KRISZTUS NEGYVENEDIK IMPULZUSA A NAGYBÖJTRE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

40 nap Jézussal a nagyböjt útján keresztül

"Búcsúzz el a belső sivatagodtól azzal a bizonyossággal, hogy meghoztad a végső döntést az életedről.

Most nyisd meg magad új horizontok felé, hogy felismerd a Teremtés nagyobb valóságát.

Gondolj vissza minden egyes lépésre, amit e negyven nap alatt tettél, amelynek során megtanultad, hogy tudatod különböző állapotainak a tudatában légy.

Bízzál, mert mindenek felett arra kaptál elhívást, hogy megéld ugyanazt a tapasztalatot, mint a Mestered; megadatott neked az a Kegyelem, hogy a tudatvizsgálaton keresztül megértsd az életet.

Itt az ideje, hogy fáradhatatlanul szolgálj, és a végsőkig megtedd a legjobbat, hogy ez a bolygó élvezhesse a teljes megváltás örömét minden elkövetett hibájáért.

Járj, Krisztus tanítványa, emlékezz a Mester Hangjára".

Krisztus Jézus
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, NAZARÉBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Miközben a világ és különösen néhány nemzet szembesül a gonoszsággal és a káosszal ezekben az időkben, arra hívlak benneteket, hogy legyetek Békém hordozói.

Miközben a háborúk félelmetes hasznot hoznak azoknak, akik a fegyvereket népszerűsítik, és megmagyarázhatatlan szenvedést okoznak gyermekeim többségének, Én arra hívlak benneteket, hogy legyetek Békém nagykövetei.

Miközben a büntetlenség sok ambiciózus elmét és szívet vakká tesz, és fájdalmat és gyötrelmet okoz sok népnek és családnak, Én arra hívlak benneteket, hogy legyetek Békém eszközei.

Miközben az abortusz és az újszülöttek és a meg nem született gyermekek elvetése normális, közömbös és sötét szokássá válik, arra hívlak benneteket, hogy legyetek Krisztus Irgalmasságának Fénye.

Miközben egész régiók száradnak ki egyik napról a másikra, és városokat és településeket pusztít el az éghajlatváltozás dühe, arra hívlak benneteket, hogy legyetek a Teremtés nagykövetei és védelmezői.

Miközben a felháborodás, az éhség és a nyomor aláássa az emberi és szellemi méltóság ajándékát, arra hívlak benneteket, hogy legyetek Isten földi értékeinek képviselői és őrzői.

Miközben a lelkek nagyon nehéz megpróbáltatásokkal néznek szembe, és sokan felfedezik gyengeségeiket, nyomorúságukat és betegségüket, arra hívlak benneteket, hogy legyetek a szeretet és a gyógyulás hídjai e szenvedő emberiség számára.

Miközben lezárják az utakat, a határokat és az óceánokat a menekültek és a száműzöttek előtt, érzéketlenné és közömbössé téve a világot mások szenvedése iránt, arra hívlak benneteket, hogy legyetek a Béke és az Irgalom közbenjárói; mert ha nincsenek eszközök a Kezemben, Mennyei Édesanyátok nem lesz képes közbenjárni.

Egyesüljön az összes hang és az összes szív egyetlen imában, mondván: "Uram, kegyelmezz és irgalmazz meg nékünk!"

Én mindig imádkozni fogok értetek.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLBAN, FARÓBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Ahogy egyszer mondtam nektek, Én vagyok az Óceánok Anyja, az egész Tengerben létező Élővilág Asszonya.

Amikor elpusztítják vagy megsértik ezt az Élővilágot, a bolygó egyensúlyának védőpalástját az emberi lény saját kezével szakítja el.

Éppen ezért, mint az Óceánok Anyja, tudatosságra hívlak benneteket; mert a szennyezett óceánok nem regenerálódnak és nem tisztulnak meg a vizek, az elpusztult korallok helyében nincs lehetőség a tengeri élet rendbentartására.

Meg kell tanulnotok megismerni és felfogni, miért teremtette Isten először az óceánokat, majd az életet. Minden élőlény, amely a Föld felszínén lakik, beleértve az embereket is, az élet tavaiból származik. Eme hasonlat szerint, gyermekeim, a bolygó számára az óceánok a Föld egyensúlyát és globális megtisztulását kormányozzák.

Hogyan fogja túlélni az emberiség, ha beszennyeződnek, ha kémiai és nukleáris kísérleteket végeznek bennük, ha az óceánok felhagynak a tisztítással és holt óceánokká válnak? Az emberiség sohasem tudna fennmaradni tiszta és megbecsült óceánok nélkül, a biológiai szempontjuktól a szellemi szemponjukig.

Védjétek meg magatoktól az óceánokat, és vigyázzatok rájuk, hogy ne legyenek a világ nagy szemétdombjai. Vállaljatok felelősséget és kérjétek ezt számon azoktól, akik tudatlanságukban  áthágják a természet törvényeit.

Ne vigyétek túlzásba a halászatot. A halak nélküli tenger savas állapotra hajlamos, mivel a halak azok, amelyek átalakítják a felszíni ember naponta elkövetett szennyezését.

Imádkozzunk az óceánokért, hogy megvédjék azokat, törődjenek velük és tiszteljék azokat.

Elég a vétkekből!

Köszönöm, hogy válaszoltok hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Fiam!

Feltétlenül higyj abban, hogy felülkerekedhetsz önmagadon Isten Szeretete által.

Hidd el, hogy a legmélyebb nyomorúságod ellenére Fiam Szeretete és Irgalma képes egy másik valóságba helyezni.

Hidd el, hogy az önmagadon való felülkerekedés által megtanulod átélni a teljes lényed megváltását, és tudod, hogyan kell megtenni azokat a lépéseket, amelyek Isten Akaratának teljesítéséhez vezetnek.

Hidd el, hogy minden nap egy kicsit jobban legyőzve magad feloldod az emberiséget megkötöző nehéz láncokat.

Hidd el, hogy önmagad legyőzésével megteremted azt a feltételt, hogy a szenvedés eltűnjön a Föld színéről.

Ezért feltétlenül higyj abban, hogy felülkerekedhetsz önmagadon Isten Szeretete által; mert így újjáteremted a Teremtést, és a belső helyzetek megváltoznak. Legyen hited ahhoz, hogy minden nap felülkerekedhetsz önmagadon. Küzd le a tudat félelmeinek korlátait.

Tégy mindent újjá, és ne büntetésként éld át ezt a megtisztulási időt, hanem önmagad legyőzésének a nagy pillanataként, hogy az emberiség önmagán felül tudjon kerekedni, és egyszer és mindenkorra felhagyjon a közömbösséggel és a hidegséggel.

Higgy az önmagadon való felülkerekedés  erejében, és helyezd tudatodat egy másik állapotba, a pozitívba, a Szeretet egyetemes áramlatába.

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Én vagyok a Tavak Asszonya, mert rajtuk keresztül tükrözöm az Egyetemes Teremtés elveit az egész bolygóra.

Én vagyok a tavak Asszonya, mert rajtuk keresztül elhozom az emberiségnek Isten Attribútumait.

Én vagyok a Tavak Asszonya, mert rajtuk keresztül gyógyulást és megújulást tükrözök a világ számára.

Én vagyok a Tavak Asszonya, mert rajtuk keresztül fenntartom a bolygó egyetemes egyensúlyát.

Én vagyok a Tavak Asszonya, mert rajtuk keresztül megteremtem a béke szépségét.

Én vagyok a Tavak Asszonya, mert rajtuk keresztül engedem meg gyermekeimnek, hogy visszatérjenek belső eredetükhöz.

Én vagyok a tavak Asszonya, mert rajtuk keresztül világítom meg a kozmosz tükreit, és így megszabadítom a bolygót az állandó elnyomástól.

Én vagyok a tavak Asszonya, mert rajtuk keresztül szellemileg hordozom az emberiség erkölcsi és belső újjáépítését.

Én vagyok a tavak Asszonya, mert rajtuk keresztül megtisztítom és meggyógyítom a szenvedő lelkeket.

Én vagyok a Tavak Asszonya, mert gyermekeimet a békéhez vezetem.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája 

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Kedves gyermekeim!
Isten azért teremtette az embert, hogy Őt képviselje a földön, mint az Ő Isteni Tudatának részét. Mivel az ember megváltoztatta ezt az elvet, elszakadt teremtésének Céljától, és erőfeszítéssel kellett dolgoznia azon, hogy ismét közelebb kerüljön a Célhoz.

Az ember csak a külső szépségét látta, és megfeledkezett a lélek szépségéről, a földi élet hatásai és mozdulatai arra vezették, hogy egyre halandóbbá váljon, nem pedig magasztosabbá, mint korábban volt.

Fiam azért jött el, hogy az embernek esélye legyen visszatalálni a tudat emelkedésének az útjára, mert csak a krisztusi és nem anyagi úton keresztül nyerheti vissza azt az utat, amelyet különböző okok miatt szem elől tévesztett.

Ezért van az, hogy napjainkban még az emberek többsége is a külső érzékeknél marad, és elfordul a belső érzékektől.

A világ ebben a pillanatban nagy ellentmondásokba keveredik, és a lelkek összezavarodnak. Csak annak sikerül visszaszereznie azt a Célt, amely mint Terv, elveszett, aki Fiam Jelenlétében marad. Az elszántság, az erőfeszítés és az élet elvei segítenek lassan átalakítani az élet azon aspektusait, amelyeknek megváltásra és fényre van szükségük.

A hit lesz az alapja annak, hogy mindez megtörténjen.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA KÖZPONTBAN ADOTT ÁT LUCÍA DE JESÚS LÁTNOK NŐVÉR SZÁMÁRA

Amikor a természet izgatott, imádkozz, és keress egységet a Föld legmélyebb Szellemével, Isten csöndes Szellemével, amely áthatja az életet és fenntartja a bolygót.

Találd meg a békét a csendjében, a világ felszínén lévő elemek összes zaja ellenére. Hagyd, hogy fújjon a szél és zúgjon a tenger, hogy tomboljon a tűz és mozogjon a föld. Legyen a szíved mindig a bolygó szívében, imádkozva, az egyensúlyért és a békéért szolgálva.

Tanuld meg a természet megfigyelését és meghallgatását, tanuld meg azt, hogy láthasd a jeleit az elemekben, és tudd, hogy amikor izgatott, az azért van, mert mély Szellemének békére van szüksége.

A Teremtésben minden élet. Minden lélek és minden szellem az Egy Isten része. Az ember szívétől az Élővilág mélységéig minden Istentől származik, és Benne talál egységet.

Ezért gyermekem, érezd magad a természet részének, érezd, hogy imádságod megnyugtatja, szereteted békét hoz neki, és ha Istenben vagy, teljes lehet az élete a Teremtő örök Jelenlétében.

Ezért imádkozz az életért, az egyensúlyért és a békéért mindenben, ami élő.

Áldásom van erre.

Legtisztább Szent József

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Nyolcadik vers

Ég és Föld szeretett Királynője,
alázatos Lábad elé tesszük életünket és szívünket
az Irántad érzett teljes szeretetünk őszinte felajánlásaként.

A Világegyetem Legdrágább Anyja,
Isten Irgalmának nagy Tükre,
segíts, hogy méltók legyünk a Menny Kegyére.

Alapítsd meg bennünk
a Teremtés Isteni Célját,
hogy tudatunk  a Végtelennek
és az emberiség megmentése nagy Tervének
legalább egy kis részét képviselje.

Mi a Te szolgáid vagyunk, Legszentebb Szűz.
Mi vagyunk azok, akik felajánljuk magunkat az imában,
hogy Melletted őrködjünk,
hogy Krisztus ígéretei beteljesedjenek
minden lehetséges szívben.

Anyánk, oltsd el azoknak a szomját,
akik Krisztus Fényére és Szeretetére szomjaznak.

Anyánk, könnyítsd meg a kétségbeesők szívét.

Hozd el mindannyiunk számára
Isten Szeretetének világegyetemét,
hogy beteltnek érezzük magunkat
az Isteni Irgalmasság erejétől és hatalmától.

Ámen.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája
 

 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERASIBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

A Világegyetem és titkainak megismerése azt jelenti, hogy belépünk Isten az élet iránti Szeretetének a mélységeibe; azt jelenti, hogy megértjük, hogy az Úr ugyanolyan tökéletes részletességgel teremtette meg az emberek és minden földi teremtmény testét, mint ahogyan az Úr megalkotta az Ő Misztikus Testét, amely a Végtelenben lakozó összes életből áll.

Gyermekeim, az Isteni Bölcsesség közelebb visz benneteket Isten Szeretetéhez, és felébreszti szívetekben az Ő hasonlatosságát, hogy társalkotók lehessetek az élet tágasságában, hogy újrateremtsétek a Mennyei Atya végtelen Teremtését, megújítva Vele és Általa mindent.

Az isteni Bölcsesség megmutatja nektek a helyeteket a Világegyetemben és Isten Szívében; az egység megismerőivé tesz benneteket, hogy ne csak erényként ismerjétek meg az egységet, hanem mint egyetemes és kozmikus Törvényt is, amely lehetővé teszi a számotokra, hogy visszatérjetek az Atyához.

Engedjétek, hogy a tudás átalakítson benneteket, és közelebb vezessen Istenhez az Ő Szeretetének felébresztése, az Ő Egységének megtapasztalása, az Ő Kegyelmének megélése és  az Ő Céljának megnyilvánulása által.

Áldásomat adom erre. 

Legtisztább Szent József

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAISANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Engedd, hogy szellemed elérje a nagyobb szférákat a szolgálaton és a törekvésen keresztül.

Ürítsd ki magad teljesen önmagadtól és mindenféle hitvallástól.

Engedd, hogy szellemed magasan repüljön, és beleolvadjon a Teremtésbe.

Engedd, hogy szellemedben felébredjen a hála lángja, amely elvezet téged, hogy megtaláld az élettapasztalatok értelmét és irányát.

Hagyd, hogy a szellemed magasra szálljon, mert így tudsz majd Isten kedvében járni.

Hagyd, hogy szellemed repüljön, hogy megtalálja a változhatatlan békét és szeretetet, azokat a tulajdonságokat, amelyek megváltoztatják az emberiség tudatát.

Hagyd, hogy a szellemed magasra szálljon, hogy ezen a helyen még jobban megnyílj az ismeretlen felé.

Hagyd, hogy szellemed magasra szálljon, és egyesülj örökre a Végtelen Teremtés részeként Isten lényegével.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZEZNETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚ MEGYÉBEN, AZ AURORAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Írják le újra annak a Szeretetnek a történetét, amelyet Isten a Teremtés és az egész létezés során bevezetett.

Nyerjék vissza a lelkek azt az érzést, hogy Istenben élnek és az Ő Királyságában maradnak.

Szerezze vissza az emberiség az elvesztett ártatlanságát és tisztaságát, hogy méltó legyen egy új lehetőségre.

Ébredjenek fel most az alvó Napok, hogy az Isteni Akarat fázisai beteljesüljenek.

Részesüljenek a szívek a szükséges felébredés kegyelmében, hogy a tudatok egy új lépés megtételére határozhassák el magukat.

Épüljön újjá a Föld felszínének civilizációja azokon az értékeken és tulajdonságokon keresztül, amelyek újjáélesztik az emberiséget az Igazságban.

Váljon valóra az Új Krisztusok tapasztalata.

Találja meg minden ember a szellemi értelmét annak, aminek az elvégzésére a világra jött.

Legyen minden életszakasz alkalom a megváltásra.

Oldódjon fel az, ami elmúlt.

Maradjon meg az evolúció a lények emlékezetében.

Tűnjenek el az élet elpusztításának a gondolatai.

Találja meg egy napon minden teremtmény az Igazságot.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET POTUGÁLIÁBAN, NÁZÁRET VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

 

A versek második sorozata
Egy lélek második verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Szeretnék Hozzád hasonlóan képes lenni arra, szeretett Uram,
hogy abszolút egyértelműen megértsem
az Isteni Akaratot,
valamint az összes rejtélyt,
amelyet Irgalmas Szívedben őrzől
a Világegyetemnek és ennek a Teremtésnek
a végtelen létezéséről.

Szeretném, kedves Jézus,
ha képes lennék az emberi tudat korlátainak az átlépésére,
hogy felismerhessem magamban
a belső világegyetemet és a szellemi gazdagságokat,
amelyet Isten minden teremtményben elhelyezett.

Szeretném, Uram,
ha mindennek a valóságnak a tudatában lehetnék
azon túl, ami konkrét,
hogy még a sejtek is
felébredhessenek arra az intelligenciára
és ismeretre, amelyet a Világegyetem őriz.

Uram, szeretném
megkapni ezt a Kegyelmet
abból a célból, hogy tudatosabban
felajánlhassam magamat, mint megváltott eszközöd,
fenséges Irgalmad Tervén belül.

Kérlek, Isteni Jézus,
hogy üresíts meg engem saját magamtól,
hogy a Mennyei alázat
találjon bennem helyet,
hogy egyszerűvé és odaadóvá tegyen engem arra,
hogy felfoghassam
Parancsolataidat és Terveidet,
hogy szolgálhassak Neked.

Gondolatod szerint
bővítsd tudatomat.

Nem akarok kérkedni az egyetems tudással,
csak azt, hogy tudatom részévé váljon,
amely csupán azért könyörög Neked, hogy képes legyek  
felfogni az eseményeket.

Hálás vagyok, hogy meghallgatsz engem, Jézus,
és hogy beteljesíted bennem
Szent Akaratodat.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Testvériség, egység Istennel, hit és remény – ezek azok a tulajdonságok, amelyeknek mindig uralkodniuk kell az emberi szívben.

Az Isten Egységének elvéből kiindulva, amely tudatának sokféleségében soha nem szűnt meg egyetlennek lenni, éljétek meg ti is az egymás közötti egységet, mint az Isteni Tudathoz tartozó egyetlen testet.

A Teremtő megsokszorozta és kiterjesztette magát különböző életformákban, kifejezési formákban, megnyilvánulási formákban, hogy Tökéletessége életté és anyaggá váljon, hogy az Ő Isteni Szellemében kifejezett Szeretet hús, elme, érzés, lélek, szellem, rezgés és hang formájában megnyilvánulhasson, hogy Szeretetének megnyilvánulásában ne legyenek korlátok.

Isten átjárja mindazt, amit teremtett, és minden teremtménynek lehetőséget ad arra, hogy Hozzá hasonlóvá váljon. A Teremtő elveinek tudatában kell utánoznotok Őt. Szaporodjon meg a szeretet a szívetekben, fejeződjön ki különböző formákban, a szavak, az imák, a csend, a cselekedetek, a belső, szellemi vagy fizikai közösség által, amikor befogadjátok az Eucharisztia Szentségét.

Csoportként fejezzétek ki magatokat Isten Tudataként: sokféle életforma, sokféle szolgálat, végtelen lehetőségek a szeretetre, de mindezt anélkül, hogy elveszítenétek az egységet.

Bár a létező lények annyira különböznek egymástól, ez nem jelenti azt, hogy bármelyikükből is eltűnne az a lényeg, amely összeköti őket a Teremtő Atyával való isteni hasonlóság által.

Mindezeket azért mondom el nektek, mert eljött az egység, a megbékélés és a testvériség ideje, amelyek a szeretet hídjai.

A jelenleg végrehajtott különböző küldetések megmutatják azt az utat, amelyet mindannyian be kell járnotok a mindennapokban: leküzdeni a fajok, kultúrák, nyelvek, nemzetek és vallások közötti különbségeket, hogy egységes emberiségként Istenben élhessetek.

Legyetek a tudatában annak, hogy eljön az idő, amikor egyetlen cél érdekében egyesítenetek kell a tudatotokat, hogy békét és megbékélést hozzatok a Földre.

Az emberi szív szenvedései miatt legyőzitek a szeretet útjában álló akadályokat, és a béke iránti vágy egyesít benneteket.

Mind a Közel-Keleten, mind Chacóban meg fogjátok érteni, hogy az anyagi, mentális és fizikai megtisztulás milyen hatással van az emberi tudatra. Ezekkel a szélsőséges helyzetekkel nem csak azért kell szembenéznetek, hogy segítsetek, hanem azért is, hogy tanuljatok. A tudatotokban  hordozva ezt a tudást meg kell kérdeznetek önmagatoktól, hogy valóban szükséges-e, hogy átmenjetek ezen a megtisztuláson ahhoz, hogy megtanuljatok szeretetben élni, hogy egységet keressetek az  embertársaitokkal, hogy túllépjetek a különbségeken, és egyetlen fajként haladjatok  Isten Terveinek megvalósítása felé.

A fájdalom arra késztet benneteket, hogy szeretetet keressetek, bár a szeretet lehetősége már eleve ott rejlik a szívetekben, mint az emberi lény természetes tulajdonsága. Csak ki kell lépnetek önmagatokból, és át kell adnotok magatokat a valódi Krisztusi Szeretet keresésének; ama szeretet keresésének, amely egyesíti a világegyetemeket, amely felszabadítja az evolúciót, amely az angyalokhoz hasonlóvá tesz benneteket, és lehetővé teszi a számotokta, hogy visszatérjetek Istenhez.

A Közel-Kelet és Chaco helyzetét látva  gondolkodjatok el mélyen, és hozzátok meg a döntéseteket: hogy megvárjátok-e a káosz idejét, vagy hogy megtanuljatok már most szeretni, hogy átadjátok magatokat az Istennel való Egység Kegyelmének.

Atyátok és örök társatok,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

A Teremtés kezdetén csak az Egység létezett, az Isteni Tudat, amely ott lakik, ahol nincs tér és idő, ahol nincs anyag, nincsenek érzések és gondolatok, ahol csak Szellem van.

Anélkül, hogy megszűnne az Egység, Isten Szelleme megsokszorozódik. Ez a mindenütt való Jelenlét.

Miközben a Szellem megmarad eredeti formájában, megszületik és megnyilvánul az Arkangyalokban Isten Elméje. Ez a Mindentudás műve.

Anélkül, hogy elválna a Szellem szintjeitől, Isten a Fényt az anyagi teremtésekben nyilvánítja meg. Ez a Felszabadulás gyümölcse.

Isten, aki Egy volt, három részre oszlik, miközben Egy marad. Az emberi elme számára felfoghatatlan az Ő Transzcendenciája.

Az Atya Isten Fiúvá lett, és az Átváltoztatásban megsokszorozza Egyetlen Fiát minden teremtményben. Mindenki egy az Atyával, a Fiú által.

Az ősi elvek saját életet és teremtő erőt kapnak. A Sugarak tudatokká válnak és a kozmosz minden létező részecskéjét benépesítik.

Isten soha se veszítette el a kezdet Egységét. Sokszorozódása végtelen és határtalan. Tudata túlterjed a szellem, az elme és az anyag határain. Istensége mindent áthat.

Megkérdezhetitek: "Hogyan fog a Teremtő egy olyan világban lakni, amely ennyire tele van sötétséggel? Hol van Isten, amikor a káosz elárasztja a világot?

Isten az Élet, amely a lényegben lakozik, a Tudat, amely megeleveníti a tudatokat, a Fény, amely formát és életet ad annak, amit látnak azok, akik nem vakok.

Lehet, hogy az ember nem vak, de ha nincs fény az életében, semmit sem lát. Nem arról van szó, hogy a világ nem létezik, hogy a színek nem léteznek, hogy az élet nem létezik: az ember az, aki elszakad a fénytől. Nem vak, csak be van zárva egy sötét és üres szobába, és nem találja annak a módját, hogy kinyissa az ablakokat, és azt sem tudja, hogy a tudata szobájában léteznek ablakok.

Így van ez az emberiség többségével is. A tudatlanság és a közömbösség bezárta az emberi tudatot egy sötét szobába, és az élet összes rejtélye kívül van, készen arra, hogy feltáruljon abban a pillanatban, amikor a tudat ablaka kinyílik.

Mivel nem vagytok vakok, azt hiszitek, hogy mindent láttok. Mivel nem ismeritek a fényt, nem tudjátok, hogy be vagytok zárva egy sötét szobába, és azt hiszitek, hogy az élet a szoba négy falán belül kezdődik és ér véget.

A szeretet, a szolgálat és az ima úgy hatolnak be e tudat sötétségébe, mint a fény rései, bejönnek az ablakon, és felfedik, hogy az ablak létezik, és hogy mögötte egy nagy titok rejlik.

Egyesek talán meglátják a fényt a résen keresztül, és azt hiszik, hogy már mindent ismernek; mások ki merik nyitni az ablakot, és szemlélik az eléjük táruló látványt. A tudat mélyrehatóan ki fog tágulni, annak ellenére, hogy csak az életet látjátok a kis ablakotok  előtt.

A mai napig alig akadtak olyanok, akik hajlandóak voltak kilépni ebből a szobából, és felfedezni a rajtuk kívüli világot, így a rejtélyek rejtélyek maradtak.

Ezt az üzenetet néhány szóval kezdtem, amelyek képesek arra, hogy egy kis rést nyissanak a tudat sötét szobáján, de tudom, hogy sokan saját kezűleg fogják becsukni az ablakot, és így teljes sötétségben maradnak.

Gondolkodjatok el azon, amit mondok nektek, és próbáljátok meg egy pillanatra megkockáztatni, hogy megérezzétek a szívetek szemében ezt a titokzatos fénysugarat, ezt a kis rést, amely megnyílik a tudatotokban.

Ha hagyjátok, hogy a tudatotok kitáguljon, akkor valóban egységbe tudlak benneteket hozni Istennel. Képesek lesztek arra, hogy mindenben igazabbak legyetek, és a titkok feltárulnak, még önmagatokról és a bolygó életéről is.

Az emberi tudat növekedése és érése, valamint az Igazsághoz való ragaszkodása érdekében,

Legtisztább Szent József

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT