SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Harmincnyolcadik vers

A Szemlélődés Legszentebb Anyja,
Krisztus Ereklyéinek Szent Őrzője,
Fiad Szeretete Szavának Hírnöke,
ezen a napon kérünk,
hogy segíts nekünk, hogy teljes mértékben gyakorolhassuk
Krisztus minden tanítását,
hogy ebben a meghatározó időben
a Megváltás és a Kegyelem példái lehessünk.

A Szemlélődés Legszentebb Anyja,
segíts nekünk, hogy Krisztus minden Igéje
a Fény impulzusaként rezonáljon bennünk.

Vállaljuk el az Evangélium alapján,
hogy feltétel nélkül szolgáljuk Istent,
azzal a céllal,
hogy enyhítsük Krisztus megsebzett Szívét
mindamiatt, amit a világban megfigyel.

A Szemlélődés Legszentebb Asszonya,
taníts minket arra, hogy elkötelezzük magunkat Krisztus útja mellett,
mert ehhez ragaszkodva segítünk az Ő Visszatérésének előkészítésében
a szeretet művei által.

Soha se veszítsük el a szolgálat örömét,
és azt az elismerést, hogy Isten gyermekei vagyunk.

Amikor megszabadulunk önmagunktól,
Kérünk, Anya, hogy fogj minket kézen
az igazság útján,
melyben a továbbiakban is életünk megváltásán dolgozunk,
és rászánjuk az életünket
Urunk Szeretettervének a szolgálatára.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája