2020. augusztus 7., péntek

Napi üzenetek
SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ma elbúcsúzom tőletek, mert ezen a napon, annyi jelenés és csoda után az idők során, Mennyei Édesanyátok mindennapi feladata véget ér. Ez egy nagyon fontos impulzus volt, amely időről időre lehetővé tette Számomra, hogy közelebb kerüljek gyermekeimhez.

Ma ér véget a napi üzenetek eme ciklusa, miután tizenkét évig veletek voltam. Szívem érezni fogja a napi eljövetelem hiányát, de Lelkem örökre mindazokkal lesz, akik odaadással és hittel válaszolnak a hívásomra.

Ma, egy nappal augusztus 8-a előtt, az emberiség számára ilyen fontos ciklus befejezése előtt, arra hívlak benneteket, gyermekeim, hogy emlékezzetek meg Fiam, Szent József és Mennyei Édesanyátok Szavaira, mert bennük hagytuk hátra a Tudás Forrásának legnagyobb kincseit az emberiség számára.

A Szent Szívek üzeneteit olvasva és tanulmányozva találjátok meg a választ és a szellemi értelmét mindannak, amit az elmúlt tizenkét évben elmondtunk nektek.

Ismerjétek fel mindannyian ezt a kincset, hogy mindig szem előtt tartsátok, és hogy maga az életetek legyen a megtérés tanúságtétele a Szent Szívek Oktatása által.

Drága gyermekek, ezen a napon adjunk hálát szívből, legyen ez a hálaadás mindannyiótokban igaz, hogy az emberiség továbbra is áldott maradhasson.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája