MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET LENGYELORSZÁGBAN, KRAKKÓBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Valójában, gyermekeim, semmi sem akadályoz meg abban, hogy közel jöjjek hozzátok, mert amikor eljövök, a Mennyország a világegyetem minden Kegyelmével jön mögöttem, különösen azzal a Kegyelemmel, amelyre a legbűnösebbeknek van szükségük, hogy megbocsátást kapjanak és eljussanak a megtéréshez.

Ezért aztán, a káosz vagy a nyugalom, a nyugtalanság vagy akár a legmélyebb csönd közepette, semmi és senki nem akadályozhat meg abban, hogy gyermekeim közelében legyek, mert Anyai kívánságom az, hogy minden egyes napon egészen az örökkévalóságig, bármilyen körülmény vagy esemény ellenére, tanuljatok meg Istenben lenni, amiként Én is Istenben vagyok.

Arra buzdítalak benneteket, hogy az ima és   Krisztussal való közösség által lépjetek túl az idők végének világkáoszán és haladjátok meg azt; de ne közömbösséggel, hanem intelligenciával, hogy az Isteni Intelligenciában életetek eljusson addig a lehetőségig, hogy minden körülmény ellenére, a Békét vonzza le a Földre.

Merjétek átlépni a káosz eme küszöbét, hogy belépjetek Isten Szívének tökéletes menedékébe, mert így még sokkal többeket vezetnek majd a megszabadulás ugyanezen útjára.

Köszönöm, hogy válaszoltok hívásomra!

Áld titeket,

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, RIO GRANDE DO SUL MEGYÉBEN, SANTA MARIA VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kelj fel a földről, ahányszor csak szükséges, ismerd fel emberi hibáidat, de ne hibáztasd a lelked, hanem legyen elég meggyőződésed ahhoz, hogy mindent meg tudj bocsátani, ahányszor csak szükséges.

Ezért vedd fel a keresztedet, és kövesd a Mester nyomdokait. Így egy napon és egy különleges helyzetben rá fogsz jönni, gyermekem, hogy feloldod tudatodból azokat az akadályokat, amelyek mindig is megakadályoztak a járásban.

Legyen hited és kitartásod. Tarts ki az isteni jövő és az új és megújult emberiség érdekében.

Túl nagy erőfeszítésbe kerül az, hogy túltegyél saját magadon, de a kitartásnak és a győzelemnek meglesz a maga trófeája a Mennyben.

Azonosítsd magad Jézussal, és akkor képes leszel megtalálni a belső eszközöket, hogy mindent átalakíts.

Élj Jézusban, a bizonytalanságok ellenére, és a szeretetnek olyan magas fokát fogod elérni, mint a Mesteré.

Szolgálj, törekedj és újulj meg minden nap, mert így az emberiség, mint szellemi tudat, meg fog újulni, mire a Világegyetem Ura másodszor is leszáll a bolygóra, hogy átadja nektek a Béke üdvözletét.

Előre, és kövesd egész lényed megváltásának az útját a hit és a remény alapján.  

Köszönöm, hogy ma Velem imádkoztatok!

Áld benneteket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET ARGENTÍNÁBAN, CÓRDOBÁBAN, LOS COCOS KÖZSÉGBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Mindig győzni fogok minden gonosz felett, mert Isten Szolgájának alázata és szeretete minden gyermeke iránt nagyon nagy és ismeretlen.

Ily módon továbbra is rátaposok a ravasz kígyóra a Lábammal, és átengedem a saját poklának, mert így sohasem fogja megsérteni gyermekeimet.

Én vagyok a Mennyország Kapujának Őre, és Szívemben hirdetem Isten Akaratát és Fiam visszatérését.

Isten Szolgája vagyok, fáradhatatlan, a Fény Asszonya, aki hét kardjával legyőzi a gonoszt, és nem engedi közel az egyszerű szívekhez.

Mert a szívek alázata a világot is megmenti, és Isten Országa győzelmét segíti elő úgy a Földön, ahogy a Mennyben is.

Sohasem gondoljátok, hogy elhagylak benneteket. Ellenkezőleg, gyermekek, Én vagyok mindenkinek az Anyja, Aki egyszerű Lábával a gonoszság és a megtévesztés fejére lép.

Azt kívánom, hogy több szív legyen Velem ebben az időben, hogy több lélek ébredjen rá szellemi valóságára.

Emiatt álltok Velem a csata élén, hogy katonáimként kűzdjünk a megbocsátás és az Irgalom ereje győzelméért.

Köszönöm, hogy válaszoltok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, SAN PABLOBAN, CAMPINAS VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Jézus Krisztus Dicsősége, Kegyelme és Békéje legyen a szívetekben, és semmi és senki se akadályozza meg a béke terjedését; mert eljön a szellemi háborúk megszűnésének ideje, és a szívek buzgón támogatják majd Krisztus zászlaját, hogy a népek megbékéljenek, hogy a lelkek egyetemes megbocsátásban és feloldozásban részesüljenek.

Semmi sem marad befejezetlen, ellenkezőleg, szeretett Fiam eljön a világra Isten szuverén hatalma alatt, hogy megdöntse az ellenség birodalmát. Csakhogy ez a szent vereség meg fogja lepni, mert a Világegyetem Ura a gonoszság lényegébe temeti el kardját, és pillanatok alatt feloldódik minden sötétség.

Higgyetek ebben, mert Jézus szent Neve győzni fog a bolygó életében.

Köszönöm, hogy válaszoltatok alázatos hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ha egység jön létre a szívek között, a Cél megnyilvánulhat; és még inkább, ha az igaz szeretet jelen van, akkor ez a cél vagy küldetés hatékonyan megvalósítható.

Így van ez, gyermekeim, hogy arra hívlak benneteket, hogy a cél egysége uralkodjon minden nap és rajtatok kívül is, mert ez lehetővé teszi, hogy továbbra is munkálkodjunk az emberi fajban és segítsük, hogy mindenek felett létre jöjjön a Teremtő Terve.

Ezekben az időkben a világ nemzeteinek lényei közötti egység és törhetetlen szeretet lesz az, ami lehetővé teszi az emberiségben a megváltás és a megbocsátás új és fontos lehetőségeinek áramlatát.

Ha valamilyen oknál fogva elveszítitek a Célról és egységéről alkotott elképzelést, emlékezzetek arra, amit ma mondok nektek, mert így tudni fogjátok, hogyan újuljatok meg minden egyes új hívás során.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra.

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, A GOIÁS MEGYEI GOIÂNIA VÁROSÁBÓL A SAN PABLO MEGYEI SAN CARLOS VÁROSÁIG TARTÓ UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Gyermekeim!

Ma annyira fogok közeledni hozzátok, amennyire a szívetek megengedi.

Mennyei Édesanyátokként várom megadásotok nagy napját, mert így megszabadultok a kétségek börtönétől és az igaz szeretet hiányától.

Ma az Isteni Világegyetemből jövök, hogy a Béke Üzenetét adjam át a világnak, és hogy ez lehetséges legyen, azért jöttem, hogy megkeressem bennetek a transzcendencia és a béke szellemét. Ily módon megszabadultok önmagatoktól, és így elkerülhetitek azt, hogy mindig ugyanarra a kiindulási pontra térjetek vissza, hogy újrakezdhessétek.

Nagy Szeretettel remélem, hogy minden nap szabadabbakká tehetlek benneteket, mert a szív fogságából kikerülve a lélek szabaddá válik, mint egy szent madár röpte.

Azt akarom, hogy életetek Krisztusban legyen megszentelve. Nincs többé szükségem a belső ellenállásotokra. Nyissátok ki a szíveteket, mert a különleges Kegyelem elmúlt hét évében már megtanultatok szeretni. Ha nem tudtok szeretni, soha sem fogtok tudni megbocsátani saját magatoknak.

A Fiam azért halt meg mindenkiért, hogy senki másnak se kelljen újra megfizetnie az igazságtalanság és a fájdalom árát. Emlékezzetek megfeszített Fiamra, Aki jelen van az Eucharisztiában, és oszlassátok el szívetek megpróbáltatásait.

Imádkozom az igazi belső szabadságotokért. Itt az ideje, hogy gyorsan újra átgondoljátok és megbékéljetek, nehogy olyanná váljatok, mint egy kő a Lábaim között.

Azt kívánom, hogy lelkektek a béke rózsája legyen. Kezdettől fogva arra törekszem, hogy Krisztusivá váljatok és Krisztusban legyetek. Így a megígért terv teljesül, és az egész Föld eléri az Ezeréves békét.

Emlékezzetek arra, amit mondok. Ne utasítsátok el Szavaimat, vegyétek úgy, mintha a saját szavaitok lennének, mert így fogtok növekedni, és felnőttként Krisztus igazi tanítványaiként fogtok élni.

Tudjátok meg, gyermekeim, hogy szeretlek benneteket, és kiigazítalak benneteket, hogy terjesszétek el Isten Szeretetét ebben az apokaliptikus világban, amelyre a bebörtönzött lelkeknek annyira szükségük van.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Aki neveli bennetek a szent alázat lelkét,

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

Oldalak

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT