SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekek!

Vannak olyan pillanatok az életetekben, amelyekben úgy tűnik, nincs értelme vagy oka annak, hogy miért is tapasztaltok meg bizonyos élményeket. De ezekben a pillanatokban, amelyeket megéltek, a lélek olyan dolgokat tanul meg, amelyekre szüksége van ahhoz, hogy növekedni és érni tudjon Krisztus iránti elkötelezettségében.

Az életben felmerülő fájdalmas élmény oka az, hogy a szeretet több kifejezési erővel tudjon visszatérni a tudatba, mert a szeretet arra tanít, hogy másokat figyelembe vegyetek, és hogy magatokat mások helyébe képzelhessétek, hogy majd valamikor érezhessétek azt, amit a másik érez.

Ez a tanulási folyamat elengedhetetlen, mert az emberiség mindig az ellenkezőjét tette, harcolt a saját hasznáért és kitűzött céljaiért, megfeledkezve felebarátairól.

Amikor ez az erős és fájdalmas tapasztalatokkal teli tanulás alább hagy, az azért van, mert eljött a nagyobb élmény megélésének pillanata, amely a lelket egy olyan tudatszintre helyezi, amely lehetővé teszi számára az élet más szemszögből való meglátását és megértését.

Ezért nyissátok meg magatokat arra, hogy ez a tanulás ösztönözzön titeket, ez időnként túl keménynek vagy nehéznek tűnhet, de ennek a megtapasztalásnak az a lényege, hogy már ne kelljen többet átélnetek bizonyos élményeket, hanem inkább jó és nyitott szívvel, testvériségben működjetek együtt mindenki jólétéért. Így meg fogtok tudni szabadulni saját magatoktól.

Köszönöm, hogy válaszoltok a felhívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, SAN PABLO VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek második sorozata
Egy lélek nyolcadik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Ó Uram!
Tégy türelmessé és kitartóvá,
amilyen Te voltál
Kínszenvedésed minden pillanatában.

Tükröződjön mindenben, amit látok
Isten Isteni Akarata,
és bár néha igazságtalannak tűnik, Uram,
engedd meg mindig,
hogy lássam az Igazság célját,
amely minden egyes tényből kiárad.

Kicsi és láthatatlan akarok lenni, Uram Jézus,
ahogy kicsi és egyszerű lettél
az emberiségben.

Lépéseim tükrözzék
az abszolút bizalmat,
hogy követhetlek.

Emeld fel a tudatom
állapotát és rezgését,
hogy mostantól kezdve,
szeretett Jézus,
megtaláljam mindannak az értelmét,
ami megtörténhet.

Ne záruljon be a belső fülem;
hadd nyíljon ki úgy,
ahogy a szívem megnyílik,
hogy elismerje Jelenlétedet
a testvéreimben.

Segíts Uram,
hogy megértsem az életet
azon túl, ami.

Segíts, hogy  minden próbát vagy akadályt
úgy tapasztaljak meg,
hogy megértsem a fontosságukat,
hogy elérjem lényem transzcendenciáját.

Szabadíts meg önmagamtól
minden értelemben és formában.

Jézusom, legyél Te,
Aki cselekszik, folytasd
és nyilvánítsd ki a Legfelsőbb Akaratot
úgy, hogy egy napon
megtanuljak meghalni önmagamnak,
hogy Te, Szent Király,
élj bennem
örökké.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMA VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek második sorozata
Egy lélek negyedik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Uram,
Szíved Sugarai
oldjanak fel minden lehetséges
lelki vakságot bennem,
hogy örömömre
felismerjem alázatos lépéseidet.

Tégy olyan bátorrá,
amilyen bátor Te voltál, édes Jézusom,
a kereszt minden lépésénél.

Ne féljek attól, hogy hordozzam
a saját nyomorúságaimat,
de féljek attól, hogy nem tudlak megtalálni.

De tudom, hogy mivel
jóságos és irgalmas vagy, Uram,
megadod nekem azt a Kegyelmet, hogy találkozzunk,
hogy érezzelek és felismerjelek Téged
a belső világomban.

Legyél Te az az Isteni Láng
bennünk,
amely mindent átalakít és megtisztít.

Távolíts el, Uram,
az élet illúzióitól,
mindattól, ami felszínes.

Soha se veszítsem el a szomjúságot,
hogy a Véredből igyak,
és Isteni Testedből egyek.

Tegyél engem hasonlóvá
alázatos szolgáidhoz és mártírjaidhoz,
akik életüket adván
az utolsó percig
felismertek Téged és bizonyságot tettek Rólad.

Add, hogy ne féljek a sivatagoktól,
amelyekbe Te helyezel engem.

Add, hogy ne féljek a szárazságtól,
sem az érzékenység,
sem a kedv hiányától.

Csak arra kérlek, drága Jézusom,
hogy újíts meg engem,
hogy válts meg engem,
hogy teljesítsd bennem
az Igédet és az akaratodat,
mert így ismerem meg a szabadságot
és a végtelen örömöt,
hogy a végsőkig szolgálhatlak.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT