Egy felébredt és szolgáló lélek, aki sokféleképpen próbálta küldetését beteljesíteni és Isten Akaratát kifejezni, így kérdezte az Urat: "Uram, hiába imádkozom, hiába törekszem az evolúciós életre, hiába fordítom mindig Hozzád a szívemet, hiába törekszem állandó szolgálatra, mégis úgy érzem, hogy képtelen vagyok küldetésemet teljesen megvalósítani. Mondd hát meg nekem, hogyan tehetem meg."

És az Úr így válaszolt neki: "Kis lélek, eddig minden erőfeszítésed értékes volt, minden átalakulásod olyan volt, mint egy ajándék az Oltárom lábánál; de fejlődésednek ebben a szakaszában el kell kezdened megérteni és megélni az önátadás, az önfeláldozás és az evolúciós élet mélyebb értelmét.

Eljött annak az ideje, hogy a Kezembe helyezd azt, ami a legértékesebb számodra: az önszeretetedet, a fejlődés látásmódját, mindazt, amit tudni vélsz, mindazt, amit jónak tartasz, és ami mások szemében jó lélekké tesz téged. Eljött annak az ideje, hogy ne csak a nyomorúságodat helyezd a Kezembe, hanem erényeidet is, azt a szükséget, hogy mindenkinek megmutasd, hogyan élsz, és még ha azt is gondolod, hogy példát adsz felebarátodnak, ez már nem az, amire Nekem szükségem van tőled. Legnagyobb példád rejtve marad, de visszhangja lesz az egész bolygó tudatában, az egész Teremtésben.

Add át Nekem az életmódodat és az önkifejezésedet, a szolgálat és a szeretet módját, az imádság és a világegyetem megismerésének módját, mert arra törekszem, hogy mindent újjá tegyek benned, hogy több ismereted legyen a létezésről, és hogy megtapasztald a szeretet nagyobb fokát. Hátra kell hagynod mindent, amit eddig tapasztaltál, hálát adva és tisztelve mindazt, amit az Én Lábamnál tanultál és kaptál, mint egy létrát, amely lehetővé tette számodra, hogy elérj Engem, de amelyet most el kell hagynod, hogy más lépcsőfokokat mássz meg, amelyek a Velem való mélyebb egyesüléshez vezetnek.

Ez azzal kezdődik, szeretett lélek, hogy tudatában vagy annak, hogy meg kell újulnod, és magad mögött kell hagynod azt, ami történt. Amikor tehát úgy érzem, hogy a szíved készen áll, és megszabadultál mindattól, amit korábban átéltél, új utat mutatok neked, új tudományokkal ismertetlek meg, egy Nagyobb Szeretetet tárok fel előtted, az önátadásod és lemondásaid gyümölcsét, az ürességed gyümölcsét."

Gyermekeim, tanítson meg benneteket arra ez a párbeszéd, hogy felismerjétek, hogy itt az ideje, hogy megújuljatok Istenben, hogy hálásak legyetek azért, amit tanultatok, és hogy átadjátok magatokat, hogy egy új időszak jöjjön el a számotokra és az egész emberiség számára.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

Add át szívedet Isten Kezébe, ó, kicsiny és törékeny lélek!

Hagyd, hogy életed annak a Kezében pihenjen, aki teremtett téged, hogy Ő a fejlődésed megfelelő pontjára helyezzen.

Úgy élj, hogy kifejezd azt a szeretetet, amelyet minden nap kapsz Teremtő Atyádtól.

Legyen gyümölcsöző a sivatagod, mint azok a sivatagok, amelyek Isten Kegyelméből virágoznak és kifejezik az élet csodáját, még a világ szárazságában is.

Legyen a te kis lelked a hit forrása a szíved kitartása által az élet kihívásaival és megpróbáltatásaival szemben.

Legyen közömbös a számodra az, hogy az első vagy-e vagy az utolsó.

Legyen közömbös a számodra az, hogy az emberek látnak-e téged, vagy el vagy rejtve a szemük elől.

Legyen fontos a számodra az, hogy napról napra többet szolgálj és szeress, hogy zárt szemmel állj a világ illúziói előtt, és nyitott szemmel az egyetemes Igazság előtt, amely feltárul előtted.

Legyen fontos a számodra az, hogy belépj a szíved mélyére, és ott ne csak egy Élő és Kegyelmes Istent találj, hanem egy megfeszített Vőlegényt is, aki arra hív, hogy légy olyan, mint Ő, minden nap, szíved teljes átadásával.

Törődj a világ fájdalmával, azok fájdalmával, akik szenvednek és nem találnak enyhülést, és Isten Kegyelme tegye kis életedet kúttá azok számára, akik szomjaznak, még akkor is, ha sokszor adsz inni, de szomjasnak és üresnek érzed magad.

Ürességedet ne a világ és annak illúziói töltsék be, hanem Isten és az Ő titkai, az a hit, amelyet Ő helyez a szívedbe a pusztaság és a magány idején.

Keress enyhülést a szolgálatban. Keress menedéket a könyörületben azok iránt, akik mindig rosszabbul járnak, mint a te kis lelked, amelyet Isten, bár oly gyarló, mégis az Ő szellemi ajándékai kelyhének választott.

Nem a te dolgod, hogy megítéld az Úr Akaratát, hanem csak az, hogy elfogadd azt, mint Édesanyád, Mária, aki kicsi és egyszerű révén  Kehellyé és tabernákulummá vált, hogy az Élő Isten eljöhessen a világba.

Szeretett lélek, légy olyan, mint Isteni Édesanyád, és minden nap add át kicsinységedet Isten Kezébe, mert a te semmiségedben Ő mindent megtesz.

Áldásomat adom erre. 

Legtisztább Szent József

Gyermekem, a sivatagok az emberi önátadás és átalakulás különböző szakaszaiban tapasztalhatók.

A belső növekedés során a Teremtő sokszor viszi gyermekeit a pusztába.  Néha gyorsan és egyszerűen, máskor pedig mély és hosszan tartó módon, amelynek látszólag nincs vége.

A sivatag az üresség belső állapota, ahol a Teremtő megvonja gyermekeitől és barátaitól az összes földi vigasztalást, az összes érzést, az összes szeretetet, mindazt, amit a szellemi lény támaszként és néha ugródeszkaként használ a belső élet felé vezető úton.

Mindezeket eltávolítja, hogy a tudat megtanuljon tisztán szellemi alapokon létezni, hogy Isten ismerete és megtapasztalása legyen az alapja, amely a hitből és az üresség megtapasztalásából születik.

Erősítsd meg az Istennel való egységedet azzal az egyszerű bizonyossággal, hogy Ő jelen van, még akkor is, ha nem érezteti, ha nem hallod vagy nem látod Őt.

Gyermekem, lehet, hogy keménynek és fájdalmasnak látod a sivatagot, de valójában a sivatag Isten hívása a lelkek számára, hogy mély és közvetlen egyesülést érjenek el Vele, távol az illúzióktól és az érzékektől, távol az anyagi dimenzióktól és mindattól, ami alkotja azokat.

A sivatag annak a megismerésére hív, ami valódi, de ahhoz, hogy átkelj ezen a sivatagon, nem elég a tudás. Fel kell fedezned az alázat és az önátadás tudományát, az Isteni Kézben való tartózkodás tudományát, és tudnod kell, hogy az Ő Akarata tökéletes, mind az oázisban, mind a sivatagban, mind az ébredező lelkekkel teli templomokban, mind a megvető lelkekkel teli Kálvárián.

Azért beszélek a sivatagról, hogy megtanuld azt, hogy szeresd, és hogy törekedj rá. Ne a szenvedésre törekedj, hanem a közvetlen, mély és igaz egyesülésre azzal, Aki teremtett téged, és aki arra hív, hogy kifejezd az Ő Szívének hasonlatosságát.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József