SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Negyvennegyedik vers

Irgalmasság Anyja,
annyi próba és esés után
erősödjön meg lelkem a továbbhaladáshoz,
hogy láthatssam Krisztus Lábnyomait.

Irgalmasság Anyja,
szabadíts meg a bűntől, az állandó hibáktól,
távolítsd el a kárhozat és az illúzió láncait,
hogy szabadon repülhessek, mint a madár,
amíg meg nem találom
a visszautat Isten Szívéhez.

Irgalmasság Anyja,
öntsd életemre azokat az érdemeket és a győzelmeket,
amelyeket Krisztus elért Kínszenvedése során.

Hadd tudjam felemelni a tudatomat
drága Testének Fénye által,
hogy jobban egyesülhessek Istennel.

Kapja meg lelkem az Ő Vére Ereje által
a szükséges impulzusokat,
hogy befejezze a tanulást a megváltás iskolájában.

Irgalmasság Anyja,
hallgasd meg imáimat minden nap.

Gyere be az életembe,
hogy megszabaduljak a szellemi rabszolgaságtól,
mert így Krisztus tanítványa lehetek,
és hajlandó vagyok átadni az életemet
a Szeretet tanúságtételeként,
és mint az Irgalmasság művét.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája