Rendkívüli jelenések
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA KÖZPONT MÁRIA EGYESÜLETÉBEN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Néhányan már be mertek lépni a sivatagba, amelyet ezen a héten ajánlok. Azokkal járok, akik kitartanak, és akik bár tudják, hogy ez ismeretlen, továbbmennek előre, tudván, hogy nem akarok semmi rosszat nektek, hanem Királyságom győzelmét mindegyikőtök szívében és életében.

Azért vagyok itt, és azért ajánlom fel nektek ezt a szellemi gyakorlatot, hogy belépjetek a belső sivatag mélyére; hogy az ürességben és a magányban csak Istent találjátok meg, Aki megadja nektek bőségét és szellemi gazdagságát, hogy az elkövetkező hónapokban szívetek készüljön fel jobban és legyen elszántabb arra, hogy az Úr által ebben az időben eltervezett úton járjatok.

Ne felejtsétek el, hogy itt tártam fel Szent Szívemet, azt a  Szívet, amely a Kegyelem és az Irgalom Sugarait bocsátja ki ebben a pillanatban a bolygó minden fájdalmas helyzetére, a világ azon vidékeire, ahol a sötétség és a gonosz uralkodik. Ez az a lehetőség, amelyet ma megadtok Nekem, válaszolva Hívásomra, ezen a Velem való második előkészítő találkozón, mert mindennek az a célja, hogy megteremtsem Békémet.

Ma három kulcsot akarok hagyni nektek, három kulcsot, amelyek mindig kinyitják a Mennyek Országának kapuját, hogy a lelketek, annak ellenére, hogy mit éltek át vagy min mentek át, felemelkedjen.

Három kulcsot, amelyek fontosak ezekben a meghatározó időkben, amikor a bolygó és az emberiség tudatában nagy szellemi nyomások találkoznak.

Ezt a három kulcsot, Mesteretek és Uratok használta szenvedése alatt, Kálváriája alatt és mindenekelőtt halála pillanatában: a szelídség kulcsa, a nyugalom kulcsa és a békítő szellem nagy kulcsa.

E nélkül a három kulcs nélkül, társaim, nagyon nehéz lesz számotokra és testvéreitek számára átvészelni ezeket az időket; mert az ismeretlen találkozik veletek, nem azért, hogy szembeszálljon vagy ostromoljon, hanem azért találkozik veletek az ismeretlen, hogy megtanuljátok legyőzni magatokat a Szeretetben, ugyanabban a Szeretetben, amelyben értetek éltem, és amiben ma az egész világért élek.

Tehát, ezen az intenzív és előkészítő héten, menjetek át azon a sivatagon, amelyet mindenki belül ismer, és amelyet Isten mérhetetlenül és irgalmasan szemlél; mert mindennek a végén Szent Szívem győzelmet arat azokban, akik igent mondanak Nekem.

A Világegyetem figyelmes a belső világok mozgására, a lelkek lépéseire, a szívek adományozására, minden olyan szellem önátadására, akik jelenleg csatlakoznak Hozzám, hogy az Irgalmasság nagy Hálózatának részét képezzék ezen a bolygón és ebben az emberiségben.

Ne nehezedjen rátok többé az, amit nem tudtok átalakítani. Gyertek, oltsátok szomjatokat Szívem Forrásánál, amely az Élő Víz, a Szavakon és Üzeneteken keresztül, amelyeket ezekben az időkben adok nektek.

Az Irgalmasság ezen órájában, délután háromkor, amikor azon a pillanaton elmélkedsz, amikor Mestered és Urad meghalt a Kereszten, ez ne vereséget jelentsen, hanem inkább azt a lehetőséget, hogy Rajtam keresztül szeretni tudjad az áldozatot és az odaadást a Legfelségesebbnek, tudván, hogy az Atya már előre látott mindent, ami ezekben az időkben fog történni, és szüksége van a lelkekre ahhoz, hogy meg tudja valósítani.

Örülök, hogy újra találkozhatok veletek ebben a rendkívüli pillanatban, amikor a Mennyei Atya engedélyt adott Nekem, hogy idejöjjek, hogy szemléljem azokat a lelkeket, akik igyekeznek a Krisztusi életet élni. De legyen hitetek és sok kitartásotok, türelmetek az átalakulásban, szilárdság a döntésekben, mértékletesség a csatákban, szeretet a kínokban, csend a megpróbáltatásokban, bizalom a viharban, bátorság a kihívásokban, egység az ostromokban és sok Fény a sötétség idején; mert így a megfelelő ajtót nyitjátok meg Számomra, hogy segíthessek és segítségetekre lehessek, nektek és testvéreiteknek.

A szelídség, a nyugalom és a megnyugtató szellem kulcsaival tudatosságotok tegyen még egy lépést a Fény létráján, amelyet felajánlok nektek a világegyetem felé, a nagyobb világok felé, hogy az Új Idő Krisztusai felébredhessenek és azon a helyen lehessenek, ahol most szükségem van rájuk.

A következő Szent Hétre ismét átadom Nektek Kínszenvedésem kódjait, hogy ebből az alkalomból lássátok Krisztus győzelmét azokon a tulajdonságokon keresztül, amelyeket egykor a Szellemi Trilógiában feltártam nektek.

Igyatok a Szellemi Trilógia impulzusaiból, tápláljátok tudatotokat a Szellemi Trilógiával, és biztosíthatlak, hogy ugyanolyan erőtök és bátorságotok lesz, mint ami Nekem volt, amikor itt éltem a Földön; mindazt, amit értetek éltem át, és mindazt, amit a mai napig értetek élek át.

Ne feledjétek, hogy az Úrvacsorában mindig megvan a lehetőség a megbocsátásra és a kiengesztelődésre, nem csak az Örök Atyával, hanem egymás között is, Utam testvérei.

Békémet árasztom a világra, és ebből az emberiségből megváltható lelkeket, megváltott szellemeket, krisztusi tudatokat csinálok, amelyek a Békéért dolgoznak.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

 

Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE PARAGUAYBAN, ASUNCIÓNBAN A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 15. MARATONJA ALATT

Elías del Sagrado Corazón testvér felolvassa Krisztus Jézus 2014. október 5-i rendkívüli üzenetét, és így szól:

Ezekkel a szavakkal várjuk Krisztus eljövetelét. Imádkozzuk a hiányzó gyöngyszemeket teljes szívből, és engedjük meg a Mennyei Világegyetemnek, hogy megvalósítsa küldetését itt Paraguayban.
 

Megismertetem veletek Kínszenvedésem tényeit úgy, ahogyan még soha senki sem mondta el azokat.

Irgalmas Szívemben nemcsak az üdvösségetek jeleit őrzöm, hanem az igazi titkokat is, amelyeket Isten Kínszenvedésem alatt ismertetett meg Velem. 

Megmutatom nektek és megismertetem veletek Kínszenvedésemet, hogy megtaláljátok az erőtökhöz vezető utat. Sokan elfelejtik ezt a fontos egyetemes eseményt, amelyet átéltem a Földön, és mindenekelőtt még többeket nem érdekel, hogy megismerjék a Kínszenvedésemet, amely oly igaz és mély, hogy lehetővé tette az emberiség megváltását.

Isten Világegyetemében a Kínszenvedés él és ragyog, mert nem a fájdalom és a szenvedés az, amit ott tartanak, hanem a Szeretet igazi áldozata, amit Én adtam azokban az időkben mindannyiótokért. 

Ma azért jöttem, hogy emlékeztesselek benneteket ezekre a dolgokra a világ gravitációjával szemben. Társaim,  azt akarom, hogy képesek legyetek Szívemen keresztül behatolni Kínszenvedésem titkába. A Hét Gyötrelem Rózsafüzére, amelyet nektek adtam, igazi kulcsokat tartogat megváltásotok számára, értelmes szimbólumokat, fényes jeleket azok számára, akik valóban fel akarják fedezni Kínszenvedésemet.

Nem azért jöttem ebben a korban, hogy mártírrá tegyétek magatokat. Azért jöttem, hogy átadjam nektek az Igazságot, az igazi tudást, amit sokan elfelejtenek. Ezért, társaim, lépjetek be Szívem világegyetemébe, és lakjatok Szívemben. A többit majd akkor tudom megoldani, ha felszabadítjátok magatokat a dolgok irányítása alól.

Az igazi szellemi gyógyulás, amit Kegyelmem által ígérek nektek, azáltal történhet meg bennetek, hogy belsőleg leváltok mindarról, ami károsít benneteket ebben az életben, amelyben sok tanuláson és megpróbáltatáson mentetek keresztül.

Ezért nyissátok meg újra a szíveteket. Engedjétek, hogy Vérem átáramoljon rajtatok, hogy lemosson és megtisztítson benneteket az összes folttól, amit Isten Szeme előtt hordoztok.

Megadom nektek azt a lehetőséget, hogymegismerjétek Kegyelmemet, és azt a  lehetőséget, hogy délután három órakor képesek  legyetek szeretni Jelenlétemen keresztül. Segítségére sietek annak a léleknek, aki bárhol a világon hív Engem, különösen megáldom, mert a Szeretet igazi csodáját fogom munkálni az életében. Aki hisz Bennem, az elnyeri az örök életet, és nem kell megvárnia a következő világot, hogy a Mennyei Világegyetememben lehessen.

Az irgalmas imádságon keresztül feltárom nektek a megváltás és a béke lehetőségét, mert szíveteknek egyre nyitottabbnak kell lennie a végtelen titok szeretetére, amelyet Életem jelent számotokra ezekben az időkben.

Ebben a pillanatban azért jöttem ide, hogy megáldjalak, meggyógyítsalak és megbocsássak nektek. A Világegyetem egy távoli helyéről jövök, ahol Isten az Ő Szeretetén és Egységén keresztül magas rezgéshullámokat bocsát ki, és sok mennyei tudat vesz részt a Szeretet és Béke e rezgésében.

Ezért, kedves társaim, ma arra kérlek benneteket, hogy emeljétek fel testetek és sejtjeitek rezgését, és engedjétek, hogy Kínszenvedésem sugarai, azok, amelyek lehetővé tették Lényem feltámadását és a szent átlényegülést, mélyen behatoljanak sejtjeitekbe.

Barátaim, az első lépés az, hogy szeressétek az ismeretlent, hogy abszolút bízzatok az Atya Istenben, mert Ő mindig meg fogja adni a választ a nagy problémákra, amelyekkel ma együtt éltek.

Sok más lélek is részt vehetett volna ezen a Velem való találkozáson, de hol vannak ők, helyesen hívtátok-e őket?

Az ébredés első hívása a szív ajándékán keresztül történik. A szív hívja a másik szívet, nem az elme. Ezért segítsetek Nekem megvalósítani Terveimet, ahogyan Ruandában tettem, amikor fontos üzenetet adtam a világnak, és az emberiségnek csak ötven százaléka hallgatott Rám.

Most közelebb jövök hozzátok, közelebb jövök az életetekhez és a szívetekhez, hogy tanúim lehessetek. Adjatok példát a megváltásotokról testvéreiteknek. Azért jövök, hogy megkeresselek benneteket, ahogyan az apostolokat is megkerestem. Nem menekülhettek egyetemes elkötelezettségem elől, de mindig szabadon követhetitek azt az utat, amelyre vágytok, szeretetem soha nem hagy benneteket cserben.

Társaim, elhozom nektek a változás lehetőségét. Nyissátok meg a szellemi világegyetem kapuit, hogy az mindig bennetek lakozhasson. Mutatok nektek egy utolsó utat, adok nektek egy utolsó kulcsot, adok nektek egy utolsó szimbólumot, amely az Én Fényszívem.

Szeretetem Szelleme erejének erősebbnek kell lennie szándékaitoknál. Így, barátaim, helyet fogok találni, hogy bennetek legyek, és soha nem vesztegetem az időt, hogy kinyilatkoztassam nektek Akaratomat, hogy megismerjétek mélységes kérésemet ezekre a végidőkre vonatkozóan.

Mindannyiótoktól kérek valamit, hogy Isten nevében teljesítsétek azt. És amikor ez a küldetés beteljesedik, más dolgokat is tudatni fogok veletek a következő életben, a következő világban, ahol a szenvedés már nem fog többé létezni, és a szívek nem fognak többé szenvedni, nem kell többé szenvedniük ahhoz, hogy megtanuljanak növekedni. Elhozom nektek azt a lehetőséget, hogy életetek minden napján arra bátorítsalak benneteket, hogy igyatok Szeretet Forrásomból, hogy bűneitek eltörlődjenek, és a fény sejtjei megszülethessenek lényetekben ezekben az időkben, hogy felébredjenek az Új Krisztusok, akiknek teljesíteniük kell azt a küldetést, hogy elterjesszék Békémet és Megváltásomat a Föld minden tájékán.

De ki mer majd követni Engem a végsőkig?

Mindig adok nektek egy nagyobb próbát, hogy legyőzhessétek és túlléphessetek rajta, de kinyújtom felétek a Kezem, soha sem hagyom abba a segítségadást nektek, mindig ontom Fényemet rátok és azokra, akik megnyílnak, hogy befogadjanak Engem.

Nektek adom a Szívemet, mint életetek egyetlen mozgatórugóját, mert Szívemen keresztül és Szívem körül minden tanítványom képes lesz beteljesíteni Isten Terveit és végrehajtani az élet azon műveit, amelyek a Mennyben előre meg vannak írva, hogy a Földön megnyilvánuljanak.

Ma azért jöttem, hogy találkozzam veletek, hogy bátorítsalak benneteket arra, hogy többet adjatok Nekem félelem nélkül, teljes bizalommal.

Tartsátok meg Szeretetemet szívetekben, tartsátok meg Békémet.

Köszönöm azoknak, akik bátorságot merítenek ahhoz, hogy elkísérjék Mária zarándoklatát Paraguayon keresztül, mert Mária Gyermekei nélkülözhetetlenek ezekben az időkben. Ők a Mennyei Világegyetem szikrái, akik kiterjesztik és kisugározzák az Egyetemes Anya Kegyelmét az összes helyre, ahová mennek, az összes szívbe, amellyel szembenéznek, hogy vigasztalják, enyhítsék, gyógyítsák a szív imája által.

Az Istentől kapott béke és a Szentlélek oltalma alatt megáldom ez alkalommal Krisztus Szent Testét és Jézus Drága Vérét, valamint az összes szent tárgyat, amelyet ez alkalommal a Szívemhez emelnek, bárhol a világon. Mert a legfontosabb dolog az életetek számára mindig az, hogy a szimbólumokon keresztül megtaláljátok a kiutat és az üdvösség útját.

Ajánljátok fel Nekem ezúttal azt, amit szeretnétek, hogy megszenteljek, onnan, ahol vagytok. Energiám, Szeretetetem és Irgalmam a mindenütt való jelenlét által mindenütt ott van. Emeljük fel ezt a felajánlást Istennek azokért, akik elfelejtik, hogy Istenben éljenek, és nem találnak vigaszt ebben az időben.
 

Elías del Sagrado Corazón testvér:


Ó Krisztus, imádunk és áldunk Téged, 
mert Szent Kereszted által megváltottad a világot.
Ámen.

 

Elías del Sagrado Corazón testvér felemeli az áldozati adományokat, hogy Krisztus megáldja, és így szól:  
 

A betegekért, 
az emberiségért,
a haldokló ártatlan lelkekért,
mindazokért, akik a békét keresik,
az imádkozókért,
a vallásosakért,
a finom illatokat keresőkért,
a megváltatlanokért,
az egész Föld anyáiért.

 

Urunk kérésére imádkozzuk el a Béke Angyalának imáját Jézussal együtt.


Szeretett társaim, az utolsó Akaratom az, hogy Őrangyalaimmal együtt imádkozzunk, énekeljünk mindazon Őrangyalokért, akik nem tudják betölteni küldetésüket, akik nem érik el a lelkeket, mert a lelkek nem hallják a belső hívást. Isten mélységes imádatában segítsük az Őrangyalokat, hogy betölthessék feladatukat ebben a végső időben.
 

Ismételjük meg:

Szent, szent, szent, szent a Seregek Ura. 
Szent, szent, szent, szent a Seregek Ura.
Szent, szent, szent, szent a Seregek Ura. 


Most pedig hagyjátok, hogy Adonai megérintse szíveteket.

Megáldom Paraguayt ezért a pillanatért és az összes lelket, amelyek lehetővé tették, hogy kérésem teljesüljön. Isten meg fog áldani benneteket.
 

Dal: Áldott.
 

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Elías del Sagrado Corazón testvér:

Ezzel az örömmel, amelyet Krisztus hagy ránk, hogy találkozhatunk Vele, zárjuk le ezt a Maratont, amely olyan fontos volt itt, Asunciónban, Paraguayban. Hisszük, hogy Jézus Irgalma sok léleknek segített.

Köszönjük mindenkinek ezt a pillanatot, mindenkinek, aki egyesült Urunkkal.

 

 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT