváltson valamit, és hogy elérje ugyanazt a szeretetet, amelyet - Kegyelem és Irgalom által - minden nap megkaptok.

Minél inkább hagyjátok, hogy a kapott ajándékok hatással legyenek rátok, és minél tudatosabban éltek a szerint a Kegyelem szerint, amelyet az emberiség szolgálatára kaptok, annál inkább fognak a világba áramlani ezek az ajándékok, gyermekeim.

Ne feledjétek, hogy az ember egy nagy rejtély. Olyan rejtély, amely a megtapasztalás és az élet által tárul fel, azáltal, hogy megkockáztatjuk, hogy egyre mélyebben szeretünk és szolgálunk.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Amikor hívtok Engem, elétek megyek, hogy találkozzam veletek, és Tiszta Szívemmel megvédek minden kis és nagy erőfeszítést, amit Isten Céljának teljesítésére tesztek.

Szeretettel szemlélem azt, amit el tudtatok érni, és szánalommal szemlélem legmélyebb gyengeségeiteket, legmélyebb nyomorúságotokat.

Mindegyikőtökre a Kegyelem és Irgalom tekintetével nézek, mert valahányszor Isten elé álltok és utat nyitotok az Ő Küldöttei előtt, maga a Teremtő árasztja ki lelketekre azokat a mennyei terveket, amelyeket a kezdetektől fogva az életetekre szánt.

Mennyei Atyátok a törekvő szívekben nyugszik, és bármennyire is tudatlanok vagytok még az igazságot illetően, és bármennyire is gyakran elvesztek e világ illúzióiban, a törekvés, gyermekeim, az állandó törekvés az, ami közelebb hoz benneteket Istenhez, ami helyrehozza az Ő Szent és Örökkévaló Szívét.

Mennyei Atyátoknak mindenre megvan a maga ideje, és szeretettel várja minden lépéseteket. Az a legfontosabb, hogy mindig haladjatok, hogy mindig a helyes irányba menjetek a szívetekkel, ami az Istennek való átadás, és az, hogy arra törekedjetek, hogy minden nap jobban szeressetek és szolgáljatok.

Azzal az apró, mégis oly mélyreható mozdulattal, hogy minden nap Isten és a felebarát irányába mentek, maga Isten is a ti irányotokba fog menni, gyermekeim. És ha csendben és láthatatlanul is, de megtörténik a találkozás.

Tiszta Szívem ma örül, nemcsak a ma reggel elvégzett anyagi feladatok és fizikai erőfeszítések miatt. Örülök, hogy látom a lelkeket, a leboruló szíveket, ahogyan a korlátaik ellenére próbálnak győzedelmeskedni.

Nem azért mondom ezeket a dolgokat, hogy felmagasztaljak benneteket, hanem hogy bátorítsalak benneteket. Ez az út, a szeretet és az önátadás útja, az élet és a kenyér megosztása a testvéreitekkel.

Törekvésetek ne irányuljon másra, mint az Isteni Akarat megnyilvánulására, bár e célból, gyermekeim, ti csökkenjetek, mások pedig növekedjenek.

Legyetek alapok, amikor arra van szükség, hogy felemeljetek egy támogatásra szoruló szívet.

Legyetek olyan kezek, amelyek felemelnek, inspirálnak, adakoznak és kockáztatnak, hogy támogassátok mindazokat, akik megpróbálnak járni.

Mindenki tegye meg a maga erőfeszítéseit, anélkül, hogy megfeledkezne a felebarátjáról. Miközben jártok, előre nézzetek, de legyetek a tudatában annak, hogy mindig másoknak és nem saját magatoknak nyitjátok meg az utat.

Ma áldásomat, kegyelmemet és békémet hagyom rátok, gyermekeim.

Tudom, hogy sokan közületek sivatagokon és kihívásokon kelnek át. Ezért szeretetem és jelenlétem legyen víz és megújulás életetekben.

Imádkozzatok Velem, mert Én vagyok a ti közbenjárótok Isten előtt.

Csak azért jöttem a világra, hogy szolgáljak. Tökéletesen eggyé válhatnék a Teremtővel, de azért vagyok itt, hogy kézen fogjalak benneteket, mert ez az Isteni Akarat. Ezért számítsatok Rám, szeretetemre és közbenjárásomra.

Megáldalak benneteket és köszönöm, hogy nem tartottátok vissza a lépéseiteket.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

A remény napja ragyogjon azokban, akik imádkoznak, hogy soha se féljenek a jövőtől és az ismeretlentől.Dear children,

Az isteni próféciák lényege lüktessen azokban, akik hisznek, hogy azok ismeretében tudják, hogy győzelmük biztos, és hogy Kegyelmük cselekszik a sötétségben és a nehézségben.

A szeretet szülessen, ébredjen, növekedjen és sokasodjon azokban, akik minden nap arra törekszenek, hogy az Úr nyomdokaiba lépjenek, és hogy Hozzá hasonlóan éljék át ezeknek az időknek a keresztjét.

Egyesüljenek a dimenziók azok lényege által, akik elkötelezték magukat ezekre az időkre, hogy felfedezzék az emberi lét igazi értelmét.

Az igazság ismerete és az egyetemes élet bölcsessége legyen a pajzsa azoknak a szíveknek, amelyek arra törekszenek, hogy békében éljék át az idők átmenetét. Az a bizonyosság fogja támogatni a szellemüket, hogy ez az élet az átmenet iskolája abba, ami valódi és örökkévaló.

Ezért, gyermekeim, erősítsétek meg belsővilágotokat. Keressétek az igazságot az általunk adott tudáson keresztül. Szolgáljatok és legyetek a világ asztalára helyezett fény e világ számára.

Mélyítsétek el az Istennek való önátadásotokat és felajánlásotokat, és látni fogjátok a születést, az ébredést, a növekedést és a szeretet megsokszorozódását a szívetekben.

Legyetek eredeti emberi lények, és éljetek a létezésetek valódi céljának megfelelően

Atyátok és barátotok,

Legtisztább Szent József
 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, SAN PABLO VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek második sorozata
Egy lélek hetedik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Előtted leborulva, Uram,
Arra törekszem, hogy elérjem egyszerűségedet, hogy
eme szuverén és szeretetteljes szellem uralma alatt
véghez vihessem a Terveidet
és az Akaratodat.

Tégy engem képessé, Uram,
hogy mindent úgy szeressek,
ahogy Te szereted minden egyes juhodat,
Édes Pásztor.

Bizalommal engedd át nekem
azt a próbát, amit
számomra terveztél azért,
hogy növekedjek a szeretetben,
és eltűnjön a tudatomból
minden büszkeség és gőg.

Tegyél olyanná, mint a Szolgáid,
kész a szeretetre,
kész a szolgálatra,
nyitott Irgalmadra és Bűnbocsánatodra.

Bárcsak meg tudnád gyógyítani
teljesen ezt a lényt,
és bárcsak el tudnál jutni azokra a helyekre,
ahol még csak fel sem tudom fogni a valóságot.

Tudom, hogy Te, kedves Jézus,
mindent megtehetsz.
Fogadd el legkisebb ajánlatomat,
az egész Világegyetem
ajánlatához képest.

Alakíts át bennem
mindent, ami nincs rendben,
és nyisd meg számomra a biztonságos ajtót,
hogy lelkem elmerülhessen
Isteni Tudatod óceánjában.

Sohase hagyjam abba a mosolygást
arra az életre, amelyet Isten adott nekem.

Add nekem, Uram,
Megújulásod erejét,
hogy az emberiség
meg tudjon újulni szellemében és lényegében,
és ilyen módon tudjuk megtapasztalni
az annyira várt megváltást.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Mesteretek, Krisztus Jézus
 

KRISZTUS JÉZUS KÜLÖNLEGES ÜZENETE, AMELYET AZ ISTENI IRGALMASSÁG 59. MARATONJÁRA ADOTT ÁT PORTUGÁLIÁBAN, ALGARVE-BEN, MONCHIQUEBEN A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Első üzenet

Ne kompromisszum legyen a Velem való együttlét ezekben az időkben, hanem alapvető szükséglet.

Nem azért jövök, hogy a lehetetlent kérjem, hanem azt, ami valóban megadható Nekem, mert látom és érzem. Mint Édesanyám a Mennyben, ma Lábammal az átok kígyójának, a bitorló és betolakodó kígyónak a fejére taposok, és így felszabadítom a poklokat, a lelkeket és mindenekelőtt a népeket.

Munkám ma itt kezdődik, ezen a helyen, Portugáliában, mert ennek az országnak is szüksége van Irgalmamra, a múltban történt események és az országra leszálló teljes Kegyelem ellenére.

De most egy döntő pillanatban vagyunk, ahol minden egyes társam részvétele elengedhetetlen.

Ezt a választ fogom tőletek kapni, hogy folytassam Munkámat, ezúttal a világnak ezen a részén, Európában, de más helyeken is, ahol szükség van Isteni Irgalmasságomra, hogy előrehaladhassak.

Eljött az ideje annak, hogy társaim mindent odaadjanak a szeretetért, és ez az üzenet mindenkinek szól. Eljött az ideje annak, hogy egyenlőek legyetek Velem, hogy olyanok legyetek, mint Én, nemcsak lélekben, hanem tettekben is.

Amíg veletek vagyok, felszabadítom az emberiséget a gonoszságtól, és megengedem a lelkeknek, hogy elmerüljenek Irgalmasságom Végtelen Óceánjában

Fontos lesz, hogy mindenki megkapja az Irgalmamat, mert a Forrás bezárul, ahogy közeledik az Isteni Igazságosság.

Fontos lesz, hogy mindenki, aki tud, biztonságban legyen, mert akkor képes leszek arra, hogy tanúságot tegyek Atyám előtt, hogy a lelkek válaszolnak kéréseimre és parancsaimra.

Nemcsak Portugáliáért vagyok itt, hanem egész Európáért is, amelynek rá kell ébrednie Isteni Irgalmasságom lényegére; és ahhoz, hogy ráébredjen Irgalmasságom lényegére, meg kell értenie, és mindenekelőtt meg kell tapasztalnia ezt ezekben a kritikus időkben, amikor a szeretet és a közömbösség küzd egymással.

Szükségem van arra, hogy az Irgalom Forrásának részesei legyetek, amíg itt vagytok ezen a bolygón és az emberiség része vagytok.

Legyen az összes cselekedet és az összes érzés Isteni Irgalmasságom része.

Legyen minden egyes felajánlásotok vagy adományotok Isteni Irgalmasságom része, hogyMegváltó Keresztem ismét győzedelmeskedhessen.

Eljött az idő, és ezen a zarándoklaton keresztül belépünk az emberiség legkritikusabb pillanatába, amikor már nem lesz mit választani, hanem csak egyetlen utat kell követni, amely a Szívemhez vezető út, amelyet fáradhatatlanul felkínálok a világnak, hogy a lelkek hasznát vehessék érdemeimnek és mindazoknak a kincseknek, amelyeket maga az Atya adott Isteni Tudatomnak.

De tudjátok, társaim, hogy bár a Mennyben vagyok, ugyanolyan vagyok, mint ti, mint ember, mint lélek és szellem; hogy feltámadt Testem és egész Tudatom a Mennybe emelkedett, hogy megvédjen ezektől az időktől, és különösen, hogy felkészüljön az emberiségbe való nagy visszatérés idejére.

Ebben az átmenetben és ezen az úton vagyunk. Várjuk azt a nagy pillanatot, amikor minden elszabadul, a teremtményeken belül és kívül.

Addig is igyatok Irgalmasságom Forrásából, hogy megtisztuljatok és megmosakodjatok.

Tetteitek legyenek tele szeretettel.

Szavaitok legyenek tele bölcsességgel és ne alacsony rezgésekkel.

Műveitek legyenek tele szeretettel és Irgalommal.

Gesztusaitok legyenek a fény gesztusai és a tudatotok, valamint az egész emberiség tudata felemelkedésének a gesztusai, hogyátalakuljatok, amikorra visszatérek, anélkül, hogy szükség lenne még egy kicsit megtisztítani benneteket, vagy arra, hogy megkérjelek benneteket, hogy maradjatok még egy kicsit a Földön, és ne tudjatok Velem együtt visszatérni a Mennybe.

Amit ebben a pillanatban mondok nektek, az nem szimbolikus, hanem a Szívemből áradó igazság. Amikor visszatérek a világba, sok-sok lélek nehezen fog felismerni Engem, mert másképp fogok visszatérni, mint ahogyan távoztam a Világegyetemből.

De fel fogják ismerni a Hangomat. Megdicsőült és élő Szívemet látni fogják, és mindenki tanúja lehet öt nagy Fénysebemnek, amelyet több mint száz nap fényeként fogok átadni, hogy megáldja a Földet és megváltsa.

Amikor mindez meg fog történni, a szíveteknek már tisztának kell lennie, gőg nélkül, büszkeség nélkül, és mindenekelőtt gonoszság nélkül, mert ahhoz, hogy Isten Országa beléphessen belétek, méltónak kell lennetek Isten Országára.

És Isten Országa akkor lesz képes arra, hogy bennetek lakozzon, amikor megtisztul a szívetek önmagától és megtelik azzal az önátadással, amelyet Mesteretekkel és Uratokkal fogtok megosztani, átalakítva és felszabadítva a világ fájdalmát és azt a szenvedést, amely fogva tartja és gyötri a lelkeket.

Ez az a kereszt, amelyet nagyon keveseknek ajánlok, mert a jutalom, amely nem e világból való lesz, nagyon nagy azok számára, akik Velem együtt és bátran hordozzák.

Eljött az ideje annak, hogy megváltásra kerüljön ennek az emberiségnek a keresztje, amelyet elferdítettek és meggyaláztak, és a Fény és a Szeretet, az Egység és a Testvériség győzelmeként ragyogjon fel, hasonlóan ahhoz a Kereszthez, amelyre engem a Golgota hegyén szegeztek; ebben a megváltásban egyesülni fogtok az Atya, a Fiú és a Szentlélek lényegével.

De még mindig sok a tennivaló, sok a tennivaló oly kevesekkel.

De nem fog nektek hiányozni Szellemem ereje; mert aki Bennem van, azt Szellemem legyőzhetetlenné teszi, és erőt ad neki, hogy mindent meg tudjon tenni terveim és Akaratom szerint.

És ezért ma azt mondom nektek, társaim, különösen azoknak, akik ezen az első maratoni napon hallgatják ezt az üzenetet, akik erőfeszítéseket tettek és korán felkeltek, hogy befogadjanak Engem a szívükbe a világ másik felén, hogy számítok rájuk, mert nem lesznek langyos vagy hideg szívek, hanem olyan szívek, amelyekben végtelenül és kivétel nélkül, indoklás és panasz nélkül bízhatok.

Újra mondom nektek, hogy itt az ideje, hogy mindent odaadjatok azokért, akik nem adnak oda mindent; és amikor eljön visszatérésem ideje, áldottak lesztek, mint a Mennyben lévők, el fognak ismerni benneteket, mert szenvedtetek és szenvedtek Értem, mint oly sok szent és oly sok szolga a végső időkben.

Legyen az Isteni Irgalmasság eme Maratonja az áldozathozatal maratonja és az IsteniMegbocsátás intézménye a népek és nemzetek között, akik meghódították és megsértették egymást, akik áthágták Isten Törvényeit és a fejlődés tulajdonságait.

Záruljanak be az emberi szenvedés legmélyebb sebei Isteni és Kifürkészhetetlen Irgalmasságom Forrása és Óceánja által, Mennybemenetelemtől kezdve egészen napjainkig.

Bízom, bízom abban, amit képesek lesztek Nekem adni, mert amit eddig adtatok Nekem, az megadta azt a nagyon fontos Kegyelmet, hogy itt vagytok Velem együtt, hogy a megbocsátás és a megváltás útján járjatok.

Atyám, hallgasd meg azoknak a hangját, akik mindig Veled vannak.

Hallgasd meg azok hangját, akik a Te Akaratodért és Kegyelmedért kiáltanak.

Atyám, újuljon meg minden, a legbensőbbtől a legfelületesebbig.

Atyám, gyógyuljon meg minden, a legkisebbtől a legnagyobb dolgokig.

Mert mindenben jelen vagy, Adonáj.

Mert mindenben vibrálsz, Emmanuel.

És Szellemed jelen van az összes dimenzióban, Abba.

Találják meg a legszomjasabb és legelvesztettebb lelkek a Fényedet Szívem Isteni Irgalmasságának e felajánlásán keresztül, és így, kedves Atyám, testvéreimmel együtt teljesítem majd azt az ígéretet, hogy Keresztem újra diadalmaskodjon a világban. Ámen.

Áldjon meg benneteket a Szentlélek Fénye, és vezessen benneteket a Szentlélek az Ő bölcsességének és megkülönböztetésének ajándéka által.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, SAN PABLO VÁROSÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Fiam nem tökéletességet vár el szolgáitól, hanem állandó önfeláldozást, hogy beteljesedhessen a Munkája.

Fiam nem a lények teljes transzcendenciáját várja el, hanem valódi szeretetet, amely szökőkútként tud áradni a szívből.

Ez a világ a kihívások és próbatételek iskolája. Minden egyes lélek megkapja azokat a  leckéket, amelyekre szüksége van ahhoz, hogy napról napra jobban ráébredjen az igazságra és az Istennek való abszolút önátadásra.

Fiam nem olyan lelkeket vár, amelyek az önmegvalósításra vágynak, hanem olyan szíveket, amelyek felajánlják magukat, hogy szeressenek és hogy önfeláldozóak legyenek, hogy ily módon Isten Tervei beteljesedjenek az emberiségben.

Fiam nem az új évezred szentjeit várja, hanem égő szíveket, akik Krisztus szeretetét élik meg, bukásaik vagy megpróbáltatásaik ellenére.

Fiam teljes odaadásban várja a lelkeket, amelyek szeretik és tisztelik mindazt, amit tapasztalnak, amelyek tisztában vannak küldetésükkel ezen a bolygón, és amelyek bármely körülményekközött képesek arra, hogy képviseljék Őt, hogy amikor visszatér, az emberiség és a bolygó megszabaduljon a jelenlegi fogságból és az összes rabságból, hogy Szent Szíve Országa ismét diadalmaskodjon.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Szeresd a felebarátodat korlátlanul, mintha maga Isten szaporította volna meg magát minden egyes testvéredben, és arra hívott volna téged, hogy szolgáld Őt, és kísérd Őt figyelemmel a lényekben való fejlődésében.

Szeresd a felebarátodat korlátlanul, hogy szereteted megtermékenyítse testvéreid szívében a remény magvát, hogy egy napon teljes testvériségben és egységben élhessetek egymással.

Szeresd a felebarátodat korlátlanul, és még ha néha cselekedeteid nem is érik el az összes földi teremtményt ilyen közvetlenül, akkor is szeress, és szellemedben hagyd, hogy a szeretet áthassa az összes lényt, ahogyan teszi az Úr, a te Istened és Atyád is, aki arra hív téged, hogy az Ő nyomdokaiba lépj.

Szeresd a felebarátodat korlátlanul, igaz, szellemi, érett, egyszerű, segítőkész és testvéri szeretettel, mert így maga Isten is képes lesz arra, hogy szeressen rajtad keresztül.

Szeresd a felebarátodat határok nélkül, és add  át magad az Isteni Cél megvalósításáért másokban és a bolygón.

Szeresd a felebarátodat korlátlanul, imádkozz a világért, kiálts térden állva azokért, akik elvesztették a hitüket. Érezd a kebledben  azoknak a fájdalmát, akik remény nélkül élnek, és vidd a kérésedet a Teremtő elé olyan őszintén, mintha testvéreid kétségbeesése a sajátod lenne.

Szeresd a felebarátodat korlátlanul, és tanuld meg úgy segíteni őt, ahogyan Isten elvárja, és nem úgy, ahogyan te akarod. Szeress úgy, hogy az Atya Szíve van a szívedben, és te, teljes egészében, benne. Így tudni fogod, hogyan kell szeretni az érzelmeken túl, és hogyan kell szolgálni az emberi ego impulzusain túl.

Szeretni fogsz egyszerűen azért, mert a szeretet benned él, és nem várod el, hogy mások szeressenek téged, mert a szeretet, amely benned van, természetes módon vezet az önátadáshoz.

Hogyan lehet szeretni másképp, mint azáltal, hogy úgy szolgálsz, hogy átadod magad?

Szeresd a felebarátodat korlátlanul, imával, csenddel, szolgálattal, megértéssel, befogadással, mosollyal, helyreigazítással, figyelmeztetéssel, öleléssel, gondoskodással vagy távolságtartással. Szeress úgy, ahogyan mindenkinek szüksége van rá, és ne úgy, ahogyan tűnik neked.

Szeress és adj szeretetet másoknak, még akkor is, ha az, ahogyan ezt teszed, fájdalmat okoz neked.

Tanulj meg adni, lenni és élni a Szeretet Törvényében, amely a Föld törvénye, az emberi lét kezdete és vége.

Elkísérlek és mindig szeretni foglak, hogy példámat felhasználva még jobban szeresd felebarátodat, korlátlanul.

Atyád és társad,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Imádkozzatok szívből a bolygó békéjéért, és tegyétek ezt a Mária-Központot* a fény nagy tükrévé, amely a megváltást, a szeretetet, a hitet és a békét sugározza a világban élő azon testvéreiteknek, akik nem ismerik Isten hatalmát.

Imádkozzatok azokért, akik életük utolsó pillanatában vannak, és akik tudatlanságban, elhagyatottságban és lelkük szomorúságában hagyják el ezt a világot, mert nem teljesítették küldetésüket, és nem is tudtak annak létezéséről.

Imádkozzatok ma azokért, akik a világ illúzióinak foglyai, akiknek anyagilag mindenük megvan, de nincs bennük Isten.

Imádkozzatok, hogy az emberiség felismerje, hogy a legnagyobb kincs az, amit akkor talál, amikor a lények a felebarátjuk iránti szeretetből és az Élővilág iránti szeretetből odaadják mindenüket, mert amikor kiüresítik magukat, betölti őket Isten Szelleme.

Imádkozzatok a szegényekért és éhezőkért, hogy a szegénységet az egyszerűség megtalálásának lehetőségeként értelmezzék. De imádkozzatok a világ egyensúlytalanságaiért is, mert agazdagoknak és azoknak, akiknek mindenük megvan, meg kell tanulniuk, hogy mindent Istentől kaptak azért, hogy megosszák felebarátjukkal.

Imádkozzatok, hogy a világ fiataljai felébredjenek a magasabb életre, hogy megtalálják az Isten Szellemével való egyesülés útját, és így megfordítsák a bolygó jövőjét, és a megváltott Új Föld építői legyenek.

Imádkozzatok az Élővilágért, hogy minden egyes faj szelleme, amely elfáradt a világ fenntartásában, teljesítse küldetését a végsőkig, és így megőrizzék a bolygó tapasztalatában az örökös adakozás tanulságát.

Imádkozzatok, de szolgáljatok is. Adományozzátok a szavaitokat, de a kezeteket és az arcotok verejtékét is. Imádkozzatok az Élővilágért, de gondoskodjatok a mellettetek lévőkről is, és azokról, akik segítségért fordulnak hozzátok.

Legyetek egyszerűek és örömteliek mindenben. Legyetek tudatosak ebben a világban, amely vak. Példátok legyen az emberek világossága. És ahelyett, hogy követnétek a bolygón az illúzió áramlatait, legyetek olyanok, mint egy hajó, amely az árral szemben halad, és vezeti a lelkeket az új felé, a megváltás felé, vonzza a tengerbe vetett hálók által azokat a lényeket, akik ki akarnak lépni a visszás életből.

Szeretlek benneteket, és Isten nevében köszönöm, hogy ma egész nap imádkoztatok, és ilyen sok szeretettel készültetek Szent Mihály Arkangyal eljövetelére. Az Isten szolgája, Szent Mihály által felajánlott szabadítás érje el a világminden szegletét.

Béke és megváltás a bolygó számára.

Legtisztább Szent József
 

* Aurora Mária-Központjáról beszél (Paysandú, Uruguay).
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT