SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET AZ URUGUAYI MONTEVIDEOBÓL A BRAZÍLIAI SAN PABLOBA TÖRTÉNT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Drága gyermekeim, ezen a napon Őrző Anyaként és a Szentségek Őreként jövök Fiam nevében azért, hogy megköszönjem a Krisztus által alapított Rend papjainak a Fénymagokban, a Fényhálózat csoportjaiban és családjaikban végzett szent szolgálatukat.

Tanúi lehettünk a belső síkokról azoknak a gyümölcsöknek, amelyeket a Szentföldről hoztak mindenki számára.

Fiam a Szentségek által sok lélek lényegét elérte, és most van a legkülönlegesebb időszak, amikor Krisztus munkálkodik és igyekszik helyet foglalni társai szívében.

A Szentségek Tudománya a Kegyelem és a csodák kimeríthetetlen forrása is.

Az a lélek, akit például felkentek, anélkül is, hogy Krisztus Útját élné, megváltható léleknek számít, és a papi hivatal által adatik meg neki az az érdem és az a Kegyelem, amit kap.

Ezért próbálja ellenfelem aláásni a papokhivatását; mert tudja, hogy valahányszor egy pap teljes szívével és életével végzi a Szentségek bármelyikét, elveszíti karmai közül azt a lelket, amelyet a pap megszentelt, mert azt a lelket Isten méltó fiának vagy leányának tekintik.

Ezért kell a hívőknek és a Jézus Szent és Mérhetetlen Szívéhez hűségeseknek naponta imádkozniuk Krisztus kedvenc fiaiért, a papokért, hogy az önátadásnak és a lélekben leginkább rászorulók szolgálatának mindig tiszta eszközei lehessenek.

Fiam ma megáld benneteket Anyai és Szeplőtelen Szívemen keresztül, és különös áldásban részesíti a világ papjait, hogy a Szent Szívek teljes Kegyelmének közvetítői legyenek.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és a Szentségek Őre
 

       

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET IZRÁELBEN, GALILEÁBAN, A TÁBOR HEGYEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Mindig imádjuk Istent, és ismerjük el az Ő Kifürkészhetetlen Jelenlétét.

Drága gyermekek, a Szentséges Szentség előtt, a Tábor-hegyen, Mennyei Édesanyátok arra hív benneteket, hogy lépjetek be az eljövendő Nagyhét bevezetőjébe, amelyben Fiam Önmagát adja értetek, hogy megváltást nyerjetek és bőséges életetek legyen.

Drága gyermekek, mielőtt Jézus diadalmasan bevonul Jeruzsálembe; ti, a végidők apostolai, adjátok át felajánlásotokat a Teremtőnek, mert az Ő Mennyei Egyháza nyitva lesz, és szívetek felajánlásai az Úr Színe elé kerülhetnek.

Azért beszélek nektek az őszinte felajánlásról, mert az elkövetkező Nagyhéten a lelkeknek ajánlatot kell tenniük a világ szenvedésének enyhítése és a közömbösség felszámolása céljából megannyi váratlan helyzettel kapcsolatban, amelyet az emberiség átél.

Drága gyermekeim, mint Mennyei Édesanyátok, elkísérlek benneteket ezen az úton, amelyen elkezditek elfogadni a megváltás krisztusi útját.

Köszönöm, hoigy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves Gyermekeim!

Higgyetek, és soha sem kételkedjetek, mert Fiam Szent Terveit soha sem lehet megszakítani; de ha valami hasonló történik, az annak a jele, hogy a Terv közel van, de nagyon közel van a valósággá váláshoz.

Tanuljátok meg Fiamtól, hogy apostolaival együtt a viharral szemben a csónak elsüllyedni látszott, és Fiam Legszentebb Szívének szelídsége és békéje által parancsot adott, hogy álljanak meg a szelek és a tenger.

Ne veszítsétek el a kedveteket, és legyen minden tanulási alkalom egy új lendület a növekedéshez.

Ha Fiam elküld titeket az Ő Szent Nevében, dicsérjétek az Urat, mert az ajtók és a szívek meg fognak nyílni a megfelelő időben, és ennek mindannyian tanúi lehettek.

Kedves gyermekeim, ez az apostolkodás útja.

Ez annak a szolgának az útja, aki soha sem kételkedik a nehézségek miatt, és a viszontagságok miatt sem szorong, mert mindenekelőtt hisz Krisztusban és az Ő Akaratában.

Ez az apostolok útja, azoké, akik nem hátrálnak meg, hanem haladnak előre; azoké, akik készek válaszolni Világegyetem Urának és készek szolgálni Őt; mert Krisztus apostolainak szívében a bizalom található mindenek felett, amely eltörli a kétséget és a középszerűséget.

Gyermekeim, Fiam átadta nektek a Szentlelket, és Szellemével mindnyájatokat megáldott, mert tudta, hogy társai találkozni fognak az ártatlan bárányokkal a vad farkasok között.

Lássátok meg, hogy Jézus Szívének Sugarai alatt vagytok. Ott soha sem semmi sem fog történni, amely Isteni Akaratával ellentétben lenne.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Kedves gyermekeim!
Isten azért teremtette az embert, hogy Őt képviselje a földön, mint az Ő Isteni Tudatának részét. Mivel az ember megváltoztatta ezt az elvet, elszakadt teremtésének Céljától, és erőfeszítéssel kellett dolgoznia azon, hogy ismét közelebb kerüljön a Célhoz.

Az ember csak a külső szépségét látta, és megfeledkezett a lélek szépségéről, a földi élet hatásai és mozdulatai arra vezették, hogy egyre halandóbbá váljon, nem pedig magasztosabbá, mint korábban volt.

Fiam azért jött el, hogy az embernek esélye legyen visszatalálni a tudat emelkedésének az útjára, mert csak a krisztusi és nem anyagi úton keresztül nyerheti vissza azt az utat, amelyet különböző okok miatt szem elől tévesztett.

Ezért van az, hogy napjainkban még az emberek többsége is a külső érzékeknél marad, és elfordul a belső érzékektől.

A világ ebben a pillanatban nagy ellentmondásokba keveredik, és a lelkek összezavarodnak. Csak annak sikerül visszaszereznie azt a Célt, amely mint Terv, elveszett, aki Fiam Jelenlétében marad. Az elszántság, az erőfeszítés és az élet elvei segítenek lassan átalakítani az élet azon aspektusait, amelyeknek megváltásra és fényre van szükségük.

A hit lesz az alapja annak, hogy mindez megtörténjen.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AZ AURÓRA MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Csak a bátor szívek képesek arra, hogy szembenézzenek legnagyobb nyomorúságaikkal saját magukban. És bármennyire is ismeretlen ezen nyomorúságok többsége, csak azok a szívek, amelyek igazán szeretnek, képesek önmagukon túlmutatva, minden nehézséget meghaladni.

A nehézségek közepette és a tisztulások közben, csak a magát folyamatosan odaadományozó szívek számára válik lehetővé, hogy kis tudatosságuk átalakuljon, még akkor is, ha azt hiszik, hogy mostanság egyetlen lépést sem sikerült haladniuk.

De vajon mi mozgatja az ilyen fajta szíveket, amelyek oly nagyon képesek arra, hogy előre haladjanak?

A tökéletlenségeiken túl, ezeket az eltökélt szíveket az mozgatja, hogy soha nem ülnek ölbe tett kézzel és nem mondanak le a keresztény útról, mert a keresztény út a bátor szíveké, azoké, akik túljutnak saját félelmeiken vagy a számukra lehetetlenen.

Van valami, amely támaszt nyújt az elszánt szíveknek, mégpedig a szeretet; az élet szeretete, a természet szeretete, az egész Teremtés és Krisztus szeretete.

Ezeknek a szíveknek megengedtetik, hogy nehéz akadályokon menjenek keresztül, mert a nyomorúságaikon túl is tudják azt, hogy egyetlen és megérdemelt céljuk az Úr, a mély kapcsolat az Ő lényével és tudatával.

A bátor szívek ezen törekvése azonban nem személyes, hanem érezhető az egész emberiség által, főleg azok által, akik ebben az időben saját maguk foglyai, akik nem tudják, hogyan járjanak szabadon, láncok és megkötöttségek nélkül.

A bátor szívek mindig mindenkiért teszik meg ezt a lépést, azért, hogy ez testvéreiknek is sikerüljön.

Ezeket a szíveket nevezem én „győzedelmes szíveknek”, mert rajtuk nyugszik a Terv megvalósulása.

Köszönöm, hogy Szavamat megőrzitek szívetekben!

Áld titeket,

Mesteretek és Uratok, Krisztus Jézus.
 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AZ AURÓRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek harmadik sorozata
Egy lélek negyedik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Uram,
lelkem legyen képes arra,
hogy elérje az átláthatóságot
a felszenteléskor.

Uram, add, hogy ne fáradjak bele abba,
hogy lépéseket adjak Feléd azért,  
hogy fokozatosan elhagyjam mindazt,
ami újra és újra
elválaszt engem Tőled.

Uram, szabadíts meg engem
saját magamtól.

Legyen felebaráti Szereteted
és Irgalmad érzése
a többiek iránti Szeretet
és Irgalom érzése bennem.

Szabadíts meg engem a nehéz láncoktól,
amelyek késleltetnek engem
az előre haladásban.

Uram, szabadítsd meg a szívemet
minden rossztól, árulástól és megvetéstől.

Add, hogy megtanuljam, hogy Benned maradjak,
hogy sikerüljön nekem Téged képviselni
a Föld felszínén.

Kedves Jézus,
add, hogy lássam az igazságot
mindenben.

Add, hogy úgy értsem meg embertársamat,
ahogy Te értetted meg és fogadtad el azt,
aki elutasított Téged, aki mártírrá tett Téged és megalázott Téged
a Kereszt lábánál.

Uram, segíts nekem,
hogy feltétlen és
krisztusi szeretetben éljek.

Segíts nekem, hogy áthatoljam
a külsőségek rétegeit,
és hogy Téged láthassalak
minden emberi szívben.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMA VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek második sorozata
Egy lélek ötödik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Uram,
szabadíts meg örökre
rothadt nyomorúságaimból.

Moss meg teljesen
belül és kívül
azzal a Szenteltvízzel,
amely Szentséges Szívedből fakad.

Tisztíts meg és szabadíts meg
az összes atavizmustól,
hogy megújuljak
a Szellemed által,
és így sikerüljön egyszer s mindenkorra elérni,
hogy megtegyem a lépéseket megváltó ösvényeden.

Szabadíts meg az élet nyomásától.

Jézusom,
tedd rám szent Kezedet,
és szabadíts meg
az egész Világegyetem hatalma által,
Uram,
hogy végre
megszabaduljak a bilincsektől,
és az élet összes börtönéből.

Hagyj magad mellett, Uram.

Hagyj a közeledben,
és folyamatosan újíts meg
a Kegyelem elvesztése nélkül,
hogy napról napra átalakuljak.

Atyai Fényed alatt
zárd be az összes bizonytalan ajtót,
amelyek kinyíltak.

Szabadíts meg
bármilyen bizonytalan állapottól,
amely elválaszt engem Isteni Szeretetedtől.

Uram, add meg azt a lehetőséget,
hogy megtapasztaljalak és megérezzelek.

Add meg nekem azt a Kegyelmet,
hogy közösségben tudjak lenni Veled,
miután megtisztultam.

Add meg azt az Irgalmat, amire szükségem van ahhoz,
hogy megtanuljak megbocsátani magamnak
és a testvéreimnek.

Uram, építsd fel bennem
az Új Testvériséget.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET POTUGÁLIÁBAN, FATIMA VÁROSÁBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek első sorozata
Egy lélek tizenkettedik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez


Uram, a legnehezebb órákban
van leginkább szükségem Rád,
hogy megszabadíts a kísértéstől
és a vágyak perverz tengerétől.

Szeretett Uram, a legnehezebb órákban
van leginkább szükségem Rád,
hogy megtaníts
győzelemmel és alázattal  
kikerülni a belső viharból.

Uram, a legnehezebb órákban
kereslek leginkább,
hogy nyújtsd ki rám
Szent Kezed
és vezess engem azon az úton,
amelyen Te jársz.

Uram, a legnehezebb órákban
hívlak leginkább,
hogy a szíved legyen az a lámpás,
amely megvilágítja utamat,
hogy elkerüljem
a saját hibáimba való botlást.

Uram, a legnehezebb órákban
hívlak leginkább,
mert tudom, hogy a Te Szellemed megszabadít engem,
és juhaid segítségére lesz.

Uram, a legnehezebb órákban
könyörgöm leginkább,
mert az összes próba ellenére
tudom, hogy soha sem fogsz elhagyni,
és hogy mellettem leszel,
hogy segíts és vigasztalj.

Uram, a legnehezebb órákban
csak annak a formáját és az utját keresem,
hogy hogyan maradjak Szent Szívedben,
mert így minden viszontagság
és kétség feloldódik,
és nagy szuverenitásod
és fenséges vigasztaló Szereteted fog uralkodni,

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAISANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Ma jöjjenek Hozzám azok, akik fáradtak, mert áldott Szívem megvigasztalja őket, és így érezni fogják Szellemem Kegyelmét, mint rendíthetetlen erőt és hatalmat a folytatáshoz.

Jöjjenek Hozzám azok, akik félénkek és a szenvedők, mert áldott Szívem meggyógyítja őket az anyaság és a béke sugarai által.

Ma jöjjenek Hozzám azok, akik keresik Krisztus útját, mert Szeretetem vezetni fogja őket, és megnyitja előttük az ajtót, hogy találkozhassanak szeretett Fiammal.

Pihenjetek a Karjaimban, ahogy a halott Jézus is a Jámbor Anya karjában pihent. Engedjétek meg, hogy a Szívemből jövő Fény balzsamával mossalak és gyógyítsalak meg benneteket.

Bár a harc folyamatos és szüntelen, Isten Szívének győzelme nagyon nagy.

Boldogok azok, akik ma hozzám jönnek, hogy Anyai karom szeretetét és védelmét érezzék.

A ti lényetek az csillag, amelyet látok e kozmosz égboltján, ti vagytok a csúcs fényessége és Krisztus megváltó győzelme. Ragyogjatok, ragyogjatok fényesen, és ne szűnjetek megragyogni abban a Kegyelemben, amelyet Fiam Szeretetétől kaptatok.

Legyen lényetek ezekben az időkben a szívetek dallamai által komponált új dal ragyogása. Fogadjátok el az áldozatot, és ne szűnjetek meg szeretni, így időt nyertek, és úgy változtok át, ahogyan Istennek szüksége van rátok.

Szeretett gyermekeim, ma egy új és lehetséges égboltozat fényességében ünnepelek veletek, amely tele van Krisztus Irgalmassága által megváltott csillagokkal. Járjatok hitben és reményben, mélységes szabadságotok órája közeledik, és Isten Országában ezen utazás után egyek leszünk a Világegyetemben.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Az emberiségért hozott nagyobb áldozathozatal útjára vezet benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT