KRISZTUS HARMINCADIK IMPULZUSA A NAGYBÖJTRE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

40 nap Jézussal a nagyböjt útján keresztül

"Isten mutassa meg neked Isteni Arcát, és világosítsa meg utadat, hogy elérd léted célját.

Az Úr, a te Istened kenjen fel téged az Ő Fényével, és szabadítson meg örökre mindattól, ami az életben fogva tart.

A Mennyei Atya vezessen benneteket, és mutassa meg nektek a szent utat, hogy beteljesítsétek Szent Akaratát.

Nyíljék meg a szíved, mint egy templom, hogy az Úr, a te Istened, Izrael Istene lakjék benned; hogy megüresíthesd a szíved, amely mentes a becsvágytól, mentes a bűntől, mentes a birtoklástól.

Az Úr, a te Istened, Adonai, alakítsa át egész tudatodat, hogy benned lehessen az isteni élet, és egy napon az egész emberiségben.

Adja meg szeretettel az Isteni Kegyelem ezt a pillanatot, hogy az Új Krisztusok megjelenhessenek a Föld felszínén".

Krisztus Jézus
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET IZRÁELBEN, GALILEÁBAN, A TÁBOR HEGYEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Mindig imádjuk Istent, és ismerjük el az Ő Kifürkészhetetlen Jelenlétét.

Drága gyermekek, a Szentséges Szentség előtt, a Tábor-hegyen, Mennyei Édesanyátok arra hív benneteket, hogy lépjetek be az eljövendő Nagyhét bevezetőjébe, amelyben Fiam Önmagát adja értetek, hogy megváltást nyerjetek és bőséges életetek legyen.

Drága gyermekek, mielőtt Jézus diadalmasan bevonul Jeruzsálembe; ti, a végidők apostolai, adjátok át felajánlásotokat a Teremtőnek, mert az Ő Mennyei Egyháza nyitva lesz, és szívetek felajánlásai az Úr Színe elé kerülhetnek.

Azért beszélek nektek az őszinte felajánlásról, mert az elkövetkező Nagyhéten a lelkeknek ajánlatot kell tenniük a világ szenvedésének enyhítése és a közömbösség felszámolása céljából megannyi váratlan helyzettel kapcsolatban, amelyet az emberiség átél.

Drága gyermekeim, mint Mennyei Édesanyátok, elkísérlek benneteket ezen az úton, amelyen elkezditek elfogadni a megváltás krisztusi útját.

Köszönöm, hoigy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLBAN, FARÓBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Ahogy egyszer mondtam nektek, Én vagyok az Óceánok Anyja, az egész Tengerben létező Élővilág Asszonya.

Amikor elpusztítják vagy megsértik ezt az Élővilágot, a bolygó egyensúlyának védőpalástját az emberi lény saját kezével szakítja el.

Éppen ezért, mint az Óceánok Anyja, tudatosságra hívlak benneteket; mert a szennyezett óceánok nem regenerálódnak és nem tisztulnak meg a vizek, az elpusztult korallok helyében nincs lehetőség a tengeri élet rendbentartására.

Meg kell tanulnotok megismerni és felfogni, miért teremtette Isten először az óceánokat, majd az életet. Minden élőlény, amely a Föld felszínén lakik, beleértve az embereket is, az élet tavaiból származik. Eme hasonlat szerint, gyermekeim, a bolygó számára az óceánok a Föld egyensúlyát és globális megtisztulását kormányozzák.

Hogyan fogja túlélni az emberiség, ha beszennyeződnek, ha kémiai és nukleáris kísérleteket végeznek bennük, ha az óceánok felhagynak a tisztítással és holt óceánokká válnak? Az emberiség sohasem tudna fennmaradni tiszta és megbecsült óceánok nélkül, a biológiai szempontjuktól a szellemi szemponjukig.

Védjétek meg magatoktól az óceánokat, és vigyázzatok rájuk, hogy ne legyenek a világ nagy szemétdombjai. Vállaljatok felelősséget és kérjétek ezt számon azoktól, akik tudatlanságukban  áthágják a természet törvényeit.

Ne vigyétek túlzásba a halászatot. A halak nélküli tenger savas állapotra hajlamos, mivel a halak azok, amelyek átalakítják a felszíni ember naponta elkövetett szennyezését.

Imádkozzunk az óceánokért, hogy megvédjék azokat, törődjenek velük és tiszteljék azokat.

Elég a vétkekből!

Köszönöm, hogy válaszoltok hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Építsetek magatokban, minden nap, a szív imája és a szeretet tettei által megerősített belső teret Isten számára.

Jelenleg nincs más módja annak, hogy biztonságos kiutat találjunk. Csak a szeretet belső tere építése által engeditek meg, hogy az Élő Isten, Aki az Ő képére és hasonlatosságára teremtett titeket, éljen bennetek.

Gyermekeim, az alkotó világegyetem részeként, amely ez az emberiség, ezen a napon arra hívlak benneteket, hogy emlékezzetek arra, hogy a hitben, imában és szeretetben megerősített belső világ nélkül a lelkek nem rendelkeznek a szükséges eszközökkel.

Ezért olyan Anyaként, Aki szeret titeket, és az egész emberiség javát akarja, jelentsétek be mindenkinek, hogy ezen a módon lehet megtalálni Istent a szívben.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

A belső síkokon létezik az imádkozó lelkek nagy hálózata, akik Szeplőtelen Szívem iránti odaadásuk által egyesülnek egymással. Ez az egyesülés a legtisztább szándékok és a legigazabb könyörgések révén jön létre, amelyek e lelkek szívéből áradnak.

Jelenleg ez a belső munka a bolygó és az emberiség szükségletei miatt kibővült. A szándékok és a könyörgések növekedése eljut az Istenanya füléhez, hogy minden helyzetet meg lehessen oldani.

A lelkek e nagyszerű hálózatában a belső síkokon szellemi kommunikáció jön létre az imádkozó lény és Isten között. Ezt a kommunikációt az ima táplálja, amely nyitva tartja a Mennyország kapuit a Kegyelem leereszkedése előtt.

Meghívjuk az összes imádkozó lényt, hogy csatlakozzon az odaadó lelkek e nagyszerű hálózatához, akik csak azért imádkoznak, hogy az emberiség különböző valóságai meghallgatásra találjanak.

Mindebben az angyali világegyetem alapvető küldetést teljesít, és fontos közbenjáró szerepet tölt be a lelkek és Isten között, hogy az Irgalom és a Megbocsátás Törvénye beteljesedhessen.

Valamennyi őszinte és igaz ima által az Úr angyala közbenjárhat egy olyan helyzetért, amely sok esetben valahol máshol történik a bolygón.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim!

Soha se felejtsétek el, hogy létezik bennetek egy belső világegyetem, és ez a világegyetem valóságos és élő, mert ott van Isten.
Ebben a belső világegyetemben lesz a belső kapu az Atyával és a Teremtéssel való közösséghez. Ott nincs illúzió.

A belső világegyetem az Isteni Forrásba vetett hitetek és bizalmatok alapja.

Hagyjátok, hogy ez a belső világegyetem, amely valódi énetek arca, uralja az életeteket, hogy a szellemi és evolúciós értékek betöltsék a tudatotokat, mert ahol Isten van, ott van a szellemi és belső élet.

Ne feledjétek, hogy a belső világegyetemetekben béke, szelídség és nyugalom is van.

A belső világegyetemben nincs zűrzavar, nincs konfliktus, nincs diszharmónia.

Azáltal, hogy a belső világegyetemben éreztek és éltek, találja meg a lelketek azt a hidat, amelyen keresztül kormányozni és tovább tudjátok vinni az Isteni Akarat által rátok bízott küldetést.

Ebben a világegyetemben van az az Igazság, amely feloldja a látszatokat.

Ebben a világegyetemben van az a tudás, amely nemesíti a szellemet.

Ebben a világegyetemben van az a tisztaság, amely Isten gyermekeivé avat benneteket.

Azért létezik ez a belső világegyetem, hogy felismerjétek és hogy kapcsolatba kerüljetek a Teremtővel.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Egy hónap múlva, augusztus 8-án Mennyei Édesanyátok a Mennyei Egyház kapujánál készül összegyűjteni és egyesíteni azokat a lelkeket, akik a belső síkokról részt vesznek a Mennyei Egyház szertartásain.

Mostantól kezdve meghívlak benneteket, hogy a Szent Rózsafüzér mindennapi imádkozásán keresztül készüljetek fel belsőleg. Legyen a Rózsafüzér a fény és a szeretet hídja, amelyet ti magatok építetek a Menny és a Föld között, hogy elérjétek azon keresztül a fenséges Mennyei Egyházat.

A fény eme hídjának mindennapi építésével, a Szent Rózsafüzéren keresztül, augusztus hónapban Szeplőtelen Szívem Istenhez fog vezetni benneteket, hogy Szeretete mindenható Jelenléte előtt összegyűjthessétek magatokban a végső kincseket, amelyeket az Atya az Ő legkedvesebb Fia által ad nektek.

Drága gyermekeim, arra hívlak benneteket, hogy a Rózsafüzéren keresztül induljatok belső zarándoklatra a Mennyei Atya házába, hogy az ŐSzent Egyháza összegyűjtsön benneteket a szentségi közösségben, és ti máris eszközként ajánljátok fel magatokat az Örök Atya Kezében e bolygó és az emberiség megváltásáért.

Jó imagyakorlatot mindenkinek!

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Harmadik vers

Szent Anya,
Utánozhassuk Krisztus
Szeretetének és Jótérkonyságának gesztusait.

Legyünk képesek a Te mennyei segítséged által
Krisztust képviselni a földön,
hogy bízzon bennünk,
és így a Te Szeretetimpulzusod által,
legyünk hűek a ránk bízott Isteni Tervhez.

Ezért, kedves Anyánk,
Az Isteni Igazságosság Tükre,
Száműzzél a tudatunkból
mindent, ami elválaszt minket Istentől.

Szabadíts meg minket
a tudat e hosszú fogságából,
hogy hálával, áhítattal és szeretettel
az élet minden megnyilvánulásában felismerhessük Isten létezését.

Mária Legtisztább és Legszentebb Szíve,
arra kérünk, hogy áraszd ránk
Tisztaságod és Kegyelmed Sugarait,
hogy átalakuljunk a Te szeplőtelen Szereteted által,
és így érjük el majd valamikor a megváltást.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája
 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Legyen Irgalmam óceánja a te Kegyelmed, legyen ez a jövőd és az igazságod ezekben az időkben. Merülj el az Irgalom óceánjában, tisztuljon meg a lelked az összes folttól, és így újuljon meg Szívem erős Szeretetétől.

Mérhetetlen és Isteni Irgalmasságom óceánja segítse azokat, akiknek leginkább szükségük van szellemi segítségre és várják azt.

Isteni Irgalmasságom óceánjában rejlik az üdvösség és a tudat jóvátétele, mindazok után, amit átéltem.

Kerüljön Irgalmasságom óceánjába az összes megbocsátásra és megváltásra szoruló tudat.

A kifürkészhetetlen óceánon keresztül a lelkek megkapják a szükséges belső erőt, hogy felül tudják múlni magukat a szeretet és az emberiség szolgálata által.

Fogadja be Kegyelmem óceánja mindazokat, akiknek megigazulásra van szükségük  Szeretetem által, hogy üdvözüljenek és méltóvá váljanak az Úrban.

Találjanak a szívek bátorítást mérhetetlen és Isteni Irgalmasságom óceánjában, hogy eloszolhasson az emberiségből a nyugtalanság vagy a kétségbeesés, hogy létrejöhessen a béke. Irgalmasságom végtelen óceánja nemcsak a beteg lelkeket vonzza és nemcsak biztosítja a gyógyulásukat, de az Úr örök Békéjét is megadja.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra, és hogy Szavaimat a szívetekben őrzitek.

Megáldalak benneteket.

 

KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Amint teljesen megadod magad Nekem, Én átadom majd neked a mennyben őrzött javakat.

Most az adományozás és az átadás kapui előtt állsz, ezt az utat a szívednek késlekedés nélkül fel kell vállalni. De tudod, hogy Én ott vagyok, hogy segítsek keresztülmenni a hidakon, még ha le is dőltek, és hogy segítsek felkapaszkodni a magas hegyekbe, szellemed felé.

Ez az az idő, amikor mindent oda kell adni a Mindenért. Az Úr otthonodban építi a felemelkedés útját, és nem léteznek olyan elvárásaid, amelyek felérnének azzal az igaz lehetőséggel, hogy Engem szolgálj.

A belső életednél semmi sem fontosabb; hogy gondolataid és érzéseid ne gyötörjenek. Ezen az egész úton elkísér téged Isten, a belső csendben. Az akarok lenni az életedben, akinek még senkinek sem sikerült lenni, sohasem foglak becsapni.

Belső szeretetem nem ehhez a világhoz tartozik; az Univerzumból származó Krisztusi Szeretetem olyan, mint egy ragyogó csillag, amely a nap minden órájában kiküldi az üdvözítés sugarait, hogy érzékeld azt, hogy mindenütt jelen vagyok.

Abban a mértékben, ahogy a tanítvány lépéseket tesz Isten Tervén belül, egyre nagyobbak lesznek erőfeszítései, hogy megélhesse a belső átalakulást, de elpusztíthatatlan erődöd a Szívemben van, ez az a nagy fal, amely kiállja a tüzek minden ostromát.

Bárcsak képes lennél most a szemembe nézni és így szólni: "Igen, Uram, itt vagyok, a bukásaim és kétségeim ellenére".

Szívem örömét leli azokban a lelkekben, akik csak az igazságot vallják meg Nekem, mert Szeretetem végtelen és bármilyen belső sebet meggyógyít.

Maradj bennem, és valóban fel fogod ismerni, hogy ki vagy Isten számára.

Az Atya Jósága alatt, áldalak titeket.

Köszönöm, hogy a Szívemben maradtok.

Krisztus Jézus

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT